Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET A könyv jövője -a jövő könyve A FORRÁS-KÖNYVEK NYITÁNYA Buda Ferenc: Varázsének B ár a szakemberek ma már szinte egyhangúan elvetik McLu- han elméletét a „Gutenberg-galaxis” pusztulásáról, a hagyományos könyv haláláról, mégis izgalmas a kérdés: milyen lesz a könyv jöröje és a jövő könyve? Mi a könyv? Külsőleg: többnyire téglalap alakú összefűzött papírlapokból áll, amelyekre egyenlő hosszúságú sorokban szöveg van írva vagy nyohntatva. Szerepét tekintve pedig: információk maradandó megőrzésére és továbbadására szolgáló eszkgz. Ha érdeklődünk, mi tette lehetővé, hogy az ember az állati létből a civilizáció és a kultúra irányában fejlődjék, legtöbben a tűz felhasználására, a kerék feltalálására, a szerszámok alkalmazására hivatkoznak. Nemigen említik az írás—olvasás és a könyv fontosságát. Pedig éppen abban az utóbbi öt-hat évezredben gyorsult meg a fejlődés, változott meg az emberek tudata is, amikor már ismertük az írást, tárolni tudtuk az információkat. Könnyen belátható, hogy a könyvnyomtatás feltalálásának milyen hatása volt az ismeretek terjedésére és az emberek gondolkodásának.» megváltoztatására... Sokan mégis azt állítják: akkora ismer elzuhatág éri manapság az emberiséget, hogy annak tárolására mihamarabb alkalmat- laná válik a könyv. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az/ információkhoz gyorsan hozzá akarunk jutni és a gyakorlatban is minél előbb fel akarjuk használni őket. Akadnak, akik a könyv külalakján is kifogást találnak: a lapokra és sorokra lördeltség az olvasás folyamata kétszeri megszakítását követeli. Nem tökéletesebb megoldás-e, ha például egy képernyőn folyamatosan fut egyetlen sor, szinte végtelenül ...? Ha így olvasnánk, az olvasás tárgya mozogna, a szemnek pedig mintegy nyugalomban kellene maradnia. Am a szem természete szerint mozgékony — természetével ellenkeznék az ilyen egypontra figyelés. Próbáljuk csak meg: ha huzamosabb ideig egy pontra szegezzük a tekintetünket, csakhamar elfáradunk, elálmosodunk. A szem szeret mozogni! Az elektronikában egyébként sincs, vagy nagyon nehézkes a „visszalapozás”. Pedig hányszor vissza kell forgatnunk a könyv lapjait,, rendszerint a részek összefüggéseinek az átfogása végett... Ami a könyvek tartalmát illeti: igaz, hogy óriási ismeretzu- hatag éri manapság az embert, s ezt többnyire nyomtatott müvek — könyvek, folyóiratok — rögzítik. De kérdés, hogy az ismerettömegből mennyi az igazán lényeges, a tudományt vagy a technikát sorsfordítóan előrelendítő dolog? Bármennyire gyorsult is az idő a könyvnyomtatás felfedezése óta, még a legutóbbi fél évszázadban sem születet minden évben'sorsdöntő elmélet. találmány... A lényegesebb tudnivalókat mindéit tudományágat érintve viszonylag kevés számú kötetben összefoglalva. akár saját könyvtárunkban is őrizhetjük. Más kérdés, hogy a tudományos-technikai aprómunkákat, a tömegesen megjelenő, többé-ke- vésbé fontos közleményeket Hogyan lehet praktikusan tárolni és továbbadni. Itt valóban segíthet az elektronika. Az elektronikus számítógép rengeteg adatot tárol többet, mint az agy! — és ezeket nagyon gyorsan fel is tudja tárni: sokkal gyorsabban, mint ahogy valamit egy könyvben vagy könyvtárban megtalálhatnánk. Nagyobb kutatóintézetekben már ma is működnek ilyen elektronikus adattárolók, gombnyomásra vagy tá-rsázásra pillanatok alatt iJizlik a szükséges információt. Persze mindennél nagyobb '■ szükség van magára a kutatóra: neki kell tudnia, hogy mit keres és hogyan! Elképzelhető, hogy a nem is nagyon távoli jövőben ilyen adatbankok tárolják az összes, egy- egy tudományág műveléséhez szükséges, a világon bárhol kimondott—leírt információt, azaz bizonyos mértékben átveszik a könyv -és a könyvtár szerepét. De,» hogy valaki az ilyen adattárolót egyáltalán kezelni tudja, valamely tudományág művelésére képes legyen, a szükséges előképzést mindig a hagyományos könyvből kell megszereznie. ... Ügy látszik, mintha valamiféle veszedelem fenyegetné a könyvet a televízió részéről is. Sokan a képernyő előtt töltik el szabad idejüket azok közül is, akik korábban szenvedélyes, olvasók voltak. De ha rájönnek, menyivel előnyösebb az olvasás, bizonyára megtalálják a helyes mennyivel előnyösebb az olvasás, sokkal aktívabbak is vagyunk: gondolkodunk, működik képzeletünk stb Ezek a képességeink tevékenység közben fejlődnek, a pusztán passzív befogadás inkább sorvasztja őket! A könyvek között egyéniségünknek megfelelően szabadon válogathatunk ... Mindebből nyilvánvaló: a könyvnek — a hagyományosnak is — pan jövője! — A jövő könyvének csupán az anyaga és előállításának módja változik meg. Papír helyett bizonyára tartó- sabb műanyagra nyomtatnak majd gyorsabb, fotóelektromos eljárással. Bognár András Bár a most záruló 'só epi könyvhét. előzetesében nem - jre- pelt Kecskeméten már árusították Buda Ferenc Varázsének című műfordítás gyűjteményét; amelyből sok dedikált példány is gazdára talált. A! Bács-Kiskun megyei Forrás-könyvek sorozatának ez az első megjelent kötete. A versekhez Abrahánt Rafael készített illusztráló grafikákat. Az első. rögtön rangot szerző — Füvek példája —. majd a második — Ébresszen aranysíp — kötetei után most alázatosabb szelepben és újabb megvilágításban ’jelentkezett a !.hírös városban” élő költő. Igaz. műfordításai sincsenek előzmények nélkül. A kezdeti. orosz klasszikusokkal történt próbálkozások után sok száz sort ültetett át magyarra. A finnugor népköltészeten kívül bolgár és’ kirgiz alkotók műveiből is fordított az időközben megjelent antológiák számára. A Varázsének című kiadvány a török, mordvin, lapp, finn és mari (cseremisz) népköltészet gyöngyszemeit nyújtja át. A török kivételével évezredekre visszanyúló rokonság köti össze a magyart ezekkel a nyelvekkel. Mai képviselőik több esetben már csak maroknyi. aprócska csportokra szorítkoznak. Mind a négy népköltészet abból a finn-permi ághoz tartozó nvelvi kultúrából nőtt ki. amely a nagy finnugor családi rokonság kötelékébe tartozik. A közös finnugor eredetet a hang- mee' •! ések. a szókincs és a nveh' .ii szerkezetek bizonyítják A törökökkel pedig a vándorlások során és a letelepedések közben szinte szünet nélkül ösz- szehozta a sors elődeinket. A nyelvészek azt tartják, hogv az összehasonlító vizsgálatoknál az első pillantásra nyilvánvaló azonosságok, megegyezések túlontúl gyanúsak, inkább a véletlennek tudhatók be. Az irodalomban viszont döntőek a hasonlatosságok. Különösen azoK a költészet forrásainál. A mordvin népköltészetből való vers. a „Hol épül Kazány városa” című például a mi Kőmíves Kelemen balladánkra emlékeztet emberáldozatával, kihagyásos párbeszédes formájával: Aj, építik — összeomlik, rakják, rakják — csak leromlik... Mit kíván Kazány városa Aj, mit kér Jaik várfala Az összekacsintós. frappáns török közmondások is felidézik magyar hasonmásaikat. A természeti és érzelmi párhuzamok ugyanúgy megjelennek, mint a mi virágénekeinkben. A hadinaszád evezősével küldött sóhaj, vagy a finn katonasirató pedig a bújdosó szegénylegény-énekeink helyzeteiben találja meg a párját. Egy-egy nép kezdeti irodalmát leggyakrabban a verses formák őrizték meg az utókornak. A szó- és mondatismétlődések, a hangzásbeli összecsengések, valamint a szótagszámok azonosságai azt is elősegítették, hogy jobban megrögződjön a mondandó az emlékezetben. Ennek a még igazán közösségi „emelkedett beszédnek” sokkal nyilvánvalóbb szerepet kellett betöltenie, mint azt ma valaki elvárná. Gazdálkodási tapasztalatokat. természeti megfigyeléseket és emberi bölcsességeket ugyanúgy továbbadott a nép- költészet, mint ahogy más esetben a munkadalok a fizikai erőt fokozták a iól időzített ritmikus felkiáltásokkal: a bűbájos varázsénekek és ráolvasások a sors legyőzésébe vetett hitet sokszorozták meg; az altatók pedig teljesen ösztönösen és taoasztalati úton olyannyira eltalálták az álomba ringatás legeredményesebb monotóniáját, hogy a kutatók még mindig keresik a hatás élettani alapjait. Az egyes népköltészetek legkifejezőbb formáit és jellegzetességeit a fejezetek élére vetített idézetek hangsúlyozzák a kötetben. A lappoknál a rénszarvasfogás, a finneknél a férfiasság, a mari népcsoportnál a természeti azonosulás jelentkezik határozottabban. Az egyszerű daloktól a hosz- szabb. drámai balladákig vonulnak az ősi versek, a kölcsönös megfelelések nem csupán a magyar népköltészettel, hanem egy-, más közt is kimutathatók. Erőteljesen használják például az indulatszavakat. Egyik helyütt a hímzés és fonás, másutt a gabonavetés formájában tűnik fel a munka. Nagyon tisztán csendül ki a szülői és gyermeki szeretet, a kedveshez fűző vonzalohn hangja. A siratóénekek fájdalma az égig csap, teljesen elborítja a világot. Ugyanakkor az élet számos területén csillan meg az őszinte, természetes humor. • a dévajkodás, amely a leánykérlelőkbe szintúgy belopja magát, mint a mondó- kákba, az altató dalokba vagy éppen a következő rábeszélő sorokba: Én édesem, Maksimádé, vöröshajú vőlegényem, éjszaka jöjj egymagádban, holdvilágnál settenkedve, szürkületkor elsurranva, szűk ösvényen hófajdcsapda, part peremén rókacsapda, falu alatt széplánycsapda! Amikor mind mélyebben ismerjük meg a magyar és a szomszédos. illetve a távolabbi földrészeken létrejött népi értékeket, — jó kézbe venni ezt a szép gyűjteményt. Olyan eset ez. amikor nem árt a rokonokra hallgatni. Halász Ferenc EMLÉKEZÉS GALLÉ TIBOR FESTŐMŰVÉSZRE JJ91 0J19?tri3SIj »IJJA' lilUMM %:.:igy kerestem a „Ismerned kell. akit festesz. Légy tisztában milyen ember és milyen hatást tesz rád. És fesd meg úgy — finoman hangsúlyozva.” (Feljegyzés a művész naplójában.) Hartán utcát neveztek el róla. A falu festőjéről, aki ellopta a hartai égbolt koballkékjét. a falusi kertek érett sárgáit és nedv-zöldjeit, a férfiak arcáról a kemény, markáns vonásokat, s a táj arcáról a hangulatok változásának finoman hangsúlyos árnyalatait. Ellopta, hogy megőrizze a kései utódoknak, akik hálából legszebb utcájukat keresztelték el a nevéről. Azt az utcát, amely már az új Hartát jelképezi, magasra rakott házfalaival, habos nylon- tüllel befüggönyözött hármasablá- kokkal, a divatos és drága homlokzatdíszítés számtalan változatával. Gallé Tibor nem ismerte, nem is ismerhette ezt a látványt. Munkásságát pontosan harminc éve szakította meg korai halála. A jelen pedig már egészen más, mint az a világ, amelyben élt. De az öreg házak, a hajdani kanyargós kis utcák romantikája, a távolodó múlt bensőséges színezetű képei mégsem maradnak láthatatlanok a mai ember számára: átléptek a valóság változó talajáról a művészet örökéletű tájaira. Tovább élnek a hartai születésű művész festményeim ákvarelljein. linóleum-metszetein és rézkarcain. A meglett korú hartaiak, a 40—50 évvel ezelőtti gyerekek, ma is emlegetik. Futottak utána az utcán, kísérték, amerre csak ment és megbűvölten lesték, hogyan hozza le az égről a Napot, hogyan telepíti át az egész falut egy darabka vászonra, vagy papírlapra. László Henrik, a metró egyik vezető beosztású dolgozója büszkén meséli, hogy ő vitte utána a festékesdobozát. „Kezd akvarcllnél a legvilágosabban, a fényen, haladj fokozatosan a legsötétebb felé, a legmélyebb árnyékhoz.” Gallé Tibor nemcsak a szülőfaluját festette meg, hanem egyre messzebbre' jutott, egyre mélyebbre hatolt az || dolgok megismerésében és 'üfe.i‘ ztséb *i. Festészete akkor Kezdett határozottan elkanyarodni a napos oldal felhőtlen, vidám színeitől, amikor egész sorsába, jövőjébe hirtelen és erőszakosan beleszólt az első világháború. 1915 tavaszán besorozták, ősszel a frontra vitték. 1916 tavaszán már hadifogoly volt. Újságíró fia. szavak helyett kis, fekete borítású zsebnoteszt tesz elém; édesapja ebbe jegyezte fel háborús élményeit. A szinte csak nagyítóval olvasható, de szabályos rajzként értékelhető betűk valósággal beszövik a kockás laookat, a fogság minden pillanatát megörökítik: „A négy keserves fogságbeli év alatt előbb európai Oroszországban. majd Szibériában, folyton rajzolok és főleg vízfestményeket készítek. Barátaim magyar, osztrák és német festők, akiktől sokat tanulok. A hadifogoly-kiállításon szereoelek ...” Ezt a tárlatot viszik 1920 tavaszán Vlagyivosztokba. áhol vaz orosz futu- rizmus aójával. David Davido- vics Burllvukkal és Palmovval állítunk ki”. A kiállítás erkölcsi sikeréi tetézte, hogy a képeket az utolsó darabig megvették a japánok Ezen a pénzen jött aztán haza, sőt még Babits Mihály öccsét is „befizette” a sunkomarura, a messzi, idegen partoktól eloldo- zó gyapjúszállító hajóra. Itthon úgy tervezté, hogy még egyszer megteszi ezt az utat. Moszkvától Vlagyivosztokig, és semmi mást nem csinál, csak figyel és fest, de ebből már nem lett semmi... „Mindennek, mit látsz, avagy észre veszel: keresd az okát.” — Apám életében a fogság volt a választóvonal — indul el a hozzávezető úton a fia. — Végigélte a hadifogság nyomorát,, közben olyan művészekkel is találkozott, akik a világ minden politikai és művészeti irányzatát képviselték. Mindez nagy hatással lehetett apámra, aki a hartai evangélikus papiak zárt világában nőtt fel... Szibériában sokféle emberrel találkozott, voltak köztük kommunisták. anarchisták, is, sok újat hallott, tanult. Ha nem is lett forradalmár, más emberként érkezett haza. Erről vallanak képei, akár interjút is készíthetnénk velük, annyira azonosíthatók alkotójuk akkori hangulatával, tisztuló világnézetével. Mennél érzékenyebben fogta fel kora nyugtalanító jelzéseit, annál borongó- sabb árnyalatokat festeVt. A harmincas években készült akvarelljeiről még idilli béke és harmónia sugárzik. Ezt a szelíd nyugalmas, hangulatot „hazulról” hozta, a falujából. Később már nem elégszik meg a színek gyöngéd költészetével, a formákra, a szerkezetre helyezi a hangsúlyt és eszközeit is gazdagítja. Csodálatosan kimunkált rézkarcain egv agysebész virtuóz kézügyességével és a dolgok lényegét felismerő művész biztonságával dolgozott. Pasztelljei az impresszionizmushoz viszik közel. Élete utolsó éveiben viszont mintha távolról, a szorongató sejtések függönyén keresztül nézett volna vissza a világra, amelyet elhagyni készült. „Hunyd be szemed és láss készen.” Milyennek láthatta maga körül a világot, ha hirtelen nem érzékelte, többé a fényt, nem talált örömöt a friss, tiszta élmények világos megfogalmazásában? — Megtett mindent, hogy el határolja magát az akkori ese ményektől — mesél élete utolsó szakaszáról a felesége. — Behívták. mint tartalékos zászlóst, de azonnal tudta, hogy miről van szó, a kiképző tanfolyamot még csak végigülte, de ettől kezdve egv hallatlan küzdelem volt az. élete, ami végül is a halálával végződött. 1937-ben írt életrajzát azzal fejezte be: „Ma küzdők.” És valóban, ő. aki eddig csak azért küzdött, hogy jobban, még világosabban fejezze ki magát, most nem a festői, hanem az emberi hiteléért harcolt. Hétszer hívták be és mindannyiszor leszerelték, mert akadt egy orvos, aki vállalta a betegségét igazoló papírok kiállítását. Igaz, beteg is volt. és a behívók körüli örökös feszültség sem használt az egészségének. A leromlott szervezetnek elég volt egy megfázás, s az agyhártyagyulladás pár nap alatt elvitte. Született 1896-ban. meghall 1944. máius 15-én.. Harminc éve. „Emeld ki a fontosat, amit mondani akarsz és hanyagold el a mellékest. Kicsit túlozz. Hozd előre, ami úgyis elől van és vidd hátrább, ami hátul van. Szóval, finoman fokozd a hatást.” Furcsa érzés: lapozgatni a szép, szabályos betűkkel .sűrűn teleirt naplókban. Mintha belesnék, a 9 Egy vidám meghívó — a sok közül... 9 ... és egy döbbenetes erejű és hűségű olajfestmény a paraszti sorsról. Sajnos, nem tudnak róla, nyoma veszett... rég halott művész életébe. Rendszerető ember lehetett, erről la núskodnak a minden részletre kiterjedő, pontos feljegyzések. Listát vezetett a legtöbbet használt színeiről és mindjárt azt is rögzítette, hogy milyen új eljárásokat 'kell sürgősen kidolgoznia, hogy a portrénál pótolhaló-e és mivel a rózsaszín, és a mélvszinek előállításánál nélkülözhetö-e az in-' digó? Mivel az első világháború megszakította tanulmányait. 1925-ben iratkozptt be másodszor a képzőművészeti főiskolára. Rudnay-ta- nítvánv volt. ezenkívül Olgyay Viktorhoz is járt. és a rézkarcolástr gyakorolta. 1931-ben londoni grafikai ösztöndíját kapott. Haza; térve festőiskolát nyit. és valósággal tódulnak hozzá a fiatal festő- növendékek. Felesége szerint: — Valami egészen rendkívüli szervező készség munkált benne, s ezt élte ki a festőiskolában. Még most is előttem vannak azok az estélyek, amelyeket a semmiből hozott ,össze. évente kétszer-há- romszor. Ilyenkor a műtermét berendezte például falusi vásárnak és a vendégek ennek megfelelő jelmezbe öltöztek. „Sokat dolgozott, de nagy örömét lelte az ilyen felszabadult, vidám mulatságokban. és a komoly, barátiszakmai beszélgetésekben is. Soha sem kértem tőle, hogy többet törődjön velem, vagy a családjával, mint a munkájával, talán' ezért volt a | házasságunk is kiegyensúlyozott, boldog. Azzal kötődött hozzám, hozzánk, szorosan, hogy egy pillanatra sem kötöttem meg a kezét. A fogságban vezetett napló sűrű betűsövénve Emmuska távoli alakja köré fonódik, ől vallatja, neki üzen. az ő arcát keresi a sorok közé ékelt portrévázlatok körvonalaiban. Emmuska. fényesen kiállta a hűség próbáját. Hazavárta a fogságból, halála után sem szakadt el tőle: gondozza az emlékét, vigyáz rá, hogy szét ne szóródjon, veszendőbe ne menjen férje művészi hagyatéka. A falakat teljesen elborítják a képek. Kár. hogy ezt az igazán gazdag és értékes anyagot, többnyire csak a család élvezheti. Utoljára 1966 nyarán a Fényes Adolf-teremben kapott nagyobb nyilvánosságot Gallé Tibor, s talán nem ártana emlékét, éppen szőkébb hazájában felfrissíteni. A család egyébként összes rézkarcát — szám szerint 66 darabot — a kecskeméti múzeumnak adományozta, még 1967-ben, ezt most már csak ki kellene'nyomtatni és bemutatni. Megérné, mert a rézkarcok csodálatosan szépek és így, együtt még nem szerepeltek. sehol. Hasznos volna, mert a látáskultúrát, á képzőművészeti ízlést fejlesztené. Többet mutatna meg nekünk abból a világból, amelyet hallatlan szorgalommal keresett és biztos kézzel, nagy művészi felelősséggel jelenített meg Gallé Tibor. Vadas Zsuzsa *
