Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-08 / 184. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxix. évi. 184. szám Ára: 90 fillér 1974. augusztus 8. csütörtök Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Kecskemétre érkezett. A megyei pártbizottságon Horváth Istvárj, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Greiner József és Ka- tanics Sándor, a megyei párt- bizottság titkárai, valamint dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke fogadta. A vendéget Horváth István tájékoztatta a megye politikai és gazdasági helyzetéről. Később Biszku Béla — vendéglátói társaságában — városnéző sétát tett, majd a Tudomány és Technika Házában időszerű politikai kérdésekről tájékoztatta a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjait, a megyei pártbizottság osztályvezetőit és munkatársait, a városi, járási Budapestre érkezett Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke Megkezdődtek a magyar—lengyel tárgyalások Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke — Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására — szerdán baráti látogatásra Magyarországra érkezett. A lengyel kormányfőt útjára elkísérte Kazimi- erz Secomski, a minisztertanács mellett működő tervbizottság első elnökhelyettese, Stanislaw Trepczynski külügyminiszter-helyettes, Aleksander Kopec gépipari miniszterhelyettes, Tadeusz Nestorowicz külkereskedelmi és tengergazdálkodási miniszterhelyettes. A vendégek fogadására az ünnepi zászlódíszt öltött Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, dr. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István külügyminiszterhely ettés, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Tor- dai Jénő külkereskedelmi miniszterhelyettes, Németi József, hazánk varsói nagykövete, és több más közéleti személyiség. Ott voltak a budapesti lengyel nagykövetség munkatársai, élükön Tadeusz Hanuszek nagykövettel. 9 óra előtt néhány perccel tűnt fel a légtérben a lengyel vendégek különgépe. A repülőből kilépő lengyel kormányelnököt elsőnek Fock Jenő köszöntötte. Piros nyakkendős úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a vendégeknek, akik ezután a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti vezetőket és a lengyel nagy- követség diplomatáit üdvözölték. Ezt követően a magyar állam' férfiak társaságában gépkocsiba ültek és szállásukra hajtottak. 9 Fock Jenő szerdán délelőtt hivatalában fogadta Piotr Jaro- szewiczet. A szívélyes hangú, elvtársi eszmecserén jelen volt dr. Huszár István^ Németi József, továbbá Tadeusz Hanuszek. * "Szerdán délben a Parlament épületében megkezdődtek a magyar—lengyel tárgyalások. A magyar tárgyalócsoportot Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke vezeti. Tagjai: dr. Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—lengyel állandó gazdasági együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke, Roska István külügyminiszter-helyettes, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a magyar —lengyel állandó gazdasági együttműködési bizottság magyar tagozatának elnökhelyettese, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Németi József, hazánk varsói nagykövete. A lengyel tárgyaló küldöttség vezetője Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke. Tagjai: Kazimierz Secomski, a minisztertanács mellett működő tervbizottság első elnök- helyettese, Stanislaw Trepczynski külügyminiszter-helyettes, Aleksander Kopec gépipari miniszter- helyettes, Tadeusz Nestorowicz külkereskedelmi és tengergazdálkodási' miniszterhelyettes és Tadeusz Hanuszek budapesti lengyel nagykövet. (MTI) Korszerűsítik a virágkertészetet Nagy a sürgés, forgás a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz 1. számú dísznövénykertészetében. Megszüntetik az elavult, nehezen kezelhető hollandi ágyakat. Anyaguk felhasználásával saját erőből, négyhajós, ezer négyzetméter alapterületű üveg- , házat építenek a szövetkezet szakmunkásai. A munka gyors ütemben folyik, hogy az esőzések előtt befejezzék az építkezést. A kecskeméti szövetkezet virágkertészete évek óta rendszeresen résztvesz a debreceni virágkarneválon. Augusztus 20-ra az idén is kétszázezer szál különböző vágott virágot indítanak útba a Hajdúság székhelyére. Lesz közöttük szegfű, őszirózsa és szalmavirág is. A telep dolgozói minden évben ellátogatnák a debreceni virágkiállításra, hogy újabb tapasztalatokat szerezzenek a dísznövények termesztésében. 9 Szalmavirágot válogatnak a debreceni kiállításra a Magyar—Szovjet Barátság Tsz kertészei. (Pásztor Zoltán felvételei) pártbizottságok titkárait, a megyei tanács elnökhelyetteseit és osztályvezetőit, a városi tanácsok elnökeit, a járási hivatalok vezetőit és a tömegszervezetek megyei vezetőit. A Központi Bizottság titkára az esti órákban ellátogatott Bozsó János kecskeméti festőművészhez, aki bemutatta alkotásait és jelentős néprajzi gyűjteményét. Biszku elvtárs ma körutat ‘ tesz Bács-Kiskun megyében. 0 A Központi Bizottság titkárát Horváth «István tájékoztatja a megye helyzetéről. 9 Városnéző séta. (Pásztor Zoltán felvételei) NYOLCVANEZER ÓRA TÁRSADALMIMUNKA-FELAJÁNLÁS ÁFÉSZ-dolgozók kongresszusi versenye Bács-Kiskun megyében a Jánoshalma és Vidéke Általános Fogyasztási, Értékesítő Szövetkezet kezdeményezte a fogyasztási szövetkezetek kongresszui munkaversenyét. A harmincnyolc szövetkezetben nyolcezernél több dolgozó a pártkongresszus tiszteletére három főbb cél elérését tűzte maga elé. Ezek: a vásárlási körülmények, valamint a bolti dolgozók élet- és munkakörülményeinek a javítása, a fogyasztók igényeinek magasabb színvonalú kielégítése, az eszközök ésszerű felhasználásával a nyereség növelése. • A Dunalej társulás solti feldolgozó üzemének termékeit árusítják a Solt—Harta és Vidéke ÁFÉSZ élelmiszerboltjaiban. A szövetkezetek Bács-Kiskun megyei szövetsége összegezte a felajánlásokat és a teljesítés első félévi eredményeit. A szövet-' kezetek többek között azt vállalták, hogy a tavalyi 4,6 milliárd forintról 5 milliárd fölé emelik a bevételt. Ennek érdekében megfelelő árukészletről gondoskodnak. Igyekeznek helyileg is minél több árut beszerezni, a zöldség-, gyümölcs-, a tej- és tejtermékellátást javítani, a tanyai, külterületi lakosság vásárlási lehetőségeit bővíteni, a lakosság és a szövetkezeti tagság igényeihez igazodó szolid árpolitikát folytatni, jó és olcsó árukat forgalomba hozni, hogy az alacsonyabb keresetűek, valamint az ifjúság számára sem legyen gond a vásárlás. A munkafelajánlások között elég jelentős teret kapott a fogyasztók érdekvédelmének képviselete, a panaszok megelőzése, a gyors és az udvarias ügyintézés. Az ÁFÉSZ-tagok számát megfelelő szervezéssel, a kedvezmények bővítésével egy év alatt ötezerrel szeretnék növelni. Társadalmi munkára nyolcvanezer órát ajánlottak fel az ÁFÉSZ- dolgozók. Az első félév elég kedvezően alakult a megye fogyasztási szövetkezeteiben. A kiskereskedelem forgalma nyolc, a vendéglátásé hét százalékkal volt nagyobb, mint tavaly. A leggyorsabban a szövetkezetek ipari tevékenysége növekedett, ebben húsz százalékos az emelkedés értéke. Az átlagosnál jobb a Bajai ÁFÉSZ versenyeredménye. A belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ vándorzászlajával kitüntetett fogyasztási szövetkezet 12,6 százalékkal' növelte forgalmát A Kecskeméti UNIVER Szövetkezet 13,9, a Kiskunfélegyháza és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 13,2 százalékkal magasabb forgalmat bonyolított le az idén, mint tavaly az első félévben. A vásárlási körülményeket javította a boltok számának, területének növekedése. Az első félévben 2300 négyzetméter árusítóterülettel gyarapodott Bács- Kiskun megyében a szövetkezeti boltok hálózata. Felsőszentivá- non kisáruház, Kiskunfélegyházán ABC-áruház, Kecskemét- Talíáján külterületi vegyesbolt, Baján vendéglő-eszpresszó, Ke- celen vegyesbolt nyűt. Az első félévben adták át rendeltetésének Dunavecsén az ÁFÉSZ gázpalack-cseretelepét, Kéleshalmon az üzemanyagtöltő állomást. Jelentős az eddig elvégzett társadalmi munka is. Az Ulfl- VER Szövetkezet dolgozói több mint kilencezer óra társadalmi munkával segítették a hunyadivárosi ABC, valamint a kecskeméti kertészeti áruház létesítését. Hetényegyházán a társadalmi munkában épített úttal a szállítás, rakodás gépesítését mozdították elő. Kétszázötven szocialista brigád a kiváló bolt, üzem dm elnyeréséért versenyez a kongresszusi munkafelajánlás keretében. Az év hátralevő időszakában minden bizonnyal ezt is megszerzik a fogyasztási szövetkezetek dolgozói. B. T. 9 Kiskőrösön nagy forgalmat bonyolít le as ÁFÉSZ boltja. Hasonlót a napokban nyitott Kiskunhalason a helybeli fogyasztási szövetkezet. 9 Fock Jenő miniszterelnök a Ferihegyi repülőtéren fogadja a vendéget. (MTI foto — KS) BífÜku Béla Kecskeméten <# Hegesztlk a négyhajós blokk- házat a termelőszövetkezet lakatosai.