Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-17 / 192. szám

V 1974. augusztus 17. 0 PETŐFI NÉPE • 11 A MI OTTHONUNK Verejtékezés és folyadékpótlás Az élet oxidáció. Lassú égés, ami hőt fejleszt a szervezetben. Ezért meleg a testünk még hideg­ben is. A környezet rendszerint hűvösebb mint a 36—36,8 C-fokú emberi test, amely felesleges hő­mennyiségét a környezetnek adja át. Ez a magyarázata annak, hogy hidegben a megengedettnél jobban lehűl — megfázik — az ember. No de nyári melegben a kör­nyezet is melegebb a kívánatos­nál és nem tudja átvenni az élet során termelődött, meg az izom- mozgás miatt keletkezett hőt és a szervezet túlmelegszik. Még sze­rencse. hogy a test az^ agyban székelő hőközpont segítségével hűteni tudja magát. Ez az önhű­tés biofizikai folyamat és abból áll, hogy a bőr különleges miri­gyei verítéket termelnek, ami a testfelületet elborítja. A veríték halmazállapota cseppfolyós, a testfelületről elpárolog, légnemű­vé válik. A párolgáshoz >— a ve­ríték légneművé válásához — vi­szont igen komoly mennyiségű kalória szükséges. Ezt a hőmeny- nyiséget az önhűtés a szervezet­től vonja el. Az izzadó ember sokkal többel iszik, mint az. aki hűvösben dol­gozik. Minél többet iszik, annál jobban izzad. Mindez nem lenne baj. ha a verítékezés csak folya­dékveszteség lenne. Tudjuk azon­ban, hogy a verejték sós. Ilyen­kor tehát nemcsak vizet, hanem tekintélyes mennyiségű sót is ve­szít a szervezet. Ezt az izzadás során kialakuló sómennyiség- veszteséget nevezzük vízártalom­nak. vagy vízmérgezésnek. Az egészséges test folyadék- és sóegyensúlyát feltétlenül biztosí­tani kell ha-azt akarjuk, hogy a kánikula idején is munkaképesek és panaszmentesek legyünk. Az nem megoldás, hogy a ve­rítékezés csökkentése végett va­laki kevesebbet igyék, mert ez­zel a szükséges hőleadást is csök­kenti. Az a helyes eljárás, ha a folyadékbevitellel együtt a sóvesz­teség pótlásáról is gondoskodunk. Tűző napsütésben, nyári me­legben, meleg levegőjű munkahe­lyeken dolgozó, erősen verítékező az átlagosnál több folyadékot igénylő munkások ivóvizébe ép­pen ezért ajánlatos pár csepp ecetet és literenként 1—2 gramm konyhasót keverni, ami kelleme­sen üdítővé teszi az italt, a szom- jat jobban oltja és a szervezet ki­izzadt sómennyiségét is pótolja. Ne riadozzék senki ettől a sava­nyított. sózott víztől hiszen íze alig érezhető.y és akik isszák, dicsérik. Én magam is ittam, jó volt. Persze, más módjai is vannak a folyadék- és sópótlás­nak. Ezek között a legelső helyen áll a tejivás. Például a sovány­tej. vagy az író, ha valaki sze­reti. Az üdítő italok is beválnak. Különösen a természetes gyü- mölcselevek. A limonádé és a tea is kitűnő, különöen ha egy-két sós kekszet is fal hozzá az em­ber. A szesztartalmú italoktól tartózkodni kell. Á szesz kaló­riatartalma magas. Fűt. de hűte­ni nem tud. Még a híg savanyú, úgynevezett „kapás bor” sem. Ételekkel is lehet a folyadék- és sóveszteséget pótolni. A leve­sek. a híg főzelékfélék, a saláták és — nem utolsósorban — a gyü­mölcsök kitűnőek erre a célra. (Dr. Buga) Változatok a „szafari”-témára Szinte minden divatfórumon elhangzik manapság, hogy diva­tos stílus a szafari. És ez tény­leg így van, mert szafari-zsánerü öltözéket egyaránt hordanak a nők, férfiak és gyerekek. E stí­luson belül' különböző ruhada­rabok készülhetnek a szafari-zsá- nerben. Csak néhány változatot muta­tunk be ezekből kedves olva­sóinknak, amelyek azonban jól kihasználhatók és szinte alapru­haként hordhatók. 1. Kétrészes kiskoszitümszerű megoldás. Vászonból, könnyű szövetből vagy jerseyből egy­aránt készülhet. Jellemző a sok tűzés, a sokféle zsebmegoldás a kabátkán. A kissé gloknis szok­nya féloldalasán gombolódik. 2- es modellünk nadrágkosztüm, amelynek felsőrésze ingkabát- jellegű, de mégis szafari stílusú, övvel vagy anélkül hordható. 3- as modellünk ingruha zsánerű ruha szafari stílusban, nagy zse­bekkel, elől zippzárral díszítve, illetve zárva és rakásokkal bő­vített szoknyarésszel. Nádor Vera FÜQGÖNYDIVAT ’74 Nemcsak a lakáskultúrával foglalkozó hazai és külföldi ta­nácsadó folyóiratok, de minden­napos tapasztalataink is bizonyít­ják: életkörülményeink változása a divat sok területén hozott szembetűnő változást, fejlődést. Például a függönyök kínálatában — keresletében is. A családok százezreinek kedves gondja a várva várt. régen áhított otthon berendezése. Mostanában elsősorban a szin­tetikus függÖhyöket keresik. Vi­lágszerte sokfélét kínál az ipar, a kereskedelem. Évről évre gaz­dagodik a választék nálunk is. Immár szinte hagyományosnak számít a nylon csipkefüggöny. Otthon lehet mosni, nedvesen kell a karnisra, a csipeszekre fel­akasztani. s aztán a saját súlyá­tól kihúzódik, simára szárad. 1974 laktáskultúrájában azon­ban már nem a nylon csipkefüg­gönyök a legmodernebbek. A leg­újabb módi a pamuthatású szin­tetikus függöny. Divatos a rusz­tikus, pédául a csomózott,, az egyenlőtlen rácsos kialakítású. A háziasszonynak ezzel sincs gond­ja. Mosása, szárítása úgy törté­nik. akár az előhbié. Újabban kapható szintetikussal kevert, természetes szálak használásával készült függöny is, például len- poliészterből Nagyon divatos az úgynevezett másodfüggöny, más néven kísé­rő. vagy sötétítő függöny. Han­gulatosabbá, varázsolja a szobát. S mindezeken túl praktikus is. Nyáron-télen hőszigetel, nyáron megszűri a vakító fényt, s pél­dául a későn sötétedő hónapok­ban kellemesebbé teszi a kora esti televíziónézést. A jelenleg kapható másodfüggöny vagy an­nak alkalmas textília főként ter­mészetes alapanyagból, pamut­ból. vagy lenből készül. Mosása, vasalása hosszadalmas, körülmé­nyes. Érdemes Usztittatni. (es. b. j.) Serdülő labdarúgókat toboroz a KSC A Kecskeméti SC labdarúgó­szakosztálya a sportkör elnöksé-. ge által megszabott új irányvo- * nalnak megfelelően a jövőben fokozott gondot fordít az után­pótlás nevelésére. A labdarúgó­szakosztály most megkezdi a ser­dülő csapat toborzását. Kérik azokat a 12—15 éves fiúkat, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban a labdarúgáshoz, hogy jelentkezzenek mielőbb a Matkói úti páján Fenyvesi Károjy edző­nél. Jelentkezni lehet minden keddi és csütörtöki napon 16 órától. (A pálya a 2-es autóbusz- szal közelíthető meg) SPORT* SPORT Ma kezdődik a kiskun viadal Kiskunfélegyházán a város 200 éves évfordulója alkalmából nagyszabású ökölvívóversenyt rendeznek'"te Kiskun Kupáért. A „B” kategóriás egyéni felnőtt pontszerző versenyre három egyesület közel ötven ökölvívója nevezett. A vendéglátó Kun Béla SE versenyzőin kívül ringbe lép­nek a Sabáci Mácsva (jugoszláv) és a Bp. Honvéd ökölvívói. Pén­teken délelőtt a Vasas nevezése még nem érkezett meg. A kis- kunfélegyháziak között ott lesz az idei junior- és Balaton-bajnok Borbély István is. A verseny ünnepélyes megnyi­tójára szombaton 16 órakor ke­rül sor a Kun Béla SE sportte­lepén, majd ezt követően tartják meg a selejtezőket Másnap, au­gusztus 18-án 17 órától lesznek az elődöntők, a döntőket pedig augusztus 19-én 10 órától tart­ják. Amint Csendes Mihály városi sportfelügyélő tájékoztatott ben­nünket, valamennyi résztvevő megkapja a Kiskun plakettet. A helyezettek éremdíjazásban ré­szesülnek, a legtöbb pontot szer­ző egyesület pedig elnyeri a Kiskun Kupát. Két mérkőzés Ült az öltözőben. Hallgatta az edzőt. A tekintete vissza-vissza- járt a falon levő táblára. Ott állt a neve a két hátvédé között. „Hát bekerültem az első' csapatba. Most meg kell ragadni a lehető­séget ...” Ö^ztönszerűen meg-,' feszültek az izmai. Tisztán, ért­hetően csengett az edző minden szava. Csak éppen odafigyelni nem tudott. Izgatott volt. Az ar­ca, kimért viselkedése nyugodt­ságot árult el. A szíve azonban a szokásosnál is gyorsabb tempó­ra kapcsolt. Mellén megfeszült a lila-fehér mez. Az első szereplés, az első taps, az első elismerő, bátorító szó so­káig élt emlékezetében. Gondol­ta volna-e, akkor, hogy az első mérkőzés emléke egyszer még felszakad? □ □ □ Sikerek és balsikerek váltogat­ták egymást. Hányszor volt „spiccen” a csapat az NB I-ben — vele? Amikor szívvel-lélekkel küzdött. Fűtötte a sikerélmény, a játék szeretete. Minden gondola­ta a csapaté, a fiúké volt, az el­következő mérkőzéseké. A fut­ball tartozéka lett az életének. Mint ahogy a becsületes helyt­állás is az volt. □ § § NB I. B-s válogatott lelt. Ki tudja hányszor? Nem számolta. Vagy legalábbis senkinek sem szólt róla. Talán nem akart vele hivalkodni. A dicsekvés sosem volt természete. Egyszer valaki azt mondta ne­ki, hogy bizonyítson! Akkor játsz­hat. Nézte a kék-fehér mezt. Egy pillanatra összefutottak előtte a színek. Egy világ omlott össze 0 A búcsúztatás pillanata. benne. Sokáig senki sem tudott róla. A „hajó” egyre süllyédt. Visz- szahívták. A város, a csapat ér­deke úgy kívánta. De már nem volt a régi. A sebek túl mélyek és frissek voltak ahhoz, hogy a játék szeretetével be lehetett vol­na gyógyítani. De visszajött, mert kötelességének érezte. S minden tőle telhetőt megtett. Becsülete­sen küzdött. Játéka példa lehe­tett volna sokak előtt. A kiesés nem rajta múlott.. . □ □ □ Az NB III-as idényt már nem kezdte el. A Félszabadulási Ku­pában, a Csepel ellen búcsúzott az aktív labdarúgástól. Ült az öltözőben. Nézte a szö­gest, a kék-fehér szerelést. Hal- gatta az edző szavait. Mindenki gyöngédséggel vette körül. „Az utolsó mérkőzés... Elbúcsúztál­(A szerző felvétele.) 1 pák. Nincs tovább. Köszönjük Buci és kész. És mégis milyen izgatott vagyok?! Mint akkor. Hány éve is annak már?... Jól kell játszanom. Bírni kell. Mél­tó akarok lenni önmagamhoz. □ □ □ Áll a pálya közepén. A búcsú virágai a kezében. S a fiúk egy­más után jönnek. Megölelik. A szakosztályelnök „bemutatja” őket: „Dió az NB I. B-ből, Gór — Magyarországról.. Ismered? Nevet. Belül zokog. Donáth Ti­bor szakosztályelnök magához öleli. Az utolsó szavak Lantos Miklóshoz: „Kívánom, hogy ed­zőként is olyan nagyszerű lab­darúgókat "nevelj a magyar sport­nak, Kecskemétnek, mint ami­lyen te voltál...” Ehhez kívánunk sok sikert — Buci __ Banczik István B ács megyeiek az országos Spartakiádon Augusztus 19—20-án Szegeden rendezik meg a halasi dolgozók XXIII. nyárt Sparlakiádjának or­szágos döntőjét. Az országos szintű vetélkedőn ott lesznek a Bács-Kiskun megyeiek is. A fér­fi kézilabdacsapatot Nagy József vezeti majd (Saráról, míg a má­sik csapatsportág képviselői, a tiszakécs(kei női röplabdátok Matuz László irányításával ve­szik fel a küzdelmet az ország legjobbjaival. Atlétikában tizenhárom Bács- Kiskun megyei áll majd rajthoz a különböző versenyszámokban, hogy megkísérelje a dobogórake- rülést. Sportnap Kunfehértón A Kiskunhalasi Állami Gaz­daság kollektívája immár hagyo­mányosan minden évben megren­dezi a szakszervezeti és ifjúsági napot. Az idén augusztus 1.8-án Kuníehértóra utazik a több, mint kétezer dolgozó és családtag. A kirándulás, a program (egész na­pos. és megrendezik a kerületek közötti sportvetélkedőket is. Először a női labdarügöcsapat kispályás döntőiére kerül sor. aztán a férfi tavolugrásra. súly­lökésre, magasugrásra, a százmé­teres síkfutásra. Amikor a női mérkőzés befejeződik, a férfiak következnek, azaz rúgnak labdá­ba. Aztán a mii atléták vetélked­nek A komolv vorsenvek" után já­tékos erőpróba lesz; a, kötélhú­zás kerületek közöli i döntője. Eredményhirdetéssel. jutalma­zással fejeződik be a sportnap. Felhívás a sportrovat tudósítóihoz A Petőfi Népe sportrova­ta az elkövetkező ünnepek utáni első számban, az augusztus 22-i sportoldalon számol be az augusztus 18—19—20-i sportesemé­nyekről. Kérjük" valameny- nyi NB-s, megyei I. és II. osztályú csapatok székhe­lyén működő sporttudósi- tónkal. hogy a mérkőzések és egyéb sportesemények tudósítását augusztus 21-én. szerdán délelőtt a szokásos módon adják le. Mivel most a megyei I. és II. o. mér­kőzések egy időben jelen­nek meg. a torlódás elke­rülésére kérjük, hogy az NB-s és megvei I. osztályú mérkőzéseket 21-én 8—9 óráig, a II. o. mérkőzéseket pedig 9—12 óráig szíves­kedjenek leadni. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.38: Kiszorító. Sportvetélkedő gyerekeknek — első kö­zépdöntő. 17.40: Hírek. / 17.45: A városrendezés műhely­titkai. Riportfilm. 18.15: Monitor. Lesseps két csa­tornája. II. rész: A sisa­kos ember és utódai. 18.45: Festő a Tiszánál (színes!) Por tréflim Chlovinl Fe­rencről. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes!). 19.30: TV-hiradó. 20.00: „Ide nekem az oroszlánt is”. A Színház* és Film­művészeti Főiskola 1974- ben végzett osztályának műsora. 21.05: GRETA GARBO sorozat: A kaméliás hölgy. Magya­rul beszélő amerikai film. 22.35: TV-híradó 2. KOSSUTH 8.15: Népdalcsokor. 9.03: A magyar népköltészet he te. 9.12: A Rádió lemczalbuma. Közben: 10.05: Érdekes szigetek. D,r. Ba logb János űtijegyzetei. 11.27: A frivol akta. . Mikszáth Kálmán elbeszélése (Ism.) 11.42: A Német Demokratikus Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának központi fúvószenekara játszik. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lendvai Csócsi József népi zenekara játszik. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Kóruspódium. 14.20; Hernádi Lajos zongorázik. 15.05: Munkásélet a (Duna men­tén. 15.55: Magyar előadóművészek felvételeiből. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A Magyar Rádió néni ze­nekara játszik. 18.03: Színészliistóriák (ism,). Je­lenetek Csehov novellái . ból. 19.25: Töltsön egy órát kedven ceivel. 20.25: Kossuth Lajos hangja. 20.41: Verdi: A Végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. Közben: 23.16: Az éjszaka csodái. 0.10; Al Fair weather és Sanriv Brown felvételeiből. PETŐFI 8.05: Indonéziai dallamok. 8.15: Kamarazene. 9.0.‘l: Ezereg.v délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Hunyadi László. Részlet ék Erkel operajáhól. 13.03: A Terasz. 13.20: Lalo: Spanyol szimfónia. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Kalandozás. 19.25: Kodály: Budavári Te Deum ,20.10: t)j könyvek .(ism.). 20,13: A Magyar Rádió Karinthy- színpada. Levél a szedőhöz. 21.08: Népdalok, néptáncok. 21.40; A nemzet „mindenese”: Fáy András. 22.00: Dalok Goethe verseire. 22.20: Könnyűzenei stúdiónk könnyűzene, tánczene és dzsessz- felvételeiből. 23.15: y.enés játékokból. 3. MŰSOR 18.05: Kilátó (ism.). 19.01: Szerelmi bájital. 19.38: Ember, mint Te. Johannes K. Beeherröl dr. Ilse Sie- herttel beszélget Kikár László. 20.00 :* Ruggiero Ricci hegedül, zongorán kifsér: Leon Pom­mers. 20.3«: Herbie Hancock együttese játszik. 21.03: Bruckner összes szimfóniái — ni. ,. SZOMBAT­VASÁRNAPI SPORTMŰSOR SZOMBATON Labdarúgás NB 111. Délkeleti csoport: Kecskeméti SC—Gyulai SÉ. Kecskemét, Széktói Stadion, 16 óra. Jv.: Jaczina. Előtte 14.30 KSC ifj—KSC tartalék. Atlétika Országos serdülő összetett baj­nokság: Bp. Népstadion edzőpá­lya 9 és 14 óra. Kosárlabda XIV. NIKE-Balaton Kupa. Balatonfűzfő 8.15-kor selejtezők, 14.15-kor csoportmérkőzések. Ökölvívás Kiskun Kupa (felnőtt B. kate­góriás) ökölvívó pontszerző ver­seny. Résztvevők: Sabáci Mácsva (jugoszláv), Bp. Honvéd, Kun B. SE. Kiskunfélegyházán a Kun B. SE sporttelepén (rossz idő esetén a művelődési házban). 16 órakor ünnepélyes megnyitó és selejte­zők. Röplabda Nemzetközi férfi ifjúsági torna a Göcsej Kupáért: Zalaegerszeg 10 és 17 órakor. Technikai sport MHSZ rádióamatőr-verseny a Kiskun-diplomáért. Kiskunfél­egyháza, MHSZ székház 13 órá­tól. VASÁRNAP Labdarúgás NB III. Délkeleti csoport: Szol­noki MÁV—Kecskeméti TE, Szolnok 16 óra. Jv.: Álföldi. KELTEX—Mezőfi SE, Bp. Bu­dafoki út 16 óra. Jv.: Molnár. Kiskunhalasi MEDOSZ—Békés­csabai VTSK, Kiskunhalas 16 óra. Jv.: Hámori. Kilián FSE— Jánoshalmi Spartacus, Szolnok 16 óra. Jv.: dr. Jármai. Megyei I. osztály: Érsekcsanád —Bajai SK. Érsekcsanád 16 óra. Járási bajnokság: Kiskunhalasi járás: Kiskunhalasi Spartacus— Csikéria, Kiskunhalas 14 óra. A többi mérkőzés kezdete 16 óra. Borota—Kelebia, Csólyospálos— Kisszállás, Jászszentlászló—Har- kakötöny. Asztalitenisz Balalon-bajnokság: Veszprém, Egyetemi tornacsarnok és vegy­ipari szakközépiskola 10 órátóL Atlétika Országos serdülő összetett baj­nokság: Népstadion edzőpálya 10 és 13.45 órakor. Evezés „Duna Kupa” országos minősí­tő verseny: Mohács 13.30 orakor. Kézilabda NB 11. férfi: Lajosmizse—Al­földi Olajbányász. Lajosmizse 16 óra. Kosárlabda XÍV. NIKE-Balaton Kupa. Balaton fűzfő 7.30-kor csoport- mérkőzések. ökölvívás Kiskun Kupa (felnőtt B. kate­góriás) ökölvívó pontszerzöver- seny elődöntői. Kiskunfélegyhá­za. Kun Béla SE sporttelep 16.30 órakor. RÖVIDEN A Magyar Honvédelmi Szö­vetség meghívására Szergej Iva- novics Gracsev vezérőrnagy ve­zetésével csütörtökön Magyaror­szágra érkezett az MHSZ szov­jet testvérszervezetének, a DO- SZAAF-nak a küldöttsége. A szovjet vendégek egy hétig tartózkodnak hazánkban, s ez idő alatt tanulmányozzák az MHSZ munkáját. * A 2 1 es nyugatnémet győze­lemmel végződött NSZK—Hol­landia világbajnoki döntő után Münchenben megrendezett ünne­pi társas vacsorán mindenkit na­gyon meglepett Gerd Müllernek, az együttes középcsatárának az a kijelentése, hogy nem játszik töb­bé a válogatottban. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy a pezsgőtől eléggé megmámoifísodott labda­rúgó „csak éppen hogy mondott valamit". De mini a „csütörtöki hírügynökségi jelentések közlík, Müller tartja a szavát. Hiába válogatta be ugyanis Helmut Schön a Bayern München göl- gvárosát a szeptember 4-i. Svájc elleni mérkőzés keretébe, Müller lemondta a szereplést. Ismétel­ten leszögezte: ' — Nem játszom többé a válo­gatottban. Majd hozzátette: — Szebb búcsúm úgy sem le­hetett, volna válogatott karrie- remtői, mint a világbajnoki dön­tő ... Gerd Müller 196(5 október 22 en húzta fel először a nyugatnémet válogatott mezt Ankarában Tö­rökország ellen (2:6), azóta 62 válogatott mérkőzésen 68 gólt szerzett. v i

Next

/
Oldalképek
Tartalom