Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-13 / 291. szám

1973. december 13. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT Üttörőolimpiai sakkdöntő Kunfehértón Jánoshalmi helytállás Véget ért az NB III. őszi fordulója. A Jánoshalmi Spartacus labdarúgói nem vallottak szégyent a délkeleti csoportban sem. Pedig rosszul kezdődött, s most a végén, mindössze 3 pont vá­lasztja el őket az első helyezettől. A járási-városi döntők után megyénk legjobb kisdobos és úttörősakkozói — a hagyomá­nyokhoz híven — ismét - Kun­fehértón a megyei sporttábor­ban találkoztak az úttörőolimpia megyei döntőjében. A hat járás, valamint Kecskemét legjobb út­törősakkozói nyolc fordulós svájci rendszert játszott. Izgal­mas küzdelemben dőlt el a he­lyezések sorsa, és az, hogy kik képviselik megyénket az orszá­gos döntőn. Az úttörőoldmpia megyei sakkdöntőjének végered­ménye : Kisdobos leányok: 1. Ferró Anikó (kiskőrösi járás). 2. Fodor Márta (kiskunhalasi járás), 3. Holló Irén (kecskeméti j árás). Kisdobos fiúk: 1. Magossy Bence (kkfházi járás), 2. Abrahám Csongor (bajai járás). 3. Hasziló Ferenc (kis­kőrösi járás). Üttörő leányok: 1. Bárkányi Mária (kiskunhalasi Járás), 2. Halácsi Eni­kő (kiskunhalasi járás), 3. Sztanyik Erika (kiskőrösi járás). Üttörő fiúk: l. Bartha Gábor (bajai járás), 2. Magony József (Kiskun­félegyháza), 3. Centgréí János (Kecs­kemét város). Csapatversenyben: Leányok: 1. Kis­kunhalas járás, 2. Kiskőrös járás, 3. Kecskemét járás. Fiúk: 1. Baja járás. 2. Kiskunfél­egyháza járás. 3. Kecskemét város. A sportszerű verseny helye­­zetjeinek az érmeket, oklevele­ket, valamint Kunfehértó köz­ségi tanácsának ajándékát Far­kas Ferenc, megyei testnevelési szakfelügyelő adta át. A jó ren­dezésért elismerés illeti dr. El­mer Vendelné testnevelési szak­­felügyelőt. Péter Ágnes A megyei II. osztály góllövői Nyári (Szamuely SE) vezet 23 góllal Északi csoport 17 gólos: Ágoston (He tény egy­háza). 16 gólos: Kratofill (Kis­kunfélegyházi Reménység). 11 gólos: Parádi I. (Lakitelek), Vaj­da (Dunapataj). 10 gólos: Farkas (Dunavecse), Simon - (Kiskunha­lasi MÁV), M. Tóth (Szánk), Kiss (Dunapataj). 9 gólos: Judák (Tabdi), Hegedűs (Kiskunfélegy­házi Vörös Csillag). 8 gólos: Bí­ró (Dunavecse), Pongrácz (Hel­vécia), Szél esi (Kerekegyháza), Kara II. (Solt). 7 gólos: Szűcs (Dunapataj), Sikár (Kkfházi Re­ménység), Gogolák (Kerekegy­háza), Rubányi (Lakitelek), Papp, Pityi (MFSC). 6 gólos: Zsákai (Helvécia), Szvetnyik (Kecel), Bimbó (Kméti MÁV), Kelemen (Kkfházi Reménység). 5 gólos: Zsibók (Dunapataj), Németh II. (Helvécia), Mezei II. (Kecel), Rádi, Németh (Kkfházi Á^örögi(Csillag), Parádi II. (Laki­­telek). Vasas, Ulacsik (MFSC), Obornyik, Vitek (Solt). 4 gólos: Szabó (Apostag), Ocskó (Duna­pataj), Kiss (Dunavecse), Kiss (Helvécia), Varga (Hetényegy­­háza), Kiss (Kecel), Perlaki (Kkhalasi Spartacus), Rózsa (Ke­rekegyháza), Kozma (MFSC), Vajda (Solt), Péter (Szánk). 3 gólos: Komáromi, Hernádi (Apostag), Csilik (Dunavecse), Ulmann (Hetényegyháza), Villá­nyi, Zsemberi (Kecel), Domokos (Kkhalasi MÁV), Krámer (Kis­kunhalasi Spartacus), Kosárka (MFSC), Pápai (Szánk), Digner, Vicián (Tabdi). 2 gólos: Szend­­rői (Apostag), Herczeg (Dunapa­taj), Balogh (Dunavecse), Tor­­nyi, Varga (Helvécia), Turcsik, Polgár (Kecel), Kállai. Tormási II., Bartha (Kecskeméti MÁV), Ézsi, Kiznics (Kkfházi Remény­ség), Bense (Kkfházi Vörös Csil­lag), Tóth, Fehér (Kkhalasi Spartacus), Benkő, Kulmann (Kerekegyháza), Fekete, Barta (Lakitelek), Ócskái, Nagy (MFSC), Hantos (Solt), Meggyes, Fekete (Szánk), Viganek (Tabdi). 1 gólos: Andrásj, II., Hunyadi, Gyurcsik (Apostag), Bibók, Ta­­ba, Páli, Sebők (Dunapataj), Bo­­hács, Toponári, Sebestyén, Né­meth (Dunavecse), Kovács (Hel­vécia), Fábián, Söröli, Sipka II., Kócsó (Hetényegyháza), Tanító, Bogdán (Kméti MÁV), Kurgyis, Horváth, Németh, Dóra (Kkfhá­zi Reménység), Tóth, Varga, Ko­vács, Térjék (Kkfházi Vörös Csillag), Németh, Gönczöl, Figu­ra, Gyurcsó (Kkhalasi Sparta­cus), Taskó, Szappanos I., Pó­lyák (Kerekegyháza), Lipanszki, Dokó, Sütő, Puskás (Lakitelek), Szabó, Rávai (MFSC), Peczur­­ka. Fehér, Nagy, Vígh, Németh (Solt), Nagy, Kurcsics, Fehér, Pettyes (Szánk), Jutacs, P. Ko­vács, Szilágyi, Merkvik (Tabdi). öngólos: Sipos (Helvécia), Ki­rály (Apostag), Németh I. (Hel­vécia), Lovász (Kkfházi Remény­ség), Zsibók (Dunapataj). Déli csoport 23 gólos: Nyári (Szamuely SE). 12 gólos: Szeitz (Császártöltés). 11 gólos: Kollár (Sükösd). 10 gólos: Kollár (Madaras), Tpth (Sükösd). 9 gólos: Horváth (Ki­nizsi SE), Gulyás (Madaras). 8 gólos: Mészáros (Bácsbokod), Jäger (Kiskunhalasi MÁV), Sze­­kulity (Csávoly). 7 gólos: Havasi (Bácsbokod), Török (Császártöl­tés), Csincsák (Kisszállás). 6 gó­los: Páncsics (Sükösd), Murányi (Madaras), Forrai (Gara), Mák (Katymár), Ispánovics (Katy­­már). Szabó (Kkhalasi MÁV). 5 gólos: Maruzsa (Sükösd), Puch (Szamuely SE), Lakner .(Császár­töltés), Juhász (Madaras), Ta­kács, Tényi (Gara), Tumbász (Katymár), Hanga (Bátya). 4 gó­los: Lógó (Sükösd), Nagyváradi (Mélykút), Keresztes (Katymár), Latinyák II. (Kunbaja), Haran­gozó (Bátya), Novák (Kisszállás). 3 gólos: Kovács (Mélykút), Ma­dár (Bácsbokod), Varga, Kör­­möczi, Szabó (Szamuely SE), Kormány (Madaras), Laskovics (Kkh. MÁV), Bende (Szakmár), Pálinkás (Kinizsi SE), Horváth (Kisszállás), Ördögh (Kunbaja). 2 gólos: Varga (Mélykút), Pál­mai. Márta, Dinnyés (Szamuely SE), Lei, Mentus (Császártöltés), Baranyi (Madaras), Baán (Katy­már), Kővári, Csizmadia, Káp­lár (Kkhalasi MÁV), Vargacz, Ferenc, Tóth (Szakmár), Domo­kos, Szabó (Kinizsi SE), Csetik II., Czobor, Putnik (Csávoly), Virágh, Tóbiás, Bundzsák (Kis­szállás), Latinyák I., Kránik, Gálfi (Kunbaja), Maros If., Ru­­zsinkó (Bátya). 1 gólos: Mák, Csordás, Cziráki, Páncsics, Sza­bó (Sükösd), Kárász, Rostás, Bé­­nyi, Valasics, Bagó, Molnár, Hor­váth (Mélykút), Merkler, Kollár, Viczkó, Tettinger II., Papp, Hársch (Bácsbokod), Kővári, Mórity (Szamuely SE), Lednicz­­ki, Jakubács, Györge (Császár­­töltés). Gyarmáti, Kalmár, Mar­kó, Bizik, Babos (Madaras), Bergmann, Krányosi, Aranyi, Tomasov, Zomborcsevics (Gara), Herceg, Tóth, Patarcsics, Mamu­­zsics I., Béri (Katymár), Tóth, Szabadi. (Kkhalasi MÁV), Be­­rente, Boroszina, Szalontai (Szakmár), Sáfrány, Kócsó (Ki­nizsi SE), Kormányosi, Kubatov, Tóth. Mádi (Csávoly), Botka, Kovács, Lipták. Zsebő, Matkó (Kisszállás), Malik, Komó.czki (Kunbaja). Tupsi (Bátya), ön­gólos: Maros (Bátya), Kormány (Madaras). A csapat az elmúlt idényben még a középcsoportban szere­pelt és Mrazek Tibor edző irá­nyításával bebizonyította, hogy nem véletlenül került be az NB III-ba. Egy sor jó képessé­gű budapesti csapatot hagy­tak maguk mögött. Az őszi for­duló elején új edző került a csapat élére. Zag József Kapos­várról jött a jánoshalmi álta­lános iskolába testnevelő ta­nárként. Vele beszélgettünk a jánoshalmi lebdarúgók őszi tel­jesítményéről. Ezt megelőzően azonban néhány rövid szóval Zag Józsefet szeretnénk bemu­tatni. Tudjuk kezdetben atlé­tikával foglalkozott és csak a főiskolán szerette meg a focit, ahol négy éven keresztül ját­szott a főiskola csapatában. Az iskola végeztével került Kapos­várra testnevelő tanárként, s a Kaposvári Kinizsi NB II. csa­patában rúgta a bőrt 6 éven ke­resztül a közép és bal hátvéd posztokon. A főiskolán edzői ok­levelet is szerzett és az edzői pályafutását 1967. telén kezdte meg NB II. és NB III-as csa­patoknál. Hogyan kezdte a munkát Já­noshalmán ? — Előbb az ifjúsági csapat ed­zőjének. Aztán Mrazek Tibor — az előző sikerek kovácsa — megbetegedett és kaptam meg az NB III-as csapat edzői fela­datát. Ez a csapat jól képzett játékosokból állt, akik ötletjá­tékot játszottak, és ezt néha rendkívül szellemesen, sziporká­­zóan. Ez a játékmód viszont né­ha kellemetlen csalódásokat is hozott. Az is igaz, hogy a kö­­zépcsoportoban a fővárosi csa­patokban bőven akadtak taktikai­lag képzettebb játékosok. A cél, számomra az volt, hogy ezt az egyébként jó csapatot, rendszerjátékra próbáljam átál­lítani, mind védelemben, mind pedig támadásban. A nehezebb feladatot az emberfogás megta­nulása jelentette. A kezdeti ne­hézségeinket az első mérkőzések eredményei is igazolták. Az el­ső három mérkőzésen, mindössze egy pontot sikerült szereznünk. Azután a játékosok fokozatosan megértették az új elképzelése­ket, azok lényegét, s a többi már, ha egy kis szerencsével párosul akár jobb eredményt is hozhatott volna. -Mi volt az őszi fordulóban a legemlékezetebb ? — A gyulai 6:2-es győzelem, amit — bár nem értékelünk túl, —, de önbizalmunkat nagymér­tékben növelte. Itt valósult meg a régi ötletjáték és a jelenlegi kemény rendszerjátéknak az egészséges keveréke. Es, amire nem emlékszik szí­vesen ? — Az első helyen álló Oros­házi Kinizsi elleni hosszabbítás utolsó percében elszenvedett ve­reség. Ez főleg azért, mert a fiúk jól és sportszerűen játszot­tak. A döntetlen igazságosabb lett volna. Valamit a játékosok fegyel­méről ?! — Sportszerűség tekintetében különösebb hiba nincsen. Utasí­tásaimat is igyekeznek végre­hajtani. Az értékelésemben az első Maráczi, második Fenyvesi III., harmadik Csemák kapus, bár a sorrend igen szoros, s a végefelé többi játékosom is fel­zárkózott az első három mögé. Mit kérnek a közönségtől? — Szurkolóink rendkívül lel­kesek, amit bizonyít az itthoni mérkőzések látogatottsága. Azt kérjük, hogy a különböző kísér­letekkel szemben — új fiatal já­tékos beállítása — nagyobb meg­értést tanúsítsanak. Gondoljanak arra, hogy az utánpótlás bizto­sítását is meg kellene oldani. Ha nem megy a csapatnak, akkor méb jobban kell a biztatás. — Cél a tavaszi fordulóban? — Szeretnénk megállni a he­lyünket a tavaszi fordulóban is. Az első hat közt szeretnénk vé­gezni. A tavaszi forduló nehe­zebbnek ígérkezik. Maráczi, a csapatkapitány például hivatalo­san bejelentette visszavonulási szándékát. Mi azonban szeret­nénk, ha továbbra is a csapat rendelkezésére állna, s úgy ére­­zük, hogy ezt a munkahelye, és a nagyközség vezetőinek támo­gatásával meg lehetne oldani. Szeretnénk még, ha a többi já­tékosaink személyi ügyeinek in­tézésében is nagyobb támogatást kapnánk. Igyekszünk, hogy megfelelő felkészülést biztosít­sunk játékosaink számára, akik minden tőlük telhetőt elkövet­nek, hogy sportszerű játékkal ki­érdemeljék a szurkplók, de az ellenfél elismerését is. Mi pedig, a sok száz lelkes szurkoló nevében is kívánunk jó felkészülést, majd sok sikert a kitűzött cél eléréséhez, amit ez lelkes csapat meg is érdemel. Lusztig József SAKK JÁTSZMÁK VERSENYEKRŐL Az országos női sakkbajnoki címért végig három versenyző volt nagy harcban: Ivánka, Porubszky és Verő­éi. A bajnoki cim eihódítása végül is utóbbinak sikerült. A következőkben éppen riválisa elleni győzelmét mu­tatjuk be: Verőcl Zsuzsa porubszky Mária Budapest, 1973. SZICÍLIAI VÉDELEM L e4 cS 2. Hf4 eS 3. d4 cd: 4. Hd4: a6 3L Hc3 Vc7 6. gS HfS 7. Fg2 Fe7 8. 0—0 0—0 9. g4! HcS 10. HcS: be: 11. gS He8 12. 14 d5 13. Fe3 Hd6 14. b3 Fb7 15. 15 Hbs 16. Hb5: eb: 17. le: le: 18. Vg4 VcS 19. Fh3 Fc8 20. BÍ8:t F18: ZL Bíl FcS 22. VÍ4 Fe3:t 23. Ve3: Fd7 24. VÍ2 g6 25. VÍ7f Kh8 26. Ve7 Vb6f 27. Khl Vd8 28. B17 Ve7: 29. Be7: Fc6 30. Bc7 Fe8 31. Fe6: de: 32. Fd5 Bd8 33. Fe4: Fd7 34. Kg2 Be8 35. KÍ3 Fg4t 36. K14 Fc8 37. h4 Fh3 38. h5 B18f 39. Kg3 FI5 40. FÍ5: g 1: 41. K14 és sötét íeladta. (1:0) Legiíjabb nemzetközi nagymeste­rünk, a legutóbbi kecskeméti verseny győztese Ribli Zoltán jól szerepel , nemzetközi szinten és a magyar baj- . nokságon is. Tőle mutatunk be egy jó teljesítményt: 'i Ribli Hennings (magyar) (N. D. K.) Lipcse. 1973. SZÉPSÉGDÍJAS JÁTSZMA 1. c4 Hf6 2. Hc3 e6 3. d4 d5 4!. Fg5 Fe7 5. e3 0—0 6. Bel Hbd7 7. HI3 a6 8. a4 c6 9. Fd3 h6 10. Fh4 de: 11. Fc4: b9 12. Fd3 b4 13. FI6: gl: 14. He4 15 15. Hg3 c5 16. e4 cd- 17. el: e5 18. Bc6 HÍ6 19. Vei Kh7 20. He5: Fb7 21. Bc7 Fg2: 22. Bgl Fd« MA: Csütörtökön délután fél 6-kor kezdődik Kalocsán a városi sakk­­bajnokság a Fegyveres Erők Klubjában. A versenyen 24 mun­kahely 88 sakkozója vesz részt. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója (Olasz mérkőzések rangadókkal) SraliSsS Az 1973.jáá kecskeméti városi teke csapatbajnokság végeredménye 1. K. MAV/B 2. KTE /B 3. K. Autójav. 4. K. Vasas/B 5. V. Meteor/B 6. K. MÁV nők 10 13625 38:1X> 16 10 12019 28:2« 10 10 11405 26:28 10 10 13007 28:2« 8 10 12608 25:29 0 5 6454 5:25 — A legjobbak PÁRIZS Az AFP francia hírügynökség összeállította 1973. legeredménye­sebb versenyzőinek európai rang­listáját: 1. Stewart (angol) autóver­senyző, 2. Ender (NDK) úszó, 3. Stecher (NDK) atléta, 4. Proli Moser (osztrák) síző, 5. Merck (belga) kerékpáros, 6. Cruyff (holland) labdarúgó, 7. Turiscseva (szovjet) tornász. 8. G. Thöni (olasz) síző, 9. Rod­­nyiina (szovjet) műkorcsolyázó, 10. Bedford (angol) atléta. Jó szereplés Plovdivban Plovdivban több napos verse­nyen szerepeltek magyar asztali­teniszezők és szép sikerekkel tértek haza. A férfi egyesben Tímár Ferenc szerezte meg az elsőséget Beleznay Mátyás előtt; a női párosban a Molnár—Ivás­­kó, a vegyespárosban a Beleznay —Molnár kettős, továbbá a férfi- és a női csapat második he­lyezést ért el. (MTI) A totó 30. heti, december 16-i szel­vényén továbbra is olasz A- és B-osz­­tályú mérkőzések szerepelnek. Az A-osztályban találjuk az érdekesebb, rangadó jellegű, háromesélyes össze­csapásokat. Mindjárt az első mérkő­zés a Bologna—Torino, vagy a máso­dik Fiorentina—Internazionale, és 'de 1 .-kell sorolni a Lazío-^Nappli mérkő­zést. melv rangadó a javából, igen .oh1éh.éz- liánná irtegjóátílnj. .Ja eredmé­nyét. De a többi találkozók, a Foggia —Genoa, ahol a két újonc egymás el­len küzd a pontokért, vagy az egyre lejjebb eső és még győzelem nélkül álló Lanerossi, aki a szintén gyengén szereplő Rómát látja vendégül, nehéz lesz eltalálni a mérkőzés eredményét. A B-osztályban is akadhat néhány váratlan eredmény, mivel a mezőny nagyon össze van torlódva és így az erőviszonyok igen kiegyensúlyozott­nak látszanak. Közülük megemlíte­nénk az éllovas Ascoli—Catania, va­lamint a varese—Brindisi rangadót. Tippjeink: 1. BOLOGNA—TORINO. Olasz A- osztály. A Bologna biztos győzelmet ért el az Inter ellen, s így a Torino ellen is esélyesebb. Tippünk: 1, x. 2. FIORENTINA—INTERNAZIONA­LE. Olasz A-osztály. Az inter, várat­lanul vereséget szenvedett az elmúlt héten és minden bizonnyal javítani szeretne a Fiorentina ellen, ami nem biztos, hogy sikerül nekik. Tippünk: x. 1. 3. FOGGIA—GENOA. Olasz A-osz­tály. A két újonc első A-osztályú mérkőzésén, az otthoni pályán játszó Foggia megszerezheti a két pontot, mellyel nagyot lépne előre a táblá­zaton. Tippünk: 1, x. 4. LANEROSSI VICENZA—ROMA. Olasz A-osztály. Mindkét együttes mérsékelten szerepelt eddig. Különö­sen meglepő ez a vendég Rómánál, mely valaha jobb napokat is megért. Tippünk: x, 1. 5. LAZIO—NAPOLI. Olasz A-osztály. Nagy küzdelem, jó együttesek talál­kozója. A veretlen Napoli megszorít­hatja a hazaiakat. Háromesélyes mér­kőzés, ahol a hazai pálya előnye el­döntheti a két pont sorsát. Tippünk: 1. x. 6. SAMPDORIA—CAGLIARI. Olasz A-osztály. Mindkét együttes mélyen formája alatt szerepelt eddig. A Cagliari még nem nyert mérkőzést, viszont már van két veresége. A pont­jait döntetlen mérkőzésekkel szerez­te. Pontosztozkodás várható. Tippünk: x, 1. 7. ASCOLI—CATANIA. Olasz B-osz­­tály. A hazaiak vezetik a mezőnyt, míg a Catania, a középcsapatok közé tartozik. Nem hinnénk, hogy az As­coli ne tudná megszerezni a két pon­tot. Tippünk: 1. 8. AT A LAN TA— C A,T ANKARGü Owtr, ' B-osztály. Valaha mindkét együttes jobban is szerepelt már. Az idei baj­nokságban nem szerencsésen rajtol­tak, melyet igazol a táblázaton elfog­lalt helyük Is. Tippünk; 1. x. 9. ARELLINO—COMO. Olasz B-osz­­tály. A bajnokságban mind a két együttes jól áll. Az élcsoport tagjai. A hazai pálya előnye sokat segíthet a két pont megszerzésében, ha sike­rül kihasználni. Tippünk: 1, x. 10. AS. REGGINA—PALERMO. Olasz B-osztály. Közel egyenlő erők, ahol még a pontszám is egyenlő. Az ott­honi környezetben játszó Reggina, ha győz előbbre léphet. Tippünk: 1, x. 11. TARANTO—NO VARA. Olasz B-osztály. A két együttes közül, je­lenleg a vendégek állnak jobban a tabellán. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a győzelem megszerzéséhez, mivel a Taranto is szeretne feljebb kerülni a táblázaton. Tippünk: x. 1. 12. TERNANA—BRESCIA, Olasz B- osztály. Jól szerepel mind a két együttes és az élmezőny -tagjai. Nagy küzdelemre van kilátás a két csapat között, ahol a hazaiak megszerezhetik a győzelmet, mellyel megerősíthetik előkelő helyüket a tabellán. Tippünk: 1, x. 13. VARESE—BRINDISI. Olasz B- osztály. Egy pont a különbség a két csapat között, és amelyik győz to­vábbra is tagja marad az élmezőny­nek. Ügv érezzük, hogy döntetlen eredmény a legvalószínűbb, mivel a hazai pálya nem mindig látszik előny­nek Ilyen fontos mérkőzéseken. Tippünk: x. 1. +1 mérkőzés: 14. " PERUGIA—REGGIANA. Olasz B-osztály. Nem szerepelnek jól az idei bajnokságban. A kieső helyen tanyáznak, amin még lehet javítani, mert csak a tizenegyedik forduló zaj­lott le eddig. A hazai pálya előnye miatt a Perugia látszik esélyesebb­nek. Tippünk: 1. X. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. 1. D. L 23. Hh5 és sötét feladta, (1:0) A most folyó magyar bajnokságban elég mérsékelt teljesítményt nyújt Bi­­lek nagymester. Az élmezőnybe tar­tozó Faragó me«*er ellen azonban jő játszmában nyert: Bílek Faragó Budapest, 1973. RÉTT-M^g NYITÁS 1. c4 Hf6 2. g3 e6 3. Hf3 d5 4. Fg2 Fe7 5. 0—0 0—0 6. b3 b6 7. Fb2 Fb7 8. d3 c5 9. e3Hbd7 10. Ve2 a6 1L Hc3 Vc7 12. Bacl Fc6 13. Bfdl b5 14. cd: ed: 15. e4 BfeS 16. e5 d4 17. ef: de: 18. fe: eb: 19. Vl>2: Vd6 20. d4 Ve7. 21. de: Hc5: 22. Vc3 Ff3: 23. Ff3: He4 24. Vc7 Ba7 25. Vf4 HgS 26. Fg2 h6 27. h4 He6 28. Ve3 Bc7 29. Fd5 Bel: 30. Bel: Vd6 31. Vfí Bd8 32. Bdl Ve5 33. Kg2 Kh8 ta. (1:0) FEJTÖRŐ: A XIII. sz. feladványunk helyes megfejtése Hh5! XII/2. sz. feladványunk: Világos indul és két lépésben mat­tot ad. I A megfejtéseket kérjük legkésőbb 1973. december 18-ig beküldeni a kö- j vetkező címre: Gímes György, 6001. Kecskemét, Pf.: 132. Gímes György MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.00: 9.05 14.30 14.35: 17.18 17.25 17.40 17.45 18.15 19.05 19.15 Énekeljünk együtt! : Környezetismeret. (Alt. isk. 2. oszt.) : Énekeljünk együtt! (Ism.) Környezetismeret. (Ism.) : Hírek. : A természetbarát. : Reklámmüsor. : Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. : Megmérettünk és nehéz­nek találtattunk. (VI.) be­fejező rész. : Reklámműsor. : Esti mese. 19.30: TV-Hiradö. 20.00: Az árnyak délben tűnnek el. (Színes!) Magyarul be­szélő szovjet tévéfllm 21.10: Színházi album. 22.20: TV-Hiradó — 2. kiadás. 2. MŰSOR 20.00: Korok, versek. (III.) Vö­rösmarty: A merengöhöz. 20.50: TV-Hiradó — 1. kiadás. 21.20: Reklámműsor. 21.25: Magasiskola. (Színes!) Magyar film. (16 éven felülieknek!) KOSSUTH 8.20: Mozart: F-dúr szonáta. 8.40: Mezők, falvak éneke. 9.00: Történelmi pantheon. 9.25: A víg özvegy. 10.05—10.30: Iskolarádió. 10.30: Népszerű szimfonikus zene, 11.14: „Üdvözlet az olvasónak...” 12.20: KI nyer ma? 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Brjuszov születésének 100. évfordulóján. 14.20: Mihály András: Három darab régi stílusban. 14.45: Fúvósesztrád. 15.10: zengjen dalunk! 15.45: Népszerű filmdalok. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Hány Igazgató jutott nyolc falunak. 16.25: János vitéz. 17.05: Bemutatjuk kórust elvéte­leinket. 17.17: Az utolsó lehetőség. 17.43: Az év legjobb tánczenei felvételei. IV. rész. 18.33: Munkásstúdiő. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Nótaest. 20.03: Modern görög tragédia. 21.00: Sebestyén Agl és az Unió együttes felvételeiből. 21.14: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A hangversenyközvetités folytatása. 22.53: Ha hangom meghalna a Földön. 23.13: Tánczene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI 8.05: örökzöld dallamok. 8.40: Beszélgessünk zenéről. 9.03: Dvorzsák: VII. szimfónia. 9.40: Gyorsabban, egyszerűbben. 10.00— 12.00: A zene hullám­hosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 12.00: Lakatos Vince népi zene­kara jászik. 12.20: Tancredi Pasero és Chon­­cita Supervia énekel. 13.03: Győri stúdiónk Jelentke­zik. 13.20: Kórusok, bangszerszólók. 14.00— 18.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig... 18.10: Kémek — ügynökök — katonák. 1. rész. 18.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.58: Holnap közvetítjük... 19.24: Az emberibb világért. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek. (Ism.) 20.28: Közvetítés a Békés megyei Jókai Színházból. 22.35: Népdalok. 23.15: Operafinálék. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Bemutatjuk új Supraphon­­lemezünket. 19.37: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Közben: kb. 20.25: Irodalmi műsor, kb. 21.30: A Dutch Swing Col­lege Band játszik. 21.55: Arabella. 22.41: Kamarazene. A világ sportja FRANKFURT A DP A jelentése szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség terminusnehéz­ség miatt lemondta az 1974. április 16-ra tervezett B-válogatottak talál­kozóját. MÜNCHEN Az Angelika és Ériek Buck nyugat­német Európa-bajnok jégtáncos pár profiszerződést írt alá a Deutsches Etstheaterhez. SANTOS Az AFP jelentése szerint pisztolyból lövéseket adtak le Pelé házára. Több golyó a felső emeleti szobán hatolt keresztül, 'különösebb kárt nem oko­zott. Pelé nem tartózkodott otthon, s feleségének az ijedtségen kivül egyéb baja nem történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom