Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-07 / 131. szám
1914. június 1. • PETŐFI NEPB • f ÚTTÖRŐÉLET A táblákra felkerült az Ó, az IÓ. a CIÓ és néhánv nap múlva, miért is tagadhatnánk Valóban itta várvaJvárt VAKÁCIÓ! Tíz, tanulással töltött hónap után a pihenés, a táborozás, a vakációzás minden öröme várja, az úttörőket, kisdobosokat. Az elmúlt tanévben valameny- nyien gazdagabbak lettetek, hiszen írni. olvasni, számolni tanultatok, megismerkedtetek a nyelvtani szabályokkal, a földrajzi fogalmakkal, a fizika, kémia törvényszerűségeivel. Tudásban mindenképpen gyarapodtatok, megérdemlitek tehát a pihenést, hogy majd szeptemberben újból örömmel induljatok iskolába. A nyáron azonban ne feledkezzetek el néhány dologról. Arról például, hogy az öncélú pihenésnek, a délig ágyban heverészés- nek nincs semmi értelme, csak lustává tesz, benneteket. Tűzzetek ki tehát célokat: néhány könyv elolvasását — és kijegyzetelését — otthonotok tisztántartását, szüléitek és na gyszüleitek néhány munkájának magatokra vállalását. Itt természetesen köny- nyebb feladatokra gondolok, bevásárlásra. takarításra. • Többen jelentkeztek nyári munkára, konzervgyárba, vagy termelőszövetkezetbe gyümölcsöt szedni, gyomlálni. Ezek a pajtások helyen cselekedtek: a zsebpénz előteremtése mellett megismerkednek a közös munka örömével és gondjával. Néhány hét eltelte után megértik — vagy legalább jobban értékelik — szüleik munkáját. Azoknak, akik táborozni indulnak hasznos, jó időtöltést kívánunk. Néhány táborhely felkeresését is tervezzük, hogy a Bács- Kiskun megyei úttörőkről a vakáció idején is hírt adjunk. Az Űttörőélet búcsúzik most olvasóitól. de szeptember elején újból jelentkezünk! Köszönetét mondunk valamennyi tudósítónknak, krónikásoknak. Kérjük és várjuk jelentkezésüket a következő tanévben is. Rejtvényfejtőknek Az úttörőknek szánt,' Sportvetélkedő című rejtvény helyes megfejtése: Népstadion; Papp László. Jó megfejtéséért könyv- jutalmat. nyert: Hajdukovics Magdi, Felsőszentiván, Fazekas István, Solt, Szabó Márta, Izsák. Viszmeg Margit, Mélykút, Szvé- "ikU"Csábit 'Kéléshalom. A ttony- • vékéi 'po^n.'Kuídjüik él re'^yjp'e.: Seltne« Katalin EGY HÁZ, AHOL 132 NYELVEN OLVASNAK Moszkvában a külföldi irodalmi könyvtár olvasói között az ember „kulcsot” kap a világ könyvraktáraihoz. Ez nagyon egyszerű dolog. Veszünk egy hosszú kékes színű blankettát, ráírjuk a .könyvitárban 132 nyelven, több mint 4 millió példányban őrzött kiadvány közül kiválasztott mű címét és fél óra múlva kézhez kapjuk a megrendelt könyvet, folyóiratokat, újságokat és elhelyezkedhetünk velük az olvasóteremben. A könyvtárnak összesen 14 olvasóterme van. Ezek közül az egyik: az audovizuális anyagok terme. Az olvasók itt magnetofonfelvételeket, hanglemezeket hallgatnak, diafilmeket, oktatófilmeket néznek. A könyvtárnak 60 000 állandó olvasója van. Naponta 1500—2000 ember látogatja.. Az épület azonban nemcsak könyvtár, hanem sajátos tudományos központ is, ahol a mai külföldi irodalmat tanulmányozzák és kiadói tevékenységet is folytatnak. ,■ V askúti Gyermekrajzok díszítik a művelődési ház folyosóit, a bejárati ajtón jól elrendezett feliratok, ízléses dekoráció mindenütt — látszik a gondos kezek munkája. Taskovics Jánosné. a művelődési ház igazgatója félbeszakít- - ja az ebédfőzést, hogy tájékoztasson Vaskút kulturális életéről. — Hetenként háromszor tart foglalkozást az ifjúsági klub, vasárnap délelőtt gyermekfoglalkozás, kedd este a sakkozók „edzenek". Van fotószakkörünk, díszítőrnűvészkörünk is, most szervezünk egy bábcsoportot. — Milyen a művelődési ház látogatottsága. — ötven fiatal rendszeresen eljön a foglalkozásra, általában száznyolcvan—kétszáz ember fordul meg nálunk. Színházi elő’ adást nem rendeztünk ebben az évben, eléggé rossz állapotban van a nagyterem. Megnézzük a klubszobákat is. A berendezés kielégítő, szól a magnetofon, csak a csupasz parketta szúr szemet. Bizony, elkelne néhány szép szőnyeg. A művelődési ház éves költségvetése 186 ezer forint. A tanács ötvenezret, a termelőszövetkezet hatvannégyezret ad, a többi pénzt „kigazdálkodja” az intézmény. — Milyen előadások arattak nagy sikert mostanában? — Sokan jöttek el Mátrai Sándor élménybeszámolójára, s amint olvashatta a plakáton, Ladányi Mihály költői várjuk. A művelődési ház emeletén tágas, világos, szép könyvtár. — Bezzeg azelőtt! — mondják többen is. — Azelőtt egy szűk, rozoga helyen kölcsönözték az olvasnivalót. — Hány kötetük van? — kérdezzük Kiing Istvánné könyvtár- vezetőt. — Nyolcezer-ötszáz. S hatszáznál több olvasó. — Nem érzik kevésnek ezt ekkora községben? — De, azt hiszem, kevés. Azonban, ha figyelembe vesszük, hogy néha egy-egy olvasó az egész családnak kölcsönöz, nem látszik ilyen rossznak az arány. — Mennyit költhetnek évente állománygyarapításra? — Eddig tizenötezer állt rendelkezésünkre; az idén már huszonötezer forint, örülünk neki, sok jó könyvet vehetünk rajta. — Ugye itt is a fiatalok olvasnak leginkább? — Igen: a beiratkozottaknak a fele fiatal; sőt., több is. Ezért nQrgV^ks^ijnk11 'rfiitlél’1 több "Ifjúsági b"rn’űvet 'beszerezni:u' — Mire a legbüszkébbek? — Nem vagyunk büszkék. Esetleg arra, hogy harmincnégy féle folyóiratra fizetünk elő.-r— Vaskút nemzetiségi község. Gondolnak a német, illetve a szerb-horvát anyanyelvűekre is? — Száznál több német és hetvenöt szerb-horvát tyjnyvünk van. Nézze, ezen a forgós tárlón éppen az új német művek láthatók. — Olvassák is ezeket? — Hát... Hogy őszinte legyek, nemigen. A raktár és a kölcsönző egy helyen van; szabadpolcos rendszer. Mellette az olvasó- és tévészoba. Mindenütt tökéletes rend, sok növény, virág, régi tárgyak, kerámiák többfelé, díszítésül. — Naponta hányán fordulnak meg itt? — Átlagosan húszán legalább; télen többen is. Kíváncsiak voltunk, ki az a takarítónő, aki állandóan ilyen gyönyörű tisztává „varázsolja” ezt a nagy épületet. Matheis Antal né, harminchárom éves ász- szony. Ezt mondja: ha az ember elvállal valamit, azt csinálja meg becsületesen. Megtudtuk, hogy ő is nemzetiségi, ezért megkérdeztük: — Beszél németül? — Az anyanyelvem — így a tömör válasz. — S a szülei? ök mennyire? — Jobban tudnak németül, mint magyarul. Nekem viszont egyforma mindkettő. De talán már a magyar valamivel jobban megy. — A gyerekei? — ök járnak németórára. —’ Gondolt már arra, vajon melyik vidékről települtek ide Bácskába az ősei? — Igen; valamikor régen,több mint kétszáz évvel ezelőtt a Svábföldről jöttek. Tekintélyes külsejű házak, széles utcák, fákkal, bokrokkal, sok-sok virággal. Az egész falu a rendezettség és ésszerűség képét mutatja. Feltűnő az is, mennyi üzlet van. Húsbolt, vegyesbolt, bisztró, élelmiszerbolt stb. Nézzük a többnyire világos falú, tiszta házakat, udvarokat, s egyikőnk ezt mondja: — Ezek a vaskútiak mintha csak megtudták volna, hogy riportot akarunk írni róluk, s ezért sietve mindent szépre festettek, kidíszítettek! Persze mindez csak tréfa volt; jót nevetünk a dolgon. Ismételten megállapítjuk: Vaskút rokonszenves község. A főutcán a megállónál buszra vár két nagyleány. Vajda Rozália és ftácz Mária. Mindketten tizenhét évesek. Bajára járnak át dolgozni, a fehérneműgyárba. — Szeretnek Vaskúton élni? — Nagyon, csak kár, hogy itt nem tudunk elhelyezkedni. • — Mennyi a havi keresetük? — Kettőezer-kétszáz forint, — Az életkorukról ítélve: nem szakmunkások. így van? — Igen. Jövőre szeretnénk beiratkozni iskolába. Szakmunkások akarunk lenni. — Hová járnak szórakozni? ■ — A presszóba. — Máshová? A művelődési otthonban nem? — Ritkán. — Mikor voltak ott? — Az idén egyszer. — Volt valamilyen előadás, rendezvény akkor? — Nem, csak magnózás. A városiasodás jelei falun — írhatnánk alcímként. Az ÁFÉSZ vendéglőjében előfizetéses menü kapható. Ma burgonyaleves, sertéspörkölt, saláta az ebéd. A helybeliek szerint jól főznek itt, az árak sem magasak, 'a szövetkezet dolgozói és szakmunkás- tanulói kedvezményt kapnak. Egy nyugalmazott erdész véleménye: — Négy éve viszem innen az ebédet, meg vagyok elégedve a mennyiséggel is, a minőséggel is. ,Apró Jánosné két gyermekével együtt jár ebédért az -ÁFÉSZ- vendéglőbe: — Olcsó az étel, meg főként "nemPkelP ótthbH"kínlódnom a 'főzéssel. ‘9t| ImaeiBSid A falakon, az asztalokon zöld növények, virágok. Az egyik sarokban fekete zongora, az üzletvezető szerint nem használják. Havonta egy-két lakodalmat ebben az étteremben rendeznek meg, ilyenkor nagyobb a bevétel, mint a hétvége két napján. — Általában mennyi a havi forgalom? — Száz—száztizezer forint. Mi is megebédelünk, s egyetértünk azokkal, akik dicsérik a szövetkezeti vendéglő konyháját. A városiasodást említettük az imént. Nos, az étteremtől nem messze, falun szokatlan cégtábla hívja fel figyelmünket: Kozmetika. Benyitunk az ajtón, a csöppnyi, de jól felszerelt műhelyben György Béláné kozmetikus épp arcmasszázzsal van elfoglalva. — Mióta van kozmetikai szalon Vaskúton? — Tavaly végeztem Baján, ott nem találtam állást, az itteni ipari szövetkezet viszont szívesen nyitott műhelyt. Féléves „próbaidő” után bebizonyosodott, hogy életrevaló a vállalkozás, jövőre már tanulót is felveszünk. ä.— sok vendége van? — Az első „fecske” az általános iskola igazgatóhelyettese volt, azóta sokan megfordultak itt, szinte mindegyik foglalkozási réteget képviselik a lányok, asszonyok. Naponta hat-nyolc vendég jön. Meglepődünk, amikor belépünk a presszóba. Az első szavunk ez; — Miért nem lehet Baján, Kecskeméten ilyen presszó? Ilyen ízléssel berendezett, ennyire vonzó, kellemes, otthonias: miért nincsen? Aki azt gondolná, hogy eltúlozzuk, utánanézhet Vaskúton. Minden este zene, tánc. A havi forgalom száznegyvenezer forint. A tavaly megnyílt szórakozóhelyre naponta átlagosan nyolcvanan nyitnak be: — Sok a részeg ember? —kérdezzük Lieber Imre üzletvezetőt, — Dehogy; szinte elő se fordul. Ha valami probléma akad, az inkább az átutazókkal, a vidékiekkel. S akkor sem a fiatalokkal. (Később a tanácselnök azt mondta, hogy ők erre a presszóra a legbüszkébbek jelenleg. Igazat adunk neki.) Jenei Sándorné kézbesítő öt éve hordja a postai küldeményeket a Damjanich utca környékén lakóknak. — Nem nehéz ez a munka egy nőnek? — Én nagyon- szeretem ezt a foglalkozást. Egyszer helyettesíteni „ugrottam be”, azóta csinálom. Reggel fél kilenkor kerékpárra ülök, és elindulok a körzetbe. — Újságot is visz a házakhoz? — Csak néhány Petőfi Népét, Ludast, az előfizetőkhöz egy kollégám ját. A tanácsházán kellemes meglepetésben van részünk. A folyosón gyermekrajzokból szép házi kiállítás. Lehet talán száz rajz, festmény a falakon. Nézegetjük, gyönyörködünk, s közben emlegetjük Weintráger Adolf festőművészt, 'aki hosszú éveken keresztül valósággal csodát művelt itt a gyerekekkel. Szakkörének tagjai díjat díjakra halmoztak, szinte nem győzték hazahozni" az aranyérmeket a versenyeken, kiállításokon, pályázatokon. Sárosi György tanácselnök ezt mondja az irodájában: — A szülők örülnek, ha gyerekeik rajzát láthatják a nyilvánosság előtt. Ez is szempont; s még inkább az, hogy fejleszteni kell az emberek, látáskultúráját, ízlését. Néhány perces társalgás után búcsút veszünk az elnöktől. Ne zavarjuk tovább: éppen indul egy fontos megbeszélésre: két téesz „egybekelését” készítik elő. A község határában épült fel ^Jjl^jaijiÁlJgnn Gazdaság kor- . szerű kombinátja. Az ötvenezer hektoliteres borpincének negyven dolgozója van. A műszaki és adminisztrációs személyzet Bajáról jár ide dolgozni. Szentlászlói László főborász, a kombinát vezetője, több mint másfél évtizede. Sok-sok látogatójuk akad; most éppen a balatonboglári kertészeti szakmunkásképző intézet tanulói vannak itt, tapasztalatcserén. Értéssel és elismerő szavakkal nyilatkoznak a látottakról. Ígérik, hogy sokáig emlékeznek erre a mai napra. Házigazdánk mutatja a vendégkönyvet. A száz és száz érdekes bejegyzés közül kiválasztottunk egy nekünk különösen tetszőt. Szó szerint ide írjuk: „Csodálatos hely, kis mesepalota a homoktenger közepén. Arról beszégettünk: jó lenne írói alkotóhúznak, itt optimista müvek születnének.” És az aláírás: Darvas József. A Magyar Írók Szövetségének nemrég elhunyt elnöke ezekkel az aranyos humorú, szép szavakkal vallott itteni látogatásáról. Felmegyünk az épület tetejére. Körös-körül szép kilátás. Amerre ellátunk, ezernyolcszáz hold szőlő, s sok köztes gyümölcsös. Ködös a levegő, esőfelhők közelednek, felerősödik a szél. Búcsúzunk Vaskúttól; a faluból kiérve tiszta illatú erdők intenek utánunk. Kontra György — Varga Mihály Lakos Kálmán: Cigányfiú. díjjal jutalmazott fotó.) (Az SZMT megyei pályázatán első KÖNYVHÉTI KJNALAT Nemeskürty István: Elfelejtett évtized Nemeskürty István irodalom- és filmtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa — olvasható a Magyar Irodalmi Lexikonban az ünnepi könyvhétre megjelent „Elefelejtelt évtized” című kötet szerzőjéről. Történetíróként ugyancsak rangot, tekintélyt szerzett. Nem véletlen a „történetíró” megjelölés, hiszen Nemeskürty nem első ízben adja tanú jelét an- — nak a kivételes képességének, hogy sajátos közvetlenséggel képes feleleveníteni az elmúlt korok eseményeit. Körültekintő adatfeldolgozó, anyaggyűjtö munkára támaszkodva, a krónikás hangján, közérthető nyelven hozza közeibe letűnt idők magyar históriáját. Könyvei szinte egyik napról a másikra eltűnnek az üzletek polcairól. A könnyed stílust árasztó művek történelmünk kevéssé ismert korszakait, elhallgatott időszakait vagy az úgynevezett „kényes” szakaszait elevenítik fel. Ezt tette a „Rekviem egy hadseregért” című könyvében, az 1943-as doni katasztrófáról szólva, amikor két hét alatt értetlenül pusztult el százötvenezer ember. Könyvet írt Dózsa Györgyről úgy, hogy minden idealizálást kerülve hozta közel a ma emberéhez a legendás hírű parasztvezért. Vitákat — és néhol felháborodást — váltott ki az „Ez történt Mohács után” címen megjelent krónikája is. amelyben a megszokottól és a tanultaktól eltérően idézi fel a mohácsi csatavesztést követő éveket. A két utóbbi könyvet kerekíti trilógiává mostani müve. A történelmi tények mögött elsősorban az embert láttatja. „1542—1552: Tíz esztendő magyar krónikája” — áll a cim alatt. Eleve figyelmezteti az olvasót: krónikát olvas, amelyben a történész. a marxista író, a humanista ember vall olvan tíz esztendőről. s ennek az évtizednek embereiről. amit és akiket méltatlanul felejtettünk el. 1541. augusztus 29-én — tizenöt esztendővel a mohácsi csata után — a budai Várba, a magyar királyok székhelyére, az ország köa ténnyel kezdődik az „Elfelejtett évtized”. Nemeskürty Dózsa- könyvébén és az „Ez történt Mohács után”-ban elkezdett szigorú logikával, a történészek által is alkalmazott oknvomzó módszerrel bizonyított tézist folytat tovább. Érzékelteti, hogy Szulimán útját az 1526-i mohácsi csatatérről Buda elfoglalásáig — és ezután is — a magyar feudális anarchia és Európa nagyhatalmai egyengették. A világi és egyházi főurak nem merték fegyverbe szólítani á rna'gyár parasztságot, a maguk erejében semmit sem bíztak, s a külső erőktől vártak segítséget. Európa nagyhatalmai ugyanakkor a törököt olyan ellenségnek tekintették. akit nem legyőzni, hanem felhasználni kell saját érdekeik érvényesítésére. A belső pártharcok az egyéni hatalmi törekvések. az uralkodó osztály érdekei a tönk szélére sodorták az országot. A Mohács utáni sivár évtizedek nagy távlatokba tekint: politikusa, Fráter György ismerte fel a török elleni eredményes harc társadalmi és politikai alapjait. Tudta, hogy az eredmény reményében csak erős központi hatalommal összefogott ország veheti fel a harcot. Ennek a rendkívül tehetséges, kiváló diplomáciai érzékű embernek is emléket állít Nemeskürty István úgy, hogy György barát élete utolsó évtizedének küzdelmeit Európa és Magyarország uralkodóival, nemeseivel állítja párhuzamba, illetve szembet Fráter György tudása révén lett az ország ügyeinek és politikájának irányítójává, ismerte a népet. Tervét megvalósítani mégsem tudta, mert erősödő hadseregétől épp úgy félt, a magyar nemesség, mint Ferdinánd Habsburg király. Orgyilkosok megölték. Féltek tőle. nevét sem vésték fel sírkövére, csak ezt a latin mondatot: Mindenki halandó! Az egykori török miniatúrával díszített borítójú és szövegfakszi- _ milékkel illusztrált könyv végére érve ismételten megállapítha- tótó: Nemeskürty István méltán neves és sikeres író. Kon':'romi Attila Nem mindig volt rágógumi... — (15) Gyugyó!... Gyugyó!... — Itt vagyok! — Mit csinálsz te itt?... Bocsánat! Az ápolónők fehér köpenyében madárkatermetű fiatal nő állt nem messze tőlünk. Kilépett a lámpa fényköréből, s kémlelődve közelebb jött. Felálltam. — Én kérek bocsánatot! — mondtam, s bemutatkoztam. — Én vagyok az oka mindennek. — Hagyja csak! — hallatszott a pádról. — Zsuzsa majd kiment engem a doktorok előtt, ugye?! Elbeszélgettem egy kicsit az elvtárssal. -' — Szólhattál volna! Kihoznám a kabátod. — Már végeztünk! — mondtam. — Akár indulhatunk befelé. Háttal állt a fénynek, az arcát nem láttam jól. Tétován állt ott, mint aki nem tudja: várjon, vagy hagyjon bennünket. A pádon nem kívánták a jelenlétét, így aztán sietve elköszönt. Mire megfordultam, az én emberem is felállt a pádról. — ö az, ugye?! — kérdeztem. — Igen! — mondta. — Azóta állandóim mellettem van. — Elvált? — Á, dehogy!- Azelőtt is ezen az osztályon dolgozott. — És a gyerek? — Meg fogja szülni. Elindultunk a „B” épület felé, talpunk alatt meg-megzörrent az idei avar. Lassan váltottunk lépteket és szavakat. — Mégis úgy van, ahogy mondta. Az igazságnak csak a felületén jártam. — Nem láthatott az igazság homloka mögé — mondta meg- bocsátóan és ismét azzal az öreges bölcselkedéssel. — Ha újra írhatná, hogyan fejezné be? — Az eredmény így is ugyanaz — mondtam. — Maga hősiesen helytállt. Önmagában is. Épp a következő lámpa fénykörébe kerültünk. Láttam az arcán, hogy jólesett neki. amit mondtam. de mást várt tőlem. — Nem erre gondoltam. Zsuzsára. meg énrám. A kettőnk dolgát hogyan fejezné be? — Sehogy!? — mondtam. — Nem fejezném be. mert nincs még vége. Ezen hosszasan elgondolkozott. Szótlanul értünk az épület bejáratához. Ott megállt és szembefordult velem. — Járt azóta a faluban is? — Jártam! — Ott mit csinálnak? — Felállítottak egy másik fúrótornyot. Legalább száztonnásat. Új kutat fúrnak. Kezdik elölről. VÉGE. Az ember már több ezer évvel ezelőtt rákapott arra, hogy különféle gyantákat rágjon. A rágógumigyártást iparággá, mégpedig rendkívüli módon gyümölcsöző iparággá csak 1871-ben fejlesztették az amerikaiak. A felnőtteket a második világháború idején kerítette hatalmába a rágógumimánia. Ekkor a Pentagon ugyanis elhatározta, hogy az európai és a csendesóceáni fronton harcoló katonák fejadagjához rágógumit is adnak. Az amerikai katonák a helyi lakosság között ajándékképpen osztogatták a rágógumit és így „ingyen” reklámot csináltak az amerikai terméknek. A frontról hazatérő katonák továbbra is rigó- gumifogyasztók maradtak. Azóta a rágógumi — legalább- s az Egyesült Államokban — elsőrendű „szükséglet cikké” vált. Az amerikaiak. áltálában 185 darabot fogyasztanák évente. A statisztikai kimutatások szerint őket a kanadaiak, az ausztráliaiak, az angolok, a brazilok, az argentinok és az olaszok követik. Egyes országok erősen kétségbevonják a rágógumi ártalmatlanságát. A gyártó cégek azt állítják, hogy legfeljebb a fogra lehet ártalmas.
