Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-29 / 150. szám
4 4 • PETŐFI NÉPÉ • 1974. Június 29. I Minisztertanács tárgyalta uc: “ Wmsiamg&íisK Jusson is, maradjon is A ligha váratlan esemény • kormány legutóbbi határozata, amelynek alapján további dolgozó rétegek heti munkaidejét csökkentik. Jó ideie már, hogy megkezdődött ez a folyamat, és ma már milliók élvezik előnyeit, annál is inkább, mert a családtagok szempontjából sem közömbös, mennyi időt töltenek munkában — és nem csupán munkahelyükön! — a família kereső tagjai. Ám akikről ezúttal szó van, — az alsó- és középfokú intézményekben oktató pedagógusok jelentékeny része, az egészségügyi dolgozók, az állami mezőgazdasági, erdő- és vadgazdálkodási, közlekedési, fürdőüzemi, továbbá az oktatási és kulturális szolgáltató intézményeknél. vállalatoknál foglalkoztatottak — azok számára igen nagy jelentőségű ez a döntés. Hadd tegyük nyomban hozzá, hogy egy-két éven belül fokozatosan és a hivatás, a szakma sajátosságai szerint megvalósuló határozat ez. amelv az érintett pedagógusok esetében például a heti kötelező óraszám csökkentését jelenti. Fokozatosan, mert a megvalósítás alapelve ezúttal is az, hogy a rövidebb munkaidő nem ronthatja a termelés, illetve a tevékenység jelenlegi hatékonyságát, színvonalát. Ez utóbbi legalább annyira társadalmi érdek — gondoljunk csak az oktatásra, kórházi ellátásra, közlekedésre —, mint a több szabad idő mind szélesebb körű bizosítása. Könnyű megérteni az óvatosságot. hiszen miközben egy-egy dolgozó réteg, csoport szeme előtt elsősorban saját munkakörülményeinek javítása lebeg, a többiek joggal várják el, hogy amire igényt tartanak, nem romlik, nem csökken, ellenkezőleg, folyamatosan javul. töké!etecedik. különösen, ha elsőrendű szolgáltatásról van szó. '''További nehézségét okoz, hogy a ,múnkaidő-ckökkérttés 'folyamai'1 ta mindinkább olyan területekre is kiterjed, ahol nem lehet a termelékenység növelésével kiegyenlíteni. ha rövidebb ideig dolgozunk. A létszám növelésére pedig, számos ismert ok miatt, szintén csak korlátozott mértékben van mód. Gondoljunk például az egészségügyre, a körzeti és szak- rendelésekre. a kórházi vagy a klinikai betegápolásra. Ma . is hiány van ápolónőkben, és a rendelkezés megvalósítása további sok-sok ezer nővér kiképzését és munkába állását feltételezi. A két feladat nyilvánvalóan csak együtt, egymással összefüggésben valósítható meg. Nem vitás, hogy a munkaidő-csökkentésről hozott kormányhatározat, a várható jobb munkakörülmények növelik majd e pálya vonzóerejét és más intézkedésekkel egyetemben elősegítik, hogy a betegágyak nélkülözhetetlen őrangyalai hivatásuk magaslatára emelkedjenek. De van még valami, amit szintén nem hagyhatunk, ügy álmon kívül. Mostanában igen sok szó esik a munka, a munkahely szervezettségéről. Kellő határozatokban nincs hiány, és általában a módszeies segítséghez, szakértő támogatáshoz is hozzájut minden vállalat, intézmény, amely ezt igényli. Mégis úgy tűnik, mindez kevés. Szinte változatlanul érvényes a megállapítás vállalati, üzemi, intézményi, szervezettségünk kiáltó elmaradottságáról, már csak azért is. mert még ha tapasztalható is e téren szerény előrehaladás, a világ ennél gyorsabban halad. Lehetséges, hogy a követelményekben keresendő a hiba? Bizonyára azokban is. Akkor pedig azok a körülmények, amelyek á munkaidő-csökkentés előírt, illetőleg meghirdetett menetrendjéből bekövetkeznek, kényszerítik majd, akiket illet, hogy szervezeti téren alkalmazkodjanak az új helyzethez. Eddig is tanúi voltunk már ilyesminek. Csakhogy most mindinkább olyan munkakörökre kerül sor — ide tartozik a kereskedelmi dolgozóké is. amely szintén napirenden van —. amelyeket valóban sajátos módon kell kezelni, hogy — úgymond — jusson is, maradjon is. Jusson, elég szabad idő mindenkinek, ha tisztességes munkájával rászolgált, és maradjon elegendő áru és javuló színvonalú szolgáltatás mindnyájunknak. akik e munka gyümölcseire joggal igényt tartunk. B. J. Férfimunka volt Az üzemi portásfülke — földszintesnek álcázott őrtorony. Látósugarában észrevétlenül senki nem lépheti át a küszöböt. Se ki — se be. Az odavalósit is megnézik. Mikor már a hatodik munkásnő kocogott befelé délután három óra előtt pár perccel, a kapus kicsit megütödve kapta fel a fejét. — De hisz’ ők már hazamentek egyszer ... Kettő után. A hivatalsegéd kézbesítőkönyveket rakosgatott. Illendőségből ő -is kipillantott. — Tudja, miért olyan ismerősek? A számvitelről és pénzügyről valók. — De munkásruhában?! A köpenyük is szurtosabb „valamivel”, mint amilyet az íróasztalnál viselnek ... Csakugyan, az Zoboki Lászlóné. amaz meg Karsai L. josné. a főmérnök felesége ... — Elől meg Irénke — Váradi Imréné. Utánuk meg Seres Rozi, Kovács Rozi nyomul... Meg ... De lássuk már. mi ez? Mire kijöttek az ..őrtoronyból”, a hat nő már az egyik műhely- csarnok ajtaján vonult befelé. Kissé tán megilletődötten is, amit pont azzal árultak el. hogy nem akartak annak látszani. Érthető, Még egy gyárigazgató is gátlásokkal küzdene. ha egyik óráról a másikra — félretéve mondjuk egy rekanstrukciós terv háromféle változatának tanulmányozását — odaállna a műhely- pádhoz, fogná a kalapácsot és ... Ok pedig tisztviselőnők, s némelyikük csak névről tudta, hogy ilyen is van: kéziszerszám. Ha a nagy „bevonuláskor" csupán ők voltak is a műhelyben, meg az a férfi szakember, aki elmagyarázta. hogy kell rászerelni a végidomokat a 40 centis, egy méteres rézcsövekre, meg hogy milyen fogással kezeljék a rugót a szórófej összeszerelésénél — tudták: a férfiak láthatatlanul is árgus szemmel figyelik őket. Más üzemrészekből. Észre is vették az ajtónál óvatosan leskelődő leieket □ □ □ — Igencsak mindennap akadt, aki megkukucskált bennünket. Kíváncsiak voltak, meg tudjuk-e .fogni a:kalapácsaiul Mi meg úgv tettük, mintha mit se- láttunk Ezt már a győzelemmel teljesített kongresszusi vállalás történetét mesélő brigádvezető, Váradi Imréné mondta. Azon a tavaszi vasárnap dél- előttön is virágait locsolta a kedves új lakás erkélyén, amikor a rádióból mar sokadszor hallotta, hol — milyen felajánlást leltek a XI. pártkongresszus tiszteletére. Alig pár hete vette át a Clara Zetkin szocialista brigád vezetését a számviteli és pénzügyi osztályon. Tudta, hogy ők tizenkilencen. többek közt. 20—20 társadalmi munkaórát is vállaltak már. Hogy kellene ezt valami olyan feladatra fordítani, amit nem úgy kell „kitalálni”, vágy- megszokott módokon letudni ? — Mi lenne, ha fizikai munkában töltenénk le? — támadt hirtelen az ötlete. Mire visszament a szobába, már alakultak a terv ..felvonulási” körvonalai..........Férjem mijnkaverseny-felelős is. Mit szól ő?” □ fl 1 Váradi Imre, ki se látszott a sportújságból. Imádja a futballt. Meg kell várnai, míg lapoz egyet. — Imre, melvik üzemrészben szorít legjobban a cipő? Mert hogy munkahelyük is egy: a tiszakécskei VEGYÉPSZER. Megzörrent a sportújság. — Mit kérdeztél? — Melvik műhelyben fenyeget lemaradás? Az újság egy pillanatra a térdre került. — A pótalkatrészgyárlással bizony problémánk lesz... De miért kérded? Nem telte hozza., 'hogy „Miért éppen most?’1, csak visszavette maga elé a lapot. Felesége 10 éve szakszervezeti bizalmi, harmadik esztendeje pártesoportbizalmi, természetes, hogy érdekli a „fizikai vonal” helyzete is. Az asszonyka újabb kérdésére csak előbújt az újságoldalak mögül. — Meg lehetne-e csinálni, hogy a Clara Zetkin brigád, a miénk, fizikai .njiunkával teljesítené, a sadalmi munkafelajánlást? u —"Míert ne... Mire gon'cfdftöK. Rendcsinálás az udvaron, vagy __ — Ott segítenénk, ahol a legnagyobb szükség van rá: csinálnánk a pólalkarészeket. Békéscsaba. Komló. Kecskemét esélyei egy pillanat alatt „beletakaróztak” a gyorsan összehajtott spörtlapba. Váradi Imrének egyszeribe izgalmasabb szurkolni valója volt. Csakugyan van abban fantázia, amit Irénke fontolgat. Erezte, hogy felesége alaposan meghányta-vetette a lehetőségeket. mielőtt ki mert vele rukkolni. Az asszonyka maga is fizikai munkás volt. abból a sorból került be az íróasztal mellé. Ugyanígy Zoboki Lászlóné. aztán... várjunk csak... Igen: Csányi Ist- vánné. Szabó ígnácné. Szálkái Józsefné szintén dolgozott a termelésben. Nem azzal folytatta hát, hogy „de meg tudjátok-e csinálni?”, — hanem felpezsdülve csatlakozott felesége bizakodásához. — Nagy kő esik le a szívünkről. ha kisegíttek benünket. Alig győzzük a megrendeléseket, kellenek. szerte az országban... Igazán örülök. □ □ □ Váradi Imréné összehívta a brigádot, előállt a javaslattal. Lelkesített, magyarázott. Tanúskodni az egykori munkásnőket kérte. — Mondjátok meg. kifoghat-e rajtunk? Dehogy maradt volna ki a többi : Seres Rozália, Karsai Lajosné. Boros Lajosné. Laczkó Károlyné, Bakó Lászlóné. Németh Antalné. Kovács Rozália. Faragó Mihályné, Papp Etelka. Koletár Tamásné, Bravik Gézáné. Pásztor Jánosné. Tizenheten — a szülési szabadságon levő Horváth Ferencné és Szikszai Dénesné nevében is — 160 óra fizikai munkát vállaltak. Megkapták a munkalapokat. S a feladatot, hogy június 30-ig mit várnak tőlük. A lányok, s egy asszony kivételével mindegyikük gyermekes családanya. Beosztották maguk közt. milyen sorrendben mennek délutánonként — 6-os turnusok-, ban. — Amikor az irodában végeztünk — két órakor —. rohantunk haza megebédeltetni a családot. Háromra jöttünk, és hétig gyártottuk a pótalkatrészt. A férjek? — Nem tudok olyanról — emlékezik Váradiné —. aki ellenezte volna. Akikkel beszéltem, mindjárt ajánlkoztak, maid ők kimosnak. lesznek a gyerekkel, segítenek a leckéhez. — Könnyű volt újra beleszokni? — Hamar belejöttünk... Bár az az igazság, hogy kedzetben itt- ótt ujjat ért a fakalapács, meg vérhólyagot tort a rúgó, de senki nem kenveskedett... Olyan gyorsan elment az idő. Tudva, hogy többen dohányoznak, szóltam egy párszor —. azért meg lehet állni egyj-egyccigajrettáre. A világért sej, »a: 'mondtáklía, nagy dohányosok ’’IS”1.. Nem pfm%szkódtúnk fáradté Ságra. Szinte kikapcsolódás volt a szellemi munka után ... Mert van elég idegeskedni való: anyagfeladás. banknapló, utókalkuláció, forgalmi könyvelés, munkabér, túlóra, leltár, zárás, mérleg ... Nyolc délutánt töltöttek a munkapadnál. 180 és fél órát teljesítettek — 112 százalékos eredménnyel. És már június 12-én, szerdán befejezték, amit vállaltak. S Váradiné szerint, „ez még nem minden”. — Ezt nem gondoltuk volna — bókoltak őszinte elismeréssel a férfiak. Még a megkukucskálók is gratuláltak. Tóth István filmjegyzet La Mancha lovagja Mi lett . belőled, szélmalmokat gonosz óriásoknak, útszéli fogadót fényes palotának látó, a sivár valót költészetté nemesítő Búsképű lovag? Szupersztár lettél egy nagy gonddal kiglancolt színes, szélesvásznú, olasz—amerikai filmmusicalben. Mit mondjak, észrevettem, hogy időnként elvágyódsz ebből a kiabálóan látványos környezetből, hiszen varázslónak születtél, akinek nincs szüksége a díszlettervező mesterkedéseire ahhoz, hogy szebbé, jobbá tedd magad körül a világot. Néha meg- állsz az éneklésben, talán eszedbe jut, hogy sokkal több vagy ennél a mostani, bár kétségkívül divatos szerepednél, ilyenkor mintha telkedből elbúsulnál Búsképű, bár gyorsan vigasztalódsz, mivel kevés kóbor lovagnak jut ilyen gyönyörű Aldonza-Dulcinea, mint Sophia Loren. Ennél többet a filmtől sem lehet kívánni. Peter O’Toole játszsza az írót és hősét, s bár Cervantes—Don Quijote alakítása mutatós ugyan, de nem élményszerű. Mindkét nagynevű főszereplő illúziót keltőén ábrázolja a történet hőseinek külsejét, egyébként csak annyira azonosíthatók híres szerepeikkel, mint egy re- mekbesikerült reklám az általa beharangozott remekművel. Sovány vigasz ez, az igaz művészet hiányáért, nem csoda, ha figyelmünket Arthur Hiller rutinos rendezése, s a színpadról eredeti környezetbe helyezett musical mozgalmassága sem képes végig lekötni. Érdekes, hogy a színpadon sokkal jobban is érvényesülnek a műfaj vitathatatlan erényei, nem véletlen Dale Wassermann musicaljének világsikere. Nálunk is sikerrel játsszák a Fővárosi Operettszínházban, Darvas Ivánnak és Galambos Erzsivel a főszerepben. Csakhogy, ami frissen, újszerűén pezseg a zenés színpadon, azt hiába öntik át egy másik műfaj nagyobb poharába, nem lesz ettől sem több, sem jobb, sem különb. Aki látta Kozincev csodálatos filmjének Búsképű lovagját, nem tesz hűtlen hozzá, ezután a film után sem. Az színtiszta költészet volt, ez tetszetősen csomagolt, futószalagon gyártott ipari termék, s főleg azért érdemes egymás mellé tenni a kettőt, hogy érzékelni tudjuk a különbséget. Az igazi és az ál-Don Quijote között. V. Zá. • Ketten hiányoznak a képről: a családfő és a legnagyobbik fiú. A. legkisebb, Pistike, a nagymama karján élvezi a napsütést. Átadás: amikor összeül a pártkongresszus — Annak örülök a legjobban, hogy a mostani lakásuktól csak öt portával van odébb a telek, így közel maradnak a mamáék- hoz... — jegyzi meg jólesően Sárosi György. Vaskút tanácselnöke, miközben az íróasztalából egy kicsinyített tervrajzot húz elő. Aztán balról jobbra végighúzza mutatóujját a Bem utcát jelző két vékonyka vonalon, s annak mentén az egyik téglalapocskánál megállva folytatja: — Erről van szó! Ez a 217 négyszögöl Fehér Miskáék telke. A tanács hozzájárulása a Bácska Tsz párttaggyűlésének kezdeményezéséhez. ötszobás-fürdő- szobás házat akarunk. Ennyi kell egy ekkora családnak ... Különben nagyon jóravaló emberek. A tsz tehenészetében dolgoznak mindketten. Kötelességtudók, szorgalmasak, mindenki becsüli őket. Fehérné a tsz kiváló dolgozója. Aki nem ismeri, nehezen hinné el róla, hogy tizenegy gye. rek anyja. Fiatalos, ad magára, szóval olyan tip-top asszonyka. A gyerekek közül a legkisebb körülbelül egyhónapos .;. — Tulajdonképpen hogyan született a kezdeményezés? — tudakolom. — Néhány héttel ezelőtt a népesedéspolitikai témát tárgyalta meg a tsz pártalapszervezetéliek taggyűlése. Ott indítványozta Zo. rity József, a párttitkár, hogy ajándékozzuk meg a legkisebbik gyereket egy húszezer forintos betétkönyvvel. Vámos Feri, az elnök, erre azzal hozakodott elő; mi lenne, ha inkább a lakásgondjukon segítenénk. Elég szűkös a mostani, építsünk nekik inkább egy megfelelő házat. Ezzel mindenki egyetértett. Már készül is a terv; a községi tanács és a tsz építésvezetője együtt csinálja. Az épületanyagot a tsz adja, a kivitelezés társadalmi munka. —§ Vajon hogyan fogadták a taggyűlési elhatározás hírét Fehér Mihályék? — Miska párttag, de azon a taggyűlésen nem volt jelen, olyan volt éppen a munkabeosztása. Az asszon}’ka pedig gyermekágyat feküdt. De biztosan tudják már. Érdemes lenne Fehérnét megkérdezni — javasolja — Sárosi György. A Bem utcai öreg, kétszoba- konynás parasztház — Fehér Mihályék tulajdona — három nemzedéknek nyújt otthont. Az utcai szoba a sokgyermekes édesanya .szüleinek hajléka; a konyhát, s a másik szobái a 13 tagú Fehér család népesíti be. A szó legszorosabb értelmében. Amikor a konyhába lépünk, két kisiskolás korú legény igyekszik kifelé éppen. A nagymama az ebéd után rámolja le a középütt álló, nagy asztalt. A jobb sarokba helyezett kis ágy rácsaiba kapaszkodva a kétéves Erzsiké tanulmányozza maga körül a világot, figyeli az érkezőt. A hároméves Ferenc, s az egy évvel idősebb nővérkéje a nagypapa körül han- cúrozik a konyhai heverőn. S minthogy a vendég számára aligha jutna már hely a konyhában. Fehérné az udvari szobába tessékel, ahol a babakocsiban nyugvó, jól táplált legkisebbikkel büszkélkedik. — ö a Sándor, most egyhónapos. Az Udvari szoba berendezése eléggé zsúfolt. Két, magasan vetett ágy, két régi szekrény, éjjeliszekrény, az iskolások tanuló- asztala, alatta kis ülőkékkel, kettős rekamié, előtte kalocsai teri- tős asztal, fotelek. Ez utóbbiakra telepszünk le. s legelőbb Fehér Mihályné korát tudakoljuk. Mert az életerős, pirospozsgás, rokonszenves arcú asszonyka csakugyan olyan, amilyennek a tanácselnök leírta. S ő szűkszavúan feleli: — Harmincöt vagyok, a férjem is annyi. Tizennyolc évesen kerültünk össze. — S hány éves a legnagyobbik - gyerek? — 'Miska? Tizenhatodik. — Bennszülött vaskútiak? — Nem, 1966-ban Karcagról jöttünk ide. Ismerőseink itt laknak, ők mondták, hogy errefelé jobb a megélhetés. — És csakugyan az? — Igen. Én Karcagon is a tehenészetben dogoztam, és itt is. ötvennégy tehenet fejek. Szeretem a munkámat. Fehér Mihályné a bőbeszédűségéért aligha állt sorban, válaszai tömörek, a kérdésekre szorít- kozóak. „Vallatom” tehát, miért szereti a munkáját.'Erre derűsen rávágja: — Hát a jó kereset miatt! Ez négyezer félett van. A férjemé pedig 3600. Nálunk kell a pénz, főleg a ruhára megy él sok. Az előbb jöttem haza Bajáról, ahol háromezret hagytam az üzletben. Eközben a szekrényből előveszi a még bontatlan csomagot, s darabonként mutogatja a vásárolt gyermekholmit: helyes lánykaruhácskákat, fehérneműt. Minden gyerek számára valamit. És halk- szavúan megjegyzi: — Ha sokan vannak is, nem járhatnak akárhogyan ... — A tizenegy között hányán vannak a fiúk? — Hét fiú, négy lány. Orvoshoz még nem kellett vinni, beteg nem volt egyik sem. Csak tavaly az egyik fiam szorult ápolásra, mert eltörött a lába ... — A kis Sándorral igénybeveszi-e a gondozási segélyt? — Nem. Egyikkel sem vettem ki. Jó a munkabeosztásom, otthon is tudok lenni: — Hogyan lehet győzni a sok aprónép ellátását? — Édesanyámékkal négyen vagyunk felnőttek, elboldogulunk. Anyám hatvanhét éves, ő nagyon sokat segít. — Könyv található-e a házban, szoktak-e olvasni a kisiskolások? — Járnak a könyvtárba, onnan hozzák a könyvet. Meg az újságot járatjuk. — Tudja-e, miért látogattuk meg? — Nem a ház miatt, amit a tsz...? — Tehát értesültek róla. — Igen, a férjem a taggyűlés után hallott róla, én akkor éppen a kórházban voltam. Nemrégen pedig eljött hozzánk az elnök és a párttitkár elvtárs, meg a tsz-iink jogtanácsosa, ők mondták ... ötszobás házat akarnak, fürdőszobásat... — Hogyan fogadták a hírt? — Azt nehéz elmondtani. Biztos, hogy1 örültünk. A magunk erejéből erre talán soha sem telne... Zority József elvtárstól, a Bácska Tsz párttitkárától érdeklődöm, mikor kezdik meg Fehér Mihályék családi házának építését. S ő ugyancsak kiporciózottan. rávágja: — Az idén. — S mikorra tervezik áz átadást? — Jövőre. — Közelebbről? — Azon a napon, amikor megkezdi a munkáját a párt XI. kongresszusa. A magunk számára szeretnénk ezzel isi emlékezetessé tenni azt a napot! Perny Irén
