Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

1974. augusztus L • PETŐFI N£PE • 9 Tanulmányok az óvodai zenei nevelésről Az óvónők nyári akadémiája két éven át jelentett tudomá­nyos és továbbképzési fórumot az óvodapedagógusok számára. 1974-ben már nyári egyetem­ként tarthattuk számon ezt a jelentős rendezvénysorozatot, amely mindig egy-egy témában összegezte az óvodapedagógia eredményeit. Tavaly a kisgyermekek ének­zenei nevelésé szerepelt a napi­renden. Számos előadás hang­zott el erről a témakörről, s a Kecskeméti Óvónőképző Intézet • tanulmánykötetben jelentette meg a legérdekesebb előadáso­kat, korreferátumokat. A kiad­vány a napokban látott napvi­lágot. A következőkben ebből adunk ízelítőt. Milyen helyei foglal el az ének-zene az óvodai nevelés új programjában ? Forrai Katalin abban látja az új program kor­szerűségét, hogy „képes alkal­mazkodni, felismerni a megvál­tozott társadalmi viszonyokat, az óvodával szemben támasztott követelményeket”. Az ének-zenei nevelésben ez a program a ta­pasztalással, a cselekvéssel, egy­szóval : az öntevékenységgel kí­vánja fejleszteni a kicsinyek ké­pességeit. A cél, hogy az óvo­dások örömöt leljenek az ének­lésben, a daltanulásban. Borsai Ilona a népi gyermek­mondókák világát tárta fel elő­adásában. A zenei motívumok, a dallamok formai felépítése sze­rint csoportosítja a mondókákat, majd kitér a beszéd és a dal­lam kapcsolatára. „A jövő óvó­nőinek az eddiginél jóval na­gyobb mértékben kell ismer­niük az élő hagyományt” — ál­lapítja meg az MTA népzene- kutató csoportjának tudományos munkatársa. Szintén a népi dalosjátékok­kal foglalkozott dr. Kálmán La jós. A dallamok elemzésén kívül vizsgálja a dalosjátékok törté­neti hátterét, a kultikus • szoká­sokhoz való viszonyát. S ami a legfontosabb: hogyan születhet­nek újjá a népi dalosjátékok az óvodákban? Az éneklés, a mozgás és az ábrázolás együttes alkalmazása — azaz a komplex művészeti nevelés — már nem vágyálom, ha még nem is vált általánossá. Székácsné Vida Mária egy ilyen kísérletről számol be. A példák és az eredmények bizonyítják, hogy a zene, a rajz és a mozgás egymást erősítő tényezők a gyermekek esztétikai nevelésé­ben. A bábozás bevált játék és módszer az óvodában. A mai bábművészed alig képzelhető el ének és zene nélkül, a hallott és a látott élmény együttesen adja a várt hatást. Dr. Bakkay Tiborné gyakorlati tapasztala­tokkal illusztrálja, milyen szé­les skálája lehet a bábozásban a zenei anyag felhasználásának. Az ének-zene és a mozgás kapcsolatáról fejti ki vélemé­nyét Mönostory Lajosné és Né­meth Béláné. „Gondolkodás, já­ték, "alkotás” — Vargha Balázs ilyen című írása mélyenszántó pedagógiai érvelés az öntevé­kenységre, az alkotásra való ne­velés mellett. ..Iskolás korban magasabb fokú alkotásra is ké­pesek a gyerekek. Illetve képe­sek lennének, ha az iskola mai módszerei nem nyomnák el a személyes alkotást” — írja. Willi Volrath, a hallei óvónő­képző tanára az NDK óvónő­képző intézeteinek ének-zenei nevelési tapasztalatait, módsze­reit ismerteti. Az írásból kide­rül, milyen sokoldalúan hasz­nálható fel a zenei nevelésben a gitár. A tanulmánykötet végén Ró­bert Gábor az óvodai hangsze­res zene mai gyakorlatát elem­zi, Kálmán Lajos pedig a Ko- dály-koncepciónak az óvodai ne­velésben lehetséges megvalósí­tásáról ír. K. Gy. A Kossuth Kiadó új könyvei A közelmúltban számos érde­kes politikai és ismeretterjesztő mű jelent meg a Kossuth Könyv­kiadónál. Az olasz kommunista mozgalom egyik legkiválóbb ve­zetőjének, és teoretikusának, An­tonio Gramscinák mintegy 200 levelét tartalmazza a „Levelek a börtönből” című kötet. Az, írások 1926 novembere és 1937 januárja között keletkeztek, csa­ládja tagjaihoz és néhány ba- , rátjához szólnak. Diplomáciai történetet kap kéz­hez az olvasó Tatár Imre „Eúrópa biztonsága” című kötetével, amelyben a szerző az elmúlt öt esztendő történetét foglalja ösz- sze, a politikai enyhülés folya­matának szemszögéből. A Bácskai Tamás, Huszti Ernő és Simon Péterné szerzőtrió kö­zös műve, „A pénz” arra vállal­kozott, hogy bemutassa a pénzt az idő sodrában, felhasználását a különböző kórokban, társadal­makban, országokban, helyzetek­ben. Behatóan foglalkozik első­sorban a múlt és a jelen magyar pénzügyi kérdéseivel a szabad­ságharctól napjainkig. Dr. Gerle György „Környezet- védelem Magyarországon” című írása ismerteti a főbb környezeti ártalmakat, ezek méreteit, forrá­sait, bemutatja az ellenük folyó harc eredményeit, gazdasági esz­közöket. akcióprogramokat, A termelésirányítás tudomá­nyos alapjai — O. V. Kozlova és J. N. Kuznyecov szovjet szerző- pár könyve — olyan problémákra összpontosítja vizsgálódásait, amelyeknek jó megoldása nagy­ban elősegíti a termelés haté­konyságának növelését. Az 1968-as csehszlovákiai ese­mények egyik főszereplőjének, Óta Síknek közgazdasági nézeteit, elméletének alakulását vizsgálja Irina Mracskovszkaja, a „Revi- zionizmustól az árulásig” című könyvében. (MTI) Külföldi Esztendők óta nem látott ba­rátommal Zámori Z. Oszkárral találkoztam a minap. Forrón ke­zet szorított velem, aztán eré­lyesen belémkarolt: — Most nem menekülsz! Amió­ta nem találkoztunk, megnősül­tem. Néhány percre fel kell ug- ranod hozzánk. Megadóan bólintottam. Rövid séta után meg is érkeztünk: a közelben lakott, egy kopott, öreg bérház második emeletén. Az aj­tón névtábla. Arany betűkkel csillogott a neve: ZÁMORI Z. OSZKÁR.-r- A névláblát Nicaraguában csináltatta az ott élő fivérem. Nálunk képtelenek ilyen mester­munkát készíteni — mondta gő­gösen Oszkár. Aztán beléptünk a konyhába. Zámori büszkén ki­húzta maaát: — Vedd tudomá­sul, a lakásunkban nem találsz hazai terméket, árucikket. Ná­lam minden valódi külföldi. Sok rokonom, ismerősöm él a világ minden táján, ők segítettek ezek­hez a csodálatos holmikhoz. Pa­rancsolj, tekintsd meg! Ez egy burmai gyúródeszka. Háromszög­letű. Ilyent nálunk nem gyár­tanak. A magyar iparnak ehhez még fejlődnie kell. — Ami igaz, az igaz — bólin­tottam beleegyezően. — Parancsolj, norvég sótartó. Tizenhat lyuk van rajta. A ha­zai gyármányokon csak tizen­kettő. — Fantasztikus! — Most mutatok neked egy va­lódi ó-indiai palacsintasütőt. A misztikus Kelet leheletét érzem, ha ezen készítik a túrós pala­csintát. — Irigyellek, öregem — mond­tam alázatosan Oszkárnak. — A büszkeségem egy kazahsz­táni halbontókés. Ezzel aztán lehet bontani, öregem. De ez még mind semmi! Íme, egy fran­cia húsklopfoló. Érdemes elgyö­nyörködni ebben az elegáns, könyed formában. A gall szel­lem diadalmas alkotása ez. Egyet- értesz velem? — A legnagyobb mértékben — hajoltam meg előtte. Zámori jóvoltából megtekint­hettem egy valódi portugál tea- szűrőt, láthattam Fülöp-szigeti citromfacsarót, svéd főzőkanalat, tadzsik nokedliszaggatóí, inka kompótos tálat, új-zélandi merő­kanalat, japán sodróját, zambiai mosófazekat, Las Vegas-i tök- gyalut. — Mit szólt mindehhez? — érdeklődött dölyfösen Oszkár. — Nálam, barátom, minden külföl­di. — Gratulálok! És irigyellek! — mondtam elragadtatással. Abban a pillanatban csenget­tek. Zámori kiment ajtót nyitni és egy hölggyel tért vissza. — Engedd meg, hogy bemutas­sam a feleségemet. Mi tagadás, a nő eléggé csú­nyácska volt. Hogy finoman fe­jezzem ki magam. Megdöbbené­semet látva, Zámori Z. Oszkár a fülemhez hajolt: — Igaz,, hogy nem szépségki- rálynö, de ami a fő: originált külföldi...! Galambos Szilvesztei SPANYOL VÍGJÁTÉK GYULÁN Színészek a várban Évek óta ingerült viták parázslanak föl a fővárosi szabadtéri színpadok nyári műsorai­ról. Sokan úgy vélik, hogy a kánikula fölös számban csalja elő kulturális életünk szep- lőit, a habkönnyű, suta, együgyű vígjátéko­kat, az olcsó sablonokkal mulattató operet­teket. A közönség érdeklődésére, megváltott jegyekben kifejezett szavazataira, a forró­ságra hivatkoznak a programok szervezői. (Ügy vélik, hogy a melegben — a fizika tör­vényeivel ellentétben — összezsugorodik, kisebbedik az igényes szórakozást igénylők tábora és a színvonalasabb művek befoga­dásának a képessége..'.) A vitázók figyelmét tisztelet­tel fölhívom Gyulára. Tizenegy esztendeje kialakították a vár­színház műsorrendjét és azóta is ehhez tartják magukat. A kecs­kéről és a káposztáról pél­dálódzó közmondást érvényesí­tik a gyakorlatban. Július elején magyar történelmi drámával nyitnak. Ősbemutatóval, ha . megfelelő mű találtatik. A ne­hézveretű, meggondolkoztató. tragikus históriai játékot köny- nyebb, oldottabb, csendes mo­solyt fakasztó, vidámságra han­goló játék követi. Szerelmek szövődnek, daliás legények pa­rádéznak; üde lánykák kacér­kodnak a hatöles várfalak kö­zött. Az ifjúság édes bolond­ságai andalítják a nézőket, lágy nóták hirdetik az élet szépségét, hol valamikor halált osztogat­tak, véres sebekeí kaptak, éhez­tek és fáztak a végváriak. Miszlay István, a várszínház alapítója viszolyog a polgári színjátszás mesteremberei, a pia­cot szórakoztató művekkel el­látó iparosok által gyártott tu- catárútóL Más tájakon, korok­ban keres az egész napos stran­dolástól elpilledt közönséget zsongító műveket. Vállalom a fejcsóválásokat: A Zöldnadrágős lovag kapcsán Kodályra hivat­kozom. A tanár úr a latin kul­túra színeit hiányolta a magyar kultúra összképéből/ Több fényt, vidámságot, őszinteséget, képze­let káprázatos kalandjait, játé­kot és érzelmet, a választékos kifejezést kívánt, a mediterrán ég csendes derűjét hiányolta. Miszlay István jól teszi, hogy a spanyol drámák bemutatásá­val igyekszik a látókört tágíta­ni, új ízekkel, ligurákkal gazda­gítani a honi színházi reper­toárt. Az idén az órásik között halványabban fénylő csillagon akadt meg kutató tekintete. így láthattam Berczeli A. Károly remek fordításában Tirso de Molinónak, a termékeny szerze­tes írónak A zöldnadrágős lovag című vígjátékát. A törökök ural­ták már a gyulai földvárat, a háború tsatsogásai között elhall­gattak a múzsák a Tisza-tájon, amikor sorozatban játszották kedvelt műveit. Igazságtalan, aki egy kézle­gyintéssel elintézi a vígjáték­gyárost, mert bőségesen élt a kialakult formai sablonokkal, egy jó szójáték kedvéért funk­ció nélküli szereplőket hozott a színpadra. A bohókás történetek, a végtelen kalandok írója ere­deti, bátor, felvilágosult férfiú. Ő vitte először a pódiumra Don Juan urat, az érzelmek forra­dalmárát — a köztudat félreis­meri a spanyol nemest —, a jel­legzetes népi hőst. (Magyarul A sevillai szédelgő és a kővendég címmel jelent meg, 1960-ban.) Elsők között csúfolta ki mihasz­nának tekintett inasok szájába 9 A majdnem póruljárt Don Martin (Löte Attila) és a szigorú Don Antonio (Tol­nai Miklós). adott mondatokkal az álszent, gőgös társadalmat, az elmere- vült kasztrendszert. Caramanchel, ez' a talpraesett, agyafúrt fickó úgy leszedi a szenteltvizet a tisztelt spanyol nemességről, hogy abban nincs hiba. De a kialakuló polgárság sem különb a Deákné vászná­nál, ezt sem titkolja A zöldnad- rágos lovag egyik jellegzetes sze­replője. Tirso de Molina meg­csipked egy sor társadalmi elő­ítéletet. Ki a legügyesebb, leg­okosabb? Bizony Dona Juana! Túljár mindenkinek az eszén, abban a Spanyolországban, ahol az asszonyoknak hallgass volt a neve. Úgy tapsolhattak A zöld- nadrágos lovagnak a madridi, sevillai, valenciai kisemberek, mint idehaza például Lúdas Ma­tyi tettleges igazságtevésének a vásárok sokadalma. A (túl) fordulatos, szövevé­nyes történet kalácsába sütve adatik át a mondandó a tisztelt publikumnak. Az egész bősége­sen megcukrozva kacagtató ösz- szetéveszlésekkel, lányszivek édes titkaival, s két kézzel meg­hintve helyzetkomikum-mazso­lákkal. JVliszlay István értő tá­lalómesternek bizonyult; gusz­tusosán szervírozza a könnyű emésztésű süteményt. Egy pilla­natig se akarja elhitetni, hogy különleges, drága torta díszeleg a tálon; jó szívvel készített, könnyű, omlós kaláccsal fogad­ta a vendégeket. Dégi Istvánnak még az is jól állt, hogy időnként ki-kikacsin- tott a darabból, aktualizált. Minden porcikája játszik, min­den poént kihoz. Fergeteges jó­kedvét a kiéhezett szúnyogok sem vették el: ezeket is bele­kombinálta a darabba. Az elő­adást a tévé is rögzítette. A fél ország láthatja majd, hogy ezért az egy alakításért is érdemes volt. A bumforfi kedvességű Löte Attila, a kulturált, rokon­szenves Papp Éva (ha ezt a sze­repet - Galambos Erzsi eljátsz- hatta volna?), a jó humorú Kertész Péter is részes a si­kerben. A kecskeméti különít­mény — Szakács Eszter. Kal­már Zsuzsa, Tolnai Miklós, Köl- gyesi György, Varsa Mátyás, Radó Béla — a szokott, jó szín­vonalon szerepelt. Hangulatos kísérőzenét állított össze Hevesi András, szépen, kifejezően öl­töztette a spanyol urakat, höl­gyeket, inasokat, szolgákat Poós Éva. Csányi Árpád díszletei ke­véssé segítették a bonyolult tör­ténet követését. A zöldnadrágős lovag és a Zöldnadrágős lovag egyaránt el­érte amire vállalkozott. Heltai Nándor 7 A gyerek már szökkent is _I* ki, a pitvarba. Mire Sza­n ics bement, a pálinka ott volt az asztalon. — Ferke, te csak ne igyál so­kat, mert hajtanod kell — fi­gyelmeztette Balajtiné Szanicsot, amikor az egyhajtásra kiitta a féldecit. — Ne féltsen engem, Annus néném. Tudom én, hogy mikor elég, és nekem nem oldja, ha­nem. köti a nyelvemet a pálinka. — Akkor, jó — csippentett felé Balaljtiné és újra teletöltötte a poharát: — Az üveget le ne nyeld — gyerekek, vigyázzatok rá, amíg megmutatom az elnök úrnak a tanyát. Városi ember, igaz? — Így van — bólintott Özei. — Nahát, ilyet akkor még úgy­sem látott. Kimentek az udvarra. — Tíz hold tartozott ide, a tanyához — mutatott körbe Ba­lajtiné. — De elvették. — Nem léptek be a tsz-be? — Olyan belépés volt az! Mi mást tehettünk volna. Mindenki belépett, hát nekünk is muszáj volt. Csak a kerítésen belül ma­radt a mienk, meg a dűlőúttól jobbra az a fél hold. — Szépek a gyümölcsfák! — Azok. Meg a lugas a tanya végiben. Jöjjön csak, megmuta­tom. A szőlő valóban szép volt, de az istállóban csak egy tarka te­hén álldogált, a keccben meg vagy tíz süldő. Hízóbavaló. — Szépek. Látszik, hogy maga gondozza. — Hát ki gondozná. Az uram <■ szombaton este jön, vasárnap es­te meg megy vissza. Kétheten­ként. Nem törődik az már itt semmivel. Vasárnap délig mindig alszik. Ágyúval sem lehetne fel­ébreszteni. Különben jó ember. Továbbmentek az udvaron. Özei azon törte a fejét, hogyan nyúljon ebhez az asszonyhoz. Legalább egy kicsit többet ivott volna, hogy ne gyámoltalankod- na ennyit. — Ez itt? — Magtár volt — nyitja ki az ajtót Balajtiné, de most széna, meg lucerna van benne, annak az egyszem tehénnek. Ezt már nem kell kulcsra zárni. A félho­mályban Özei jól látta a nyitott fedelű hombárt, hátul a sarok­ban a gondosan felrakott széna- meg lucernacsomót. — Itt elfért egy pár mázsa bú­za — lépett be és benézett á hombárba. — El. Abba el — mondta az asszony és megállt mögötte. özei hunyorogva nézte a szé­nával csaknem teli tömött hom­bárt. A szénán látszott a test kirajzolódott ■ vonala. Lassan Ba- lajtinéra emelte tekintetét és ugyanakkor meglendítette karját, s magához ölelte. — Jó fekvés eshet rajta — súgta Özei. Már az asszony ke; mény mellén lapult a tenyere. Lehajolt, fel akarta emelni, hogy betegye a hombárba. Ba­lajtiné 'kicsúszott a kezéből. Magas ez, ne erőlködj — mondta halkan. Kilesett az ud­varra, a hombár mögül elővett egy összetákolt létrát, odatámasz­totta, aztán egy mozdulattal be­hajtotta az ajtót. — Nem csukod be? — Nem jön ide senki — ne­vetett halkan és fellépett a lét­rán. Szoknyáját magasra húzta, mikor átlépett a hombár vastag deszkáján. Özei kettőt lépett, és szinte lebukott a szénára. De Özei óvatos volt. Bízott ugyan Szanicsban, de többet nem ment kocsival Balajtinéhoz. Szer­zett egy kerékpárt és ha beeste­ledett, felkapott rá, s ment ki a tanyára. Gyakran a hajnal verte be a faluba. Amikor a felesége kiköltözött, azután is szinte min­dennap ellátogatott Annushoz. Csak akkor nem ment, amikor Annus az urát várta haza. — Mért néni válsz el tőle? — kérdezte egyszer, amikor rettene­tesen gyötrődött amiatt, hogy Annus az urával alszik. — Ne bolondozz már, Bandi. Miért válnék el? Jó ember, ne­kem nem vét. Csak nem az bánt, hogy néha vele is vagyok? — Az, az bánt, ha tudni aka­rod! — csattant fel özei. — Ne szamárkodj. Ne gondolj arra és kész. Én sem gondolok arra, hogy te a feleségeddel is __ — Az . más ... Mit csináljak vele? Nem fiatal már, nem hagy­hatom ott, csak úgy... — Én meg az uramat nem aka­rom otthagyni és főleg bántani, mert jó ember, nagyon jó em­ber — mondta határozottan. De arról már hallgatott, hogy nem sokat ér ő ezzel a jósággal. Nem is tudja, hogyan lettek a gyere­kek, pedig, amíg Pestre nem járt aa ura, nem ismert rajta kívül más embert. Csak aztán, egy fél­esztendő múlva, amikor már na­gyon nehéz volt úgy élni. Az urá­val meg most is úgy van, hogy szombaton, ha hazajön, későig el­beszélgetnek, hogy mi újság itt­hon, meg ott Pesten, de nem, egy szóval sem sürgetné, hogy feküdjenek már le. Neki kell mondani azt is, miikor mindent elmondtak egymásnak. És ami­kor lefekszenek, még akkor sincs benne türelmetlenség, mint Özei­ben, lassú, kényelmes, mint aki nagyon biztos a dolgában, mint aki azért nem siet, mert tudja, hogy sok ideje van. Óvatosan, féltve öleli magához, mint egy törékeny tárgyat. De Annus so­hasem szólt. Amióta ott volt mel­lette özei, még kedvesebb volt az urához, mint régebben. An­nus szerette Özeit, pedig már nem volt fiatal ember. Üstöké bozontos volt, deres, homloka ráncos. Mozdulatai szélesek és hevesek. Ha együtt voltak, úgy elzsongítóttá, hogy nem gondol­kozott, csak a testén áthuliáml- zó zsibongó érzést érezte, figyelte. (Folytatjuk.) I C Boldogok a lányok, mindenki megtalálta a párját: Szakács Eszter, Papp Éva (a Zöldnadrágos lovag), Kalmár Zsuzsa. (Oemény Gyula felvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom