Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-10 / 159. szám

1974. július 10. • PETŐFI NÉPE © 5 Egy este a bajai járásban „A művelődési otthonokat és klubokat, mint a közösségi ne­velés, a társas élet és az aktív művelődés intézményeit kell to­vábbfejleszteni. A nem hivatásos művészegyüttesek, tudományos ismeretterjesztő körök, klubok munkája révén a lakosság mind szélesebb rétegeit vonják be a művelődésbe..(Idézet az MSZMP KB 1974. március 20-i határozatából.) A határozat nyomán elindultunk megismerkedni Bács-Kiskun megyei községek, városok délutáni-esti művelődésével. Ebben az írásban a bajai járás néhány községében szerzett tapasztala­tainkról számolunk be, A Bácsalmási Művelődési Köz­pont 1971-ben készült el, 14 mil­lió forintos költséggel. Impozáns, jó összhatású épület. A tágas elő­csarnok mellett presszó, az eme­leten klubhelyiség, a szakköri szobák tágasak, barátságos, von­zó a környezet. Vajon milyen élet van e falak között? Délután ötkor sehol egy lélek. Illetve az egyik irodában talál­kozunk egy előadóval, éppen fő­iskolai vizsgára készül. Néhány kérdés után furcsa kép áll előt­tünk. A szakkörök, művészeti csoportok egy része már nem működik, hiszen vége a tanítás­nak, az énekkar pedig általános iskolásokból áll. A bábcsoport ugyancsak. De még az irodalmi színpad is. A gimnazisták már nem kö­tődnek ilyen szorosan a művelő­dési központhoz, nem derül ki, hogy miért. Azaz mégis, később elhangzik egy megjegyzés: a gimnázium igazgatósága félti a tanulókat a megterheléstől... □ □ Hj' A művelődési központnak négy főállású dolgozója van. — Nem nagy ez a létszám? — kérdezzük tréfásan, miután arról győződtünk meg, hogy bizony ezekben a nyári hónapokban igen kevés a rendezvény, szegényes a program, szóval alig van mit csi­nálniuk. — Nem, nem sok — válaszol­ják, s bizonygatják —: télen sok a tennivaló,, olyankor egészen más a helyzet, mint most. — Dolgoznak a határban most — egyikőjük ezt mondja. Megpróbálkozunk vitatkozni velük: — De hiszen tele van a ha­lászcsárda, meg a másik kocsma is. S az utcán erre, arra, min­denfelé fiatal lányokat és fiú­kat látunk, tán százat is. Azok nem a határban dolgoznak, őket nem lehetne beszervezni klubok­ba, rendezvényekre? Látszik, hogy nekik is gondot okoz ez. Egyikőjük később négy- szemközt így nyilatkozik: — Tudomásul kellene már vég­re venni, hogy ilyen helyre leg­inkább a fiatalok járnak. De azok is jobban télen, amikor nem mennek annyian kirándulni, motorozni, utazni erre, arra, stopozni,. meg ilyesmi. Azt hi­szik, nekünk jó ez így? Itt ülni félnapokat is úgy, hogy semmi mozgás nincsen? Nem jobb len­ne tán, ha zajlana körülöttünk az élet, mint egyes téli napo­kon? Higgyék el, rossz ez ne­künk is... □ □ c Az ember kíváncsi; különösen, ha riporter az illető. Látunk egy lépcsőt, kipróbál­juk, hova vezet. Az emeleti klub- helyiségbe jutunk, meglepetve nézünk egymásra: barátságos, kellemes ez a környezet. Csak ép­pen üres. A székek, asztalok méitani pontossággal vannak el­helyezve, körös-körül . könyv- szekrények. Folytatnánk az ismerkedést - a laboratóriumi tisztaságú klubbal, am'kor nyílik az ajtó, s a belé­pő középkorú férfi (mint később kiderül: a gondnok) udvariasan de határozottan közli: — Kérem, itt ma nincs foglalkozás, a klub zárva van. — De hiszen nyitva volt az ajtó — mondjuk —, csak bejöttünk körülnézni. — Tévedésből nyitva maradt az ajtó, majd most bezárom. Ma nincs itt a klubvezető, nincs fog­lalkozás — ismétli a nyomaték kedvéért, és becsukja az ajtót. Amikor elmondjuk, hogy új­ságírók vagyunk; megenyhül kissé, és elmagyarázza, hogy az ajtót ilyenkor be kell zárni, mert különben bárki felmegy a klub­ba, és akkor ott... Ezzel az érvvel nem is szél­iünk szembe, annál is inkább, Uj titok az égen mért néhány fiú és lány érkezik az előcsarnokba. Kérdezzük meg tőlük, érdemes-e nyitva tartani a klubot. n □ □ — Hogy telik az idő, fiúk? Először idegenkedve válaszol­nak: — Telik... — Nem unatkoznak? — Mi? Soha. Mindig akad va­lami ... — Most például mi akad? — Eldumálunk, és kész. — Ez elég? Ügy értjük, hogy kielégíti magukat? — Minket kielégít. Miért? Mit kellene csinálnunk? — Hát, például eljárnának ide, a művelődési házba! — Miért járnánk ide? Nincs itt semmi sem. — Megnézték? Érdeklődtek? Kérdezték valakitől, hogy milyen rendezvény van? — Nem. De máskor, mikor kérdeztük, semmi sem volt. — Ha szerveznének ilyenkor, nyáron estefelé, vagy mondjuk este valamilyen érdekes játékot, vetélkedőt stb., akkor elmenné­nek? — Lehet, hogy elmennénk. De nem szerveznek semmit. □ □ □ Madaras. Petőfi Sándor Műve­lődési Ház. De akár egy régi ka­szárnya is lehetne ez az épület, annyira dísztelen, rideg kívül-be- lül. Az előtér falain sehol egy kép, plakát, virág. Zeneszót hallunk, keressük a hang forrását. A klubhelyiség, ahol a magnó szól, az előtérrel meglepően ellentétes hatású, a berendezés, a díszítés hangulatos, szép. Kalmár Viktória közműve­lőd isi előadó hellyel kínál ben- nürke\ Délután hat óra van. hár­man ü'ünk a klubban. — Lesz-e ma este valamilyen program a klubban? — Ma semmi; maid holnap tar­tunk foglalkozást. KISZ-taggyű­lést az emeleti helyiségben ren­dezik. Csütörtökön, szombaton és vasárnap van összejövetele az if­júsági klubnak, egyébként nem igen jön ide senki. — Tehát ma semmiféle kultu­rális jellegű rendezvény nincs n művelődési házban? — Volt. délután próbált a fú­vószenekar. Távozóban mégegyszer végigné­zünk a helyiségben. Újságok, asz­tali foci, rex, a magnóból ritmu- sos beat-számok hallatszanak, Sajnáljuk, hogy a madarasi fia­taloknak nincs kedvük a klubba járni. De hallgattasék meg a „másik fél” is: A művelődési ház mellett négy munkaruhás fiú támaszkodik a kerékpárra. — Miért nem mentek a klub­ba beszélgetni? — Ott részleges nyitvatartás (?) van. Csak olyankor mehetünk be, ha valaki kinyitja... A fiúk elmondják, hogy vasár­nap szabadfoglalkozás van a klub­ban, játék, néha ' tánc. Érdekel bennünket a KISZ és az ifjúsági klub kapcsolata is. — Ilyen itt nincs — hangzik a felvilágosítás. — Teljesen külön vannak egymástól. □ □ D Ezt mondja egy madarasi em­ber: — A könyvtárba szívesen be­nézek^ olykor. De a művelődési házba nem járok. Miért menjek? Mit találok én ott olyasmit, ami az. igényeimnek megfelelne? Ha élőfordult is. hogv elmentem, nem találtam ott senkit, akivel elbe­szélgethettem volna az engem ér­deklő dolgokról. Időnként ugyan próbálnak szervezni — ritkán — ezt, azt de úgy látom, hogy gyér az érdeklődés. Bevallom, az is visszatart, hogy otrombán csúnya az épület, elhanyagolt belül. Sőt, ma már a korszerűnek indult presszó is „lerobbant”, oda se megyek szívesen. Az egyik fele kocsma. Kérem, ne írják ki a ne­vemet. talán megértik, miért nem szeretném .... A szomszédos községben, Katy- márön szünnapot tart a művelő­dési ház. De itt a bizonyság, hogy a kultúra hajléka állandóan nyit­va van az érdeklődők előtt: a földszinti teremben fiúk pingpon­goznak. s megtaláljuk a művelő­dési ház vezetőiét is. akivel a he­lyi adottságokról beszélgetünk. Adottságok. Ezekkel nem büsz­kélkedhet a katvmári művelődési ház. Barátságtalan épület, szűk folyosók, kopott, csővázas székek; s akárcsak a szomszéd faluban, Madarason, itt is ugyanaz a rideg­ség. dísztelenség fogadja a látoga­tót. A bejárat mellett rozsdamarta táblácska, a gizgazos udvaron olajoskannák. Az emeleti klubszobában rozo­ga karosszékek, eav kibelezett le­mezjátszó (már évekkel ezelőtt tönkrement). Szünnan ide. szünnap oda — b'zonvosak vagyunk *>enne. hogv ide nem szívesen járnak a szó­rakozni. művelődni vágyók. □ | □ Amikor tavaly ünnepélyesen átadták a bácsborsódi megna- avobbított. megszépített műve­lődési házat, örültek a helybe­liek. rw-tulay Gvula akadémikus elisme-^ssel nyilatkozott a szé­pen berendezett épületről, s az erre az alkalomra megrendezett népművészeti kiállításról. Kíván, csian jöttünk ide ezen az estén: nézzük, miiven most az élet, este kilenc óra körül? Sajnos, keveset tudtunk meg. Kiss Jánosné takarítónőt talál­juk itt egyedül. Előkeresi a kul­csokat. megmutatja az intézmény belsejét. Szép a klubszoba, a könyvtár, az olvasószoba. Hét­köznap nem igen jönnek látoga­tók — ezt tudjuk meg. Jobban csat vasárnap. Télen, az más, akkor van forgalom. A moziban 60—70 néző. Feltű­nik nekünk valami: Vége a szü­netnek. de legalább tizenöt em­ber továbbra is 'kintmarad a folyosón. Csoportokba verődve beszélgetnek. Ogv látszik, ez ér­dekesebb számukra, mint a film. Egyikőjüket megkérdezzük: — Szokott a művelődési ház­ba járni? — Szoktam. Ha ió a film. — Nem úgy értjük — magya­rázzuk —. nem moziba, hanem a klubba, könyvtárba, előadás­ra stb. — Nem. Nem járok oda. In­kább a presszóba. Ha vége lesz a filmnek, ma is átmegyek. Vár­nak rám ott. A zenés, füstös teremben har­minc—negyven vendég üldögél. Koccintás, pohárcsörgés,, nevetés. Láthatóan jól érzik magukat a bácsborsódiak. □ □ □ Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy a közművelődésben nincs, nem lehet „uborkaszezon”. Mégis: sokan — mint ma, e mos­tani kőrútunk alkalmával is — arra hivatkoznak, hogy „nyár ván, kérem”, hogy hiába „nyá­ron nem megy”. Jogosan kérdez­hetik a riporterek: van-e, vagy nincsen „uborkaszezon” a műve­lődési házak, klubkönyvtárak stb. munkájában? Van-e, lehet-e nyári szünet? Nyilván, azt vá­laszolná erre minden illetékes: nincs, nem is lehet ilyesmiről szó. De hát akkor miként lehet­séges, hogy ezzel az indokkal — kibúvóval — egyetlen mondattal ki lehet térni a további fagga- tódzások elől? S miért van az, hogy nem sikerül — legalábbis sok helyen nem — megtalálni a nyári időszaknak megfelelő kor­szerű közművelődési 'formákat, módszereket? Olyanokat, ame­lyekkel sikerülne az utcán, tere­ken kóborló, ide-oda csatangoló, egyébként jószándékú fiatalokat megnyerni a hasznos elfoglalt­ságoknak? Kontra György — Varga Mlhá'y Kábítószer-fogyasztó elefántok Amikor az elefánt kábítósze­rezi magát, furcsa dolgokat mű­vel: olyan trombitálást csap, hogy több kilométer távolságban zeng a határ, majd valóságos ámokfutóvá válik. Es nem az elefánt az egyetlen állatfajta, amely rászokott a „kábítószerre”. Szabályos kábítószer-fogyasztó még 17 fajta állat, köztük a rén­szarvas, a koalamackó, a galamb és a manguszta. Erre a megálla­pításra jutott az amerikai Ro­nald Siegel pszichofarmakológus, aki hosszú időn át tanulmányoz­ta a kábítószer-fogyasztó állato­kat. Az elefánt — Siegel véleménye szerint — nagy örömmel fo­gyaszt olyan növényeket, többi között dohánylevelet, amelynek hallucinogén hatása van. Leg­kedveltebb kábítószere azonban az umanganufa gyümölcsében levő alkohol. A bennszülöttek ledarálják ezt a gyümölcsöt és nagyon erős szeszes italt nyernek belőle. Lényegében ugyanez a folyamat játszódik le az elefánt gyomrában is. A pszichofarmakológus úgy véli, hogy megfejtette a koala­mackó titkát. Ez a redkívül ked­ves, Ausztráliában élő állat ugyanis mindig álmos képet vág. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nagyon sok eukaliptusz-le­velet fogyaszt, ami valósággal el­kábítja. Siegel szerint a túlságosan sok hallucinogén anyagot fogyasztó állatok előbb vagy utóbb elide­genednek a többiektől, magá­nyosokká, kivetettekké válnak. Pontosan ugyanaz játszódik le az állatvilágban, mint ami a hipikkel történik". E sajátos önvizsgálat és életút­elemzés ritka, vállalkozása, saj­nos, a szerző halála miatt nem készülhetett el. Mindössze 59 oldalnyi kézirat maradt hátra, de szerencsére a Gondolat Kiadó, Erdei Ferenc testvéröccsének és azoknak a történészeknek közre­működésével, akiket a szerző eredetileg is be kívánt vonni a munkájába, befejezte az Erdei Ferenc által megkezdett nagy munkát. A kísérlet sikerült: a könyv még a szerző legnagyobb tiszte­lőinek sem okoz csalódást, hi­szen a hagyományos válogatás helyett éppen ennek az izgal­masan tanulságos, nagy formátu­mú életműnek rendszerező ösz- szegezését adja. Messziről indul a kötet — a gyerekkorból. És a szerző, mint­ha mesét mondana, úgy pergeti ki a szavak héjából a távoli em­lékek színes magvait. ,,ötéves alig voltam még, amikor egy hű­vös hajnalon apám kiparancsolt az ágyból, s a malacok mellé állított, hogy legeltessem őket a tanyagyepen. Szúrósan nyilal- tak szemembe a korai napsuga­rak és úgy kapkodtam a lábam a harmatos fűben, mint a libák a tarlón.” Az első. amit megtanult: lovat vezetni az eke előtt, magot szór­ni a barázdába, szalmakötegeket rakni aratáskor a kévék alá. szé­nát rakni a kocsira magasan, mint az emelet. Élete későibb is szorosan egy­befonódott azokéval, akik közül elindult. Már diákkorában sem érte be azzal, hogy csak a szü­lőföld szűkebb tájait ismerje; a nyári mezei | munkák közti ki­sebb pihenőket arra használta fel, hogy gyalogszerrel nekivág­jon a szomszéd határnak, s aztán szenzációs levelekben számoljon be az otthoniaknak a kiskunha­lasi és a makói tanyák közötti különbségről, vagy a palántázás nélküli oaorikatermelésről, Ka­locsa vidékén. A későbbi falukutató utak elő- portyásai voltak ezek a gyalog­túrák. Ifjúi hévvel, sokszoros kerülővel kereste a parasztpoliti­ka útját. Első könyve, a Futóhomok a paraszti világ egy új tartomá­nyát fedezi fel, méltóan kiegé­szítve azt a képet, amelyet Illyés Gyula a dunántúli pusztai cse­Szalmával kevert alapanyagból készítették kétszázötven éve á kecskeméti piarista templomhoz a téglákat. Az elgondolás vagy a technológia volt rossz, ki tud­ja? Kopnak, „omlanak” ezek a téglák és gyorsan levetik maguk­ról a vakolatot, a festéket. A fol­tos falak csúfítják a városképet és a lehulló törmelék veszélyez­lédekről, Veres Péter pedig a ti­szántúli ridegparasztokról raj­zolt. Erdei a Duna—Tisza közi parasztság életében a polgáro­sodás folyamatát vizsgálta és be­mutatta ennek az útnak az aka­dályait, kitérőit is. Második könyve, a Parasztok, nemcsak kérdéseket tesz fel, ha­nem szenvedéllyel kíván kivalla- ni mindent: „amit én éltem, amit a magyar parasztság átélt és amit egyáltalán a paraszt em­ber és a paraszt társadalom át­élt.” Ki is vall mindent. El is számol mindennel. Gazdag sorsot villantanak a töredékek, teljes értékű portré áll össze a részletekből is. 1944 októberében Erdei Ferenc és öccse azt a feladatot kapta a Magyar Fronttól, hogy menjen át a tűzvonalon Szegedre, vegye fel a kapcsolatot a Magyar Kom­munista Párt embereivel és a felszabadult területen kezdje meg a Nemzeti Parasztpárt szer­vezését. Ezután a cselekvés ideje kö­vetkezett. Makón először a hagy- maszövetkezetet keltette életre, néhány nap múlva azonban el­szólította őt onnan a nagyobb munka, az országépitésé. Mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés elő­készítő bizottságának tagja, így ír egyik emlékezésében a válasz­tás módjáról: „Felosztottuk ma­gunk között a felszabadult terü­leteket, s minden körzetbe a bi­zottság két tagja indult el, hogy néhány nap alatt megszervezze a képviselők megválasztását az akkori körülmények szerint le­hetséges módon. Én Révai Jó­zseffel mentem együtt a Duna— Tisza közére és szűkebb hazám­ba.” A Duna—Tisza közi városok­ban, községekben Kecskeméttől Soltvadkerten és Kiskunhalason át Kistelekig úgy fogadták őket, mint az új ország követeit. Erdei Ferencnek sok személyes isme­rőse és barátja is akadt, akik külön örömmel üdvözölték és beszélgetés közben a régebbi kö­zös gondokra, küzdelmekre is emlékeztették. Később is, min­dig jól érezte magát az emberek között. Egyszer Kecskemétre várták, valami gyűlést hívtak össze tisz­teletére, magám is ott várakoz­tam a fogadóbizottságban, no­tesszel, ceruzával felszerelve. teti a járókelőket. Közérdek az. épület megmentése! A helyreállításhoz a Műemlék, védelmi Felügyelőség is hozzá­járult és a Kecskeméti Építőipa­ri Szövetkezet állványozói meg­kezdhették a munkát. A Vciko- lat leverését, a sérült téglaré­szek eltávolítását, a festést egy kisiparos vállalta. Vártuk, a zajtalan nagy hiva­tali gépkocsit, ami majd bizto­san idehozza Pestről, s egyszer csak besétál az ajtón, p* szandálban, világos vászonnac’_ ragban, kihajtott rövidujjú ing­ben, fáradt ráncokkal a szeme körül, de mosolyogva, közvet­lenül, mintha csak a szomszéd­ból ugrana át egy kis baráti be­szélgetésre. Vonattal jött, s az „elnökséget” rögtön szétrobban­totta azzal, hogy letelepedett a hallgatóság közé. A többiek pe­dig — ennél okosabbat nem. is tehettek volna — követték a pél­dáját. Számomra, s mindazok szá­mára; akik ismerték — már pe­dig ebben a megyében sokan mondhatták magukat az ismerő­seinek — gondolom, így maradt meg a képe. Annak az ember­nek, meghitt vonásokkal kiraj­zolódó, felejthetetlen portréja, aki belügyminiszteri teendői mel­lett irányította a parasztpárt szervezését, nekilátott a földre­formjavaslat elkészítésének, hoz­zákezdett a közigazgatási reform kidolgozásának, s aki a földre­form végrehajtása után a pa­raszti gazdálkodás új útjának., a mezőgazdái igi termelés fejleszté­si lehetőségeinek földerítésére fordította a legtöbb erőt. Később, amikor felismerte, hogy a mezőgazdaság átalaku­lásának óriási tényanyaga., a nyers tapasztalatok halomnyi tömege vár tudományos feldol­gozásra, ilyen igényű kutató, il­letve feldolgozó munkába kez­dett — most már főfoglalkozás­ként — a hozzá legközelebb ál­ló tudományterületeken: az ag­rárgazdaság és az üzemtan szaktudományában, valamint a szövetkezetelméletben. Tudomá­nyos elméletei sok hasznos ta­náccsal gazdagították a gyakor­latot. Az ország minden jellegzetes táján, így megyénkben is volt néhány olyan termelőszövetke­zet, ahová valósággal „haza járt”, hogy személyesen is lássa, ellen­őrizze hogyan megy végbe a tée­szek szervezésének második ak­ciója. Tudódként, politikusként, magánember gyanánt, és úgy is, mint az egyéni és a közös sor­sot együtt érzékelő író, riporter és falukutató, egyetlen födologra összpontosította a figyelmét: a parasztság sorsának alakulására Életművének teljes értékét, óriási gazdagságát nehéz volna egyetlen kötetbe beleszorítani, de a sorok felidézik ismerős alak­ját, figyelő-biztató-töprengő te­kintetét és élvezettel követhet­jük szenvedélyesen viharzó ki­töréseit, gazdagon áradó gondo­latait, amelyek napjaink gazda­sági-társadalmi kérdéseiben is megkönnyítik az eligazodást. V. Zs. A hollandiai Leyden obszervatóriumban három csillagász új radioaktív sugárzási forrást fedezett fel a világegyetemben. A leydeni egyetem véle­ménye szerint ez a sugárzási forrás, amely órán­ként 108 millió kilométeres sebességgel változtat­ja helyét, jelenleg mintegy 2 milliárd féiyévhyi- re van a Földtől, láthatatlan, de a holland csilla­gászok véleménye szerint ha láthatnánk, körül­belül akkorának látnánk, mint a Holdat. A csillagászok úgy vélik, hogy lényegében ga­laktikáról ván szó, csakhogy nem tudják megma­gyarázni, vajon ez az óriási sugárzás hogyan kon­centrálódhat ilyen kis pontban. Mi lesz a Trevi-kút kincsével? Azt a pénzt, amit igen régi hagyományoknak hódoló külföldi turisták dobnak a Trevi-kút vizé­be, a Vöröskeresztnek adják. Több hónapi habo­zás után végül is erre a döntésre szánta el magút az Örök Város vezetősége. A kút kincsének begyűjtési jogát mind ez ideig magának vitatta Róma város tanácsa és a Fonta­na Dei Trevi „bandája” amely többnyire csavargó fiatalokból áll. A kút vizében egyébként nagyobb forgalmú napokon 150 000 líra is összegyűlik. Rómában tudni vélik, hogy a Fontana Dei Trevi „bandája" nem hajlandó tudomásul venni a római városi tanács legújabb döntését. Erdei Ferencről - egy könyve ürügyén „Egy életút mérföldkövei” — ez az alcím indítja útnak az olvasóhoz Erdei utolsó megkezdett munkáját. A szerző a halála előtti hónapokban kezdte meg műveinek válogatását, úgy, hogy azok végigkísérjék életútját. Írásai, beszédei tük­rében úgy akarta felidézni életének főbb állomásait, hogy munkáit szembesítse a kor főbb történeti eseményeivel, sa­ját életének meghatározó történéseivel, s a korábban ugyan­azon témáról született írásait a később írottakkal, mondot­takkal. Műemlékvédelem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom