Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-14 / 61. szám

1974. március 14- y® PETŐFI NÉPE • S Tanügyi krónika 1944-ből Henry Michel-francia történet­író a második világháborúról írott nagy munkájában pontosan felsorolja, mit követelt Hitler a magyar kormánytól az ország megszállása után: hány katonát, igásállatot, mennyi gabonát, nyersanyagot. Ha végigolvassuk a listát, nem csodálkozunk, hogy az államnak nem maradt pénze a közoktatásra. Az urak egyéb­ként is olyasminek tekintették az iskolát, amivel nem lehet mit kezdeni. Nem egészen két héttel a német csapatok bevonulása után bezárták az iskolákat. Még instrukciót sem adtak, hogy mi­ként tanuljanak otthon a gyere­kek, fiatalok, vagy tanúljanak-e egyáltalán. Különös és számunkra érthe­tetlen : a kormányzat arra sem gondolt, hogy a középiskolák fel- f ső osztályainak tanulóit, az egye­temistákat, főiskolásokat £ vala­milyen mó.don foglalkoztassa, pe­dig a gazdasági élet nagyon érezte a háborús munkaerő- hiányt. Ha a diák keresett ma­gának állást, éppenséggel dol­gozhatott. A század európai ok­tatástörténetében nincs példa rá, hogy egy állam ennyire ne törő­dött volna az iskolával; a Sztó- jai-kormánynak tulajdonképpen közoktatásügyi minisztere sem volt. Körülbelül tíz nappal a sötét emlékű március 19-e után került az igazgatókhoz az utasítás, amely április 1-re rendelte el a- tanítás befejezését. Megyénk egyik vá­rosában az utolsó tanítási napon a gimnazisták tüntetni akartak a német megszállás ellen. Na­gyon szelíd demonstráció letjt volna. A tanügyigazgatás azon­ban megneszelte, közbelépésre Utasította a tanárokat, és sike­rült megakadályozni a gyüleke­zést. Vagy két hónapig >— egész tavasszal — ődöngött a diáksereg nevelés és nevelők nélkül. (Csak az érettségi vizsgákat tartották meg.) Kora nyáron aztán gon­dolt a kormány az idősebb kö­zépiskolások és a joghallgatók szervezett „foglalkoztatására”: a megbízhatónak tartott fiúk "le­vente- ' és cserkészvezető-képző táborba mentek, a többiek java részét munkaszólgálatra hívták be. Ennek természetesen semmi köze nem volt a neveléshez — de a termeléshez sem. Az isko­lások tehát húsvéttól ősiig — a Duna—Tisza közén gyakorlatilag városuk, falujuk felszabadulásáig — vesztegették azt, amit évek szorgalmas tanulásával szereztek. Így végződött a Horthy-kor- szak utolsó, mindössze ötnapos tanéve. Harminc esztendővel éz- előtt. * Dr. Bán Ervin Patikamúzeum a kirakatban „Kecskeméti kirakatok — szí­nek, hangulatok” — címmel írt érdekes cikket B. J. a Petőfi Né­pe 1974. január 27-i számában. Együtt néztük — szórakozásként is — a szerzővel a megyeszék­hely üzleteinek sokféle „arcát”. Elidőztünk azok előtt, amelyek tálalásukkal, ízléses elrendezé­sükkel, színességükkel, szép áruikkal — áraikkal —, megle­petéseikkel „odahúztak”. A su­ták, szokványosak, unalmasak pedig továbbsietésre késztettek bennünket. Az említett írásban elsősorban — és érthetően — azokról a ki­rakatokról volt szó, I amelyek eredeti rendeltetése, hogy. „fel­keltsék a figyelmet, érdeklődést; elhatározásra, illetve cselekvésre bírjanak”. Lépj be, vásárolj! Ismerünk azonban kirakato­kat, amelyek áruikat úgy kínál­ják, hogy közben tanulságos lát­nivalókkal gyönyörködtetnek. Állj meg a könyvesbolt portál­jainál. A szépirodalmi, a tudo­mányos és szakmai vagy isme­retterjesztő művek jórészt művé­szi színvonalú címlapjai is meg­ragadják képzeletünket, „tud­tunkon kívül” is fejlesztik ízlé­sünket. A címek pedig a műről ■hallott rádió- vagy tévé-kedvcsi­nálót, kellemes csevegést, vitát, könyvszínházat elevenítik fel bennünk. Gondolatokat idéznek fel, fantáziánkat mozgatják meg. Tanítva, barátságosan beszél­nek rá: vegyük meg őket. Egy idő óta a kirakatok to­vábbi kulturális, ismeretterjesztő lehetőségeire hívja fel a figyel­met a Kecskemét városközpont­jában nemrég felújított állandó ügyeletes gyógyszertár kirakat­sora. Jó ötlet volt Varga Gyula főgyógyszerésztől, Szirbik Miklós gyógyszertárvezetőtől és Lóránd Nándortól, a megyei Gyógysze­résztörténeti Szakgyűjtemény gondozójától, hogy díszítésként — az eszközök adta lehetőségek szerint nemesen, egyszerű elren­dezésben — régi patikák eszkö­zeit, emlékeit mutatják be a ki­rakatban. Patikatörténet a kirakatban — új „egyéniség” a kultúrkirakatok sorában. A járókelők, laikusok és hoz­záértők — s a mind több tanuló­csoport — így tudhatja meg töb­bek között éppen erről a most újjá varázsolt nagy patikáról is, hogy már több mint 150 éve működik. (Legfőbb ideje volt tehát felújítani.) Hajagos András gyógyszerész ugyanis 1821-ben létesítette „Mátyás király” elne­vezéssel. Nemcsak patikaeszköz-történe- ti, hanem egyben szinte egy JETs iparművészet-történeti ízelítőt ka­punk a régi patikaedények, esz­közök szemlélésekor. Mintha kis­sé az alkimisták boszorkány- konyháját idézné az emlékek közt is ritkaságszámba menő nagy üveg retorta. Szemet gyönyör­ködtető a képünkön is látható Delphin porcelán vízszűrő a szá­zadforduló idejéből. Az érdeklő­dő olvashatja Farkas Ignác, ak­kor még izsáki gyógyszerész 1887-ben írott levelét, melyben jeles kecskeméti kollégájától, Katona Zsigmondiéi kér informá­ciót és közbenjárást, hogy meg­vehesse az akkor Machleid Ala­jos tulajdonát képező patikát. A régi városközpont képe, a patika egykori külső és belső világának fotókópiái — mind érdekes, hely- történeti vonatkozású emlékek. A régi patika laboratóriumi munkálatainak eszközeiből is lát­hatunk néhány érdekes munka­eszközt — főleg a növényi gyógy­szerek készítésére szolgálókat —, melyek időnkénti cserélése során mindig egy-egy gyógyszertári munkafolyamattal kapcsolatos eszközt vagy eszközcsoportot mutatnak majd be.- A későbbiek során — mint Lóránd Nándor elmondotta — a történeti gyűjteményben levő más. patikák anyagából is láthat nevezetes darabokat a közönség. Ugyancsak sor kerül az 1973 augusztusában Szarvason meg­rendezett — és országos sikert aratott — országos patikai mun­kaeszköz-történeti kiállítás egyes részleteinek kecskeméti bemu­tatására, illetve annak részbeni megismétlésére. A tervezett kecs­keméti patikamúzeum megvaló­sulásáig így teszik a nagyközön­ség számára hozzáférhetővé a megyei gyűjtemény értékes anyagát. A patikamúzeum — ahol majd összefüggő, rendszere­zett formában sorakoznak a mun­kaeszköz-történeti emlékek — lesz a végső biztosíték arra, hogy a megyében összegyűjtött, ma már széles hírnévnek ör­vendő anyag ne kerüljön ide­genbe. Tóth István (Pásztor Zoltán felvételei.) Az olvasó népért 0 Az olvasó népért mozgalom nem hasonlítható látványos csatához. Meghirdetői — köztük az oly korán elhunyt Darvas József — soha nem is mondták és gondolták, hogy valamiféle rohamról vagy alkal­mi akcióról van szó. Az olvasó nép — másként fogalmazva: a művelt emberfők sokasága — még három évtizede is csak távoli eszmény le­hetett. számunkra. Igazi kiteljesedésének gátat vetett az analfabétiz­mus és a társadalmi nyomor, a tömegek számára az elemi ismeretek megszerzésének teljes kilátástalansága. Volt idő, amikor azt gondoltuk, hogy a társadalmi viszonyok meg­változásával, szocialista rendünk építésével, s a javuló életkörülmé­nyekkel együtt az olvasás igénye is rohamosan nő az emberekben. Ma már látjuk, tudjuk, hogy sokkal bonyolultabb dolog ez, s néha egészen ellentétes folyamatok játszódnak le egymással párhuzamo­san. Olyan is előfordul, hogy egyesek akkor kezdik elveszíteni a jó könyv, az irodalom, a művészetek iránti fogékonyságukat, amikor kedvezőbb anyagi viszonyok közé kerülnek. A „nincs időm, mert .. jelszó után gyakran következik a kifogás: sok a dolgom, ha ráérek inkább a tévét nézem, az autót bütykölöm, vasárnap inkább meccsre megyek, ha szabad időnk van kirándulunk, most éppen nyaralót építünk — és így tovább. 0 Ha megnézzük ismerőseink könyves polcát, szintén azt tapasz­talhatjuk, hogy alig van összefüggés az anyagi lehetőségeik és igé­nyeik között. Magyarán szólva kispénzű emberek gyakran tiszteletre­méltó erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a család ízlé­sének megfelelő kisebb könyvtárat alakítsanak ki az Olcsó Kónyytár színvonalas kiadványaiból, és részletre vásárolt könyvekből, mert meggyőződésük, hogy ez a legnagyobb kincs számukra. S milyen sajnálatos, amikor beszűkülést és egyoldalúságot tapasztalunk olya­noknál, akik pedig játszva megvehetnék maguknak a legmaradan­dóbb könyveket, de egyszerűen nincs rá igényük. Nincs annál szomo­rúbb, mint a „betokosodás”, amikor valaki csak a saját szakmai dolgai iránt érdeklődik, s olvasási igényét is ez elégíti ki. S annál ör- vendetesebb — s ez is egyre gyakoribb jelenség —, amikor a szép versek, képzőművészeti vagy zenei könyvek kedvelői, gyűjtői, olva­sói közt megtaláljuk a mérnököt, a szakmunkást, az ipari tanulót és mezőgazdasági dolgozót egyaránt. • Hol kezdődik, mikor alakul ki az emberben az olvasás igénye, szenvedélye? Nyilván szerepe van ebben az otthoni környezetnek is. De jól tudjuk, hogy a legnagyobb hatása mégis az iskolának lehet, különösen azoknál a fiataloknál, ahol az otthon nem alakíthatott ki ilyen hajlamokat. Hány kis tanyai gyermek csodálkozott rá pél­dául a kollégiumi könyvtárra, pedig az sem volt még valami gazdag­nak mondható. Tapasztalhattuk saját iskolai élményeinkből is, hogy milyen nagy szerepe volt irodalmi érdeklődésünk kialakulásában egy- egy „megszállott” tanárunknak, aki nemcsak a tankönyvek anyagát plántálta belénk, hanem a kitekintés, a búvárkodás, a kíváncsiság örömével is megismertetett bennünket. Napjainkban a személyiség varázsán túl különösen az irodalmi színpadok közvetlen és közvetett hatását lehet észrevenni. Az itt folytatott aktív szereplés fiataljaink nevelésének, szellemi látókörük bővítésének nagyszerű eszköze. De sokat jelentenek a különböző szavalóversenyek és vetélkedők is. Nagy feladat hárul a hivatásukhoz értő és az olvasók ízlését egyen­gető könyvtárosokra, könyvbizományosokra. Szinte kimeríthetetlen lehetősége volna — ha megfelelő hellyel, böngészésre, tárolásra alkal­mas térséggel rendelkeznének — a könyvesboltoknak is. Az olvasó népért mozgalom természetesen nem csupán a szép- irodalom terjesztését, megismertetését tűzte ki célul. A mai olvasó emberre a sokoldalúság a jellemző, érdeklik a természettudomá­nyok, a világ befogadását segítő földrajzi éá útikönyvek, a történelmi és néprajzi kérdések egyaránt. Szinte napok, alatt elkapkodják a ne­hezen hozzáférhető helytörténeti műveket, s a jelenleginél jóval több elfogyna a nemzetiségi lakosság körében a saját anyanyelvű mű­vekből. Évről évre növekvő példányban kelnek el a politikai művek, jelezve a fokozódó érdeklődést e témák iránt. Azt mondhatjuk, hogy szinte alig tudunk lépést tartani';ezekkel az igényekkel, s a kínálat főleg a szépirodalmi"művekben gyakran elmaráé jg;várakozásai '£ 0 Sok még a tennivaló tehát, s bizonyára ennek a munkának so­hasem érünk a végére, hiszen az élet, a fejlődés mindig újabb és újabb követelményeket állít elénk. Ne várjunk tehát látványos si­kereket, elégedjünk meg a szívós munkával elért, évről évre javuló eredményekkel. De ne érjük be a puszta statisztikai javulással, mert a nagy számok gyakran elfedik a „fehér foltokat”, a művelődés tér­képének sivatagjait. Már nem az analfabétizmus, hanem a közöny, az érdektelenség jelenti a legnagyobb gátat, s ezeket leküzdeni sokkal bonyolultabb dolog, hiszen a tunyaság, az apolitikus szemlélet csak ritkán leplezi le önmagát. Az olvasó népért mozgalom célkitűzéseiért küzdeni állandó és szívós munkát, készenlétet jelent. Ebben a tevékenységben sohasem fáradhatunk el. F. Tóth Pál Halló, itt Vlagyivosztok! Vlagyivosztok háromszor olyan messze van Moszkvától, mint Pá­rizs, és ugyanolyan messze, mint Hanoi. A világ egyetlen más or­szágában sincsenek ilyen távoli vidékek a fővárostól, mint a Szovjetunióban. A Tengermellék és központja, Vlagyivosztok föld­rajzi távolsága mégsem okoz el­szigeteltséget. Számtalan szál kö­ti össze a fővárossal. A tengermellékiek Moszkvában, a Volgavidéken, Ukrajnában és Belorussziában készült gépkocsi­kon közlekednek, az utakát uk­rajnai bulldózerek egyengetik, az épületek alapzatát Üzbegisztán- ból érkezett exkavátorok ássák, a mezőket kazahsztáni gépek ön­tözik,' a Baltikumból érkezik az elektrotechnikai felszerelés, a ká­belek Azerbajdzsánból, a torony­daruk Grúziából; a kén Tádzsi­kisztánból .. -. Évente hatmillió alkalommal veszik igénybe a Tengermellék lakói az int^rurbán telefont (egy háromperces beszélgetés Moszk­vával nem egészen másfél rubel­be — mintegy 20 forintba — ke­rül). 13,5 millió táviratot, 75 mil­lió levelet és másfél millió cso­magot adnak postára. Az itteni lakosság 1000 főre 1203 folyóiratot rendel. A köz­ponti és a helyi lapokból továb­bi félmillió példányt adnak el az újságárusok. Mindenki hallgatja a központi és helyi rádióállomások műsorait, tíz közül heten nézik a tv-adá- sokat. Az ország legjobb szín­házi társulataival' nemcsak a tv-n keresztül, de személyesen is megismerkedhetnek az itteniek Csupán a múlt esztendőben a Ten­germellék lakosságának mintegy fele nézte meg a vidéken szereplő művészek vendégjátékát. A Tengermellék lakosai szíve­sen utaznák Évente háromszáz­ötvenezer alkalommal emelked­nek a levegőbe az AEROFLOT gépein. • Vlagyivosztok éjjel. (Foto — APN—KS.) Egy jégtömbben, amit szovjet aranyásók hoztak felszínre a tundra 11 méteres mélyéből, kü­lönös élőlényt találtak. Amint a jég elolvadt, feléledt Kiderült, hogy a talált állat körülbelül 100 éves. Scserbak kijevi zoológus meg­állapította, hogy a lelet egy kez­detleges kétlaki állat (majdnem 10 cm nagyságú), amely mind a mai napig megtalálható Szibériá­ban. Élettartama nem haladja meg a 10—15 évet Ily módon, a talált élőlénynek sikerült át­aludnia — tíz életet. A lelet a tudomány számára az aranyrögnél értékesebb. Az egyszerű állatka hozzájárult a szervezet konzerválása kérdései­nek tanulmányozásához. (APN—KS) A műemlékeket, különösen a freskókat gyakran pusztítja só­lerakódás. Üzbég tudósok most kidolgozták a freskók helyreál­lításának új technológiáját Az archeológusok a vízben ol­dódó polimer segítségéhez folya­modtak, amelyet néhány évvel ezelőtt állítottak elő szovjet ve­gyészek. Ennek a szintetikus ve­Még egyszer az alkoholizmusról és környékéről Az alkoholizmus elleni küzde­lem tapasztalatairól, személyi, tárgyi és szellemi feltételeiről cikksorozat jelent meg lapunk­ban. Sorra érkeztek a levelek. Írói egyetértettek megállapítá­sainkkal, elismeréssel szóltak ar­ról, hogy az uralkodó szokásnor­mák oldaláról és nem az oly gyakori általános elvi síkon ve­tettük fel a küzdelem problé­máit. Tettük ezt azért, mert ma­ga az alkoholizmus is konkrét betegség, s mivel az emberi szer­vezeten kívül a szociális miliő­ben is rombol; társadalmi jelen­ség is. Elemzése alapvető köte­lességünk. Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem az alkoholizmus elleni küzdelem rendkívül tág tevé­kenységi körét próbáljuk túlzot­tan leszűkíteni, amikor azt mond­juk: a szociális miliőben — a családokon belül, a munkahelyi és más emberi kapcsolatokban stb. — okozott károkat (egzisz­tenciális, érzelmi, akarati, lecsú­szás: depriválódás) kell enyhíte­ni, felszámolni, megelőzni. Az egészségügyi tudományos felvi­lágosító propagandának ugyanis igen nagy a szerepe napjaink­ban, de ez — a tudományosság követelménye miatt — általános műveltséget, valós befogadó- és ítélőképességet feltételez — kü­lönben hatástalan, célját nem éri el. Rátérve a lapban közölt hoz­zászólásokra, a magánlevelek tar­talmából, mondanivalójából az tükröződik: a tudományos isme­retterjesztés a „legfontosabb”, a „legcélravezetőbb” módszer a küzdelemben. Hangsúlyozzuk. Szerepét nem becsüljük le, fontosnak tartjuk, sőt — az általános műveltség fo­lyamatos szélesedésével párhu­zamosan — egyre fontosabbnak. De ezt abszolutizálni téves szem­lélet, ugyanis az alkoholizmus — ha csak az anyagi konzekven­ciáit tekintjük egy családon be­lül — a szociális miliőben előbb rombol, mint az eijnberi szerve­zetben. Halász Piroska kiskunhalasi ta­nárnő írta hozzászólásában, hogy a nevelő befolyásolásnak igen nagy a szerepe, de idézem: „. .> addig a mi munkánk csepp a tengerben, amíg a társadalom minden felelős szerve nem áll mellénk. Segítségüket ezért is kérjük, és joggal elvárjuk.” Emiatt és a fentebb elmondottak miatt tettük közzé lapunkban, hogy szívesen várjuk a további hozzászólásokat, amelyek a küz­delem tapasztalatairól, a hatásos módszerekről, és az ezzel kapcso­latos társadalmi háttér reagálá­sáról szólnak. Sajnos, egyetlen ilyen levél ér­kezett csak, amit Südi Bertalan, a jánoshalmi Petőfi Termelőszö­vetkezet párttitkára írt. Egy megállapítása: „Divatossá vált, hogy az alkoholizmus magánügy, pedig ezzel csak magát magya­rázza az oly gyakori emberi kö­zöny”, és sokan — egyének és szervezetek, hatóságok — „az il- letéktelenség álarca mögé búj­nak.” A törvények csak keretei a cselekvésnek, önmagukban — értő és cselekvő emberek nél­kül — hatástalanok. A többi le­vél szinte kivétel nélkül elret­tentő eseteket beszél el — a pél- dálózásnál megreked. A közérdekődésre számot tar­tó témához — bár az olvasók és mi is elvártuk volna — éppen az alkoholizmus elleni küzdelem ügyében hivatalból illetékes sze­mélyek nem szóltak hozzá. Nem kaptunk egyetlen levelet sem (az ügyben legilletékesebb) alkoho­lizmus elleni megyei egészség- ügyi bizottság tájaitól, sem a ta­nácsok szociálpolitikai és gyám­ügyi osztályainak, csoportjainak vezetőitől, munkatársaitól — és még sorolhatnánk. Kudarc ez? Nem, valóság! Egyfajta bizonyítéka annak, hogy a másutt már szinte mozgalom­má szélesedő küzdelem nálunk. Bács-Kiskun megyében még eléggé formális, tartalmilag és szervezetileg egyaránt; s már csak azért is fel kellene rázni „álmából”, mert itt, az ország legnagyobb tanyás megyéjében igencsak küzdünk szociális prob­lémákkal, s jócskán termelünk bort, pálinkát is. Talán ezt a tényt — a részvét­lenség tényét — figyelembe vé­ve kellene valóságosan értékelni, valós teendőkről tárgyalni és a meglevő szervezet életképességé­nek fokozásával jobban hatni, segíteni és megelőzni! Csaté Károly gyületnek az impregnáló képes­sége sokkal nagyobb, mint a restaurátorok által eddig alkal­mazott anyagoké. A polimerrel való kezelés után a freskók olyan szilárdságúak lesznek, hogy azo­kat nyugodtan le lehet venni a falakról és lehet rajtuk dolgozni. (APN—KS) Száz évig tartó álom a jégtömbben Űj eljárás a freskók helyreállítására

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom