Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-08 / 32. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1974. február 8.

Dunatetétleni tűnődések

Fenyő, hárs, platán; számlálha- tatlan fák körben, kicsik és óriások. Egykor a Telek/ grófok parkja. Nem volt) itt falu még harminc évvel ezelőtt; csak a díszes úri lakosztályok, s körül az uradalmi épületek, meg távolabb cse- lédlakások. És ez a park, az egykor oly díszes-ékes. hol a főúri család tagjai élték édenéletüket.

— Itt volt a fogolytábor a világháború alatt — meséli Bényei Mihály iskolaigazgató. Újraéli a szomorú napokat. De felvidul az arca: — Most ifjúsági parkot csinálunk itt; nézze azokat a frissen vágott utakat, a padokat, már el is kezdtük.

(Igen ám — gondolom —, de azóta három évtized telt el. Miért csak most? Miért hagyták, hogy ennyire megegye az idő az egykor gyönyörű környezetet?)

A magtárból átalakított templom kérdően néz ránk a ködös, nyálkás délelőttön. — A pap rak. táros a tsz-ben — súgják kísérőim; s hozzáteszik: — Fogynak a hívek...

A szomszédban ötvenhat hős szovjet katona pihen — örökre — a föld alatt. Emlékoszlop idézi tűnt alakjukat. Csend van. Sietünk vissza a jó meleg irodába. Nagy Zsigmondné tanácstitkár csaknem két évtizede dolgozik ebben az épületben. Több kitüntetés tulajdonosa. A negyvenhét éves iskolaigazgató egyben tanácselnök-helyettes is. Idevalósi, s szívesen beszél gyermekkoráról.

Ez a huszonhat éves „suhanc” falu három éyvel ezelőtt nyolc- száztizenhat lelket számlált. Ma hétszázötvenen ha vannak. Többen Soltra. Hartára költöztek. A fiatalok mennek mindenfelé. Aki tovább tanul, azt elveszti a falu. Emlegetnek egy lakatost, aki érettségizett is, s visszajött.

Ingázójuk alig van; legfeljebb tizenöt. A tanyák is fogynak; harmincháromból már csak huszonegy állja a sarat, dacol az idővel.

Azt mondta' valaki, mielőtt ide jöttem: a „világ végére” megyek, az „isten háta mögé”. Valóban í£jr lenne? Igaz. hogy a legközelebbi nagyközség tíz kilométerre van tőlük, de portalanított út vezet innen Akasztóra. Kiskőrösre, Hartára. Soltra, Fülöpszállásra. Hajnali öt órától késő estig autóbuszok indulnak minden égtáj felé. Itt megy keresztül a Szeged—Pápa. Hódmezővásárhely— Veszprém városokat egybekapcsoló busz.

— Azon az úton van Tetétlen, hogy igazi község váljék belőle — jegyzem meg óvatosan. — Máris az! — hangzik a válasz. Sorolják létesítményeiket. Járda, villany: százszázalékos ellátottság. Hidroglóbus; kilencvenöt házban folyóvíz. Fél kilométer hosszú belterületi, ugyanannyi bekötőút. Orvosi rendelő, pártház, tűzoltószertár. Üj vegyes- és italbolt. A tésztaüzem nyolcvan nőnek ad munkát. Tizenhat személygépkocsi; modern bútorok, új házak, díszes vaskerítések.

(Az utcán meg-megállok, eltűnődöm a hallottakon, látottakon, Igaz: ha kicsinyke is, ha gondokkal .küszködő, ellentmondásokkal terhes is, ha a múlt nyavalyáit örökségként hordozó is Dunatetétlen: de falu. Igazi község. Életrevaló kisközség.)

Megfigyeltem másutt is. leírom most is. ami nem tetszik. Hogy szemlátomást az egyéni érdek fokozott szem előtt tartása mellett nagyon is lemarad a közösségi érdek. Egy-két példa. A művelődési otthon csatornája elöregedett. A birtokba vett park nehezen akar megszépülni. A hivalkodóan díszes házak, tízezrekbe kerülő ..előkelő’’ kerítések mellett az utca pocsolyáit nincs aki betemesse. Az egyik ragyogó villa előtt az árokba hullottak a betonjárdaszegélyek. Ott felejtették mindegyiket; az már a nem a tulajdonosé. az a tanácsé, a csuda tudja kié. senkié. Az utca végén akkora gödör az út közepén, tele vízzel, nem tudnak behajtani gépkocsival. Kérdezem az egyik járókelőt: nem rossz ez így?

— Nem a fenét — dühösködik —, s hozáteszi: — Legalább homokkal, salakkal betemettetnék! Ez így jól hangzik. De kik? De kicsodák? Ha a saját kerítésére harmincezret képes áldozni, akkor miért van, hogy sajnál néhány száz forintot vagy néhány órás társadalmi munkát a közös tulajdonukért?

A községgé válás gyermekbetegségeit hosszan sorolhatnánk. Kalocsa a járási székhely. Nyáron oda nem jár autóbusz. Sok a panasz emiatt, széltében-hosszá- ban. A felső tagozatos általános iskolásokat elvitték tőlük, Hartára. Ezzel a szülők sem értenek egyet; külön gond nekik, s a gyerekeknek is. A földterület jelentős része a hartai tsz-hez tartozik. A falu ezért elesik jórészt a fejlesztési alapoktól. De a dolgozóknak így jó; több a kereset.

Fodrász nincs. Rádió, tévé szerelő úgyszintén. A sportpályát be kellene keríteni, s szükség lenne öltözőkre, zuhanyzókra is.

Faggattam a helybelieket a kulturális életről is. — Színjátszócsoport, énekkar, tánccsoport? — Volt, de megszűnt. — Szakkör? Nincsen. — Klub? — Tavaly beindult, de elhalt. — Színházi előadás volt már? — Ugyan hol lett volna? Nincs megfelelő színpad. — Egyéb? — Bál, évente négy-öt; de azon is kevesen vannak. Egyszer szerveztünk író— olvasó találkozót. Szégyelltük magunkat az írónő előtt, nem volt érdeklődés.

(Elgondolkozom. A lakosság nagyrésze cseléd volt. Az inat feszítő, hátat görnyesztő, kezet, lábat, hátat, derekat nyomorító, éjjel-nappali munka után jóleshetett hogy a saját maguk gazdái lehettek. S' az is, hogy szépítget- hették, gazdagíthatták az életüket. Milyen büszke is lehet a szép, száraz, egészséges szobákat, tiszta konyhát jelentő házára az egykori béres! Ítéljük el most őket, amiért a kultúrára még nincsen elég igényük? Hogy nagy életétvágyuk erre még nem terjed ki?)

Dunatetétlen még csaknem „gyermekközség”. S mint ilyen, minden hibájával és korlátáival az. Hangulatos, érdekes tájon rokonszerves kicsi falu. Aki egyszer megismerte, az csak „szúrkolni” tud ezután nekik. Értük. Épp úgy, mint önmagunkért.

Varga Mihály

Emberségből: jeles

Néhány héttel ezelőtt a Petőfi Népében megjelent cikk egy kétségbeesett, gyprmekeit egyedül nevelő asszony kérését tolmácsolta: az egyik kecskeméti üzletben elvesztett ezer forintot, s arra kérte a megtalálóját, hogy juttassa neki vissza, A pénz nem lett meg. De az asszony nem sokkal ezután mégis kapott 450 forintot.

— ök gyűjtötték össze a pénzt — mutatott a délelőtti műszak után éppen hazafelé indulóban levő asszonyokra, lányokra Dobos lllésné, a Kecskeméti Cipész Szövetkezet Há- mán Kató szocialista brigádjának vezetője. — Amikor egy műszak utáni beszélgetésen felolvastam kollégáimnak az újságcikket, egyszerre többen is javasolták, hogy segítsünk a szerencsétlen asszonyon. A Kodály Zoltán, a Hámán Kató és a Kállai Éva brigád tagjai néhány nap alatt 450 forintot gyűjtöttek össze.

A szövetkezet szocialista brigádjainak piros kötéses naplóit lapozgatva kiderült, hogy az asz- szonyok, lányok nem először segítenek másokon. Rendszeresen felkeresik a csecsemőotthon csöppnyi lakóit. Kezdetben, azaz 1972 elején még csak kisebb ajándékokat, cukrot, csokoládét vittek a gyerekeknek, aztán később egy-egy délutánra haza is vitték öket.-i'1 Egy - •■'alkalommal

dr. Komáromi Ottilia föorvosnő elpanaszolta a brigádtagoknak, milyen nagy problémát jfelent a kisgyerekek cipőinek javíttatása. Ettől kezdve a brigádok társadalmi munkában javítják a gyerekcipőket, sőt most már rendszeresen újakkal is megajándékozzák őket. Karácsonyra például 30 pár új cipőt kaptak a csecsemőotthon lakói. Ha a munka úgy kívánja, túlóráznak, vagy szabad szombaton is a gépek mellé ülnek.

*

Mindezek alapján joggal hihetnénk, hogy régi, sokat tapasztalt brigádok működnek a szövetkezetben. Pedig a rangidős brigád, a Kodály Zoltán nevét viselő tíztagú kollektíva is alig négyéves. Aztán a Petőfi, majd két évvel ezelőtt a Kállai Éva és a Hámán Kató brigád alakult meg.

Cipőfelsőrész- és aljakészítők. Szalagban dolgoznak. Hat éve gyerekcipőket gyártanak. Mint azt Kovács László, a Kállai Éva szocialista brigád vezetője mondta, havonta 17 ezer pár gyerekcipőt készítenek. Ennél többet is tudnának gyártani, de nem megfelelő, rendszerint hiányos az anyagellátás.

• Gyárakban, üzemekben, termelőszövetkezetekben működő „asz- szonybrigédok munkájáról, életéről érdeklődve általában megakad a beszélgetés, ha a közös művelődésre, szórakozásra terelődik a szó. Ez az, ami nagyon sok helyütt hiányzik a brigádmozgalomból. Persze nem mindenütt. A cipész szövetkezet brigádjainak ugyanis a közös mozi-, vagy színházlátogatás, kirándulás is egyik erőssége. Sok tinédzserbrigád példát vehetne a szövetkezet átlag 40—50 éves dolgozóitól. Otthoni munkára, főzésre, mosásra, takarításra, induló autóbuszokra, vonatokra, gyerekekre hivatkozhatnának, hogy valamiképpen kibújjanak a munkaidő utáni közös programok alól.

— Itt nálunk ez nem szokás magyarázta Ungi Lídia, a szövetkezet nőbizottságának elnöke. — Nagyon sok jó, színvonalas, érdekes, közös programot rendezünk. Gyakran megyünk színházba vagy moziba. A Kodály Zoltán szocialista brigád nemrég például azt javasolta, hogy rendezzünk műsoros farsangi estet. Jelenleg erre készülünk. S a sok hazai kirándulás után most egy pozsonyi utat tervezünk.

— Voltunk néhány üzemlátogatáson is, s azt tapasztaltuk, hogy a nagyobb gyárakban a szocialista brigádok egymástól viszonylag külön, elszigetelve dolgoznak, élnek — jegyezte meg Dobos lllésné'. — Nálunk ez nem így van. Természetesen mi is szocialista munkaversenyben dolgozunk — nézze csak meg a tüzö- dei üzem falán elhelyezett okleveleket —, s így a munkábah bizonyos szempontból vetélytár- sak is vagyunk, de ha az egyik brigád valamilyen programot szervez, abba rendszerint a többi kollektíva is nyomban bekapcsolódik. így aztán közösen művelődünk, szórakozunk. Régi dolgozók vagyunk, ismerjük, szeretjük, megbecsüljük egymást.

*

Ha a szocialista embertípus lényeges vonásait a gyakorlati életből vett példák alapján fel kellene sorolnom, feltétlenül megemlíteném a Kecskeméti Cipész Szövetkezet szocialista brigádjait, a lányokat, asszonyokat, akikre mostanában hálásan gondolnak a csecsemőotthon, s a szerencsétlenül járt asszony gyermekei.

Tárnái László

9 Emberségből ismét jelesre vizsgáztak a cipész szövetkezetben dolgozó asszonyok, lányok.

Öregember öreg kerékpárral

Hajnali öt óra. A bajai hajóépítő és -javító üzem bejárata előtt öreg kerékpár fékje csikorog. Lámpája kialszik^ és gazdája, Horváth Nándor gyér világítás mellett tolja be a tárolóba. Kényelmesen átöltözik, azután az egyik munkapadról felemel egy ottfelejtett, tegnapi újságot és olvasni kezdi. Van ideje bőven, hiszen csak hat órakor kezdődik a műszak, de ő már évek óta ,ötre jár. Azt mondja, nem tud aludni. Hetvenkét éves korban már elég az öt órai alvás is.

A műhely lassan benépesül, kezdődik a munka. Nándi bácsi éppen csuklópántokat illeszt, amelyek katonás sorrendben sorakoznak munkapadján. Odébb a fiatalok jókora szögvasat egyengetnek, amitől fülsiketítő zaj támad a szerelőcsarnokban, de mindez őt nem zavarja az öreget.

Szeretik az öreget, hozzá tartozik a műhelyhez. A hajószakmában nagy jártasságot szerzett, s a fiatalok is szívesen elfogadják jótanácsait. Dehát az idő eljár, a munka egyre inkább nehezére esik. Odahaza, a sarokban oda van készítve egy vadonatúj

horgászbot, hogy ha majd márciusban nyugdíjba megy, legyen mivel szórakoznia.

Vége a munkaidőnek. Nándi oácsi is elindul a tároló felé. Kerékpárja is van vagy ötvenéves. Puch gyártmányú. Csengője ugyan kifogástalan, az egyik pedálja azonban fából van, a vázán pedig már szinte egybeolvadnak a sárgarézhegesztések, ülését pedig rossz pufajkadarab fedi. De nem szégyenli, mert mindenki tudja, hogy van egy ünneplő biciklije is, ám a vén jószág a kedvené.

Az öreg kerékpár nyikorogva döcög hazafelé. Ki tudja, hányadszor viszi a gazdáját, aki fáradtan nyomkodja a pedált. Mindketten érzik már az esztendők súlyát. Vagy talán mégsem? Nándi bácsi ilyenkor újra csillogónak fát ja biciklijét mint új korában, s tán még önmagát is ifjúnak, mint hajdanán.

Divatos és kihaló szakmák

Magánkisiparosok

A túlnyomórészt készárutermelő szocialista ipar mellett a magánkisiparosság szerepe, hogy

— speciális termékek készítésével, egyedi megrendelések teljesítésével, valamint javító-szolgáltató tevékenységével — az előbbit kiegészítse, hozzájárulva így a jobb ellátáshoz, az élet- színvonal emelésére irányuló politika megvalósításához.

A felszabadulás előtt, sőt, még az azt követő években is 1700-nál több kisiparos dolgozott Kecskeméten. A szocialista iparosodással együttjáró nagyüzemi termelés összébb szorította tevékenységi körüket, s emellett egyre többen helyezkedtek él a fejlődő állami iparban, vagy a ktsz-ekben. Érthető tehát az a jelenség, hogy az elmondottak miatt fokozatosan csökkent a város magánkisiparosainak száma. Lényegében az utóbbi évtizedben azonban — számos kedvezményes lehetőség hatására — ismét többen élnek a kisipar gyakorlásában rejlő előnyökkel.

A megyeszékhelyen jelenleg 626 magánkisiparos fejt ki tevékenységet, mintegy 80 különböző szakmában. Felmérések bizonyítják, hogy megtalálhatók szinte valamennyi fontosább szakmában, létszámuk azonban, főként áz olyan szakmákban, mint a cipész, szabó, kovács stb.

— az igény alatt marad. Az is kedvezőtlen tény, hogy csaknem egyharmad részük túl van a nyugdíjkorhatáron.

Érdekes szám szerint is szemügyre venni: mely szakmákban dolgozik a legtöbb magánkisiparos. A „listavezetők” a fuvarozók (tavaly hatvanan voltak), őket követik a lakatosok (52), a szobafestők, mázolók és fényezők, valamint, a fodrászok és kozmetikusok (egyaránt 44—44 személy). Nem űzi viszont a magánkisipart Kecskeméten

egyetlen mérlegkészítő, rézműves, szappankészítő, tímár, pék és fésűs sem. Bognár, galvanizáló, faesztergályos, papucs-, ernyő- s fehérneműkészítő, hangszerjavító, kefekötő, rostakészítő, címfestő és gázvezeték-szerelő magánkisiparosból is mindössze egy-egy akad.

Ami a kisegítő munkaerőt illeti, 115-en tartanak összesen 151 alkalmazottat. Jelentős feladat hárul a kisiparosokra, a szaki: munkás-utánpótlás nevelésében is, sajnos azonban elég kevés a jelentkező. Sok fiatal igyekszik elhelyezkedni a gépjármű-javító, a műszerész és a rádió-tv-szerelő szakmában, ugyanakkor évek óta alig akad cipész-, kőműves-, vagy asztalostanuló. Napjainkban hetven magánkisiparosnál 68 fiú és 37 leány részesül ipari tanulóként gyakorlati kiképzésben.

A háztartások zömében meglevő egyre több „tartós fogyasztási cikk”, háztartási gép karbantartása és javítása iránt is növekednek az igények. Főként ezen a területen nagy jelentőségű a magánkisiparosok tevékenysége, hiszen az összes lakossági szolgáltatásnak több mint az egy- harmadát ők végzik.

Az állami felügyeleti szervek tavaly 58 alkalommal végeztek magánkisiparosoknál helyszíni vizsgálatot. Meg kell mondanunk, hogy kirívóan súlyos mulasztást nem tapasztaltak, s így az ipar- engedély megvonására nem volt szükség, 12 esetben azonban szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Az idei évben további ellenőrzéseket végeznek, majd, az utolsó évnegyedbeh pedig az észlelt hiányokkal kapcsolatos utó- ellenőrzésekre kerül sor.

Biztos, ami biztos alapon • mindenekelőtt becsukták az ablakokat, összehúzták a függönyöket, aztán meggyújtották azt a hangulatlámpát, amely egy alacsony, széles, legalább háromszemélyesnek tűnő rekamié mellett állt.

Bódi elfordította a zárban a kulcsot, felnyitotta a láda tetejét, s csak akkor kérdezte meg: — Ki is öntsem belőle?

Ez látszott a legcélszerűbbnek.

Úgyhogy Bódi oldalt, fordította a páncélkazettát és szép óvatosan kiborította belőle az ékszereket.

Egy pillanat múlva sárgásán csillogó kupac állt a takarójától, védőhuzatától megfosztott rekamié közepén.

Szinte elvakította őket a ragyogás.

Frank most—megint a fejéhez kapott.

— Atyaúristen! Hiszen ez egy valóságos vagyon! Erről nem fognak csak úgy ukmukfuk lemondani a grófék. Bódi. ezt keresni fogják mindaddig, amíg az ország területén vagyunk. Sőt szerintem még aztán is.... S ha ennyire keresik. akkor meg is találják majd ... Méghozzá velünk együtt... És mert maga ilyen töméntelen mennyiségű kincset lo-' pott, nem is agyonlőni fognak bennünket, hanem fölakasztani... Négyszögbe állítják a zászlóaljat, középen lesz maid a bitófa. És Wenkheim alezredes úr személyesen, saját kezűleg fogja a maga nyakára akasztani a hurkot... Ami még egyáltalán nem lenne baj, de sajnos, az enypmre. is ...

Bódit távolról sem rendítette meg ez a nyilvánvalóan lehango- lónak tűnő''jóslás. Nagy nyugalommal hozzálátott — volt hely a rekamié tetején éppen elég —, hogy szortírozza a drágaságokat.

Csak gyűrűből volt legalább három tucatnyi. Ráadásul szebbnél- szebb darabok.

Kettős gyűrűk. Kis leánykauj- jakra való. gyémánttal ékesített csecsebecsék.

Pecsétgyűrűk, közepükön hatalmas bíbor, vagy borostyánsárga ékkővel. Ilyen gyűrűket szoktak hordani a főpapok.

Aztán méreggyűrűk. Amelyek köve alatt kis üreg rejtőzött. Itt tulajdonképpen a finom keretbe ágyazott ékkő volt maga az ajtó, amelyet fel lehetett pattintani. S amikor kitárult, előtűnt a parányi méregkamra.

— Csak kár hogy most nincs benne semmi már —jegyezte meg Frank. — Mert annak a mennyiségnek egy tizedrésze, ami egy ilyen kis üregbe belefér, elegendő lenne ahhoz, hogy egyszer, s mindenkorra megszabadulhassak magától ...

Bódi épp egy áranykeresztet nézegetett. Amelyre — zománcor zottan — rá volt égetve a tizenkét apostol képmása. A tojásdad formájú portrékat — apró csillagokként — mély tüzű ékkövek választották el egymástól.

No és a láncok? Azokból is akadt itt mutatóba mindenféle!

Volt például mentekötő lánc. Dióbéllánc. Sodrott lánc. Kígyólánc.

Szebbnél szebb formációk." S

valamennyin látszott, hogy nagyon régi lehet, és hogy kiváló ötvösök műhelyéből kerülhetett ki.

A násfákból is össze lehetett volna állítani egy kisebb gyűjteményt. Némelyiket közülük nemcsak gazdagon díszítették, nemcsak telerakták különféle; színben végül sajátos harmóniát létrehozó ékkövekkel, hanem még zománcra égetett ábrákkal illusztrálták is.

Egyiken két egymásba kulcsolódó kéz, a másikon egy .koponya volt látható. De akadtak madarai, faágat és virágot ábrázoló díszítmények is.

Találtak áztán mellboglárt, rezgőtűt, igazgyöngyökkel díszített pártát, kapocspárokat, kalapfogót, férfi és női öveket. nem is egyet. Mentecsatokat, mellereklyetartót, láncot, azzal egybeépített illatszertartóval.

Itt volt előttük tehát ez a soksok drágaság. Valamennyi aranyi ból. Drágakövekkel, igazgyöngyökkel díszítve.

Annyi és olyan szép, hogy valósággal beleszédültek.

Bódi tért először magához, és

kezdett mindent nagy óvatosággal, de ugyanilyen gyorsan visszarakosgatni a páncélládába.

— Itt van ennek a legjobb helye:

Még a kulcsot is- ráfordította, amikor az utolsó darab is a helyére került. i

Azzal fogta a ládát és ügyes mozdulattal becsúsztatta a rekamié mellett álló egyik nagy szekrény alá.

— Csak azért, hogy ne legyen szem előtt. Hátha véletlenül ide- esz valakit a fene. Holnap aztán megpróbálunk jobb helyet keresni néki.

— Hát persze — helyeselt Frank. — Megszabadulunk tőle. Egyszer s mindenkorra. Aztán úgy teszünk, mintha soha éle- tünk-ben ném hallottunk volna róla semmit.,

— Alázatosan jelentem, . megtartjuk őket. szakaszvezető úr — jelenteste ki ebben a pillanatban olyan határozottsággal, Bódi, amely messze fölötte volt annak a határnak, amit „rangja” lehetővé tett volna neki.

(Folytatjuk)