Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-23 / 300. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1973. december 23. ÉLETÜNK MINŐSÉGE 9 A szocializmus a gazdaság* növekedésének társadalma, de a növekedés célja, hogy az egész társadalom szükségleteit egyré magasabb színvonalon elégíthessük ki. Miként tükröződik ez a nagy történelmi cél egyetlen esztendő adatsoraiban? Fogalmazzunk prózaibban: mennyi pénz került az idén pénztárcánkba és mit, mennyit vásároltunk belőle? > Nos, lássuk előbb a közös pénztárca — a lakossági pénzbevételek — tényeit. Januártól—októberig (eddig állnak rendelkezésre adatok) a Magyar Nemzeti Bank a lakosságnak pontosan 163 milliárd 827 millió forintot fizetett ki, s ez 9 százalékkal több, mint az előző év azonos tíz hónapjában. Ezen belül a munkabérek nyolc, a pénzbeni társadalmi juttatások 19 százalékkal gyarapodtak. Hadd vessük itt közbe — ez utóbbi számnál időzve valamelyest —, hogy az „élet minősége” természetesen nemcsak a boltok pultjainál alakítható, hiszen idei költségvetésünk 30 milliárdot irányzott elő az egészségügy és a kultúra fejlesztésére, ami közelebbről például azt jelenti, hogy amíg 1970- ben egy magyar állampolgárra átlagosan 790 forint egészségügyi kiadás jutott, az idén kereken 1000 forint... Igen, a közös pénztárca mindezt tartalmazza, még akkor is, ha e számok hatásait külön-külön és közvetlenül nem mindig érzékeljük. © Ám korántsem mellőzhetők természetesen a bolti helyzetkép adatai, a fogyasztás változásai — ez tehát; mire költöttük és költhettük a most záródó esztendőben forintjainkat? Nos, ezúttal is tíz hónap tükrében szemlélődve, a kiskereskedelem forgalma, az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal nőtt (íme a végösszeg: októberig 144 milliárd 341 millió forintot hagytunk a kiskereskedelmi pénztárakban). Érdekes ennek a tíz százaléknak a belső megoszlását is megfigyelni. Az élelmiszerek, élvezeti cikkek forgalma 9 százalékkal emelkedett, míg a korszerű életformát tükröző, úgynevezett „vegyes iparcikk” árucsoporté — s ide tartozik a tévé is, az autó is — 12 százalékkal. Viszonylag mérsékeltebb, hétszázalékos a ruházati és nyolcszázalékos a vendéglátóipari forgalom növekedése. Valamelyest árnyaltabbá színezi ezt az átlagszámokkal körvonalazott képet, ha — ezúttal az idei terv kalauzolásával — gyarapodásunk következő számsorait vesszük szemügyre: Ezer lakosra jut (db) Graboplast A Graboplast az ország egyetlen és Európaszerte ismert műbőrgyára nagy gondot fordít termékeinek fejlesztésére. Ember az íróasztal mögött 1972 1973 mosógép 166 169 hűtőszekrény 148 171 porszívó 122 133 tévé 200 212 autó 33 39 Az életkörülmények folyamatos változásáról tudósít kiadásaink egy sajátos csoportja: a szolgáltatásokra elköltött forintok jelzőrendszere. Nos, az idén — az előző évekhez képest — tartós fogyasztási cikkek javítására 18 százalékkal, textiltisztításra 15, lakáskarbantartásra 6,5, kereskedelmi szolgáltatásokra 13 százalékkal költünk többet. • Ismét cserélve vizsgálódási mikroszkópunk tárgylemezét: kiadásainkról, elköltött forintjainkról — a statisztika kalauzolásával — olyan tudósítást is közölhetünk, amely a szó pontos jelentésében a családi költségvetésekbe enged bepillantást. A Statisztikai Hivatal felkérésére háztartások ezreiben vezetik fillérre pontosan a bevételeket, kiadásokat, s ezekből csaknem matematikai megbízhatósággal vonhatók le országos következtetések. Nos, az ilyen módon megfigyelt munkás-alkalmazotti háztartások egy főre jutó havi átlagos kiadásaikból a harmadik negyedévben élelmiszerre, italra és dohányárura az összes kiadás 40,5 százalékát költötték, 11,7 százalék jutott ruházkodásra, 15,2 százalék lakbérre, fűtésre, világításra, építkezésre, 8,5 százalék háztartás- és lakásfelszerelésre, 6,5 százalék művelődésre, oktatásra, szórakozásra. Nem soroljuk fel a kiadások teljes listáját, csupán annyit jegyzünk meg: apró árnyalatokban itt is tükröződik az életkörülmények változása, Hiszen — például” — az első negyedévhez képest valamelyest nőttek a művelődési kiadások. • A számok-adatok — igaz — aligha vallhatnak a személyi, sőt a rétegen kén ti részletekről, pedig életünk éppenséggel ezeknek a részleteknek a síkján zajlik. A folyamat azonban mégis világosan kirajzolódik a boltokban elköltött forintjaink nyomán: ebben az esztendőben is gyarapodtunk, igen: tovább javult életünk minősége! f T. A. 'Saját tervezésű kosztüm ©Tavaszi kalapok, táskák. (MTI foto: Hadas János felvételei — KS) Egy törvény bölcsője Parányi gally a nagy életfán: család. <— Gallyak dús szövedéke, zendülő friss hajtások fonódnak össze egésszé, erőssé — társadalommá. Ha a gallyak között sok a sárguló, a félbetört hajtás — megégi az életfa. Társadalmunkban immár húsz esztendeje különleges rendeltetésű törvény őrködik a családok tagjainak jogain, s természtesen kötelességéin is. Családjogi törvény; kis szürke zsebkönyvi laikusnak talán nehézkesnek is tűnő nyelvezettel. Paragrafusgyűjtemény ; annak idején a szocialista szellemű törvények között az elsők közé sorolhatta a jogalkotás. Mostanság már arról szólunk sok fórumon szinte társadalmi méretű vitákban: megint csak tovább kell lépni. Űj, még korszerűbb családjogi törvényre van szükség, amely érzékenyen reagál a kor változásaira, az anyák helyzetére családban és társadalomban, az öreg szülők jogaira és sajátos gondjaira, s a legdrágább családi és társadalmi kincsre, a gyermek védelmére. Búvárkodom a javaslatok halmazában, amelyek — pedagógustól és művezetőtől, orvostól és szakmunkástól, szövőnőtől és mérnöknőtől, a legkülönbözőbb érzelmű és felfogású állampolgároktól — összegyűltek a társadalmi fórumokon. Törvénytervezetvázlatról vitáztak, ezt egészítették ki megvalósítható vagy — ez is természetes — ma még kivihetetlen javaslatokkal. Egy közös mindenütt. Az, hogy a társadalom ringatja a születendő új törvényünk „bölcsőjét”, gondolva a leendő házasokkal, gyakorló családapákkal, anyákkal, születendő vagy már a családban féltve őrzött gyerekkel. Szép és őszinte figyelemmel születik egy törvény, nevében is őrizve a családot. Ha később ez a törvényünk azt mondja majd: házasulandó fiatalok, győződjetek meg egymás egészségi állapotáról, keressétek fel házasság előtt az orvosi tanácsadó szolgálatot — nemcsak azért, mert kötelező lesz, hanem azért is, mert egyszer szülőkiesztek, s mai egészségiek.utódaitokban él tovább — a törvény a családért mondja mindezt. Ha arról szól, hogy a házasságkötés bejelentését kövesse 30 nap várakozási idő, megint a családért szól, a megfontolt, meleg érzelmű kötést segíti; Az elhirtelenkedett, esetleg röpke ismeretséget követő meggondolatlan szándékokat kívánja kiszűrni. Az anya jogokat mondhat magáénak. Akkor is — javasolja a törvény —, ha elszakadt a kötelék, elváltak a házas felek. Szabadon választhat: viseli-e a leánynevét, vagy él tovább volt férje nevén. A gyermeknek pedig, ha eltépődtek a házastársak közötti érzelmi szálak, nem kell anyagiakban károsodnia. A' tartásra kötelezett szülő nem önkényesen állapít meg tartásdíjat, hanem a pontos jövedelme alapján kell fizetnie. De lehetne itt sorolni akár százféle változást, a családjogot korszerűbbé, az élet változásaihoz rugalmasan alkalmazkodó törvénnyé tevő meditációkból, tervekből. Alakul, formálódik tehát közös beszélgetések érlelésében új törvényünk. Már a viták módszerében, szükségességében is tükröződik, milyen fontos a szocialista társadalomban, ezen belül is a jogalkotás folyamatában az, hogy ne csak szakemberek, hanem a családok „hozzáértői” — az apák és anyák gondolatai, véleménye nyomán szülessék meg az új törvény. Gyakori beszédtéma egyébként is a család. Tudósok, szociológusok kutatják a tudományos oknyamozás és következtetés módszereivel a változását érzékenységét a gazdasági-társadalmi mozgásokra. Hallunk arról, mily mértékben és mennyit vállalhat át a társadalom a családok terheiből; ma is sokat vállal, nyilvánvaló, hpgy ^jfolyain^t tovább alakul. A Jjagy isözös -pénztárcából a mainál is több jut a gyermeknevelésre — gondoljunk csak a kormány legutóbbi családpolitikai intézkedéseire. Amit viszont sosem kérdő jelez meg a szocialista társadalom: a családok, a társadalom e sejtjeinek sorsdöntőén fontos szerepe, pótolhatatlansága. A családok — az igazi, meleg otthonok — formálják, alakítják csecsemőkorától felnőtté válásig a gyermeket. Kölcsönzik pótolhatatlan — vagy más forrásból csak elképesztő áldozatok árán nyerhető — melegét, jellemformáló erejét, nevelő szerepét. Ha most új törvényt formál sokszáz, sokezer okos javaslat, a családokért van e munka. Azokért a családokért, amelyekben, a jövő Magyarországának új meg új generációi születnek, élnek és cseperednek fel a szeretet és gondoskodás légkörében. —i —t A portré az újságírót leginkább próbára tevő műfajok egyike. Ügy felvázolni valakinek a személyét. egyéniségét, emberi tulajdonságait. hogy mindenki ráismerjen. Emellett azonban nem elegendő a puszta ábrázolás, az élethűség, hanem — a jó festő módjára — egyéni színekkel, rejtett árnyalatokkal is törekedni kell a bemutatandó vonásainak gazdagítására. Bogár János, a megyei tanács bajai járási hivatalának a közelmúltban nyugdíjba vonult elnöke a leghálásabb portréalanyok közé tartozik. Mozgalmas élete, gazdag közéleti tevékenysége és emberi értékei egyaránt megkönnyítik a valósághű ábrázolást. Amikor betoppanunk hozzá a járási hivatalba, ahol nyugdíjaztatása után hónapokkal is még mindig hasznosítja magát, az írógép mellett találjuk, amelyben befűzve ott van egy megkezdett szövegrész. A szomszédos asztalkán közlönyök, hivatalos lapok. — Amíg „aktív” voltam, nagyon kevés időm jutott arra, hogy a szükséges tudnivalókat rendszeresen átböngésszem. Most pótolom a mulasztást, s a napi sajtótól a Tanácsok szinte minden sort elolvasok — mondja, jól ismert mosolyával. Magáról nem szívesen beszél, de mikor arrai kérem, szóljunk élete csaknem hat évtizedéről amely számára jót is rosszat is bőven nyújtott, me°adja magát sorsának. Bácsbokodon született, s a községhez azóta is eltéphetetlen szálakkal kötődik. Alkalmi mezőgazdasági munkákból élő szülei sorsa némiképp akkor fór'1 jobbra, amikor édesapja útőr lett. így kerülhetett gimnáziumba az egyszem fiú. Mindig állatorvos szeretett volna lenni, de , arra: már nem volt módjuk, hogy az egyetemet elvégezze. így lett szellemi ínségmunkás: három éven át havi 20 pengő „fizetésért” dolgozott a községházán. Jó m-’ T- kájának köszönhette, hogy csakhamar díjtalan jegyzőgyakornokká léptették elő: ezért 50 pengő „segély” járt havonta. Nemsokára jeles eredménnyel elvégzi a .jegyzőtanfolyamot, s különféle közigazgatási beosztásokban dolgozik egészen katonai bevonulásáig. Két éven át tartó hadifogság után 1947 nyarán tér haza. — Itthon felvételemet kértem az MKP-be. Elhatározásomhoz az ideológiai alapot a fogságban elvégzett szeminárium jelentette. Segédjegyző, vezetőjegyző, majd tanácstitkári az elkövetkező években. — „Matematikus titkárnak” Csúfoltak lakkoriban, mert mindennek utánaszámoltam, s az adatok birtokában logikus érvekkel huzakodtam elő. De aztán jött egy súlyos korszak, amikor mondvacsinált ürügyekkel felfüggesztettek, s hosszú évekre merőben más munkaterületre kerültem. Csak’- 56 nyarán rehabilitáltak. Visszahívják a közigazgatásba. Mint mondja, ekkor döbben rá végérvényesen, hogy a dolgozók ügyeinek-bajainak naponkénti intézése a neki elrendelt, szív sze-A z igazi ajándékot én mindig karácsonykor kaptam. Karácsony volt. amikor Apám hazatért a hadifogságból és Anyám a fekete ruhával együtt levetette magáról a szomorúságot. Pétert fenyővásárlás közben ismertem meg, s megint karácsony volt, amikor elhozta nekem a gyűrűket. Ditte az ünnep másnapján született, aztán négy évvel később karácsonykor kaptuk meg ezt a szép nagy lakást. Azóta most festettünk először. Kezdtük volna előbb is, de közbejöttek dolgok, melyekre nem számoltunk: november közepén Péter felkereste a szobafestőt, hogy visszakérje tőle az előleget, hanem a mester a szemébe nevetett és megmutatta új sztereorádióját, amit a mi pénzünkből vásárolt. Szerettük volna megvárni a tavaszt, de már nem bíztunk emberünkben. November vésén nekiláttunk hát és felfordítottuk a lakást. Ajtókat, ablakokat is festettünk — a padlót Péter felcsiszolta és újra eresztettük — a fürdőszobában csempét is kellett bontani. Iszonyú munka volt. Három hétig tartott, hiszen napközben mindketten dolgoztunk, s ha hívhattam volna segítséget, az ünnepekre már elkészültünk volna. Doboz a fenyőfa alatt De nem volt pénzünk. Dittének is csak úgy sikerült megvenni a babát, hogy eladtam egy ruhámat. így köszöntött ránk az ünnep első napja. Amíg Péter a padlót lakkozta, én feldíszítettem a karácsonyfái. Nagyon furcsán nézett ki a feldíszített fenyőfa a teljesen üres nagy szoba közepén. Odatettem a babát is, dobozostól. Kicsit félrenéztem. hogy Péter ne vegye észre rosszkedvemet. Nagyon fáradt voltam. És a fenyő alatt csak az az egyetlen egy doboz ... Bekapcsoltuk a villanygyertyákat, szóltam Dittének, átjött a másik szobából, szemeiben ott guggolt készenlétben az örömvárás. 'Megállt a karácsonyfa előtt. Kicsi, ördögpofácskája feketén villogott a sokszínű égők tarka fényében. Leguggolt, megtalálta a dobozt. Kibontotta, szelíden elmosódott. „Baba” — mondta minden öröm nélkül. De mosolygott. Karjára fektette, ringatni.kezdte a babát. „Szép, szőke baba” — csókoltam bele Ditte borzas fekete hajába, s már szaladtam is Péter után. a konyhában forró vízzel nekiestünk a festékcsenpes csempéknek. Ügy dolgoztunk fásultan, lélek nélkül, mint a robotgépek. Kimerült voltam, szinte a rosszullétig. Kis idő múlva furcsa érzésem támadt. Semmi neszt, mocorgást nem hallottam a szobából. Gyanúsan csendben volt1 a gyerek. Attól tartottam elaludt, úgy ruhástól, mielőtt megfürdettem volna. idegeimben ott vibrált a tehetelenség keserűsége, felsóhajtva félbehagytam a munkát, bementem a szobába. Ditte ott kuporgott a fenyőfa előtt, háttal az ajtónak. Hüppogve sírt. Csodálkozva leguggoltam mellé: „Hát te?” Pillanatra rémülten rámnézett, ijedtében elfelejtette a sírást. Aztán annál nagyobb erővel tört ki belőle a zokogás: „Csa-hahak e-hehezt a ba-ha-bát ka-haptam?!” Nem tudtam szóhoz jutni. A szőke baba ott feküdt a sarokban, messzi a fenyőtől, ahová Ditte dobta. Fáradt voltam. Fásult. S ez a furcsa valami — fájdalom? — méginkább elgyengített, lábaim reszkettek, meg a hangom is, míg az indulatos szavakkal megütöttem Dittét: ..Ha nem tudsz örülni neki, akkor még ezt sem kaptad”. Felvettem és az egyik szekrénybe elzártam a szőke babát. A váratlan fordulattól a gyerek elnémult. Kerekre nyílt, rémült szemeivel, némán figyelte ítéletvégrehajtó mozdulataimat, aztán, hogy már az ajtót is becsuktam magam után. epvedül maradt az üres és hideg, nagy szobában, ahol csak egy felcicomázott kicsi fenyőfa állt, a villanygyertyák fénye sem melegített ... Még hallottam, hogy felordít, kétségbeesett sivalkodása úgy érte tarkómat, mint áramütés. Kibotorkáltam a konyhába, szóltam Péternek menjen be a gyerekhez, én meg a maradék kis erőmet összeszedve kerestem magamnak egy üres fekhelyet az össze-viszszadobált bútorok, holmik között. Ügy ruhástól elnyúltam a heverőn, csak a papucsomat rúgtam le, míg felhúztam lábamat. Fejemet párnák közé fúrtam, hoffv ne halljam a másik szobából Ditte jajveszékelését. Péter csitigató, becéző szavait. S míg a torkomat szorongató sírással küszködtem, az erőszakosan lecsukódó szemhéjaim mögött, valahol a szarurinti tevékenység. Csakhamar bizonyítani is alkalma lesz. amikor az ellenforradalom napjaiban példásan helytáll. — A rákövetkező tavasszal hazahívtak a szülőfalumba titkárnak. Szép, harcos idők voltak. Fejest ugrottunk a községfejlesztésbe, szépítettük, korszerűsítettük a falut. Sokl lelkes társadalmi munkás segített. Elsőnek építettünk a megyében hidroglóbuszt, és amikor mások csak elkezdték, mi lényegében már pontot is tettünk a főbb feladatok után. Egy évtizeddel ezelőtt a járás tartott igényt munkakészségére, tudására. A járási hivatalok megalakulásakor pedig elnyeri a bajai hivatal elnöki tisztségét. Ez év áprilisában, egészségi állapotára tekintettel, nyugdíjazták. Ennek ellenére heti 12 órát — legalábbis papíron csak ennyit! — ma is dolgozik. A vezetők jobbkeze, hiszen amit Bogár János intéz, annyi, mintha saját maguk tennék. Bíznak benne, s ez büszkévé és boldoggá teszi. Be kell vallanunk: beszélgetésünknek csupán a kisebbik része szorítkozott az életpálya summázására. Mert) a nyugdíjas elnök rendre visszatért az államigazgatás elméleti és gyakorlati tennivalóinak a taglalásához, a fejlődés és a feladatok párhuzamba állításához. — Ami a fejlesztési koncepciókat illeti, járásunk már Gajdócsi elvtárs idejében úttörő volt. Mi dolgoztuk ki hét változatban a hivatalok alapmodelljét is. Bizonyos óvatos kezdeti elképzelésekkel szemben egyébként az idő azóta a mi „nagyvonalúságunkat” igazolta... Lelkesen szól a hivatalok szerepéről. a szakmai képzésről, a tanácsi dolgozók bérrendezéséről, s még megannyi, a szívéhez köíOelálló témáról. Aztán, mintegy útmutatásként a szakmában ifjabbaknak. fogalmazza meg kérdéseink nyomán mintegy az ABC- jét áz államigazgatási munkának. — Melyek a jó vezető erényei, legfőbb tulajdonságai? — Politikai szilárdság, szakmai felkészültség. Főként pedig egvegy község élén: hely- és emberismeret. És persze vezetői rátermettség. tárgyilagos, elfogulatlan döntés mindenkor. — A munka nehézségei?.., — Mérhetetlen türelem, jó idegállapot és határozottság az előfeltétele, hogy gyakran bonyolult ügyekben tárgyalni, intézkedni tudjunk. A jó tanácsi szakember politikus és pedagógus, pszichológus és barát egy személyben. — ...s a szépségei ? — Az a legjobb ertelembe '—tt „sikerélmény”. amikor érzem, hogy önzetlenül használhattam nem éppen magamnak, hanem a köz, a lakosság javára. Az a tudat, hogy nincs haragosom, hogy akik az utcán derűs arccal rámköszönnek. valamennyien becsülnek. Mi tagadás, a munkás négy évtized alatt nem egv méltatlanság ért; sok viszontagsággal terhes, nem fényes, látványos pálya a miénk. De az. hogy segíthettem. szolgálhattam a néoet. nr>'doskodhattam az emberekről, mindeddig és ezután is kárpótol maid a nehéz napokért, évekért, s valami máshoz hasonlíthatatlan jó érzéssel tölt el.. , Jóba Tibor hártya közelében leperegtek a régi szép-meleg karácsonyok emlékei ... Ott maradtam a heverőn, kimerült álomba sírtam magam, s nem tudom, meddig aludhattam, azt sem. hogy álmodtam-e valamit. Arra ébredtem ho~-’ fn^m, s az eszmélés első pillanatában ráéreztem a nehéz lelkiismeretre, már nagyon bántott, hogy úgy elhagytam magam, nem kellett volna Dittét olyan durván megbüntetni. Azon gondolkodtam, hogyan kellene kibékülni vele, hogy szülői tekintélyemen se essen csorba, de érezze is, hogy nem haragszom. Míg töprengtem magamban, furcsa érzésem támadt: mintha nézne valaki. Óvatosan, szürke, húzott szemekkel kilestem: Ditte ült velem szemben, ölében a szőke baba, szótlanul ringatta, babusgatta, majd meg felkapta fejét és engem figyelt. Aztán egyszer csak felállt, a babát gyengéden lerakta egy székre, odament a megvetett kis ágyához; küszködve kirángatta, majd nyalábjába fogva takaróját, elindult felém. Rámterítette, gondos féltő kezekkel a vállamra igazította egyszál-takaróját. Karácson-”- volt, karácsony volt megint. Almási Márta
