Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-17 / 165. szám
Ismertető Bács-Kiskun megyéről A Duna—Tisza közi Intéző Bizottság tervet dolgozott ki az ország legnagyobb megyéjében levő értékek gondozására, idegen- forgalmi hasznosítására. A számbavétel, a lehetőségek és a teendők során kiderült — amit már eddig is sokan sejtettek —, hogy a megyéről az itt lakók és a turisták sajnálatosan keveset tudnak. Kevés tájékoztató »jelent meg a megyéről. A kiadványok többsége gyorsan elfogyott vagy nehezen hozzáférhető. (A Kecskemét tanulmánykötet, a városról kiadott útikalauz és képes- köny például csak egyetlen helyen kapható, alig lehet megszerezni a kalocsai népművészetről készített kötetet...) A felismerést elhatározás követte. Bács-Kiskun megye címmel, nagy példányszámban, a megyei tanács és több más szervezet, intézmény támogatásával, a Bács megyei Lapkiadó Vállalat gondozásában tájékoztató füzetet adtak ki. A címlapon Tóth István fotóművész termő barackága azt jelképezi, hogy ez a vidék az ország gyümölcsöskertje. Négy útvonalon vezeti végig az olvasókat a 47 fényképfelvétellel színesített prospektus. Az E—5-ös mentén Lajosmizsétől, a Tanyamúzeumtól a félegyházi parkerdőig kalauzolja a turistákat. A füzet terjdelme' csak a legfontosabb, legérdekesebb műemléki, tájképi érdekességek rövid bemutatására ad lehetőséget, de azért jut hely a történelmi utalásokra, az érintett városok hangulatának az érzékeltetésére. A Bács-Kiskun megye külön is ajánlja a tőserdei, Tisza-parti üdülőkörzetet és Bugac látnivalóit. A Kunszentmiklóstól Kelebiáig bemutatott szakasz a nemzetközi vasútvonalat követi, míg A Duna partjainál címet viselő Tasstól a déli határig igyekszik áttekintést adni a látnivalókról. A Petőfi- emlékhelyek — Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szalk- szentmárton, Dunavecse, Szabad- szállás, Kunszentmiklós — ismertetése külön oldalt kapott. A fontosabb kulturális és sport- események programját talán jobb lett volna külön lapokon „mellékelni”. A kiadvány közli a múzeumokra, irodalmi emlékhelyekre, köztéri szobrokra vonatkozó adatokat. Gyakorlati tanácsokat köt csokorba az Idegenforgami szolgálat rész. Tartalmazza az utazási irodák, az autójavító üzemek, a benzinkutak címét, felsorolja az éttermeket, szállodákat, és a művelődési intézményeket. (Ez utóbbiak sorából sajnálatosan kimaradt a könyvtárhálózat.) A „Bács-Kiskun megye” kiadói a tájékozódás olcsó eszközének szánták ezt a füzetet. Kerülték a drága, „reprezentatív”, olykor öncélú formai megoldásokat: a rendelkezésre álló helyen minél több információ közlésére törekedtek. Ez nem is lenne baj, ha a Petőfi- Nypmda gondosabb munkát végzett volna. A képek egy része elmosódott, halványabb a szokottnál. Remélhetően a DUTIB és a többi érdekelt szervezet, intézmény megőrzi vállalkozó kedvét és a nyomdának alkalma lesz a mostani gyengébb teljesítmény feledtetésére. Továbbra is szükség van hasonló, esetleg bővebb megyei ismertetőikre, idegenforgalmi, turistáknak Szánt helyismereti kiadványokra. • A füzetet Heltai Nándor írta és szerkesztette. A térképet Pócs Péter, a fényképeket Pásztor Zoltán, Tóth Sándor, Kovács János és ifj. Karáth Imre készítette. A „Bács-Kiskun megye” című tájékoztató füzetet megyénkben is terjesztik. KECSKEMÉTI anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Tromler Károly (anyja neve: Bodor Etelka), Porvam Irén (Festő Irén), Kiss Márta (Viktor Erzsébet), Kazinczi Rózsa (Szenolefi Rózsa), Schrobár Mária (Beke Mária), Pap Judit (Szűcs Judit), Molnár László (Deák Ilona), Kerekes Zsuzsanna (Bakó Ilona), Ungvári Imre (Berecz Éva), Jánvári Györgyi (Szokodi Erika), Szabó Erika (Csontos Piroska), Nagy Norbert (Tóth Sára), Orbán Ferenc (Cseke Ilona), Dékány Adrienn (Megyesi Jolán), Hegedűs János (Ku- rucz Erzsébet), PUski Renáta (Boda- Tóth Lídia), Köbre Anikó (Deák Irén), Pataki Zsolt (Horváth Katalin), Márk- li Mónika (Lehóczki Hona), Lehóczki András (Gulyás Ilona), Vásárhelyi Anita (Hugyecz Hona), Bite Mariann (Nagy Ilona), Kiss Irén (Trungel Mária), Tóth Ernő (Németh Erzsébet), Brusznylczki Anita (Gere Sára), Ma- ginyecz Mária (Sánta Mária) Vörgye- si Oriána (Grónai Irén), Papp Sándor (Sebők Ilona), Szalai Rozália (Gulyás Rozália) és Cseh Attila (Meskó Erzsébet) . HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Hajdú Ferenc és Gál Ilona, Kabók József és Söröli Borbála, Fekete József és Schneider Piroska, Weither Endre és Tábi Edit, Balog Gábor és Túri Anna, Ölvödi György és Hajagos Terézia, Hegyi József és Bőszén Irén, Komáromi Miklós és Dalmati Veronika, Varga Gergely és Asztalos Veronika, Bállá László és Juhász Klára, Tóth József és Rideg Jolán, Oláh György és Döbrentei Éva, Veszelszki Frigyes és Pozdorai Erzsébet. MEGHALTAK: Szabó Józefné Varga Ida 60 éves.1 Benedek Károly 62 éves, Kokovai László 60 éves. Kara Mihály 76 éves. Kemény Istvánné Szakonyi Anna 72 éves. Kelemen Mihály 75 éves. Varga Mihályné Járvás Margit 71 éves, Tréfás-Tóin Jözsefné Néinedl-Varga Julianna 77 éves. Kispái István 47 éves, Babar Erzsébet 54 éves, Kalmár Pál 11 éves, Sváb-Kovács Lőrinc 6ö éves. Kovács Mihályné Zombori Piroska 74 éves. Szabados György 75 éves. Fazekas József 7 éves. Alföldi Pálné Zupka Eszter 54 éves. Manó Sándorné Pólyák Julianna B1 éves, Butyka János 46 éves,- Pintér Tamás fii! éves korban. Bartók-szeminárium Július 20-a. és augusztus 3-a között nyolcadszor rendezik meg a Bartók-szemináriumot, amelyre eddig 22 országból több mint 6G hallgató jelentkezett. A szeminárium több szempontból különbözik a korábbi Bartók- kurzusok hagyományos rendjétől. Színhelye a Nemzeti Zenedében (V., Semmelweis u. 12.) lesz. A hallgatók részére az idén is több programot szerveznek, köztük több kiránduásl, például ellátogatnak Pécsre a „Jeunesses Musicales” nemzetközi zenetáborba is. (MTI) Kecskeméti színész sikere A kritikusok szokatlan lelkesedéssel és egyöntetűséggel méltatják Major Pál kecskeméti színész szentendrei teljesítményét. A Katona József Színház színésze vendégként szerepel Goldoni: A kávéház című vígjátékának szabadtéri előadásain. Demeter Imre így ír: „Külön kell szólni egy szinte szokatlan figuráról: Major Pál borbélyáról. Színészi és rendezői telitalálat; ahogyan lereagálja a játékot, arca valóságos tükör: a terecske történetei néznek ránk belőle...” Csupán néhány színészi alakítás nyerte meg a tetszését Mál- rai-Betegh Bélának. Köztük, s elsősorban a borbélyt formáló kecskeméti színész! ...... még meg se mukkant, de máris arca van, sorsa van, élete van — s talán nem is mindenestül vígjátéki élete, hanem valódi.” Emlékezetesnek mondja alakítását. Kedvező a többi kritika is. Szélesítik az országutat 9 Annak idején Kiskunhalas és Kisszállás között két gépkocsi csak nagy nehezen tudott elhaladni egymás mellett. Nagyon keskeny volt az országút. Tavaly az út egyik oldalát, az idén a másikat szélesíti a Közúti Igazgatóság kiskunhalasi útmesterségének tíztagú Radnóti brigádja. A tervek szerint egy hét múlva készülnek el a munkálatokkal. Nemsokára korszerű, hat méter széles országút vezet Kiskunhalas és Kisszállás között. A meleg veszélyei Üjabb két halálos baleset A hozzátartozók jelentkezését kérik A hirtelen beköszöntött, szokatlanul meleg időjárás rendkívüli veszélyeket rejt magában az országúti közlekedésben. Túl azon, hogy a meleg fáradékony- nyá, álmossá teszi a gépkocsivezetőket, néhány járművezetőt a sebesség növelésére késztet, agresszívvá tesz. Különböző statisztikai felmérések azt bizonyítják, hogy a motor egyhangú zúgása, a kocsiszekrényben uralkodó hőség legtöbb embernél fejfájást, szédülést okoz, s tudunk olyan esetekről is, amikor a hosszú út megtétele után, éppen a meleg hatására a gépkocsivezető eszméletét vesztette. Az eszméletét vesztett gépkocsivezető nyilván nem ura járművének, s ezért súlyos baleset előidézőjévé válhat. Milyen tanácsot adhatunk a járművezetőknek? Egyszerre — ha erre lehetőség kínálkozik — ne tegyenek meg hosszú utat, időnként álljanak meg pihenni, s olyankor ne dőljenek le, ne aludjanak, hanem járkáljanak, végezzenek tornagyakorlatokat, ezzel frissítve vérkeringésüket. Nagyon jó hatással van a fáradtság csökkentésére a szőlőcukor, ez ugyanis. növeli a vér cukortartóimét, élénkebbé teszi a szívműködést. Lehetőség szerint a gépkocsi- vezetők ne fogyasszanak túl sok hideg üdítő italt, ez ugyanis jelentős mértékben növeli az iz- zadást, a szervezet sóveszleségét. Ütközben legjobb a meleg kávé, vagy tea, az ezekben levő izgatószerek kis mértékben növelik a reakcióképességet. Nemcsak az autósokat, de a motorkerékpár-vezetőket is fenyegeti a meleg. Különösen a fémből készült bukósisakok okozhatnak főfájást, olykor ájulást, eszméletvesztést. A fémből készült bukósisakok ugyanis a napfény hatására — függetlenül a sebesség okozta levegőhűtéstől — nagyon felmelegszenek, s mivel szíjjal az áll alá kel szorítani, szinte gőz képződik a bukósisak és a fej között. Jó tanácsként a fej párolgása következtében mondanánk el a motorosoknak, hogy időnként álljanak meg, vegyék le bukósisakjukat, s száraz ruhával —- törülközővel — szárítsák fel hajuk nedvességét, pihenjenek és csak így induljanak tovább. A meleg nemcsak az ember számára okoz gondokat, de bizonyos műszaki problémák is jelentkezhetnek a gépkocsinál, a motorkerékpárnál. A léghűtéses járművek gyorsabban melegszenek fel a 30—40 fokos hőségben, s könnyen előfordulhat, hogy az elégtelen hűtés következtében besülnek a dugattyúk. Ugyancsak a meleg hatására felforrósodhatnak a gumiabroncsok, leolvadhatnak a belső gumira vulkanizált föltok. A vízhűtéses motoroknál is előfordulhat, hogy a hűtőben lerakódott. szennyeződés elzárja a víz körforgásának útját, ilyenkor felforr a hűtőben a víz. Ebben az esetben a gépkocsivezetőnek meg kell állnia, s a motort alapjáratban működtetnie kell, s csak bizonyos idő eltelte után vegye le á hűtősapkát, s öntsön hozzá hideg vizet Ennek megtörténte után legjobl azonban szakértő szerelőt felkeresni. Ez még mindig kevesebbe kerül, mint egy esetleges csapágyolvadás. A gépkocsivezetőknek a figyelmébe ajánljuk még azt is, hogy nyáron sűrűbben ellenőrizzék^1 a motor olajszintjét, hiszen a melegben az olaj párolgása is nagyobb, mint hűvös időben. Néhány gyakorlati jótanácsot próbáltunk adni azok számára, akik gépkocsival ebben a hőségben kénytelenek közlekedni, túrára indulnak. Gémes Gábor Hétfőn, nem sokkal este 8 óra után az E—5-ös számú főútvonalon, Kecskemét határában tragikus szerencsétlenség történt. Ko- már István 52 éves tatabányai lakos Zsiguli személygépkocsijával Kiskunfélegyháza irányába haladt. A menetirány szerinti jobb oldalon elütötte a vele szemben szabályosan közlekedő, eddig még ismeretlen személyazo- nosságú gyalogost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Komár Istvántól vezetői engedélyét elvették. Az ismeretlen férfi személyleírása: 65—70 év közötti, 160 centiméter magas, rosszul táplált, ősi hajú, elöl kopaszodó, ovális arcú, kék szemű, orra egyenes. Igen sovány testalkatú. Ruházata: fekete kalap, barna kordbársony zakó, fekete posztómellény, fekete csíkos szürke ing, sötétkék posztónadrág, barna félcipő. Ruházatára jellemző, hogy nagyon kopottak, szennyesek, szakadozottak. Külső megjelenése igen elhanyagolt. A rendőrség kéri, ha valaki a személyleírás alapján felismeri az áldozatot, jelentkezzen a kecskeméti rendőr-főkapitányság közlekedési alosztályán, vagy a legközelebbi rendőrőrsön. A másik halálos baleset Or- govány határában történt este tíz óra után. Vigh József 22 éves pusztaszeri lakos motorkerékpárjával Orgovány felé haladva későn vette észre a vele azonos irányban közlekedő, Hajdú Sándorné hajtotta egyfogatú lovas kocsit, amely szabályosan ki volt világítva. A motoros teljes sebességgel a lovas kocsinak ütközött. Vigh József olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A balesetért a lovas kocsi hajtóját felelősség nem terheli.' öregcsertő és Kecel között szabálytalanul kanyarodott személy- gépkocsijával Huzián Ferenc 35 éves kővágószőlősi lakos, akit ugyancsak szabálytalanul előzött Tóth Mihály szajoli motoros. Az összeütközés következtében Tóth Mihály könnyebben, utasa, Barta Ilona 15 éves szajoli lakos súlyosan megsérült. A balesetért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli. Szabálytalan előzés miatt tör-, tént baleset Dunapataj határában. Glafák László budapesti lakos személygépkocsijával úgy előzött, hogy a menetirány szerinti jobb oldalra való visszatéréskor elütötte az úton gyalogosan közlekedő Török László 61 éves, Dunapataj, Béke utca 13. szám alatti lakost. Az idős férfit súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Tataháza és Bácsalmás között 80 kilométeres sebességgel vezette személygépkocsiját Szegi Sándor Bácsalmás, Kálvária utca 49. szám alatti lakos. Előtte egy személyautó fékezett, ezért Szegi is rátaposott a fékre,' ám a gépkocsi áttért a bal oldalra, ahol ösz- szeütközött Vinek József 46 éves Dusnok, Vörösmarty utca 21. szám alatti - lakos személygépkocsijával. Vinek József súlyosan, uta*- sai közül hárman könnyebben megsérültek. A szabálytalankodók ellen eljárást indítottak. G. G. • Lapzártakor érkezett • A DÍVSZ Ciprusért. Panosz Peonidesz, a Ciprusi Béketanács főtitkára, a Ciprusi Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja kedden a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti székházában tájékoztatta a DÍVSZ vezetőit a Cipruson július 15-én kirobbant katonai puccs hátteréről. A főtitkár, aki korábban az EDON-nak, a \ DÍVSZ ciprusi tagszervezetének elnöke vplt, a világszövetség támo- , gatását kérte: a DÍVSZ szervezzen szolidaritási kampányt a Maka- i riosz elnök vezetése alatt álló haladó ciprusi erőkkel. A Demokrat!- [ kus Ifjúsági Világszövetség irodája kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozatában elítélte a görög kormány durva beavatkozását Ciprus belügyeibe, s felhívta a világ haladó ifjúságát, hogy széles akció- | egységben bélyegezze meg a fasiszta .görög junta beavatkozását, i juttassa kifejezésre szolidaritását Ciprus haladó erőivel, (MTI) • A FRANCIA NEMZET- GYÜLÉS ELNÖKE PRÁGÁBAN. Edvar Faure (balra) volt francia miniszterelnököl, a nemzetgyűlés elnökét fogadja Prágában Alois Indra, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke. (Telcfoto — CTK—MTI —KS.) • összeült a Biztonsági Tanács. A Biztonsági Tanács kedden, közép-európai idő szerint 21.00 órakor ült össze a ciprusi helyzet megvizsgálására — jelentették be hivatalosan az ENSZ székhelyén. Az ülés összehívását Zénón Rosszidesz, Ciprus állandó ENSZ-képviselő- je kérte Makariosz elnök megbízásából, aki a legfrisebb jelentések szerint kedden délután elutazott a szigetről. Úgyszintén bejelen, tették az ENSZ székhelyén, hogy Luis Weckmanri nagykövet, az ENSZ főtitkárának ciprusi személyes képviselője és Premi Csang tábornok, a Cipruson állomásozó ENSZ-erők vezérkari főnöke Paphos- városában találkozott Makariosz elnökkel. (AFP, TASZSZ) 9 Husszein Szadattal tárgyal. Kedden megérkezett Alexandriába Husszein jordániai király, hogy háromnapos tárgyalásokat folytasson Szadat elnökkel. A jordániai uralkodót a repülőtéren maga Szadat- fogadta. Ezután a két államfő Szadat alexandriai rezidenciájára hajtatott, ahol ma megkezdődnek a hivatalos egyiptomi—jordániai tárgyalások. Témájuk mindenekelőtt a közel-keleti genfi békeértekezleten képviselendő arab állásponttal kapcsolatos. Ebből a témakörből az egyiptomi lapok fontossági sorrendben elsőként emelik ki Jordánia és a palesztinai gerillák viszonyának a kérdését. Szadat meghívására néhány nap múlva Kairóba érkezik Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke is. (MEN, Reuter, UPI) 9 Ülésezett az MLSZ Intézőbizottsága. Az MLSZ Intézőbizottsága kedd délutáni ülésén -több - napirendi pontot tárgyalt meg. Elfogadta a magyar küldöttek jelentését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség frankfurti kongresszusáról, valamint a játékvezetés néhány fontos kérdésével kapcsolatban tett javaslatot. Kiegészítésekkel jóváhagyta a különböző szakbizottságok ügyrendjét, feladattervét, az évi munka- és üléstervét. (MTI) 9 Az OKP elnöke fogadta a szovjet pártküldöttséget. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke kedden fogadta azt a szovjet pártküldöttséget, amely Borisz Ponomarjovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével olaszországi látogatáson tartózkodik. A szovjet delegáció az Qlasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására érkezett Rómába. A vendégek találkoznak majd az OKP több más vezetőjével is. ' 9 Jegyek a bajnokok tornájára. A Népstadionban július 30. és- augusztus 6. között sorrakerülő bajnokok tornájára (Ferencváros, Ü. Dózsa, Bp. Honvéd, Vasas, MTK, Rába ETO, Videoton) az érdekelt klubok székházában elővételben már kaphatók a jegyek. (MTIV — Kérem a vízumát! % PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának nápilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger Andris igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatali 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KIP 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 £ t i