Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-31 / 177. szám

1974. július 31. • PETŐFI NÉPE • 5

Petőfi és a színész

„Ott essem el én, a harc mezején"

Petőfi Sándor költői vágya, jóslata és megérzése 125 évvel ezelőtt beteljesedett: a segesvári csatasíkon, a trombita hangja és az ágyú- dörej közben esett. el. és csontjai minden bizonnyal a többi hősökével együtt egy közős sírba kerültek. Pontosan úgy, ahogyan azt meg- ■éneJceíte, ahogyan azt a sorstól leérte, vágyta és remélte. Petőfi eltűnt a segesvári csatasíkon, de a nemzet szívéberi, érzéseiben és emlékezetében tovább élt, akár csak az antik tragédiák hősei, akiknek halála nem elmúlás, megsemmisülés, hanem erkölcsi diadal, megtisztulás és felemelkedés.

A tragikus végű segesvári csata ötyenedik évfordulóján, 1899. július 31-én a Petőfi Társaság országos méretű ünnepélyt rendezett az ütközet egykori színhelyén, a szabad ég alatt. Országos hírű szónokok méltatták az ötven év előtti eseményeket, idézték Petőfi szellemét-és hitet tettek a magyar szabadság mellett.' Az ünnep fényponja azonban Petőfi barátjának, kor- és pályatársának, Jókai Mórnak ünnepi ódája volt. amelyet Jókai kívánságára Ecsedi Kovács Gyula, a kolozsvári Nemzeti Színház művészei, a Petőfi Társaság tagja szavalt el: E. Kovács Gyula eb-, ben az időben művészetének zenitjén állt. Erdély Egressy Gábo- "rának nevezték, művészetének drámai ereje, színpadi alakjainak nemes pátosza és különösen Bánk bánjának Egressyt idéző alakítása miatt. E Kovács Gyula Petőfi leglelkesebb híve, verseinek művészi tolmácsolója volt. örömmel vállalkozott a megtisztelő feladatra, hogy I Petőfi emlékére Jókai ódáját ott szavalja el, ahol a költő befejezte földi pályáját.

Tűző napon, forró nyári melegben kezdődött az ünnepély. Zenekar, énekkar, ünnepi szónoklat után lépett E. Kovács Gyula az emelvényre.' Ércesen csengő, messzehangzó hangon kezdte el Jókai ódáját szavalni, s amint szavalt, mindinkább ne- kitüzesedett, beleélte magát az óda szárnyaiban fennkölt hangulatába, de a vége leié már szinte extázisba jutott, és szűk, fekete atilláját a rekkenő melegben kigombolta. De mielőtt az ódát befejezhette volna, ájulton ros- kadt össze. Lehozták az emelvényről, és betámogatták az-úgynevezett Petőfi-őrházba. Az ünnepélyt sietve befejezték, és mindenki aggodalmas részvéttel érdeklődött a művész állapota felől. A hidegvizes, sőt jeges borogatások sem enyhítették E. Kovács Gyulát, s csakhamar végleg elvesztette eszméletét. A beteget kocsira helyezték és a segesvári kórházba szállították, ahol napszúrást állapítottak meg az orvosok. Másnap rövid időre magához tért, de augusztus 2-án este meghalt.

Halála gyászba borította az egész» nemzetet, s kolozsvári temetése, a fejedelmeknek kijáró tiszteletadás volt. Halálát gyászkeretben adták hírül az újságok, a temetés napján a kolozsvári Nemzeti Színház zárva maradt. A gyászbeszédek között a legmegható,bb Szentgyörgyi István, a másik nagy kolozsvári színész beszéde volt. aki a színház nevében búcsúztatta a nagy halottat« legrégibb pályatársát. Zokogásba fúló szavait így fejezte be: „Bánk bán, nagyúr, hűséges Tiborcod búcsúzik tőled!”

E. Kovács híres Bánk bánja mellett évtizedeken át Szentgyörgyi volt a nem kevésbé híres, művészi megformálásban vele egyenértékű Tiborc. Az évfordulón idézzük vissza 1 a színháztörténet lapjairól: ki volt E. Kovács Gyula, a Petőfi-rajongó. • őserejű, nemzeti jellegünket minden szerepében megjelenítő színész, Kolozsvár büszkesége, Erdély Eg- ressyje.

Kovács Gyula a Szatmár me-' gyei Gebén született 1839. február 14-én. Apja református pap, édesanyja is hasonló családból származó, rendkívül művelt, mű- vészetileg és irodalmilag igen tájékozott asszony volt. Miután elvégezte a gimnázium hetedik osztályát, hazament a szülői házba. de onnan megszökött, gyalog visszatért Debrecenbe,, és 1856 augusztusában színésznek szerződött Láng Boldizsár társulatához. Igázgatója volt többek között Latabár Endre is, a híres színés'zdinasztia alapítója, egykor Déryné kortársa. Közben költői hajlama is megmutatkozott, nemcsak szépen szavalt verseket. hanem maga is írt.

1862-ben Egressy Gábor ajánlatára fellép a pesti Nemzeti Színházban, de mellőzletése miatt hamarosan átszerződik Kolozsvárral, ahol első szerepe Bánk bán volt. Hatalmas sikert aratott, s a beérkezett színészek között tartották nyilván. Nemsokára megnősült, és bár az.) elkövetkező évtizedek folyamán még többször Hívták a pesti Nemzeti Színházhoz, mindenkor csak rövid időt töltött itt, mert lelkében egészen kolozsvári színésznek érezte magát. 1870-től 1878-ig a kolozsvári NemzeU Színház művészeti vezetője, a drámai hős szerepkörének már országos hírű színésze. Különösen Shakespeare hőseinek ábrázolásával tűnt ki. de a magyar drámák kemény férfialakjait sem játszotta nála jobban senki. Kolozsvár számára ő fedezte fel és vitte színpadra Madách Imre Mózesét, Csák végnapjait, Vörösmarty Mihály Fátyol titkait. Szigligeti, Jókai, Csepreghy több félreértett művét, állandóan gazdagítva a kolozsvári Nemzeti Színház magyar repertoárját.

Kevés színésznek adatott meg, hogy viszonylag fiatalon osztatlan elismerésben, ünneplésben legyen része. Dé E. Kovács Gyula mindenképpen megérdemelte az elismerést. Abban az időben a kolozsvári Nemzeti Színház művészi rangban a pestiével volt egyenlő, de a kolozsvárinak volt még hozzá egy különleges magyar zamata. amely a tökéletesen és "tisztán ejtett szavakon túl, mozgásban, gesztusokban, magatartásban is megmutatkozott Ez a rendkívül e; ínyös megjelenésű, Valóban drámai hősnek szü• E. Kovács Gyula Bánk bán szerepében.

C ... és civilben.,.

letett, római arcélű, érces hangú színész a színpadon kívül is példakép lehetett. A magyar szabadságeszmény és az ideális családi élét voltak életének pillérei, 'ezeket fejezte ki költeményeiben is. Egyik legutolsó verse Petőfiről szóló dithyramb volt, amelyet 1899. március 15-én Kolozsvárott a színpadon szavalt el, s amely ugyanaznap önálló röpiratként, nyomtatásban is megjelent. Egy példánya ma a Színháztörténeti Múzeum gyűjteményében található. De a múzeumban van E. Kovács Gyula • költeményes kötetének saját kezűleg dedikált példánya, gyászjelentése, érckoporsójának díszes kulcsa, leányaihoz írott levelei, és a róla szóló nekrológok, megemlékezések egész sora.

Petőfi Sándor és az érte rajongó E. Kovács Gyula neve 75 éve eggyé forrott a segesvári csatasíkon, és midőn megemlékezünk a 125 éve eltűnt Üstökösről, együtt kell emlékeznünk az 50 évvel később, Petőfi nevével az ajkán, ugyanott meghalt nagy magyar színészről.

Cenner Mihály

Ellesett párbeszéd

Két ember beszélget a buszom

— Mit viszel? Mi az a könyv?

— Olvasnivaló; Páskándi drámái.

— Az kicsoda? Sose hallottam a nevét.

— Egy romániai magyar drámaíró; tehetséges.

— Ráérsz drámákat olvasni ?

— Csinálok rá időt. Miért; te nem érsz rá erre?

— Nekem nem futja az időmből. Pedig jó lenne.

— Miért nem próbálod meg; hátha sikerülne!

— Nehéz... Tudod, két mellékállásom is van. Meg a 'hob- by-kert. Ugye, érted? Meghalni se ér rá áz ember!

— Értem.

— De, mondjad: te hogyan Csinálod? Hogy-hogy ráérsz ol-' vasni?

— Nincs hobby-kertem. Se mellékállásom. Hát van időm olvasásra

— Sokat olvasol?

— Nem; inkább csak szeretnék. Legutóbb például neki kezdtem újra a Dosztojevszkij-köteteknek. Végigolvasom valamennyit, elhatároztam.

— Amit már egyszer elolvastál?.Meg vagy őrülve?

— Lehet. De nagyon izgalmas dolognak tartom ismét elolvasni, amiket régebben már elolvastam. Kitűnő élmény.

— Furcsa ember vagy ...

— Lehet. V. M.

ÉRDEMES MEGNÉZNI

Egy festő — egy szobrász a Műcsarnokban

A Budapesten járók figyelmébe ajánljuk a Műcsarnok legfrissebb nyári tárlatát, amelvet múlt szombaton nyitott meg dr. Pogány O. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Ezúttal két tehetséges. fiatal művész alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók: Simon Béta Munkácsy-díjas festőművész képeiben és Cs. Kovács László szobrászművész legfigyelemreméltóbb műveiben. Képünk Cs. Kovács László egyik izgalmas szép figuráját ábrázolja.

(Foto: Kotroczó István.)

Könyvek között

Az antológiák korát éljük. Talán kevés az idő arra, hogy egy életmű szépségeiben gyönyörködjenek az olvasók? Vagy szükség van arra, hogy valamilyen szempont szerint válogatva áttekinthessük egy műfaj vagy kor legjobb alkotásait? Valószínűleg ezer és ezer ok magyarázza egy- egy antológia létrejöttét. Egy- egy évforduló is indokolhatja az effajta kötetet. Maradandósága nem egyforma: némelyik ott porosodik a könyvtárak polcán, mások pedig alapvető kézikönyvekké válnak.

Számos antológia nyújt válogatást a mai magyar költők alkotásaiból. Ha ezzel foglalkozom, nem a legutóbb megjelenteket veszem elő a könyvespolcról, hanem egy régebbit: Sőtér István szerkesztette, Négy nemzedék a címe. 1948-ban jelent meg. Számomra ez az „antológia'’. Az igazi. A ritkán megismételhető, kitűnő vállalkozás. Sőtér bevezető tanulmánya még évtizedek múlva is biztos fogódzót ad az irodalom rengetegében. A Heltai Jenőtől Illyés Gyulán át Rákos Sándorig terjedő válogatás igen jól sikerült. Például ma is igazi értéknek bizonyul Füst Milán öregségi, Illyés Gyula Nem volt elég, Weöres Sándor Az éjszaka csodái című verse. Érdekes megfigyelni azt, hogy ki választott más műfajt azóta: Cseres Tibort mint költőt már kevesen ismerik, és Szabó Magda, a Bárány című remek vers alkotója is mint prózaíró lett népszerű. Másrészt nagyon figvelemre méltó az, hogy Sőtér István kit sorolt a születő arcok közé. kik voltak az akkor legfiatalabbak, kik váltak azóta igazán jelentős alkotókká.- Nagy László akkor még F. Nagy .László néven szerepelt. A ma is népszerű „Tavaszi dalát” akkor írta. A kitűnő Karinthy Gábor remek pályakezdés után megroppant, összegyűjtött kötete most jelent meg „Bánat” címen. Tóth Árpád lánya. Eszter inkább ifjúsági könyveket ír azóta. Örvös Lajos novellákat ír, Lévi-Straussot fordít. Spira György történész lett.

Juhász Ferenc és Pomogáts Béla szerkesztésében nemrég látott napvilágot a Mai magyar költők antológiájának új kiadása. Előzménye két kötet volt ugyanezzel a címmel. Előbbre lépést. jelent ez az antológia a korábbiakkal összevetve. Szélesebbre tágult költészetünk horí- zontja e kötet lapjain. A szerkesztők a korábban elfelejtett idősebb költők műveit is szerepeltetik ebben a kötetben. így olyan jelentős alkotókat állítnak reflektorfénybe, mint- Toldalagi Pál és Végh György, vagy a televízióból újabban ismertté vált kitűnő költő: Lator László. Másrészt: nem főváros-központú ez az antológia. A korábbival ösz- szehasonlítva: Juhász Ferenc és Pomogáts Béla nem felejtette eJ a Pécsett élő Bárdosi Németh Jánost vagy a Gyulán élő Si- monyi Imrét. Többlete e kötetnek az a frisseség, amellyel felfedezi a fiatalokat és a legíia- talabbakat: Utassy Józsefet és Pécsi Gabriellát. De ez csak leltár. Egy antológia ennél sokkal több. Igazi művek egymás mellett, gyengítve vagy erősítve egymást. A Mai magyar foltok antológiája ilyen szempontból is példás válogatás. Jó verseket köt csokorba. Például: Illyés Oda a törvényhozóhoz című régebbi költeménye mellett ott van az újabb Koszorú, a magyar nvelvtől szóló nagyszerű vallomás' „Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, , szól- kaszabolta magyar nyelv ...” Weöres Sándor újabb verseiből a Merülő Saturnust olvashatjuk itt újra többek között, melyet a költő T. S. Eliotnak ajánlott. Benjámin László régebbi versét közli az antológia, a Se cinikus, se prédikátort. „Élő eb, vagy döglött oroszlán? Nem! Ember, jóra. szóra bátor” — vallja a költő. Szerencsére nem maradt ki e kötetből például: Nagy László Medve-zsoltára, Juhász Ferenc Ady Endre uf&lsó fényképe. A szerkesztők érdeme az, hegy ha egy vagy két vers kerül be a kötetbe egy költőtől, ők a jellemzőt tudják megtalálni, így telitalálatnak érzem Buda Ferenc versei közül Az elesett katonák emlékére és a Tanyahazám címűket. Befejezésül hadd hívjam fel a ügyeimet Utassy József egy szép versére, a Magyarországra, melyben még az első magyar vers alliteráló szavai is visszacsengenek: „Világ Világa. ' Szerelem Kápolna-virága, Nekem • Édes Egyetlenem, Hazám, , • Te Drága!”

__

S

zekér Endre

Munkásfialalok az iskoláról, a továbbtanulásról

Mit tesz az iskola a munkás- műveltség emeléséért, mit nyújthatnak a tanintézetek a munkásifjúság továbbképzésében, szakmai és általános művelésében? Ezekre a kérdésekre kereslek választ legutóbb a szakemberek, akik 8000 pályakezdő fiatal helyzetét elemezték kérdőívek és interjúk útján.

A vizsgálat időszakában a megkérdezett 8000 fiatal egyharmada részt vett valamilyen oktatásban. A részletesebb elemzés afconban bizonyos belső aránytalanságokat hozott felszínre. Kitűnt például, hogy zömmel a képzettebbek, a tanultabbak vesznek részt valamilyen további oktatási formában. A felsőfokú képesítéssel rendelkezőknek közel 40 százaléka, a középiskolát végzetteknek 39 százaléka, a szakmunkásoknak (szakmunkás-képesítéssel rendelkezőknek) közel 30 százaléka, az általános iskola nyolcadik osztályát végzetteknek már csupán 24 százaléka folytatott tanulmányokat. Azok közül viszont, akik az általános iskolát sem fejezték be, csupán 14 százalék kapcsolódott be valamilyen képzésbe.

Feltették a kérdést a fiataloknak: miért tanulnak? Legtöbben azt válaszolták, hogy a szakmai fejlődésüket kívánják elősegíteni, második helyen az általános műveltség növelése szerepelt.

Meddig lehet és kell szervezett formában tanulni? Erre a férfiak 30, a nők 28 százaléka felelte, hogy tanulni minden életkorban érdemes. A férfiak 36, a nők 32 százaléka azonban csak negyven éves korig látja értelmét a tanulásnak. Ami a tanulás formáit illeti, a megkérdezettek 41 százaléka az iskolai, 31 százaléka a kötetlen képzést, 22 százaléka a tanfolyami oktatást tekinti a legeredményesebbnek önmaga számára. (MTI)

— Miért nem költöznek be * a faluba? — kérdezte, amikor az asszony is leült.

. — Minek?

— Minek? Hát, hogy bírnak i\t élni ?

— Jól.'

— Az ura?

— Pesten dolgozik.

— Mióta?

— Már öt éve.

— Mikor jár haza?

— Minden két hétben.

— Hozza a pénzt!

— Hozza.

— Jól keres?

— Jól.

— Mit csinál?

— A darugyárban segédmunkás.

— Akkor miért nem költöznek fel?

— Nincs lakás.

, — Miért nem vesznek?

— Kevés még a pénzünk. Pesten drága.

— Mért nem jön haza az ura?

— Minek?

— Dolgozhatna itt is.

— És miből élnénk?

— Abból, amiből mások, A tsz- ből.

— Abból kevesen élnek. Az én' uram meg olyan, hogy egy szemet se vesz el a máséból. Pedig, itt másképp nem él meg.

— És maga, maga — néz az asszony szemébe özei —, hogy bírja itt a tanyán? .

— Én — csillan meg Balajtiné

szeme — jól. Meg se tudnék lenni tanya nélkül.

— Pedig azt tudja, hogy elöbb- utóbb be kell költözni a faluba.

— Hallottam, hogy beszélik. De azt hiszem, hogy én leszek az utolsó. Addig meg, ki tudja, mi történik.

— És a gyerekek, iskolába se járhatnak itt.

— Járnak azok.

— Be a faluba?

— Oda.

—1 Télen-riyáron?- — Hát azt hiszi, megijednek ezek egy kis esőtől meg egy kis hótól? Bejárnak bizony. És jó eszűek. Mind a kettő ötös tanuló. Nem is tudom, hogy mikor tanulnak. mert azért itt munka is akad bőven.

özei fejét csóválta és a két kuncogó gyereket nézte. Értelmes tekintetük ide-oda röppent, özei hirtelen a saját gyerekeire gondolt. Mennyi baja volt velük. Hányszor kellett bemenni az iskolába. hogy egyik osztályból a másikba lendítse át őket. Egyetemre már nem. is iratkoztak be. Dolgozni mentek, aztán egymás után otthagyták őket. Ma már ritka vendégek otthon, csak szűkszavú leveleikből tudja, hogy mi van velük.

— Éppen azért kellene beköltözni a faluba, vagy Pestre az urához, hogy a gyerekeket tanít- tani tudják.

— Ha akarnak, tanulhatnak így is. Én mindig azt mondom nekik: nem erőszak a .disznótor. Aki a teli-tál mellé akar ülni, annak törekedni kell. Ezt megértik. A többi az ő dolguk.

Mosolyogva gyerekeire nézett. Arcán is látszott a boldogság, hogy vannak, hogy élnek és hogy olyan jók és okosak.

— Kisfiam, szaladj csak, vigyél ki Szanics bátyádnak is egy pohár pálinkát. 0 is megázott.

A kisfiú már ugrott is. Egy két- decis poharat félig öntött és kisurrant vele.

— Ügyes gyerek — nézett utána özei.

— Nem tudnék meglenni nélküle.

özei nagyokat szippantott ci-i garettájából. Fürkészte az asz- szonyt, de nemigen értette. Az ura esztendők óta Pesten dolgozik, ő meg itt él a két gyerekkel elzárva a világtól, emberektől. Szép, erős, egészséges testét jó, ha hússzor, harmincszor öleli át az ura egy esztendőben. Elég lehet-e ez neki? Mennyit szenvedhet emiatt? Vagy szeretőt tart, aki esténként idejár hozzá? Igen, biztosan szeretőt fart, mert

másképp nem bírná ezt az istentelen életet.

Amikor az eső elállt és megint kocsin ült, még mindig Balajti- nén gondolkozott.

— Te, Ferke, .kicsoda ez a Balajtiné? — kérdezte a kocsisától;

Szanics nevetve hátrább tolta homlokáról a kis pörge kalapot.

— Annus néhém? Hát úgy szegről-végről a rokonom.

— Na, fene.

— De hát ez a rokonság csak olyan, amire temetéskor meg lakodalomkor gondol az ember. Helyre kis menyecske, igaz, elnök elvtárs?

— Az, az, ördög vigye el.

— Azt azért ne tegye. Inkább a csúnyákat vigye — vigyorgott Szanics.

— Szeretője van?

—I Ura van, azt tudom. Mondanak ezt is, azt is Annus né- némről, de hát ügyes asszony az, senkit se hív gyertyát tartani. Szóval, a jó isten tudja. De hát még ha lenne, azon se kéne csodálkozni. Az ura jó ember, de kéthetenként jön haza egy napra. Biztosan ő se csodálkozna. Meg neki is lehet Pesten valakije.

Már a falu alatt jártak, amikor Szanics hátrafordult.

— Jó erős pálinkája van Annus nénémnek. Ha az elnök elvtárs is úgy gondolja, akkor kijöhetünk egy pohár pálinkára máskor is.

— Majd meglátjuk — legyintett özei, de már másnap délután ismét befordultak Balajtiné tanyaudvarára.

— Csak nem áztak el megint? — jött ki nevetve az asszony az udvarra.

— Nem — mondta özei, —, de a> maga tüze olyan jól melegített tegnap.

'— Melyik? A kályhában? Az üvegben?

— Egyik is, másik is, meg biztosan a harmadik is úgy melegítene.

— Gondolja — kacagott Balajtiné.

— Tudom.

— Kifogjak, elnök elvtárs? — kiáltott feléjük Szanics.

Balajtiné özei arcába nevetett, aztán ő kiáltotta a kocsisnak.

— Fogj csak ki, és gyere be.

Belibbent a szobába, özei lassan lépkedett utána.

— Eszik valamit? — kérdezte Balajtiné. — Vagy csak szomjas?

— Legszívesebben csak innék.

— Kisfiam, hozd csak be az üveget.

(Folytatjuk.)