Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-06 / 182. szám
1974. augusztus 6. • PETŐFI NfiPE • 7 A KTE nyerte a rangadót Kecskeméti TE—Kecskeméti SC 2:1 (1:1) Kecskemét, Széktói Stadion, 3500 néző, vezette: Pádár. Kecskeméti TE: Nagy — Görbe, Franczkó, Gyorsa — Csordás, Bende — Zubornyák, Mányoki, Porhanda (Komáromi II.), Bo- hács, Horváth. Edző: Varga Bála. KSC: Gór — Kurucsai, Gyiff- kó dr., Herbály — Diószegi, Lo- sonczi — Oskolás, Ónodi, Szabó, Pasek (Czirkos), Kókai (Kecskés). Edző: Molnár Ferenc. Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés. Az 5. perctől átvette a játék irányítását a Kecskeméti TE. A 8. percben Porhanda 25 méterről nagy lövést küldött kapura, amelyet Gór védett. A 12. percben a játékvezető 25 méterről szabadrúgást ítélt a KSC ellen. Ezt Porhanda ívelte a kapu elé. A védelem hibázott, a labda Csordás elé került, aki Bohácshoz játszott, s ő a bal felső sarokba küldte a labdát. 1:0. A 22. percben Oskolás jó labdával futott el, beadására Szabó érkezett, de elbuktatták. A játékvezető 11-est ítélt, amelyet Ónodi értékesített. 1:1. Ezután mindkét kapu előtt maradtak ki helyzetek. A 29. percben 25 méteres szabadrúgást ítélt a játékvezető a KSC ellen. Franczkó nagy lövése elsuhant a sorfal mellett, s Gór csak nehezen ütötte ki a labdát. A 31. percben Oskolás lesről futtatta Szabót, akinek a lövésébe a kapus jó érzékkel nyúlt bele. A visszapattanó labdát a védők mentették. A 37. percben szögletet ért el a KTE. A beívelt szögletet a védők röviden mentettért, a labda Bohács elé került, akinek a lövését Gór védte. A 48. percben Zubornyák tisztára cselezte magát a védők• Bohács fejesgólja eldöntötte a két pont sorsát. (Banczik István felvétele) kel szemben, s 10 méterről leadott nagy lövése a felső kapufáról pattant vissza. Az 54. percben Oskolás beadását Szabó közelről a kapu mellé küldte. Az 58. percben Bohács 20 méterről küldött szabadrúgását Gór elvetődve kiütötte. A 67. percben Horváth lövése az egyik védőről szögletre pattant, a beívelt szögletet a védők újra szögletre mentették. Utána a KTE erősen rohamozott, de csak két szögletre jutott erejükből. A 72. percben Diószegi labdáját a lesen álló Oskolás ugyan a hálóba küldte, de a játékvezető nem adta meg. A 75. percben Görbe elől mentettek szögletre a KSC védői. A beívelt szögletből újabb szögletet ért el a KTE, melyet végül sikerült a védőknek menteniük. A 85. percben Kurucsai hibájából Horváth elfutott és közelről kapu mellé küldte a labdát. A 87. percben Szabó kiugrott, s a kifutó kapusba vezette a labdát. A 88. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Mányo- ki a baloldalon támadást vezetett, beadását Bohács közelről a hálóba fejelte. 2:1. A helyi rangadón a végig támadó és igen nagy lelkesedéssel játszó KTE megérdemelte a győzelmet. Jók: Görbe, Franczkó, Bende, Bohács, Horváth, illetve Kurucsai, Gyiffkó dr., Ónodi. Merényi Béla Szép győzelem az utolsó percben Kiskunhalasi MEDOSZ—Gyulai TE 1:0 (0:0) Kiskunhalas, 400 néző, vezette: Szabó J. Kiskunhalas: Dömény — Juhász, Kiss L., Dobra, Barna-nro Kiss R., Szőke — Tóth, Nagy, Oláh, Csermák. Edző: Zag József. Gyula: Szerb — Somos, Fábián, Otott, Szabó — Ökrös (Hegedűs), Szatmári, Nagy — Tóth, Sas, Cserháti (Túri). Edző: Vasvári Péter. A 2. percben Csermák beadását Fábián az utolsó pillanatban vágta ki az oldalvonalon túlra. A 10. percben Oláh gólhelyzetbe cselezte magát, de lövés helyett középre gurított, s Otott felszabadított. A 14. percben Oláh látványos cselek után a léc mellé lőtt. A 17. percben Sas nagyerejű lövése Barnáról pattant szögletre. A 31. percben Szőke hosz- a^zú „^kt^séyel Csermák tört ‘Tcápurat" dé -Somos a 16-os előtt buktatta. Csermák estében kapura ívelt, s a labda a kifutó kapus fölött a hálóba esett. A játékvezető azonban lefújta a szabálytalanságot, s szabadrúgást ítélt. Tóth 17 méteres lövését Szerb remek vetődéssel ütötte szögletre a jobb felső sarokból. A 39. percben Szabó beadását Sas közelről a léc mellé perdítette. Szünet után, az 50. percben Csermák hatalmas lövését csak öklözéssel tudta hárítani a kapus. A 63. percben Nagy hatalmas lövése centiméterekkel a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Ezután a gyulai Nagy előbb Dömény kezébe fejelt, majd két perc múlva a sarokból hárította lövését a kiskun- halasi kapus. A 75. percben a remekül védő Szerb a léc alól tornászta ki Csermák lövését. A 84. percben Szőke veszélyeztetett. Már-már mindkét csapat beletörődni látszott a döntetlenbe, amikor a 89. percben Szőke kiugratta Csermákot a jobboldalon, a csatár elhúzta a labdát a kifutó Szerb mellett és éles szögből a kapuba lőtt. 1:0. Jók: Juhász, Kiss R., Szőke, Csermák, illetve Szerb, Fábián, Szatmári, Sas. Szalai László Ejtőernyős VB A XII. ejtőernyős világbajnok- sák versenyzőinek a hétvége semmiben sem különbözött a korábbi napoktól. Vasárnap már kora reggel az egyéni célbaug- rás hatodik sorozatával folytatódott a verseny. Tíz órára a mezőny valamennyi versenyzője teljesítette az egyéni célbaugrás minimális ugrásszámát, így már biztos, hogy ebben a számban is lesz világbajnok. A jelenlegi állás szerint a férfiak között erre a lengyel Sidornak van a legnagyobb esélye, aki utolsó ugrásakor is pontos volt, és változatlanul egy centiméternyi tévedés szerepel a neve mellett. Mögötte az NDK-beli Rainer következik, majd négy versenyző azonos teljesítménnyel. A nők mezőnyét Mamai szovjet versenyző vezeti honfitársa Szergejeva előtt. Itt a harmadik a bolgár Dicseva, amennyiben újabb cébaugrásokra a következő napokban nem lesz lehetőség, ez marad a végső sorrend. Ha viszont tudják folytatni ezt a számot, tíz sorozat alapján hirdetnek végeredményt. A magyarok közül Mészárovics György áll a legjobban, de utolsó gyengébb ugrásával kisebb az esélye az éremre. Vasárnap délelőtt már kezdetét vette a csapat célbaugrás is. Egy- egy országot négy versenyző képvisel, akik ezer méter magasságban lépcsőzetesen hagyják el a repülőgépet és a négy versenyző összesített teljesítménye adja a csapateredményt. Meglepő eseményekkel kezdődött ez a szám. A szovjet férficsapat például 12 méter körüli eredményt ért el, ami meglehetősen gyenge, különösen akkor, ha az alig jegyzett svájciak nyolcvan centiméteres eredményét mellétesszük. Egyébként az első sorozatban meglehetősen gyenge eredmények születtek, jónéhány csapat mint a francia, román és szovjet, NDK, a célkört is alig tudták megközelíteni. A magyar férfiak viszont kitűnően rajtoltak, az első sorozat után az ötödik helyen álltak. A lányok a mezőny végén következtek. Boros Erzsi már majdnem földet ért, amikor megszólalt egy csengő, amelyik a megengedettnél nagyobb szélerősséget jelezte. Így a csapat eredményét nem értékelték. Az ismétlés eléggé közepesen sikerült. Délután már a második sorozatot ugrották, sőt, hétfő reggeltől a harmadikat is megkezdték. 7 óra 11 percig nem, de akkor hirtelen megerősödött a szél és a versenyt délután négyig fel kellett függeszteni. Több csapat így is túl jutott a harmadik sorozaton, és kellemes meglepetés, hogy a férfiak mezőnyében az NDK mögött a magyar csapat áll, rendkívül jó átlagteljesítménnyel. Ecsédi András például mindhárom ugrását százszázalékosan teljesítette, de a többiek is kitettek magukért, hiszen a harmadik sorozatban négyen mindössze 19 centimétert hibáztak. Végre tehát magyar versenyzőkért is lehet izgulni. Forró Tamás Gólzápor a megyei I. osztályban Soltvadkerti TE—Vaskút 4:2 (2:0) Soltvadkert. 400 néző. vezette: Horváth I. Soltvadkert: Mayer — Viszkók, Meskó, Wolf — Somogyi (Boros), Bozorádi. Eiler (Kiss) — Fábián, Benkő. Sörös. Bozóki. Edző: Ágh József. Vaskút Fábik (Németh) — Dombóvári. Merkler. Hodovány, Gyulavári — Zórity (Bíró), Si- pőcz, Péter — Palatinszki, Bed- zsula. Lazányi. Edző: Wéber János. A 27. percben Fábián beadását Eiler ívelte a kifutó kapus fölött. s a menteni akaró Merkler- ről a saját kapujába került a labda. 1:0 (öngól). A 34. percben Fábián jobb oldali beadását kiejtette a vaskúti kapus és a résen levő Bozóki közelről a hálóba továbbított. 2:0. A 60. percben Benkő—Fábián össziáték után Fábián 14 méterről szerezte a solt- vadkertiek 3. gólját. 3:0. A 79. percben Borost visszarántotta Merkler. ezért a játékvezető kiállította. A megítélt 20 méteres szabadrúgást Bozóki a bal felső sarokba lőtte. 4:0. A 83. percben Lazányi szépített. 4:1. A 87. percben Viszkok rövid hazaadását Lazányi elcsípte és a kifutó kapus mellett a hálóba lőtte a labdát. 4:2. Jók: Wolf. Benkő, Fábián. illetve Hodovány, Gyulavári. Ifjúsági eredmény: 3:2 a Soltvadkerti TE javára. Fájsz—Radnóti SE 6:3 (2:2) Fájsz. 400 néző. vezette: Nagy. Fájsz: Gilián — Kollár, Dé- bics. Gombkötő I. — Galambos (Lajtos), Szilágyi — Herner, Krá- czer (Horváth). Kovács. Gombkötő II.. Ádám. Edző: Rónai Sándor. Radnóti SE: Szabó I. — Rékási, Kulisity. Nagy (Barna) — Őrző, Szabó II. — Boróczki (Karakas), Puskás. Tamon. Szőlősi. Pataki. Edző: Veres István. A fajszi csapat jobban kihasználta helyzeteit és megérdemelt győzelmet aratott. Góllövők: Dé- fcics 2. Gombkötő II.. Kovács, Kráczer. Lajtos, illetve Puskás 3. Jók: Débics. Gombkötő I.. Kovács. Gombkötő II.. illetve Kulisity. Puskás. Ifjúsági eredmény: 14:0 a Fájsz javára. Kiskőrösi Petőfi Spartacus— Kecskeméti Fémmunkás 2:1 (1:0) Kiskőrös. 500 néző. vezette: őze. Kiskőrös: Ba — Cs. Kovács, 3alogh II.. Szlovák. II. — Balogh I.. Bor — Polareszki. Sárközi, Szlovák I.. Sári. Herczeg. Edző: Biácsi Sándor. K. Fémmunkás: Bende III. — Kovács. Bakó. ölvedi — Dómján, Bállá — Kiss. Márkli. Kállai II., Endre. Kállai I. Edző: Mikus Mihály. Nagy iramban kezdtek a kiskőrösiek. A 15- percben Szlovák I. kicselezte a védőket és közelről megszerezte a vezetést. 1:0. A 40. percben Kállai Il-t utánrúgásért kiállította. Szünet után nagy fölényben játszottak a hazaiak. A 60. percben Balogh I. labdáját Szlovák I. a felső sarokba továbbította. 2:0. A 88. percben Kiss elé került a labda, aki szépített. 2:1. Jók; Szlovák. I. (a mezőny legjobbja). Szlovák II., illetve Kovács és Bakó. Ifjúsági eredmény: 4:0 a Kiskőrös javára. Kalocsai VTSK—Érsekcsanád 5:2 (0:1) Érsekcsanád. 250 néző. vezette: Dobra. Az első félidőben az érsekcsa- nádiak támadtak többet, s a 43. percben Koszorús révén értek el vezetést. 0:1. A 48. percben Marinké növelte az előnyt. 0:2. Ezt követően az érsekcsanádiak visz- szaestek. s a kalocsai csapat könnyedén érte el góljait. Az 55. percben Vén volt eredményes. 1:2. A 65. percben Pécsi egyenlített. 2:2. A 75. percben Vén szerzett vezetést. 3:2. A 77. percben Posztobánvi lőtt gólt. 4:2. A 81. percben Lakatos állította be a végeredményt. 5:2. Jók; Vén, Varga. Lajtos, illetve B. Szabó, Szabó. Ifjúsági eredmény: 8:0 a Kalocsai VTSK javára. Sükösd—Hajós 2-2 (2:0) Hajós. 500 néző. vezette: Brúder. A játék első részében a Sükösd szünet után a Hajós irányította a játékot. Góllövők: Lógó, Kollár, illetve Kovács II. Jók: Tóth, Szente. Kollár, illetve Hajenba- cher, Perényi. Tallósi. Ifjúsági eredmény: 2:1 Sükösd javára. Kunszentmikiós—Bácsalmás 3:3 (2:1) Kunszentmikiós. 200 néző, vezette: Varga. Kunszentmikiós: Zsirka — Berta (Erdős). Torma. Beles — Takács. Németh — Bérezés, Ka- laman. Forró. Szabó. Pozsári, Patai. Edző: Dobos József. Bácsalmás: Futó — Zsemberi, Aradi Narancsik (Andrási) — Turcsányi. Markó. — Bizánc, Hutterer (Szál). Geiger, Wéber, Prikidánovics. Edző: Molnár József. Közepes - -színvonal, idényeleji . forma jellemezte a mérkőzést. A 10. percben Forró ért el gólt. 1:0. A 30. percben Geiger egyenlített védelmi hibából. 1:1. A 40. percben Bérezés ismét vezetést szerzett. a kunszentmiklósiaknak. 2:1. A 65. percben Prikidánovics- nak ismét sikerült az egyenlítés. 2:2. A 69. percben Patai lőtt gólt 3:2. A 72. percben Bizánc talált a hálóba. 3:3. Jók: Németh, Bérezés. Kalaman. Patai, illetve Bizánc. Geiger. Prikidánovics. Ifjúság eredmény: 3:1 Bácsalmás javára. Szív nélkül nem megy ÉGSZÖV MEDOSZ—Mezőfi SE 2:0 (1:0) A döntetlen reálisabb lett volna KELTEX—Jánoshalmi Spartacus 2:1 (1:0) Kiskuniacháza, 400 néző, vezette: Geiger. ÉGSZÖV MEDOSZ: Szeles — Földi, Mányó, Tóth, Pirisi — Giócz, Prádel, Sallai — Zsoldos, Gulek, Horák. Edző: Sipos Ferenc. Mezőfi SE: Magó — Sági, Sze- gezdi, Nagyhegyes! — Szabó, Meggyes —^Zsíros (Illés), Patyi, Fehér, Némedii, Filyó (Tóth I.). Edző: Krivy Ottó. Már a 4. percben gólt. ért el a hazai csapat. Bal oldali szögletrúgásnál laposan belőtt labda hat Mezőfi-védő közé esett akik egymásra vártak az elrúgással. A berobbanó Gulek 5 méterről a hálóba lőtt. 1:0 Enyhe mezőnyfölényt harcolt ki a Mezőfi SE, de csatársora nem tudott gólhelyzetbe kerülni. A 27. percben Mező- fi-szögletrúgás után Szegezd! három lépésről kapu mellé fejelte a labdát. A 41. percben Horák átjátszotta a Mezőfi SE védelmét, de Magó bravúrosan védett. Szünet után teljesen visszaesett a Mezőfi SE csapata, csatárai percekig sem tudták tartani a labdát. A 65. percben Horák átjátszotta Ságit, lefutott az alapvonalig és a visszarúgott labdát Gulek a hálóba vágta. 2:0. A 78. perceben a hazai középhátvéd lyukat rúgott, a labda Patyi elé került, aki nyolc, méterről nagy erővel az üres kapu mellé lőtte a .labdát. Ezután Iskplajátékot mutatott ibe a hazai csapat. A Mezőfi-játékosok céltalanul szaladgáltak a labda után. Tudatosabb játékával teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat. Szomorú, hogy a néhány új játékos a Mezöfiben lélektelenül, szív nélkül játszott. Különösen a csatársorban. Jók: Mányo, Pirisi, Zsoldos, illetve Magó, Meggyes. Fekete Ferenc Budafoki út, 300 néző, vezette: Marmoly. KELT EX: Kábel — Faragó (Szlamek), Kovács, Gáldi, Cseh — Pozsgai, Kiss — Potykievicz, Kecskés, Karikó, Tóth (Mészáros). Edző: Cserjés István. Jánoshalma: Csemák — Faddi (Dobos), Németh, Bucsi, Maráczi — Angeli, Ádám — Csermák, Murányi (Liliom), Vaszari, Fenyvesi III. Edző: Mrazek Tibor. Jó talajú pályán, rékkenő hőségben kezdődött a találkozó. Az első 5 perc tapogató játékkal telt el. A következő félórában a já- noshalmiak sokat kezdeményeztek, de az akciók befejezése nem sikerült. A 36. percben Tóth elfutott a bal oldalon, kereszbe- adott labdáját Kiss a kapu elé lőtte, ahonnan Kerekes védhetet- len gólt lőtt. 1:0. Fordulás után góllal kezdett a KELTEX. A 47. percben Németh rosszul gurított szabadrúgását Kis elcsípte, beadását Kerekes kapta, aki elől a kifutó Csernák vette fel a labdát. Kerekes azonban' kirúgta a labdát a kapus kezéből és az üres kapuba gurította. 2:0. A 66. percben Csermák veszélyeztetett. A 70. percben Fenyvesi III. elől Kovács önfeláldozó vetődéssel mentett. Két perccel később Németh feltartotta Kisst. A megítélt szabadrúgást Németh vitatta, ezért a játékvezető kiállította. A 76. percben Csermák lövését Gáldi kézzel ütötte szögletre. Ezt követően Vaszari a középpályán összecsapott Karikóval, meglepetésre a játékvezető Vaszarit is leküldte a pályáról. A kilenc főre fogyatkozott jánoshalmi csapat elkeseredetten támadott. A 88. percben Csermákot szerelték szabálytalanul a 16-oson belül. A megítélt 11-est Fenyvesi III. értékesítette. 2:1. Madarász Ferenc A Nemzetközi Olimpiai Bizott- ; ság laussanne-i titkársága pénte- < ken közzétette az „orvosi szabályzatot’’, amely azzal kapcsolatos, ] hogy a NOB szigorúan tiltja a i játékokon részt vevő sportolóknak ■ a serkentőszer használatát. A sza- i bály szövege: 1. Minden 'olimpiai résztvevő köteles alávetni magát egy ellenőrző vizsgálatnak, és egy orvosi vizsgálatnak. 2. A serkentőszer használata tilos, a NOB hamarosan közzéteszi ennek teljes listáját. 3. Az a versenyző, aks nem haj- ‘ landó részt venni a dopping-vizsgálaton, vagy ezen „bűnösnek” bizonyul, nem versenyezhet tovább. Ha a sportoló csapattag, a mérkőzés, a verseny eredményét megsemmisítik. Ha a vizsgálatnál több versenyzőnél mutatják ki a dopping- 1 használatot, az illetékes nemzetközi szövetséggel történő megbeMAI MÍÍSOR TELEVÍZIÓ 17.23.: Hírek. 17.35: Piros, tilos. Óvodások film- műsora. (Ism.) 18.10: Honvéd! kórház. Riport- műsor. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyar Bajnokok Tornája. Labdarúgó-döntő mérkőzés Közvetítés a Népstadionból. 21.50: Magyar egyfelvonásosok a ' képernyőn. Gyurkovics Tibor: Fekete vasárnap. 22.25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Rolf Schneider: Richard (színes!) Waverly pere Tv-játék (ism.). 21.25: Tv-híradó 2. 21.50: A kalandra hívó tenger. (Színest) Ismeretterjesztő filmsorozat. V. rész: Trópusi halvadászat. KOSSUTH 8.20: Harsan a kürtszó! 8.56: Dohizetti: A csengő. 10.05: Iskolarádió. (Ism.) 10.25: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 11.14: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. (Ism.) 12.35: Melódiakoktél. 14.07: Achmed és a tevehajcsár. Mesejáték. (Ism.) 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Verdi: A végzet hatalma - Alvaro áriája, Jelenet és kettős a UI. felvonásból. 15.30: Boross Lajos népi zenekara játszik, Reiter János énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Beethoven: G-dúr szonáta Op. 14. 16.20: Elhangzott.. • 16.40: Maya. Részletek Fényes Szabolcs—Harmath Imre operettjéből. 17.05: Fiatalok Stúdiója. 17.25: Polkák. 17.35: Honnan vegyék? 18.00: Könnyűzenei Olimpia. — Döntő. vm. rész. 18.30: A Szabó-család. 19.25: Madarász Katalin és Do- mahidi László népdalokat énekel. Béres János furulyázik. 20.00: Mi a titka? Hans JKnap- pertsbusch művészete. 21.03: Kilátó. A Rádió világ- irodalmi folyóirata. 22.30: Válaszút. Tanulmányok a XVII. század zepéjéről. (Ism.) 22.58: Részletek Offenbach Pé- richole és A tamburma- jor lánya c. operettjéből. 0.10: Jannequin-kórusok. PETŐFI 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Kóru^oK és népi zenekarok műsorából. 9.52: Fehér a fehéren. Mezei András verse. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: A Janacek vonósnégyes felvételeiből. 12.49: Bolíviai népi dallamok a „Los Carrilanos” együttes előadásában. 13.20: Abu Hasszán. Részletek Weber operájából. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Génjeink veszélyben? Környezetszennyezés és genetika. 18.35: „Zúgni kezd á térkép tengere.** Zenés barangolás szovjet földön. H. rész. (Ism.) 19.01: Gitárral angolul! 19.16: Közvetítés a magyar bajnokok tornájáról. 19.45: Peter Nere és zenekara játszik. 20.25: Oj könyvek. (Ism.) 20.28: Irodalmi kirándulások. 20.58: Közvetítés a magyar bajnokok tornájáról. 21.50: Zenekari muzsika. 22.24: Nóták. 3. MŰSOR 18.10: Századunk zenéjéből. 18.34: Gépek az egészségért. 18.44: Mozart összes szimfóniái. 19.54: Magnósok, figyelem! 20.42: Schubert: B-dúr szonáta Op. post. 21.30: Dzsesszfelvételeinkből. 22.00: Pillangókisasszony. Részletek Puccini operájából. szélés után kizárják őket az olimpiai játékokról. Abban az esetben, ha egy csapat a fenti okokból kifolyólag nem szerepelhetne tovább, a NOB engedélye alapján a tartalékok részt vehetnek az egyéni versenyen. 4. A női versenyzőknek kötelező a megjelenés a szex-vizsgálaton. 5. A NOB-döntéssel érem is visszavonható. 6. Az orvosi bizottság alakul a szabályzatok legszigorúbb betartására. 7. A fenti pontokban nem szerepel az, hogy a nemzetközi szövetségek milyen büntetést szabhatnak ki a vétkesekre. Erről később történik intézkedés. (MTI) TOTÓ A 31. heti totónyeremények az illeték levonása után a kővetkezők: 13 talalatos szelvény 29 darab, nyereményük egyenként lt 288 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 19 darab, a nyeremény és a Jutalom együttesen 38 477 forint. 12 találatos 895 darab nyereményük egyenként 395 forint, 11 találatos 9432 darab, nyereményük egyenként 27 forint, 10 találatos szelvény 66 484 darab, nyereményük egyenként 10 forint. A közölt adatok tájékoztató Jellegűek. (MTI) A TOTO 31. HETI EREDMÉNYE 1. Dorog—SZMTE 1 1, 3. Oad—Olajbányász 1 2d 3. FÖSPED—Oroszlány 1 2d 4. KKFSE—DVSC 1 1:0 5. K. Rákóczi—Szekszárd 1 -2d 6. Bp. Spart.—Dunaújváros I 4:1 7. Volán—G.-MAVÁG x 2d 8. Eger—MAV DAC 2 ld 9. Szóin. MÁV—Izzó 1 ld 10. Szarvas—Szabó L. SE 1 2d 11. SZVSE—Szeg. Dózsa 1 ld 12. Dunaújv. Ép.—Táncsics 1 Cd 13. Bp. Építők—BVSC x Od +1 14. Aluminium—Győri D. 1 ld A NOB „orvosi” szabályzata