Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-25 / 172. szám

1974. július 25. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT A kiskunhalasi lovasok A Népsport múlt heti számá­ban csak egy rövid hírt adott, a lovas ifjúsági válogatottunk Bu­karestben elért sikereiről. A ma­gyar csapatban ott volt a kis­kunhalasi Tuska Bálint, a Határ­őr Dózsa ifjúsági lovasa. A részletekről most Hirling József, a Határőr Dózsa lovas szakosz­tályának titkára, a lovasiskola parancsnoka számolt be. — öröm számunkra, hogy a Bukarestben megrendezett szo­cialista országos IBV küzdelme­in született magyar siker vég­eredményben Kiskunhalasról in­dult el. Az olstyni, a rostocki, majd a bukaresti versenyre ugyanis a Magyar Lovas Szövet­ség megbízásából Kiskunhalason készítettük fel a válogatott ke­retet Szabados Gyula országos szakedzővel együtt. Bukarestben Berki Sándor (Mezőszilas) 140 cm-en első he­lyezést ért el, s elnyerte a leg­jobb lovasnak járó Nagydíjat. Ezenkívül a Berki, Kapoli (Igar), Karig (Honvéd) és Tuska (Ha­tárőr Dózsa) összeállítású csapat a rendező Románia mögött ezüst­érmes lett. A csapat ötödik, tar­talékembere is kiskunhalasi, Ta­nácsi Géza volt. A válogatott csapat hazaérkez­ve, most újabb feladatokra ké­siül. Július 27-én kezdődik a svájci Luzernben az Európa- bajnokság, s a bukaresti siker folytatását várják fiataljainktól. A fiatalok mellett nem tétlen­kednek a junior és felnőtt lova­sok sem. A felnőttek — Varró, Gróf, Krizsán, Horváth, Hriazik — Kassán szerepeltek sikerrel. A junior lovasok — Csernyánsz- ki, Mezei, Bajkai — a jugoszlá­viai Dakovón versenyeztek. A felnőttek augusztus 9—11-e kö­zött Pozsonyban indulnak a CHI nagy nemzetközi versenyen az NSZK, NDK, Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Ro­mánia és Ausztria lovasaival együtt, majd innen hazatérve Tamásiban, a nemzetközi ver­sennyel egybekötött területi baj­nokság III. fordulóján vesznek részt. Ezek csak a legfőbb ál­lomások, mert a fentieken kívül még jó néhány versenyen indul­nak lovasaink — mondotta befe­jezésül Hirling József. Szalai László Réczi győzött a Tisza Kupában A benevezett 300 birkózóból mind­össze 117-en jelentek meg a mérlege­lésnél szombaton Szolnokon a Tisza Kupa egyéni és csapat kötöttfogású verseny rajtjánál. A birkózósportban megkezdődött nyári pihenő időszak te­hát alaposan meglátszott, a verseny színvonalán. A versenybíróság — a résztvevők közös kérelmére — a két napra tervezett versenyt már szomba­ton befejezte. A szőnyegen mindössze egy igazi küzdelmet láthattünk pércsi a Honvéd válogatott“ versenyzője és Szabari (Spartacus) között, s az utóbbi nyert pontozással. A 48 kg-ban Bodor (KSC) tussal vesz­tett Sántha (Ü. Dózsa) ellen, s ezzel a második lett. A 62 kg-ban Réczi Lász. •ló (Kkfh. Vasas) nagy ellenfelei (La­katos, Tóth, Lázár) hiányoztak így a világbajnoki bronzérmesük könnyen nyert. A ,74. kg-ban Seres (Kkfháza) kétszer a páros leléptetés sorsára ju­tott és kiesett. Az ifjúságiaknál Kállai M. (KSC) váratlanul kikapott az egri Dohaitól, de később mindenkit kétvállal vert és így végül első lett. A 70 kg-ban Ko­nyán (Kkfh.) harmadik. Nehézsúly­ban Szűcs Kornél az idei tizenkette­dik aranyérmét szerezte. K. S. Nyári csúcsforgalom a sportrepülőknél Magyarorszá­gon 17 repülő- klub működik. Fent: elméle­ti oktatás a budapesti Pos­tás Repülő- klubban. Bal oldali ké pen: a gépe­ket minden felszállás előtt tüzetesen át­vizsgálják. (MTI foto: — Balaton József felvétele — KS) Mit kell tudni a labdarúgó MNK-ról? A bajnoksággal azonos értékű versenysorozat. Így mondja ki a versenykiírás. Valójában nálunk a Magyar Népköztársasági Kupa soha nem tudott olyan népsze­rűségre szert tenni — még vi­szonylag sem —, mint például az Angol Kupa, vagy más európai országok kupaküzdelme. Hogy valójában miért nem? Pontosan nehéz is lenne megállapítani. Tény. hogy időnként nemcsak a csapatok, hanem maga a labda­rúgó-szövetség — országos vagy megyei egyaránt — sem vette, komolyan az MNK-t. A csapatok egy része inkább olyan szerdai előkészületi mérkőzésnek tekin­tette, amelyen általában az al­sóbb osztályú csapatok küzdöt­tek szívvel, lélekkel. A nagyob­bak — kevés kivétellel — nem szívesen ..tették oda a lábukat’’ az ilyen küzdelemben. Így aztán gyakran születtek váratlan ered­mények. Az alsóbb osztályú együttesek túlzott előnye — sa­ját pályán döntetlen esetén is ök jutottak tovább — a kisebbek kedvét fokozta ugyan, de ugyan­akkor a valós eredmények kiala­kítását tovább nehezítette. A labdarúgó MNK idei ver­senykiírása tartalmaz néhány éidekes változtatást a korábban már megszokott feltételeken. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a selejtező, elődöntő és középdöntő mérkőzéseken, ha a találkozó végén egyenlő az állás, akkor nem az alsóbb osztályú csapat jut tovább, hosszabbítás sem következik, hanem rögtön 11-es rúgásokkal döntik el a to­vábbjutást. A 2x15 perces hosszabbítás csak a döntőben lehet. Vigyázni kell a csapatoknak a mérkőzés lemondására, esetleges komolytalan játékra, mert ez fe­gyelmi vétségnek minősül és könnyen bajnoki pontokba is ke­rülhet. Az MNK-ban az NB-s és me­gyei 1. o. csapatok számára kö­telező a részvétel. A megyei II. o. és járási csapatok pedig részt vehetnek, ha augusztus 15-ig írásban beküldik nevezésüket a megyei labdarúgó-szövetséghez. A megyei selejtezőket augusztus, szeptember és október hónapban rendezik meg. s november 7-én már csak az országos elődöntőbe jutott 3 csapatunk maradhat állva. A sorsolás után a programon nem lehet változtatni! Kész a teljes őszi labdarúgó-menet­rend. Augusztus 30. és december 7. kö­zött zajlanak le az 1974 75. évi bajnok­ság őszi idényének mérkőzései hazai és nemzetközi kupatalálkozói, vala­mint a különböző szintű válogatott mérkőzések. A nyilvánosságra hozott műsoron az MLSZ határozata r.zeriht nem lehet változtatni, a megjelölt pá­lyákon, napokon és kezdési időpon­tokkal kell a találkozókat megréndez- ni. Ez a rendelkezés találkozott a köz­vélemény óhajával és minden bizony­nyal emeli majd a bajnokság rangját, amelynek nagyon sokat ártott az elő­ző években a sűrű programváltozta­tás. Újítás az is, hogy már nem egyeduralkodó a vasárnapi ^áték. A fél idény 120 bajnoki találkozójának csaknem kétharmadára szombaton kerül sor. Az MLSZ elnöksége örvendetes tényként könyvelte el, hogy 13 egye­sület egyetértett az elképzelésekkel és mindössze három klubnak voltak más elgondolásai. A Videoton, a Diósgyőr és a Tatabánya a vasárnapi játék mellett „tört pálcát”. A Videoton sor­rendben az Ű. Dózsa, a Haladás, a Vasas és a Bp. Honvéd elleni találko­zóját vasárnap rendezi meg a Diós­győr a ZTE-t, a Salgótarjánt és a Ta­tabányát, a Tatabánya pedig az Egyet­értést és az Ü. Dózsát fogadja vasár­nap. A 120 mérkőzésből 14-et rendeznek m^g villanyfénynél. A Népstadionban hat, a Megyeri úton négy. Kispesten három és Csepelen egy összecsapást. Az esti mérkőzések: Ü. Dózsa—Rába ETO (I. forduló), Bp. Honvéd—ZTE Csepel—Ü. Dózsa (II. lorduló) Ferencváros—Dp. Hon­véd, Ü. Dózsa—Vasas (III. forduló), Bp. Honvéd—Diósgyőr (IV. forduló). Ü. Dózsa—Pécs (V. forduló), , Vasas— Ferencváros, Bp. Honvéd—tJ. Dózsa (VI. forduló). Ü. Dózsa—Haladás (VII. for­duló, Ü. Dózsa—Ferencváros, Vasas— Bp. Honvéd (IX. forduló), Bp. Hon­véd—Pécs (X. forduló). Ü. Dózsa—Di­ósgyőr (XIII. forduló). Nemzetközi szőnyegen a két Sárközi Kecskeméten sokan ismerik a Sárközi testvéreket. Mindketten birkózóbajnokok. Ferenc első éves junior, Mihály pedig első éves ifjúsági versenyző. Mindket­tőjük útját Garaczi Sándor, S. Tóth Imre, Hullai József, Fe­hér János, Szabó István és Ko­vács Sándor edzők egyengették. A birkózósportban kisgyer­mekkoruk óta vetélkednek. Nem­csak az ellenfelekkel, hanem egymással is. Persze nem a sző­nyegen ... Mindketten érem­gyűjtők. Az aranyat szeretik leg­jobban. A Kecskeméti SC két birkózó­ja a magánéletben sem került egymástól túl messzire. Ferenc autószerelő lakatos, Mihály pedig autófényező. Mindketten a MŰM 607-es Ipari Szakmunkásképző Intézetében vizsgáztak Kecs­keméten, s az Üj Élet Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezetben szereztek szakmai gyakorlatot. Oktatóik, munkavezetőik szorgal­mas embernek ismerték meg őket. Olyanoknak, akik a mun­kapad mellett is megállják a he­lyüket. Ferenc most teljesít katonai szolgálatot, s a Bocskai SE bir­kózó szakosztályának legeredmé­nyesebb sportolója. Az idei or­szágos junior bajnokságon min­denkit legyőzött a 68 kg-os súly­csoportban, csak a BVSC-s Gál­lal mérkőzött döntetlenre. Tehet­ségére és szorgalmára felfigyel­tek a Magyar Birkózó Szövetség vezetői is. Súlycsoportjában a a svédországi Haparandában ő is ott lesz az idei ifjúsági Európa- bajnokságon. — Feri kiegyensúlyozott ver­senyző — elemzi Kovács Sán­dor, a KSC vezető edzője. — Tavaly tizenhárom hazai és két külföldi versenyen állt a dobogó legmagasabb fokára. Bízom ben­ne, hogy a július 25—27. között tartandó EB-n is ott lesz az emelvény közelében. Mihály sem adja alább, Ö augusztus 13—22. között a Szov­jetunióban, Vorosilovgrádban lép szőnyegre az Ifjúsági Barátság Versenyen, mint a magyar válo­gatott 60 kg-os súlycsoportjának képviselője. — Misi — mondja az edzője — még kissé szertelen, de a szőnye­gen sokoldalú egyéniség. Az idei magyar ifjúsági bajnokságon pél­dául valamennyi ellenfelét nagy pontfölénnyel fektette kétváilra. A KSC nagy reménysége. Sokat várunk tőle a nemzetközi me­zőnyben is. Reméljük, hogy Feri,. a kecs­keméti szaltó specialistája be­váltja majd a hozzáfűzött re­ményeket, s ebben Misi sem ma­rad le mögötte. B. I. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója A Nyári Kupában az utolsó forduló következik A totó 30. heti szelvényén még a befejeződő Nyári Totó Kupa és a Vasutas Kupa mérkőzései szerepel­nek. A kupasorozat tehát véget ér, s átadja helyét a bajnoki találkozók­nak. Az utolsó forduló előtt két cso­portban már megvan a győztes, a többiben viszont még akad néhány esélyes csapat. Nagy harc lesz tehat, mivel több csoportban is még a har­madik helyen álló együttes is lehet első. Az utolsó fordulóban a legtöbb helyen inkább a hazai együttesek az esélyesebbek. Tippjeink: I. Szegedi VSE—Miskolci VSC. Vasutas Kupa. A s'«t*ediek az elmúl* fordulóban szép győzelmet arattak Cegléden. Ez volt a totó egyik leg­nagyobb meglepetése. Tippünk: 1, x. 2. Ceglédi VSE—Szolnoki MÁV. Vasutas Kupa. A MÁV már csoport­első. Aligha jelent számára akadályt ez a mérkőzés. Nem valószínű, hogy Cegléden vereséget szenved. Tippünk: x. 2. 3. Soproni Textiles—Győri Dózsa. Nyári Totó Kupa. Északnyugati cso­port. A Dózsa is csoportelső, s igy nyugodtan lép pályára Sopronban. A hazaiak a második helyért játszanak, ■s ezt érzésünk szerint — meg is szer­zik. Tippünk: x, 1. 4. Sátoraljaújhelyi Spartacus, ME- DOSZ. MÁV—Leninvórosi MTK. Nyá­ri Totó Kupa. Északkeleti csoport. A vendégcsapat sokkal jobb. Ha győz­nek, ők a csoportelsők. Az egyik pontot minden bizonnyal megszer­zik idegenben is. Tippünk: x, 2. 5. Borsodi Volán—Rudabányai Érc­bányász. Nyári Totó Kupa. Észak­keleti csoport. A hazaiak meglepően jól szerepelnek a kupában. Ha a Le­nin város vészit, akkor könnyen ök lehetnek a csoportelsők. Tippünk: l. 6. III. kér. TTVE—Székesfehérvári MÁV. Nyári Totó Kupa. Eszakközép csoport. A III. ker.-nek a győzelem a kupa elnyerését jelentené, ha ugyanakkor a KOMEP pontot veszt Esztergomban. Tippünk: 1, x. 7. Esztergomi Vasas—KOMEP. Nyá­ri Totó Kupa. Eszakközép csoport. A csoport esélyese a vendégegyüt­tes. A két pont a végső győzelmet is jelenti számukra, tehát nyilván min­dent megtesznek a sikerért. Tippünk: x, 2. 8. Klsvárdai SE—Nyíregyházi Spar­tacus. Nyári Toló Kupa. Keleti cso­port. A Kisvárda az elmúlt forduló­ban otthonában verte meg a Hajdú Vasast. A vezető Spartacus ellen is nyerhetnek. Tippünk: 1, x. 9. Derbeceni MTE—Hajdú Vasas (Téglás). Nyári Totó Kupa. Keleti csoport. Háromesélyes találkozó le­het. A hazaiaknak csak akkor jó a döntetlen, ha a Nyíregyháza vészit Kisvárdán. Tippünk: l. x. 10. Véméndi Tsz SK—Pécsi VSK. Nyári Totó Kupa. Délnyugati cso­port. A véméndieknek ez a mérkő­zés csak alkalom a szépítésre. A pé­csiek akár mindkét pontot is haza- vihetik, s ezzel — ha a másik két esélyes döntetlenül végez egymás ellen — még elsők is lehetnek. Tippünk: x, 2. 11. Váci Híradás—ÉPGÉP. Nyári'To­tó Kupa. Északi, csoport. A két csa­pat közel egyenlő erőt képvisel, és így a döntetlen a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 12. AURAS SE—Kisterenyei Bányász Építők. Nyári Totó Kupa. Északi cso­port. A Bányásznak még halvány reménye lehet a kupára. Tippünk: x. 13. Békéscsabai VTSK—Gyulai SE. Nyári Totó Kupa. Délkeleti csoport. Két vesztes csapat találkozója. A gyu­laiak nem tudtak pontot szerezni Szegeden, s ezt most Békéscsabán akarják pótolni. Erre van is esélyük. Tippünk: x. 2. 4-1 mérkőzés: 14. Sashalmi Elektromos—Növény­olaj SE. Nyári Totó Kupa. Duna-cso- port. Jobb gólkülönbséggel a Nö­vényolaj áll az élen, de a végső győ­zelemhez most idegenben kell nyerni. Tippünk: 1, x. A további mérkőzésekre a tipp­jeink: 1, 1. D. I. SAKK Versenyzőink egyéni versenyeredményei Máza- Szászvár Megyénkből a Kecskeméti Építők négy versenyzővel vett részt a Máza- Szászvári Bányász rendezésében le­zajlott versenyeken. Az „A” csoportban Borsos Dániel jól játszott s az utolsó pillanatig esé­lyes volt az előkelő második helye­zésre. Döntő játszmáját azonban jobb állásból elvesztette és így csak a ne­gyedik helyen végzett. Ezzel azonban sikerült megerősítenie mesterjelöltl minősítését. Tamóy László, Lévai Ottó és Mol­nár Zoltán a „B” csiUagszerző cso­portban játszottak s bár megálltak helyüket, kiemelkedő eredményt nem tudtak elérne. Budapest Az országos« vidékbajnokság dön­tőjét 1974. július 1—13-ig rendezte meg Budapesten a szövetség székházában a Magyar Sakkszövetség. Megyénket Bihari Mihály bajnokunk és Lovass Imre, Abel Lajos II—ÜL he­lyezettek képviselték. A negyedik jo­gosult Fekete Károly bajai verseny­zőnk munkahelyi problémái miatt nem tudott indulni. ' Bihari Mihály megszokott masszív játékát nyújtotta és a 7. fordulóig az élmezőny mögött helyezkedett el. Ek­kor azonban Karsai ellen többször ha­gyott ki nyerési lehetőséget, mely erő_ sen visszavetette, s végeredményben csak 50 % alatti teljesítményt ért el. Abel Lajos a mosonmagyaróvári si­keres versenyről utazott a budapesti vidékbajnoki döntőre és ez meglát­szott játékán. Türelmetlen volt idegi­leg és fizikailag kimerült. Sorozatos elnézései ellenére elért 50 °'»-os telje­sítménye ellenfelei gyenge játékát mu­tatják. Lovass Imre az utolsó fordulóig esé­lyes volt a továbbjutásra. A hatodik fordulótól kezdve a legjobb hat ver­senyző között volt. Két utolsó játsz­májában nem maradt következetes. A tizedik fordulóban ki nem játszott ál­lásban elfogadta ellenfele döntetlen ajánlatát azzal, hogy az utolsó fordu­lóban egy döntetlennel már tovább le­het jutni. Azonban megijedt attól, hogy esetleg 7—8 versenyzőnek is le­het majd 7,5 pontja; ezért elutasítot­ta ellenfele Dr. Perecz mester remi ajánlatát és vesztett. Ezzel 7 pontjá­val nem jutott a középdöntőbe. így sajnos ez évben megyénkből senki nem került a középdöntőbe, ahol pedig az utolsó három évben mindig volt képviselőnk! Kecskemét A Kecskeméti Tipográfia TE két cso­portban I. osztályú minősítő versenyt rendezett ahol a norma 7 pont volt. Eredmények: „A” csoport: Kalmár (MFSC) 9 5, Mihályi (Spart.) 7.5, Tóth L, Réger és Letanóczky (mindhárom Tipográfia) 7—7 Kadlics- kó (MFSC) 7, Torma (Spart.) 6, Somo- di (Tipográfia) 5 Garaguly. Marosi (mindkettő Tipográfia) 3—3, Nagy (Építők) 3, Csorba (Spart.) 1. „B” csoport: Dudás (Tipográfia 8,5 Hegedűs (MFSC) 7.5, Mészáros és Krizsán (mindkettő Tipográfia) 7—7, Tárnái (SzVSE) 7, Tóth T (Tipográfia) 7, ifj. Bottá MFSC) 6.5, Kiss D. (Spart.) 6 Dr. Huri (Ti­pográfia) 4 Tarapcsik (Spart. 2,5 Haj­dú M. (Rendőrség) 2, Szentiványi (Ti­pográfia) 1. Budapest Jelenleg folyik a Magyar Sakkszö­vetség helyiségeiben az országos if­júsági bajnokság, melyen megyénket a Kecskeméti Építők négy verseny­zője (ifj. Kormányos. Lénárt J. ifj. Polgár és Lénárt M.) képviseli. A XXI. sakkolimpián a Szovjet­unió csapatában az első táblán Kar­pov nagymester magas színvonalú teljesítményt nyújtott. Ellenfelei alig vették észre s máris hátrányban vol­tak. így történt a következő játszmá­ban is, amelyben pedig az ellenfél hí­res biztonságos stílusáról, védekező technikájáról. Karpov (szovjet) Hort (csehszlovák) Nizza, 1974. Szárnyi védelem. 1. e4 d6, 2. d4 Hf6, 3. Hc3 g€. 4. HÍ3 Fg7, 5. Fe2 0—0. 6. 0—0 c€, 7. h3 b5, 8. e5 He8 9. He4 Ff5, 10. Hg3 Fe6, 11. a4 b4, 12. c4 be: 13. be: Fd5, 14. Bel Hd7, 15. Ff4 de: 16. He5: He5: 17. Fe5: Fe5: 18. de: Va5, 19. Vd4 Hg7, 20. C4 Fe€. 21. Ff3 Bad8 22. Vh4 Vc7, 23. Ve4 c5, 24. Bedl Bdl :t 25. Bdl: Bb8, 26. He2 Bb4. 1*1 i m im m iiii■ mmmm ■ ■ ■ ■£■&! ■ üäHäl 27. HÍ4 Hf5, 28. He«: fe: 29. Fg4 Hd4, 30. h4 Kg7, 31. h5 Bb8. 32. VeS gh: S3. Fh5: Hf5 34. Vf4 Bd8, 35. Bbl Kh8, 3«. Ff7 Vd7, 37. a5 Kg7, 38. Fh5 Vd3, 39. Bdl vdlt 40. Fdl: Bdlf 41. Kh2 és sötét feladta. (1:0) Gímes György Taróczy Amerikába készül Mai műsor televízió 17.08: Hírek. 17.15: Szobinov (szovjet rövid­film). 17.35: Tízen aluliak társasága. 18,25: Reklámműsor. 18^35: Amíg az energia felszaba­dul (ism., színes) 19.05: Eredményes negyedszázad. 19.15: Esti mese» 19.30: TV-híradó. 20.00: Parasztok. Reymont regé­nyének magyarul beszélő lengyeh tévéfilm-változata. X. rész: Boryna halála. 20.50: Szavak nélkül. Bemutatjuk Molnár Lajos Liszt-díjas táncművészt. 21,10: A költő felel. 30 év magyar költészetének tárlata. IIL rész: Mit rejt a térkép? 21.55: TV-híradó — 3. 22.05: TV-Tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. 2. MŰSOR: 20.00: Rekordok és margaréták. Portréfilm Marina Popo- vics berepülő pilótanőről. Az APN és a Magyar Te­levízió közös filmje. (Ism.) 20.45: Az ókori Róma vízvezeté­kei. Olasz rövidfilm. 21.00: TV-híracJó — 2. 21.20: Születésnapi vacsora. Ma­gyarul beszélő francia film. KOSSUTH 8.20: Sánta Ferenc népi zeneka­ra jáUzik. 9.00: Monda és valóság 9.25: Sándor Judit és Bende Zsolt énekel. 10.05: A Senki-szigeti nagy ka­land. 10.32: Beethoven-müvek. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódiakoktél. 14.05: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádió­változata. VI. rész (ism.) 14.31: Magyar előadóművészek felvételeiből. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: A Lengyel Kultúra Hete. Színház, film és a néző. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ferencz Éva és Lukács Hu­ba népdalokat énekel, Da- róczy Jenő gitározik. 16.30: Művelődés és szociológia. 17.05: Kéhler Béla: Francia víg­játék-nyitány. 17.15: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.40: Pablo Casals gerdonkázik* 18.08: így történt! 18.48: Miért igen — miért nem? 19.25: Jelentés az országos öttusa­bajnokságról és a Tungs­ram Kupa vízilabda-torná­ról. 19.35: Kritikusok fóruma. 19.45: Kocsár Miklós: Nagyrédel lakodalmas. 20.02: A Lengyel Kultúra Hete. Varsói könnyűzenei maga­zin. 21.05: Adottságok, lehetőségek. 21.25: Lemezek közt válogatva. Kb. 22.15: Jelentés Grenoble-ból a Vivő Világbajnokságról. 22.30: Nóták. 23.03: A Lengyel Kultúra Hete. A kísértetkastély. Részle­tek Moniuszkó operájából. 0.10: Hawaii rózsája. PETŐFI 8.05: Bach: Musikalisches Op­fer. 9.03: A Lengyel Kultúra Hete. Zbigniew Namyslowski és együttese játszik. 9.39: Menteni a menthetőt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Szimfonikus zene. Közben: 12.43: Miskolci stúdiónk jelent­kezik. 13.03: A zenekari muzsikai foly­tatása. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől ötig .. . 17.00: Belépés nemcsak tornaci­pőben ... 18.10: Csak fiiatoknak! 19.13: Grabócz Miklós cigány dal- feldolgozásaiból. 19.34: Aggteleki séta. 20.25: Oj könyvek (ism.) 20.28: Közvetítés a gyoti Kisfa­ludy Színházból. Trónörö­kös. Padisák Mihály szín­müve. 23.15: Könnyűzene Vuk&n György szerzeményeiből. 23.45: Kotlári Olga virágéneke­ket énekel. Béres János furulyázik. 3. MŰSOR 15.55: Kapcsoljuk a Bayreuthi Festspielhaust. Wagner: Trisztán és Izolda. Közben: Kb. 17.20: Rendezte Rácz György (ism.) Kb. 18.10: Az operaközvetítés folytatása. Kb. 19.35: Mint oldott kéve. Kb. 20.25: Az operaközvetítés folytatása. Kb. 21.50: Dzsesszfelvételeinkböl. 22.25: A Lengyel Kultúra Hete. Taróczy Balázs, a Vasas 20 éves te­niszezője, egyéni- és páros magyar bajnok augusztusban amerikai ver- senykörútra indul. Napi két edzéssel készül a meghívásra, majd az ezt kő. vető Davis Kupa-mérkőzésekre. (MTI Foto—Kovács Gyula felv.—KS) • Ferenc és Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom