Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

TOLL, KÉS, KRÉTA A művészet több formájában Nem ritka, hogy az alkotó em­berek több kifejezési formában nyilatkoznak meg. Bálint György­nek, aki elsősorban újságíró­ként, publicistaként alkotott maradandót, most jelent meg a verskötetei a cikkeknél jóval hal­ványabb költemények gyűjtemé­nye. Gyakori, hogy a kritikusok is éppen lírikusként kezdik a pályájukat. A művészet több területén tör­ténő elmélyedésre jellemző Mo- liere esete, aki mielőtt a vígjá­tékait bemutatta volna a Napki­rálynak, tragikus színészként döbbentette meg az udvart, ami­nek a hatását nagysebesen hely­re kellett hoznia az akkor ha­gyományos ízlés szerint „alan­tasabb” komédia, a Szerelmes doktor színrevitelével. Bármeny­nyire is a vígjátékaival aratott sikert, a Corneille és Racine da­rabjaiban való föllépésekről sem mondott le — még Boileau, a jó­barát mértékadó tanácsai ellené­re sem. A francia klasszicizmus legjelentősebb teoretikusa — Bulgakov életrajzregénye szerint — a következő szavakkal fordult a nagy vígjátékíróhoz: — önnek nem szabad többet fellépnie. Nem kellemes, ahogy ön játszik, higgye el, kérem. Meg kell elégednie azzal, amit művei nyújtanak. A kivételek esete A versírás segíthette a publi­cisztikai stílus pallérozását. A színészi játék, a rendezés pedig a dramaturgia megismerését mozdíthatta elő olyannyira, hogy Moliere fittyet hányt a legtöbb megkövesedett szabálynak. De mit szóljunk ahhoz, ha egy elis­mert költő' bicskát vesz a kezé­be, hogy hirtelen irányváltozta­tással a fafaragásokban élje ki magát? Vagy ha egy költőként bemutatkozó fiatalember a fes­tészetben és a grafikában kez­di el tökéletesíteni magát? A re­neszánsz kor egyéniségei támad­nak fel öt évszázad elmúltával? Vagy az egyik műformát egy másik sikerélményével akarják tetézni? Az alkotáslélektani tanulmá­nyok általános szempontokkal válaszolnak a kérdésre. Tény, hogy ezek az esetek kivételek azoknak a művészeknek a sorá­ban, akik inkább egy-egy rész­területen mélyednek el, hogy a lehető legalaposabb tudásra te­gyenek szert. S ők vannak több-/ ségben. Annak az eldöntéséhez, hogy a több területen alkotó művész számára melyik a leg­megfelelőbb forma, azt kellene megvizsgálni, hogy vajon a kéz­ügyesség a meghatározóbb-e; mire irányul erőteljesebben az esztétikai érzék, a sajátos meg­figyelőképességgel rögzített él­ményt irodalmi, vagy képzőmű­vészeti struktúrában képes-e tö­kéletesebben visszaadni; illetve hol megbízhatóbbak az esztéti­kai ítéletek, amelyek a szünte­len önellenőrzésre szolgálnak. Emellett talán nem érdemte­len azt az álláspontot képvisel­ni, hogy a művészet több ágá­nak művelésével az alkotó em­ber sokoldalú kibontakozása va­lósulhat meg. Ugyanakkor felté­telezhetjük azt is, hogy a külön­féle kifejezésbeli törvényszerűsé­gek megismerése a szerkezeti igényességre és belső szigorúság­ra sarkall. De nehéz lenne ta­gadni azt a véleményt is, amely szerint lehetetlen mindenben a legtökéletesebbet adni. Költő és fafaragó Buda Ferenc újabb kiállításra készül, ahol bemutatja fafara­gásainak a legjavát. A költésze­tét minősítő több elismeréssel a zsebében, három kötettel a há­ta mögött és a negyedik megje­lenése előtt, több antológia szer­zőiéként látott hozzá, hogy a fá­ból bontsa ki a formákat. Köz­ben egyre fájdalmasabban hiá­nyoznak az irodalmi lapok olda­lairól a Buda-művek. Az utóbbi években a műfordítások térítet­ték el a megengedhetőnél mesz- szebbre eredeti költészetétől. De vajon mi a helyzet a fafaragá­sokkal? Budának ez a tevékenysége abból fakad, hogy átélje azokat a kifejezésbeli örömöket is, ame­lyek a manuális munkához kö­tődnek. A faszobrok az anyaggal való valóságos, kézzelfogható küszködés eredményei. Szép raj­zolatú és keményfákat — kőrist, szilt, tiszafát, tölgyet, diófát — munkál meg. Emberi arcokat ereznek be a természet vonalai. Az állatfigurák és használati esz­közök ugyancsak azért öltenek alakot a késsel végzett mozdu­latok nyomán, mert közük van az emberhez. Tényleg jó érzés rá­juk nézni, kézbe venni őket. Amit szavakkal nem tud elmon­dani, kifaragja. Kimondva, kimondatlanul ta­gadása ez annak, hogy az ember egyetlen formában képes a to­tális kifejezésre. Legfeljebb bi­zonyos pontokon találkozhatnak az ábrázolási törekvések. így for­dulhat elő, hogy a faragásról valló Buda Ferenc prózai mon­datai a költő erejével, tömörsé­gével íródtak. S a plasztikus for­mákat alakítgató kézmozdulato­kat olykor a lírikus képzeletének parancsai lendítik tovább. Sokáig inkább visszaszorítani igyekezett azt a hajlandóságot, amely gyermekkorban a botok díszítésében nyilvánul meg. Az elfojtott képesség most tört feL Mintha két szerelem hatna rá. Hogy melyik az erősebb? A köl­tő mindenesetre szólásért könyö­rög, a bujdosó szegénylegények verselésével szerzett énekében: Szavam fogytán, gyéren szóltam, gyarló voltomban némultam. Hideg vassal száraz fába kezdettem én más munkába. Haj, de erőm viaszfüstből, valék vásári ezüstből. Konok fámat kemény ékkel szilánkokra zúztad széjjel. Grafikus és költő Goór Imrének, a Forrás olva­sószerkesztőjének képzőművé­szeti tevékenységéről' egy benső­séges kiállítás nyújt keresztmet­szetei a kecskeméti sajtóház klubtermében. Más síneken in­dult a pályája. Szerepelt az 1958-as tűztánc kötetben. Ebben a vérbeli antológiában egy új nemzedék gyürkőzött a korszerű feladatvállalásra. Valamennyien átélték a személyi kultusz éveit, és az 1956-os ellenforradalmi ese­mények után máig is erősödő, tiszta hangot ütöttek meg. Közben már foglalkozott a fes­tészettel és grafikával is. kijár­ta a technikai megoldások isko­láját. Mostani kamarakiállításán legkorábbi képei lavírozott kínai tussal készültek. Finom és érzé­keny vonalvezetésű linóleummet­szetekkel fejezi ki Petőfi-élmé- nyeit. Hasonló mívességet árul­nak el a cinkkarcai is. A leg­újabb, nagyméretű krétarajzok a nyáron szerzett olaszországi él­ményekből táplálkoznak. A többféle tevékenység közti szerves kapcsolatot a közös mo­tívumok igazolják. Grafikusként sem szakad el a költészettől. Pe­tőfi-illusztrációi a költő motí­vumait vetítik ki a fehér felü­letre. S Petőfí-élményét versek­ben is kifejezte, amelyek épp lapunkban jelentek meg. Egyik képén a madarak a szél elsodró erejével feszülnek szem­be a Nap felé szárnyaló röptűk-- ben. Érezhető a párhuzam egyik nemrég, a Forrásban publikált költeményével, amely így kezdő­dik: „Kerteden kóbor szelek ro­hannak”, majd a' befejezés szin­te berzsenyis lendülettel csak föl­felé: Föl, magasabbra! Királyok és fák koronái felett a nap még iramlón, melegen s aranyan jár. Goór Imre nyilvánosan, vers­ben vette sorra azokat a maga­tartásformákat amelyeket nem akar követni. Ilyen — képletes nyelven szólva — a Sündörgők, vagy másik végletként a Míve­sek sorsa. Helyettük az önmagá­hoz való szigorúságot választot­ta követendő igényként. Grafi­káin ez a matematikai tisztasá­got kifejező aranymetszés variá­cióban tükröződik, költeményei­ben ugyancsak a szerkezetet tartja a legdöntőbbnek. Az utóbbi években Goór- kiállítások, tárlatszereplések kö­vették egymást sorra. Nemsokára az önálló verseskötete jelenik meg. Ügy látszik, még nem jött el az ideje annak, hogy egy mai Boileau kijelentse: melyik mű­formában érdemes tovább foly­tatni a megkezdett utakat —tel­jes erőbőL Halász Ferenc BUDA FERENC: GOÓR IMRE: Bicskával, ceruzával bánni• én egyszerre kezdtem. Maradandó emléke ennek egy-két forradás ama időmből, amikor még a pen­gét váltakozó szerencsével sza- lajtottam holt fába s eleven hús­ba. Faragott botjaim elkallódtak, faragó kedvemet is parancsoltam nyugodni mipdwiialán — annyi mást kellett csinálnom. El nem* háríthattam azonban a kezembe sorsolt kést, mert ki kell tiontani évgyűrűk bilincseiből, a szilfa, a tölgy, a diófa elhalt szövetei­ből ember és fa közös sorsát, mert kell hogy váljék a holt fá­ból újra — eleven. Írás helyett is teszem ezt ta­vasz■ óta. Mellembe tüzet tettem örvendve kardot köttem közétek karddal jöttem lángolt az ég fölöttem pengéje kardom* eleme a as .Vonási csapódott kőbe fémbe vasból lágy köbe fordult s bár kő és vas kifordult kardom éle kicsorbult közétek karddal jöttem mellembe tüzet tettem tartani elengedni égetni melengetni 0 Toscanában. Goór Imre krétarajza. Világtörténelmi födémcsere M axim Gorkij, a nagy szov­jet-orosz író azt vallotta, hogy a könyvek mutatták meg a helyét az életben. Babits Mihálynak, nélkülözhetetlen „kel­léke” volt. élete végéig az olvas­nivaló; Vörösmarty a könyvtár hűvös csendjében meditált az em­beriség nagy dolgairól: a szipor- kázóan szellemes és mély gon­dolatokkal gazdag Szerb Antal számára mindvégig „életfunkció és ellenállhatatlan kényszer” volt az olvasás — így írta le ezt, ezekkel a szép szavakkal. József Attila. Ady Endre sze­rint a könyv, az írás: fegyver; s aki e fegyverhez nyúl. az a tár­sadalomért. száll síkra, a törté­nelmi fejlődést sürgeti. A nem­zetközi rangú antifasiszta publi­cista. a ..stószi remete”, Fábry Zoltán ezt írta, éppen . Ady szel­lemében: „A könyv, az írás véd és őriz. támad és újít.” A költő-filozófus-esztéta Füst Milán elmondta egy személyes találkozásunk alkalmával, hogy vannak művek a világirodalom­ban, melyeket újra és újra —- va­lami belső kényszertől hajtva — kényszerül elolvasni. A Copper­field pávidot például, és a Kare­nina Anna első kötetét (melyet felülmúlhatatlan írói-művészi remeklésnek tart), vagy a szintén orosz Leszkov műveit. S hogy kortárs élő költőt is említsünk: Juhász Ferenc mesélte egyszer, hogy éventé újra olvassa a ma­gyar klasszikus költők valameny- nyi művét; erőt. ihletést és bizta­tást kap mindig a nagy elő­döktől. Idézhetnénk — idősebb és fia­talabb — munkások leveleiből, felszólalásaiból, az egyes beszél­getések alkalmával elmondott vallomásaiból is: annak bizonyí­tására. hogy nemcsak a kimon­dottan intellektuellek. a „diplo­mások”. az értelmiséghez tarto­zók olvasnak rendszeresen, ha­nem a dolgos, kétkezű emberek közül is egyre többen Felemlít­hetjük annak a kecskeméti daru­kezelőnek a szép példáját, akivel egy író—olvasó találkozón ismer­kedtünk meg. s akiről megtudtuk. nemcsak könyveket olvas rend­szeresen. hanem irodalmi folyó­iratokat is. A számokban kifejezhető fejlő­dés sok mindenről árulkodik. A második világháború előtt — 1938-ban — Magyarországon egy év alatt kétezer-négyszáz könyv látott napvilágot, kilencmillió példányban. Három évtized eltel­tével viszont már egy esztendő alatt ötezer-ötszáznál több mű je­lént meg, ötvenhárommillió pél­dányban! Gondoljuk el: Mátyás király sokat emlegetett, híres könyvtára ötszáz kötetből állt! Ugyancsak nagyot fordult a világ fél évezred alatt. Hazánkban 1951-ben. gazdára talált összesen tizenkétmillió kö­tet könyv, száznegyven millió fo­rint értékben. S alig két évtized élteiével ez a forgalom hatszoro­sára emelkedett. S jelenleg Ma­gyarországon kilencezer könyv­tárban huszonötmillió kötet vár­ja a könyvbarátokat. Kétmillió­nál több beiratkozott olvasó ma már évente ötvenmilliónál több könyvet kölcsönöz. A számok iga­zán hangosan „beszélnek” — Ön­magukért. Kik olvassák s vásárolják ezt a tengersok könyvet? Milyen a rendszeres olvasók társadalmi ré- tegeződése, igénye, milyenek az olvasási indítékok, mozgató rú­gok stb.? S milyen a könyvbará- ttjk az irodalmat kedvelők érdek­lődése, ízlése, előképzettsége?/ Milyen — ha egyáltalán, ezt mér­ni lehet — az olvasás hatásfoka? Az ilyen és hasonló kérdésekre az új tudomány: az irodalomszo­ciológia keresi a választ. Felmé­rések bizonyítják, hogy hazánk­ban a lakosságnak mintegy a hu­szonöt százaléka tekinthető rend­szeres olvasónak. Sok ez vagy kevés? Így is. úgy is felfogható; attól függ. mihez viszonyítunk. A régihez képest örvendetesen sok, a mai társadalmi igényekhez, kö­vetelményekhez. s a jövő gyorsí­tása szempontjából kedvezőtlen, ez az arány. Az elolvasott művek tényleges hatását, az irodalom, a könyvek hatásfokát mérni meglehetősen nehéz. Nehezíti ezt az a tény, hogy bizony sokan nem szívesen vallanak ebben a kérdésben ön­magukról. Ritka eset; hogy vala­ki. aki egyáltalán nem olvas, a felmérést végző szociológusnak, népművelőnek vagy akár az új­ságírónak nyíltan bevallaná ezt. Nagyon alapos „nyomozással ala­kulhat ki előttünk mindenkor az igazi kép. Robert Escarpit: Iro- dalomszociológia című. világszer­te elterjedt könyvében így ír er­ről: „A világos és őszinte válasz esélyei rendkívül kicsinyek, mi­helyt valakit olvasmányai felől kérdezünk.” Nem lehet tagadni ennek az állításnak az igazát. Az MSZMP KB márciusi köz- művelődési határozata kimondja: „A közművelődés nem -szűkíthe­tő le a kultúra, a műveltség ter­jesztésére. közvetítésére; fontos feladata a szocialista' életmód, életforma és magatartás ki­alakításának segítése, a szo­cialista eszmékkel való ér­telmi-érzelmi azonosulás, a közösségi szellem, a cselekvő erő. a közéleti aktivitás fejlesz­tése.” Mindez természetszerűleg az olvasásra is érvényes, teljes egészében. Vagyis mit jelent ez közelebbről? Azt. hogy aki „fel­vértezi magát a tudás fegyveré­vel” — hogy a filozófus Bert­rand Russel szavait idézzük —, annak fontos társadalmi köteles­sége a magába szívott ismeret­anyagot tovább adni másoknak, sokaknak, s annak hatékonyab­ban. aktívabban kell bekapcso­lódnia a közösségformáló napi munkálatokba. Ismerek nem egy olyan embert — egyébként kitűnő személyisé­geket — akiknek lakásán több ezer kötetes könyvtár látható, s akik rendszeres és igényes olva­sók, de... De ugyanakkor elzár­kóznak a számukra kedves, ked­vükre való világban, az ő szű- kebb világuk keretei közé, mond­hatnánk azt is: „elefántcsontto- ronyba” vonulnak, önmaguknak élve. Pedig a társadalom azt vár­ná tőlük, hogy tartsanak olvas| mányaikról előadásokat, ismertes­sék meg a könyvek tartalmát má­sokkal is. szerettessék meg az iro­dalmat. az olvasást azokkal, akik nem értek még el a fejlődésnek arra a magaslatára, ahová ők el­jutottak stb. Akiknek az olvasás „mindenna­pi kenyerükké” válik, olyan vala­mivé, mint a víz. a levegő, amely nélkül élni lehetetlen, azok gaz­dagabbak másoknál, azok az éle­tüket színesebbeh és tartalma­sabban élhetik, azok számára még a szenvedés, a bonyodalom, a nyomasztó gond is elviselhetőbb lesz. Mert a jó könyv orvosság is egyben. Erőt adó. kedvet csi­náló. lelket felderitő-felüditő or­vosság. Éljenek vele bátran és sokszor; mindig, naponta! Emlékszem, annak idején — nem éppen boldog — gyermekko­romban kapálás közben néztem a felhőket: mikor jön végre az eső. a szabad időt hozó,, gyönyörű eső. hogy mehessek be a színbe, a közeli tanyába, kézbe vehessem végre Móricz. Mikszáth, vagy Mó­ra valamelyik könyvét, mely ott lapult a zsákban. Milyen áldásos lehet a mai gyerekeknek, milyen gyönyörű, hogy beülhetnek a könyvtárak olvasótermébe vagy a lakásuk valamelyik sarkában la- pőzgathatják a gazdag tartalmú könyveket! Biztassuk őket — s önmagunkat is — gyakoribb olvasásra. Varga Mihály A józsefvárosi ház teteje 1914-ben beázott. A lakók nevében Gombási Gábor kereste fel a háziurat, akinek elpanaszolta: esős időben nedvesség­foltok jelennek meg a plafonon. Ígé­retet kapott Polgár bácsitól, az első emeleten lakó háziúrtól, hogy Szolno­ki úr, a Nefelejcs utcai építési vállal­kozó rendbehozza a tetőt. Három héttel később. I. Ferenc Jó­zsef mindent meggondolt és megfon­tolt, mire kitört az első világháború. A javítás elmaradt, a tetőfedő munká. sok részben Görbééinél. később pedig a piavenál voltak elfoglalva. Gombási is. 1918-ban, a háború után, a lakók ké­résére, Gombási újra Polgár bácsihoz fordult, aki ismét kilátásba helyezte a javítást.. Szolnoki úr kiküldött egy munkavezetőt a tető megtekintésére, aki jelentette a háziúrnak, hogy fö­démcserére lesz szükség. A háziúr költségvetést kért: az összeget Polgár bácsi nagyon soknak találta, ezért ol­csóbb vállalkozó után nézett. Közben tőzsdekrach tört ki és Polgár úr sok pénzt vesztett: a födémcserét későbbi időpontra halasztották. Gombási is játszott a tőzsdén és megértette a há­ziúr nehéz helyzetét. Az eső továbbra is beszivárgott a harmadik emeleti lakásókba, ezért Gombási panaszos levetet írt Az Est című lapnak, amelyben harcos cikk jelent meg az uzsorás háziurak ellen, de más nem történt ez ügyben. A harmadik emeleti lakók esernyő alatt olvasták lakásukban az újságo­kat, amelyek Lindbergh szenzációs óceánrepüléséről és Stresemann né­met külügyminiszter népszövetségi si­kereiről számoltak be. Polgár bácsi közben meghalt, a fia lett a háziúr, aki megígérte Gombási­nak: tető alá hozza a tetőt. Történt azonban, hogy 1933. január 30-án Hit­ler Adolf német kancellár lett és Pol­gár Béla szólt az építkezési vállalko­zónak: a külpolitikai események miatt várjanak a tatarozással. Üjabb lavórok kerültek a harmadik emeleti lakásokba. Amikor Hitler be­vonult a Hu hr-vidékre, a háziúr elha­tározta: lesz, ami lesz, rendbe hozatja a tetőt. . Azután rövid egymásutánban három jelentős esemény történt. Mussolini megtámadta Abesszíniát, Franco elin­dult Afrikából csapataival Spanyolor­szágba és az építési vállalkozó beje­lentette, hogy a nyersanyagok meg­drágultak, új költségvetést kell készí­tenie. Körülbelül abban az időben, amikor Hitler elfoglalta Ausztriát, Gombási újabb levelet küldött Az Esthez, amely­ben megírta, hogy nemsokára jubileu­mot ülnek: negyedszázaddal ezelőtt ígérte meg polgár bácsi a tetőjavítást. A cikk megjelenése után történt, hogy Hitler előbb a Szudéta-vidékre, ké­sőbb pedig egész Csehszlovákiára igényt tartotta Ekkor már a józsefvá­rosi ház harmadik emeletén tarthatat­lanná vált a helyzet. A szerencsétlen lakók ijedten olvasták a meteorológiai intézet jelentéseit és az időközben ki­tört második világháború híreit. Amikor Jány Gusztáv 2. hadserege vereséget szenvedett, a lakók nem akartak hinni a szemüknek, mert kő­művesek jelentek meg a házban. A munka azonban nem kezdődött meg, a kőművesek elvonultak: máshová rendelték őket. Erről Gombási már nem vehetett tudomást, mert szívro­ham végzett vele. 1944-ben többször bombázták Buda­pestet, de a födémcserére váró bérka­szárnya. amelynek tatarozását Polgár bácsi egykor megígérte, épen maradt. 1944. március 19-én a németek meg­szállták Magyarországot és a józsef­városi ház egyik lakójáért eljött a Gestapo kis sárga autója. A felszaba­dulásig rettegésben élt a ház, nyilas razziák is rémisztgették őket, többeket elhurcoltak, voltak tehát fontosabb dolgok is, mint a tető. Azután szabad lett Budapest, a ház lakói ifjabb Gombásival az élen, ro­mokat takarítottak. Júniusban ifj. Gombásinak már volt ideje elmennie a Vili. kerületi elöljáróságra (akkor még elöljáróság volt), ott feljegyezték a lakók nevében benyújtott kérelmet, de csak 1949-ben jelölt ki az akkor már kerületi tanács egy építőipari vál­lalatot a munka elvégzésére. Meg is jelentek a kőművesek, az ácsok, de csak egy napra, mert másnap elvezé­nyelték őket. A koreai háború után ismét remény­kedni kezdtek a harmadik emeleti la­kók. mert a kerületi mérnök terep­szemlét tartott. Ismét egy vállalat ka­pott megbízást, de a munka terminu­sát nem jelölték meg. 1957-ben a Fő­városi Tanács tervet dolgozott ki a Jó­zsefváros szanálásáról. „Ez azt jelenti, hogy megcsinálják a tetőt?** — reménykedett ifjabb Gom­bási Gábor, de csalódott, mert 1960- ban lebontásra ítélték a házukat. Bontás, építkezés. Megboldogult Pol­gár bácsi volt lakói az új, korszerű házban összkomfortos lakáshoz jutot­tak. Ekkor érkezett meg ifj, Gombási Gábor címére a tanács építési osztá­lyának értesítése, amely arról nyug­tatta meg a lakókat, hogy új vállalko­zót jelölnek ki a födémcsere elvégzé­sére. Palásti László Az olvasásról I Buda Ferenc, a költő — fafaragás közben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom