Petőfi Népe, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-19 / 90. szám

4 © PETŐFI NÉPE • 1974 április 19.

A vezetés alapja egymás megbecsülése

Tizenhárom országba exportálnak

Marika. A kecskeméti Alföld Áruházban mindenki így szólítja. Személyi igazolványába az van írva, Németh Lászlóné. A kötöttáruosztályt vezeti — osztályvezető. Eredeti szakképzettsége bolti eladó, de azóta elvégezte az Üzletvezetői tanfolyamot. Kiválóan érti a szakmát, ezért bíztak meg benne és tettek felelősséget a vállaira. Néhány nap különbséggel egyidős a fel- szabadulással. Beszél 29 éves életútjáról.

— Hatvankettőben végeztem el a kereskedelmi iskolát. Miért lettem eladó? Édesapám kőműves volt, édesanyám háztartásbeli. A gyerekek szemében, ha példakép lesz a boltos, az a cukor miatt van. A boltos bácsi ad. ja a cukrot. Én is így figyeltem fel kiskoromban erre a szakmára. Az később tudatosodott bennem, hogy testvéreim — én vagyok a legkisebb — mind a hárman szakmát tanultak. A családi hagyományokból származik: „tanulj lányom te is szakmát, azzal könnyebben boldogulsz az életben.” Hát tanultam. Jelessel végeztem és a régi Szivárvány Áruházban kezdtem el dolgozni. Hogy miért jöttem át az Alföldbe? Nézze, ott nem volt lehetőségem előbbrejutásra. én pedig tanulni szerettem volna. Májusban lesz egy éve, hogy vezető vagyok: tizennégy ember irányítása és évi 20 millió forintos for, galom „nyomja” a vállanrf:

— Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy egy eladóból vezető lehessen? — kérdezem.

— Széles látókör. Ezt úgy értem, hogy tudnia kell emberekkel, számokkal bánni. Meg az üzleti érzék. . amit nem tudok megfogalmazni most. hogy mit jelent.

— Tizenkét éve dolgozik. a pult túlsó oldalán. Mint vevő kérdezem, mi a véleménye a vásárlókról?

— Voltak nagyon jó és nagyon rossz tapasztalataim. Az önkiszolgáló rendszer egy új folyamat alapja. Sok gondunk, bajunk van. attól kezdve, hogy a hölgyek — tisztelet a kivételnek — berúzsoz- nak, vagy bepúdereznek felpróbálás. válogatás közben egy-egy holmit. Persze, az eladás maga a kisebbik része a mi munkánknak, mert a többi: beszerzés, raktározás, választék, meg minden, pulton kívüli feladat; nem látják átvevők.

— A türelem, az' udvariasság1 ' — ebből semmi sem elég. Sajnos, nekem személy szerint — ezt így írja — az a tapasztalatom, hogy a kereskedelmi dolgozóknak nincs becsülete, azért — ez is hozzá tartozik a képhez —, mert van néhány udvariatlan, sőt goromba, mogorva eladó.

— Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de olyan törékeny, csendes: sírt már azért, hogy egy vevő megbántotta?

— Nem, azért nem, de más, munkával összefüggő dolgok miatt már igen.

— Magánélete?

— Van egy kilencéves kislányom, Gsilla. A férjem a Rákóczi utcai bútorüzletben eladó, különben kárpitos a szakmája. Anyagilag közepesen vagyunk; van lakásunk is 1969 óta. A munkám is beleszól a rhagánéletem- be, de ez fordítva is fennáll: a magánélet is beleszól a munkába. Általában este fél nyolcig bent vagyok. Nem járunk szórakozni. Otthon vár a házimunka, a kislányom; szeretek olvasni, televíziót nézni. Tudja, a mi kötetlen munkaidőnk inkább azt jelenti, hogy nem nyolc, hanem tíz, tizenkét órát dolgozik az ember. Megrendelésekért rengeteget utazom és sokat vagyok távol a családtól.

— Mit olvasott utoljára?

— Puccini életét. Sajnos, azt mondhatom, hogy nappali fényt csak az ablakon keresztül látok, mert mire hazamegyek, besötétedik. Nagyon szeretem a természetet, a kirándulást, utazást. Most jöttem haza nemrég Zakopanéból. Beutalóval voltam kint pihenni.

— Boldog embernek tartja ma- -gát.t.ha - mindent összevet?

— ,Nepi vagyok .p^szjipista, de azt niszém erre nágyon kevesen mernének határozott igennel válaszolni.

— Mint vezető mit tart elsősorban szem előtt?

— A vezetés alapja egymás megbecsülése. Ez a legfontosabb!

Csató Károly

Látogatóban voltunk a Kiskunsági Ruhaipari Vállalatnál. A kiskunfélegyházi üzem igazgatója. Kohut Béla először szerénykedett, nincs semmi újság náluk, munkás hétköznapokat élnek. Beszélgetés közben viszont kiderült, hogy ezekben a hetekben, szinte egymás kezébe adják a kilincset a külföldi üzletemberek. Legutóbb Kuvaitból, Csehszlovákiából, Svájcból jöttek szerződést kötni. Régi megrendelők, ami azt jelenti, hogy elégedettek a vállalat munkájával.

— Mit gyártanak jelenleg?

— Szovjetuniónak fiúgyermekruházati cikket, Hollandiának gyermekkabátot, Svájcnak ano- rákot, Líbiának pantallót, Ku- vaitnak zakót, öltönyt készítünk, de sorolhatnánk tovább. Az említettekből 160 ezer darab a máso-. dik negyedéves tervünk. Anyaghiány nincs, a dolgozók munkakedve kitűnő. A tervteljesitésnek tehát nincs akadálya.

— Milyen igényekkel lépnek fel a vevők?

— Zakóból, pantallókból az utolsó divathoz ragaszkodnak üzletfeleink. A nyugatnémetek például hímzett szalaggal díszített öltönyöket rendeltek. A gyermekholmiknál tiltják a fel- nőttes fazonokat.

Tokió

süllyed

Mint ismeretes, Velence évről évre mélyebbre süllyed a lagúnák vizébe. Tokió és más nagyobb japán városok viszont azért süllyednek, mert alattuk egyre fogy a talajvíz.

Ma már pontosan tudják, hogy Japán fővárosa minden évben 2—2 centimétert süllyed, ' s a hatalmás város egyes részei a tengerszínt alatt fekszenek.

A szakemberek megállapították: a süllyedés annak következménye, hogy ellenőrzés nélkül, Túlzjjtt1 mértékűén használják, fel , 'a tálaj viiét1 és1 áy abban rejlő gá-° zokat.

Szigorú rendelkezést adtak ki: a tokiói gyárak és egyéb jelentős vízfogyasztók ne a városi tartályokból lássák el magukat vízzel, hanem távoli 'körzetekből szállítsanak.

Fiatalok a gyáregység élén

A műhelyben szikrát kaparva dolgoznak a köszörűgépek, az esztergák, összekunkorodó acélr szalagokból fényes testű alkatrészeket -bontanak ki. Egy markos munkás vaslemez hátán táncoltatja kalapácsát.

— Ezt a csarnokot a múlt évben hoztuk létre -T mondja Vass Géza, a MEZŐGÉP tiszakécskei gyáregységének vezetője.

— Ha jobb eredményeket akarunk elérni, javítanunk kell a termelés feltételeit is — teszi hozzá indoklásképpen Gyüre Tibor főmérnök.

Egy éve múlt, hogy a két Vezető, a tiszakécskei gyáregység élére került. Nem kis feladatra vállalkoztak. Rendezésre váró profil, alacsony műszaki színvonal kedvezőtlen légkör jellemezte az üzemet. A halomnyi probléma megoldása sokat tapasztalt, idősebb vezetők számára is komoly erőpróbát jelentett volna. Vass Géza és Gyüre Tibor, pedig még fiatalok, innen vannak a harmincon. Hogy a „pro- baévük” mégis sikerrel zárult, abban nagy szerepe volt annak a jó iskolának is, amelyet pályakezdő mérnökként végigjártak.

Még a kecskeméti GAMF-on ismerték meg egymást. Amikor 1967-ben végeztek, Tibor Kalocsára került az EKA gyárába. Géza a MEZŐGÉP Vállalatnál kezdett. Először Tóvizi Imre főmérnök mellett a gyárfejlesztéssel ismerkedett meg. Három év múlva kinevezték a műszaki ellenőrzési osztály vezetőjévé. Tibor ezután jött a vállalathoz, ahol egykori főiskolás társa helyettesévé tették. A közös munka' során temérdek értékes tapasztalatot szereztek, mivel a műszaki ellenőrzés a termelés egész területét átfogó tevékenység. Sokat köszönhetnek dr. Csatári Lajosnak, a MEZŐGÉP, a vállalat igazgatójának is. Bizalmával, tanácsaival ambíciót ébresztett a fiatal mérnökökben. A nagy kedvvel dolgozó munkatársak jó képessége, igyek- vése nem maradt észrevétlen: a múlt év kezdetével a vállalat rájuk bízta tiszakécskei gyáregységét.

A fiatal mérnökök új helyükön sem keltettek csalódást. A termékösszetételt átalakították, a gazdaságtalan gépkocsifülkék helyett szemestermény- felvonókat és tranzittárolókat készítenek. A szerszámgéppark bővítésével a műszaki színvonalat emelték. Sokat javult az üzemi légkör is az elmúlt tizenöt % hónap alatt. Nem véletlen tehát, hogy az 1973. évi tervet 112 százalékra teljesítette a gyár'

— Úgy érezzük, hogy jó úton járunk — vélekedik a főmérnök. --1 Élesztgetjük az újítőmozgal- mat, vezetői gyakorlatunkban az üzemi demokrácia élveihez tartjuk magunkat. Februártól — a MEZŐ- GÉP-nél elsőként — a munkáskollektívának körülbelül a fele a Dolgozz hibátlanul rendszerben dolgozik. Sok munkába került, amíg külföldi szakirodalom alapján előkészítettük a magasabb szintű termelést, s annak pontozásos értékelését. Az erkölcsi elismerés mellett anyagiakkal serkentjük jobb munkára szakembereinket. Szabályaink szerint

Vass Géza gyáregységvezető (balról) és Gyüre Tibor főmérnök megbeszélést tart.

(Tóth Sándor felvétele.)

aki három hónapon át nem gyárt selejtet, az 3—5 százalékos prémiumban részesül mindaddig, amíg a munkája hibátlan marad. Májusban tartjuk az első értékelést, de már most is látható, hogy nem veszett kárba a fáradozásunk.

— Sok még a tennivalónk — veszi át a szót Vass Géza. — Szeretnénk, ha a gyáregység dolgozói közül mind többen válnának igazi munkásokká. Hogy mit értek az igazi szó alatt, egy történettel magyaráznám meg. A Diósgyőri Gépgyártól több féle gépet kaptunk. Át akartak adni egy fúrógépet is. Amikor a munkás — aki már tizenhét éve dolgozott ezzel a masinával — megtudta, kijelentette: ha elviszik tőle a gépet, akkor kilép a gyárból. Nem kaptuk meg a fúrógépet, amely a munkás gondossága, szeretete révén olyan állapotban volt, mintha vadonatúj lett volna. A. Tóth Sándor

— Melyik az uralkodó szín?

— Ilyen nincs. Bizonyítja ezt, hogy Kuvait képviselője hatféle színt jelölt meg.

... A megrendelők újra jönnek, új igényeket támasztanak. A Kiskunsági Ruhaipari Vállalat kollektívája felkészült erre, kifogástalan munkával. A legfurcsább kéréseknek is eleget tesznek. Dolgos munkás hétköznapokat

H. P.

9 A szalagon dolgozók munkáját Sinkó Lászlóné meó-vezető még a csomagolás előtt is ellenőrzi. A kép hátterében Jandzsó Istvánná vég-meós kritikus szemmel, nagy hozzáértéssel osztályozza a vasaló alól kikerülő ruhácskákat. (De jó lenne minél többet látni belőlük a magyar üzletek kirakátaiban! A trevira alapanyagú tartós, köny. nyen mosható, azonnal száradó ruhaféleségek sokat enyhítenének az anyák fáradságán is.)

(Pásztor Zoltán felvételei.)

A A nőikonfekció-üzem kétféle fazont gyárt egyszerre a szalagon. A kép előterében látható Czibolya Jánosné lánykaruhát varr. A fiatal szakmunkásnőre Fricska Sándorné üzemvezető külön felhívta a figyelmet. Mint mondotta, nemcsak a gyári szalagon állja meg a helyét, rá lehetett Itízni a Tiszaalpáron újonnan létesült üzemegység dolgozóinak betanítását is. A közelmúltban a Kiváló dolgozó cím kitüntetésre terjesztették fel.

„Édes” műemlék Mit adnak, mit kapnak?

Hosszú időn át senki sem vetett ügyet az erődfal-maradvá- nyokra emlékeztető romokra Ghana északkeleti vidékén, Na- lerigu falu közelében. Nemrégen a Mirror című helyi vasárnapi lap egyik tudósítója kíváncsiságból letört egy darabot a sánc fe- ketés-barna anyagából. Határtalan volt a csodálkozása: a faldarabokba méz és egy olyan különleges olaj illatát árasztotta, amelyet Afrika trópusi vidékein egy ritka fafajta olajtartalmú tobozaiból állítanak elő. Kiderült, hogy a falut körülvevő egész falmaradvány méz és növényi olaj megszilárdult, valósággal megkövesedett keverékéből áll. Később azut^rjt?ÍB1rrete|3gécjgált 3g,„édes" ufal eredetének- törtje/iiet^,

A régi időkben egy helyi törzs főnöke lakott itt. Amikor halála közeledtét érezte, arra gondolt', hogy megörökíti emlékét a törzsben: az istenek ugyanis nem ajándékozták meg utóddal. Az a gondolata támadt, hogy szilárd falat emel korábban soha nem használt építőanyagokból — mézből és olajból. Az építkezésre a szomszédos falvak lakóit is kirendelték. Az. engedetleneket és a „lustákat” azonnal az épülő sáncba dobták. Így a törzsfőnök „édes” emlékműve alattvalóinak csontjaira épült. (APN)

Megyénk sok-sok községével együtt -Gara is épül-szépül. Ä néhol tengelyig érő sarat például rövidesen. korszerűbb utak váltják fel. Házanként egy-egy százassal járult hozzá a lakosság ahhoz, hogy öt kilométernyi hosszúságban sóderrel, homokkal feltöltött, javított utcákon közlekedhessen. A Partizán utca 1200 négyzetméterének az építési költségeit önként vállalták a garaiak. Háromezer tő rózsa és ezer meggyfa is szolgálja a község osinosodását, ugyancsak a lakosság „zsebbe nyúlása”, illetve az ültetési munkák elvégzése révén. A Köztársaság utcában lakók pedig házanként félezer fori ntot áldoznak a bel víz elvezetésire. í d! físfáéit I

Mindezt a' sok községszépitő, fejlesztő szándékot Krékity István. a garai általános iskola pedagógusa összegezte, tárta fel előttünk. ‘ Ugyanakkor azonban bőven volt arról is mondanivalója: mi vár még jobbításra megyénk ez egyik legdélebben fekvő községében.

— Bizony, probléma, gond is akad azért mifelénk. Kezdem azon, hogy olykor a legegyszerűbb közszükségleti cikkek hiánycikk számba mennek. Az építkezők — gondolhatni. szép számban vannak — az idomvasat és a huzaldrótot hiányolják. Bosszantó az időszakos iskolai- füzet-hiány is. Bajok vannak a

zöldségellátással: burgonyát már hónapok óta alig kapunk. A ÁFÉSZ-boltokban 30—40 ezer forintot érő mélyhűtő pultok vannak, de vajon mit érnek, ha jórészt kihasználatlanok! A ruházati cikkek kínálata olyan, hogy inkább Bajára utazunk, megfelelőt vásárolni.

A megoldást feltétlenül a jobb, célratörőbb elosztás hozhatná csak meg. Arról nem is beszélve, hogy a lakosságot a legfontosabb árukkal ellátni — bármilyen rendű és rangú kereskedelmi szervnek alapvető, elemi kötelessége.

Gondot okoz a tejellátás is. Nagyon — és teljes joggal — szedetnének a garaiak egy tejbe- • gyűjtőt, illetve téjivót „üzemben látni”, ami a tej—kávé—kakaóellátás jelenlegi fogyatékosságait ellensúlyozná. Fontos, és sürgős megoldásra váró feladat ez. Elég csak arra gondolni, hogy a tanulóifjúság létszáma 400 körül van. Hozzászámítva a gyermek- otthon és a ruhaüzem dolgozóinak szükségleteit is, mintegy hétszáz ember jó közérzetéről, mindennapi reggelijéről — tízóraijáról van szó.

Azok, akik községük rangjáért, szebbé, kulturáltabbá tételéért annyit tesznek, mint azt a bevezetőben említettük, megérdemlik, hogy ebben a vonatkozásban,se lássanak hiányt!

—a —r

KENDŐZETLENÜL

Kiszolgáltatva

Az idősebb, sőt a középkorú szakembereknek nem kell magyarázni, hogy mit jelentett az inasélet. A rosszemlékű kifejezést tartalmával együtt régen elsöpörték a modern szakmunkásképző intézetek, ahol a leendő mesterek kényelmes körülmények között jó felszereléssel törekednek a magasabb tudományok felé. Sajnos azonban találkozni lehet ma is inasokkal, olyan gyerekekkel, akik hajdani társaik sorsától csak alig elviselhetőbb körülmények között tanulnak, dolgoznak, kiszolgáltatva a mesterek kénye- kedvének.

Néhány nappal ezelőtt egy ilyen fiútól kaptam levelet megyénk egyik városából. Lakonikus rövidséggel két kérdést tett fel. Arra várt választ, hogy; vannak-e jogai egy ipari tanulónak, s azokat hol érvényesítheti, továbbá, hogy kitehetik-e őt egyik napról a másikra az útcára? A válasz természetesen nem maradt el, de erre újabb, immár hosszabb levelet írt, amelynek nyomán elutaztam a városba, hogy személyesen is meggyőződjek a fiú körülményeiről. Meglepő dolgokat tapasztaltam, illetve hallottam. Ha most nem írom le sem a város, sem a fiú, sem pedig későbbi beszélgető partnerem nevét — a szakmunkásképző intézet igazgatójáról van szó — akkor azt

éppen a fiú érdekében teszem. A megtorlás nem maradna el, ha kiderülne kiről és milyen szituáció kapcsán ír az újság.

Az intézet igazgatója bölcs, rendkívül szimpatikus, kifejezetten és jó értelemben pedagógusaikat. Nem lepte meg, hogy olyan ipari tanuló panaszkodik, aki magánkisiparosnál tanulja a szakmát, s az általam említett példa nyomán még legalább ötöt sorolt fel. Olyanokat, . amelyeknek ugyancsak tizenéves fiúk-lányok a szenvedő alanyai. Elmondta, hogy a téma ismerős, de sajnos úgyszólván semmit sem tudnak tenni ellene. A magánkisiparosok közül egynéhányan a hajdani inaséletet tartják a nevelés csim- borasszójának, s ezt űzik gyakorlatban, elméletben egyaránt. Azt jelenti e módszer, hogy a legkisebb jog, a. legkisebb önállóság kizárva. Nem engedik el őket például az évzáróra, jóval többet dolgoztatnak velük, mint ameny- nyit törvényesen lehetne. Küldözgetik maszek ügyek intézéséhez, s ha panaszkodni próbál az „inas” jönnek a megtorlások, majd végül a kirúgás.

Beszélt az intézet igazgatója arról is, hogy noha tudnak ilyen esetekről, szinte tehetetlenek. Nem figyelmeztetik a kisiparost, mert ilyen esetben szintén a gyermeken csattanna az ostor. Ha

mégis panaszkodnak az ipari tanulók, s ha egy-egy mesterre többször és rendszeresen, a lelkére beszélnek az illetőnek, kimennek hozzá és egészen máshol kezdik a témát, ahová tulajdonképpen soha nem érnek el. Ä kisiparos ugyanis „szimatot fogna”, s akkor megint a tanulónak rossz. Inkább olyanokat mondanak neki, hogy milyen jól megy az üzlet, remélik nincs panasz a fiúra, vagy a lányra, mert ha lenne, ez rontaná a kisiparos jó hírét stb.

Hogy miért szükséges az9 ilyen kisiparosoknak is „tanulótartást engedélyezni”? Mert az iparita- nuló-intézetek elsősorban tömeg, igényt elégítenek ki, pontosabban olyan szakmákra oktatnak, amelyek a legkeresettebbek; De vannak szakmák, amelyeket például egy-egy városban négy-öt fiatal kíván elsajátítani, s őket ha ilyen szakmát űző, vagy szövetkezeti egység nincs, magánkisiparosok oktatják. De fordítva is érvényes a tétel: ha sok a jelentkező és nem tudja fogadni őket a szocialista szektorhoz tartozó üzemek, vállalatok stb. hálózata, akkor kisiparoshoz is mehetnek. Hangsúlyozni kell azonban — bár erről korábban már szóltam — hogy csupán néhány kisiparosnál tapasztalható az „inas” szemlélet és gyakorlat. Csak náluk vannak szinte teljes mértékben kiszolgáltatva a gyerekek.

Az említett igazgató szerint ezen az állapoton csak jogszabályi intézkedéssel lehet változtatni. Én hozzáteszem: nemcsak lehet, hanem szükséges is.

— dorgál —