Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-06 / 182. szám

4 9 PETŐFI NÉPE 9 1974. augusztus 6.

Ötezernél több szakember dolgozik a mezőgazdasági szövetkezetekben

A mezőgazdasági értelmiséggel kapcsolatban fellelhető néhány téves nézet a közvéleményben. Melyek ezek; a mezőgazdasági jellegű egyetemekre, főiskolákra már közepes végzettséggel is könnyű bejutni, mert kevés a jelentkező; egyes szövetkezetekben azért nincsen agrármérnök, mert a végzett fiatalok nem akarnak vidékre menni. Bizonyára akad ilyen is, de nem ez a jellemző. Lássuk, hogy mi a valóság.

Az 1974-ben vagy korábban érettségizettek közül az ország különböző helyén nagyjából kétszer annyian jelentkeztek a műszaki egyetemekre, mint ameny- nyi hely van.

Ezzel szemben a mezőgazdasági szakemberképző intézetek kétezer tanulmányi helyére több mint ötezer fiatal kérte a felvételét. Ez országos adat, de a mezőgazdasági pályák iránti érdeklődésre megyei példákat is lehet találni.

Kecskeméten a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karán az 1974—1975-ös tanévben az első évfolyamra kétszáznegyvennyolc jelentkező volt, holott az intézet mindössze százat tudott felvenni, mert nincs több hely.

A mezőgazdasági pályák iránti érdekődés nagyobb, mint a műszaki pályáké.

Vajon mekkora az érdeklődés a gyakorlati munka iránt. Tavaly ezerhétszáznegyven fiatal kapott oklevelet, diplomát a mezőgazdasági tanintézetekben. A végzettek hetven százaléka bejelentette, hogy vidéki gazdaságokban, közvetlenül a gyakorlatban vállalt munkát.

Száztízen Bács-Kiskun megyében kaptak állást. Dr. Éber- JElőd László, a bajai Augusztus 20. Tsz állatorvosa lett. Temesi József állattenyésztő Bácsboko- don, Németh Imre üzemmérnök Hercegszántón került képzettségének megfelelő munkakörbe.

Dobos József a tiszakécskei Szabadság Tsz öntözési üzemmérnökeként, Bartalos György a szabadszállási vEgXesCntji Bénik Tsz-ben talált1 munka hely eU-»Eü\. redi Györgyöt a kiskunfélegyházi Petőfi Tsz, Galasi Péter üzemmérnököt a kunadacsi termelőszövetkezet közössége fogadta be soraiba.

Az idén végzett egyetemisták, főiskolások számára a mezőgazdasági szövetkezetek 140 munkahelyre hirdettek meg pályázatot Bács-Kiskun megyében. Ebből negyven munkakört már betöltötték, a többi szakember is rövidesen elfoglalja első munkahelyét valamelyik termelőszövetkezetben.

Kosztra András és Koncz János üzemmérnök a kecskeméti Törekvés Tsz-ben dolgozik. Nyá- rasdi István az uszódi Egyetértés Termelőszövetkezetben kapta meg a kinevezését. Lovas János Kiskunhalason, Deli György Tompán, Illés Gábor Mély kúton talált a végzettségének megfelelő munkakört. A többi fiatal szakember is hamar beilleszkedett a szövetkezeti közösségekbe és derekasan dolgozik vezető vagy beosztott , szakemberként Harkakötönyben, Lakiteleken, Kunszálláson, Városföldön , és ^másutt.

A végzett mérnökök, állatorvosok, közgazdászok nem félnek a gyakorlati munkától, a vidéki

9 Vegyészek, vegyésztechnikusok a gazdaság borászati laboratóriumában.

élettől. Igaz, ehhez hozzájárul a munkahely légköre, az erkölcsi, anyagi megbecsülés. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz-ben harminckét olyan személy dolgozik vezető beosztásban, aki még nem töltötte be a harmincöt évet, közülük huszonnégyen végeztek egyetemet, főiskolát. Egy részük ösztöndíjasa volt a termelőszövetkezetnek. A gazdaság segíti őket a családiház-építés- ben 60 ezer forintig terjedő kamatmentes kölcsönnel, telekjuttatással. Az idén két lakást épít a Vörös Csillag saját költségén, amelyet a szakemberek később törlesztenek. A gyakornoki idejüket a termelőszövetkezetben töltő egyetemi, főiskolai hallgatóknak egy évig a közös gazdaság fizeti az albérlet díját, ha nincsen lakásuk Kiskunfélegyházán. A Vörös Csillag Tsz-ben évekkel ezelőtt megvalósították a közétkeztetést. Saját étterme van a gazdaságnak, és olyan munkahelyre, ahol nagyobb csoport dolgozik együtt, naponta rendszeresen kiszállítja az ebédet.

A gyakorlatban való elhelyezkedést a biztató kilátásokon túl még két tényező segíti. Az egyik az, hogy a hallgatók többsége vidéki, és az érdekelt megyei vezetők már tanulmányaik során is foglalkoznak velük. Több felsőfokú tanintézetben a KISZ szervezésében hívtak életre ifjúsági klubokat, amelyekben az ugyanazon megyékből felkerült hallgatók találkoznak szövetkezeti, tanácsi vezetőkkel és megvitatják-gi leendő „ munkakörükkel. •bssjfei%ggő k^rdSs^ftet® A Gii- ■^dónői * Agrárt^dőmSnSn Egyetek v men már évek óta működik a Bács-Kiskun megyei fiatalok klubja.

A mezőgazdasági egyetemi, főiskolai hallgatók negyven százaléka társadalmi ösztöndíjas. Ok kötelesek abban az üzemben munkát vállalni, amelyik az ösztöndíjat folyósította. Ezt a rendszert sokan bírálták, mondván, előfordulhat, hogy a hallgató tovább akar tanulni, vagy a küldő üzemnek nem is lesz rá szüksége. Mindkét aggodalom helytálló volt, ma azonban a helyzet nem ilyen merev. Ha a hallgatót valamelyik termelőszövetkezet segítette, de állami gazdaság akarja alkalmazni, akkor lehetőség van arra, hogy az állami gazdaság visszatérítse az ösztöndíjat, amelyet a szövetkezet folyósított. Ha a tsz-ben nincsen alkalmas munkahely, akkor lehetőség van arra, hogy a hallgató a járáson vagy megyén belül más gazdaságban helyezkedjen el. A Kiskunhalasi Állami Gazdaságban dolgozik olyan fiatal kertész, aki az egyik szomszéd megye termelőszövetkezetének ösztöndíjasaként végezte el az egyetemet, de a tsz nem tudta alkamazni, és az állami gazdaságban talált megfelelő munkakört.

Sok-e a mezőgazdasági értelmiségi vagy kevés? A válasz egyértelmű: kevés. Bács-Kiskun megye mezőgazdasági szövetkezeteiben jelenleg ötezer-harminc- négy közép- és felsőfokú végzettségű szakember dolgozik, de ennél jóval több kellene. Gondot okoz az is, hogy a nagyüzemeknek nemcsak mezőgazdasági szakemberekre van szükségük, hanem közgazdászra, jogászra, építész- és gépészmérnökre stb., vagyis olyan szakemberekre, akiket más- egyetemeken, főiskolákon képeznek ki. Ilyenekhez még nehezebb hozzájutniok a gazdaságoknak, egyszerűen azért, mert ezeken az egyetemeken általában nem számolnak a mező- gazdaság igényeivel.

Áldás és gond: az ipartelepítés

Éveken át óhajok, kívánságok élén mindenütt az állt: ipart, ipart. Történelmi örökségünk egyike, hogy akadtak erőteljesen, s alig vagy egyáltalán nem iparosított körzetek, településcsoportok. Az iparosítás igénye érthető, indokolt. A nagyüzemi mezőgazdasági termeléshez nem kellett annyi ember, mint korábban, a keresetre, a kenyérre azonban mindenkinek szüksége volt, van. A hatvanas években gyorsult a vidéki ipartelepítés, s bekövetkezett a fordulat: az addig minden második ipari foglalkoztatottnak munkát adó Budapest aránya folyamatosan csökkent, s ma száz ipari dolgozóból 67 vidéken található!

Nyolc-tíz esztendeje még öles beszámolók jelentek meg egy- egy új üzem átadásáról. Ma tenyérnyi helyet kap az ilyen esemény az újságban. Természetes lett. Egy évtized alatt olyan „mezőgazdasági” • megyékben, mint Bács-Kiskun, Békés, Somogy, Szabolcs-Szatmár, az iparban foglalkoztatottak száma legalább megkétszereződött. Átrajzolódott az ország térképe, mert minden megye kialakította az új ipari létesítmények hálózatát, s addig alig ismert községek szereztek országos hírnevet új üzemük termékeivel.

Ügy tűnt: nincs megállás, most már ez így lesz nagyon sokáig. Talán ezért, talán az ipar településformáló, embert átgyúró hatásáért szerették volna majd' minden községben, hogy náluk is legyen üzem, munka, helyben az embereknek. így került óhajok, kívánságok élére az ipartelepítés.

Ez az egyik része a dolognak. A másik pedig az, amire közben jöttünk rá. Arra például, hogy mint másban, ebben sem nélkülözhető a tervszerűség, a többszörös átgondoltság. A helyi és az országos érdekek egyeztetése. A hatékonyság követelményének fokozatos érvényesítése. Joggal állapította meg a párt

X. kongresszusa határozatában: „Az elmúlt években az iparosítás jelentős vonása volt a vidéki iparfeljesztés gyorsulása, az egyes területek gazdasági fejlettségi színvonala közötti különbségek csökkenése. Ezután is ezt az irányvonalat kell követni, még határozottabban a területi adottságoknak megfelelően, fejlesztve mind az ipart, mind a mezőgazdaságot.” Azaz, világosan megfogalmazódott az az igény, hogy a területi adottságok jussanak nagyobb szerephez, s hogy nemcsak az ipart, de a mezőgazdaságot ‘ is szükséges fejleszteni.

A teendők finomabb vonásaira, minőségük megváltozására figyelmeztetett a párt X. kongresszusának határozata. Arra, hogy az ipar hozta áldás gondokkal társult. Megtörtént, hogy öreg, elavult berendezések kerültek az új üzembe. A nagy öröm közepette — ipart telepítenek — elfelejtődött a hozzá szükséges víz, út, villamos energia ... A megengedhetőnél tarkábbra sikerült az ipar új térképe, némelyik településen a hangos ujjongást a hangos panaszkodás váltotta fel. Mert kiderült, az emberek ugyan szívesen vállalnak helyben munkát, de kevés közöttük a szakképzett. Az asszonyok, ha eljönnek hazulról, bölcsődét, óvodát sürgetnek. Parcellázásra van szükség, mert az új gyár dolgozói közül sokan építkezni akarnak, de ehhez meg kell teremteni vagy bővíteni a közműveket ... Hosszú a sora az ipar vonzatúinak.

Baj ez? Az a hiba benne, hogy e kézenfekvő teendőkre nem mindenütt készültek fel. Volt, ahol váratlanul érte a várost, a községet, de egy-két dologban a járást, a megyét. Vízhiány, energiaproblémák, a sokat emlegetett infrastruktúra elmaradottsága — ezekkel kényszerűit szembenézni a tanács és a lakosság. Visszájára fordult volna az áldás? A gondok az átfogóbb tervezésre, a minden tényezőt mérlegelő döntések szükségességére figyelmeztettek. Arra, hogy : nem szabad szétforgácsolni a népgazdaság fejlesztési eszközeit, jobban érvényre kell juttatni a hatékonyságot.

Nagy eredményekre, a vidéki ipar dinamikus fejlődésére támaszkodik ez a fölismerés. S éppen az alapok szilárdsága biz- fat a sikerrel. Azzal, hogy most már — megértve a teendők ösz- szefüggéseit — üzem és település együtt keresi a megoldásokat, vállvetve teremti elő a szükséges eszközöket. Azzal, hogy önös érdekeket félretéve, valóban együtt él, fejlődik, gyarapodik ipar és település, üzem és környéke. Azzal, hogy az újonnan telepített vidéki ipar tevékenysége most már egyre inkább az intenzív fejlesztés követelményeit tükrözi majd.,

M. O.

Kihalóban a cipészszakma ?

Ki hitte volna 10—20 évvel ezelőtt, hogy napirendre kerülhet az a téma, hogy kihalóban van a cipeszs’zákrnü? Természetesen nem a cipőipari tevékenységre gondolok — ott. szerencsére, fejlődés van —, hanem a kifejezetten „suszterokra”. A témát Soltvad- kerten találtam, a Vegyes és Építőipari Szövetkezetnél.

Beszélgetés közben mondotta Teremini Károly, á szövekezet elnöke: — 1968-ban fuzionáltunk a cipészekkel, azelőtt önállóak voltak. Jól ment az üzlet, nyereséget hoztak, de nem sokkal később' egyre kevesebb lett a megrendelő, egyre többen hagyták ott a kaptafát. Húsznál is több cipészünk volt. ma hármat számlálunk. Éves termelési értékük mindössze 80 ezer forint. Szerettünk volna beiskolázni tanulót, de még hírmondója sem akadt. A cipészek más szakmát választottak, a mesterségükhöz ragaszkodók Dedig a Kiskunhalasi Cipész Ktsz-hez járnak át dolgozni.

Nagy Mihály 1949 óta cipész.

— Szereti szakmáját? — kérdeztem a mestert.

— Legszívesebben azt mondanám, hogy csak úgy. megvagyok vele. De nem mondhatom ezt, mert tényleg szeretem.

— Miért e kettős élű vallomás?

— Több oka is van. Nváron kevés a munka, alig keresünk 1200

forintot. Télen már jobb a helyzet, a borítékba — normára dolgozunk — 2500 forint is belekerül, de 'így is kevés az átlagfizetés. az is vegyes érzelmekkel tölt el. hogy jobbára csak javítunk. Egy jó cipész nem elégedhet meg ezzel. Üjakat is szeretnénk készíteni, szépeket, tartósakat. Erre pedig megrendelő? ... ritka, mint a fehér holló.

— Mégis, miért marad?

— Ősszel, amikor kezdődik az iskola, nagy szükség van még ránk. Tudja, sokan járnak be tanyáról. Sáros időben a tavalyi bakancs is megteszi. Ezeket kell javítgatnunk. Egyébként is, 25 év egy szakmában nagy idő. Azóta nemcsak lábamon hordom a cipőket. kézbe is veszem azokat. Azt azért meg kell mondanom, hogy engem is csábított az építő- vagy az asztalosipar. de mindig maradtam.

— Nagy Mihály — szezonban — több .tucatnyi cipőpárt is kézbe vesz műszakonként. Sarok vhsat ver rájuk, megvarrja a szakadt részeket, jellegzetes munkaasztalánál 8—10 órát haio1 a kaptafa fölé. Szerette volna, ha kap tanulót ...

*

Nem vészharangot kívántam kongatni. Van még a megyében sok javítással foglalkozó cinész, akik hosszú évekig kiszolgálják a lakosság igényeit. De óhatatlanul.

visszavonhatatlanul eljön az az idő. amikor rohamosan csökken ■számuk, s lassan a múlté lesz ez a mesterség.

Ma már csak strandon látni mezítlábasokat. Kiss Pista István vasárnapi riportjából viszont az derül hogy 30 évvel ezelőtt nem volt ritka a mezítlábas munkás sem. Ugyanezek ma azt' is megtehetik, hogy a megkopott cipő helyett, újat vesznek, s nem a javítóba viszik. Holman Péter

1 "I Szanicj füttyentett,

•*•■*■* megeresztette a gyeplőt és a lovak vágtába . kezdtek, őzei megint becsukta szemét, megpróbált szundítani. Hozzászokott már a kocsikázáshoz, a rázás, a zökkenés nem ébresztette fel. ha elaludt. Most meg különösen nem törődött semmivel, mert az éjszaka alig aludt és hajnal óta'talpon van.

A kis domb tetején ébredt fel, a határban. Kidörzsölte az álmot a szeméből.

— Lassabban hajts — szólt rá Szanicsra. mert á lovak habosak voltak.

A kukoricatáblából egy alacsony termetű legény kerékpárt tolt ki. A nyergen átvetett zsák lógott.

— Mi az isten — kapta fel tekintetét őzei. — Mit hoz ez a kukoricából?

A legény vissza akart húzódni, de már késő volt. látta, hogy Őzei észrevette. Megvonta hát a vállát és tolta tovább a kerékpárt.

— Állj csak meg — bökte hátba a kocsist.

Szanics hátradőlt és visszafogta a lovakat. Őzei leugrott, megállt a kerékpáros mellett és megfogta a kormányt,

— Jó napot.

A legény mormogott valamit, nem vette le tekintetét őzei arcáról.

— Honnan?

— Onnan — intett hátra a legény.

— És mit keresett ott?

— Szartam, ha tudni akarja.

Őzei arca vörös lett.

— Mi van a zsákban?

— De kíváncsi.

— Nagyon is.

— Búza.

— Lpptad a betyár istenedet.

— Csak elhoztam.

— Tedd fel a kocsira. Majd a rendőrségen számolunk.

— Aligha.

— Tedd fel a kocsira.

— A zsák az enyém.

— A búza meg a téeszé.

— Azt vigye, ha akarja é> fulladjon bele.

A legény egy mozdulattal kioldotta a zsák száját és a búza, egy szempillntás alatt kiömlött eléjük.

— Ott van. szedje fel és vigye — mondta a legény és tolta tovább a biciklijét.

— Na megállja az anyád istenit, ezt megemlegeted. Ezt a gyönyörű búzát vót lelked a porba szórni, te, disznó tolvaj.-— Ne ugráljon, hallja, mert nem állok jót magamért — fordult vissza a legény. — De oda van azért a fél zsák búzáért. Mintha a magáé lenne. Bezzeg azt neirt vette észre, hogy a kurvája padlására öt zsákkal vittek fel. A mága parancsára, biztosan.

— Kuss, az anyád .istenit — ugrott a legényhez özei és megragadta az ingét.

— Tán nem igaz? Nézze csak meg, azután ugráljon. Különben engedjen el, mert emberölésért fognak lecsukni — sziszegte a legény.

Özei látta, hogy zsebébe nyúl és kiveszi az araszos bicskát. Képes ez ölni is,' gondolta. Megrázta, elengedte.

— Na, majd számolunk a rendőrségen — drdította.

— Nem hiszem. Beletörik magának abba a foga! — mondta gúnyosan a legény, aztán felült a kerékpárra és elkarikázott.

— Hozz valamit, szedjük fel — kioltotta Szanicsnak.

A kocsis a két abrakos tarisznyával ugrott le, de egyszer ki kellett üríteni az ülés alá, mert annyi búza volt. L,opnuk, az anyjuk mindenit — gondolta özei, fényes nappal lopják a saját magukét. Micsoda emberek! ő meg a lelkét kiteszi értük. Csak innen szabaduljak meg egyszer, ki se mozdulok többet Debrecenből. Inkább kutyapecér leszek. Eszébe, jutott Annus. ^Csakugyan igaz lenne, hogy öt zsák búzát; vittek fel a i padlására? Ki tette? ö egy szemet sem küldött neki! Melyik rokona? Vagy, melyik szeretője fizet neki lopott búzával a kurválko- dásért? Próbált visszaemlékezni arra, hogy nem vett-e észre mostanában Annus körül valakit. Semmi .nem jutott eszébe, ami gyanút ébresztett volna benne. Vart valakije biztosan. Korábban is volt, amikor ő még nem ismerte. A hombárban már keményre feküdték előtte a szénát. Kik? Csak legalább egyről tudna, hogy most elindulhatna a nyomon. Ha elterjed a pletyka, hogy ő öt zsák búzát, vitetett fel Annus padlására,

akkor vége. Senki sem hiszi el az ellenkezőjét.

Amikor Szanics összekaparta és kocsira rakta a búzát, visszaült a kocsiba, behúzódott a sarokba és gondjaiba burkolódzott. El kell menni Annushoz este, beszélni kell vele, hogy igaz-e, amit hallott? Felmegy a padlására is. megnézi, üres-e. És ha üres, akkor jaj annak a nagy- pofájú legénynek. Kitekerem a nyakát! — gondolta. — És ha igaz, mit tesz akkor, ha igaz? Elviteti Annustól a búzát, megbüntetik a másik szeretőjét! Ö meg kidobja! Akkor jobb lesz? Kinek lesz jobb? Annusnak, mert megszabadul tőle. Egy hete is olyan ímmel-ámmal ment vele a hombárba, játszadozó kedve sem volt régi, alig boldogult vele.» Egy pillanatra maga i előtt látta Annus fehér, feszes bőrű testét, telt keblét, és ugyanabban a pillanatban felesége testére gondolt. Hasán, nyakán ráncos | zacskók, melle, még a szoros melltartóban is olyan puha, mint 'a szivacs.

— Az istenit neki,'— mordult fel.

(Folytatjuk.)

i

9 Állategészségügyi szakemberek a kecskeméti állatkúrliázban műtétet készítenek elő.

(Tóth Sándor felvételei)

9 Nagy Mihály mozdulata sok mindent elárul.

(Banczik István felvétele)