Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
PETŐFI NÉPE MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecskemét: Pedagógus képzőművészek kiállítása, valamint B. Boros Ilona kerámiatárlata. A múzeum nyitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Katona József-emlékház és Mura- közy János-emlékszoba, Kecskemét: Az emlékkiállítás nyitva hétfő kivételével naponta ló—13 és 15—18 óráig. Református Könyvtár, Kecskémét: Az ÜJ kollégium épületében (Szabadság tér): ötszázéves a magyar könyv című kiállítás nyitva naponta 9-től 16 óráig, szombaton 9-től 12 óráig. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: Bozsó János festőművész tárlata, Holló László festményei és grafikái, a börtönmúzeum, a szélmalom, a Petőfi Sándor Kiskunsága című kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—19 óráig. A Móra- emlékház csütörtökön és szombaton 14-től 16 óráig, valamint szombaton 14-től 16 óráig és vasárnap 10—12 óráig tart nyitva. • Gondozzák a parkokat. Bár az idő egyáltalán nem azt matatja — mégis JSn, sőt, naptár szerint már itt is van a tavasz. Ezt a tényt számtalan jelenség mutatja, a többi között az is, hogy a inw«fc»«»éti parkokat tisztítják, gondozzák. Felvételünk néhány nappal ezelőtt készült a Szabadság téren. w ximar mátyás hazaérkezett Bulgáriából. Szombaton a magyar— bolgár gazdasági és műszaki—tudományos együttműködési bizottság tizenkettedik ülésszakának utolsó napján Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, bolgár miniszterelnök fogadta dr. Tí- már Mátyást, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnök- helyettesét, az együttműködési bizottság magyar tagozatának elnökét A bizottság két tagozatának elnöke, dr. Tímár Mátyás magyar és Zsivaj5 Zsi, ov bolgár miniszterelpök-helyettes szombaton délben a 12 ülésszak eredményeit összegező jegyzőkönyvet írt alá a Lozenec kor- mányrezidencian. Ezt követően Tímár Mátyás tegnap' délután haza« utazott Bulgáriából. * A. béke-világmozgalom negyedszázados évfordulója. A Béke-vi- lágtanacs nyilatkozatot tett közzé a béke-világmozgalom negyedszáza- d0fJ,ub“,lu,ma fkaiméból. A Béke-világtanács az évforduló alkalmából felhívja a békeharcosokat, hogy április 25-től kezdődőleg minden országban szenteljenek egy hónapot a béke-világmozgalom negyedszázados jubileumának. (TASZSZ) • Kommunista szombatok Lenin tiszteletére. Vlagyimir Iljics Lenin szuietésének napjat a szovjet dolgozók milliói idén is önkéntes térí- tés nélküli munkával ünnepük, amelynek eredményeit a köz javára fordítják. • A hegyekben még tél van. A Lengyel-Tátrában tovább tart a télies időjárás. A Kasprowy Wierch csúcson szombatra virradóra iámét havazott, a hőmérséklet napok óta mínusz 8—10 fok. Visky Károly Múzeum, Kalocsa: A Kalocsa népművészete című állandó kiállítás megtekinthető naponta 9— 12 óráig, Valamint vasárnap 9—12 és 15-től 19 óráig. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas: Művészettel a tudomány szolgálatában címmel Richter Hona Mun- kácsy-díjas grafikusművész, tudományos illusztrátor kiállítása, a Thorma-terem, az állandó helytörténeti kiállítás megtekinthető csütörtökön és szombaton 15-től 18 óráig, pénteken és vasárnap 10—12 óráig, vasárnap délután is nyitva 3-tól 4 óráig. Türr István Múzeum, Baja: Az állandó helytörténeti kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10— 18 óráig. Kiskőrösi Petőfi-emlékház és irodalmi múzeum nyitva hétfő kivételével naponta 10—16 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton: nyitva hétfő kivételével naponta 9-től 12 és 15-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 9— 12 és 15—18 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: Az irodalmi termek és a helytörténeti kiállítás nyitva szombaton 14-től 15 óráig. Vasárnap 9-től 13 és 14-től 18 óráig. Csoportos látogatók érkezését a helyi kollégiumban kell bejelenteni. Szalvai Mihály-emlékszoba, Kecskemét, Fegyveres Erők Klubja (Lech- ner Ödön utca 3—5.): Megtekinthető vasárnap, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. Patikamúzeum, Kecskémé*, (Batthyány u. 7.): A gyógyszerészettörté- neti szakgyűjtemény hétköznap 8-tól 12 óráig, vagy előzetes bejelentéssel délután is megtekinthető. Tanyamúzeum, Lajosmizse: Nyitva hétfő és kedd kivételével naponta ijQntői is óráig. (Valamennyi nappali tagozaton tanuló diák a múzeumokat ingyen látogathatja. Szombaton minden múzeum térítés nélkül tekinthető meg.) (Tóth Sándor felvétele) Kain laUlU1 Demutatoia Hopp rózsám, violám címmel ma este 19 órai kezdettel rendezi meg a Kalocsai Népi Együttes új műsorának bemutatóját. A kétrészes folklór-összeállítását a forradalmi ifjúsági napok keretében az I. István Gimnázium dísztermében láthatja majd a közönség. A Petőfi Sándor Művelődési Központ rendezésében viszik színre a nagy érdeklődéssel várt új műsort, melyet Pécsiné Acs Sarolta és Tóth Ferenc művészeti vezetők, valamint Fuchs Ferencné zenekarvezető közösen rendeztek. Az összeállításban többek között lassú és friss csárdás, szatmárököritói fergeteges, balázsjárás, eleki tánc, aratóvégző táncjáték, hortobágyi tánc és népdalcsokor szerepel. Közreműködik a televízióból is jól ismert sándorfalvi citerazenekar is ez alkalommal, Budai Sándor, a népművészet mestere vezetésével. Több bútorlap készül A Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat rostkikészítő gyáraiban egy évtizede még gondot okozott a feldolgozás közben keletkező hulladék, a körülbelül gyufaszál nagyságú pozdorjaszálak tárolása. Amióta rájöttek, hogy ebből — megfelelő kötőanyaggal összepréselve — kitűnő bútorlap készíthető, eltűntek a gyárak környékéről a pozdorja „hegyek”, sőt, már-már hiány van belőle. Igényli a lapokat a bútoripar, felhasználják garázs-, víkend- ház-építkezésnél. továbbá építkezési szigetelő-, dekorációs- és egyéb anyagként. Egyre. inkább keresik külföldön is. Ezért a bútorlapgyártás tökéletesítésére, a termelékenység fokozására csaknem 100 millió forintot irányoztak elő. A rekonstrukció eredményeként olcsóbban, jobb minőségben, s a korábbinál nagyobb mennyiségben évente több mint hárommillió négyzetméter bútorlap készül majd hazánkban a korábban értéktelen kenderpozdorjából. Fácánok rovarirtásra Javult a „nyúlstatisztika” A tervszerű vadgazdálkodás eredményeként gyarapszik az apróvadállomány a Duna—Tisza közén, örvendetesen javult a „nyúlstatisztiká”. .Egyes körzetekben az évek óta tartó kilövési tilalomnak, máshol a négy-öt napra szűkített vadászati idénynek tulajdonítható, hogy elérték a mezők ideális vadtelítettségét: 8—12 holdra jut egy-egy mezei nyúl Bács-Kiskun megyében. Az enyhe tél és a korai tavaszodás az idén is kedvezett az utódneveléshez, az első alomból már süldőnyiek a nyulak. Újabban a mezőgazdasági nagyüzemek is fokozott gondot -fordítanak a vadvédelemre. Felismerték a foglyok és a fácánok -szerepét a növényvédelemben. Megállapították: ahol sok apróvad él. kevesebb a szántóföldi kártevő. Helyenként ilyen célra szaporítják a mezők vadállományát. A kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben is elsősorban területük biológiai egyensúlyának fenntartására tenyésztik a fácánokat. A liszt minőségének őrei • A fővárosban a Ferencvárosi Malomüzem laboratóriumában minden őrleményt megvizsgálnak. Ellenőrzik a liszt sikértartalmát, nedvességét, gyúrhatóságát, és csak megfelelő vizsgálati eredmények után adják át a kereskedelemnek és a sütőiparnak. (MTI foto — Fehérváry Ferenc felvétele — KS) Kalauz a hét zeneművéhez Halálos baleset Kecskeméten „A hét zenemüve” a Zeneműkiadó rendhagyó hangversenykalauzzá kerekedd sorozata, amelyet az azonos című rádióműsorral, egyidőben kap kezébe az olvasó. A sorozat célja, hogy a műsorok anyagát nyomtatott tormában Is hozzáférhetővé tegye. A kötetek az adást megelőzd negyedév végén jelennek meg, amelyekben az olvasó figyelemmel kísérheti a minden hétfőn elhangzó Ismertetőt, a hét során háromszor, különböző előadásban elhangzó művet, és természetesen kézbe veheti a kis kötetet egy-egy hanglemez, vagy hangverseny hallgatása közben Is. Pénteken a megyeszékhely belterületén, a ■ Szalvai Mihály körút 28. számú ház előtt megismétlődött az egy héttel ezelőtt történt tragikus szerencsétlenség. Süveg László 44 éves ács, Kecskemét, Nyírt út 6. szám alatti lakos kerékpárjával a. Szalvai Mihály körúton haladva a Nyíri útra akart bekanyarodni. Ekkor érkezett vele' szemben féktávolságon belül Duzxnath Mihály, Tiszakécske, Tiszasor 45. szám alatti lakos vezette tehergépkocsi. A fékezés már nem segített, s a teherautó elgázolta a kerékpárost. Süveg Lászlót élet- veszélyes sérülésekkel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. A gyors orvosi beavatkozás ellenére Süveg László néhány óra múlva meghalt. Mint a rendőrség megállapította. Duz- math. Mihályt a balesetért felelősség nem terheli. Lapunk szombati számában arról adtunk hírt, hogy Tompán Tóth Elek 40 éves gépkocsivezető tolatás közben elgázolta Somogyi Andrásné 78 éves, Tompa, Attila utca 53. szám alatti lakost’ akit életveszélyes sérülésekkel a kórházba szállítottak. A kórháztól kapott információk szerint özvegy Somogyi Andrásné sérüléseibe belehalt. A rendőrség Tóth Elektől vezetői engedélyét bevonta. A rendőrség* eljárást indított Almai Gyula 36 éves autószerelő, Kiskunfélegyháza, Széchenyi utca 20. szám alatti lakos ellen. Almai az 5-ös számú főútvonalon ittas állapotban személygépkocsijával Szeged irányába közlekedett. Áttért az úttest bal oldalára, ahol nekiütközött Csabai István gépkocsioktató vezette személygépkocsinak. Csabai István könnyebben megsérült. Almai Gyulától a rendőrség a vezetői engedélyét elvette. G. G. 2. április I S ZAVA ZÓLAP Akit ön a legudvariasabb, legefozékenyebb magángépko. csi-vezetőnek tart, kérjük, írja fel gépkocsija rendszámát. Ezt a szavazólapot vágja ki, zárt borítékban a Petőfi Népe szerkesztősége, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. címre legkésőbb április 27-én, este 6 óráig adja postára. Kérjük a borítékra ráírni: Arany tigris udvariassági pályázat. Forgalmi rendszám: ................................ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974. május 1-i jelszavai 1. Világ proletárjai egyesüljetek! 2. Éljen a proletárinternacionalizmus a kommunista és munkáspártok összefogása! 3. Éljen május 1-e! 4. Éljen korunk diadalmas eszméje, a marxizmus-leninizmus! 5. Éljen a kommunizmust építő szovjet nép! 6. Éljen a megbonthatatlan magyar-smvjet barátság! 7. Éljen és erősödjék a szocialista országok egysége! 8. Erősödjék a világ dolgozóinak összefogása az imperializmus ellen! 9. Biztonságot Európának! 10. Békét Vietnamnak! 11. Igazságos rendezést Közel-Keleten! 12. Le a fasiszta diktatúrával Chilében! 13. Éljen a magyar munkásosztály! 14. Éljen a termelőszövetkézeti parasztság! 15. Éljen áz alkotó értelmiség! 16. leljen a szocializmust építő magyar nép! 17. Éljen a munkás-paraszt szövetség! Éljen és erősödjék a szocialista nemzeti egység! 18. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! 19. Előre a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáért, a IV. ötéves terv teljesítéséért! 20. Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Jó munkával köszönisük pártunk XI. kongresszusát, hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját! 21. Forró üdvözlet a kongresszusi, a felszabadulási munkaverseny kezdeményezőinek és résztvevőinek! 22. Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! 23. Éljen a szocializmus és a béke! (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja. - öács megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét Szabadság tér 1/a Telefon: 12-610. 12-516 (központi): n-700, 11-US. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHT 215—95162 I ellősz ám Iára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi üt 6. eleton: 12-ni Igazgató: Ablaka István Index: 25065