Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-25 / 172. szám
2 ® PETŐFI NÉPE 9 1974. július 25. ESEMÉNYEK SOROKBAN Jaroszewicz Romániába látogat Manea Mariescu román miniszterelnök meghívására Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök baráti látogatásra Romániába utazik — jelentették be hivatalosan Varsóban. Eeheverria Brazíliában tárgyal Kedden kétnapos hivatalos látogatásra Brasiliábá érkezett Luis Eeheverria mexikói elnök és nyomban megkezdte a tanácskozást vendéglátójával. Ernesto Geisel brazil államfővel. (AFP) Banzer népszavazást ígér Hugo Banzer bolíviai elnök az országban kibontakozó széles körű alkotmányjogi mozgalom nyomására kénytelen volt bejelenteni, hogy 1975 márciusában Bolíviában népszavazást tartanak az állami vezetés strukturális változásainak kérdéséről. A bolíviai elnök nyilatkozatában kijelentette, hogy az általánosa választások után a hadsereg egy alkotmányos kormánynak adja majd át az állami hatalmat. (TASZSZ) Szovjet aknaszedő hajók a Szuezi-csatornán Kedden hat szovjet aknaszedő hajó kezdte meg munkáját a Szuezi-csatornánál. a hajók szovjet és egyiptomi szakértők részvételével Szuez kikötőjét, valamint a szuezi öblöt fogják majd aknátlanítani. Az akcióval kezdetét vette a Szuezi-csatorna megtisztításának harmadik szakasza. Moszkvába utazott az olasz külügyminiszter Aldo Morc külügyminiszter a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásba Moszkvába utazott. A látogatás alig hat hónappal követi Gromiko szovjet külügyminiszter római tárgyalásait. A két ország között a külügyminiszteri találkozók szabályos időközökben követik egymást az 1972-ben aláírt szovjet—olasz megállapodásnak megfelelően, amely intézményesítette a rendszeres konzultációt. Elhunyt a Népi Egység volt államtitkár-helyettese A La Tercera című santiagói lap arról adott hírt, hogy Valdo Suarez. a Chilei Szocialista Párt egyik vezetője, a Népi Egység volt államtitkár-helyettese máj- gyulladásban elhunyt. A szeptemberi államcsíny után Valdo Sua- rezt több ezer chilei hazafiaval együtt előbb a koncentrációs táborként használt santiagói Nációnál Stadionba, majd innen ismeretlen helyre hurfcolták. Betegségének és halálának körülményeiről a chilei hatóságok nem közöltek részleteket, az esettel kapcsolatban a Prensa Latina hírügynökség emlékeztet arra. hogy Daniel Vergara, a Népi Egység-kormány volt belügyminisztere súlyos beteg, s jelenleg egy katonai kórházban fekszik. Jósé Toha, az Allende-kormánv volt minisztere egy katonai kórházban belehalt a kínzások során szerzett sérüléseibe. (ADN) Polgári kormány alakult Görögországban (Folytatás az 1. oldalról.) tét Konstantin király uralkodása idején. 1964-ben emigrált Párizsba,, és felhagyott a politikai tevékenységgel. Konstantin király 1967 decemberében, a vereséggel végződött királypárti puccs után távozott külföldre. Jelenleg Londonban tartózkodik és a görög monarchia viszaállításának lehetőségeit latolgatja. Karamanlisz szerdán hajnali négy órakor érkezett meg Athénba. Gizikisz államelnök a délelőtt folyamán fogadta őt, • majd megkezdődték a kormányalakítási tárgyalások. Karamanlisz tegnap letette a miniszterelnöki esküt is. Kijelentette, hogy minden tőle telhetőt megtesz az országban kialakult válság leküzdésére, a törvényesség és a demokrácia helyreállítására. | A világ közvéleménye örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta a görögországi változások hírét. A legérzékenyebben persze magukat a görögöket érinti az esemény. A kormányváltozás hírére kedden este Athén utcáit és tereit ezrek töltötték meg. A tömeg éltette a szabadságot és a demokráciát; „Le a fasizmussal!”, „Le a juntával és a bábkormánynyal!” jelszavakat hangoztatták. Egész éjszaka százak álltak a parlament előtt, várva a közleményeket. + A nyugati lapok egy része igyekszik a görög változást az amerikai politika sikerének feltüntetni, ugyanakkor megjegyzik: Washington kénytelen volt felismerni, hogy a görög ezredesek juntájának támogatásával rossz lóra tett. Az amerikai politika „sikere” legfeljebb abbán az értelemben igaz, ahogyan a Belga Kommunista Párt lapja megállapítja: a görögországi változásokra a tervek nem Athénban, hanem Washingtonban készültek — ahogyán ez például Diem esetében Dél-Vietnamban történt: az Egyesült Államok kicseréli a felhasznált politikai „nyersanyagot”. — írja a lap. — A katonai itámaszpontok fenntartása megéri a kisebb személycserét. A Washington által reklámozott görög „nemzeti egységkormány” köny- nyen szolgálhat spanyolfalul az antidemokratikus rendszer fenntartásához. Gunes török külügyminiszter kedd esti televízió-interjújában óvatos megfogalmazásban üdvözölte a görög vezetésben bekövetkezett változásokat. A külügyminiszter Karamanliszt „tapasztalt államférfinak” nevezte. A TASZSZ jelentése megállapítja: A görög fegyveres erők vezetősége a ciprusi belügyekbe való fegyveres beavatkozás tényleges kudarca után jutott arra az elhatározásra, hogy polgári kormánynak adja át a hatalmat. * A UPI jelentette tegnap délután: „Jóllehet, a figyelem középpontjában újra a politikusok állnak, a háttérből továbbra is a katonai vezetők gyakorolják az ellenőrzést Görögországban. Nem történt változás a katonai hierarchiában. Változatlanul érvényben van a rendkívüli állapot és a cenzúra, nem vonták vissza az általános mozgósításra szombaton kiadott parancsot. Helyén maradt Dimitrisz Ioannidesz dandártábornok, a tavaly novemberi második katonai államcsíny szervezője. Változatlanul ő ellenőrzi a katonai rendőrséget, amely állam volt az államban a katonai uralom évei alatt. A Rómában tartózkodó Aiíd- reasz Papaudreu volt miniszter, a, Görögország halálain kívül működő pánhellén felszabadítási mozgalom vezetője kijelentette, hogy hareát mindaddig folytatni fogja „amíg meg nem valósul Görögország teljes: nemzeti függetlensége, és az ország dolgozóinak társadalmi felszabadítása”. * Melina Mercouri, világhírű görög filmszínésznő szerdán Párizsban újságírók előtt kijelentette, hogy. az ugyancsak világhírű Mi- kisz Theodorakisz zeneszerzővel egyetemben hazatér Görögországba. Theodorakisz — Mercouri szerint — már tegnap hazaindult, a színésznő csak néhány nap múlva követi. Mint kijelentette, a görög nép harca, a görögöket hét évig a junta foglyaivá tevő amerikai politika bukása, a diákok és a munkások vére és a ciprusi nép tragédiája tette számukra lehetővé a hazatérést. A Biztonsági Tanács felszólítása a ciprusi tűzszünet szigorú betartására Magyar idő szerint a szerda hajnali órákban ' New Yorkban sürgős ülést tartott a Biztonsági Tanács, hogy Görögország kérésére megvitassa a legújabb ciprusi fejleményeket. A görög ENSZ-képviselő a tanács összehívását kérő levelében azzal vádolta a Cipruson partra szállt török fegyveres erőket, hogy a tűzszünet hétfőn délután történt életbe lépését követően újabb fegyveres akciókat hajtottak végre, és többek között Görögország nicosiai nagykövetségének épületét is lőtték. A Biztonsági Tanács, mintegy másfél órás tanácskozás után egyhangúlag olyan határozatot hozott, amely a szombaton elfogadott 353. sz. .határozat második paragrafusára hivatkozva erélyesen felszólítja a szembenálló feleket, hogy haladéktalanul vessenek véget a fegyveres ösz- szetűzéseknek, és minden országot arra int, hogy tartózkodjék az olyan akcióktól, amelyek tovább súlyosbíthatják a helyzetet. A Biztonsági Tanács ülésén Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár tájékoztatót adott a ciprusi tűzszünet életbe lépése óta történtekről. Elmondotta, hogy az ENSZ ciprusi békefenntartó erői a tűzszünet kezdetét követően 29 tűzszünetsértő akciót jelentettek. Kedden dél körül a török fegyveres erők aknákkal lőtték az ENSZ békefenntartó erők egy kanadai csoportjának állomáshelyét. A Biztonsági Tanács ülésén elhangzott tájékoztatójában Waldheim arról is beszámolt, hogy a ciprusi ENSZ békefenntartó erők növelésére vonatkozó kérése nyomán Nagy-Britannia, Dánia, Finnország és Svédország már jelezte, hogy kész újabb kontingenseket irányítani a szigetországba. A BT ülésén Görögország és Törökország képviselője kölcsönösen tűzszünetsértő akciókkal vádolta egymást. Ciprus ENS%? képviselője a háborúskodás okozta károkról beszélt. Elmondotta, hogy azok nagysága meghaladja a 300 millió dollárt, és hogy a műemlékeket ért rombolások „gyakorlatilag elpusztították Ciprus történelmét”. A Biztonsági Tanács ülését mintegy másfél órás vita után meghatározatlan időre elnapolták. A TASZSZ szovjet .hírügynökség Makariosz érsek ciprusi elnök New Yorkban kedden este tartott sajtóértekezletéről beszámolva megemlíti, hogy Makariosz beleegyezését adta Kleri- desznek, a ciprusi parlament elnökének a köztársaság ideiglenes elnökévé történt kinevezéséhez. Makariosz hangoztatta, hogy Kle- ridesz ezt a tisztet az ő visszatéréséig fogja betölteni. Az érsek-elnök hangsúlyozta, hogy Szampszonnak a hatalomból történt eltávolítása és új ideiglenes elnök kinevezése összhangban áll a ciprusi alkotmány megfelelő cikkelyeivel. A küszöbönálló genfi tárgyalásokról szólva Makariosz hangsúlyozta, hogy azok középpontjában áz 1960-as szerződésben rögzített ciprusi helyzet teljes visszaállítása kell hogy álljon. A Biztonsági Tanács szerda hajnali ülésén Vaszüij Szafran- csuk, a Szovjetunió képviselője felszólalásában határozottan elítélte a Makariosz 1 elnök vezette törvényes ciprusi kormány elleni puccs szervezőit, a görög szoldateszkát és támogatóit, az athéni katonai rezsimet; Emlékeztetett rá: a Szovjetunió az javasolta, tíbgy hozzanak sürgős és hatékony, intézkedéseket a ciprusi válság leküzdésére Most meg kell állapítanunk — mondotta a szovjet képviselő —. hogy Görögországból mindeddig nem érkezett semmiféle közlés arra vonatkozólag, hogy visszahívták volna azokat a tiszteket, akiknek Ciprus belügyeibe történt durva beavatkozása a tragikus fejleményekhez vezetett, Kozmikus együttműködés 0 Munka közben a Moszkva melletti Csillagvárosban. Az űrhajósok A jövő évre tervezett közös szovjet—amerikai űrexpedícióra készülnek. 0 Sok minden történt 1972. május 24-e óta, amikor Moszkvában aláírták a megállapodást a szovjet—amerikai együttműködésről a világűr békés célú kutatásában és hasznosításában. Az együttműködés széles körű: közösen tanulmányozzák a Hold és a bolygók szerkezetét és fejlődését, kutatják a természeti környezetet, közösen végzik a kozmikus meteorológiai, biológiai és egészségügyi kísérleteket. Folynak az előkészületek a Szojuz és az Apolló szovjet, illetve amerikai ^űrhajósok közös repülésére és összekapcsolására. E bonyolult munka alapvető célja: biztonságossá tenni az ember repülését a világűrben. . A második nem kevésbé humánus feladat: kibővíteni a tudományos űrkutatások lehetőségeit az emberiség javára. Nem kétséges, hogy a két kozmikus nagyhatalom szellemi és anyagi erőfeszítéseinek egyesítése igen nagy lehetőségekkel kecsegtet. A kozmikus repülés fejlődését nagy mértékben előreviheti az űrhajóknak a Világűrben való összekapcsolása. A kozmikus technika állandó tökéletesedése és megbízhatóságának fokozódása ellenére senki sem lehet biztos abban, hogy a világűrben nem kerül váratlanul veszedelmes helyzetbe. A bajba jutott űrhajón annak kell segítenie, aki erre minél gyorsabban képes. Olyan ez, jnint ahogyan a tengeri hajózásnál hagyománnyá vált: az SOS segélyjelekre az a hajó tér el eredeti útirányától, és siet a szerencsétlenség ' színhelyére, amelyik a legközelebb tartózkodik. 0 Lehetséges-e SOS a világűrben? Lehetséges, csak a reális segítséghez az kell, hogy a’ segítségre siető űrhajó „vontatókötélre” foghassa a bajba jutott hajót vagy átmentse a legénységet a saját fedélzetére. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden űrhajót egységes megközelítő és összekapcsoló eszközökkel szereljenek fel. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az amerikai NASA szakemberei azon fáradoznak, hogy megteremtsék a világűrben nyújtandó kölcsönös segély rendszerének műszaki alapját. A konstruktőrök előbb megvizsgálták a közös eszközök kidolgozásának lehetőségeit és megvitatták a műszaki együttműködés alapelveit. A következő — a két ország kozmikus erőfeszítései további fejlődése szempontjából rendkívül fontos lépés volt a világűr területén kifejtendő együttműködésről szóló megállapodás aláírása. A rendszerek ösz- szeegyeztethetősége az egész tervezet kulcsa. Az utóbbi két évben a Szovjetunió és az Egyesült Államok szakemberei 23-szor találkoztak, hogy megvizsgálják és jóváhagyják a javasolt szerkezeteket, értékeljék az e célra szolgáló eszközök összeegyeztethetőségét. A figyelem középpontjában a repülés biztonsága áll. Át kell gondolni és ki kell elemezni a repülés idején bekövetkezhető különféle eshetőségeket, amelyek zavarják vagy gátolják a normális tevékenységet. Jóllehet a hajók személyzetének tudása, tapasztalata és bátorsága nyilvánvaló, a közös repülés tervezőinek mégis minden eshető- twgre készen ki kell dolgozniuk a személyzet és a földi szolgálátok működését. Már egy esztendeje folynak a közös foglalkozások. A szovjet űrhajósok két látogatást tettek Houstonban, s e napokban az amerikai űrhajósok látogattak el másodszor a Moszkva melletti Csillagvárosba. Az űrhajósak most nyelvet tanulnak, s a repülés alatt szovjet űrhajósok angolul, az amerikaiak pedig oroszul beszélnek majd. így kényelmesebb és nyugodtabb, mert az anyanyelv még a tossz kiejtés esetén is érthetőbb, mint a gyors beszéd idegen nyelven. A világűrben pedig nem tanácsos semmiféle nyelvi félreértés. 0 A szovjet űrhajósok most a' Szojuz-űrhajó kezelésére oktatják amerikai kollégáikat, mivel a tervek szerint kölcsönösen átszállnak egymás hajóiba és közös kísérleteket végeznek* A hátralevő idő megfeszített munkát követel a kísérlet valameny- nyi résztvevőjétől és egy év múlva a világ,újabb történelmi határkő szemtanúja lehet majd a kozmikus térség békés célú kutatása és hasznosítása útján. I. Lunacsarszkaja (APN — KS) HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1974. július 25., csütörtök Névnap: Jakab Napkelte: 4 óra 12 perc Napnyugta: 19 óra 28 perc Holdkelte: il óra 53 perc Holdnyugta: 22 óra 07 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, elszórtan futó esővel, néhány helyen zivatarrál. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 fok körül, a naposabb helyeken 30 fok közelében. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Ob. szervatórium jelenti: július 23-án a középhömérséklet 17,6 (az ötvenéves átlag 22,6, a legmagasabb hőmérséklet 22,0 Celsius-fok volt. A Nap 1 órán keresztül sütött. Július 24-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 17,9, a délben 1 órakor mért 26,9 a legalacsonyabb 15.3 Celsius-fok volt. 1.8 milliméter csapadék hullott. MOZIMŰSOR 1974. július 25.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! FRANCIA KAPCSOLAT Színes, amerikai, bűnügy film. Csak 16 éven felülieknek! Felemelt helvárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! PRÉRI SzíneS, magyarul beszélő, román—francia—angol kalandfilm. ARANYHOMOK KERTMOZI: fél 9 órakor! PRÉRI Színes, magyarul beszélő, román—francia—angol kalandfilm. — Minden eddiginél nagyobb az évelő virágmagvak választéka a kecskeméti ye^őmagboltban. A tíoíiánd és svájci eredetű magvak rn^líelt.hébáriy, hét, múlva ,külpR-j leges vírághagymakát is kínálnak. Hóvirág-, jácint-, tulipán- és sáf- rányhag.vmák között az orchideavirágú tulipán számíthat nagy sikerre. — FILMKLUB A GYÁRBAN. A LAMP ART Zománcipari Művek kecskeméti klubjában a közeljövőben újból megszervezik az idén már nagy sikert aratott filmvetítéseket. A tervek szerint hat filmet mutatnak be a száz nézőt befogadó moziteremben. A gyár dolgozói térítés nélkül tekinthetik meg a filmeket. Benedek Péter kiállítása Az uszódi születésű festőművész, Benedek Péter gyűjteményes kiállítása nyílik meg vasárnap délelőtt 11 órakor a Ceglédi Kossuth Múzeumban. Ez alkalommal együtt mutatják be a Nemzeti Galériában őrzött és . külföldet is megjárt tizenhárom festményét azoknak az alkotásoknak a társaságában, amelyeket magángyűjtőknél kutattak fel. A 85 . éves mester, autodidakta pa- rasztfestö kiállítását Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész nyitja meg. — ÜJ ÜZLETEK a megyeszékhelyen. Az UNIVER Szövetkezet két üzlet megnyitását tervezi a jövő esztendő elején Kecskeméten. A Hunyadivárosban 2 millió forintos költséggel alakítják ki az ABC-áruházat a Daróczi- közben. A kertbarátok! részére az Izsáki úton mezőgazdasági áruházát építenek, mintegy 2,5 millió forintért. — Az áruk baráti országokból —■ akció keretében augusztus utolsó hetében Kecskeméten az Alföld Áruházban a lipcsei' Konsument Nagyáruház termékeiből rendeznek árubemutatót, árusítást. Október közepén Lipcsében kerül sor a „magyar hét”-re, főleg a hetényegyházi konzervüzem termékeit, bort. mézet és női kötöttholmit kínálnak majd a vásárlóknak. — HlRÖSKE. A Kecskeméti Cipész Szövetkezetben gyártott bébicipő, a Híröske már külföldön is keresett. A szövetkezet vezetői a TANIMPEX-nél tárgyaltak egy nagyobb tétel Angliába való szállításáról. Aki válaszol: Piros Ildikó és Huszti Péter Az Érdekes Találkozások Klubja két kitűnő színművészt lát vendégül pénteken este 7 órakor. A kecskeméti származású Piros Ildikó, valamint Huszti Péter válaszol a tagok által feltett kérdésekre és ad szemelvényeket eddigi fontosabb szerepeiből. A találkozóra az Aranyhomok bárjában kerül sor. Lakosság részére üvegezést, festési-mázolást rövid határidőre vállalunk Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat, Kecskemét, Villám István utca 2—4. 3418 Kiállítás Szentendrén 0 A szentendrei művésztelepi galériában megnyílt Vankóné Dudás Juló népművész kiállítása. Képünkön: érdeklődök a kiállításon. (MTI foto — Király Krisztina felv. — KS) INJEKCIÓDzem a biogálban A debreceni Biogál Gyógyszergyárban áprilisban kezdték meg a termelést az új injekcióüzemben. Elsősorban a penicillin porampullák oldószerét gyártják. Havonta 2 millió ampullát készítenek.