Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-28 / 49. szám
1974. február 28. • PETŐFI NÉPE • 9 OLVASTUK Mexikó túlnépesedése Az évenként született gyermekek 22 százaléka hiányos táplálkozásban szenved, vagy koraszü- . lőtt Mexikóban. Ez a százalék minden évben mintegy félmillió újszülöttet jelent, emellett anyagi okok miatt másfél millióan nem tudnak beiratkozni az általános iskolákba. Ez a szám évről évre emelkedik. A világon Mexikóban a legmagasabb a népszaporulat, évi négy százalék. Ha az ütem nem csökken, a jelenlegi ötvenmilliós lákosság húsz év alatt megduplázódik. Ezekben a hetekben óriási propagandát kezdtek az országban a népszaporulat ütemének csökkentése érdekében. Sorra nyílnak az úgynevezett tanácsadó állomások, melyek családtervezésit kérdésekben adnak felvilágosításokat. Ezzel egyidőben megkezdődött a fogamzásgátló pirulák népszerűsítése, s ami szokatlan, a mexikói egyház az akciót 80 püspök által aláírt pásttorlevélben támogatta. Az utolsó szó A haldoklók utolsó szavainak mindenkor különös jelentőséget tulajdonítottak: nemcsak a történelmi nagyságoknál, hanem egyszérű embereknél is mintegy végrendelkezésnek tekintették a búcsú szavait. Egyeseknek sikerül még a fizikai elgyengülés pillanatában is valamilyen szellemes fordulattal búcsúzni az árnyékvilágtól. Raucourt francia színésznő (1756 —1815) ezt sóhajtotta: „Ez az utolsó jelenet, amelyben játsz- hatom. Becsülettel meg kell áll- nom a helyemet". Egy évszázaddal később színész kartársa, Maunet-Sully (1841—1916) kevésbé optimista módon búcsúzott: „Meghalni nehéz, különösen ha az embernek nincs publikuma”. A híres Rachel (1820—1858) sajátos gondolattal távozott: „Örülök, hogy vasárnap halok meg. A hétfő reggel mindig szomorú”. A 18. század egyik életművész írója éppen ágyában ebédelt, amikor megérezte, hogy közeledik a vég. „Itt a végső pillanat — mondotta — gyorsan a desszertet"!. A világhírű Sarah Bernhardt hosszasan haldokolt: a sajtó türelmetlen 'képviselői napok óta várták, hogy örökre lehunyja a szemét. „Egész életemben eleget kellemetlenkedtek nekem az újságírók — mondotta az „isteni” Sarah. — Most elégtételt veszek: csak várjanak!” Elhelyezés és étkeztetés az óvodákban és az iskolákban Egy NEB-vizsgálat tanulságai Baját méltán nevezik iskolavárosnak. Az utolsó negyedszázad alatt az óvodások száma ötszörösére, az általános iskolásoké kétszeresére emelkedett. S jelenleg hatszor annyi a középiskolás, mint a felszabadulást követő években volt. Több százan tanulnak az azóta létesült főiskolákban is. Legnagyobb mérvű a növekedés, fejlődés a szakmunkásképző intézetekben. Az oktatási intézményekben csaknem tízezren készülnek az életre. A múlt év végén a Bajai Városi-Járási Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta az intézmények elhelyezési és étkeztetési körülményeit. A vizsgálatban, mely 1973. november közepétől december közepéig tartott, harmincnégyen vettek részt. Az általuk készített összefoglaló jelentés alapján ismertetjük olvasóinkkal tapasztalataikat. Tizenegy tanácsi és két üzemi óvodában, hét általános iskolai napközi otthonban, négy középiskolai diákotthonban, a szakmunkásképző iskola és a két főiskola kollégiumában: ebben a huszonhét intézményben keresték a választ arra a kérdésre, milyen az elhelyezés és az étkeztetés. Megállapították, hogy az általános iskoláki a felújítások során általában egy-két tanteremmel bővültek. A szentistváni és az alsóvárosi lakosság új, korszerű, hattantermes iskolát mondhat magáénak. Emeletráépítéssel nagyobbodott a közgazdasági szak- középiskola. A Tóth Kálmán Gimnázium vízügyi szakközépiskolai tagozata új épületszámyat kapott; s új tanműhellyel bővült az ipari szakmunkásképző iskola. Teljesen új létesítmény — sa város egyik büszkesége — a Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Kara épülete és aiz intézmény kollégiuma. Az óvodák élelmezési létszáma 847-re emelkedett. Az óvodai foglalkoztatási _ csoportok száma a felszabadulás óta tízről huszonnégyre szaporodott. Az eredmények számba vétele mellett, szépítés nélkül, tárgyilagosan állapította meg a bizottság, hogy a lehetőségek lemaradtak az igényektől. Gyakran szükségmegoldáshoz kellett — s kell ma is még — folyamodni. Üj üzemek létesítése, elhelyezése, s a lakosság foglal- j koztatása érdekében le kellett mondani- több olyan épületről. ' melyet annak idején oktatási célra államosítottak. Részben ennek tudható be, hogy az óvodák, iskolák és diákotthonok elhelyezése, s a tanulók étkeztetése nem kielégítő. Nézzük meg részletesebben is. A város üzemi és tanácsi óvodáiban összesen ezerhuszonegy gyermeket tudnak elhelyezni. A két bajaszentistváni intézmény százévesnél öregebb magánházban kapott helyet. A Vöröskereszt téri és szentistváni gyermekintézmény épülete is elöregedett. Ót óvoda a harmincas években, a többi azóta létesült. A NEB-vizsgálat jegyzőkönyvében az áll: „A régi magánházakból átalakított, tehát nem a rendeltetésének megfelelő épületek újabb átalakítása nem gazdaságos. A jelenlegi helyzeten csak új épületekkel lehet segíteni." Azt is javasolják, hogy az eredetileg is óvodai célra készült épületeket korszerűsítsék; így az étkeztetést is meg tudják ezekben oldani. Gondot okoz az is, hogy egyetlen óvoda sem rendelkezik a létszámhoz szükséges alapterü lettel. A csupán nyolcszázhatvan- négy gyermeknek elegendő helyre ezeregyszáznál több óvodást szorítottak be. A zsúfoltság szembetűnő. Nem számítva azt a félezernél több gyereket, akiket a felvételnél helyhiány miatt kénytelenek voltak elutasítani. Az 1971 óta épített négy új óvoda kivételével egyikben sincs megfelelő tálaló és mosogató, WC, mosdó, és elkülönítő helyiség. Személyzeti szoba, iroda sincs. Csupán a Finomposztó Vállalat óvodájának van saját konyhája. A többiek élelmezéséről különböző konyhák gondoskodnak. A gyorsabb kihordás érdekében szükség lenne egy másik étel- szállító kocsira iái Az összefoglaló jelentésből az is kitűnik, hogy az ételek menynyisége és minősége az előírtaknak megfelelő. Áz étrendet az intézmény-orvos közreműködésével állítják össze. Az általános iskolai napközi otthonok — kettő kivételével — külön épületben kaptak helyet. Befogadó képességüket tekintve, a Dózsa György úti iskola kivételével a napközi otthonok nem megfelelőek. Erre a célra alkalmatlanok. 1954 óta két csoportról 16-ra, nyolcszáznegyven főre emelkedett a napközi otthonos ellátásban részesülők száma. Nagy gond, hogy a városban tanuló általános iskolásoknak csak az egyötöde kerülhet be a napközibe. Az étkezés a tantermekben, illetve a foglalkozási termekben történik, így az egészségügyi követelményeket nehéz betartani. Sok a panasz az ételek szállítására. Kevés erre egyetlen gépkocsi. ' , A rohamosan növekvő igények következménye, hogy a közép- iskolás diákotthonokat, menzákat illetően csak szükségmegoldást alkalmazhatott eddig a város. A Bereczki Máté Szakközépiskola diákotthona eredetileg például lakásnak épült. A konyhák kapacitása mindenütt kisebb. mint a főzési létszám. A főiskolai konyhák korszerűek, jól felszereltek, megfelelően gépesítettek. A NEB-vizsgálatot végzők, ösz- szegezve a tapasztalatokat, célszerű javaslatokat tettek a jelenlegi állapot megjavítására. A magunk részéről a fent leírtakhoz csak azt tehetjük hozzá, hogy érthetően nem lesz könnyű dolga a városvezetésnek, ezeket a régebbi hiányosságokat pótolni. S azt is hangsúlyozni kell, hogy ez éppen a gyors ütemű fejlődés következménye. Tehát szó sincs itt valamiféle „bűnös” mulasztásról. Csupán any- nyi történt, hogy az igények gyors fejlődését nem követte a lehetőségek nagyobb gyorsaságú változása, bővülése. A város illetékes vezetői bizonyára megtalálják annak az útját-módját, hogy a diákság tanulási kedvét a jobb körülmények fokozatos megteremtésével is javítsák. Varga Mihály — Ha egyszer ötösöm lenne a lottón, soha sem dolgoznék többé! — mondogatjuk, mert könnyű megígérni azt, ami úgy sem teljesül. De mi történik akkor, ha valaki rendkívüli képességekkel rendelkezik, s előre megjósolja a pontos nyerőszámokat? Erre a kérdésre igyekszik választ adni a film, s természetesen humoros oldaláról közelíti meg a képtelen ötletet. A látnok nem más, mint Luciano, egy vidéki vándorcirkusz kis vörös bohóca. A dolog igen egyszerű! Ha nem hiányoznak bizonyos „gammatényezők” — ez esetben egy szemre- való pincémő filmvásznon is jól érvényesülő bájai —, úgy megy az előrejelzés, mint a karikacsapás. Miután a buliba beszáll a meglehetősen titokzatos külsejű Zima úr is, a történet túlnő az egyéni haszonszerzés keretein, s nagyszabású valutaszerzésre, valamint sok külföldi utazásra lehet számítani. A szereplők nem is hagynák ki semmit, sorra megfordulnak mindazokon a helyeken, ahol a nyugati szuperkrimik hősei már rég otthonosan forgolódnak. Bankot robbantanak Monte-Car- lóban, majd az angol bukmékereket juttatják csődbe az epsomi derbyn, s már éppen újabb helyszínek után néznek, amikor az ágyban mindig megtáltosodó kis bohóc megúnja a dicsőséget, hazakívánkozik és felébred. Amíg a történet a pénz megszerzése körül bonyolódik, enyhén szólva ízléstelen, mint egy harmadosztályú kabarétréfa. A humor, a nevettetés valóban hiánycikk a magyar filmek listáján, s minden ilyesfajta törekvés bátorításra buzdításra szorul, de ezen a filmen inkább bosszankodni lehet, mint szórakozni. A mélyen leszállított igények kielégítése nem lehet feladata a magyar filmgyártásnak, már pedig most erre történt kísérlet. A bárgyú és erőszakolt helyzetek, az úgynevezett „disznóviccek” értékhatárain belül mozgó erotika silányságán még a szép, külhoni tájak látványa sem segít. A kép inkább elszomorító, mint szórakoztató. A humornak annyi köze van hozzá, mint a pezsgőnek a vinkóhoz. Aztán jön a második, a „hazai” rész, amikor tanúi lehetünk annak, micsoda jövőt segített világra a munka nélkül szervezett pénzáradat. A vízió, egy ragyogó szatíra körvonalait villantja fel: a szupermodren házakban gazdagon, dologtalanul és boldogtalanul élnek az emberek. Hiába van meg mindenük, ha hiányzik az, ami célt, tartalmat és örömet ad az életünknek: a sokat szidott, mégis nélkülözhetetlen tevékenység, az emberi munka. Ez lenne a film jobbik fele, de éppen ettől hullik ketté. És amíg az elején folyvást csak bosszankodunk, maradéktalanul őrülni ennek sem tudunk: nem értjük tisztán, hogy mit is akarnak tőlünk. Ugyanez vonatkozik a színészekre is. Kabos László önmagában megzavarhatatlanul játssza a kis vörös bohócot, Darvas Iván és Bárdy György a régi receptek biztonságából élvezi a táj szépségeit, Illés György operatőr szintén nem marad érzéketlen a nagyszerű látványosságok iránt, Hintsch György rén- dező pedig — aki Csurka István ötletét használja fel nyersanyagként — ezúttal nem rontotta el a többiek vidám kis külföldi mulatságát azzal, hogy túl szigorú követelményekkel lépjen fel. Kár... V. Zs. Filmfelvevőgéppel a Krím-félszigeten VII. A hegyek déli oldalán A Krími félsziget déli oldalát hegykoszorúk szegélvezik, s ez a hegy vonulat — mint mondják — időjárásválasztó, elkülöníti egymástól a szeles szárazföldet a napsütötte tengerparttól. — Jaltában már bizonyos, hogy napsütésben forgathattok — biztattak sok fényszegény filmezési kísérletünkön velünk együtt bosszankodó televíziós barátaink. — A felhők nem mennek át a hegyeken, itt didergünk. odaát meg lubickolnak a tengerben!... Jalta, a krími üdülőterület köz- pontja oly távolságra esik Szim- feropoltól, mint Kecskeméttől a főváros. Klímája mégis merőben különböző. Az odavezető kétszer kétsávos utat különös imertető- jelek különböztetik meg bármely más úttól, a szélén ugyanis egymástól szabályos távolságra vasoszlopok sorakoznak, s a közöttük feszülő drótok a trolibusz vezetékeit tartják. Mert a két város között ezek a távolsági útvonalakon számunkra szokatlan járművek létesítenek kapcsolatot, ezek szállítják nyaranta az üdülök ezreit olcsón és gyorsan a tenger hullámaihoz. Kiépített enyhe kanyarok, viaduktok töltések suhannak el kocsink ablakai mellett, s a meredek emelkedők után egyszercsak lefelé bukik az út A távolban — csaknem hihetetlen — kék ég sej- tődik, s a hegy lejtőin kicserélődik a növényzet. A vörös vulkáni talajon pálmafák, keskeny déli fenyőfélék tűnnek fel. majd megpillantjuk a Medvehegy sziklatömbje mögött a tenger távoli, zöldes tükrét is. Kastélyok, üdülőépületek bontakoznak ki a dús lomhozatú fák között, a sétányokon színesen öltözött kirándulók csoportjai jelennek meg. Az út menti települések csaknem mindegyike szerepel forgatási terveink között — melyről már régen kiderült, hogy túlméretezett elgondolásokat összegzett. A valóság gazdagabb, változatosabb volt. mint otthon gondoltuk, és még ha a napfény is segítőtársunkká szegődött . volna, akkor sem tudtuk volna mindazt megörökíteni, amit akartunk. Vendéglátóink azonbaiv következetesek voltak, tartották magukat az eredeti elképzelésekhez. — „Ez itt Artek, a nemzetközi úttörőtábor. ide két nap múlva jövünk. A Donbasz szanatórium bejárata ott a sziklák mögött látható. oda is ellátogatunk” — mondogatták a völgybe mutogatva. És ez így ment. míg a szerpentin Jalta városába nem futott. > Még körül sem nézhettünk a tengerre nyíló ablakú szállodai szobánkban, az ízletes ukrajnai ebéd elfogyasztása után máris indultunk a város egyik legnevezetesebb emlékhelyére, a Csehov- múzeumba. Kameraállvány, filmtekercsek, felvevőgép. akkumulátor és a lámpák, kábelek hadával felegvverkezett kocsink keresztülvágott a nyüzsgő városon, felkapaszkodott a hegyoldalra s megállt egy százados tölgyek mögé rejtőzködő villa előtt. Ez volt több mint öt éven át otthona az orosz irodalom egyik legnagyobb alakjának. Csehovnak. A maga ültette hatalmas fák. bokrok sétányain, s a gondolkozásra ösztönző t*fjas csendes szobákban született a világhírű Cseresnyéskert, a Három nővér. A kutyás hölgy... S megfordult itt a kor alkotóinak színe-java; Kuprin, Rahmaninov, Gorkij. Tolsztoj... Egy író belső világát mi sem jellemzi jobban annál a környezetnél melyben alkotott. Goethe lakosztályai weimári kastélyában, Petőfi kis szobája a szalkszent- mártoni fogadóban, vagy Tolsztoj puritán dolgozószobája éppen úgy jellemzik a falaik között élő hangulat- és gondolatvilágát, mint a jaltai ház helyiségei Csehovét. A kertre nvíló ablakokon besurranó lombsuttogásban kerül valóban közel az ember a csehovi cselekménvtelen dráma lassú, de könyörtelen végzetességéhez... íróasztalán a kéziratpapirok, a toll, a tintatartó, az ágy, éjjeli- szekrény. a fotelek, fényképek a falon, egyszóval a ház egész berendezése úgy áll, ahogy Csehov „itthagyta”. Ilyen értelemben nem is vált múzeummá — a látogatók szinte az írónál járnak vendégségben ... A városban — bármerre is jár az ember — a tenger mindenütt jelen van. Az örökmozgó, sok színű víztömeg moraja, a sós levegő illata, az utcákra is be-bet)évedő sirályok tanúsítják: Jalta kikötőváros. A parti sétányok alatt ho- mokpad húzódik, hat-nyolc méter hosszan futnak rajta a hullám««, mielőtt elülnek. A megemelkedő habok a gyerekek szüntelen ját0 Rálátás a Donbász szanatóriumra. 9 Lenn: a Csehov-ház bejárata. 0 Utcarészlet Jaltában. szótársai. Az esti órákat kivéve nem volt időszak, hogy a vízbe köveket dobáló gyerekeket ne láttunk volna a fövenyen. A Szovjetunió földrésznyi messzeségeiből összegyűlt soknyelvű látogatók számára friss élményt nyújt a végtelen víztömeg, az emberek úgy láiszott. nem teltek be látványával. Jalta pálmafákkal szegélyezett kikötői sétányai nyüzsögtek a járókelőktől, az éttermek. szállodák bejáratainak kilincsét egymás kezébe adták kaukázusiak, távol-keletiek. A barát- kozóbbak természetesen a magyar filmesekkel is megbeszélték, mi is kerüljön megörökítésre a város látványai közül. Nem is oly ritka a magyar szó. egyébként. Turisták. veteránok, károátukrajnaiak is meg-meg szólították bennünket amint a felvevőgép mögött dolgoztunk, s nem egyszer a felszabadító harcokban részt vett egykori katonák törték a régi időkre emlékezve nyelvük alá egy-egy magyar város, tájegység nevét. FILMJEGYZET Hét tonna dollár