Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

1974. augusztus 19. 0 PETŐFI NÉPE 0 5 A költők kenyere Von egy tájjellegű magyar szó­lásmondás, amely így hangzik: Elválik a kenyér héjától. A je­lentése pedig az, hogy az ember különválik az életétől, meghal. A kenyér maga az élet, amit egy régies közmondásunk is érzékel­tet: Lesz még nejünk lágy ke­nyerünk. A népi bölcsesség, a költői kép­alkotás vagy akár a publicisz­tika egyaránt épít a kenyér fo­galmának köztudomású jelentés- tartalmára. A Népszava 1880. áp­rilis elsejei számában jelent meg az a cikk, amelyben többször ismétlődik a felkiáltás: Kenyeret a népnek! S a kifejezés szálló­igévé, sokáig buzdító riadóvá vált a munkásmozgalomban. A világirodalomban vissza­visszatér a kenyérhez kötődő egyik fogalom, a jóság. Ez csen­dül ' ki a szerétéiről és á könyö- rületről az első világháború ide­jén író Jeszenyin soraiból: ■ mint akinek kenyér helyett kdtűdű kéz kévét hajit: hullatni kezdte lassan a hóba ■■eme arany csillagait. Ez a költői motívum, jelkép, olykor allegória végigkíséri az utóbbi évtizedek hazai líráját is. Nem csak azoknál figyelhető meg, akik■ már érvényes életmű­vet teremtettek, hanem az első, második, harmadik vagy a nem sokkal utána következő kötetek­ben is. Köztük azoknál, akik már letettek maradandó alkotásokat az asztalra, és azoknál, akiktől még várunk valamit, bár mind­erre igen különféle — biztos Vagy kevésbé biztos — garanciá­kat adtak eddig. A kétkedő kérdésekben, a ki­jelentésekben, vagy a hasonla­tokban egyaránt feltűnik a költői elem. Csoóri Sándor az áldozat­vállaló közösséget kéri számon, amikor keserűen kifakad a Lel­tár, tűnődve című versében: „hát voltak egymáson áttetsző ke­zek? .../ szatyrok közös kenyérr rét?” Simon Lajos egy 15 évvel ezelőtt írt strófájában éppen a mindenre elszántságot érezteti, bízó lelkesedéssel: és tépek ifjú életemből, olyan vidáman, ahogy lendül kezem fehér kenyérszegése. Szintén a kenyérszegés szép ive rajzolódik fel néhány eszten­dővel ezután a szegedi Simái Mi- hálynál, miközben két ukrán ka­tona emberségét próbálja vissza­adni: „— Kenyérszegő szép moz­dulatok ive/vibrál előttem, míg emlékszem;”. És ,annyi idő eltel­tével a legújabb, harmadik kö­tetének címadása lett a „Kenyér­szegő”. Magasan kiemelkedik be­lőle A kenyérszegő asszony bal­ladája — különösen az erőteljes utolsó strófával: hol van már az időt de hol van a hét telhetetlen gyerek most mikor úgy ti] az anyaság mint kenyérnek az éhesek? A szegénységre, nélkülözésre a közkeletű fordulatok is a zsíros­kenyér emlegetésével szoktak utalni. Innen emelhette át a Verkliszó című költeményébe a még pályakezdő Ladányi Mihály az ötvenes évek végén: „Zsíros- kenyéren kivirult/tündérei a tiszta múltnak". Győré Imrénél a kitaszítottság élménye ilyen el­lentétpárral válik képszerűvé: „kenyér vassá válik, hogyha éhes leszeljviz is vérré válik, hogy ha szomjas leszel." Papp Lajos a második kötetében, az Altató egyik képalkotó elemeként veti papírra — a holnap bizton­ságát sugallva: „Van hitünk ke­nyérre." A kenyér olyan nyilvánvaló és egyértelmű költői motívum­ként el tovább, akár a csend­életek asztalán látható pohár, vagy a tiszta víz, a fehér hó. A legegyszerűbb, sokat kifejező és tömörítésre alkalmas elemmé vált, mint például Buda Ferenc­nél: „Késem van, kutyám, s ke­nyerem,/Gázolok veled mély ha­vakban.” A mai pályakezdők ,sok új tö­rekvésük mellett ugyancsak ki­aknázzák azokat a lehetősége­ket, amelyeket az elődök ■készí­tettek elő számukra a képzet- társítás pályáinak kimunkálásá­val. 1971-ben tizennégy induló fiatal költő választotta a gyűjte­ményes antológia élére Kassak Lajos konok, erőteljes versei­mét: '„A magunk kenyerén". A harminc étnél álig idősébbek kö­zül Mezey Katalin a szürke rea­litás megragadásával fest lénye­gi képet az Új városba érkezők­ről, a szerencsekeresőkről és me nekvőkről: „Szikkadt kenyérrel, üveg borral/vállon a szíjas akta­táska.” A tárgyilagos, konkrét Oláh János, aki előszeretettel ta­gadja a hagyományos poétikai megoldásokat, most mégis ha­sonlatként építi be Fordulópont című költeményébe: „Kövek őr­lik föl,/mint egy falat kenyeret,/ az emlékezést.” Utassy József pe­dig a számonkérés hangsúlyát fokozta az 1962/67 között íródott verseit tartalmazó kötetében, ahogy a kenyérre hivatkozik: „a kis nyugdíjból sóra,/kenyérre te­lik.” Végül álljon itt a mai fiata­loknál többre emlékező' Gyur- kovics Tibor egyik versszaka, amely még ugyancsak a pályára- lépést jelentő első kötetből való, és a megbékülést, békességet érezteti a világos színeivel. Emlékezzünk a fényes kaszákra a hajolásra, takarodásra, gyűrűs kalácsra, gőzös ebédre, nagy munka múltán fehér kenyérrel A költészet kenyere — ellen­tétben a valódival — annál na­gyobb lesz, minél többen szel­nek belőle. Halász Ferenc Kiállítás a Szovjet Kultúra Házában • Lenin élete és a kommunizmus építése címmel bélyeg- és jelvény- kiállítás nyílt Budapesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. GÁL FARKAS: Csak ez az ország Nem mondom én, hogy máshol nem tudnék élni csak ezen a tájon, ahol minden emlékműben a történelem föltartott mutatóujját látom. Nem mondom, hogy máshol nem élnék jobban könnyebben, szebben mint itt, hol földbe nyomott seregek kaszája villog a szelekben... Arcomat belülről megvilágítják kastélytüzek, emberhús-szagú máglyák, ismerem ezt a népet, értem szomjas álmait, sok susogó babonáját. ^ Szenvedtem kínjait, hiszen Mohács, Segesvár beledobott a tömegsírba, Orgoványon szaggatták húsom, az ikrás homok az én vérem is itta. Még vérillatosak az erdők, a fák ágai recsegnek, mint a csontok, az öröm pillanata is csapdába lépett, fekete fátylat hoidott. Itt nem lehetett áruló, aki érzett. Pénzért magát el sohase adta — bujdosott: békalencsén, madártojáson élt, záporaival az ég itatta... Nekem nem lehet más hazám, más otthonom, csak ez az ország én csak itt tudom körülhordani örömöm csattogó lobogóját. Csak itt nem terít amőba- hada a közönynek, nyálkás unalomnak csak itt tudom értelmét, ha félig hangzik is el a mondat. Csak itt érzem honnan fakad fel, ha előbuggyan az ének, csak itt tudom merre kanyarognak az utak és hova érnek. Gyarlóságaimmal csak itt vagyok teljes. Bűneimre itt van bocsánat, haragomban csak itt mordulhatok fel, mint a megsebzett állat. ■ Gyökér szívükkel ide kötnek a holtak. Az élők is ide kötnek mint napfényt a nap, mint porszemeket porszemei a földnek. Csak itt élhetek vágyaimban és gyilkoló szenvedésekben bízva, önzésem, alázatom itt emelhet fel és itt taszíthat vissza ... Dolgozz hát értelem — szikrázó csillag, dübörgő csikókarám, mutasd föl kétélű pengéd akarat — ez a hazám. (Rövidesen elhagyja a nyomdát Gál Farkas első önálló kötete, amelyből ezt a verset is vettük. A kötet a Forrás Könyvek sorozatában jelenik meg.) Filmkockák — Nyáridő volt. a kisfái kul- túrházban fülledten állt a levegő. A Híradó utáni szünetben valaki azt javasolta., hogy odakint, a szabadban folytassuk tovább. Ezt a többiek is helyeselték, buzgón ugrottak, segítettek kihurcolkod- ni. A géppel beültem a kocsiba, s a szemközi ház fehérre meszelt falára vetítettem az izgalmas ka­landfilmet. Aztán eleredt az eső. A széksorok lassan kiürültek, már csak egy-két ember maradt a helyén. Nem tudtam, mit te­gyek. Tétován kiszálltam a kocsi­ból. Folytassuk tovább? — kér­deztem a legközelebb ülőtől, és a határozott igent egyszerre többfé­léi hallottam: eresz alól. fák alól parkírozó járművekből, ahonnan az emberek nézték a filmet. — Kérem, mondjon valamit magáról.. — Mindenütt úgy fogadnak, mint a hosszú útról visszatért is­merőst. Ha megérkezem, körül- állnak. kérdezgetik, mit hoztam, jót-e, szépét-e, pedig tudják, mi a műsor, ott van a plakátokon, meg a teljes havi műsorismerte­tésen, amit jegyeladás közben osztogatunk szét. Tíz év óta já­rom a Kecskemét környéki fal­vakat^ tanyaközpontokat, mégis minden alkalommal újra meg új­ra felfedezem a jó érzést, amit legjobban talán egy hasonlattal tudnék elmondani: minden film­vetítés hangulata olyan, mintha egy nagy család nézné együtt a műsort. Már nem is tudom, me­lyik faluban történt: egy téli es­tén nem volt begyújtva a kultúr­teremben. fűtőt, takarítót1 sehol nem találtam. - Amíg azon > töp­rengtem. mit csináljak,i valaki, aki legközelebb lakott, hazasza­ladt. hozott fát. szenet, csak hogy ne maradjon el a mozielőadás. A nagy terem lassan melegedett bér elgémberedett ujjakkal alig /bír­tam befűzni a filmet. A szünet­ben egy néni forró téát küldött, pedig nem is panaszkodtam sen­kinek. — Szeret­ném. ha mon­dana valamit magáról... — Amikor érettségi után elvégeztem a mozigépész tanfolyamot, pár évig el­lenőrként jár­tam a megyét. Érdekes mun­ka volt, de a közönséggel nem kerültem ilyen közeli kapcsolatba. Csak azóta tu­dom. mit je­lent a film va­rázsa az embereknek, mióta kör­zeti mozigépész vagyok. Persze, a nagy vonzódásnak többek kö­zött az is egyik oka. hogy a ta­nyákon még kevés a televízió, s minden egyéb szórakozási, mű­velődési lehetőség. Az a gépész, aki például egy városi filmszín­házban kulturáltabb környezet­ben. modernebb felszereléssel dolgozik, úgy forgatja le, úgy né­zi meg a filmet, hogy be van zárva a gépház négy fala közé. Számomra minden úi film kettős élmény: a filmé és a közönségé. S nem tudnám megmondani, me­lyik maradandóbb. Nagy Márton körzeti mozigé­pész most másodszor kapta meg a Kiváló dolgozó kitüntetést. Csupán az idén 17 ezer ember­nek vetített. Amikor ■ mégegyszer megkérem, mondjon valamit a személyéről, csodálkozva néz rám: „Hiszen eddig is magamról, beszéltem!” — Minden estén — egy hét­köznap kivételével — mennie kell. Mikor marad szabad ideje a szórakozásra? — A könyvek megvárnak, a tv gyakran megismétli fő műso­rait. Amit pedig nem ismétel? Itt veszítek, amott nyerek! Almás! Márta — Itthon van-e a juhász? A menyecske — Tóth Bertalan­ná — ismeri a pásztornótát. So­molyog. Helybenhagyja a folyta­tást. — Vagy „csak a felesége”? A napfényverésből besétál a nagy fa árnyékába. A tanya elején barna apróság , hunyorog a parlagon. Kis ökle a halántékánál, amögül leskelődik. Jönne is, nem is. Végül is anyja mellé somfordái. — Hát téged hogy hívnak ?„ Lesunyja a fejét. Rettentő ko-.­moly, nem mosolyintana a félvi­lágért. Tisztán érthető a bemutat­kozása. — Tóth Anikó Edit. Odatartjuk neki a pár napja készült fényképet. — Kik vannak rajta, megisme­red-e? Roppant komoly tárgyilagosság­gal vizitálja, s pár pillanat múlva mutatja is pinduri ujjával. — Ez itt édesapa, ez a kicca- már. Bájány ... Emmeg a kutya. — Hát ez itt középen? — Berci. — Dehogy ... Te vagy az... Ki­csoda hát? — Berci. Aztán, hogy anyuka erŐsködik, beletörődik. Ha hároméves múlt is, a téve­dés ellenére jó megfigyelő. Csak­ugyan a 13 hónapos öcsi, Bertalan Ernő haja olyan tejfelszőke, mint amilyennek az övé látszik a fény­képen. Indulunk a nyáj keresésére. Ringatózunk a Skodával. A kocsi­tetőt gyakran próbára teszi fe­jünk búbja. Hja, a „tengersík vi­déken” kissé dermedtek a hullá­mok. * A Skoda megtette kötelességét, visszafordul a tanyára. Ketten ballagunk a nyáj után. Tóth Bertalan szép szál ember. Könnyű felleghajtó vet szelet kö­rülötte. Olykor finoman cincog- nak mellényén az ezüstpitykék. Kalapjának nincs már olyan öb­lös „eresze”, ami alól hajdan nyu­godtan kivárták, míg elvonul a - zivatar. Nincs már sehol akkora határ, hogy napi járóföldre volna csak tanya, falu. Közei a fedél. — Fáinul sikerült felvétel.— bazsalyog magának, s mesél a családról. Az imént forgatott fénykép jár az eszében. Halkan suttyan a száraz fű, ahogy lazán, araszolva csúsztatja rajta fényes . kampós botját. A A juhász „kikapcsolódik rézveretű bunkós végét markol­ja ... A rézkampó szétzilál egy papsajt-bokrot. * — Apámék heten testvérek, hat belőle férfi, oszt mind juhász, az anyám famíliájában is. Az uno­katestvéreim is azok... Szemöldökét moccantja a note-, szómra, amibe egy-két szót fir- kantok olykor. A m a i juhász nem szűkszavú. Megszokja a nyilatkozatokat... Az ősök közt lehetett még olyan, aki egész évet kint töltött a nyáj- náL Addig falunak színét se lát­ta, ha csak lakodalomba nem ment be, vagy vásárra néhanap­ján. Csoda, ha napokat el tudtak lenni hallgatva, még ha együtt voltak is? Tóth Bertalan szép szál ember, után a Solti Állami Gazdaság ju- hászatában kezdte. Katonaság után ott folytatta, míg a juhtar- tást fel nem számolták. Aztán a kisfái Törekvésbe ment, onnét meg ide, a fülöpházi Petőfi Téesz- be — két esztendeje. — Mással nem foglalkozott? ' Én tudom, miért kérdezem. Le­het, ő is sejti. Majd szól róla, ha akar. A téesznél említették: — Ez a Tóth Berci mindenáron kereskedő akart lenni. Juhász — az istennek se. ö erről hallgat, én meg nem kérdezem direkt Figyelek. — Szeretem az állatokat... Öröklődés ez? Születni r kell rá?... Mindennap tudom, mit kell velük csinálni. Szépek... Nézze, hogy gördülnek hazafe­lé ... Azóta rínak a kisbárányok. Négy van már. — Mennyit keres a tsz juhai után? — Százalékra megy. A gyapjú­ból, bárányból jövő pénz hu­szonnégy plusz egy százalékát kapom. Az egy százalék eredmé­nyességi prémium, ha a tervet tíz százalékkal túlszárnyalom. — Szép pénz bejöhet a kétszáz- harmincnégy juh után. — Meg is kell dolgozni érte. Ilyen rekkenő időben már haj­nali négykor „auf!... Mikor meg elérkezik az elletés. napi ti­zennyolc órát is a birkáknál va­gyok Etetés, körmölés... Tőgy- szőrölés. fertőtleníteni a kisbá­rányok .köldökét — ezer tenni­való. — Segítség? — Egyedül... A feleségem be­segít. de neki meg ott van a ház­táji. Két tehén, két anyadisznó, 16 kismalac, a csibékkel együtt hatvan-hetven baromfi... Saját birkám huszonöt váh ... Itt nincs vasárnap, húsvét. vagy kará­csony.' A jószágok enni akar­nak ... Lehet, azért húzódoznak a juhászattól a mai fiatalok. Nem sok szabad idő van. — Mi jövedelme gyűlik be egy év alatt? Gondolkodik, hümmögve szá­molgat. — Úgy ötvenezer forint körül összeiöp. Más illatú a levegő, nagy bok­ros fák frissítik már. Közel a ta­nya, virít a fehér fal. nehezen állja a szem. A nagyobbik kutya megugrik, oldalba fáról ja az „inasát”. Jeladás: iszkiri terelés­re! Az öreg ebet dicséri a gazda. Két anyajuhot ígértek érte, nem adta. A fiatal nem lesz olyan jó. „Mai kutya”? Társa már véresre cakkozta a fülét; meg-megmar- ja,' hogy igyekezzen. — Annyira megszoktam ezt a jó levegőt, hogy télen se bírom sokáig a szobában... Na meg ez a békesség... A tsz bevezettette a villanyt a Szolgálati tanyába. Az világít a hodálvban is, nem viharlámpa... Tévénk van, rá­dió. háztartási gép ... — Nein is vágyik el innét, ugye?... Nem kíván autót... — De vágyok én. Tíz nap, és meglesz a Zsiguli. Nekem meg­van már a jogosítványom, a fe­leségem is levizsgázott, csak ép­pen a papír nincs még a kezé­ben... Tudja, kell az embernek egy kis kikapcsolódás. Az autóval munka után is elruccan­hatunk. Ha lakodalomba megy az ember, hogy jó kedve le­gyen, megihat egy-két pohárraL Az asszony hazavezeti a kocsit... — Kacag egy jót 0 A birkák körme a kitaposott homokon kopog már. A hodály- ból báránykórus rimánkodik. Ki­hoz egy barit a juhász, mutatja, hogy fogta, mikor fényképezték. Szól a „kiccamárnak”. szökell, pattog elő a puha szőrű szamár­csikó. öleli nyakát a kislány. Az apja meg a szőke kisfiút tartja föl a magasba. — Gyere te kis juhász. Mert az lesz ő. juhász. ... Ott az autó — a technika. —; a juhász sincs ma már örök­re „odapányvázva” a nyáj mellé. Minek is kereskedőnek „mene­külni” ... Tóth István (Opauszky László felvétele.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom