Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-02 / 51. szám
Segítik a város ellátását Hetedik esztendeje, 1968-ban alakult meg tizenkét taggal a kecskeméti UNTVER Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szervezésében az a kisállattenyésztő szakcsoport, amelynek ma már 122 tagja van. A tagok baromfitartással és tojásértékesítéssel foglalkoznak. A forgalom az 1969. évi félmillióról tavaly 11 millióra emelkedett. Ezen belül a tojáseladás 200 PETŐFI NÉPE HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Javult az ételszállítás A Petőfi Népe 1974. február 28-i számában megjelent az „Elhelyezés és étkeztetés az óvodákban és az iskolákban” című írás. A magam részéről egyetértek a cikk megjelentetésével és az abban leírtakkal. Szerintem jól adta vissza a cikk szerzője a bajai NEB-vizsgálat jelentésében szereplő elemzővizsgáló anyagot. Csupán egyetlen megjegyzésem lenne a cikkel kapcsolatban. Az, hogy a vizsgálat óta van egy örvendetes változás: a helyzet megjavítására a művelődésügyi osztály vásárolt még egy étel- szállító gépkocsit az oktatási intézmények részére. Így az ételkihordás ideje a főzés és a tálalás között az előírtaknak megfelelő lett. Molnár János művelődésügyi osztályvezető Cső - sörösüvegből Hagyományosnak egyáltalán nem mondható anyagból készült néhány csatornázási cső az egyesült államokbeli Huntingdon városban. Minden ilyen egy méter hosszú és, 20 centiméter átmérőjű csőhöz 118 porrá őrölt sörösüveget használtak, úgy, hogy az üvegtörmeléket kis mennyiségű műgyantával keverték össze. Az „üvegcsövek” minden műszaki szabványnak megfelelnek. A tervezők remélik, hogy az ilyen csövek gyártása megoldja a feleslegessé vált üveggöngyöleg hasznosításának problémáját. ezerről 4 millióra növekedett. A kecskeméti társulás, amely Haladás néven alakult, évente szinte megkétszerezte árukínálatát és jelenleg minden kecskeméti lakos évi tojásfogyasztásához 50 darabbal járul hozzá. E nagyarányú termelésfelfutás a költségek csökkentésének, a jól szervezett munkának köszönhető. A vezetőség például az alakulás óta egy egész sor szolgáltatást társadalmi munkában végez. Ezek: a takarmánybeszerzés, a tápanyag-fuvarozás megszervezése, a szükséges állomány beszerezésének és szállításának irányítása, a kész termék értékesítése, az ezzel kapcsolatos adminisztrációs munka. Ezenkívül sokféleképpen segíti a korszerű tenyésztési módszerek bevezetését. A szakcsoport a tagoktól éves Az óvodai felvételkor Kiskunfélegyházán elsősorban az ötévesek érdekeit tartják szem előtt, inkább a jövő tanév „iskolásjelöltjeit" vették fel az óvodákba mint a kis- és középcsoportos gyermekeket. Sajnos, kevés a városban a szakképzett óvónő, a képesítés nélküliek aránya itt magasabb, mint a megyei' átlag. Ebben az évben 7 óvónői -állást hirdet meg a városi tanács művelődésügyi osztálya. szerződés alapján értékesítési áron, a háztól szállítja el a tojást, csupán 2 százalékot vonnak le a tenyésztőtől forgalmazási költségekre. A szolgáltatások közül a legfontosabb a szakmai tanácsadás, a rendszeres tapasztalatcsere. Ez is hozzájárult a már ismertetett jó eredményekhez. Tavaly a szakcsoport tagjainak összes tojóhibrid-állománya 30 ezer volt. ezenkívül 20 ezer húscsirkét neveltek. 1973 második felében már a kecskemétiek tojásfogyasztásának legalább 80 százalékát ez a szakcsoport adta. Szerződéses alapon szállítanak a pékségeknek, cukrászatoknak, az élelmiszer-kereskedelemnek, üzemi és iskolai konyháknak, mintegy harminc közületinek. TöbbségükAz elmúlt tanévben az általános iskolai tanulók 18 százaléka volt napközis. Sok olyan gyermeket -nem, tudtak felvenni, akinek mindkét szülője dolgozik. Valamit enyhít a gondokon, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában háromtermes napközit alakítanak ki egy meglevő épületben. Az új intézmény a tanév kezdetén várja a napköziseket. A negyedik ötéves tervidőszak végéig ki tudja elégíteni az általános iskolák étkeztetési igékéi már néhány évre szóló szerződéses kapcsolatuk van. Tavaly a szakcsoport 3.7 millió darab tojással segítette az ellátást. Eredményes munkájuknak köszönhetően a közös alapjuk az elmúlt év december 31-én elérte a 114 ezer forintot. A brutto nyereség pedig 168 ezer forint volt. Az elmúlt esztendőben a szerződéses áron felül, árkülönoözet- ként a tagok részére 115 ezer forint nyereséget fizettek ki. A szakcsoport bankhitelt nem vett igénybe semmiféle vagyoni hozzájárulást nem kapott. Meglevő pénzeszközeiket a tagok teremtették: elő a ,1ól szervezett gazdálkodással. A termékek minőségével a vevők elégedettek, ezt bizonyítja az is, hogy egyetlen megrendelőt sem veszítettek el, sőt a megrendelések mennyisége évről évre nőtt. Az elmúlt esztendő eredményeit, munkáját értékelő tagértekezletet ma délután tartják Kecskeméten. Hegedűs István, a szakcsoport elnöke által készített, a múlt év tevékenységét összegező beszámolót már előzőleg kézhez kapták a tagok. K. S. nyeit a napközis konyha, a középiskolai diákotthonok konyhájával azonban már nem elégedettek a félegyháziak — legutóbb például csaknem kilencven középiskolás jogos menzaigényét kellett elutasítani. Harmadik éve folyik Kiskunfélegyházán áz iskolába lépés előtti alapos orvosi és pedagógiai szűrővizsgálat. Ennek egyik eredménye, hogy az első osztályokban csökkent a bukások száma. Az iskolaérettségi vizsgálatot kiegészíti a nemrég megszervezett beszédjavító tanfolyam, amelyhez tízezer forintért vásároltak felszerelést. A tapasztalatok szerint a tanfolyam eredményesen működik. KEVÉS AZ ÓVÓNŐ pg BESZÉDJAVÍTÓ TANFOLYAM Kiskunfélegyházi oktatási körkép Kiskunfélegyházán is gond az óvodák zsúfoltsága, jelenleg 120 százalékos a meglevő helyek kihasználása. Augusztusban adták át a petőfivárosi új, 100 személyes óvodát, s ez évben hozzáfognak a móravárosi óvoda építéséhez is. Korszerű mentőeszközök: Vákuummatrac, lélegeztető ballon Az Országos Mentőszolgálatnál elkészült a tavalyi év mérlege. Erről és az idei tervekről tájékoztatta az MTI munkatársát dr. Bencze Béla főigazgató. Egyebek közt elmondta, hogy 1973-ban 119 502 esetben nyújtottak a helyszínen elsősegélyt a mentők. E tekintetben 1972-höz képest 10 százalékos a növekedés. Tavaly a mentőautók 1 millió 437 763 beteget szállítottak (6,5 százalékkal többet, mint 1972-ben.) BUSZMEGÁLLÓ SAJÁT ERŐBŐL • Követésre méltó kezdeményezés. A Kismotor és Gépgyár bajai gyáregysége előtti buszmegállónál a napokban készült el az a váró, amelyet az üzem dolgozói készítettek. — Növekvő arányt mutat a korszerű mentőeszközök használata — folytatta a főigazgató. — Ez vonatkozik a vákuummatracra, amely töréseknél a helyszínen, illetve szállítás köbben lehetővé teszi egy-két perc alatt a gipszkeménységű rögzítést. Hasonló a helyzet a lélegeztető ballonnal. Ennek elsősorban az újraélesztésnél fontos a szerepe, vagy olyan súlyos légzési zavarnák amikor a beteg saját légzése már nem tudja biztosítani a szervezet számára szükséges oxigénmennyiséget. A lélegeztető ballont lényegesen többször vették kézbe a mentők az elmúlt esztendőben. Alkalmazásának aránya 65 százalékkal növekedett 1972-höz viszonyítva. A használat gyakoriságának fokozódásában kétségtelenül nagy része van a képzésnek és továbbképzésnek. A kulturáltabb betegszállítás érdekében áttértek az egyhordá- gyas mentőkocsik beszerzésére, mivel ezekben sokkal kényelmesebb az utazás. Húsz mentőautóban már EKG-vizsgálathoz szükséges berendezés is van a múlt évben forgalomba állították az első két Mercedes-típusú rohamkocsit, az idén újabb kettőt szereznek be ebből. Egyébként ma már a fővároson kívül kilenc megyében működik olyan korszerűen fölszerelt rohamkocsi, amellyel kórházi ambulanciának megfelelő életmentő ellátást tudnak a helyszínen biztosítani. Ebben az esztendőben próbálják ki a rohamkocsikon azt az újraélesztési célra szolgáló készüléket, amely automatikusan végzi a külső szívmasszázst és egyben a beteg lélegeztetésére dk alkalmas. ä— Másfél évtizedes múltra visszatekintő légi betegszállítócsoportunknak jelenleg egy-olyan korszerű gépe is van, amely bármilyen szükség-repülőtéren képes leszállni, illetve felemelkedni. idén még egy ugyanilyen, Pilátus Turbo Porter gyártmányú géppel gyarapodik a mentőszolgálat. Ezenkívül két Morava-tí- pusú repülőgépet is használunk, ezeket főként hosszabb utakra vesszük igénybe. Tavaly továbbképzés keretében 73 szakápolóval gyarapodott kollektívánk, számuk országosan már megközelíti a 800-at. Huszonhárom dolgozót mentőtisztté képeztünk. Kétszáznyolcvan orvostanhallgató vett részt olyan tanfolyamon, ahol a sürgősségi betegellátásban szereztek jártasságot, 28 végzett orvos pedig szintén tanfolyamon sajátította el a sürgősségi ellátással kapcsolatos tudnivalókat — fejezte be tájékoztatóját dr. Bencze Béla. (MTI) Nemzetközi gyermekrajzpályázat A nemzetiközi béto^moagalom ne- gyecLsz áz a dós jubileuma alkalmából nemzetközi .gyermekrajj zpóly áz ato t hirdetett a csehszlovák béketanácsi és az ugyancsak 29' éve megalakult cseh- . szlovák pionírszervezet, a felhíváP1- hoz osajtlaikozott az Országos Bétoeta- nács és a Matgyar Ü>ttörő(k Szövetsége is. „A béke gyermekszemme!’’ címmel indított nemzetközi pályázaton a gyermek békevágyát, békés életörömeit, a békéért vívott harc szellemét, a nemzetközi pionírbarájtság és a népeik testvériségének eszméjét tükröző gyermeikrajzokkal lehet részt venni. A pályaműveiket 1Ö74. március ai-ig kell beküldeni a Magyar ÜttÖrószövetség országos Elnökségének (13®.?. Budapest, V. kerület. Balassi Bálint utca 1&). A magyar pajtások pályaművel közűi) a legjobb harminc rajzot küldik a prágai nemzetközi kiállításra, ahol a legjobb rajzok készítői értékes jutalmakat kapínak. (MttT) Megfelelő a kínálat a kecskeméti piacon Tegnap a kecskeméti piacon csaknem 7 ezer tojás várt vevőre, — darabjáért 1—1,30 forintot kértek az árusok. Az élő tyúk párja 100—150 forint, az élő csirkéé 60—100 forint volt. A kevéssel több mint 10 má-. zsa burgonya kilónkénti ára 3,50—6 forint volt. Sárgarépából csaknem 6, gyökérből 4 mázsa volt a kínálat. A répa kilója 5— 7, a gyökéré 10—16 forint volt. Azonos mennyiségű — 3—3 mázsa — vörös-, illetve fokhagymát árusítottak, kilónként 6— 6, illetve 20—30 forintért. A zöldhagyma csomója 1,20—1,50 forint volt, — kevéssel több mint 3 ezer csomó került belőle a piacra. A' 65 kiló fejeskáposzta kilója 3—4, a másfél mázsa kelkáposzta kilója 6—10 forintba került. A 4 mázsányi karalábé kilónként 4—5 forintért talált' gazdára. A primőrök közül a legkapósabb a zöldpaprika volt: 800 darab kelt el, 1,50—4 forintért. A több mint 500 fej saláta darabja 3 forintba került. Azonos volt a paradicsom és az uborka ára: kilónként 30 forint. Mindkettőből kisebb mennyiség érkezett. A 120 kiló spenót kilónként 12—16, az 50 kilónyi sóska kilónként, 22—25 forintért talált vevőre. A több mint 30 mázsa alma kilója 3—10 forintba került. A 120 kilónyi körte kilónként 6—Í0 forintért kelt el. A gyümölcs- piacon a 62 kiló dió kilója 13—• 14, a mák kilója 60 forint volt. • Lapzártakor érkezett • A román miniszterelnök csepeli látogatása. Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke és kísérete pénteken ellátogatott a Csepel yas- és Fémművekbe. Képünk: a román vendégek az Egyedi Gépgyárban. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS.) 9 Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken hazaérkezett Moszkvából, a KGST Végrehajtó Bizottságának 66. ülésszakáról. Képünk: Karakas László munkaügyi miniszter üdvözli a miniszterelnök- helyettest. (MTI foto Pált'i Gábor felv. — KS.) 9 Gromiko kairói tárgyalásai. Tegnap az esti órákban megkezdődtek a tárgyalások a hivatalos látogatásra Kairóba érkezett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Fahmi egyiptomi külügyminiszter között a közel-keleti helyzetről és, a két ország kapcsolatairóL A tárgyalások ma folytatódnak. i 9 Kissinger Damaszkuszban. Az amerikai külügyminiszter tegnap délután megérkezett a szír iái fővárosba Tel-Avivból, ahol csaknem öt órán át tárgyalt Golda Meir izraeli miniszterelnökkel, Abba Eban külügyminiszterrel, Elazar vezérkari főnökkel és Szihma Dinitz washingtoni izraeli nagykövettel. (AFP,Reuter, UPI) 9 Befejeződtek a magyar—román tárgyalások. Pénteken délután az Országház minisztertanácsi termében befejeződtek a magyar—román tárgyalások. A tárgyalások befejeztével magyar—román egyezmények aláírására került sor. A Magyar Népköztársaság Nehézipari Minisztériuma és a Román Szocialista Köztársaság Vegyipari Minisz- ériuma közötti, szintetikus kaucsuk gyártásában való együttműködésre vonatkozó megállapodást, valamint a növényvédőszer-ipar területén való gyártásszakosodásra és kölcsönös szállításokra Vonatkozó egyezményt dr. Lőrinc Imre nehézipari minisztériumi államtitkár és Ilié Cisu vegyipari minisztériumi államtitkár; a Magyar Népköztársaság Közlekedés- és Postaügyi Minisztériuma és a Román Szocialista Köztársaság Szállítási és Távközlési Minisztériuma közötti közvetlen műszaki-tudományos együttműködésre és kooperációra vonatkozó megállapodást Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, illetve Marin Maroiou közlekedési és távközlési miniszter- helyettes írta alá. Az aláírásnál jelen voltak — Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének és Ion Gheorghe Maurernak, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsa elnökének vezetésével — a magyar—román tárgyalásokon részt vett személyek. (MTI) 9 Egyiptomi lobogó Washingtonban. Aszraf Ghorbal, Egyiptom washingtoni nagykövete Davis amerikai külügyi államtitkár jelenlétében felhúzza az egyiptomi nemzeti lobogót a nagykövetség épületére miután az EAK és az USA felújította a diplomáciai kapcsolatokat. (Telefoto — AP—MTI—KS.) PETŐFI NCPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja, a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 26 241 bmlv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint, Postautalványon, valamint átutalással a Kim 215—96162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. Telefon: 13-720 Igazgató: Ablaka István Index: 35065