Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-15 / 216. szám

1974. szeptember 15. PEyÖFf NÉPE Egy oktató, s nyolc lánya... A. tanműhely mellett csöpphyi tanterem, a padokban szőke-bar­na leányfejek hajolnak jegyze­teik fölé. A,tábla előtt barna kö­penyes férfit magyaráz. Amikor befejezi a mérőeszközökről szóló ismertetőiét, kíváncsian*, kérdi : r—• Ki ismétli el itt. a táblánál? A lányok egymásra néznek, s egy pillanat múltva Németh Sán- dpr szakoktató elégedetten hallja , Horváth Etelkától, iiogy valóban megértett^ a tananyagot. Az újságíró megjelenése egy kis izgalmat vált ki. s amikor az ok­tató szünetet rendel el. a lányok nem mennek ki szokás szerint az őszi napra sütkérezni. ... — Hogyan kezdték az évet? — kérdezem Németh Sándortól. — -Sajnos, a vártnál kevesebb tanuló jelentkezett — jegyzem a választ. — Mindössze nyolc kis­lány határozta el a környéken, hogy műanyagipari szakmunkás. lesz. Egyetlen félegyházi van kö­zöttük. a többiek a környékbeli községekből valók. Pedig, nem rossz szakma ez. A Villamosszige­telő és Műanyaggyár nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésére. Itt. a korszerű, jól felszerelt tan­műhelyben ismerkednek meg a gépekkel, azok kezelésével, s mindazzal, ami a szakmájukhoz szükséges. Az iparitanuló-intézet- ben pedig komoly elméleti kép- - j zéát kapnak. Azokról is1 gondoskodunk, akik vidékiek. Béreltünk egy lakást a városban, s' itt a pedagógus-há­ziasszony gondoskodik a felügyet- ről. Szigorú házirend szerint él­nek itt a lányok, nyugodtak "le­hetnek a szüleik. Az ellátásuk­ról gondoskodunk, egy forintért kapnak ebédet... Szemüveges barna lányka áll hozzánk’ legközelebb. „ —1 Franciska, te a lányszálláson laksz. Meséli róla —\ biztatja az oktató. •" _ Hideg Franciska egy pillanatra zavarba jog. de azután elégedet­ten mondia. — Amjkóf jelentkeztem mű- anyagipari tanulónak, azt hittéga, hagy naponta kell bejárnom Jász- szentlászlóról. Azt tudtam, hogy szüleim nem bírták volna fizetni a drága albérletet. Nagyon kelle­mesen meglepődtem, amikor kö­zölték, hogy ingyen szállást kap­hatok. Szani Ildikó Pálmonostoráról jött. — Van egy ismerősöm itt a gyárban, s tőle már hallottam a szakmáról. Cserege Gábor, az ipa- ritanuló-intézet igazgatója járt kinn nálunk — még amikor álta­lánosba jártam — teszi hozzá fei- nőttesen — s ő ismertette a többi között ezt a lehetőséget. Jelent­keztem. s valószínű nem fogom megbánni. Busszal járok be min­dennap otthonról... Kalmár Ilona félegyházi, s „fér­fiasán” bevallja, hogy cspk azért jött ide. mert nem vették fel fényképésznek. — Már az első héten láttam — mondja kissé elpirulva —, hogy nem választottam rosszul. Alig .Várom, hogy leteljen az első fél­év, amikor még csak általános vasipari, képzést kapunk. Remé­lem,, később sem fogom sajnálni, hogy nem lettem fényképész. Az amatőrfotózást meg magam is megtanulhatom1... Opauszky László Eredményes az uborkaidény a Kecskeméti Konzervgyárban. Szeptember 11-ig 240 vagon nyersárut vásárolt meg a gyár a vele szerződött uborkatermesz­tőktől, többet mint az előző esz­tendőkben. Ennek a mennyiség­nek a nagyobbik fele a Duna— Tisza közén termett. Bács-Kis- kun megye gazdaságai ugyanis 150 vagon uborkát szállítottak. Az ipari feldolgozásra termesz­tett uborka a megyében már le­érett. Ezekben a napokban még Szolnok megyéből, a nagyrévi Tiszazug Tsz-ből érkezik néhány vagon áru, ahol másodnövény­ként termesztették. Később Győr- Sopron megye gazdaságaitól vár még kisebb mennyiséget az üzem. K. A. ‘ Az I. telepen Dömötör Sándor és Pullai Sándor a szállítószalagra, onnan a savanyítótartályba töltögeti a nyersárut. A tartósító üzemben Berecz Lajosnc és Nádas Éva rakja üvegbe az exportra készülő terméket. (Tóth Sándor felvételei.) Óvodaépítés előtt és után Kiskunfélegyházán 9 Horváth Etelka pontosan Is­métli a táblánál az órán tanul­takat. 9 Szani Ildikónak életében először van vasfűrész a kezében. Igaz, a többiek sem jártasak a satupad melletti munkában, s éppen ezért, érdeklődve figyelik társnőjük ügyeskedését. • Hideg Franciskával egy présgépet ismertet az oktató. 9 A fény­képészek nem használnak Ilyen nagy műszereket, mint amilyen a fröccsöntő géphez kell — csodálkozik Kalmár Ilona. (Opauszky László felv.) Kiskunfélegyházán, ahol a meg­növekedett igényeknek megfele­lően öt év alatt összesen 400 hellyel bővítik az óvodai hálóza­tot, új százszemélyes gyermek- intézmény készült el a Petőfi- városrészben. A szép új óvoda szeptember elején már fogadta a kicsinye­ket, avatását pedig e hét végén tartották. Ezúttal is méltatták azt a jelentős társadalmi összefo­gást, amellyel a város üzemei, szövetkezetei és lakói segítették az óvoda, létrehozását, s ily mó­don mintegy a felére csökkentet­ték a költségeket. Összesen 3600 társadalmi munkaórát végeztek a félegyháziak. Különösen a város szakmunkástanulói dolgoztak so­kat. Az avatáson a város vezetői okleveleket adtak át az óvoda szorgos építőinek, munkájuk el­ismeréséül. Az iparosodó, s mind több nőt foglalkoztató kiskun városban hasonló módon — kooperációban, társadalmi segítséggel —, újabb óvoda felépítését szervezik. Erre jövőre kerül sor a Móra-város- részben. Nagy szükség van rá. Sok gyereknek még mindig nem jut hely az intézményekben. A most elkészült százszemélyes óvodába is 120 apróságot kellett felvenni. Forrásvíz a kijevi fürdőszobákban ' Kellemes forrásvíz csobog Ki- jev egyes' kerületeiben a víz­csapokból. Az ukrán főváros egyik vízmüvében üzembe he­lyeztek egy berendezést, amely az ivóvizet ózonnal tisztítja. Ez­zel az ismételt — kellemetlen mellékízt adó — klórozás is el­maradt. Az ózonozó állomás terveit ki­jevi szakemberek és a francia Treligas cég képviselői közösen dolgozták ki. A berendezések egy részét is francia cég szállí­totta. Jelenleg Moszkvában és Gorkijban épülnek hasonló állo­mások. (APN—KS) TURISTAUTAKON Az Adrián C Tamás külön fejezetet ér- • demel ebben a beszámoló­ban. A keresztnevén emlegettem eddig, ahogyan mindenki, mert ő kérte még az út elején: így nem olyan hivatalos, meg köny- nyebb is megjegyezni. A teljes neve: Szigecsán Tamás," a Bajai Vízügyi Igazgatóság szép szál fia­tal üzemmérnöke. És passzioná- tus idegenvezető. Kitűnően beszéli a szerb-hor- vátot Hogy az nem érdem, ha egy idegenvezető kitűnően beszé­li a nyelvet, hanem kutyaköté- lessége? Nagy tévedés. Legalább­is nagy tévedés azt hinni, hogy az idegenvezetők valamennyien megfelelnek ennek az elemi kö­vetelménynek. Tamás nem is vállal máshová utat, csak Jugoszláviába. Ezt az országot ismeri, ennek a nyelvét tudja, itt ő valóban hivatott ide­genvezető. Nem unja meg a ki tudja hányadszor látott tájakat és műemlékeket. Mert neki él­mény az is, ha másokkal -megis­merteti. Tamás gondviselője is a rábí- zottaknak. Opatijában közbenjárt a szálloda főportásánál, hogy jobb szobákat kapjunk. Rovinjban el­intézte egy főpincérnél — szin­tén régi ismerőse, egyike a part menti számtalan barátjának — hogy a vendéglőben együk meg a magunkkal hozott hideg ebé­det, ne a forró buszban ücsörög-' ve vagy az árokparton két falu között. Zágrábban elkísérte az áruházakba azokat, akiknék va­lamilyen különleges kívánságuk volt — és hozzá még elegendő dírtárjuk is. Amikor pedig ész­revette, hogy egyik úti társnőnk nem megy le a strandra, rajta is segített. „Most jövök a pati­kából — mondta — mindjárt ho- _zok valamit, amivel nyugodtah fürödhet most is asszonyom .. ” Zágrábban a Katedrálisban történt. Miközben hallgatjuk Ta­más magyarázatát, mások, idege­nek is közénk keverednek. Ele­inte föl se tűnt, mígnem az egyik suttogva megkérdezte: — A maguk vezetője ei a fia­talember? — Igen — felelem kissé meg- hökkenve, hogy magyar szót hallok egy idegentől. — Irigylem magukat. Egy pes­ti csoporttal jöttem. A mi kísé­rőnk ide hozott, mondott néhány strófát, aztán kijelentette, hogy egy óra múlva találkozunk a kapuban. Tamásnak egyébként itt is volt „kapcsolata”'a templomban, vagy egyszerűen csak „ismeri a dör­gést”. Egyszer csak várakozásra int bennünket, eltűnik a sekres­tyében, s kisvártatva beinvitál minket is. Pedig ide nem szokták beengedni a turistákat. Egy pom­pás Dürert láthattunk odabenn és remekmívű, intarziás bútoro­kat Lám mit tesz az, ha nemcsak kísérő, hanem valóban idegenve­zető az IBUSZ megbízottja. Ta­más már itthon ekezdte a leckét. A határig vezető hosszú úton öt vagy hat részletben beszámolt Jugoszláviáról,* földrajzáról, tör­ténelméről, népeiről, s a határon túl minden várost, minden em­lékhelyet amit érintettünk, velős és színes ismertetéssel kísért. Látszott, hogy nemcsak útikönyv­ből készült, hanem hozzáolvasott búvárkodott is "jócskán. Renge­teg munkát ölt bele, pedig nem foglalkozása, hiszen csak a sza­badsága alatt utazik: passzió, hobby. Szerencsénk volt vele: nemcsak szereti, érti is a dolgát Valaki mondta is: — Ezután csakis az IBUSZ­• A tenger emléke. szál, csakis társasutazás kereté­ben fogok külföldre járni. Mert mennyi ismeret előzetes tájékozódás kell ahhoz, hogy az ember ne vaktában bámészkod­jon egy idegen városban!... Igaz, hogy már egészen jó útikönyve­ink vannak, de a tapasztalat a „személyes helyismeret” több en­nél. A jó idegenvezető „kezén” az utas összehasonlíthatatlanul töb­bet lát mintha egyedül vág ne­ki az ismeretién világnak. Egy hét alatt aligha tudja meg az ember, ‘ mi a honvágy. Mégis, otthon a nyaralás valahogy /min­dig rövidebbnek tűnt, mint itt volt. Mintha visszafelé pörgetnének egy filmet, végigmegyünk az úton, amin ide jövet nem győz­tünk álmélkodni. De nemcsak attól más most a táj, hogy is­merjük. Idefelé egész nap egyre meredekebb hegyek közé jutot­tunk, egyre látványosabb, bor- zongatóbb volt a kanyargó szer­pentin, s alkonyattájt a gyors ereszkedőkön szinte lecsaptunk az öbölre." Most pedig kora«reggel zihál­va megmásztok a legmagasabb hágókat, s azóta lassan csorgunk lefelé a Dráva és a Muraköz la­pályaira. Elhaló zenéhez hason­lít az utazás, s mire megérkezünk Letenyébe, egymásra nézünk: Opatijában mindjárt lebukik a Nap __Az Ucska gerince mö­g ött nemsokára beáll az alkony. Itt még messze a horizont fö­lött úszik a fénylő naptányér. Gyorsan átesünk az útlevél- vizsgálaton, az udvarias vámtiszt is hamar végez velünk. Uzsgyi a presszóba! Itt már fo­rintért mérik á sört meg a colát. (Pásztor Zoltán (elvétele.) Kiszáradt az ínyünk, mindenki törtet a pulthoz. Megszoktuk egy hét alatt, hogy a sör, a cola, a narancslé, és min­den ital, még a szálló éttermében a víz is — jéghideg. ... Egyetlen kiszodgálónő sze- rencsétlenkedik a határállomás zsúfolt várótermének pultjánál. Még oda se férkőzhetünk, már halljuk: kávé nincs. Jó magyar forintért jó magyar kávé — a nekünk kissé híg jugoszláv „mok­ka” után — nincs. Sör? Sör az van, cola is van, de „levegőme­leg”. Az mi? Nincs behűtve... Kinn harminc fok. A raktárban feltehetően negyven. Vajon me­lyikre értsük ezt a levegő-mele­get? Egyikünk megpróbálja. Két kortyot iszik, utána azonmód visz- szateszi a sörös pohafát a pult­ra és bánatosan elindul a busz­hoz .. Mester László KÉPERNYŐ A feledés ellenszere Ismét a szerkesztést s az ará­nyokat kell dicsérnünk. A Len­gyel Televízió estje színes tab­lókban s érdekes mozaikokban adott a valóságnak megfelelő ké­pet a régebbi és a m’ai Lengyel- országról. Látványos, szórakozta­tó összeállítások, gyors ütemű képsorok segítették a nézőt ab­ban, hogy ezt a sokat szenvedett népet, ezt a változatos történel­mű országot még jobban megis­merjék ezen az estén. Hogy mennyit vesztett, -szenve­dett a világméretű, gyilkos há­borútól a lengyel nép, az közis­mert. Az eltelt három évtized alatt a világ minden részéhői ér­kező turisták, látogatók szemé­lyesen is meggyőződhettek róla, saját szemükkel is láthatták, a riportfilmek . is szemléletesen mutatták: az élet ugyancsak ma­gasra szárnyalt abban az ország­ban, ahol a romokon és sivár tá­jakon kívül a háború befejezése­kor más alig volt. Nürnbergi epilógus című, döb­benetes erejű tévéfilm a csak­nem harminc évvel ezelőtti ese­ményeket eleveníti fel művészi eszközökkel. Amolyan „játékos” formában; így szinte a szemünk előtt készül, formálódik a film, hogy ezáltal is még inkább kö­zelebb érezzük, tudjuk magunk­hoz, hogy teljes egészében saját ügyünknek érezzük azt, s ne csak kívülről szemléljük. A világ figyelme 1945. őszén Nürnbergre, erre az azóta foga­lommá vált városra terelődött; nem volt akkor olyan valameny- nyire is becsületes ember, aki közömbös maradt volna azok­nak a fájdalmas kérdésekkel-teli napoknak eseményei iránt. De az évek múlásával sokan mondo­gatták: hagyjuk már ezeket a régi dolgokat, ne fárasszuk ma­gunkat vele stb. Nincsen iga­zuk! Az emberiség mai életét és jövőbeni sorsát ' befolyásoló egyes tényezők arra engednek következtetni — sőt: jól mutat­ják ezt —, hogy a fasizmus még nem tűnt el a föld színéről. A példákat felesleges lenne felso­rolni. A fasizmus nem szűnt meg; legfeljebb összeszűkült erősen az életiére. Ezért is akarták — a feledés ellenszeréül — elénk tár­ni a huszonkilenc esztendővel ezelőtti drámai eseményeket a film kivételes tehetségű alko­tói. Azt sugallták: he feledjünk, nem szabad felejteni! Azt su­gallták: legyünk éberek, egyetlen pillanatra se tévesszük szem elől a valamikori és mostani fasisz­tákat. Ez a művészi értékű film­alkotás legfőbb mondanivalója. A dramaturgiailag kifogástalan tévéfilm — remek rendezéssel és a jó színészi teljesítményekkel — szembesítette az egykori háborús főbűnösöket a ma emberével. S e szembesítés nem csak drámai volt, hanem vérlázító is. meg fájdalmas is az igazak számára, meg olyasvalami, amit egyköny- nyen nem lehetne elfelejteni. Ezt akarták a film készítői. S azt is, amit szintén sikerült elérniük, hogy mindenki lássa, érezze: a személyes felelősségen kívül itt egy másfajta, ' nagyobb és bo­nyolultabb felelősségről is szó van: a társadalmi, sőt világmé­retű — emberiségszintű — fele­lősségről. Művészi eszközökkel sugallta ezt a film, mely a feledés ellen­szereként készült. Irta és rendez­te Jerzy Antczak, s kettős fő­szereplője volt Andrzej Lepicki. V..M. 1 1 Uborkaidény a Kecskeméti Konzervgyárban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom