Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-01 / 281. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. december 1. Biztonságban tizenkilencezer mázsa alma PÁRTSZERVEZÉS—PÁRTIRÁNYlTÁS Alkonyodott, s a nap korong­ja elbújt a látóhatár mögé. Gyu- ricza Sándorné, Fuszenecker Já- nosné, Bránya István és társai azonban változatlan szorgalom­mal hordták a gyümölcsös ládá­kat a szállító járműre. Amikor abbahagyták a rakodást, egészen beesteledett. A jól végzett mun­ka tudatában térhettek haza va­lamennyien. Megmentették az értékes gyümölcsöt a fagytól, az időjárás viszontagságaitól. A 19 ezer mázsa alma, amelyik a Kis­kőrösi Állami Gazdaság tabdi területében termett, azóta a téli tárolóban várja az osztályozást, majd az értékesítést. A korán beköszöntött fagy mi­att, a szőlőt kellett előbb bizton­ságba helyezni. A korábban le­szüretelt téli almának az ültet­vény mellett ideiglenes tárolót készítettek a kerület dolgozói. Az egymásra halmozott almás ládákat körül rakták szigetelő anyaggal, letakarták ponyvával, így a termés minden károsodás nélkül átvészelte azt az időt, amíg a kerület dolgozói hozzá­foghattak az elszállításához. A gazdaság ezermesterei egy­szerű, de erre a célra kiválóan alkalmas szállítóeszközt szer­kesztettek. Egy másfél ujjnyi vastag vaslemezt akasztottak a traktor mögé, amit az erőgép a homóktalajon, könnyűszerrel el­vontat, akár a lófogat a szánt a havon. K. A. Nőmunka- párt munka Az év végi beszámoló taggyűléseken az alapszervezeti párt­vezetőségek a nőpolitikái munka tapasztalatait is összegezik. Van miről szólni, hiszen az eltelt három és fél esztendő óta sok minden történt a nők élet- és munkakörülményeinek javí­tásáért, nagyobb társadalmi megbecsülésükért, közéleti szere­pük fokozásáért. Valójában alig akad az országban olyan mun­kahely, ahol ne tettek volna valamit elsősorban az alacsony keresetű, a nagycsaládos és a gyermekeiket egyedül nevelő anyák gondjainak enyhítéséért, a munkahelyi feltételek javí­tásáért, a családok ellátásával összefüggő problémák könnyí­téséért (hűtőszekrények beállítása a műhelyekben, bevásárlás megszervezése, vacsora hazahordása az üzemből stb.), a lányok és asszonyok politikai neveléséért. • Az ideigle­nes tárolóból a rakodó lapra gyűjtik a ter­mést a tabdi területben dol­gozó lányok, asszonyok. • Pintér Já­nos, Nagy Ist­ván és a többi­ek is segítenek. (Tóth Sándor felvételei) Tanreaktor a környezetvédelemért Diófa-nemesítés A Budapesti Műszaki Egve- tem tanreakto­rában 5 egye­tem 18 tanszé­kének diákjai szerezhetik meg a magfizi­kai ismeretek, hez szükséges gyakorlatukat. Az egyetemi reaktor az ok­tatási és tudo­mányos felada­tokon kivül. bekapcsolódott a környezetvé­delmi kutató­munkába is; a felszíni vizek szennyezettsé­gét és az élő­vízi halak szer­vezetének hi­ganytartalmát mérik az akti­vációs analiti­kai módszerrel. Képünkön: Sugárvédelmi műszer hitelesítése sugárforrásnál. (MTI Fotó — Kovács Sándor — KS) írók a bajai járásban A napokban Madarason, Bácsalmáson és Katymáron mutat­kozott be az olvasóknak Csernai Zoltán, Fekete Gyula és Kuczka Péter. Látogatásukat a falun ilyenkor kezdődő „téli olvasásidény”, vagy a téli könyvvásár nyitányának is tekint­hetnek, ha ezen a területen minden rendben lenne a bácskai végeken, megye- és országszerte. Az ország legnagyobb szövetke­zeti faiskolájával rendelkező rá- kóczifalvi Rákóczi Tsz-ben a dió­fa-nemesítésnek nincs hagyomá­nya, Bulgáriában viszont magas szintű a termelési kultúra, és ki­tűnő módszert alkalmaznak: a magról kelt csemetéket nemesí­tett fajtákkal oltják be. A Rá­kóczi Tsz a plovdivi mezőgazda- sági üzem tapasztalatait felhasz­nálva az idén már huszonötezer nemesített diófacsemetét nevel. Olyan fajtákat adnak a körter­mesztésbe, amelyek a hagyomá­nyos fajtáknál két-három évvel korábban termőre fordulnak, nagy hozamúak, és fajtaazonosak. Mindebben kiemelkedő szere­pük van a pártszervezeteknek, a nőmunka közvetlen pártirányítá­sának, annak i a körülménynek, hogy a párton belül minden szin­ten a választott testületek felelő­sek e munka irányításáért és el­lenőrzéséért. A szakszervezeteken kívül ma elsősorban a pártszer­vezetek azok, akik szót emelnek a nők sajátos helyzetének és gondjainak figyelembe vételéért, és igyekeznek napirenden tartani aktuális problémáikat. A K--. ponti Bizottság 1970 februári ha­tározatát követően az alapszerve­zetek feladattervekben fogalmaz­ták meg a helyi tennivalókat. Na­gyobb részük — jóllehet több-ke­vesebb sikerrel — határozottan törekszik e tervek megvalósításá­ra, s egyebek között a gazdasági vezetőket is beszámoltatják ilyen kérdésekről. Ügy tűnik tehát, hogy három és fél évvel a Központi Bizottság állásfoglalása után az alapszerve­zetekben dolgozó kommunisták is alapvetően megértették annak jelentőségét és mindjobban érzé­kelik, megtalálják ezzel kapcso­latos feladataikat. A nőpolitikái munka ma már nem kampány­szerű, hanem szerves része a pártmunkának. S ennek értéké­ből semmit sem von le. hogy több esztendő távlatából jobban felis­merhetők a párthatározat végre­hajtásában jelentkező gyengesé­gek is. Feltétlenül elgondolkoztató pél­dául, íjiogy a legnagyobb előrelé­pést az elmúlt időszakban a nők munkahelyi és szociális körülmé­nyeinek javításában könyvelhet­jük el. A gazdasági vezetők he­lyenként úgy vélik, ha bizonyos Egy üzemi „rejtély” nyomában Csernai Zoltán a 10—14 éves fi­atalok fantáziáját mozgatta meg az Atlantisz históriájával, a világ teteje titkaival és a pecázás mes­terfogásaival. Persze Fekete Gyu­la és Kuczka Péter is találkozott a gyerekekkel, s ők dedikálni va­lót is hoztak nekik. (Vagy inkább hoztak volna, ha lett volna ezek­től az íróktól valami a három község, sőt Baja és Kecskemét könyvesboltjaiban is.) Csernai Zoltán és Fekete Gyula ifjúsági írásait ismerik és kedve­lik a gyerekek, a Kuczka Péter szerkesztette fantasztikus soroza­tokat ügyancsak. A személyes ta­lálkozás mégis új színben tünteti fel az élet és irodalom kapcsola­tát, magukat a könyveket is (ha a könyvtárakban hozzájutnak a gyerekek). Fekete Gyula a tőle szokott színvonalon fejtegette a mai ma­gyar társadalom problémáit. Az elmúlt 16 esztendőben 700 ezerrel kevesebb magyar született, mint amennyinek kellett volna. Nem­sokára évente 40 ezer munkahely marad üresen. A társadalom — az orvostudomány fejlődésének hatására is — öregszik: egyre több tehetetlen öreget, nyugdíjast kell eltartaniok a javakorabeliek­nek. Tudnak-e erről a mai fiatalok és javakorabeliek? És érdeklik-e őket ezek a kérdések? A fiatalok felfogását Kuczka Péter ismertette. Nemrégiben fel­mérést végeztek a kamaszkorúak eszmény rendszeréről és arról, milyennek képzelik saját jövőjü­ket, milyen foglalkozást választa­nak majd. Az így kialakult kép aggasztó. A fiatalok mintegy ötven száza­léka a szolgáltató vagy a szóra­koztató iparban szeretne majd dolgozni, nem a szorosan vett ter­melésben. Az előadásokat követő beszél­getésben — Madarason ez este hattól éjfél után egyig tartott, a másik két községben szűkebbre volt szabva az idő — még szám­talan probléma terítékre került. Miért van válságban a tekintély a fiatalok előtt? Miért hiányzik sokakból a lelkesedés? Akik ott voltak a találkozón, mind azt mondták: nagyon meg­érte. izgalmas volt! De hát mind a három községben elég kevesen voltak ott — bár személyre szóló meghívókat is küldtek, vittek so­kaknak. Mind a három helyen hi­ányzott a mezőgazdasági értel­miség. (Érdekes volna megvizs­gálni, miért?) Madarason a peda­gógusok aránya volt a legjobb — persze itt sem eszményi —, de teljesen hiányoztak a fiatalok. Bácsalmáson fordítva: egyetlen pedagógus sem volt jelen, pedig ott gimnázium is van, ahol .,Az orvos halála” ajánlott olvasmány. Szép számmal voltak viszont ti­zenéves fiatalok. Katymáron is hiányoztak a pedagógusok, a fia­talok sem voltak sokan. — de he­lyettük érdeklődő felnőtt közön­séggel találkozhattak az írók Bognár András Kelebia. ez a kedves kis község csöndesen élte mindennapjait, mígnem hirtelen változást tapasz­taltunk. November eleje óta ugyanis egy varroda a Szegedi Ruhagyár leg­újabb, 4-es számú telepe kezdte meg működését a tanácsháza ud­varán levő épületben. Ide is be­kopogtattunk, akárcsak minden olyan helyre, amely foglalkozta­tási alkalmat nyújt a közelben élőknek. A furcsa viszont az, hogy itt a következőket hallottuk: „Nem készülhet fotó műszakköz­ben a dolgozó nőkről, ehhez a vállalati központ külön engedé­lye szükséges.” Pedig tényleg, nem akarunk elrabolni, vagy meg­szöktetni a munkából senkit sem. Az anyavállalatnál egyébként nem ragaszkodnak ilyen forma­ságokhoz. Takargatnivaló éppenséggel semmi sincs a kelebiai beruhá­zásban. Sőt, büszkék lehetünk rá, hogy újabb hetvenöt lány és asz- szony jutott kenyérkereseti lehe­tőséghez a lakóhelyén — a Szege­di Ruhagyár és a helyi tanács jóvoltából. így vélekednek a vállalat bácsalmási üzemében is, amelynek a vezetői segítő kezet nyújtanak az induláshoz. Január 1-ig még a betanulási idő tart. Most készülnek fel az újdonsült varrónők arra, hogy a következő évben 145 ezer iskola- és munka­köpenyt állítsanak össze és adja­nak át a kereskedelemnek, ami csaknem egytizedét teszi ki az anyavállalat ilyen jellegű cikkei­nek. A kelebiai. 4-es számú rész­leget is azért hozták létre, hogy ki tudják elégíteni a növekvő piaci keresletet. Ezzel szinte az iparfejlesztés alapkövét rakta le a községben a Szegedi Ruhagyár és közvetítő segítségével a bácsal­mási üzem. amely egyébként szintén a fiatal ipari létesítmé­nyek közé tartozik. Némileg egyszerűbb lett volna, ha minderről Kelebián győződ­hetünk meg. Ha a helybeliek nem csinálnak rejtélyt abból, ami a közvélemény elé kívánkozik. Halász — Pásztor szociális és bérintézkedésekre „bontották le” a párt és a kor­mány nőpolitikái határozatait, ez­zel alapjában eleget is tettek an­nak, amit várnak tőlük. Ezt a té­ves szemléletet csak erősíti, hogy a pártszervezetek már említett feladatterveinek középpontjában is ilyen — vagyis bér- és szociá­lis jellegű — intézkedések szere­pelnek. s ezek megoldására össz­pontosítják erejüket ők is. Nem az a baj persze, hogy ezekkel a semmiképpen sem lebecsülendő kérdésekkel foglalkoznak. Baj azonban, ha csak ezekkel foglal­koznak, s szem elől tévesztik a nőpolitikái határozatok komplex jellegét; mindenekelőtt azt, hogy e határozatok végrehajtása el­képzelhetetlen az egyidejűleg folytatott szívós, céltudatos tu­dat- és szemléletformáló tevé­kenység nélkül. Mi több. ez utób­bi tevékenység eredményessége nélkül voltaképpen a határozat látszólag „csak” gazdasági céljai sem valósulhatnak meg. Nem véletlen például az. hogy a női és férfidolgozók béregyen­lősége elvének olyan rendkívül lassan és nehezen lehet a gyakor­latban érvényt szerezni. Önmagá­ban itt semmiféle törvény é= ha­tározat nem vezet célra, Ténv, hogy az utóbbi években sok min­den történt ebben a vonatkozás­ban is. Felemelték a legalacso­nyabb női kereseteket, jobban fi­gyelembe vették az évi bérfej­lesztéseknél ezt a szempontot is, az idei központi béremeléseknél pedig sokhelyütt a férfiakénál nagyobb mértékben növelték a nők fizetését. De még ma is gya­kori : ha például két fiatal diplo­mást. egy nőt és egy férfit vesz­nek fel egyszerre ugyanannál a vállalatnál, szinte törvényszerű­en már a belépés pillanatában többet kap a férfi, mint a nő. Közismert az is, milyen csiga­tempóval jutnak előre a gazdasá­gi és az állami élet területén a rá­termett, felkészült, s a felelőssé­get is vállalni kész nők. Egy-esv megüresedő osztályvezetői poszt­ra — ha két egyenlő képességű pályázó, egy férfi és egy nő kö­zött lehet választani — a legrit­kábban nevezik ki a nőt. Ilyenkor kellene közbelépnie a maga sajátos politikai eszközei­vel a pártszervezetnek. Igaz, eh­hez a mainál még nagyobb átte­kintésre és tájékozottságra van szüksége példának okáért az üzem vagy intézmény vezetőinek elképzeléseiről. Örvendetes, hogy mind több vállalat káderfejlesz­tési terve tartalmazza az alap­szervezetek javaslatait is a ráter­mett nők vezetőkké képzésére- nevelésére. Követésre méltó pél­dával szolgál az a nagyüzem, ahol 25 nő részére kívánnak — az Országos Vezetőképző Intézet segítségével — vezetőképző tan­folyamot szervezni, akikből veze­tőket akarnak nevelni a vállalat számára. A jelöltek névsorának összeállításában a pártalapszer- vezetek is közreműködtek. Három és fél esztendő eltelte után célszerűnek látszik a párt- alapszervezetek figyelmét az ed­diginél jobban a tudatformáló te­vékenységre irányítani — még­pedig a férfiak és a nők vonat­kozásában egyaránt. Ez ma a nő­politikái határozatok következe­tesebb végrehajtásának — a bér­egyenlőség megteremtésének, a tehetséges nők bátrabb előlépte­tésének és vezető beosztásra való felkészítésének, de általában a társadalomban betöltött szerepük­höz méltó érvényesülésüknek — egyik legfőbb feltétele. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a nőpoliti­kái munka irányítása és ellenőr­zése az eddiginél is jobban a tes­tületek ügyévé, szívügyévé váljon. S hogy a határozat végrehajtásá­ban a kommunisták példája, a szavak és a tettek egysége bizo­nyítson mindenekelőtt. T. É. Veszendőbe ment fehérje IV. Van megoldás! I A kelebiai ruhaüzem frissen vakolt épülete. Belülről biztosan szebb lehet. A fehérjét előállítani — tö­megméretekben — csakis fehérjé­ből lehet. Az egészséges táplál­kozás, a gazdaságos hústermelés tehát kényszerítő körülményként szabja meg: ne pocsékoljuk el azt, amit már megtermeltünk. A párt, a kormány gazdaságpoliti­kája az életszínvonal további emelését tűzte ki célul, amelynek egyik alapvető feltétele a húsel­látás zökkenőmentessé tétele, a fehérjemennyiség növelése. A különböző, sertés-, marha-, ba­romfi-termelési, -tenyésztési prog­ramok nyilvánvalóan ennek a célnak a szolgálatában állnak. Ahhoz, hogy sertés-, marha- vagy baromfigyáraink tökéletesen, fo­lyamatosan működjenek, állati fe­hérjére van szükségünk, amely­nek jelentős részét ma még kül­földről szállítjuk be halliszt, hús­liszt és csontliszt formájában. Ezért a fehérjetartalmú anyago­kért — mondani sem kell — je­lentős összegeket fizetünk ki, ugyanakkor nálunk, mint a ko­rábbiakból kiderült, évente a me­gyében 50 ezer mázsa állati hul­ladék megy veszendőbe. E fehér­jeforrás kihasználhatatlansága 13,5 millió forint veszteséget okoz. Vizsgáljuk meg — érdemes —, milyen lehetőségek kínálkoznak e jelentős összeg, de még inkább a fehérje megmentésére. Kezdjük a kényszervágás sorsára jutott ál­latokkal. Ahhoz, hogy ezeket az állatokat közvetlen emberi fo­gyasztásra megmentsük, megfele­lően felszerelt vágóhidakra len­ne szükség. A megyében bizo­nyos körzetek kijelölésével mint­egy húsz vágóhíd képes lenne ellátni a kényszervágásra kerülő állatok húsának elkülönítését, hűtését. Ilyen módon nagy meny- nyiségű hús — még spekulatív számításokkal sem lehet konkrét számot mondani — áramlana a fogyasztókhoz, s nem kerülne a földbe. A vágóhidak korszerűsí­tésére mindössze — nem tévedés — 3—5 millió forint kellene. Lépjünk tovább. Az állatelhul­lás természetesen nem (akadá­lyozható meg, de a hulladék megsemmisítése igen. Ehhez ar­ra volna szükség, hogy amelyik község bekapcsolható az ÁTEV járataiba — s ez csak szállító- eszköz kérdése — ott hűtőkam­rát kellene készíteni, ha eddig még ilyen nincs. Az itt össze gyűjtött hulladékot, állati tete­meket nem hosszú idő múlva speciális járművekkel elszállít­hatnák. E tárolóterek korszerű,- egészségügyi szempontból is meg­felelő kialakítására kétmillió fo­rint elegendőnek bizonyulna. Nem vitás, erről már szóltunk az előb­biekben, az ÁTEV solti te.epének kapacitása képtelen megbirkózni a jelentkező nyersanyagmennyi­séggel. A telepnek sem szállító járműparkja, sem feldolgozó gép­sorai jelenleg nem elegendők a feladatok ellátására. A hozzáve­tőleges számítások azt mutatják, hogy a solti telep szállító és fel­dolgozó teljesítőképességét két és félszeresére kellene növelni. Eh­hez a bővítéshez pontos száma­datok nem állnak rendelkezésre, de ezt nyilván a megye saját anyagi eszközeiből képtelen len­ne finanszírozni. Mindezekből azonban kitűnik, hogy a fehér-je megmentésére van lehetőség, csu­pán eddig ezzel nem túlságosan sokat törődtünk. Egyetlen évben veszendőbe ment állati hulladék értékének feléből meg lehetne ol­dani a fent vázolt korszerűsíté­seket. Ez még mindig kevesebbe kerülne, függetlenül a millióktól, mint a fehérje megsemmisítése. Az élet megy tovább, egyre fejlődik, gazdagodik a megye ál­latállománya. A jelenlegi állapo­tot figyelembe véve, az évi emel­kedés mintegy tízszázalékos. Ez nemcsak a fogyasztásra kerülő húsnál igaz, de a hulladéknál, a jelenleg veszendőbe menő, a föld­be kerülő fehérjénél is. A megol­dás adott, nem túlságosan sok pénz kell hozzá. Miért ne men­tenénk meg tehát ezt az élet- fontosságú szerves vegyületet? Gémes Gábor (Vége.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom