Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-08 / 56. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. március 8. Asszonyok villany nélkül... Hétköznap délelőtt csak az öregek őrzik a tanyákat. Meg a veszettül csaholó kutyák. A gyerekek iskolában vannak, a szülők a tsz-ben. „Az asszonyokat — magyarázza a nagy ugatásra félve előmerészkedő anyóka —, a kertészetben találják meg/’ Így jutót* tunk el a ménteleki Kossuth Tsz kertészetébe, ahol tizenhárom asszony jut munkához, keresethez a környező tanyavilágból. A munkájuk korántsem olyan .tiszta, habosán nőies, mint például a varrónőké. Bár ez is női munka, tagadhatatlanul, leginkább a tésztagyúrásra emlékeztet, csakhogy nem hófehér lisztet, hanem ragadós, fekete sarat dagasztanak az asszonyok, ebből lesz tápkocka a salátának. Bent az üvegházban ujjnyi vékony, zsenge levelek isszák a szűrt fényt. A kertészbrigád tagjai egymást biztatják: „Mondjatok már valamit magatokról.” Nehezen indul a társalgás. Maguk között hamarabb kipakolják az otthonról hozott híreket, vagy az útközben hallott pletykákat. „Ki, hová nősült be, hányast kapott a gyerek, mit mondott a pár kilométernyire lakó szomszédasszony, ki halt meg és miben, miért olyan kókadt a tehén és miért tojnak keveset a tyúkok?” — kimeríthetetlen témái ezek a munka közbeni beszélgetéseknek. Ennél szorosabb kapcsolat nem is alakult ki közöttük: amikor letelik a munkaidő, mindenki kapja magát, rohan haza és bezárkózik ki-ki a miaga tanyájába. A munka mégis összehozza őket. Igénytelen munka, ahogy a férfiak mondják „asszonynak való”, sem magasabb szaktudást, sem különösebb szervezettséget nem igényel. Elfoglaltságot ad és havonta 1200—1300 forintot a téli hónapokban. Nyáron, amikor indul a szezon, a kapálás, paradicsomszedés, akkor a teljesítménynek megfelelően jóval többet. Meg is kell dolgozni érte.' Mégis, mi köti őket a tsz-hez, a kertészethez? — Próbálom megfejteni, hogy látnak-e többet a munkájukban, mint szigorúan csak pénzkeresetet? Kun Jánosnénak az egész családja itt dolgozik, * nyáron még az iskolás fia is beszáll a munkába. Szerinte: — Amikor még -f,maszekok” voltunk, akkor is megéltünk, most is megélünk. Jó; hogy itt van helyben, nem kell messzire menni munka után, az ember jószágot is tarthat mellette. Mit kívánnak, ha lehetne? A válasz egyszerre szakad ki mindannyi ükből: — Villanyt! Sajnos, az még nincs. Pedig nagyon hiányzik. A mosás is csak könnyebb lenne! Kecskeméttől egy jó karnyújtásnyira, villanyfényről álmodoznak az asszonyok. Tévére gondolni sem mernek, az olvasásra hb-* gyan is kaphatott volna rá a szemük? Talán ki lehetne számítani, hogy hány óra, nap, év ment veszendőbe az életükből, menynyi szép idejük fulladt meg a házukat, sorsukat elnyelő feneketlen sötétségben? Ök még ott tartanak, hogy jószerivel csak a mosást sajnálják, meg hogy mennyivel tudnának tovább dolgozni otthon, ha lámpát gyújthatnának. Pihenés, szórakozás, vágyak, elképzelések? • „Nem vágyom innét máshová” mondja Ménkű Lászlóné. csak tanuljatok, jobbat szerezzetek magatoknak a mi munkánknál. Előfordult már, hogy valamit nem tudták ‘megadni nekik? Egyszerre tiltakoznak, torkuk- szakadtából. — Jaj, dehogy, mindenük megvan azoknak. Sokat költünk rájuk. Tudja, mink nagyon nehezen jutottunk idáig, legalább nekik legyen könnyebb ... Az egyik asszony csendesen megszólal: — Nekik már nem kell szógál- ni — Nagyot villan a szeme —, de nekünk sem. A magunk akaratából dolgozunk, fizetségért. Nem dirigál nekünk senki... — Csak a munka — figyelmezteti nevetve a többi, és ezzel el is zárják a mélyből felszökő indulatok tüzes lángját. A mondatok visszakanyarodtak a mosószerekre és az osztályzatokra; az idő szép lassan, ráérősén csordogál. Az érdeklődés kihunyt. Nem, azt nem lehet mondani, hogy rosszul élnek. Megvan mindenük. Csak éppen a villanyfény hiányzik. És azt már ők is tudják, hogy világosság nélkül, sötétben nem lehet élni..., 9 Déli pihenő az üvegházban. Ménkű Lászlóné — még csak el sem mosolyodik, amikor a nevével kapcsolatos „jókívánságokra” célzok — fiatalasszony, tavaly májusban vette fel qz asszonynevét, s azóta rakják a pénzt takarékba. Autóra gyűjtenek. Kéthetenként elmennek a bálba itt, Ménteleken, szombaton néha bemennek Kecskemétre, moziba. Gyereke nincs, szava alig. Tanulni nem akar/ ambíciói nincsenek, de elégedett a maga módján. A többiek gyötrik, hajtják magukat, ez látható, de kiért, miért? Hamar kipattan a titok: a gyerekekért. — A kislányom üzletesnek készül— meséli büszkén Gulyás Istvánné —, a fiam meg szerelőnek. Mondtam nekik, én nem bánom mire adjátok a fejeteket, • Így készül a tápkocka a salátának... ...és neonfényben A parányi hír az újságban: „Eredményesen működik a Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti gyárának kerekegyházi részlege” — alighanem keveset mond azoknak, akik nap mint nap olvasnak a vidéki ipar fejlesztéséről és akik elől a levegőt is elfüstölik a gyárkémények. De Kerekegyházán nincs füst, korom, csak szorgalmasan berregő gyorsvarrógépek, csipkék, habselymek, tisztaság, meleg, világosság és nyugodalmas jó érzés az arcokon. ü>DDen a barátságosán meghitt kis üzemben 'kétszázharminc idevalósi asszony, lány tanul szakmát, keresi meg a kenyerét és alakul át magának élő háztartásbeliből, vagy bizonytalanul ide-oda csapódó alkalmi munka- vállalóból egy erősödő közösség; tanulékony, hasznos tagjává. A kerekegyházi nők életében, nyugodt lélekkel elmondhatjuk: „forradalmi” változást jelentett az ipar házhoz szállítása. Kitörtek a maguk zárt, konyhával, kerttel bekerített háztáji világából, s ha sokan még meg jis ragadják az ásót, kapát műszak után, az életüket át- meg átszöyő változásokat már nem lehet leállítani. Talán meg sem tudják fogalmazni, nem is látják tisztán, mikor „iparosodtak”, észre sem veszik, hogy sok mindenről egészen másként gondolkodnak, mint amikor idejöttek: többet adnak magukra, hiszen a szép, tiszta üzembe nem lehet csak „úgy borzasán, elhanyagoltan 'átszaladni... Csendben, lassan, de alakulgatnak. Könyvet vesznek a kezükbe, többször kívánkoznak mozikba, építkeznek, tervezgetnek, hogy milyen legyen az új bútor és hová kerüljön. Azt is megnézik 'már, hogy mit vásárolnak: rendesen felszegték-e a hálóinget, tényleg passzolnak-e az oldalak? Szigorú kritikusok. És ilyenkor élvezik igazán, hogy értik a szakmájukat... Mi köti őket az üzemhez? Elsősorban a szaktudás és a keleset biztonsága. Az, hogy értenek a varrógépek kezeléséhez azt jelenti, hogy ebből bárhol, bármikor meg lehet élni. Otthoni tekintélyüket pedig tetemesen növeli az a havi 18Ö0—2500 forint, amivel hozzájárulnak a családi bevételhez. A fiatalok viszont, mint például a 16 éves Kakulya Zsuzsa, azért kötődnek a vállalathoz, mert a fejlődés biztató távlatait nyitja meg előttük. Zsuzsa Két "éve dólgözik áz' üzemben, mint Varrónő,' már majdnem minden gépet és műveletet megismert, a KISZ-alapszervezet titkára és minden vágya, hogy tanulhasson. Szeretné elvégezni Kecskeméten a ruhaipari technikumot és mellette a marxista középiskolát. Minden érdekli. — Ezt még hazulról hoztam — vallja be nevetve —, mert otthon apuval mindig együtt olvastuk az újságokat. Szeretek olvasni, szeretem Petőfi és Ady verseit, most készülök a Radnóti- szavalóversenyre, a járási KISZ oktatási bizottságába is beválasztottak, szóval nem unatkozom. Még arra is jyt ideje, hogy tollaslabdázzék, kézilabdát játsszon, író—olvasó találkozó szervezésén törje a fejét, jókedvűen mozgósítsa a fiatalokat és komolyan készüljön arra az időre, amikor a tudásához mérten még felelősségteljesebb gazdasági és politikai feladatot bíznak majd rá itt, az 9 „Egyszer jő ' volna már külföldre is eljutni.” — Kakulya Zsuzsa most azon drukkol, hogy sikerüljön a nyárra tervezett bulgáriai utazás. # Szűcs Imréné kiadja a szalagra a varrnivalót.. (Pásztor Zoltán felvételei) üzemben. Elmenni nem akar, ezt már eldöntötte. Szűcs Imréné sorsa is elválaszthatatlan az üzemtől. A vékony, szerény fiatalasszony még a nyomdaipari részlegnél kezdte a munkát, 11 éve és kivárta, amíg 1967. augusztus 1-én a Habselyem vette át az „uralmat”. — Még népi voltam 18 éves, amikor eljöttem hazulról. Hamarabb is jöhettem volna, de nem volt itt semmi munka. Most végre megtaláltam a helyemet. Azt mondja, ő is, a többiek is másként élnek, mióta a részleg megalakult. Annyira megszokta a közösséget, hogy nemrég szülési szabadságra ment és nem találta otthon a helyét. Amikor csak tehette besétált a gyárba, hozta a fiát is! Mint szakszervezeti műhelytitkár nemcsak él ebből a közösségből, sokat tesz is érte. — Azt is kiharcoltuk, hogy ebédet kapjanak az asszonyok, vendéglőben naponta 5,40-ért és ehhez 3,30 forinttal járul hozzá a vállalat. A reggelizést is megoldottuk, összeírják, hogy ki mit kér a boltból és az egyik néni bevásárol. Minden reggel 6-kor főzik a feketét és jóval olcsóbban adják, mint a presszóban. Hűtőszekrényünk is van, szóda- ■ vizet bármikor ihatnak, a fürdőben állandóan folyik a meleg víz, lényegében csak egy dolog miatt fő a fejünk. Nagyon sokan mennek szülési szabadságra, vissza is jönnének, ha állandóan egy műszakban tudnánk foglalkoztatni őket. A váltóműszakot „nem tudják vállalni a gyerek miatt. Szűcs Imréné betanított munkásként kezdte, később varrónő lett, majd árueladó, ettől az évtől szabványraktáros. Kecskemétről hozzá fut be a kiszabott áru, ő adja ki; lényegében tőié indul ki a termelés, végigfut a szalagon és mindennap kétszer fordul a kocsi, á szépen megvarrt, becsomagolt hálóingeket, kombiné- ket viszi Kecskemétre, a készáruraktárba. A fiatalasszony el sem tudja képzelni, hogy a családja miatt cserbenhagyja a munkahelyét, vagy fordítva: a munkája miatt mellőzze a családját. Szerencsére, erre nincs is szükség. Előfordult, hogy kanya- rös volt a fia és kérte, hadd fusson haza 1—2 órára. Elengedték. Legközelebb úgy összejött a munka, hogy vasárnap is behívták, jött zokszó nélkül. Kötelességének érezte! Vannak, persze, akik lassabban mennék át magánéletből a közösségbe, háztartásból, saját szőlőből az iparba, a falusi szokások, maradi nézetek szűk korlátái közül a fejlettebb, igényesebb életforma és emberi magatartás tá- gultabb, tisztultabb tereire. Mégis távolodnak a régitől, közelebb kerülnék az újhoz, és egymáshoz. Ez elsősorban az ide telepített üzemnek köszönhető. Ha nem volna, a 230 dolgozónak több mint a fele ma is otthon élne. A változás igénye és lehetősége nélkül. Vadaá^suzsa AUTÓTANPÁLYA ÉPÜL KALOCSÁN Az összefogás erejével A Kalocsáról Kiskőrösre vezető út mellett, az autóbusz-pályaudvar mögötti erdős részt az elmúlt hetekben — ahogy mondani szokták — kitermelték. Megszűnt az akácos, és a hepehupás — Régi vágya a gépkocsivezetést Kalocsán oktatóknak, hogy a bajai mintára itt is hasonló 'módon készíthessék elő a volán mellé először ülő tanulókat — mondja Kiszli János, az Autó- közlekedési Tanintézet kalocsai tagozatának vezetője. — Az első szárnypróbálgatás, az első lépések megtanítása nem mindegy — milyen körülmények között történik, , nem mindegy, hogy az .igen veszélyes forgalomba kerül-e sor erre, vagy a Tanpálya közlekedési lámpával Kiszli János Őrömmel .mondja, hogy lesz forgalmi jelzőkészülék, lesznek útburkolati jejek, mind- ázok a .tilalmi és veszélyt jelző területen dózer, földgyalu egyengette a talajt simára. 1 — Mi lesz itt? — kérdeztük. — Városi park, és tanpálya a gépkocsivezetést tanulóknak — mondták a társadalmi munkát végző emberek. veszélytelen, de minden közlekedési helyzetet feltételező tanpályán. Emellett a harminc óra gyakorlati vezetés is egyre kevésbé elegendő ahhoz, hogy megfelelő rutint is szerezzen, a tanuló. Többet kell gyakoroltatni tanpályán és a közúti forgalomban egyaránt. Ehhez és a szorongás felpldásához egyaránt segítséget nyújt majd az elkészült rutinpálya. Nem kell Bajára lejárni, s több idő marad vezetésre á forgalomban. létesítmények, amelyek itt a városban csak részben találhatók meg. Lehetőség nyílik aZ iskolások KRESZ-oktatására, a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés szabályainak gyakorlására. A 80x50 méteres pályán körülbelül 10—12 gépkocsi gyakorolhat majd egyszerre és biztonságosan, s várhatóan nagyobb biztonsággal mehetnek majd be a Kalocsánál nagyobb forgalmú helyekre is a fiatal autósok.^ Az Autóközlekedési Tanintézet, az MHSZ, a honvédség összefogása és a Kalocsai Városi Tanács nagyarányú anyagi segítsége május közepére olyan létesítménnyel gazdagítja majd a várost, amelyet nem egy hasonló település joggal irigyelhet. Évente 600 új tanuló Kevesen tudják, hogy Kalocsán évente több százan (1973-ban például 350-en) járnak gépkocsivezetői tanfolyamra, s tesznek több-kevesebb sikerrel vizsgát. A jelentkezők száma csak emelkedik, s a szakemberek véleménye szerint várhatóan megközelíti az •évi 450—600 tanulót. Ennek az igénynek kielégítése nem kis feladata a Kalocsán Korszerű kiképzést a gépkocsivezetésben! • Gyalulják a készülő tanpálya talaját. működő oktatógárdának, mint ahogy azoknak sem mindegy, hogy milyen körülmények között Társadalmi munkával! A szerencsés az lenne, ha több tsz, gazdasági egység segítené a tanpálya teljes és korszerű megépítését, ha a helyi Autóklub társadalmi munkát szervezne, egyáltalán, ha nagyobb összefogással segítenénk közvetetten is a kulturált és biztonságos közlekedés elsajátításának egyik alapvető feltételét, a tanpályát. Az oktatók lelkesedésén és erőfeszítésén túl tehát kellene (az edsajátíthatják el a gépkocsivezetés „fortélyait”, akik most kívánnak jelentkezni. dig nem jelzett) társadalmi ösz- szefogás! Ettől függetlenül is van még gond a gépkocsivezetői oktatásban, hiszen itt Kalocsán még nincs megfelelő olyan helyiség sem, ahol korszerű elméleti oktatást lehetne bevezetni, Mindehhez kellene a társadalmi összefogás, hiszen mindany- nyiunk ügyéről, a biztonságos közlekedésről van szó.. Benke Ferenc Költői elírás A februári folyóiratok — az országosak és a vidékiek egyaránt — szórólapon reklámozták a Pókháló című új magyar filmet. A lapön, annak rendje s módja szerint, feltüntették a film alkotóinak, s a filmben szereplő színészek nevét. Ez utóbbiak nemcsak a saját, de a filmbeli nevükön is szerepeltek. Akik látták a filmet, emlékezhetnek rá, hogy Avar István alakította Niklai Géza tsz-elnököt. A szórólap azonban Niklai Adómnak titulálja. Persze a név, legalábbis a verskedvelők körében, így is ismerős: Niklai Ádám nevű költő él Debrecenben. Most már csak azt találgathatjuk, honnan eredhet a „bakit* okozó képzet- társítás^ A halk szavú tiszántúli poétát ugyanis nehéz volna tsz- elnökként elképzelni. Máshol rejtőzh/et az elírás eredete —< hacsak nem tételezzük föl a röp- irat szerzőjének figyelmetlenségét. Nyilván abból eredhet, hogy köztudomás szerint ,,költőnemzet” vagyunk, s így a költészet minden műfajban helyet kér magának. Ám, sajnálatos módon, a Pókháló című filmből kimaradt ... Ezért mintegy kerülő úton — tévedés formájában — feltolakodott a röplap szereplőlistájára. H. D.
