Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-14 / 137. szám

1974. június 14. • PETŐFI NEPE • 5 LEVÉLVÁLTÁS A VILÁGHÍRŰ DÍSZLETTERVEZŐVEL, KORDA VINCÉVEL — EMLÉKEK EGY LETŰNT VILÁGRÓL — KISKUNMA JSAI BAROMFI LONDONBAN ÉS PÁRIZSBAN A Korda család, Kecskemét és Kiskunmajsa Sándor, Zoltán, Vince, a három világhírű Korda testvér a század első évtizedében a kecskeméti re­formátus főgimnázium diákja volt. 1906 szeptemberében Zoltán a második, Sándor a negyedik osztályban kezdte meg kecskemé­ti tanulmányait. A következő ősztől Vince is a híres kollé­giumban élesítette elméjét. Ekko­riban még a Kellner nevet hasz­nálták. 1909-ben a két fiatalabb járt a kecskeméti főgimnázium­ba. Szó, ami szó, erős túlzással le­hetne őket jó tanulóknak nevez­ni. Csupán Zoltánnak a bizonyít­ványában fordulnak elő egyesek, azaz a legjobb jegyek. Bátyja és főként öccse értesítőjében úgy nőttek az elégségesek, mint a gomba. Tévesen írta a Katona József Múzeumban 1971-ben rendezett Korda Vince-kiállílás méltató ja, hogy a festőművész „már kecskeméti gimnazista ko­rában kitűnt rajzkészségével”. Rajzból is éppencsak megfelelt. Az új tanéviben már hiába ke­ressük nevüket a közös értesí­tőben. k A Korda család bemutatása szinte felesleges. Sándor a Ta­nácsköztársaság idején a film­gyártás művészeti vezetője volt, később az angol filmipar legerő­teljesebb egyénisége. Zoltán si­keres egzotikus filmek rendezője­ként tette ismertté a nevét. Az 1897-ben született Vince festőmű­vészként és díszlettervezőként ért el nagy sikereket, öt kap­csolja a legtpbb szál a mai Bács- Kiskun megyéhez. Gyerekkorá­ban Kiskunmajsán is élt, két oszcályt Kecskeméten végzett. Az első világháború után évekig a kecskeméti művésztelepen dolgo­zott. Iványi-Grünwald Béla volt egyik mestere. 1919 októberében részt vett a kecskeméti művészek és rajztanárok képkiállításán, többek között Perlmott-Csaba Vilmos, Kandó László, Nikolszky Jenő társaságában. Ott voltak festményei, rajzai a nevezetes 1924-es fővárosi tárlaton. Ezen összegezték a művésztelep tagjai kecskeméti tanulmányaikat. (A régi barátságot nyugtázta a há­rom esztendeje a Katona József Múzeumban szervezett kiállítása.) A rossz gazdasági viszonyok, a tespedt művészeti élet miatt kénytelen --volt a húszas évek közepén emigrálni. Franciaor­szági tartózkodás után London­ban telepedett le. Bátyja híres filmvállalatánál dolgozott, ö ter­vezte — többek között — a Lady Hamilton, a VIII. Henrik magán­élete, a Bagdadi tolvaj, a Remb­randt díszleteit. Az USA-ban A leghosszabb nap társtervezője­ként érte el legnagyobb sikerét. A nyolcadik évtizedhez közele­dő Korda Vince kifogyhatatlan szeretettel gondol szülőföldjére. Szívesen válaszolt az életéről, családjáról tudakozódó kérdése­inkre. — Hogyan került Kiskunmaj- sára? — Apám, Kellner Henrik gaz­datiszt vol. Túrkeve mellett szü­lettünk mind a hárman, egy ma már nem létező tanyán. Még ki­csik voltunk, amikor apám vá­ratlanul meghalt bélcsavarodás­ban. Anyámnak új életet kellett kezdenie. Wem tudom, hogy miért vá­lasztotta Kecskemétet? Talán az iskolák miatt? Azt remélte, hogy a nagyobb városban könnyebben boldogul? De a kérdés a kiskun- majsai kapcsolatokra vonatko­zott! Nagyapám, Weisz Lipótélt ott, szűcs volt. Fia gyümölcs- és baromfiexporttal foglalkozott. Saroknázban laktak. Az utca ne­vét már nem tudom felidézni. Hosszan-hosszan húzódott, árok szegélyezte, az állomást (a ci­gányvárost) kötötte össze a főtér­rel. Arra is emlékezek, hogy az udvar mindig tele volt gyümöl­csös- és tojásos ládákkal, ba­romfiketrecekkel. Innen szállí­tották az árut a tehervagonok­ba. A ládákkal, ketrecekkel min­dig utazott valaki, hogy etesse, itassa a baromfiakat kidobja az utcára a megromlott gyümöl­csöket. Ez mind a jéghűtött va­gonok előtt volt. Sokat időztem Majsán nyaran­ként és most is előttem van, ami­kor nagybátyám és Károly bácsi, a kocsis, mindenféle emléktár­gyakkal jöttek haza. Elhozták kis üvegben az Eiffel-torony mását. Ha megfordították: hullt a hó. Tetszett „a londoni híd” is. Nagyszülejm háza tele volt a sü- vegcsináláshoz, kabátkészítéshez szükséges faformákkal és birka­bőrrel. Anyám Újvidéken szüle­tett. Valószínűleg innen mentek Maj.sára, de nem tudom, hogy mikor. Bécsben, 1921-ben halt meg. Milyen emlékeket őriz a kecs­keméti évekről? — Nagyapám, Kellner Károly kecskeméti Iákos volt. Már azt hiszem, hogy nem élt, amikor mi odaköltöztünk. Anyám kivett egy épülőfélben levő házat a Tehén utcában, avval az ideával, hogy kosztosokat fogad. Nagyanyáim és fia, Kellner Károly is ott éltek. Károlynak cipészműhelye volt, nem messze a templomoktól. Bátyáim — ha nem csalódok — Kisújszálláson kezdték meg a középiskolát. En egy időre Maj- sára mentem. Jártam a nagybá­0 Korda Vince: Modell (Kiss Béla felvételei) Egy este a kalocsai járásban „A művelődési otthonokat és klubokat mint a közösségi nevelés, a társas élet és az aktív művelődés intézményeit kell továbbfejleszteni. A nem hivatásos művészegyüttesek, tudományos ismeretszerző körök, klubok munkája révén a lakosság mind szélesebb rétegeit vonják be a művelődés­be ...” (Idézet az MSZMP KB 1974. március 20-i közműve­lődési határozatából.) A határozat nyomán elindultunk megismerkedni a Bács- Kiskun megyei községek, városok délutáni-esti művelődé­sével. Harmadik utunk a kalocsai járás három községébe, Bátyára, Fajszra és Dusnokra vezetett. Art. Buchwald: A tv áldása 0 Korda Vince Kecskeméten készült önarcképe tyámmal a piacokra, Otfa, Szánk, Halas, Félegyháza vásáraira. Ket­recek fölött, bundákban alud­tunk, amíg hajnalra megérkez­tünk nagy sürgés-forgásra, lár­mára. Nyaranként gyümölcsöt szedtünk, pakoltunk, selyempa­pírba és faforgácsba, hosszú lá­dákba. En Majsáról kerültem Kecskemétre, a kollégiumba. Ez 1907 őszén volt. Egy esztendő múltán anyám és Sándor bátyám Pestre költözött, mi Zoltánnal maradtunk egy évet. Miért mondtak búcsút viszony­lag oly gyorsan Kecskemétnek? Azt hiszem, hogy a ház miatt. Sehogyan sem tudták befejezni. Ráadásul a szárító kályhával valami hiba volt: lángra lobbant a bútor. A nagyobb bajt a tanyá­ról behozott kutya akadályozta meg. Ugatására ébredtünk föl. Így csak néhány bútorral lettünk szegényebbek. Anyám Pesten megint „újrakezdett”, Sándor a Mester utcai kereskedelmibe járt. En tisztán emlékezek Katona Mihályra, a kedves igazgatóra. Mindig megállított az utcán, ha a kalap nem úgy volt a fejemen, ahogyan ő szerette. Domby La­jos geometriát, rajzot tanított. Szép, erős ember volt, semmi se volt neki felemelni valamelyik fiút a szekrény tetejére, ha nem figyelt, vagy bepiszkolta a rajz­papírt. A háború után leveleztem Tóth Lászlóval. Sakktudós volt, de nem .tudom, hogy velem vagy Zoltánnal járt egy osztályba. — Mikor határozta el, hogy képzőművész lesz? — Diákkorom nem tartott so­káig, így nem volt sok időm azon tűnődni, hogy mi akarok lenni. Pesten később a Tavasz­mező utcai gimnáziumba jártam, ahol se nem húzták meg a füle­met, se nem tettek a szekrény te- tetejére, amikor nem értettem valamit. Közölték anyámmal, hogy meg kell ismételni a ne­gyedik osztályt, ha tovább aka­rok tanulni. Mindenféle próbálkozások után a szabad életet választottam. Sándor bátyám beszélt Móricz Károllyal, Zsigmond öccsével. Hozzájuk mentem tanulni a ház­építés titkait. Valamit megtanul­tam, persze inkább az egyszerű dolgokat. Elmentem az Operába díszlet- festőtanoncnak Kéméndy mes­terhez. Ha volt szabad időm, néztem a balettiskolát a díszlet­festőműhely alatti emeleten. Nem tudtam, mire készülök, diákkorban kevesen tudják. ■— Mikor láthatjuk Kecskemé­ten? — Nem hamar. Megviselt fe­leségem halála. Talán egyszer a gyerekekkel, azok néha kiván­csiak. Egyelőre el vagyok foglal­va, sokat dolgozok. Önöknek mindig szívesen rendelkezésükre állok. Heltai Nándor Egy napon New Yorkban az elektromosipari dolgozók sztrájk­ja miatt elsötétedtek a tv-képer­nyők. Milliók verték dühükben az asztalt odahaza, Barkins úr viszont a saját haját tépte a hallban levő tvr-készüléke előtt, mert a középsúlyú boxmeccset volt kénytelen nélkülöznie. Át­rohant a hálószobájába, hogy ot­tani készülékét is bekapcsolja, de felesége rászólt: Fülledt meleg, poros és álmos délután. Ot óra. Bátya főutcáján sűrűn átszalad egy-egy motor, autó. Fiatal anyák kézen fogva vezetik, s kocsiban tolják gyer­mekeiket. Feltűnő, milyen sok az „emberpalánta”. A ruházati bolt a nyitvatartá­si időt jelző felirat ellenére — zárva. — Leltároznak — mondja egy kisfiú. A bejárati ajtó felett — mintha kevésnek tartaná a nap fényes ragyogását — ég a hatalmas villanyégő. A Rákóczi étterem is zárva; rács, lakat az ajtón. Jön két-három ember, s méltatlankodik: — Hát ezt meg miért zárták be? Hisz hétfőn van szünnap, nem pénteken! Rögvest indulunk a konkurenciához! Egy apró emberke ballag, tás­kával a kezében. Guti János, ötö­dikes tanuló. A napköziből jön, nemsokára megérkezik a busz, s irány a néhány kilométerre levő Alsószállás! — Hányán jártok be onnan iskolába? — Ügy tizen­öten. — Jó tanuló vagy? — Hát... lehetnék jobb ... — Mi lenni? — Focista. — — Csak; mert szeretek lanul folytathatják a beszélge­tést, sajátos hangzású anyanyel­vükön. □ □ □ íme, egy ellentét: a fajszi mű­velődési otthon környéke szépen rendezett, tiszta (a KlSZ-fiata- lok jó szívvel végzett társadalmi munkáját dicséri), az ifjúsági klub ugyanilyen, öröm belépni. Igenám, de a művelődési otthon belülről inkább taszító, mintsem vonzó! Az előcsarnokban össze­vissza szakadozott posztó jú biliárdasztalok; zöld tolókocsi, tégla a szűk folyosón. Az előadói teremben roggyant-törött székek; piszkos falak. akarsz Miért? focizni. n □ □ A művelődési ház melletti, tér­ről* gyerekzsivaj hallatszik. Isko­lás korú lányok és fiúk fogócs- káznak, nagy igyekezettel ostro­molják egy fa ágait. Néhány kis­lány megunja a játékot. — Hát akkor menjünk — ja­vasolja egyikük —, fél hat van, nem érdemes tovább várni. — Talán a művelődési házba jöttetek? — érdeklődünk. — Táncpróbánk lett volna fél öttől — mondja a barna hajú, eleven szemű kislány —, pénte­ken és vasárnap próbál a tánc- csoport. Azt hiszem, ma elmarad a próba, valami ok miatt,. nem jött a tanár néni. A csoport vezetője Kovács Ilo­na, Kalocsáról jár ki a község­be. A lányok elmesélik, hogy ja­nuár óta gyakorolják a népi tán­cot, a nyolcadikosoknak már fel­lépésük is volt, a gyermeknapi rendezvényen szerepeltek. □ | I A hetvenhat éves' Perity Pé- terné tősgyökeres bátyai. Az ut­cán beszélgetünk a falu életé­ről. Elmondja, hogy bizony itt sok minden megváltozott mosta­nában. Odajön hozzánk a kis- unokája,, Perity Marika, hato­dikos tanuló. Amikor a délszláv nagymami ezt mondja, hogy „ne­künk öregeknek rácul pörög a nyelvünk”, így szól közbe: — Ta­nulom a szerb-horvát nyelvet az iskolában. Az más, mint amit itt Bátyán beszélnek, az az irodalmi nyelv. De azért megértem a nagymamámat is. — Egymás közt az idősek inkább rácul beszélnek, ugye? — Igen,' úgy beszélünk. S mintha csak illusztrálni akarná frissen kiejtett szavait a néni, odaszól egy ott elhaladó hasonló korú asszonynak. Sietünk elbú­csúzni, s ők most már zavarta­— Nem akar működni az itteni készüléked, egyszerre sötét lett. Talán a hallban még működik. Vagy az antennával volna baj? Egyáltalán van-e áram? — ön kicsoda? — kérdezte meglepődve Barkins úr. — Ugyan. Hát Edit vagyok, a feleséged. — Ahá — nyugodott meg Bar­kins —! akkor ezek a gyerekek az enyémek! Nahát, hogy meg­nőttek Nemrég alig 2—3 kilós kis fasirthúsoknak láttam őket. — Pedig 13 és 15 évesek! — mondta a feleség. — Nagyszerű! Üdvözöllek ben­neteket, gyerekek! — Helló! — mosolyogtak visz- sza azok. Aztán az egyik gyerek odasúgta az anyjának. — Ki ez a pohos alak? — Hallgass Henrik! Az apád. Barkins űr kissé kínos hely­zetben folytatta: — Emlékszem, még a „Három­szor megölve, s mégsem megelé­gedve" című filmsorozat idején volt egy kislányom, aki tudott gitározni. Most gitározhatna a tv-műsor helyett. — Az Suzy volt — felelte a felesége. — Már rég férjhez ment. Az esküvőre nem emlé­kezhetsz, mert mint mindig, ak­kor is éppen tv-t néztél. — Mi a csoda! — lepődött meg Barkins úr. — Remélem, ezek utáp, hogy egy jó ideig el­tart az áramhiány és nem lesz tv-adás. Ördögien érdekes, be­csületemre, megismerkedni aZ embernek közelről is a családjá­val!... Fordította Dénes Géza □ □ □ A hűvös irodában beszélgetünk a művelődési ház fiatal igazgató­jával, Heisler Gézával. — Milyen az e heti program? — Röviden felsorolom. Hétfő: fotószakköri foglalkozás, kedd: rajzfilmbarát kör tagjai számá­ra vetítés, szerda: az ifjúsági klub rendezvénye, csütörtökön és ma KRESZ-tanfolyam. szombat­ra nem terveztünk semmit, va­sárnap filmvetítés és teadélután lesz. Nyáridőben itt semmiféle komolyabb rendezvényt nem ér­demes csinálni; az emberek dol­goznak. Vigyázni kell, nehogy ráfizessünk egy műsoros estre, előadásra. Egyébként az a véle­ményem, hogy a falusiak nem igénytelenek, csakhogy a pénzt itt is szeretik; a téli hónapokat kivéve alig tudom kimozdítani az embereket. Az ifjúság mozgó­sítható, érdeklődik, nálunk egy­befonódik a KISZ-szervezet és az ifjúsági klub. A 2500 lakosú községben negy­venöt fiatalt tart állandó vonzá­sában a klub, a művelődési ház. □ I □ Nótaesthez készülődnek a faj­szi vendéglőben. — A múltkor száz jegyet vet­tek meg, most csak hetvenöt kelt el — mondta Szilágyi Béla üzletvezető. — Ráfizetünk, de csi­náljuk. Az est rendezője az ÁFÉSZ, a közönség egy része is a szövet­kezet dolgozói közül kerül ki. Nyolc óra múlott néhány perc­cel; jönnek a vendégek. Sötét ru­ha, fehér ing, nyakkendő, nad­rágkosztüm. A többség hétköz­napi ruhában. — Kitettek magukért a taná­csiak — örvendezik az egyik ren­dező. Valóban, többen érkeznek a tanács dolgozói közül. — A siker attól függ, milyen hangulatot teremtenek a művé­szek — mondja egy férfi a szom­széd asztalnál. Legutóbb éjfélig mulattunk. Fél kilenc. Az első művész he­lyet foglal az orgona mögött. Egy pillanat múlva megjelenik kollégája is, mindketten jól sza­bott. elegáns ruhában. A külső itt nagyon fontos, a művészek a pesti divat nem hivatalos köve­tei is. — Szeretettel köszöntőm önö­ket a földművesszövetkezet (így!) rendezvényén! — kezdi a szöve­gét a konferanszié. — Igyekszünk minden korosztálynak a kedvé­be járni. Lesz nóta, táncdal, ope­rett ... A kísérő közben táncdalegyve- leget játszik. Egy elegáns fiatal­ember lép a pódium elé, néhány íutinos mozdulatot tesz a mikro­fonnal, s elismétli, hogy ma este mindenkinek igyekeznek a ked­vébe járni. Aztán rákezdi „A zöld elefánt egy régi kocsma” kezdetű táncdalt. □ □ □ A dusnoki művelődési ház egyik emeleti klubhelyiségében öt fiatal üldögél. — Szakköri foglalkozás van? — érdeklődünk. — Nem, színdarabot fogunk próbálni, egy vígjátékot. Nem­rég kezdődött volna, de a veze­tőnk, az igazgató most el van foglalva. Körülnézünk az emeleti helyi­ségekben. Az iroda mellett rideg, dísztelen kis terem; sehol egy kép, a parketta csupasz, az abla­kokon meglátszik, hogy igencsak régen tisztították meg őket. A föl­dön szétszórt tökmaghéj, fülledt a levegő. A folyosón találkozunk az igaz­gatóval, Drasztik Frigyessel. A művelődési ház programját tuda­koljuk. — Most a Leszállás Párizsban című színdarabot gyakoroljuk; hat szereplő kell hozzá, nem jött el mindenki, ezért ma csak rész­leges próba lesz. — Egyéb foglalkozás? — Hát... a tánccsoport pró­bált ... ha nem tették át másik napra... Tegnap bábszakkör volt, holnap pedig az ifjúsági klub tart foglalkozást. — Nagyobb rendezvény? — Hetenként kétszer van tánc, ilyenkor belépődíjat is szedünk; tíz forint egy jegy. □ 1 1 A művelődési otthon földszint­jén korszerű a presszó. Csodálko­zunk, hogy este hét órakor raj­tunk kívül csupán ketten .vannak; sakkoznak az egyik asztalnál. Va­laki később ezt mondja: — Há­rom zenés hely van a faluban, de mindenütt nyolc-kilenc körül kez­dődik az élet. Valaki így biztat bennünket: — Nézzék meg a kocsmát, ott az útkanyarban! Ott aztán talál­nak közönséget! Az egyik helybeli ember (kér­te, hogy ne említsük meg a ne­vét) a következő szavakkal szólt a fiatalokról: — Szeretnek szórakozni. Igazuk is van. Egy kis részük érdeklődik a kultúra iránt is. Ámbár, a há­rom zenés presszó mindig jobban csalogatja őket. mint a szép mű­velődési ház. Néha kis „galiba” is akad: például egy részeg csoport kitördelte a fákat, egy másik le-, szaggatta a művelődési házról a vezetéket: felmásztak a tűzoltó­létrán. □ □ □ A fajszi vendéglőben a műsor második része kezdődik. — Most pedig egy régi, kedves szám következik. De előbb felte­szem a kérdést: van-e még ren­delés? Hadd hozzák ki a felszol­gálók; kellemesebb a hangulat, ha van valami az asztalon! Az asztalokon már sok minden van. Pohárcsörgés, koccintás köz­ben felhangzik a „kedves, régi” szám. „ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád...” A szorgos pincérek hordják a virslit, a bor­ral. sörrel telt üvegeket. Beszél­getés. zaj, énekszó. A dal hami­san csengő végére néhányan fel­kapják a fejüket. — Most pedig nótázzunk! — vágja ki az adu ászt az énekes. ,.JÓ estét kívánok, megjöttek...” A nótát a vendégek együtt ének­lik a pesti művésszel. A nótacsokor végén hatalmas taps. Egy munkaruhás férfi könyö­köl a sötéspultra. kisfröccsöt kor­tyolgat. Láthatóan nem nagy ér­deklődést tanúsít a műsor iránt. A taps után leteszi a poharat. — Giccs ez a köbön — legyint, és el­indul a kijárat felé. □ I □ Az éjszakába hajló, langyos ké­ső estén már elfelejtettük a pesti művészeket és a virsliillatot; nyugtat bennünket a kedves han­gulatú táj sok szépsége, az esti csend. Egv nyúlfarknyi bátyai sé­ta után újra a művelődési ház­ban vagyunk. A presszóban heten Iszogatnak, beszélgetnek. A klub­szobában két fiú játszik valami­lyen társasjátékot. A nagyterem színpadán hárman pingpongoz­nak. Az irodában nvolc szereplő próbálja az ..Asszonyok háború­ja” című jelenetet. — Ki irta? — kérdezzük a szereplőket. Hall­gatás. Sajnos — kicsit pirulnak eíért. de mit tehetnek? — nem tudja egyikőjük sem. Rokonszenves az egyik szerep­lő. Anisitv István játéka. Vala­mennyien szinte „dőlünk a ne­vetéstől”. — Kik a legaktívabb szereplők még? — kérdezzük az igazgatót? — Fekete Erika és Maros Ka­talin. Szembetűnő, hogy ebben az in­tézményben mennyire ízlésesen rendeztek el mindent. Esztétiku­sak, vonzóak és ragyogóan tiszták a helyiségek. És otthonosak. E falak között felüdül a látogató. Szívesen maradnának, de késő­re jár. Kontra György — Varga Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom