Petőfi Népe, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-19 / 65. szám

— K ilencvenhét szakmunkásjelölt versengése Húsz évvel ezelőtt rendezték meg.első ízben a Szakma kiváló t&núlója címért folyó versenyt. Azóta a megyék és a fővárosi ke­rületek egyre nagyobb gonddal szervezik meg a népszerűvé vált vetélkedési formát. Csakúgy, mint tavaly, most is Kecskeméten ke­rül sor három szakmában az or­szágos döntőre. Negyvenkét kő­műves. harmincnégy ács-állvá­nyozó és huszonegy szobafestő, mázoló-vtapétázó szakmunkásta­nuló hallgatta tegnao délelőtt a 607. szájnú iDari Szakmunkáskép­ző Intézet igazgatójának. Weither Vilmosnak ünnepi megnyitóját. A beszédben külön hangsúlyt kapott, hogy milyen nagy rangot jelent a sok ezer tanulótárs közül orszá­gos döntőbe kerülni. • Feszült figyelem, koncentrálás az írásbeli feladatok megoldása közben. Közvetlenül a megnyitó után az írásbeli feladatokat tartalmazó borítékok felbontására került sor. A szakmunkásvizsgák kérdéseinél lényegesen nehezebb feladatok megoldására négy óra állt ren­delkezésre. Akik sikeresen vették az első akadályt, ma gyakorlati felkészültségükről adhatnak tanú- bizonyságot. A kiváló címért versenyző szak­munkástanulók kezemunkája ma­radandó lesz. hiszen a kőművesek válaszfalakat húznak a megyei, kórház épülő nővérszállásán, be­vakolják a Ba%s megyei Építőipa­ri Vállalat munkásszállásának ki­jelölt helyiségeit, az ács-állványd- zók a vállalat központi ácstelepén előregyártott zsaluzatokat készíte­nek. a szobafestők.' mázolók-tapé- tázók az ipari szakmunkásképző intézet felújításra szoruló termeit csinosítják. Vajamennyi szakág­ban egíyenlő feltételeket teremtet­tek a rendezpk. A Szakma .kiváló tanulója ver­senyen jeles eredményt eléí’ők jo­got kapnak arra, hogy a bíráló bizottság előtt szóbeli vizsgát te­gyenek. Ez azt jelenti, hogy sike­res vizsga esetén — jóval a ta­nulóidő lejárta előtt — szakmun- kás-bizonyítvánvt szerezhetnek az országos döntő résztvevői. H. P. 0 Födi János bácsi megkoszorúzza a harcostársai közös sirján elhelyezett emléktáblát. (Tóth Sándor felvételei) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ift íllpi W 1 Jr ­ff]-:y;'v:;: & ■ - 11 Tíz-tizenöt éves időszakot ölel fel a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztési tervének a végrehajtása. A minden részletre kiterjedő kor­mányhatározat ezt tekintette alapnak.' A kezdeti eredmény máris jelentkezett az állatállo­mány gyarapodásában és a na­gyobb tejkínálatban. A tejipar tavaly már 13 és fél százalékkal, mintegy 300 millió literrel több tejet vásárolt az ország nagyüze­mi és háztáji tehenészeteiből, s megkezdődött a gyűjtőhálózat, varíahriht'á fetdol’gozó telCpek-koi'- szerűsítése. Bács-Kiskun megyében szintén nagyobb Összeget fordítanak az átvevőhelyek, üzemek felújításá­ra. Soltpn épp egy esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a DÜNATEJ társulás feldolgozója, Kiskunfélegyházán a termelőszö­vetkezetek és a Közép-magyaror­szági Tejipari Vállalat közös be­ruházásából felépülő tejüzemet 1975 végén nyitják meg. Kalo­csán, Bácsbokodon_a jelenlegi te­lep teljesítőképességét növelik, Kiskunhalason az előzetes terv szerint vadonatúj feldolgozót épí­tenek az eddigi elavult telep he­lyébe. • 1973 eleje óta új berendezések­kel gyarapodott a kecskeméti tej­üzem felszerelése, amely a me­gyeszékhelyet és a Homokhátság északi felének 60 kilométeres körzetét látja el naponta 80—100 ezer liter tejjel, tejtermékkel. Nagy kár, hogy a még most is korszerű kecskeméti feldolgozó építésekor nem számítottak a tej kínálatának ilyen arányú növe­kedésére. Az eredetileg 50 ezer ifjúsági seregszemle Orgoványon Előkészületek a Tanácsköztársaság évfordulójának megünneplésére Vasárnap reggel az orgoványi művelődési ház előtt á községi úttörőzenekar mozgalmi dalokkal köszöntötte a Magyar Tanácsköz­társaság 55. évfordulója alkalmából rende­zett emlékünnepségre gyülekező fiatalokat. A nagyszabású ifjúsági seregszemle résztve­vői koszorút helyeztek el a község központ­jában levő Tanácsköztársaság emlékműnél. Kilenc órakor, tavaszi napsütésben zászlók­kal, transzparensekkel, virágokkal a kezük­ben több, mint hatezren indultak el a már­tírok dombjához.' AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évf. 65. szám Ára: 90 fillér 1974. március 19. kedd Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ütését március 19-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű' nemzet-' közi kérdésekről szóló tájékoztató; a munkásosztály helyzetéről szóló jeleníés; a közművelődés helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló előterjesztés, .valamint a párt szervezeti életével kapcsolatos kér­dések megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. (MTI) Korszerűsít a tejipar Négy új gyűjtőállomás a tanyavilágban A fáklyalángot szállító teher­gépkocsi mögött ifjúgárdisták vitték a KISZ Kecskeméti Járási Bizottsága 1919-es emlékzászla­ját. A több kilométernyi hosszan kígyózó menet élén egy idős, kucsmás bácsit vettek körül a fiatalok. Födi János a több, mint fél évszázaddal ezelőtti emlékeit idézte fel. Huszonhárom éves volt, amikor 1919. március 21-én kikiáltották a Magyar Tanács- köztársaságot. A munkáshatalom első napjaira egyebek között, egyenruhás- fényképei is emlé­keztetik. Harminckét hónap után a frontról hazatérve a, kecske­méti 30-as vörösdandár 1-es zászlóaljának géppuskásai között • Vasárnap reggel: több mint hatezer fiatal vonul az Orgovány határában levő mártírok dombjához. harcolt. A párttagsági könyvébe írt első dátum iá a történelmi jelentőségű évet idézi. A dicső­séges 133 nap után Zalaeger­szegre internálták, s itt értesült az orgoványi tömeggyilkosság­ról. Gondoljatok végtelen hálával rájuk liter tej feldolgozására tervezett üzemben a téli hónapokban is ennek a mennyiségnek másfél, kétszereséi fogadják. Az üzem termékeinek minősége, javult, ké­szítményeinek választéka növe­kedett. Az elmúlt év második fe­lében'szerelték fel a tejföl homo- genizátort. Az idén állították fel a negye­dik adagológépet a műanyag zacskóba töltött tei csomagolású-, ra. Üzembe helyezték a harma­dik tejföladagoló gépsort, s rövi- '■desefr felállífjúk az étkezési' túTóf ne«vedkilós csomagokba töltő be­rendezést. A következő hónapok­ban várható nagyobb tejmennyi­ség elhelyezésére 30 ezer literes tárolót szerelnek fel. s rövidesen megérkezik a kazeinfúró szárító- berendezés:. A 80—90 százalék fe- ■ hérjét tartalmazó, szenicsézett anyagot .a keveréktakarmány gyártásánál használja majd fel a gabonaipar. A Közép-magyarországi, Tej­ipari Vállalat fejlesztése alapjá­ból a Kecskemét környéki nagy­üzemi és háztáji tehenészetek számára több millió forintos költ­séggel mélyhűtővel felszerelt tej- gyűjtő állomás épül Helvécián, Ballószögön, Bugacon és Katona­telepen. Ebből a körzetből szál­lítják az üzemben feldolgozott mennyiségének 10 százalékát. A községi tanácsok és a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezet tel­jesen ingyen adott telket az épü­lő hűtőállomások számára. Meg­nyitásuk után a nyári forróság­ban is alacsony, plusz tíz fok kö­rüli hőmérsékleten érkezik a fris­sen fejt tej a kecskeméti feldol­gozó üzembe. K. A. S miközben az emlékműnél Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára meg­emlékezett az 55 évvel ezelőtti eseményekről, s a fehérterror áldozatairól, a dombon álló több ezer / fiatalról eszembe jutott Hajma Andxásré nemrég szer­kesztőségünkhöz címzett levele. Az' 'idős asszony néhány éves kislány volt, amikor édesapját, Ürögi Lajost Orgovány- határá­ban kivégezték. S mivel kedves, megszívlelendő sorai az emlék­ünnepségen részt vevő ifjúkom­munistáknak] szólnak, hadd idéz­zem levele egy részét; „Amikor elmentek1 Orgovány- ra, hogy a mártírok dombján tisztelettel emlékezzetek azokra az 1919-es. mártírokra, akik meghalj tak az eszméikért, gondoljatok arra,, hogy ezeknek a szegény, agyonkínzott embereknek is volt feleségük, gyermekeik, akik ép­pen olyan boldogok szerettek vol­na lenni, mint amilyen boldogok ti lehettek ma. Azoknak a már­tíroknak. akiknek az emlékműve a dombon áll. itt kellett hagyni a gyermekeiket olyan végtelen nyomorban, amelyet el sem tud­tok képzelni. Gondoljatok ezért végtelen hálával rájuk..S mint azt beszédében az első titkár hangsúlyozta, a fiatalok minden igyekezettel arra törekedjenek, hogy méltók legyenek elődeik­hez, a Tanácsköztársaság hősei­hez. 0 Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára emléke­zett meg a Magyar Tanácsköztársaságról, s a fehérterror áldo- zataiföIT ■ Színes kulturális program, tűzijáték Ezután az ünnepségen részt , vevő l. jIV. Sokan, A Kambodzsai Királyi Nemzeti Egységkormány párizsi missziójának helyettes vezetője és- Patrick Ojong, a Sierra Leone-i Össznépi Kong­resszus Nemzeti Ifjúsági -Ligájá­nak képviselője, a DÍVSZ főtit- fíá'rheiyétfésé’ föszönfötté b3cs- Kiskun ■ megye - ifj úkothifiűhi'stáit. A fiat-ülők koszorút helyezték el az emlékműnél, majd díszsor­Tisztelet a hősök emlékének Március 21-én, ■ csütörtökön megyeszerte koszorúzási ünnep­ségeken, nagygyűléseken emlé­keznek meg a Magyar. Tanács- köztársaságról. Kecskeméten, a Rákóczi út elején a Tanácsköz­társaság emlékműnél 10 órakor kerül sor a koszorúzási ünnep-, ségre. Az első munkáshatalom kikiál­tásának 55. évfordulója alkalmá­ból csütörtökön 3 órakor a Fém­munkás Vállalat Kecskeméti Gyárában nagygyűlést tartanak. A megyei 'pártbizottság, a me-. gyei tanács és a Hazafias Nép­front' megyei bizottsága által ren­dezett, ünnepi műsorral egybe­kötött megemlékezésen Szabó Lajos, a megyei pártbizottság tagja, a - városi pártbizottság első titkára mond beszédet. Ezt kö- vetően szavalatokra, énekszá­mokra, s a kecskeméti Övónő­tűzzel, s a kalocsai Fórum Ifjú­sági- Klub műsorával fejeződött be az ünnepség. Délután kulturális műsorokkal folytatódott a program. Ennek keretében a művelődési házban tanácsköztársasági emlékkiállí­tásra, kórusok bemutatójára, ' ■RadtTO.íi-kzaválóVétliehyre; pól- beat-műsorra, filmvetítésekre ke-' ■ írült sor. Este tűzijátékkal feje- ■ződött be az orgoványi emlékün­nepség. képző Intézet irodalmi színpadá­nak műsorára kerül majd sor. Délután 2 órakor Lakitelek-Tős- erdőn mártíremlékművet avat­nak, amelyet Pálfy Gusztáv és - Kerényi József az évforduló al­kalmából készített. Máícius 21-e tiszteletére csü­törtökön délután a KISZ megyei bizottsága ünnepséget rendez. Az ifjúsági szövetség megyei veze­tői kitüntetéseket adnak át a 'mozgalmi munkában kiváló ered­ményt elért fiataloknak, illetve ‘ az ifjúságot kiemelkedően segí­tő gazdasági vezetőknek. Az if­júsági szövetség által rendezett ünnepségek sorába tartozik még a LAMP ART Zománcipari Mű­vek kecskeméti gyárában csü­törtökön délután sorra kerülő ifjúsági nagygyűlés is. T L • Patrick Ojong, a DÍVSZ főtitkárhelyettese köszönti az ifjúkom­munistákat. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom