Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

VI í V K LÖDES'IRODALOM • M ÜV ESZE T • IR O D A L O M • MŰVÉSZ E I Könyvek a kastélyban Csönd. Mintha légvonalbeli ha­tár zárná ki — a kerítésen, ko­vácsoltvas bejáraton túlra — az autók, motorok zaját, a városi utca hanghullámait. A kertben örökzöld oszlopok, bukszus cser­jék, fenyők szűrik meg a zajt és a port. Az ágyások között a portásnő hajlong, aki mindjárt kaput nyit. Bent boltíves, súlyos, tömör falak. Kiugrásra készen az érseki Mercédes lapul meg a kapualj­ban. Az emeleti folyosó festmé­nyeiről töprengő arcok, szemlélik az előttük elhaladót, a fejükön kis kerek sapka. A mellüket dí­szítő kitüntetések, érdemrendek eredetijét — a múlandó világi hivság jeleit — asztalfiókok őr­zik valamelyik szobában. Vala­mennyi elhunyt érsek felajánlot­ta viszont gazdag magánkönyv­tárát, amiből a nagyság szerinti sorrendben — a debreceni, a pannonhalmi, sárospataki és esz­tergomi mellett — az ország ötödik egyházi gyűjteménye ala­kult ki Kalocsán, az érseki palo­tában. Koronázási ékszerek Budapesten, a Nemzeti Mú­zeum állandó történeti kiállítá­sán bőven találkozhat az érdek­lődő kalocsai emlékekkel. A XII. századból - származik pél­dául egy kehely, patena és pász- torbotvég másolata, amelyekre egy érseki sírban bukkantak rá. Az eredeti tárgyakat Kalocsán őrzik. Akárcsak a fővárosban, itt is körül lehet járni gyönyörköd­ve és fájdalmasan sóhajtozva — bár ha visszakerülne az USA- ból az eredeti — a magyar ki­rályi korona, jogar és az ország­alma másolatait. Ezek a példá­nyok a legrégibb, az első máso­lat jogával büszkélkedhetnek, amelyek az ország egykori leg­főbb birtokosa hatalmi jelvé­nyeiről készültek. A réz-, üveg- és futtatott arany felület nagyon szép kidolgozást, pontos rajzola­tot mutat, állítólag még a szemöldök íve. állása is tökéle­tesen megegyezik az eredetivel a koronát díszítő zománcképe­ken. A koronázási ékszerek és a ré­gi pénzek gyűjteményénél ter­mészetesen izgalmasabb maga a könyvtár. Prédikációk és relativitás Az első gyűjtemény elkalló­dott a mohácsi vész után, a tör rök hódoltság idején. A hagyo­mányt kialakító nagy vásárlók között, tartják számon a kezdet kezdetétől a humanista Handó Györgyöt, Várady Pétert és Ge- réb Lászlót, aki főleg drága kö­tésű, különleges kódexeket szer­zett be. Nem kevesebb, mint 400 —500 kézzel irt kötetnek, illetve ősnyomtatványnak veszett végül is nyoma, ami körülbelül egy­ötödét tette ki Mátyás király külhonban is számon tartott, le­gendás könyvtárának. Ezek kö­zül egy-egy kódexet most is Bécsben, illetve Budapesten őriznek, két ősnyomtatvány pe­dig a század elején visszakerült a kiindulási helyére. Amikor — az 1700-as évek ele­jén — felépült a híres székes- egyház, az alakulgató új gyűjte­ményt a kanonoki sekrestye fe­letti teremben helyezték el. Majd az alapítóként számon tartott Patachich Ádám elkészítette a kastély keleti szárnyát, ahol 1784. június 18-tól végleges ott­honra talált 18 998 kötet. Az el­telt csaknem két évszázad alatt hatszorosára gyarapodott az ál­lomány. amely 13 teremben bo­rítja a falakat — összesen négy kilométer hosszú polcrendszer­ben. Az itt őrzött kiadványok zö­mében magyar, német és latin nyelven íródtak. Ám a jelentős keleti és nyugati nyelvek mel­lett akad itt Ceylon szigetéről való kézirat, összefűzött pálma­levelekre róva és eszkimó Bib­lia is. A legrégibb könyv a XI. szá­zadból való, és Szent Fulgentius prédikációt tartalmazza. A leg­újabb pedig egy Gondolat-kiad­vány: a kvantummechanika egyik megalapítója, a relativi­táselmélettel is foglalkozó No- bel-díjas fizikus, Max Born vá­logatott tanulmányait kínálja ol­vasásra. A fejlesztés nem maradt ab­ba. Az érsekség évente 14 ezer forintot juttat az újdonságok be­szerzésére, ami bizony így elég keveset mutat az összehasonlítá­sok tükrében: körülbelül egy közepes község könyvtári befek­tetésének felel meg. Űt a barokk teremig Bármelyik város olvasótermé­nek beillene az itteni — azzal az eltéréssel, hogy nem különül el a katalógus-részleg. Kékesi János főkönyvtáros az egyik, még 1870-ben készült, müncheni módszer szerinti katalógus do­boza fölé hajol) szálkás írású följegyzések közül keresi ki a szükséges cédulát. Aztán tovább lép az új név- és szakmutatók szerint rendezett kartonlapok­hoz. Tizenkét éve folyamatban van a könyvtár teljes átrendezése. A munkát nyolc esztendeje egye­dül végzi Kékesi János, és még bőven van rá tennivaló. 'Eddig több mint 80 ezer kötetet „moz­gatott meg”, helyezett áttekint­hető sorrendbe, s vezette fel az ismertetőjeleket az eligazító ka­talóguscédulákra. Külön-külön csoportosítja a kéziratokat, az ősnyomtatványokat, a bibliákat, kódexeket. Csupán Kalocsára vo­natkozó adatokat eddig -több mint 500 kiadványban talált. — Az átrendezés során sok érdekes dologra bukkantunk, amelyeknek létezéséről fogal­munk sem volt — meséli. — Régen ugyanis egy író több mű­vét is egybekötötték a kiadók vagy a tulajdonosok. A gyűjte­mény rendelkezésére áll a ku­tatóknak, több tanulmányhoz, doktori disszertációhoz gyűjtöt­ték itt össze az anyagot. Van egy könyvünk például, amely Bulgária történetét dolgozza fel, s ennek egyetlen fennmaradt példányát mi őrizzük. A magya­rázata az. hogy a helyi piarista nyomdában látott napvilágpt. Evekkel ezelőtt Szófiából érke­zett be ide a Bolgár Tudomá­nyos Akadémia egyik munkatár­sa, hogy kijegyzetelje. Jó vi­szony alakult ki a kalocsai járá­si könyvtárral is. kölcsön adjuk egymásnak a szükséges műve­ket. Szívesen kalauzolom végig a bejelentkező látogatókat, akár csoportosan, vagy egyénileg ér­keznek. Az utóbbi években meg­nőtt a forgalom, tavaly például. 10 ezren néztek körül itt, ma­gyarok és külföldiek egyaránt. A főkönyvtáros elindul a rak- társzerűen zsúfolt szobákon és folyosókon keresztül. Az útja te­hertől roskadozó polcok között, falépcsőkön át vezet a palota keleti szárnyának igazi kincses­tárába. az úgynevezett barokk terembe. Az egyik íróasztalon nyitott Biblia fekszik, a címla­pon Luther Márton kézírása. Odább a Hitelt ajánlja a szerző, Széchenyi István dedikációja. „a legőszintébb tisztelet és a haza­fiúi érzés jeléül”. Két polc között A kalocsai érseki könyvtár nem tartozik a legnagyobbak közé. Sok értékes és ritka könyv teszi igazán gazdaggá. Egyálta­lán nem rideg, a kötetek elér­hető távolságban vannak, ami szinte arra biztatja az embert, hogy kézbe vegye őket. A barokk teremben, ahol — Homérosziéi Newtonig — tizen­két klasszikus- , szerző fára fes­tett arcképé- néz valahová á -tá­volba — az ablaküvegen át gesztikuláló diákok tűnnek fel, most lépnek ki a szemben levő iskola kapuján. Csönd van. A könyvekbe bezártan dörgedelmes hitviták csatáznak, gondolatok mérkőznek egymással, művészi szépségek nyugszanak. Hogy meg lehessen érteni, miről is vitáz­nak odakint a fiatalok, ki kell tárni az egyik ablakot, a köte­tek alatt meghajtó két polc kö­zött. Halász Ferenc • Az egykori királyi hatalom jelképei — művészi másolatban. 0 Az átrendezés közben tanulmányozásra is jut Idő. (Pásztor Zoltán felvételei). VARGA MIHÁLY Anyámnak Emlékszel? De régen is volt! A dűlőúton szaladtál velem, amikor jöttek furcsa fellegek, s az ég elsötétült, remegett a föld; s szivem, és a gondolat olyan magasra szárnyalt, hogy elérni azt alig lehet... Emlékszel? Azt mondtam egyre, hogy „én megyek, megyek messzire" — s mentem is... mentem sokáig, hosszú, hosszú úton egyre, míg végül' odaértem, ahol az öröm megpihent. Látod, Anyám, te csomagoltál útravalót, pogácsát, sültet énnekem, — szived beleadtad —, s én csak mentem, mentem egyre, kerestem mindig szép napot, — jó utat — magamnak, s olyan órákat, amikor a múlt csak mint régi, fura álom van jelen, s nem bánt sohasem... Emlékszel, Anyám, Veled voltam mindig, mindig, de — hói vagy, hol? • Bodri Ferenc: Anyánk. URBÁN GYULA Forgatókönyv SZERELMEM! Véget nem érő NEM-ek sorozatai a betolakodókra. SZERELMEM! Körömmel vájt csapda a nyelvünket nem ismerőknek. SZERELMEM! Barlangreiidszerekben, gyökerek indulatával a saját földünkön. SZERELMEM! Fejem a mocsárban gőzölgő pálmalevéíen. Csak egyetlen kéz szabadíthat ki Innen. Pablo Casals: Megnyílik a világ Részlet a világhírű csellista Öröm és bánat című emlékirataiból Gordonkázni először tizenegy éves koromban hallottam. Ekkor kezdődött el hosszú és olyannyi­ra szeretett baráti kapcsolatom a csellóval! Zongoristából, hege­dűsből. és csellistából álló trió hangversenyezett Vendrellben és apám elvitt, a koncertre. A kato­likus központ kis termében tar­tották helvbéliek. halászok, pa­rasztok előtt. akik. mint az ilyen alkalommal általában, ünneplőbe öltöztek. A csellista Josep Gar­cia volt. a barcelonai városi ze- zeiskola tanára, szép magas hóm. lokú. kunkorodó baj szú ember, szinte illett az alakja a hangsze­réhez. Ahogy megláttam a gor­donkát, megigézve bámultam rá — még sosem láttam csellót. Már az első hangok lenyűgözően ha­tottak rám. úgy éreztem, még a lélegzetem is eláll. Volt valami gyöngéd, szép és emberi — igen, nagyon emberi — ebben a hang­ban. Ilyen gyönyörűt még soha­sem hallottam. Ragyogtam a bol­dogságtól. Az első darab után így szóltam apámhoz: — Apa, ez a legcsodálatosabb hangszer, amit hallottam. Ezen akarok játszani! A koncert után egyre csak a csellóról beszéltem, és könyörög­tem apámnak, vegyen nekem egyet. Ennek már több mint nyolcvan éve azóta hűségesen kitartok e hangszer mellett, tár­sam és barátom lett. egész éle­temben. Persze a hegedű, a zon­gora, meg más hangszer is örö­met szerzett, de számomra a cselló valami egészen különleges és egyedülálló. Kezdetben a he­gedűt is úgy tartottam a kezem­ben. mint a csellót. Anyám megértette, mi játszó­dik le bennem. — Pabló úgy lel­kesedik a csellóért — mondta apámnak —. lehetővé kell tenni számára, hogy csellózni tanuljon. Vendrellben nincs képzett em­ber. aki megfelelően taníthatná. El kell intéznünk, hogy. a bar- celónai zeneiskolába járhasson. Apám elképedve hallgatta. — Mi a csudát beszélsz? — kér­dezte. — Hogyan mehetne Pablo Barcelónába? Hol van nekünk erre pénzünk? De anyám kijelentette: — Majd megtaláljuk a módját. Én magam viszem el. Pablo zenész, egész természete az. erre hiva­tott. Valahová feltétlenül el kell mennie. Nincs más választásunk. Mindez azonban egyáltalán nem győzte meg apámat, hiszen már az járt az eszében, hogy az asztalosság lesz a kenyerem. — Nagyzási mániád van — mondta anyámnak. Egyre gyakrabban és egyre he­vesebben vitatkoztak a dolgon. Ez bizony nagyon bántott, éreztem, engem kell elmarasztalni a ket­tőjük közötti nézeteltérésért, és gondolkoztam, hogyan tudnék véget vetni ennek.de sehogy sem jöttem rá. mit tegyek. Végül, kel­letlenül ugyan, apám beadta a derekát. Irt a barcelónai városi zeneiskolának és megkérdezte, felvennének-e. Azt is megemlí­tette, hogy kis háromnegyedes csellóra lesz szükségem és érdek­lődött. tudnák-e olyan hangszer­készítőt. aki csinálna ilyent a számomra. Kedvező válasz jött és már közelgett a barcelónai utazás, de apám még ekkor is hangoztatta borús sejtelmeit. — Kedves Carlos — mondo­gatta anyám —. biztos lehetsz benne, hogy ez a helyes. Ennek meg kell történnie. Csak ez való Pablónak. Apám azonban csak rázta a felét. — Nem értem, nem értem. Anyám pedig így szólt: — Tu­dom. Carlos, de bízzál a dolog­ban. Bíznod kell. igenis bíznod. Igazán rendkívüli volt ez a helyzet. Anyám tanult valami zenét, de persze nem volt zenész, mint apám. Mégis tudta, milyen jövő vár rám. Azt hiszem, tud­ta ő azt már az elején is, mintha valami különös megérzése, sajá­tos előérzete lett volna. Tudta és ennek értelmében cselekedett oly határozottan, biztosan és nyugodtan, hogy nem győztem bámulni érte. És nemcsak bar­celónai tanulmányaim alkalmá­val volt ilyen, hanem máskor is, amikor válaszút előtt álltam pá­lyámon. Ilyen volt öcséim, Luis és Enrique dolgaiban is. Még gyerekek voltak, ő azonban már tudta, milyen útra lépjenek. fis később, amikor a világon már mindenfelé hangversenyeztem, és némi siker is kísért, boldog volt; de nagy hatást nem gyakorolt rá, hisz már jó előre tudta, hogy így lesz. Az életben magam is rájöttem, miben hitt anvám. Kialakult bennem az a felfogás, hogy ami történik, annak meg kell történ­nie. Persze nem azt akarom mon. doni, hogy semmit sem kell'ten- nünk jelen helyzetünkben, vagy azért, amire törekszünk. Állan­dóan változik körülöttünk min­den — ilyen a természet, és ml is változunk szakadatlanul, hi­szen a természet részei vagyunk. Az a dolgunk, hogy állandóan jobbá tegyük magunkat De azért úgy hiszem, valamennyiünknek megvan a sorsunk. Vegyes" érzelmekkel utaztam el Véndrellből. Ez volt az ottho­nom, itt töltöttem el gyermeksé­gemet Bicikliztem a kanyargó utcákon, apám zongorázott és leckéket adott kis házunk nappa­li szobájában, sok-sok kedves órát töltöttem el a templomban, birkóztam és mindenfélét játszot­tam iskolatársaimmal — sehogy- sem akarózott elhagyni ezeket a kedves, meghitt dolgokat. Hisz csak tizenegy és fél éves voltam, ez még zenész számára sem nagy idő. Barcelona csak mintegy öt­ven mérföldnvire van Vendrell- től. de mintha idegen országba utaztam volna. Miiven lesz? Hol fogok lakni? Kik lesznek a bará­taim és tanítóim? Ugyanakkor persze az izgalomtól is remeg­tem... Együtt utaztunk anyám­mal. Ahogy apám a búcsúzásnál gyöngéden átölelt az állomáson, arra gondoltam, amit egyszer mondott, amikor megharapott egy kutya s a kórházba vittek: — Csak azt mondogasd magad­nak: egy férfi sosem sír. • A legrégibb és a legújabb könyv. • A gyermek tenyérnyi, hitvitázó kiadvány elfér az egyházi énekeskönyv két kottásán között I Díszes iniciálé az egyik kó- • Az érseki palota keleti szárnyának ékessége: a barokk terem. dexbóL

Next

/
Oldalképek
Tartalom