Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-14 / 37. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1974. február 14. BEFEJEZŐDÖTT AZ OLAJKONFERENCIA Enyhülés helyett éleződés A tizenhárom nagy nyugati olajfogyasztó washingtoni konfe­renciája kedden sem jutott el a megoldásig. Az eredeti program szerint kedden estére tervezett befejezés elmaradt, főképp az összeegyeztethetetlennek bizo­nyult amerikai és francia állás­pont miatt. A hétfőn elfogadott napirendeket elsöpörték az ellen­tétek, s ezek egyeztetésével, meg­oldásukra tett kísérletekkel telt el a keddi nap. Hiába tanács­koztak azonban a közös piaci tagországok egymás között, s hiá­ba tartott különtalálkozót Kis­singer amerikai és Jobert fran­cia külügyminiszter — nem tud­tak megállapodni a Washington és Párizs számára egyaránt elfo­gadható záróközlemény szövegé­ben. Kedden mindössze két órán át tartott a plenáris ülés, ezután már csak a közös piaci „kilencek” üléseztek egymás között. Jobert francia külügyminiszter a Kissdngerrel folytatott eszme­cserét követően sajtóértekezleten' nyilatkozott a záróközlemény megszövegezését akadályozó el­lentétek lényegéről. A fő ellentét — mondotta — abban a kérdés­ben csúcsosodik ki, hogy legyen-e folytatása az amerikai kezdemé­nyezésre öszehívott olájértekez- letnek, melyen csak a magasan fejlett ipari olajfogyasztó orszá­gok vesznek részt, s ha igen, milyen legyen a folytatás. Jobert hangsúlyozta, hogy Franciaország megítélése szerint ez az érte­kezlet „nem alkalmas időpontban és túlságosan szűk körű összetétel­ben” került megrendezésre. Nem hagyott kétséget a külügyminisz­ter aziránt, hogy Franciaország nem hajlandó hozzájárulni az olajimportáló tőkés országok bár­milyen néven nevezendő külön- szervének létrehozásához. ■ Jobert „nem”-mel válaszolt ar­ra a kérdésre, vajon megítélése szerint a Közös Piac „történetének legnagyobb belső válságát” rob­bantották-e ki a washingtoni • Jobert: „Kérdezze meg a többieket!” (Telefoto — AP—MTI—KS.) olajértekezleten előterjesztett amerikai javaslatok körül támadt nézeteltérések. Arra a kérdésre, vajon nem fenyegeti-e .veszély Franciaországot, hogy közös pia­ci partnerei nélküle csatlakoznak az amerikai együttműködési ja­vaslatokhoz, Jobert így válaszolt: „Kérdezze meg a többieket”. Ez utóbbi kérdést azért tették fel a külügyminiszternek, mert a nap folyamán olyan hírek .terjed­tek él, hogy a francia álláspont -■teljesen elszigetelődött, és Fran­ciaország egyedül maradt az ér­tekezlet többi részvevőjével szemben. Közben nyugat-európai források is megerősítették, hogy Párizs közös piaci partnerei va­lóban hajlanak a kompromisz- szumra, mivel semmiképpen sem akarják kenyértörésre vinni a vi­tát az Egyesült Államokkal. A közös piaci országok külön- tanácskozásain az amerikai— francia konfrontáció nyomán — az amerikaiak alig titkolt örömé­re — előtérbe került az EGK-n belüli francia—nyugatnémet kon­frontáció. Helmut Schmidt nyu­gatnémet pénzügyminiszter sajtó- értekezleten kijelentette, hogy a Franciaországgal való nézetelté­rések „túlnőtték az energiaprob­lémán és az egész Európai Gaz­dasági Közösséget érintő politikai kérdéssé váltak”. Szerdán délelőtt — magyar idő szerint a délutáni órákban — zaj­lott le az olajértekezlet plenáris ülése, ekkor dőlt el, hogy az „utolsó erőfeszítések” létrehoz­zák-e az olajértekezlet „tisztes ’ .temetéséhez” nélkülözhetetlen zá­róközleményt. Annyi már a zá- róleözlemény kibocsátása előtt is bizonyos volt, hogy a részvevők egy jottányival sem jutottak elő­re az energiaválság megoldásá­ban és a politikai válságba át­csapó értekezletről élesebb ellen­tétek jegyében távoznak, mint ahogyan érkeztek. Megkezdődött a csapatszétválasztás utolsó előtti szakasza ESEMÉNYEK ;SÖÉÖÉBte Waldheim ma indul Afrikába Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára tegnap 24 órás látogatásra Genfbe érkezett. E svájci város­ban találkozik Ensio Siilasvuo tábornokkal, az ENSZ közel-ke­leti rendkívüli erőinek főparancs­nokával és Movaffak Allaf nagy­követtel. Szíria állandó genfi képviselőjével. Waldheim ma az ENSZ több magas rangú tisztvi­selőjének kíséretében elutazik Géniből, s megkezdi 18 napos afrikai körutazását. (AFP. UPI) Orvossztrájk Argentínában Kedden az argentin egészség- ügyi minisztérium hatáskörébe tartozó több tucat kórház há­romezer orvosa lépett 48 órás sztrájkba. A sztrájkotok maga­sabb fizetéseket és jobb munka- feltételeket követelnek. (AP) Kenti bányászok Londonban 9 Tüntető bányászok érkeztek Kentből Londonba, hogy az angol főváros erőműveinél sztrájkőrséget létesítsenek. (Telefoto — AP—MTI—KS.) Csehszlovák—líbiai megállapodás A prágai Hrzan-palotában Andrej Barcak csehszlovák kül­kereskedelmi miniszter és Abu Bakr Ali Serif líbiai gazdasági miniszter szerdán kereskedelmi megállapodást írt alá az elkövet­kező öt évre. Hasonlóképpen alá­írták a megállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvet komplett csehszlo­vák beruházási javak és gépipari gyártmányok Líbiának történő szállításáról, valamint a három évre szóló műszaki-tudományos együttműködési megállapodást __ El halasztották az olajtermelők, miniszteri értekezletét Elhalasztották az arab olajter­melő országok miniszteri érte­kezletét, amelynek eredetileg ma kellett volna megnyílnia Tripo- liban. A hírt Kuvait bejrúti nagy- követségének szóvivője jelentette be, a halasztás okát azonban nem közölte. (UPI) A szuezi 'frorttszákaston szer­dán kezdődött csap^tszétválasztá- sök negyedik, RütöÍs<S'"elétti sza­kasza. Ennek keretében február 21-ig az utolsó izraeli katona is elhagyja a vízi úttól nyugatra fekvő területeket. Magát a Szue- zi-csatomát — Szadat elnök sze­mélyes utasítására — már műn-' kába vették a különböző építő- és helyreállító osztagok. Hozzá­fogtak az'aknák és bombák ki­emeléséhez, február 21- ig hely­reállítják a Kairót Szuez város-" sál összekötő vasútvonalat, majd — valamivel hosszabb idő alatt — az októberi háborúban súlyosan megrongálódott Iszmailia-Port- Szaid vasútvonalat. Ami a szíriai fronttal kapcso­latos fejleményeket illeti, az A1 Ahram című kairói lap szerdai számában azt állítja, hogy sike­rült olyan csapatszétválasztási javaslatot kidolgozni, amely egy­aránt figyelembe veszi Tel Aviv és Damaszkusz álláspontját. A lap washingtoni keltezésű tudó­sításában. az amerikai külügymi­nisztériumból származó értesülé­sekre hivatkozva azt írja, hogy „megérett az. idő Kissinger újabb közel-keleti jnissziójánák meg­kezdésére”. (UPI. Reuter) Három ország együttműködésével 1974. február 12-én, a Rijeka közelében levő Krk-szige- ten az érdekelt jugoszláv, magyar és csehszlovák vállalatok vezetői aláírták az Adria-kőolajvezeték építését és haszná­latát szabályozó szerződést. A térkép, amely az épülő Ad- ria-vezeték útját jelzi, három or­szágot mutat, s így napjaink két fontos kérdésére hívja fel a fi­gyelmet. Az első: az energiahelyzet, mi­vel a kőolaj mint századunk leg­fontosabb energiahordozója, ak­kor is előbb-utóbb az újságok címoldalára kerül, ha a közel- keleti olajkrízis nem érezteti a hatását. A föld más ipari' orszá­gaihoz hasonlóan a hazai olaj­fogyasztás is dinamikusan nő: évente fél-, egymillió tonna a többletigény. 1973-ban hazai ter­melésünk mintegy kétmillió tonna volt, importunk pedig 6 millió tonna, és ennek 90 szá­zaléka a Szovjetunióból érkezett. Hazai termelésünk lényegesen nem fokozható. A korábbi évek­ben és az elkövetkezendőkben is, olajfogyasztásunk döntő része a szovjet importra támaszkodik. A növekvő igények azonban szük­ségessé teszik, hogy más forrá­sokból is beszerezzünk kőolajat, mivel a Szovjetunió csupán saját készleteiből nem győzi Magyar- ország ilyen gyors ütemben nö­vekvő olajigényeit kielégíteni. (A Testvériség földgázvezeték fel­építéséről szóló tudósítások azt jelzik, hogy 1965-től megindul a szovjet földgáz importja és a má­sik fontos szénhidrogén fajtából jelentős mennyiségű szállításokra vállal kötelezettséget a szovjet partner.) Az Adria-távvezetéken első­sorban a Közel-Keletről szár­mazó kőolaj érkezik majd ha­zánkba. Jó nemzetközi kapcso­lataink, valamint a 200—300 ezpr tonnás tartályhajók lehetővé te­szik egyrészt a kőolaj beszerzé­sét, másrészt pedig annak gaz­daságos szállítását. Egy tonna olaj egy kilométer­re történő szállításának költsége közúton és vasúton egyaránt többszöröse a vízi, illetve cső- vezetékes szállítás költségigé­nyeinek. Ezért döntötlék úgy az érdekeltek, hogy a vízi és a csővezetékes szállítás kombiná­ciójának alkalmazásával hozzák a kőolajat Magyarországra. A 200—300 ezer tonnás tartály­hajók fogadására az Adriai-ten- ger. Krk-szigetén olajkikötőt épít Jugoszlávia. E helyről kiin­duló évi 34 millió tonnás kapaci­tású vezetékrendszeren át jugo­szláv szomszédainkon kívül Ma­gyarország és Csehszlovákia kap még olajat, és ez a tény veid fel korunk másik fontos kérdését: a nemzetközi együttműködés szük­ségességét. Magyarország és Csehszlovákia egyaránt tenger­part nélküli államok, így a jugoszláv partnerrel történő hosz- szú távra kialakított kooperáció alapvető fontosságú. Hazánk és Csehszlovákia a húszéves szer­ződés értelmében évente 5—5 millió tonna olajat kaphat az Adria-vezetéken. .Mivel Magyar- ország és Csehszlovákia egyaránt érdekelt a vezeték felépítésében, ezért részt vesznek a jugoszláv szakasz megvalósításában, s ugyanilyen, meggondoláspk alap­ján Csehszlovákia pedig a ma­gyarországi szakasz megépítésé­hez járul hozzá. B. ä 0 Az épülő Adria-kőolajvezeték teljes nyomvonala. • A csővezeték magyarországi szakasza. Százhalombattától a Barátság I. vezeték kihasználásával folytatja az olaj útját Csehszlovákia felé. (KS—Terra) NAPTAR 1974. február 14., csütörtök Névnap: Báliut Napkelte: 6 óra 52 perc. Napnyugta: n óra 05 perc. Holdkelte: 1 óra 2t perc. Holdnyugta: 10 óra OS perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: megnövekvő felhőzet, elsősorban délen és nyugaton többfelé ki­sebb eső, egy-két helyen esetleg zivatar. Mérsékelt, majd meg­élénkülő. napközben helyenként megerősödő délkeleti szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 0, plusz 5 fok között, legmagasabb nappali hőmérsék­let 9—14 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: február 12-én á középhómérséklet 8,0 (az Ötvenéves átlag mínusz 0,5), a legmagasabb hő­mérséklet 14,1 Celsius-fok volt. a nap 0 órán át sütött. Február 13-án reg­gel 7 órakor 1,4 fokot mértek, a leg­alacsonyabb 1,4 volt, déli 1 órakor 12,7 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A Kecskeméti Katona József Színház műsora február 14 este 7 óra: bolond vasárnap Arany-bérlet Szekszárdon este 7 órax HEILBRONNI KATICA MOZIMŰSOR Február 14.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed G és 8 órakor! A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD 3. 5 és 7 órakor! A RENDŐRSÉG MEGKÖSZÖNI Csak 16 éven felülieknek! — SZOMBATON NYIT a sza­badtéri termálvizes medence. A kedvező időjárásra valő tekin­tettel az Eszak-Bács-Klskun me­gyei Vízmű Vállalat február 16-án. szombaton ismét meg­nyitja a kecskeméti fedett úszó­dét látogatók előtt a szabadtéri termálmedencét. Amennyiben a napi átlaghőmérséklet nem süly- lyed 0 Celsius-fok alá. a meden­ce mindennap reggel 6-től este 17. óráig a vendégek rendelkezé­sére áll. — Ma este 6 órakor a kecs­keméti Hosszú utcai általános iskolában Jávomé dr. Kolozsvá­ri Judit tart előadást a gyermek érzelmeinek és vérmérsékleté­nek néhány kérdéséről. / — Nyugdíjasok vigyáznak a , vi­rágókra. Kecskemét parkjaiban 15 nyugdíjas parkőr ügyel arra, hogy virágot szerető emberek ne a parkból szerezzék be az illa­tos növényeket. A parkőrök négy, vagy nyolcórás szolgálatban dol­goznak, ezért havonta átlagosan 1200 forintot kapnak. — Megemlékezés. Ma este 6 órakor Kiskunfélegyházán, a Fegyveres Erők Klubjában meg­emlékeznek a szovjet hadsereg napjáról. A program keretében A haza hű fiai című filmet is levetítik. — Javítás, felülvizsgálat. A MEZŐGÉP Vállalat kiskunmaj- sai gyára — amely a megye me­zőgazdasági gépelnek garanciális javításait is végzi — évente S ezer erő. és munkagépet javít, illetve vizsgál át. — Honismereti klub. Ma este 6 órakor a kiskunfélegyházi Kis­kun Múzeumban honismereti' klubfoglalkozást tartanak. A programban Móra Ferencre em­lékeznek. s felvázolják a helyi Móra-kutatás feladatait. Előadó Fazekas István, a Kiskun Mú­zeum igazgatója. SZERENCSEDISZNÓ 9 Várad! Sándornénak gyermekkora óta szenvedélye a keresztrejt­vény-fejtés, s így nem mulasztotta el a „Füles” legutóbbi rejtvény­pályázatának megfejtését sem, amelyet „Disznú< szerencséje lehet” címmel közölt a népszerű újság. A beérkezett mintegy 30 ezer megfejtés közül sorsolták ki a nyerteseket, s ezek közül a főnyeremény Várad! Sándorné Baja, Sas utca 3. szám alatti lakoshoz került- Ezúttal a nyereménytárgy egy fél disznó volt, amelyet a Kiskunfélegyházi Állatforgalmi és Húsipari Vállalat küldött ki a boldog nyertes lakására. Felvételün­kön Várad! Sándorné a főnyereményt darabolja. — Szarvasmarha-tenyésztés. Fel- sőszentivánon az Űj Étót Terme­lőszövetkezetben az elmúlt évben a szarvasmarha-tenyécztés volt a legjövedelmezőbb ágazat. A 273 tehén átlagosan 3128 liter tejet adott egy évben, ami jóval meg­haladja a megyei átlagot. — Vetőmagüzemet létesítenek. A Duna mentén 14 termelőszö­vetkezet összefogásával vetőmag­üzemet létesítenek. A tanulmány- tervet az Agrárgázdasági Kutató Intézet készíti el. Ha a szükséges összeg is rendelkezésre áll, meg­kezdik az üzem építését, előrelát­hatólag még ebben az évben. — Szőlőszaporítók. A Tamási— Koleda hibrid, egyéb új fajták, valamint a hagyományos, kere­sett szőlőfajták szaporító anyagát állítják elő az Alföldi Szaporító­művek hosszúhegyi oltványkészí­tőjében. 1976-tól kezdve, évente 1,5 mlilió szőlőoltvány hagyja el a telepet. — Telkek a tanyaközpontban. A kunszentmiklósi Kunbábony Ter­melőszövetkezet telket osztott tag­jainak a község határában. Gon­doskodott a villanyról is, így sem­mi akadálya sincs egy új tanya- központ ' kialakulásának. Többen már fel is építették családi házu­kat. — Teli palackok. Hat és fél millió palackot töltenek meg szénsavas, és izsáki tájjellegű bo­rokkal az Izsáki Állami Gazda­ságban évente: — Szüretelőgép. Ebben az esz­tendőben már a Kiskőrösi' Álla­mi Gazdaságban is dolgozik szü­retelőgép. Két bolgár gyártmá­nyú szőlökombájnt vásárolt a 1135 hektár szőlőterülettel rendel­kező mezőgazdasági nagyüzem. — Rövidesen újabb mintabol­tot nyit Kecskeméten a Baromfi­feldolgozó Vállalat. A lakosság húsellátását javító üzlet a befe­jezés előtt álló szalagházban kap helyet. A Pálhalmi Célgazdaság 1974. február 18-án 8 órai kezdettel a dunaújvárosi- ■ külső vasútállomás melletti rakodótéren igáslojrakat kínál eladásra 314

Next

/
Oldalképek
Tartalom