Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-08 / 5. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évi. 5. szám Ára: 90 fillér 1974. január 8. kedd 350 ezer dolgozó üdülhet az idén A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfői ülésén arról tárgyalt, hogy a szak- szervezetek milyen módon segítik a népesedéspolitikai hatá­rozatok végrehajtását. A többi között állást foglalt amellett, hogy növeljék a kedvezményes üdültetésben részt vevő gyer­mekes családok arányát, fokozzák a gyermekintézmények épí­tésének ütemét, fokozottabban gondoskodjon valamennyi il- letetékes szerv a gyermekek ellátását szolgáló cikkek megfe­lelő választékáról, minőségéről. Felhívja az elnökség a szak- szervezetek különböző szántű szerveit, hogy hatékonyan támo­gassák a terhes nők könnyebb munkakörbe helyezését, a csa­lád- és nővédelmi tanácsadó há­lózat kiépítését. A SZOT és a szakszervezetek központi vezető­ségei az V. ötéves terv, valamint a 15 éves távlati,, tery. kialakí­tásának munkálataihoz kapcso­lódva javaslatokat dolgoznak ki a Minisztertanács részére a né­pesedéspolitikával, a szociálpoli­tikával és a családpolitikával összefüggő további teendőkre. Az elnökség az 1974. évi üdül­tetési tervről is tárgyalt. Az idén 354 200 dolgozót üdültetnek a szakszervezeteik kedvezményesen, a vállalati és hivatali üdültetés­sel együtt azonban összesen mint­egy 900 ezer dolgozó töltheti sza­badságának egy.részét különböző üdülőkben. A külföldi csere- és turistaüdültetés keretében ebben az évben több, mint 7 ezer dol­gozó jut el Bulgáriába, Cseh­szlovákiába, az NDK-ba, Len­gyelországba, s a Szovjetunióba, Romániába, Jugoszláviába, Auszt­riába és Olaszországba. (MTI) Egy év múlva kezdődik a vezetéképítés KÖZEL-KELETI OLAJ MAGYARORSZÁGNAK / ■ ' > * Mint ismeretes, a közel-keleti olajat adriai kikötőből Jugo­szlávián át csővezetéken szállítják majd hazánkba. A vezeték 600 milliméter átmérőjű magyar szakaszának építésére meg­kezdődtek az előkészületek. A szakemberek — tervezők és ki­vitelezők — bejárták azt a területet, amelyen át a vezeték Berzence községtől Százhalombattáig halad: kijelölték a vég­leges nyomvonalat. Hozzáláttak á Berzencén épü­lő, az olaj továbbítására szol­gáló, nagy teljesítményű szi­vattyúállomás energiájának biz­tosításához is. Az elektromos áramot a Nagykanizsa—Nagy­atád—Kaposvár 120 kilovoltos hálózatról vezetik a berendezés­hez. A szivattyúállomás két ol­dalról fogadja az energiát. Ha az egyik oldalról valamilyen ok miatt megszűnik az energia­ellátás, másik oldalról kapja az áramot. Ily módon, mindig biz­tosítható az üzemelés, az olaj folyamatos szállítása. Az idén abból a megközelí­tően 1,8 milliárd forintból, amelybe az Adria-vezeték ma­gyar szakaszának építése kerül, 140 millió forintot használhat fel a kijelölt beruházó, generálki­vitelező Siófoki Kőolajvezeték Vállalat. Az összeg nagy részét tervezésre, általában az egy év múlva kezdődő építkezés előké­szítésére fordítják. Versenyt kezdeményeztek a kiskunhalasi építők Mint arról többször hírt ad­tunk, az elmúlt hetekben zajlot­tak le a vállalatoknál a szocia­listabrigád-vezetők tanácskozá­sai. Kissé késve, de mégis elju­tott szerkesztőségünkbe egy je­lentős dokumentum: a Kiskun- halasi Építőipari Vállalat szocia­lista brigádjainak versenyfelhí­vása. Mielőtt ismertetésére rá­térnénk, érdemes magáról a ta­nácskozásról is néhány szót ej­teni. A szocialistabrigád-vezetők előtt Csapó István igazgató részle­tesen vázolta a vállalat hely­zetét. Elmondta, hogy korábban évente átlagosan 4 százalékkal növelték a termelést, 1973-ban viszont 15 százalékos — ezen belül az építőipari termelés vo­natkozásában 24 százalékos — emelkedést értek el. Ugyanak­kor a létszám a tervezettnél ala­csonyabb volt. Az eredmény az üzem- és munkaszervezés javításának, va­lamint a szocialista brigádok nagyszerű munkájának köszön­hető. Mindez előmozdította a vállalat gazdálkodásának javulá­sát 'is, melynek nyomán a ter­vezetten túl 1,3 százalékos bér­színvonal-növélést hajthattak végre. 1973-ban 9,3 százalékos bérfejlesztést valósítottak meg, ezen belül a szakmunkások fi­zetése 12—13, a segédmunkáso­ké 7—8 százalékkal emelkedett. A beszámoló ezután az 1974. évi feladatokkal foglalkozott. Ezek szerint a termelést 8—10, a termelékenységet 6—7, az át­lagbéreket 5—6 százalékkal nö­velik. Munkájuk lesz bőven, hi­szen máris több az építtetői igény, mint a termelési előirány­zat. Az igazgatói tájékoztatót kö­vető vita a jelenlegi verseny- forma hatékonyságának növelé­se körül zajlott. Javaslatok hangzottak el a munka folyama­tosabbá tételére és a nem kívá­natos év végi hajrák megszün­tetésének módjára. A vállalat­vezetés és a dolgozók egyaránt szükségesnek tartották, hogy az eddigi egy helyett a jövőben évente kétszer hívják össze a szocialistabrigád-vezetők tanács­kozását. Ezután az alábbi ver­senyfelhívással fordultak az or­szág összes tanácsi építőipari vállalataihoz. 1975-ben ünnepeljük hazánk felszabadulásának 30. évforduló­ját. E jelentős esemény tisztele­tére 1974-ben versenyre hívjuk az ország Valamennyi tanácsi építőipari vállalatát a következő feltételek alapján: A szerződésben vállalt lakás- építési határidőket minden eset­ben betartjuk és a minőséggel kapcsolatos hiányokat a lehető legminimálisabbra csökkentjük. A munka termelékenységét az előirányzottnál nagyobb mérték­ben növeljük az üzem- és mun­kaszervezés állandó javításával, a munkaverseny-mozgalom szé­lesebb alapokra helyezésével, az újítómozgalom bővítésével. 1974-ben vállalatunk dolgozói­nak jövedelmét — az 1973-ban saját erőből végrehajtott bér- fejlesztésen (4 százalék) felül — ugyancsak saját erőből 2 száza­lékkal, ezen belül a munkásokét 3 százalékkal növeljük. A versenyt a bérmutatók és a részesedés, illetve a Kiváló Vál­lalat cím elnyerésének feltételei alapján mérjük. Reméljük, népünk jóléte nö­velését szem előtt tartva, csatla­koznak versenyfelhívásunkhoz testvérvállalataink dolgozói. N. O. ÉRIK A PARADICSOM A FÓLIA ALATT A tiszakécskei Űj Élet Ter­melőszövetkezet három hektár fóliával fedett területen termeszt zöldségféléket. Jól hasznosítják a műanyagsátrakat. Nemrég szál­lítottak el 90 ezer fej salátát, de már nevelik az utánpótlást. A napokban kezdték meg a para­dicsom szedését és már vetik az újabb generáció magjait. Az el­múlt esztendőben 2 millió 100 ezer forint bruttó jövedelemre tettek szert a kertészetből, amely­nek fűtését termálvízzel oldják meg. Kiss László, a termelőszövetke­zet főkertésze - elmondta, hogy az idén tovább korszerűsítik a fólia alatti termesztést. Többek között beszereznek egy nagy teljesítmé­nyű tápkock akészítő gépet. Ez azért fontos, mert évente egymil­lió tápkockára van szüksége a kertészetnek. Holalndiából úgy­nevezett drazsírozott paradicsom­vetőmagot kaptak, amelynek lé­nyege, hogy a mag köré vegyi­anyagokból álló burkot képeztek. Hatására gyorsabban fejlődik a növény. A magot tápkockába vetik, megtakarítják a tűzdelésre fordított időt, fáradságot, költsé­geket. Az Üj Élet Termelőszövetkezet­ben azt tervezik, hogy az idén növelik a szántóföldi kertészet területét is. 0 Érik a paradicsom a fóliasátor alatt. Kiss Károlyné és Kovács Béláné szedik a finom csemegét, amelynek különösen a vitamin­szegény időszakban van nagy értéke. 0 Karácsony tájékán elfogyott a saláta. Tari Istvánná öntözi az után­pótlást. (Tóth Sándor felvételei) 0 Keresett ilyenkor a fiatal pet­rezselyemgyökér is. Hangyási Imréné csomóba szedi az étel­ízesítőt. Űjabb egyiptomi-izraeli tárgyalás Genfben Púja Frigyes Moszkvába utazik Gromiko-Fahmi találkozó Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere a Szovjetunió kormányának meghívására hivatalos baráti lá­togatásra január 8-án Moszkvába utazik. Az egyiptomi—izraeli katonai munkacsoport hétfőn dél­előtt, közép-európai idő szerint 9 órakor, ismét tárgyalóasztal­hoz ült a genfi Nemzetek Palotájában. A két delegáció ezúttal, két héten belül ötödször találkozott, hogy megvitassa a szuezi fronton levő csapatok szétválasztásának problémáját. A legutóbbi, negyedik ülésen, január 4-én a felek ' elsőízben tárgyaltak a probléma konkrét gyakorlati megvalósításának részleteiről. Ez a találkozó egy­beesett Dajan izraeli > hadügymi­niszter washingtoni tárgyalásai­nak kezdetével. Mint ismeretes, Kissinger külügyminiszterrel fotytatott eszmecseréi után az iz­raeli hadügyminiszter kijelentet­te, hogy a kormánya képvisele­tében Genfben tárgyaló három­tagú izraeli delegáció hamaro­san konkrét javaslatokat terjeszt a munkacsoport ülése elé. Tel Avivban a kormányhoz közel­álló forrásokból közölték, hogy az izraeli delegáció vezetőjét, Mordehaj Gur vezérőrnagyot hamarosan hazareiidelik, . s új instrukciókkal látják el. Genfi tájékozott körökben nagy fontosságot tulajdonítanak az egyiptomi külügyminiszter tervezett moszkvai látogatásá­nak. Iszmail Fahmi, az egyipto­mi diplomácia vezetője a tervek szerint január 12-én utazik a szovjet fővárosba, hogy szovjet kollégájával, Gromikóval ta­nácskozzék a közel-keleti válság megoldásának legsürgetőbb kér­déséről, a szuezi fronton egy­mással szemben álló egyiptomi és izraeli haderők szétválasztá­sának módozatairól. MOSZKVA Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: A szovjet sajtószervek hétfőn délután közölték Púja Frigyes külügyminiszter látogatását. A moszkvai rádió délutáni híradásai a tényszerű közlést kommentálva megemlítették, hogy Púja Frigyes tagja az MSZMP Központi Bizottságának, és hogy külügyminiszterré tör­tént kinevezése előtt öt évig volt a külügyminiszter első helyette­se. A Szovjetunióban — mint a moszkvai rádió méltatásában megállapította — hazánk < kül­ügyminiszterét külpolitikai szak­íróként is jól ismerik. Az Izvesztyija hétfő esti kiadá. sában kéthasábos, fényképes anyagban részletesen ismerteti külügyminiszterünk életrajzát, és érdemeinek méltatásánál a rá­dióhoz hasonlóan hangoztatja: Púja Frigyes egész sor, a jelen­kori nemzetközi viszonyok prob­lémáit 'feldolgozó munka szer­zője. Két könyvet — A békés egymás mellett élés problémái, valamint az Egység és viták a nemzetközi kommunista moz­galomban című műveit — a Szovjetunióban is kiadták. (MTI) Tudósok és a közművelődés „A tudományos kutatók közreműködése -már eddig is számos új elemmel, terv-, vei és alkotással gazdagítot­ta megyénk társadalmi és kulturális életét. Sokan kö­zülük országos hírű alkotá­sokkal járultak hozzá me­gyénk hírnevének emelésé­hez ... Ezek népszerűsítése a népművelésnek is első­rangú feladata” — olvasha­tó a megyei pártbizottság 1968-ban kidolgozott kultu­rális és népművelési irány­elveiben. Aligha szorul bizonyítás­ra a tudomány szerepének, hatékonyságának szinte for­radalmi növekedéséről ki­alakult vélemény. Alapvető érdekek fűződnek ahhoz, hogy a tudósok közvetlenül is részt vegyenek a közmű­velődésben. tapasztalataikat hasznosítsák a kulturális életben, személyesen, továb­bítsák a legújabb ismerete­ket. felkészültségűkkel tá­mogassák a népművelési in­tézményeket. egyesületeket. örvendetes tapasztala­taink szerint Bács-Kiskun megyében általában igény­lik, szorgalmazzák az itt élő tudósok közművelődési te­vékenységét. Jó néhányan rendszeres elfoglaltsággal járó kulturális tisztséget, megbízatást vállalnak. A Tudományos Ismertetter- jesztő Társulat megyei szer­vezetének az elnöke, dr. Szodfridt István kandidá­tus külföldön is méltányolt erdészeti kutató. A TIT vá­rosi elnöke, dr. Lusztig Gá­bor egyetemi tanár, kandi­dátus. Tanulmányai mind nagyobb figyelmet keltenek szakmai körökben. Dr. Ili Márton kandidátus, a bajai Csillagvizsgáló Intézet ve­zetője is tevékenyen dolgo­zik az ismeretterjesztő tár­sulatban. előadóként is rendkívül népszerű. A tu­dományos egyesület mező- gazdasági és élelmezésügyi szakosztályát dr. Szegedi Sándor, a nagytekintélyű szőlőnemesítő, kutatóintéze­ti vezető irányítja. Mind többször — ám a szükségesnél és lehetséges­nél kevesebbszer — talál­kozunk főiskolai tanárok­kal. tudományos intézetek kutatóival ismeretterjesztő előadóként. A művelődésügyi közpon­tok, házak vezetőinek több­sége még nem keresi a tu­dósok hatékonyabb bevoná­sának a módozatait. Egy- egy tekintélyes ember köz­reműködése feltétlenül nö­velné az intézmény rangját, tevékenységének a vonzá­sát. Az eddigi kis számú, az együttműködést szorgal­mazó kezdeményezések si­keresnek minősíthetők. A kecskeméti népzenei talál­kozók nemzetközi elismeré­se főként az önzetlenül, fá­radhatatlanul dolgozó, a kö­zös ügyet felismerő tudó­soknak köszönhető. A gondolatok friss áram­lását azzal is gyorsíthatják és segítik megyénk közmű­velődési intézményei, értel­miségi és kulturális szerve­zetei, hogy időnként meg­hívják egy-egy tudomány­ág, téma legtekintélyesebb képviselőjét. Az ilyen talál­kozás — ha jól megszerve­zik — új szempontokkal, információkkal gazdagítja a megye tudományos, kultu­rális életét. Különösen az ankétok bizonyultak hasz­nosnak. Az efféle párbeszéd a vi­dékiesség kitűnő gyógysze, re. Az elmúlt hetekben dr. Köpeczi Béla, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtit­kára adott hasznos mód­szerbeli tanácsokat a marxista igényű műelem­zésekhez. Dr. Huszár Tibor tanszékvezető egyetemi ta­nár írókkal, közművelődési szakemberekkel, gazdasági vezetőkkel a munkaerkölcs­ről folytatott rendkívül hasznos és neki is tanulsá­gos eszmecserét. A tudósok számára sem kárbaveszett idő a kutatási területükön érdekeltekkel való találkozás és a közmű­velődés is sokat gyümöl- csöztethet a tudomány mun­kásainál felhalmozott isme­retanyagból. Erősíteni kell az összekötő szálakat, mert csak igy valósíthatók meg az MSZMP X. kongresszu­sán és más fórumokon megfogalmazott, a társadal­mi fejlődés valóságos igé­nyeit kifejező, meghatározó művelődéspolitikai célok. H. N. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom