Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-11 / 84. szám
1974. április fii • PETŐFI NÉPE • T SPORT-SPORT Ötödször .nyert országos bajnoki címet a Katona József Gimnázium röplabdacsapata A kosarasok küzdelmével folytatódik a főiskolás bajnokság P Hosszú szünet után az 1969— 70-es tanévben rendeztek újra országos középiskolás bajnokságot röplabdában. A Kecskeméti Katona József Gimnázium fiúcsapata eddig minden alkalommal részt vett a vetélkedőn és mind az öt alkalommal elnyerte az országos bajnoki címet. — A fiúk mezőnyében az első hely sorsa lényegében már az első napon eldőlt — mondta Zsillé Antal, a versenybizottság elnök- helyettese —. amikor Dunszt Ferenc tanítványai 3:0-ra legyőzték a zalaegerszegiekét. A kecskeméti együttes 15:0-ás játszmaaránnyal nyerte a tornát. Békéscsabán Szabó István pedig elnyerte a legjobb mezőnyjátékosnak járó címet. De az együttes többi tagjai is kitettek magukért: Börcsök Csaba Sinkó Attila. Rapcsányi István, Mészáros János, Nagy Péter. Dudás István, Hudy Árpád, Kárpáti Zoltán, Ba- ranyi József. Karagics Mátyás, Molnár Zoltán és Huszta János. — Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a szép sikert elértük — mondta Dunsz Ferenc. - a kécskeméti Katona József Gimnázium testnevelő tanára. — Mindent megtettünk a jó felkészülés érdekében. s az eredmény nem maradt el! Mester Barna a nagyszerű sportsikerekkel büszkélkedhető gimnáziumi igazgató asztalán a szokásosnál is gyakrabban csöngött a telefon az elmúlt napokban. Kollégák, szülők, ismerősök gratuláltak. — Azzal bocsátottuk őket útnak, hogy sikeres szereplést, az iskola nevéhez méltó helytállást várunk tőlük az egész tantestület nevében. — mondotta. — Tudtuk, hogy nagyon együtt van a csapat. Tavaly is. most is játszmaveszteség nélkül nyerték az országos bajnoki címet. Noha vártuk az együttes jó szereplését, azért ugyan olyan örömmel fogadtuk. mintha először történt volna. A kecskeméti csapat éremgyűjteménye újabbakkal gazdagodott. Most már a KISZ Központi Bizottságának díszes vándorserlegét is magukénak mondhatják. A Művelődésügyi Minisztérium képviselője pedig sport- felszereléssel ajándékozta meg őket. Dunszt Ferenc testnevelő tanárt emlékplakettel jutalmazták. B. I. Szerdán reggel a kecskeméti városi sportcsarnokban Kraj- csovszky József, a Felsőfokú Óvónőképző Intézet igazgatója 'nyitotta meg az országos egyetemi és főiskolai kosárlabda-bajnokság döntőit. A megnyitón részt vett Borszéki Lajos, a megyei sport- hivatal elnöke. Pontosan fél 9 órakor a férfi mérkőzésékkel kezdődött a döntő. Azt már az első forduló után megállapíthatjuk, hogy a férfiaknál általában NB I-es szinten folyik a küzdelem. A női Együttesek pedig, a BEAC kivételével, amely a teljes NB I-es csapatával jött NB Il-es szintű együttesek játszanak. A szerdán délelőtti eredmények: Férfiak: Soproni MAFC—Bánki Donát Gépipari Föisk. 85:62 (35:32) Vezette: Weidinger, Bacsfay. Ld.: Kisteleki 23, Balogh 16, Lipták 15, ill.: Posch 24, Recska 11. MAFC—TFSE 68:61 (46:36) Vezette: Szittya, Weidinger. Ld.: Salgó 18, Nagy L. 12, ill.: Mészáros 14, Novák 14. Nők: BEAC—Közgazdasági Egyetem 50:36 (30:11) Vezette: Szittya, Kápolnás. Ld.: Kovács K. 18, ill.: Plasz 17. MAFC—OSC 46:43 (23:25) Vezette: Bacsfay, Kápolnás. Ld. Herbert 15, illetve Prokop 10. • A Soproni MAF—Bánki Donát MFSK-mérkőzésen a soproni Balogh küzd a védőkkel a palánk alatt. Ezüstérmesek a félegyházi lányok Szarvason, a főiskola tornatermé- I bon. rendezték meg a középfokú is- | kólák 1974. évi leány és fiú i. korcso- I port kosárlabda-bajnokságának dön- I tőit, amelyen megyénkből két csapat a — a Kiskunfélegyházi Varga J. Köz- I gazdasági Szakközépiskola és a Kecs- I keméti Bányai Júlia. Gimnázium — 9 Indult. A kiskunfélegyházi lányok a I várakozásnak megfelelően igen jól I szerepeltek és a hazai pályán játszó I Szarvasi Gimnázium mögött megsze-, 1 rezték a második helyet. A Bányai 9 Júlia Gimnázium (lányainak már nem I Ment ilyen jól a játék, bár csak kls- I arányú vereségeket szenvedtek, a I kecskeméti lányok végül a negyedik I helyen végeztek. A kecskeméti és kiskunfélegyházi csapatok eredményei: Bp. Apáczai Csere G—Bányai 45:43, Pécs—Kiskunfélegyháza 46:35, Kiskunfélegyháza—Nagy káOJó 45:35, Szarvas- Bányai 47:36, Kiskunfélegyháza—Bányai 36:30. Kiskunfélegyháza—Bp. Apáczai Csere G. 54:53, Kecskeméti Bányai—Nagykáljó 52:26. Végeredmény 1. Szarvasi Gimn. 5 4 1 251:195 9 2. Kkfh. Közgazd. 5 3 2 213:210 8 3. Bp. Apáczai Gimn. 5 3 2 295:228 8 4. Bányai J. Gimn. 5 2 3 208:177 7 5. Pécs 5 2 3 206:229 7 6. Nagykálló 5 14 1€0:249 6 Négy versenyzőnk utazott Tatára A Magyar Birkózó Szövetség négy 1 ifjúsági kötöttfogású versenyzőnket 1 hivott meg a közelgő magyar bajnok- I ság előtti edzőtáborozásra Tatára. ApI I rilis 8—20-ig erős edzéseken vesznek részt, ahol a legkitűnőbb mesterek csiszolgatják fogástechnikájukat. Mu- H hi András, a Kalocsai VTSK-tól, Konyán Zsigmond Félegyházáról. Kállai Mihály és Szűcs Kornél, a KSC-től kapott meghívást. Érdekesség még, hogy a táborozás egyik vezetője a kiskunfélegyházi Paulicska Béla lesz, aki jelenleg az FTC ifjúsági kötöttfogású versenyzőinek a mestere. Szabó bronzérmes Szabó István, a KSC I. osztályú szabadfogású birkózója az idén egy súlycsoporttal följebb, ■ a 74 kg-ban próbálkozik, s teljes sikerrel. Legutóbbi miskolci és csepeli érmei mellé egy újabb bronzérmet szerzett a Ganz-MAVAG birkózócsamokában megrendezett országos ellenőrző versenyen. Súlycsoportjában kilencen mérlegeltek be, s az első fordulóban mindjárt összekerült (Fehérrel (FTC), aki a juniorok között a legjobb. 6:3-as vezetésnél görcsöt kapott és feladta a mérkőzést. Üjabb bemelegítéssel simán két vállra fektette Erdeit (Csepel), utána erőnyerő void;, majd nagy küzdelemben tusolta Magányt (MTK) is. Sajnos, a döntőben már nem tudott indulni és Veres (iDVTK) ellen visszalépett. így a diósgyőri fiú nyerte a tornát Fehér (FTC) és Szabó István (KSC) előtt. K. S. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Dorogon a Budapesti Honvéd Labdarúgó-világbajnokság ’1974 H. Sorozatunk első részében ismertettük a X. labda rúgó-világbajnokság négy csoportjának résztvevőit, valamint röviden, áttekintettük a magyar Labda rúgó-válogatott selejtezőben! szereplését, miért is nem sikerült bejutnunk immár másodszor a döntő mezőnyébe. Az alábbiakban egy kis világbajnoki történelmet mutatunk be olvasóinknak, amelyből látni fogják, hogy a múltban milyen komoly szerepet játszott a magyar labdarúgás a legjobbak tornáján. A labdarúgó-világbajnokságért folyó küzdelem nem tekint vissza tulajdonképpen nagy múltra. Mindössze negyvennégy év. történetét keld áttekintenünk, amelynek során 1930 és 1970 között kilenc világbajnokság zajlott le, tehát a tizedikre ez év júniusában kerül sor az NSZK különböző városaiban. Azért csak kilenc tornát rendeztek ez idő aL^tt, mivel a második világháború idején nem írtak ki világbajnoki mérkőzéssorozatot. Elmaradt i942->ben, majd a háború befejezése után 1946-ban a torna. A világbajnoki aranyéremiért a Judes Kimet Kupáért folyó küzdelemsorozat 1950-ben kezdődött meg, s -első ízben Uruguay rendezte meg a tornát. A főszerepet ekkor a kitűnő játékerőt képviselő hazai együttes és a másik dél-amerikai csapat, Argentína játszotta. A Kimet Kupa első védője Uruguay lett, második Argentína, harmadik az Egyesült Államok, negyedik pedig európai együttes, Jugoszlávia lett. 1934-ben Olaszország volt a rendező. Ebben az időben nagyszerű együttes kovácsolódott össze Itália földjén. A tudás, nomeg a hazai környezet sikert hozott. Világbajnok: Olaszország, 2. Csehszlovákia, 3. Németország, 4. Ausztria. Négy évvel később — 1938-ban, tehát a második világháború kirobbanása előtti évben — Franciaországban rendezték meg a világbajnokság küzdelemsorozatát. A világbajnoki címet ismét Olaszország nyerte, de az akkor szintén a világ élvonalához tartozó magyar válogatott nagy sikert aratott. Bejutott a döntőbe és bár az olaszoktól 4:2 arányban vereséget szenvedett, nagy közönségsikert aratott. az ezüstérem tehát a magyaroké lett. Bronzérmes a brazil válogatott, míg a negyedik helyen a svédek végeztek. Amint fentebb említettük, hosszú ideig nem rendeztek labdarúgó-világbajnokságot, míg 1950-ben Brazília vállalkozott az újbóli felélesztésre. Ezen a világbajnokságon a magyar együttes nem volt jelen, bár ekkor már kezdett összekovácsolódni az a gárda, amely már nagy feladatok megoldására is képes volt a későbbiek során. Itt is- nagy előnyt jelentett a hazai környezet. 1. Brazília, 2. Uruguay, 3. Svédország, 4. Spanyol- ország. Svájc kapta meg az 1954-es világbajnokság megrendezésének jogát Ide mär az „aranycsapat*’-nak becézett és elismert magyar válogatott érkezett. Övében olyan skalpok, mint a Wembleyi 6:3-as és a népstadionbeli angolok elleni 7:I-es győzelem. Nem akarunk most fájó sebeket felszaggatni, hiszen lassan húsz év távlatából tekinthetünk vissza a sikersorozatra a világbajnokság különböző arénáiban. Megsemmisítő győzelem az NSZK ellen, két felejthetetlen győzelem az Uruguay, majd a brazilok ellen. S a sors, illetve a hibás játék- rendszer következményeként a sétamérkőzésekkel döntőbe jutott, az egyszer már legyőzött NSZK elleni végső összecsapás Bernben. Az eredmény ismert. Az NSZK jobban bírta a hajráit, s bár a magyar együttes mái 2:0-ra vezetett, végülis3:2-re győzött. Csak az ezüstérem jutott a magyaroknak. S ez sokáig fájdalmas vereség maradt, 3. Ausztria, 4. Uruguay. Az 1958-as rendezés jogát Svédország kapta. Mi magyarok, az ellen- forradalom utón még nem hevertük ki a vérveszteséget, nem> jutottunk a legjobb nyolc közé. Itt újra Brazília nyerte el a Kimet Kupát. A hazai svédek másodikok, 3. Franciaország, 4. NSZK. Chile volt a rendezője az 1962-es tornának, s mondanunk sem kell, hogy itt újra a brazilok játszották a főszerepet. A döntőben a csehszlovákokat győzték le. 3. Chile, 4. Jugoszlávia. A magyar csapat közepesen szerepelt ezen a VB-n. A legjobb nyolc közé verekedte be magát. Anglia rendezte meg az 1966-os VB-t. A sportsajtó egyöntetű véleménye az volt, hogy a rendezőség túlzottan segítette saját csapatát. Világbajnok első ízben Anglia, 2. NSZK, 3. Portugália, 4. Szovjetunió. A magyar együttes itt is az első nyolc közé. verekedte be magát, s itt győzte le nagyszerű játékkal 3:i-re .Brazíliát. Többre azonban már nem futotta a csapat erejéből. Mexikó rendezte az utolsó VB-t. 6 Brazília sikerét hozta. 1978-ben harmadszor nyerte el a Kimet Kupát, s ezzel végleg a birtokába került az arany szobor. 2. Olaszország, 3. NSZK, 4. Uruguay. A magyar csapatnak a selejtező csoportból nem sikerült bejutni a 16-os döntőbe. A következő számunkban megkezdjük az 1974. évi világbajnokság négy csoportja résztvevőinek bemutatását. M. I. (Folytatjuk.) A totó 15. heti, április 14-i szelvényén újra találunk NB I-es mérkőzéseket, valamint változatlanul NB I; B-s, NB n-s és olasz A-osztályú együtteseket. Az NIB 1-ből most három találkozó van a szelvényen és mindhárom rendkívüli izgalmasnak ígérkezik, mivel a vendégcsapatok lényegesen erősebbek mint a házigazdák. Ilyen az Egyetértés—Ferencváros, a Dorog—Honvéd és a Szombathely! Haladás—MTK találkozó. Az NB I. B-bői is három mérkőzés szerepel a főim ér kőzések között (és három a pótmérkőzésen), s közülük talán a Ganz-MAVAG—Szodnoki MTE összecsapásnak van nagy jelentősége, de a másik kettőn* sem érdektelen a tét (Debrecen—(MÁV DAC, Olajbányász— Bp. Spartacus), mert a jobb helyezésért, vagy a kiesés elkerüléséért harcolnak egymással, az NB n. Északi csoportjából az éllovasok egymás elleni találkozója a legérdekesebb, ahol sok minden* eldőlhet a jövőt illetően. Nagy küzdelem várható a Kazincbarcika—Miskolc. az Ózd—Vasas Izzó és a Dunakeszi—Váci Híradás mérkőzéseken. Az olasz A-osztályból a veszélyes zónában levő csapátok játszák a főszerepet. Néhány együttesre igen nagy feladat hárul, mely az eredmény alakulásában döntő lehet. A pótmérkőzés három NB I. B-s találkozója sok izgalmat és hazai győzelmet ígér. Tippjeink: 1. VM. Egyetértés—Ferencvárosi TC. NB i. Ä hazai csapat ismét lejjebb került a tabellán és a kiesés elkerüléséért küzd. A Fradi lényegesen jobb, de idegenben nagyon meg kell „izzadnia” a sikeres szereplésért. Tippünk: 2, x. 2. Dorogi AC—Bp. Honvéd. NB I. A Dorog az utolsó helyen áll és már csak papíron van esélye a bentmara- dáshoz. A sokkal rutinosabb Honvéd még Dorogon is megszerezheti a győzelmet. Tippünk: 2. 3. Szombathelyi Haladás—MTK. NB I. A Haladás súlyos vereséget szenvedett az elmúlt vasárnap a Honvédtől, Kispesten, de az MTK is keservesen tartotta otthon az egyik pontot, a Tatabánya ellen. Nagy kérdés, hogy betiltják-e a hazaiak pályáját a Vasas elleni félbeszakadt mérkőzésük miatt. Tippünk: x. 1. 4. Debreceni VSC—MÁV DAC. NB I B. A vendégegyüttes az előkelő ötödik helyen áll a tabellán, ami kellő önbizalmat jelenthet a soron következő mérkőzésekre. A hazaiak viszont még nincsenek biztonságba és köny- nyen a veszélyes zónába kerülhetnek. Tippünk: lj x. 5. Olajbányász (Nagykanizsa)—Bp. Spartacus. NB I. B. A Spartacus ismét idegenben lép pályára. Az elmúlt héten szép sikert értek el Egerben, a Dózsa legyőzésével, amit> Nagykanizsán is szeretnének megismételni. A hazaiak számára is létfontosságú minden pont. Tippünk: x 1. 6. Ganz-MAVAG—Szolnoki MTE. NB I. B. Lesz-e a Szolnoki MTErből NB I-es együttes. Fogas kérdés, melyre csak a szezon végén kaphatunk végleges választ. Az egyre jobban formába lendülő MA VÁG ellen nagyon nehéz mérkőzés előtt állnak és érzésünk szerint megosztozkodnak a pontokon. Tippünk: x, 1. 7. Kazincbarcikai Vegyész—Miskolci VSC. NB n. Északi csoport. A báj- J noki címre pályázó két együttes, hatalmas küzdelemben, háromesélyes találkozón dönti el a mérkőzés két pontjának sorsát. Tippünk: í, x. 8. Ózdi Kohász—Vasas Izzó. NB II. Északi csoport. Evek óta nem volt ilyen esélye az ózdnak, hogy bajnokságot nyerjen. Lehet, hogy ő lesz a nevető harmadik? A fővárosi csapat ellen, otthonában is nagyon meg kell küzdenie a jó szereplésért. Tippünk: i. 9. Dunakeszi VSE—Váci Híradás. NB II. Északi csoport, a két középcsapat a jobb helyezésért küzd. A hazai pálya előnye miatt a Dunakeszit látjuk a találkozó győztesének. Tippünk: 1. 10. Fiorentina—Roma. Olasz A-osz- tály. A meglepően jól szereplő hazaiak könnyen otthon tarthatják a két pontot. A Koma változatlanul tartja a helyét a középmezőnyben, s így nagyszerű küzdelemre van kilátás Firenzéiben, hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1, x. 11. Foggia—Torino. Olasz A-osztály. A gyenge teljesítményt nyújtó hazaiaknak nagyon kell vigyázniuk, mert közel kerültek a veszélyes zónához. A Torino jobb együttes, de egy kis szerencsével otthon lehet tartani a két pontot.. Tippünk: x, 1. 12. Lanerossi-Vicenza—mternaziona- le. Olasz A-osztály. A Lanerossd menekül a kiesés elől és igyekszik a hazai mérkőzéseit megnyerni. Most érzésünk szerint nehéz dolguk lesz a jóval többre képes inter ellen. Tippünk: x, 2. 13. Sampdoria—Cesena. Olasz A-osz- tály. A Sampdoria vasárnapi vereségével újra .visszakerült az utolsó helyre, mely lehetetlen helyzetbe hozta az együttest. Ügy látszik nincs rá remény, hogy megmeneküljenek a kieséstől. Tippünk: 1, x. 4-1 mérkőzés: 14. Budafoki MTE—Dunaújvárosi Kohász. NB I. B. Mindkét együttes jó ' pozícióban várja a vasárnapi találkozót. Még a pontjaik száma is egyforma. Nagy küzdelemben pontosztozkodás a legvalószínűbb eredmény. Tippünk: x. 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. SAKK Dunaújvárosban Is folytatta bravúros szereplését a Kecskeméti Építők csapata Az országos csapatbajnokság ötödik fordulójában kissé szorongva utazott az Építők csapatja Dunaújvárosba. Jó képességű ellenfelük eddig ugyanis nem nyújtotta a tőlük várható Játékot s biztosra vehető volt, hogy a kecskemétiek ellen „csorba köszörülésre” készülnek. Ráadásul az elmúlt évben még a kecskeméti csapatban kiválóan szereplő Horváth Gyula la az ellenfél csapatában játszott. A két csapat az utóbbi években mindig szoros mérkőzést vívott, többnyire dunaújvárosi slkerirel. A Dunaújvárosi Kohász mint várható volt, legjobb összeállításban ült asztalhoz, a Kecskeméti Építők ötödször Is azonos Játékosokkal- Az első eredmény 9.30 órakor békés döntetlen volt Borsos és Bauer között Ezt követően kiéleződött a küzdelem és a kölcsönös remiajánlatokat elutasítva az Építők vette át a kezdeményezést, majd a vezetést. Előnyét az első Időellenőrzésig megtartotta, s szinte már ekkor kialakult a végeredmény. (5,5:8.5). Részletes eredmények: Horváth—Lovass 0:1, pals—Csala 0:1, Hlngyl—ifj. Kormányos 0:1, Terebesi —Korom 1:0, zsigmond—Abel 0:1, Bauer—Borsos 0,5:0,5. Gérecz—Szemző 1;0, .Gyarmati—Miklós 1:0, Grosch— Szabó 0,5 K>,5, Fekete—Sztriktnácz 0:1, Németh—Koczíha 0:1, Mólnár—Haja- gos 1:0, Keszl—Lénárt 0:1, Juhász- Gyarmati 0,5:0,5. A sok jó teljesítmény közül Is ki kell emelni Lovass eredményét, aki a döntős mestert, Horváth Gyulát győzte le. Lovass győzelme nem véletlen, hiszen sorrendben ötödször nyert egymás után! A csapat többi tagja is mindent megtett a siker érdekében, s határtalan lelkesedésükhöz ezúttal helyenként már jó játék Is párosult. Külön említést érdemel a szívélyes vendéglátás, melyet László Géza, a városi szövetség elnöke emléklap át- nyújtásával tetézett. A forduló további eredményei: Tatabánya—Nagykanizsa 9,5:4,5, Utasellátó—Győr 9:5, Postás—Meresz- jev 5:9. Ganz-MAVAG—Videoton • 9.5:4,5, OTP—BKV Előre 6.5 5, Ságvárl—xm. kér. Petőfi 4.5 3,5. Értékelések a IV. fordulóból: Kecskeméti Építők—Ságvári 1:0 (9:5), postás—'Videoton 0,5:0.5 (11:3), Győr— Tatabánya 1,5:0.5 (10:4). Az OB. n. Nyugati csoport állása: 1. Kecsk. Építők 2. Tapolcai M. 3. Ganz-MAVAG 4. Bp. Utasellátó 5. Győri MAV-DAC 6. Bp. Postás 7. xm. kér. Petőfi 8. BKV Előre 9. Dunaújvárosi K. 10. Tatabányai B. 11. Bp. Ságvári 12. OTP i 13. Videoton 14. Nagykanizsai V. I-----— A kecskemétiek nagyszerű szereplésükkel továbbra is tartják vezetőhelyüket csoportjukban. HÍREK: m — Kecskemét város üzemi csapat- bajnokságának IV. fordulója: vízmű ■—Komarov „B” 3:1,.. Zöidségt.—R2L olajv. 2,5:1,5. MFSC—FTSK 1,5:2,5, Tervezők—Nyomda „B” 3:1, Fémipari Nyomda „A” 3d, Komarov „A”—Mezőgép 3:1, Aranyhomok—ZIM 4:0 c. Az állás: Komarov ..A" 12, FTSK 11,5, Fémipari 10. Kőolajv. 9.5, Tervezők 9. Zöldségterm. 7,5, Vízmű 7, Nyomda „A” 7, Aranyhomok 5,5, Mezőgép 4,5. Nyomda „B” 3,5 (—3), Komarov „B” 2.5, MFSC (—3), ZIM törölve. Mai rovatunkban a Kecskeméti Építők csapatának sok Jó teljesítménye közül kettőt mutatunk be: Lovass Horváth Gy. (Kecskemét) (Dunaújváros) Dunaújváros, 1974. 1. d4 Hft 2. c4 c5 3. d& bS 4. eb: át 5. ba: FaS: 6. Hc3 d6 7. Hf3 g6 S. Hd2 Fg7 9. e4 Ffl: 10. Hfl: 0—0 1L He3 Hbd7 12. 0—0 Vb6 13. Vc2 Bfb8 14. Bbl He8 15. Fd2 VaS 1«. a3 Hc7 17. Khl He5 18. f4 Hc4 19. HC4: Vc4: 20. b3 Va6 2L a4 Bb7 22. Bfel Bab8 23. Hdi e6 24. He3 ed: 25. Hd5: Hd5: 25. ed- c4 27. be: Bbl: 28. Bbl: Bbl: 29. Vb’l: Vc4: 30. Vb!t Ff8 31. Vb5 Vc2 82. Fe8 Vdlf 33. Fgl hí 34. a5 Fg7 35. Vbí Vd5: 35. aS FfS 37. h3 Kg7 38. Vb7 Vdl 39. Vb4 h4 #0. a7 Val 41. Ve4 és sötét feladta. (1:0). Pais Csala (Dunaújváros) (Kecskemét) Dunaújváros, 19T4. 1. d4 HfO 2. c4 e8 3. Hc3 c5 4. -d5 ed: 5. cd: d6 6. e4 g6 7. HÍ3 Fg7 8. Fe2 0—0 9. Ff4 Be8 10. Hdg b6 11. 0—0 Fa6 12. Bel Fe2: 13. Be2: a6 14. a4 Hh5 15. Fel Hd7 18. Khl g5 17. Bél Hfl 18. Vc2 Hes 19. Hfl Bb8 20. Hg3 b5 21. ab: ab: 22 Ff4: gf: 23. Hf5 c4 24. Baí Hd3 25. Be2 Bb6 25. Ba7 Vg5 27. f3 FeS 28. Hdl VfS 29. Hf2 HÍ2: 30. Bf2: Fb2: 31. Vb2: 5 5 — — 44 5 4 — 1 43 5 5 —‘' — 42 5 2 2 1 39,5 5 2 — 3 38 5 3 — 2 37,5 5 3 1 1 37,5 5 2 1 2 36 5 2 1 2 34,5 5 2 1 2 33 5 1 — 4 31 5 — — 5 28 5 1 1 3 25 5 — — 5 21 TELEVÍZIÓ 8,10: Iskola-tv. Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsőtagozatos nevelőknek. Geometria. 9.10: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelőknek. A függvények. 10.00: Tévé-ovi. Iskolaelőkészltö tanfolyam. Cifra palota.'.. 10.20: Szünidei matiné. 1. Klp- kop. (Ism.) 2. Szép tájak. Szovjet klsfllm. 3. Párizs, Lenin út. Szovjet dokumentumfilm. I. rész. 4. Az öreg bánya titka. Ifjúsági tévéfilmsorozat. V. rész; melyben bizonyossá lesz, hogy az nevet, aki utoljára nevet. (Ism.) 15.00: Iskola-tv. Tévé-ovi. Isko- laelőkészltő tanfolyam. Cifra palota ... (Ism.) 17.85: Hírek 17.40: Gyere az állatkertbe velünk. Hans Sandig: Séta az állatkertben e. zenés szvitjének filmváltozata. (Ism.) 18.05: A költészet napja 1974. Eszmélet. Részlet az Irodalmi Színpad József At- tlla-müsoriból. 18,25: Radar. Ifjúsági érdek- < védelmi műsor. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hfradó. 20.00: Erzsébet királynő. Magya- KOSSUTH rul beszélő angol tévéfilmsorozat. III. rész: Árnyék a napfényben. 21.30: A látóhatár szélén. Dokumentumfllm-soruzat. n. rész: A Jelen. 22.10: TV-hlradő — 2. kiadás. 22.20: Asztalitenisz Európa. 8.20: 8.49: 8.59: 10.05: népi zenebajnokság. Vegyespáros dőntő. Közvetítés újvidékről, felvételről. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: A költő lelel. 1945—1975. 30 év magyar költészetinek tárlata. I. rész: Emberséget az embernek. (Ism.) 20.55: TV-hlrzdó — 1. kiadás. (Ism.) 21.30: Képkozelben a vonós- hangszerek. 10.43: 11.29: 12.35: 13.59: 14.19: 14.50: 17.05: 17.15: 17.39: 88.19: 19,25: 19.35 Berki László kara játszik. A költészet hete. Rossinl-clklus — III. Kincskereső kisködmön. (Ism.) Zenekari muzsika. Mindenki könyvtára. Melódiákoktól. Vita a korszerű mező- gazdaságról. Tardos Béla: ITI. vonósnégyes. Rádiószinbáz. Bemutatjuk új felvételünket. Tánczene az NDK-ből. Szituációk — megoldások Népzenei Magazin. Kritikusok fóruma. Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 20.20: A költészet bete. Kb. 21.25: Verbunkosok, népdalok. 22.30: Az Innsbrucki Vogel- weide-kórus énekel. 22.45: A költészet hete. 23.00: Mágnás Miska. 0.10: A XVII. század fúvós- zenéjéböl. PETŐFI 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Sárost Katalin és poór Péter énekel, 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. (Ism.) 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Szemtorgatás nélkül. 12.00: Az élő népdal. (Ism.) 12.10: Romantikus kamarazene. 13.03: Miskolci stúdiónk Jelentkezik. 13.20: Rudolf Schock énekel. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Nóták. 20.28: Ifjú Zenebarátok Híradója. 21.00: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről. 21.28: Francia áriák. 21.50: Modell és filozófia. 22.00: Rádiöhangversenyekről. 22.30: A hanglemezbolt könnyű zenei újdonságai. 23.15: Két hegedű-zongora szonáta] 3. MŰSOR 18.10: Magyar zeneszerzők. 18.31: Ti dicsértessetek, mindenkori mesterek. 18.55: Aida. 19.40: A Chateuvallon! Dzsessz- fesztivál felvételeiből. 20.33: Beethoven műveiből. 21.30: Szimfonikus zene. 31 — Vf5: 32. Ba5 Vd5: 33. Bd2 VeS 3«. Vei V16 35. Bd5 BeS 36. Vb! Bd5: és világos feladta. (0:1). FEJTÖRŐ: A m/4. számú feladványunk helyes megfejtése: HI2! A UH. hónapra beküldött helyes megfejtések beküldői közül a szerencse ezúttal a sorsoláskor Ober István 6231 Kecel, Zsák u. 4. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a szerkesztőség könyvjutalmában részesül. 1374. It’il. számú feladványunk: Világos indul és matt két lépésben. A megfejtéseket kérjük 1904. április 9-tg a következő címre beküldeni: Gfmes György rovatvezető 6001. Kecskemét, Pí.: 132. Gtmes György