Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-23 / 18. szám
1974. Január 23. • PETŐFI NEPE • S BÁCS-KISKUN MEGYE TÁRSADALMI STRUKTÚRÁJA Közoktatás, közművelődés Kiskunhalas tanyavilágában KATICA ÉS KUNIGUNDA: KLEIST-BEMUTATÓ KECSKEMÉTEN Fegyelmezett féktelenség Beszámoltunk lapunkban az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán december végén tartott tu- dományös ülésről. Az elkészült tanulmányok szerzői, a hozzászólók a megye társadalmának egy-egy metszetét mutatták be, elsősorban a gondolatébresztés igényével. A szerzők igyekeztek a meglevő gondokat, ellentmondásokat is feltárni, hogy reális, a társadalmi mozgásokat, energiákat, törekvéseket tükröző, a tennivalókra idejekorán utaló összkép alakuljon ki. Az ismertetett témák fontossága, a dolgozatok többségének színvonala, az összegyűjtött és csoportosított adatok mondandója egyaránt nagyobb nyilvánosságot követel. Ebből a felismerésből kiindulva kértünk meg néhány szerzőt, hogy tanulmányának közérdeklődésre leginkább számot tartó fejezetét részét közölje a Petőfi Népe hasábjain. Örömmel tudatjuk, hogy megkaptuk a kért cikkeket. Elsőként a kiskunhalasi városi pártbizottság titkárának, dr. Szabó Miklósnak „A tanyai lakosság élet- és munkakörülményei Kiskunhalason” című dolgozatának a külterületi közoktatással, közművelődéssel foglalkozó részletét publikáljuk. Kevés a tanár A külterületi iskolákban az oktató-nevelő munka viszonylag megfelelő objektív feltételek között történik. Sajnos, a személyi feltételek már egyáltalán nem fogadhatók el. A pedagógusok egy része ugyan rendelkezik alapképzettséggel, de a szakos oktatás szaktanár hiányában egyáltalán nem, vagy csak részben, felemás módon valósítható meg. A legkirívóbb a felsőbodog- lári iskola, ahol Ir—VIII. osztályt összevontan tanít a szak- és pedagógiai képesítés nélküli nevelő. A felsőszállási iskolában is egy lelkes, idősebb pedagógus mellett évenként váltják egymást az érettségizett, képesítés nélküli fiatalok. A tanyai tanulónak nem csupán a távolsággal, sokszor az otthoni környezettel kell megküzdenie, hanem mindezek mellett még az iskola is aránytalanul kevesebbet ad számukra. Nem csoda, ha ilyen körülmények szinte egyetlen munkára kárhoztatják az itt végzett tanulók jó részét, a segédmunkára. Erről vallanak öt év összesített adatai is. A belterületen 1722 gyerek végezte el a nyolc általánost. Közülük mindössze 183-an nem tanultak tovább valamilyen formában. A külterületen 488 diák fejezte be tanulmányait, s közülük csak 218-an jelentkeztek középfokú iskolába vagy szakmunkástanulónak. Az öt év átlagában tehát a külterületen végzett tanulók 56 százaléka sehol nem tanul tovább. Örvendetes az ipar és a kereskedelem iránti érdeklődés. A technikumba és a szakközép- iskolába jelentkezők száma megfelelő, de adatunk a jelentkezés és nem a felvétel tényét mutatja. A tantervi és a felvételi követelmények viszonylagos egybeesése következtében a gimnázium készítheti fel leginkább tanulóit a főiskolára, az egyetemre. Több ok következtében a gimnázium iránti érdeklődés rendkívül megcsappant. Jellemző, hogy 1962. évben egyetlen 142 főt számláló évfolyamról még tízen jelentkeztek a középiskolába. wlíaíic „Ne tanuljon, dolgozzon” A tanulók fokozottabb felkészítése, pályairányítása érdekében többet kell tenni. Esetenként a szülők körében tapasztalható ellenállást is le kell győzni. Ez az ellenállás is változó. Az iparban dolgozó segédmunkás apa törekvése, hogy szakmunkás legyen a fia. Míg például Felsőbodogláron a szakszövetkezeti és az egyéni gazdák körében tapasztaltuk azt a szemléletet, hogy „ne tanuljon tovább a gyerek, mert akkor mi lesz a tőiddel”. Néha a környezet előítéletei is visszahúzóan hatnak. Az ilyen megszólalásokra gondolunk: „De okos embert akarsz nevelni a fiadból!", vagy: „Ne tanuljon, elég az, amit tud, dolgozzon!” A VIII. osztályt végzett lányok helyzete különösen problematikus aránytalanul sok társadalmi előítélet húzza vissza őket. Ezért gyakori, hogy már fiatalon, korengedéllyel férjhez mennek. Az oktató-nevelő munka fölvázolt nehézségeit csak a kollégium szüntetheti meg. Felépüléséig azonban egyéb lehetőségeket szükséges keresni. Az erőfeszítésekért az eredmények minden bizonnyal kárpótolnak. így nagyra értékeljük az ideiglenes igénnyel, tanyai diákok számára létrehozott, ötvenszemélyes hétközi otthont. „Kincs” a tévé A közművelődés objektív feltételeit a külterületi iskolák jelentik. Az ottani tevékenységet a művelődési osztály közelmúltban beszerzett autója hatékonyan segítheti. Általában azt tapasztaljuk, hogy az iskolára épülő népművelés csak akkor eredményes, ha a szülőkkel való kapcsolat intenzív (Bodoglár, Tajó), s maga a pedagógus is szívügyének tekinti. A villamosított, tévével ellátott iskolák különösen jó bázisát adhatják a közművelődésnek. A villany nélküli tanyavilágban jelentős „kincs” a tévé. Fontos szerepet kaphat az oktatásban. De a környék lakóinak igényeit is kielégítheti. A szombativasárnapi tévénézés azonban néha annak függvénye, hogy a pedagógus véletlenül kint tartózkodik-e vagy városi lakásán. A felügyeletet tehát másképp kell megoldani. A tanyavilágban fontos esemény a filmvetítés, a népművelő munka részét képezi. Filmet kéthetenként, néhány helyen hetenként, összesen nyolc külterületi iskolában vetítenek. Átlagosan 70—120 néző előtt. Ha a film népszerű, nem ritka a 250—300- as nézőszám. A közelmúltban sajnos, rendszertelenül elégítették ki több helyen az igényeket. Hónapokig, sőt több mint egy évig nem vittek filmet egy-egy helyre. Vannak olyan tanyaközpontok, ahol „maszek filmvetítő” dolgozik. (Ezért például Felsőbodoglár teljesen ellátatlan ilyen értelemben.) Sok még a tennivaló 1040 beírt olvasóval működik tizenegy letéti könyvtár. Ossz- könyvállománya 3000 kötet. Az olvasók zömét az iskolások alkotják. Ök viszik ki a felnőtteknek is a könyveket. A mesekönyvek keresettsége többször nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek igényét is jelzi. Főleg télen látogatottak a TIT- előadások. Az elmúlt időszakban érdeklődést kiváltó előadások, úgynevezett komplex műsorok hangzottak el a történelmi évfordulókhoz kapcsolódva. Sikeresek voltak a magyar népzenéről tartott előadások, a hangszerismertetések a zeneiskola, valamint a Szűts József Általános Iskola ének-zenei tagozatára járó tanulók, valamint a tanárok közreműködésével. A népművelés -eddig kifejtett jelentős erőfeszítése ellenére igen sok még a1 tennivaló. A feladatok megoldásába több kulturális intézményt kell bevonni, s ezekre egy-egy területet rábízni. A művelődés fontos részét, s a politikai információk forrását jelentik a külterületen működő rádiók, tévé-vevőkészülékek, a kézbesített napi és hetilapok. A posta 1024 rádiókészüléket tart nyilván a külterületen (minden valószínűség szerint ennél több működik.) s már 128 tévékészüléket is. Az újságok közül a Szabad Föld a legkedveltebb (501 előfizetővel). A Halasi Hírekéi 350-en járatják. 141 családhoz jár a .Petőfi Népe, és sajnálatosan kevesen, 74-en olvassák a Népszabadságot. Szabó Miklós az MSZMP Kiskunhalas Városi Bizottságának a titkára Már az előadás előtti percekben nyilvánvaló, hogy mit nem akar Szőke István, a kecskeméti Kleist-bemutató, a Heilbronni Katica rendezője. A végig nyitott színpadon a zsinórpadlásig nyújtózó szorongató deszkavár, többnyire őröktől vigyázott nyílásokkal. Középütt rideg emelvény, mozgatható oldalfalakkal, hátul funkciójukat és anyagukat hangsúlyozó vaslépcsők, kihívóan a nézőkkel szemben felsorakoztatott reflektorok. Nincs sejtelmes- ség, nincsenek a lovagkort idéző díszletek. Szőke elhajítja a látványos, korhoz kötött külsőségek mankóit, hogy az 1806-ban írt dráma — felfogása szerint — ma is időszerű, általános érvényű mondandójára terelhesse a figyelmet, minden szó kifényesedhessen a szürke környezetben. A rágógumi, a pisztolydurrogás, a sziréna brutálisan harsogja az aktualitást. A Katona József Színház Heilbronni Katicájában gyakran még áttételes jelzés sem utal a valóságos, a Kleist által meghatározott helyszínekre. Nincs föld alatti barlang, lovagvár és császári palota, remetelak, égő, majd a nyílt színen összeroskadó kastély, félelmetes erdőrengeteg, napsütötte tisztás, zúgó patak, zivataros éjszaka. Mi történik ezen a réteges, lecsupaszított színpadon a rendező által komponált (indokolatlannak érzett) előjáték után? Vészbírósági tárgyaláson bebizonyosodik, hogy Friedeborn Ti- bold fegyverkovács tizenöt esztendős lányát „csupán” a természet mindennapos csodája, a szerelem készteti Vihar Friderik bódult követésére; tébolygásra. Aligha a több szálon futó, égi és földi hatalmakat mozgató. • Sugár grófja (Tolnai Miklós) a vészbíróság előtt. 9 A két szénégető (Lengyel János és Torma István) és Miksa várgróf (Farády István). getni mindent, ami megren- ditőt a szoaoftlság kínál...” (Tóth Sándor felvételei) vadromantikus mese kedvéért foglalkozott a rendező a századunkban elvétve játszott drámával. Kleist „borzalmasan nagyszerű” műveit sokan előadhatat- lannak tartják, s a Kätchen von Heilbronn középkori krimit is a bunyó, a végsőkig fokozott veszélyhelyzetek izgalma, a már- már őrültségnek tűnő szerelem diadala tartotta színpadon. Szőke Istvánt a lány realitásokra fity- tyet hányó, fehéren izzó szereltbe gyűrűzte eL Az elkötelezettség, a ragaszkodás izgatta Hris- tic: Savonarola és barátai című tézisdrámájában is. Ott a szerzetes barátai vallanak színt egy ember, egy ügy bukásának pillanataiban. Katica házasságával az önzetlenség, a tiszta érzelem győzedelmeskedik a kiismerhetetlen, titkait rejtő világban. A fegyverkovács lányát ütemesen éljenző szereplők azt fejezik ki, hogy sikerét jelképnek, biztatásnak is tekinthetjük Az előadás a színpadképhez hasonlóan több síkú; több értelmű. Szőke István felnagyítja Kunigunda személyét. A kecskeméti tolmácsolás átrendezi a dráma erővonalait. Eddig általában a gróf emberfölötti vonzásával, sugárzó férfiasságával magyarázták Katica szelíd őrületét. Így vélekedik — többek között — a tíz esztendeje kiadott Színházi Kalauz és Otto Mann professzor, a híres nyugatnémet irodalomtörténész. Két ellentétes pólus között ingadozik Sugár grófja. Katica a romlatlan természetet képviseli. Úgy cselekszik, ahogyan nyiladozó ösztönei diktálják, az érzelmek csillagjárását követi. Fénylő céljaira függesztve szemeit észre sem veszi környezete álnokságát, kisszerűségét. piszkosságait. Kunigunda a társadalmi érvényesülést, a kényelmes életet, a szerzést tekinti életcélnak. Onös érdekeiért semmitől sem, riad . vissza, elidegenedik a természettől, hiányzó bájait fél Európából származó testrészekkel pótolja. A divatos plasztikai műtétekre, a vendéghajra, a műkeblekre, műszempillákra gondolva félelmetesnek, aggasztónak tűnik Kleist látomása a mozaikemberről. A Kánt eszméin nevelkedett, a múltba vágyó, a haladás gondolatától irtózó porosz-junker drámaíró azonban eltúlozza a civilizáció veszélyeit, a technika ártalmait, az emberi környezetet fenyegeíS veszélyt és ezt teszi — nyilván a sokkolás, a védekező ingerek erősítésére — a rendező is, amikor a mértani formákkal tagolt színpadról eltávolított mindent, ami a természetes vegetációra valóságosan is utal. A fát- lan, virágtalan, színtelen pódiumra csak akkor hoznak be stilizált dísznövényeket, amikor frigyre lép a két szerelmes. A csatát vesztett Kunigunda érkezésével egyidejűleg színpadra állított mobilok, csupa fém, mesterséges szerkezetek mellett elsápadnak a virágok. Az örvendező sokaságból a lakodalomból távozó rejtélyes hölgy nem adja föl immár az emberi nem legyűréséért ví- ■ vott küzdelmet „Ezt a gyaláza• Kunigunda (Pécsi Ildikó) és Belén grófnő (Moj- ses Mária). • Katica próbatétele (Ssafcács Euter és Tolnai Miklós). tot megbosszulom rajtatok” — fogadkozik és jelképesen megindítja bosszúja eszközeit, a mo- bilokat. Miért fogadta a közönség a vártnál hűvösebben a nagyigényű és a színház vállalkozó kedvét dicsérő, átgondolt előadást? Miért maradt el a Savonarola bemutatásakor tapasztalt, elragadtatott siker? Bonyolult kérdés, különösen, ha a színészi remekléseket is számításba vesz- szük. Tolnai Miklósnak van hangja a gyöngyöző lírához, a férfias fájdalomhoz, hitelesen érzékelteti a szív és ész parancsai között vergődő lovag kétségeit. Szakács Eszter maradéktalanul feledtetni tudta, hogy alkatilag ő tulajdonképpen nem Heilbronni Katica: érettebb, asszonyosabb. Feledhetetlen pillanatokkal ajándékozta meg visszafogott játékával a nézőket. Kleistnél és — úgy látszik — Szőke Istvánnál minden lehetséges. Így került (egyesek szerint vitathatóan) a darabba a pantomim császár figurája: Major Pál eddigi legjobb alakítása. Pécsi Ildikó Kunigundája egyszerre volt reális és irreális lény, tündöklőén szép és feneketlenül gonosz, társasági úrinő és ártó indulatok hordozója. Valamennyi színész teljesítménye közvetve azt bizonyította, hogy a rendező művészete nem a parancsolás, hanem a sugalmazás művészete, átvették, elfogadták, kitűnően szolgálták Szőke István koncepcióját. Külön is feljegyeztük Koós Olga, Lengyel János (két különböző figurát ábrázolt, hitelesen), Farády István és úri István nevét. Kisebb-nagyobb szerepeikben a többiek is helytálltak. A kecskeméti színház szinte a lehetetlent kísértette a bemutatóval. „Kleist drámái olyan tömören 1 ény egszerűek, hogy a közönség sem akkor, sem azóta nem tudja befogadni ezt a tömény anyagot a színpadon, atol az élet erősen felhígított oldatához szoktattak bennünket” — írta találóan Szerb Antal. A Szőke István által használt jelrendszerben tájékozatlan nézőknek még nehezebb volt teljes intenzitással valamennyi utalást értve követni a drámát. A fiatal rendező alapjában véve kitűnően ültette át a romantikus színművet általánosabb érvényű emberi viszonylatokba. Sajnos, olykorolykor engedett mutatós, ám a tartalomhoz nem illeszkedő formai ötletek csábításának. Főként a második részben éreztük, hogy a kleisti szöveg kilökött magából minden, a koncepciótól idegen stíluselemet. Keserű Ilona játéktere és jelmezei kitűnően szolgálták a rendező elképzeléseit. A Heilbronni Katica avagy a tűzpróba a színház nagy jelentőségű vállalkozása és a bizonytalanságai, gyengeségei ellenére fontos állomás egy tehetséges rendező munkásságában. Heltai Nándor
