Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-28 / 149. szám

4- • PETŐFI NÉPE • 1974. június 28. HOZZÁSZÓLÁS A munka becsületét nem lehet pénzzel megfizetni . Lapunk június 12—13—14. szá­maiban közölt háromrészes cik­künkben több nézőpontból arra kerestünk választ, hogy az Alföldi Cipőgyár kecskeméti gyáregysé­génél eltöltött tíz év után miért mondott fel. miért lett hűtlenné ahhoz a munkahelyhez, ahol szakemberré nevelődött Mányoki János, a fiatal művezető. A téma taglalása úgy tűnik, érzékeny visszhangra talált. Ezért ezúttal egy kívülálló munkás hozzászó­lását adjuk közre. íme. a levél: „A Miért mondott fel Mányoki János címmel megjelent cikkek sajnos, általánosíthatók más gyá­rakra is. Miért használom az „ál­talánosítható” szót? Ügy vélem, az ember munkájával kapcsolatos és egyben hasznos is a különbö­ző hetilapok elolvasása. Ezekben egyre gyakrabban, más-más meg­fogalmazásban. de a téma ugyan­az. Például: „Manapság a munká­soknak és a szocialista brigádok­nak az a kötelessége, hogy a mun­ka tiszteletét és becsületét visz- szaszerezzék” (Magyar Ifjúság). Kivágtam az újságból és egy­más mellé tettem a három lekö­zölt cikket. Űira átolvastam, es ugyanazt a keserűséget éreztem, mint amikor velem történt ha­sonló eset az előző munkahelye­men. 1972-ben jelent meg a kor­mányrendelet a kategóriabesoro­lásról. Forgácsoló üzemrészben voltam csoportvezető ebben az időben és tulajdonosa két „Kiváló dolgozó” kitüntetésnek, ebből az egyik a „Gépipar kiváló dolgozó­ja”. Sok ésszerűsítésem, technoló­giai módosításom, újításom volt — és hogv a Mányokiról szóló Cikkben emlegetett Sersényi Sán­dor gyáregységvezető szavaival éljek: „az örökké elégedetlen...” természetem eredményei voltak ezek. a fentiek. Igyekeztem a munka korszerű és gyors megoldását kivitelezni a gyakorlatban, így gyakran 200 százalék felett teljesítettem. Egy alkalommal 420 és egyszer 301 százalékot értem el. Megvannak ezek a fizetési layixm ós a vá­lasz is. amelyet a munkamódsze­rem átadására kaptam: ..... mód­s zere nem kivitelezhető, mert azt legfeljebb , egyikét. (,szol^unJ>#s tudja a kívánt tűrésen belül al­kalmazni.” Holott jól tudták, a saját pén­zemen vásároltam meg a munká­hoz megfelelő szerszámokat, vagy készítettem el gyakran még a kö­szörűkorongokat is. mert azon is spóroltak. Pedig ha megfelelő a szerszám- és készülékellátás, min­den munkatársam teljesíteni tud­ta volna azt.:' amit én. Egy kis befektetéssel mennyivel gazdasá­gosabb lett volna a vállalatnak ... A kategóriabesorolás bevezeté­sekor nálunk a munkák 75 szá­zalékát a 31-es kategóriába sorol­ták, olyat is. amely az 51-es kate­góriához tartozott. Nekünk, mun­kásoknak nem mutatták meg azt a katalógust, amely a kormány- rendelettel együtt lépett érvény­be, amihez viszonyítani lehetett volna a munkadarabokat, pedig volt ilyen katalógus. Abban az irőben sokat olvas­tunk a kormányrendeletről, örül­tünk neki. mert nagyon humánus intézkedés völt és igazságos. Ezzel a módszerrel ki lehet küszöbölni a meg nem érdemelt magas óra­béreket, amit sokan nem munká­val. hanem kispekulált vándor­lással értek el, vagy protekció út­ján Es csak keserűséget éreztem, amikor aztán láttam, hogy nálunk nem alkalmazik me<!Felolcen a kormányrendeletet. Az ugyancsak akkoriban bevezetett degresszív levonást (ez olyan vállalati vám­rendszabály volt) öt hónap múlva a szakszervezet közreműködésével sikerült eltöröltetnünk. Addigra azonban már nagyon elmérgese­dett minden és én munkahelyet változtattam.. Azóta a BRG-bén a szerszámműhelyben dolgozom, mint vasesztergályos. Kb. ezer fo­rinttal keresek kevesebbet, de el­mondhatom, hogy „gerinces ma­radtam” MEGTARTOTTAM A MUNKÁM BECSÜLETÉT! A gyáregységvezető így véleke­dett Mányoki Jánosról: ..... érde­kes típus, ő az örök elégedetlen.” De hol tartanánk, ha már az ős­ember is elégedett lett volna a kőbaltájával? Szerintem Mányoki János nem futamodott meg! Minden becsüle­tes munkásember így tett volna, ha javaslatai, kérései érzéketlen fülekre találnak. Ez a végső meg­oldás. Ha ilyen helyzetbe kerül az ember, a további munka értel­metlen. Hiányzik belőle az, ami a további küzdelmekhez lendü­letet ad. A munka becsületét nem lehet pénzzel megfizetni. De szerintem, ha az igazgató minden munkás­ban a munka becsületével bír, a legnagyobb, illetve a legjobb munkaerővel rendelkezik. • Geröly Imre vasesztergályos, BRG' János-napi köszöntő helyett A J ános-ünnepély — a nyomda-, a papíripar és a sajtó dolgozóinak ünnepe — évszázadosnál régibb, évről év­re megújuló szakmai találko­zó, amelyet vidám juniálissal egybekötve rendeznek. Meg­emlékeznek Gutenberg János német nyomdászról, az euró­pai szedés-nyomás (a mozgat­ható betűkkel történő könyv- nyomtatás) feltalálójáról. Szü­letésének 500. évfordulóját 1900. június 24-én egész Euró­pa megünnepelte. Az idei ün­nep alkalmából rendhagyó módon emlékezünk meg, ezzel a riporttal, melynek főszerep­lője szintén János, és nyom­dász. Nézegetem a három évtizeddel ezelőtt készült amatőr fotókat. A képek gazdája Szemerédi Já­nos, nyugdíjas nyomdász. Nem kora, betegsége kényszerítette pihenőre. Kiskunfélegyházán ta­nulta a nyomdászatot. Szakmai tudása és politikai helytállása révén azonban Kecskemétre ke­rült. Szetiőtermi osztályvezetősé­ge mellett — 12 éven át — a Bács-Kiskun megyei Nyomda­ipari Vállalat párttitkári tisztét is ellátta. — Hogyan is volt 30 évvel ez­előtt? — mutattam az akkor 29 éves fiatalembert ábrázoló, megsárgult fényképre. Nehéz napokat éltem át 1944 őszén — kezdte emlékezését Sze­merédi János. Katonai szolgálat­ra kellett bevonulnom Horthy hadseregébe. Tulajdonképpen az volt a szerencsém, hogy a fél­egyházi kiegészítő parancsnok­ságra osztottak be. Itt tudtam meg az elvonulás időpontját. Saj­nos, elég későn, de így is volt módom értesíteni egy-két .bajtár­samat, s nyolcadmagammal meg­szöktem. Egy környékbeli tanyán bujkáltunk. Amikor megtudtuk, hogy Kecs­kemétet már felszabadították a szovjetek, bementem Félegyházá­ra szétnézni. A véletlen összeho­zott két kollégámmal — Tóth Miklóssal és Ficsor Jánossal —, akikkel elhatároztuk, hogy össze­fogunk és rendbehozzuk a feldúlt nyomdát, megalakítva a város el­ső kollektív üzemét. Az elhatáro­zást, tett „Követte. Nem ivplt egy­szerű dolog, de segítségünkre sie­tett Kohul Béla, Kiskunfélegyhá­za akkori párttitkára, aki maga is nyomdász volt. — Kérem, beszéljen a kezdet­ről! — Első utunk a szovjet pa­rancsnokságra vezetett. Egymás nyakába ugrottunk örömünkben, mikor megkaptuk az engedélyt. Még az sem szomorított el ben­nünket, hogy a betűszekrények tartalmát a szemetbe dobták, a gépekről fontos alkatrészeket sze­reltek le ismeretlen kezek. Szi­szifuszi munkával ugyan, de si­került üzemképessé tenni szere­tett nyomdánkat. — M. volt az első kiadványuk? — A szovjet parancsnokság hirdetményeit, röplapokat, falra­gaszokat nyomtunk ki először. Elkészítettük az orosz—magyar szótárt. Cirillbetűink nem vol­tak, így fonetikusan illesztettük a magyar mellé az orosz szava­kat. Munkánkat még lelkesebben végeztük, amikor 1944. november 10-én felvettek bennünket a Ma­gyar Kommunista Pártba. — Hogy volt tovább? — Anyagellátási gondokkal küszködtünk, nem volt papír, fes­ték, A fűszerüzleteket jártuk, s így szedtük össze a csomagoló- és egyéb papírokat. A szovjetektől kaptunk egy nagy rotációs te­kercset. Ivenként — ollóval, kés­sel — vágtuk le a szükséges mennyiséget. — Ügy tudom, hetilapot is ki­adtak akkoriban. — Igen. Együtt szerkesztettük, szedtük, nyomtuk — egyelőre kézi erővel — a négyoldalas la­pot. A pénz azonban egyre rom­lott, mire kinyomtuk az újságot, már századrészét sem érté a ka­pott összeg. Így került a fejléc alá: „Ára: 1 tojás.” Készítettünk malomkönyvet lisztért, gyászje­lentéseket kukoricáért, a szegé­nyebbek azt adtak, amijük ép­pen volt. A befolyt természetbe­ni juttatás fejében nyomdai kel­lékeket szereztünk. A beszéd fonala ezután a me­gyei nyomdaipar hatalmas fejlő­dése felé kanyarodott. Ö tudja, mit jelent ilyen korszerű nyom­dában dolgozni, mint a Petőfi Nyomda. Sajnos, nem lehet állan­dóan együt kollégáival, de sok­szor kilátogat. Tanácsot ad fiatal barátainak, visszaemlékeznek ré­gi harcostársaival. Búcsúzóul rámutatott az asz­talán heverő, legújabb kiadású Petőfi Népére: — Gyönyörű ez az újság. Lát­ja, ilyenről még álmodni sem mertünk volna, s ára nem 1 to­jás ... * A János-ünnepélyre Budapes­ten kerül sor június 29-én és 30-án. Holman Péter „SZEGÉNYEBB MARAD AZ, KI NEM VOLT KATONA” Bevonulókat búcsúztattak Meg-megújuló kötelesség, szin­te már hagyomány, hogy Kecs­kemét nagyobb ipari üzemeiben bensőséges, baráti beszélgetésen búcsúztatják azokat a fiatalokat, akik katonai behívót kaptak. A A BRG Rádiótechnikai Gyár 1-es számú gyáregységében Nagy An­tal. a szakszervezeti bizottság tit­kára ültette le szobáiában a kato- jelölteket. s bár kissé elfogódott hangon, de megpróbált útravalót adni számukra. — Az a néhány év. amit itt töltöttek, arra enged következ­tetni, hogy megszerettétek a gyá­rat, jól éreztétek itt magatokat. Most olyan kötelesség hív benne­teket. amely férfias helytállást, lemondást, fizikai erőkifejtést kö­vetel. A szerszámot fegyverre cse­rélitek fel. ezért arra kérlek ben­neteket, hogy éppen úgy, mint itt a munkahelyen, álljátok meg he­lyeteket. Legyetek kötelességtu­dóak, mindenben élenjárók, s ha leszereltetek, mi visszavárunk benneteket. A fiúk kissé elérzékenyülten hallgatták a fiatal SZB-titkár sza­vait, s amikor befejezte, szinte egymás szavába vágva mondták el: készültek a katonaéletre, szá­mítottak a behívóra, s nincs ben­nük sem félelem, sem elkesere­dés. Hajnal László, a gyár rádió- és tv-szerelője napvon bizakodó, hiszen mint mondotta, sok Jót hallott a hadseregről. Szabó Ist­ván villanyszerelő a legközvetle­nebb élményt bátyjától kapta, aki nemrégen szerelt le. Évődés, gyakorlati jótanácsok hangzottak még el. s a végén Nagy Antal a szakszervezeti bi­zottság titkára öleléssel vált el a katonának induló munkatársaitól. A Fémmunkás Vállalat kecske­méti gyárában a KISZ-szervezet szerezte meg azt a jogot, hogy a fiataloktól, a KISZ-tagoktól bú­csút vegyen. Varga László, a KISZ csúcsvezetőségének titkára a következőket mondta: — A bevonulás után sem feled­kezzetek el a gyárról, írjátok meg, hol szolgáltak. Végezzetek olyan aktív KISZ-munkát a hadsereg­ben is. mint itt nálunk az üzem­ben. Szerezzetek minél többen élenjáró és kiváló címet. Néhány évg szereltem le én is. s ezért az a véleményem, ember lesz ott a fiatal. Ha szabadságon lesztek, gyertek be az üzembe, s ha segít­ségre van szükségetek, mi mindig készen állunk erre. Hiányozni fog­tok. de első a haza iránti köteles­ség. A fiataloknak láthatóan tetszett ez a szívből jövő. keresetlen sza­vakkal megfogalmazott búcsúzta­tó. de a katonaélet igazi értelmét Szűcs Béla személyzeti osztályve­zető, a pártszervezet nevében fo­galmazta meg: — Itt dolgoztok a gyárban, s mi továbbra is így beszélünk ró­latok, hiszen a hadseregben töltött kél esztendő jól beleillik egy férfi életébe, s véleményem szerint sze­gényebb marad az. aki nem volt katona. Visszavárunk benneteket, de írjatok, hiszen szeretnénk el­küldeni számotokra az üzemi hír­adót. hogy ne szakadjatok el tel­jesen a gyártól, ismerjétek gond­jainkat. eredményeinket. Ha ír­tok. mi is. megkeresünk bennete­ket. hiszen úgy érezzük, s ez így igaz: a mi fiaink vagytok. Szeret­nénk azt hallani rólatok, hogy ugyanúgy megálljátok a helyete­ket a haza fegyveres szolgálatá­ban. mint itt az üzemben ... Két gyár. de egyforma útba in­dítás.- amely férfiasán vidám, s csak az időleges elválás miatt meghatott. A jótanács mindenütt egyforma: tegyétek amit tpnni kell, teljesítsétek kötelességeite­ket szívetek szerint. Gémes Gábor V Varga László, a Fémmunkás Vállalat KISZ-csúcsvezetőségének tit­kára búcsúzik Duzs László lakatostól. Egy tanyai asszony monológja Kényelmesen berendezett kis szoba, ízléses bútorok, modern heverő. (A szomszédos kis klub­szobában nagyképernyős tv). Ezt a szociális épületet azt hiszem, bármelyik üzem elfogadná für­dőivel, öltözőivel, melegítő kony­hájával .. Kitekintek az ablakon. Az a tá­voli tanya már valószínű Csong- rád megyében van. A kiskunfél­egyházi Egyesült Lenin Termelő- szövetkezet Zöldmező kerületében a zárt rendszerű borjútelepen ül4 dögélek özvegy Gondi Béláné bor- júnevelővel. Vékony termetű, csen­des beszédű asszony a beszélgető- társam. Életéről vallatom, hallga­tom, jegyzem amit mond. — Gátéron születtem, ott nevel, kedtem. Apámnak volt ugyan há­rom hold földje, de kilencen vol­tunk hozzá testvérek. Korán meg­ismertem a cselédsort. a napszá­mosmunkát. Amikor erről beszél­gettem a gyerekeimmel, hihetet­lenül hallgatták, talán azt gon­dolták, hogy csak úgy mesélek, ami az eszembe jut. Pedig, igaz volt, nagyon igaz. Voltam én ma­rokszedő, bulgárkertészeknél nap­számos. meg mentem mindenho­vá ahol munkáskéz kellett. Test­véreim is elszéledtek a világban. Most? Jól él mindegyik... Nekem volt a legrosszabb so­rom. Férjhez mentem 1949-ben, azután jöttek a gyerekek. Hat egymásután, öt lány és egy fiú, a legkisebb. Férjem 1964-ben meg­halt, egyedül maradtam a hat gyerekkel. Nem estem kétségbe, hiszen világéletemben csak dol­goztam. boldogulni kell a gyere­kek érdekében egyedül is. Ami­kor egyedül maradtunk, a legidő­sebb lányom már tizenkilenc éves volt. Béla fiam pedig hét. Hogyan éltünk? Megfogtam én mindent amiből pénzt lehetett csinálni. Állatokat neveltem, nap­számot is vállaltam, de nem sok­ra haladtam. Négy. éven keresztül más „gondjaim” is voltak. Egy­másután férjhez ment négy lá­nyom. Franciska kezdte a sort 1965-ben őt követte Margit, majd Veronika és Marika. Nagyon ne­héz volt, de mindegyik kaoott ele­gendő fehérneműt és szobabú­tort ... Persze. 1966-ban beléptem a gátéri Aranykalász Termelőszö­vetkezetbe és itt baromfinevelő voltam. Elláttam a munkám a tsz-ben, azután kezdődött otthon\ a második, harmadik, negyedik műszak, Még gyümölcsárusítást is vállaltam, vittem a tsz : gyümöl- csétypi&crf®. dehsokuéjszakám' rá­ment a korai indulás miatt. Há­rom év alatt annyira vittem, hogy sikerült itt nem messze egy kis tanyát venni, végre a magunké­ban lehetünk. Igen. de hogyan járjak Gátérra dolgozni? Átjöt­tem a Zöldmezőbe, majd amikor az egyesülés történt, a Lenin tag­ja lettem. Most már csak hárman élünk otthon, Gizi most tett szakmun­kásvizsgát, Félegyházán kereske­dő. mindennap hazajár. Béla az iskola után elment Bugacra csi­kósnak. de néhány napja itthon van újra. Kevés volt ott a kere­set, nem győztem elegendő élel­met csomagolni. Hívtam jöjjön haza, itt is kap munkát. Nehezen, de jött. Remélem, jó borjúgondo­zó lesz belőle. Hogyan telnek a napjaim? Ál­talában fél négykor kelek, fél öt- ra bejövök a telepre, elvégzem a J munkám és1 nyolc-kilenc órakor" megyek haza. Otthon is van ám tennivaló, nevelek egy üszőt, egy anyakocát hat malacával, nyole nagyobb süldőt — ezeket hama­rosan leadom — és van egy hízó- nakvalónk is. Az aprójószágot 39 kacsa, 32 liba és vagy száz csirke képviseli. A libával érdemes fog­lalkozni, tavaly is jó jövedelem volt belőle. Nem panaszkodhatom mert, igaz ugyan, hogy meg kell dolgozni alaposan, de megéri. A tsz-ben a fizetésem eléri a három és fél—négyezer forintot, s ha eh­hez számítjuk a háztájit, akkor érthető, hogy nem szorulok segít­ségre. Délután megint be kell jönni, háromtól ötig látjuk el a borjakat. Váltótársammal 150 borjút gondozunk. Bizony, mire öt után ismét ha­zaballagok — itt lakom alig más­fél kilométerre —, már egy kicsit fáradt vagyok. De még el kell lát­nom a háztáji gazdaságot. Gizi­kéin általában .kilencre ér haza a városból, vonattal, vacsorázik és azután megyünk aludni. Van egy rádiórlk, azt szeretem hallgatni. Jár a Petőfi Népe, de azt már nem látom elolvasni. Régen ké­szülök a szemorvoshoz, kellene egy szemüveg, de soha sincs időm elmenni. Van ám már három fiú és egy kislány unokám. Hárman most itt vannak nálunk néhány naora. Most Béla vigyáz rájuk otthon, nehogy valami bajt csináljanak egyedül a tanyában. A gyere­keimre büszke vagyok, nagvon jók, szeretjük egymást. Nem, nem várok semmit tőlük hiszen meg­állók a magam lábán. Amikor megtudtam, hogy ki­tüntetnek, a Mezőgazdaság Kiváló dolgozója leszek, nagyon megle­pődtem. Nem vártam én ezt. Za­varban voltam a gyűlésen, alig találtam ki az emelvényhez, örül­tem, hogy megbecsültek és jól jött az 1700 forintos jutalom is. No — fogadkoztam — ezt azután már magamra költőm. Hát. nem egészen úgy lett. Magamnak vet­tem egy kardigánt, egy blúzt és egy pár cipőt, de ugyanezt kapta Gizikém is. Béla sem maradt ki, neki egy fürdőnadrágot és egy szép inget vettem. Elégedett vagyok, de azért ha most valami mesebeli tündér megkérdezné tőlem, mi lenne a három kívánságom, tudnék vála­szolni. Fogytán van az erőm, fáradt vagyok, hiszen közben három mű­tétem is volt. Gyerekeim egyenes­ben vannak, szeretnék már én is megpihenni egy kicsit; Szóval. Az első kívánságom az lenne — már gondoltam, hogy megkeresem ezzel az elnök elv­társait is —, hogy nagyon szeret­nék megszabadulni a tanyától. Talná tudnék munkát kapni a kollégiumban, amíg nem tudom elrendezni a saját sorsom, vállal- szal való bejárást is ... A második kívánságom persze az lenne, hogy egy kis házat ve­hetnék a városban. De szívesen felcserélném a petróleumlámpát. A harmadik kívánságom? A gyerekeim továbbra is ilyen jók. legyenek és boldoguljanak az élet­ben. Tőlem nem tanultak rosszat. Vajon, teljesülhet-e Gondiné­nak mindhárom kívánsága? Ilyen munkás, becsületes élet után meg­érdemelné. Opauszky László Megfejtették az óriáshullámok titkát Röviddel ezelőtt egy nagy ton­na űrtartalmú halászhajó nyom­talanul eltűnt Cap Nord partjai mentén. A balesettel kapcsolato­san ismét szóba kerültek a 30 méter magas hullámok, amelyek játszi könnyedséggel nyelnek el hatalmas hajókat. A tengerész­történetekben gyakran szereplő óriáshullámokról szóló legendá­kat hósszú időn > át meglehetős szepticizmussal fogadták. A brit óceanografusok azonban az Ocean, s House című kiadvá­nyukban közzé tették egy tanul­mányt, amely szerint minden 23-ik hullám az átlagmagasság kétszeresét éri el, minden 1175-ik hullám a háromszorosát és min­den 300 000-ik hullám négysze­res átlagmagasságot ér el, ami 20 és 30 méter között van. Ilyen óriáshullám rongálta meg a 12 000 tonnás Bencru- anchat 1973 májusában és ugyan­csak ilyen hullám szelte ketté 1968-ban a World Glory elneve­zésű 28 000 tonnás tartályhajót. A rekord hullámmagasságot, 34 métert, 1933-ban észlelte egy amerikai hadihajó legénysége. • Gondiné eteti a borjúkat. (Kovács János felvétele.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom