Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-07 / 80. szám

I § Mi. áprith 0­0 Qeke István Kemény Gábornak segít a kiszol­gálásban. Pár perces szusszaná&nyi időt kapott a 175 ló­erős monstrum. (Kiss Dezső felvételei.) Éjszaka a benzinkútnál — Hosszú évek óta vártunk ar­ra a pillanatra, hogy ne panaszt vizsgáljon nálunk a sajtó — mondta mosolyogva Slavitsek Endre, az ÁFOR kecskeméti ki- rendeltségének vezetője. Most végre aiTÓl számolhatunk be, hogy sima telünk volt. sikerült kielégítenünk a lakosság és a kö­zű letek fűtőolajigényét. — Mi ennek a titka? — Titokról szó sincs. A megfe­lelő mennyiségű árut jó munka- szervezéssel. időben terítettük. Jó munkát végeztek az. áruirányí­tok, gépkocsivezetők, nem utolsó­sorban a telepi dolgozók. Az igazság kedvéért meg kell azt is vallani, hogy az enyhe tél nagy­ban könnyítette munkánkat. — Vége a fűtőolajszezonnak7 ­— Tulajdonképpen igen. De az időjárás szeszélyeiről nem feled­keztünk meg. Van megfelelő készletünk — arra az esetre, ha a tavasz tündére megtréfálna bennünket —. hogy ismét lobog­hasson a tŰ7. minden olajkály­hában. Szezonvégről egyébként sincs szó. A motorosok, autósok sokasága jelentkezik már üzem­anyagért. indul az idegenforga­lom, S' ez így megy majd késő őszig. A fiatal kirendeltségvezető ez­után arra kért nézzük ezt meg a gyakorlatban, töltsék egy éjsza­kát a benzinkútnál. • A kutat, melyet meglátogattam 1/60-as töltőállomásnak nevezik. Ez a titulusa. Címe: Kecskemét, . Budai út. Nincs fantázianév^,; mint az eszpresszóknak, vendég­lőknek. áruházaknak. Egyszerű tábla jelzi létét az országút mel­lett. de felkelti a gépjárműveze­tők figyelmét, hogy vessenek egy pillantást az üzemanyagállást jel­ző műszerükre, s ha szükséges,, álljanak meg pótolni a hiányt. Műszakváltásra érkeztünk. A tizenegy kútkezelőből négyen voltak éppen ott. Hárman — Be- ke István. Dávid József. Oltai Vilmos — adták át Kemény Gá­bornak a töltőállomás éjszakai felügyeletét. Kora este volt még s mintha igazolni akarnák Slavitsek Endre szavait a motorosok, autósok, hosszú sorban várakoztak. Mivel az átadás-átvétel szertartási nem egyszerű dolog, segítségképpen azok is újra tömlőhöz nyúltak, akiknek éppen lejárt a írni szak­juk. Később gyérült a forgalom, de pihenésre nem volt idő. Jött or­vos. aki beteghez sietett, válla­lati személygépkocsi-vezető, hogy reggel ne veszítsen időt. Azután két fiatal futott be. akik a szü­lőktől kölcsönkapott autóval fu­rikáztak s két liter szupert vé­teleztek. A város fényei csóvaburkot húztak a magasba, a kút környé­ke sötét, csak néha világítja be az országúton közlekedő autó reflektorpásztája. A teljes hold- fogyatkozás. a meleg, kényelmes családi otthont juttatta eszünkbe. .Fázósan húztuk vállunk közé nyakunkat, kezünket is szívesen mélyesztettük a zsebünkbe. Hatalmas monstrum gördült a szűkre szabott bejáróhoz. A VL— 65—20-as rendszámú vontató, lánctalpas csatornaásóval fedél­zetén Vésztőre igyekezett. Nagy Lajos gépkocsivezető készséggel szólt munkájáról. Kénytelen éj­szaka vezetni, mert máskor nem engedélyezik ilyen járművel a közlekedést (Így is 26 500 forint útadót fizetnek ezért az útért) Társaitól tudtam meg hogy nem véletlenül bízták rá az értékes terhet, hiszen 1951 óta vezet bal­eset nélkül. Az utasfülkében ülő Haragos László, az erőgép keze­lője' még a tankolásra szánt időt j^.,sajpálta.,Alig várja már, hogy újra dolgozhasson masinájával. A, termelékeny kotrógép ugyanis két hónapig volt főjavításon a ve- csési szereidében. Alighogy 'eltűnt a messzeség­ben a nem mindennapi szállít­mány, két. ketreccel megrakott teherautó állt a benzinkút elé. Hosszú útra elegendő üzemanya­got vettek fel. A Balaton kör­nyékéről hoznak majd Kecske­métre baromfit. Az idő is sürget, reggel 8-kor már várják a ba­romfifeldolgozó vállalat kopasztó- jában. hogy Kiss János és társa 2600 csirkével térjen vissza. Az Űj Tavasz Termelőszövet­kezet vontatója 23 óra 05 perckor szusszant nagyot az autósok oázi­sában. Mikus József és Virágh Ferenc, a két vezető, fáradtan, el­csigázottan ropogtatták gémbere- dett tagjaikat. Óriási vargabetűt írlak le a szürke országúton. Kecskemét— Kiskunhalas—Borota—Bácsalmás —Baja—Budapest—Kecskemét volt Útirányuk. Bérfuvarként szállítottak S—100-as dózerokat. Mindezt hajnal óta. pedig a cam- mogós Tátra alig mozdítható vo­lánja mögött nem gyerekjáték ül­ni. Mosolyogtak is. mikor siker­telenül próbáltam tekergetni a kormánykereket. Zavaromat lep­lezve kérdeztem: — Nem lenne jobb gyors, köny- nyebben kezelhető autón dol­gozni? — Ezt a munkát csak akkor le­het elvégezni, ha szeretetből, csi­nálják. Felbőgött a 175 lóerő, megre­megett a közel 30 méter hosszú, csaknem két tucat keréken guru­ló közlekedési „szörnyeteg”, majd „tempósan” —• 20 kilométeres se­bességgel indult pihenésre vágyó mestereivel tovább. Éjfél után személygépkocsi- motorház fedele nyílt fel, hogy el lehessen végezni a tankolást szertartást. Lelkes Ágnes, az is­mert művésznő nem tudta mire vélni érdeklődésemet. Elmond­tam egy-két eddigi beszélgetés ta­pasztalatait. Csak annyit szólt: — Minden elismerésem az országút közkatonáinak. Balikó Mária és Földeák „Ro­bert kecskeméti sikereikről*"Kezd-' tek beszélni. Sajnos, a tovasuha­nó gépkocsi elragadta őket. Átmeneti szünettel hajnali egy óra után ismét újabb roham kez­dődött. indultak Budapestre a primőrösök álmosan, hunyorog­tak a vásározók. Sok név került jegyzettömbömbe. Ezek közül He­gedűs Ferenc, az AGROKER pót­kocsis teherautójának vezetője nevét kétszer is aláhúztam. Szi­getvárra indult, a tavaszi mező- gazdasági munkához nélkülözhe­tetlen műtrágyaszállítmánnyal. Igen. az élet minden megnyil­vánulásában érződik a tavasz. A benzinkútnál is. ahol Kemény Gábor szavai szerint „csendes éj­szaka volt!” Holman Péter EGY LEVÉL NYOMÁN Járda- és útépítés Jánoshalmán A Duna—Tisza közi falvak bel­területén élő emberek ma már természetes dolognak tartják, ha az utcájukban járdát építenek, vagy portalanítják a lakásukhoz közeli úttestet. E munkák meg­kezdésére, illetve befejezésére sok helyütt aránylag rövid ideig kell csak várni, hiszen szinte ál­talános gyakorlat, hogy a taná­csok településfejlesztési terveik­ben az egyik fő feladatként jelö­lik meg az ilyen kommunális be­ruházást. Sajnos nem rendelkezem ada­tokkal, amelyek hű képet adná­nak. hol. s hány kilométernyi járdát, valamint aszfalt-, beton- és kőburkolatú utat létesítettek az utóbbi öt-tíz évben. Így csu­pán a vidéki látogatásaim során szerzett tapasztalataimra meg az­tán a területi államigazgatási szervektől kapott információimra támaszkodhatom, miszerint a Jús- és nagyközségekben egyaránt fo­kozatosan csökken azon útvona-' lak száma, ahol szárazság esetén vastag porszőnyegen, eső után pedig tócsákban gázolva kényte­lenek közlekedni a gyalogosok, a kerékpárosok, a motorosok, illet­ve a gépjárművek. Mindebből lo­gikusan következik az örvendetes tény: megyénk nem városi rangú helységeiben is régóta eredmé­nyesen folytatódik a járd ásítás és az útépítés tervszerű programjá­nak megvalósítása. A helyi taná­csok e célra — anyagi kereteik­től függően — tízezreket, száz­ezreket, összesítve pedig millió­kat fordítanak évente. És ehhez számítandó még hozzá a lakos­ság által végzett társadalmi mun­ka is. melynek summázott érté­ke ugyancsak jelentős összeggel mérhető. Az igényeket, s tegyük hozzá, a jogos igényeket azonban még ezzel a példás intenzitással is le­hetetlen máról holnapra kielégí­teni. Például a Jánoshalma egész területén megépítésre váró járda- és útszakasznak eddig még a két­harmada sem készült el. Hogy miért éppen ezt a nagyközséget említjük név’ szerint? Mert in­nen érkezett szerkesztőségünkhöz a „Köszönjük” aláírású levél, amely e témakörben reklamál és sürget mielőbbi megoldást. A sorok szerzője — aki szá­munkra érthetetlen okból titkol­ta el kilétét -— tárgyilagosan, őszintén fogalmazott: jóllehet a belterületi utak zömét már rend­behozták. van azonban még jócs­kán ebbéli tennivaló, többi között a forgalmas Szemere Bertalan utcában, ahol is csapadék alkal­mával valóságos sártengerrel kell megküszködniük a járókelőknek. De kellemetlen helyzetben van­nak a motorkerékpárosok is, mi­vel a rossz útviszonyok követ­keztében a valamivel jobb álla­potú járdán muszáj tolniuk jár­műveiket körülbelül 600 méteren át. Kinek pedig túlságosan sietős a dolga, vagy a „merészebbek” közül való, végigrobog e tilos te­rületen. s ha nincs szerencséje, az éppen szembejövő szolgálatos rendőr azonnal megállítja és a KRESZ előírásainak megsértése jogcímén a helyszínen nyakába varrja a száz forint bírságot. Ha netalán ismétlődő az esete, ak­kor viszont a szabálysértési fel­jelentést nem kerülheti el. Egy­szóval megannyi kellemetlenség, bosszúság kútforrása ez az elha­nyagolt utca. A mondatok végső kicsengése: az illetékeseknek az ed­diginél fokozottabb gondot kell fordítaniuk az ilven és hasonló mértékben igénybe vett utak ki­építésére! A közérdekű panasszal a nagy­községi taínács elnökét, Harczi Jánost kerestük fel. Részletes tá­jékoztatása alapján a következő­ket tudtuk meg: Jánoshalmán az elmúlt csak­nem három évtizedben összesen ötvenkét kilométernyi járdát lé­tesítettek. Ezen adat akkor tük­rözi kellően a fejlődést, ha meg­említjük. hogy a település a fel- szabadulás előtt egyetlen méter szilárd burkolatú járdával sem rendelkezett. Azóta tehát nagy­arányú járdásítási programot va­lósítottak itt meg és csak sejt­hetjük a ráfordítás hatalmas ösz- szegét. Arról Viszont konkrétan meggyőződhetünk, hogy a helyi szervek még egyhamar nem te­hetik a „véglegesen rendezett ügyek” irattárába a járdákkal kapcsolatos aktákat. Idén pél­dául négy kilométernyi szakasz megépítése szerepel a tervben, ahhoz pedig, hogy valamennyi , jánoshalmi utca mindkét oldalán járda húzódjon, nem kevesebb, mint 33 kilométernyi területet kell munkába venni. Már kevésbé ilven eredményes az útépítési tevékenység. A bel­területen eddig portalanított utak hossza mindössze a 10 kilomé­tert közelíti meg. Sajnos, a költ­ségek az utóbbi időben lényege­sen emelkedtek. így a fejlesztési alap ez évben is csupán 600 mé­ternyi út kiépítését teszi lehető­vé. Vagyis az elkövetkező eszten­dők feladata lesz ,a hátralevő összesen 35 kilométernyi útháló­zat szilárd anyaggal történő bur­kolása. ■ Végezetül közöljük, hogy az ol­vasói levélben szóvá tett visszás körülményeket az említettek el­lenére rövidesen felszámolják a Szemere Bertalan utcában. De másutt is. A helyi tanács tudni­illik folytatja régi gyakorlatát, s eszerint a nagyközség legmé­lyebb talajú és a szokásosnál for­galmasabb földútjain agyag, il­letve homok felhasználásával te­remti meg ideiglenésen a gépjár­műközlekedés alapfeltételeit. Veiket Árpád Fttrjkonkurrencia a baromfipiacon Az utóbbi időben a tojások választéka jó néhány piacon sötét foltokkal pettyezett tojásfélével bővült, , a fürj­tojassal. Újabban ugyanis nálunk is erőteljesen terjed a japán fürj tenyésztése. A Kecskeméti Ba­romfifeldolgozónak például sa­ját fürj tenyészete van, de szá­mos fürjtenyésztő szakcsoport alakult másutt is. A tenyésztő­kedvet részint az szította fel, hogy a japán fürj mellehúsa keresett exportcilkik, részint, hogy tojáshozama átlag ~ 300—320 évente. (Előfordulnak valóságos „tojógépek” is közöttük, ame­lyeknek hozama elért az évi 360 darabot.) Hazánkba a japán fürjet Fá­bián Gyula, a biológiai tudomá­nyok doktora, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem ' tanszékve­zető egyetemi tanára hozatta be néhány évvel ezelőtt. Gödöllőn alkalmazták először laboratóriu­mi állatként, s ma már ország­szerte használják állattani, bio­lógiai tesztállatként a gödöllői tenyészetből származó egyedeket. A tudósakat főként gyors fejlő­désével hódította meg a japán fürj: napos fürjiből öt-hat hét alatt teljesen kifejlődik, együtt él tehát öt nemzedék, az örök­léstan-kutatók így egyszerre fi­gyelhetik meg az öröklött tulaj­donságokat az ősszülőktől egé­szen a „köbüki” fokig. A fürjtojás egyébként kiváló beltartalmi tulajdonságaival be­tört a szépítőszerek birodalmá­ba is; a kozmetikusok jó hatás­sal alkalmazzák az arcbőr ápo­lására. A gyógyászati alkalma­zást illetően még folynak a kí­sérletek. Ám, hogy e kísérletek komoly eredményekkel biztat­nak, arra tanúság szovjet kuta­tók közelmúltban közzétett megállapításai ,.A vizsgált tojás­fajták között a fenilalanin- és tirozintartalom tekintetében az első helyen a fürjtojás áll Figyelembe véve a fenilalaninnak a szervezetben a tiroxdn- és ad­renalinszintézisre valamint a pajzsmirigy és mellékvese műkö­désének normalizálására kifej­tett hatását, bizonyos mértékig megmagyarázhatók azok a gyógyhatások, amelyeket a fürj- tojásoknak tulajdonítanak.” Csorna Béla Mmdmegannyi jó szó Ismét elhumorizálhatnánk la­punk Arany tigris udvariassági versenyéről. Nem lenne senkire nézve sértő, hiszen akik benne vannak' a nemes vetélkedőben, elsősorban magánszemélygépocsi- vezetők, de ugyanúgy a gyalo­gosok is, hiszen ők alkotják az ezer . szemű zsűrit — mindany- nyian jókedvvel, szívesen csinál­ják. Miért ne kedélyeskedhet- nénk időnként ugyancsak örö­münkben a nagyszerű kollektív akció fölött. El lehetne játszogatni például, azon, hogy lám, a „hírős város­ba” látogatott Apollo cirkusz tig­risei még a plakátról is vicsorog­nak ránk. Bezzeg ha tudnák, hogy megyénkben pont az ő csa­ládjukból való Arany tigris in­dított és tart szemmel egy esz­tendőn át olyan versenyt, amely­nek célja éppen: szelídítés. Elmélkedhetnénk arról is, hogy az udvarias Arany tigris kellék­tárából hiányoznak olyan sakk­ban tartó, ijesztgető eszközök, mint mondjuk a korbács vagy a vasszurkapiszka. Az Arany tig­ris egyetlen szelídítő szerszáma: a jó szó. Mert felér a jó szó­val minden barátságos gesztus, amivel a személygépkocsi-vezető — és természetesen a versenyen kívül induló többi gépjárműve­zető — félreérthetetlenül, világo­san azt fejezi ki, hogy tiszteli, szereti embertársait. Légyenek bár öregek, gyerekek, nők vagy férfiak, ha gyalogosok is, egyen­rangúak a volán mögött ülőkkel. Épségükre, életükre, idegzetükre épp úgy vigyázni kell, mint a kocsitulajdönos-társakéra, akik­kel a személygépkocsi-vezetők azonos pozícióban — műszerfal és karosszéria „viszonylatban” — találkoznak jártukban-keltükben. Akiknek úgy ablakon át moso­lyogva intenek, adják az azonos céhbeliek üdvözlő jelzését. Most éppen azért inkább a jól­eső felismerés hangján szóljunk pár mondatot arról a folyamat­ról, aminek részjelenségei éppen az alig két hónapja tartó udva­riassági verseny során váltak lát­hatóvá. Azokban a néhány so­ros kommentárokban, amelyekkel a zsűritagok, a gyalogos társa­dalom szorgos megfigyelői az ál­taluk beküldött gépkocslrend- számokat „indokolják”. Találomra felmarkoltunk a szerkesztőségbe érkezett „szava­zatokból” mintegy harminc borí­tékra valót. A kísérősorok olvas­tán érdekes megállapításra ju­tunk. Nemcsak az olyan udvariasság, előzékenység, figyelmesség fogja meg a gyalogosokat, hogy pél­dául a gépkocsivezető megáll az útkereszteződésnél, s kedves tes­sékelő mozdulattal elsőbbséget ad; vagy féltőén óvatos az isko­lák közelében levő átjáróknál; vagy elnézően kedves fejcsóvá- lással feddi meg a vigyázatlan gyalogost, aki körültekintés nél­kül, mondhatni féktávolságon legbelül lépett le .a járdáról, és csak a vezető lélekjelenlétének köszönhette megmenekülését ta­lán végzetes balesettől. Feltűnően gazdagították azonban a minősí­téseket a megdicsért személy­gépkocsi-vezetők segitőkész- Bégéről írott feljegyzések. Ez a felfedezés egyik nyeresége máris az Arany tigris vetélkedő­nek. Többlet olyap értelemben, hogy napvilágot láttak néhány szavas köszönetek, amelyekről addig senki nem tudott, illetve csak az a két ember — gépko­csivezető és kocsitlan valaki —, akik közt létrejött adott r alka­lommal a rászoruló és segítője közötti kapcsolat Örömmel szortírozhatja az em­ber a segítség különféle módjai szerint a kommentárokat. Gépkocsivezetőkről, akik 25— 30 gyalogost „szégyenítettek meg”. Azzal, hogy nem bírták elnézni közönyüket amellyel a bicegő­tipegő öregember, bácsi, néni csetlés-botlását szemlélték a ti­losban, a járműcsikorgások kö­zepette. A zebrán túl megállt(ak) a pilóta(k), kiszállt(ak), és átve­zetted) a teljesen megzavararo- dott idős egyént, S milyen jó, hogy ilyenről a gyalogosok írnak — önkritikaként is. Hány rendszám „tulajdonost!’ tolnának a verseny élére, mert: — tanyáról, más helységből éj­jel vagy nappal baráti, jóismerő­si vagy egyszerűen érző ember­társi szívességből orvoshoz, kór­házba szállítottak betegeket, — — rendszeresen felveszik az országúton iskolába baktató gye­rekeket, — — más helyiségekbe elvittek édesanyákat, akik az autóbusz- megállóban dideregtek, áztak — kisgyerekeikkel, — — meghallották, hogy valaki félnapot- veszítene, ha nem ér­né el a csatlakozást, ezért ön­zetlenül felajánlották kocsijukat; egyúttal vasárnap délutáni pine- nésükről is lemondtak; éjszakai műszak után tértek haza,- de mert embertársuk szorult helyzetbe került yolna, ha nem ér céljához idejében, máris nyitották neki az autó ajtaját: „Szálljon be, elvi­szem ...” Csak örülni lehet annak is, hogy folytathatnánk a példákat, mert jönnek — napról napra — a „kommentált” rendszámok a szerkesztőségbe, a gépkocsitulaj­donosok emberségének hitelesíté­seként. Jó belegondolni, mennyi tiszteletre méltó emberi vonásról adnak, majd számot az év végéig tkrtó verseny során. Bizonyíté­kaként annak, hogy szép szám­mal vannak gépkocsivezetők, akik nem érzik magukat „nye­regben”, magasan a gyalogos fö­lött, csak mert nekik autójuk van. Másrészt ők is megtudhat­ják, hogy minden udvarias, elő­zékeny, figyelmes, barátságos, se­gítőkész gesztusukat úgy fogad­ják a gyalogosok, mint a meleg emberi szót. Mint a jó szót. Még akkor is, ha a nagy ror h an ás ban, zúgásban, robajban nem-is hallatszik be az autóba. Tóth István &

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom