Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-20 / 297. szám
1973. december 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Könyvtár az előszobában Szűk előszoba, háromszor kétméteres. Kis asztal, rajta nyilvántartási könyv, dobozokban olvasólapok. Körül felmagasodó polcok, megrakva könyvekkel. Egy szék az asztal mellett. Kölcsönösen udvariasak vagyunk a könyvtárossal, Szabó Árpádnéval: állva beszélgetünk. lünk. S évente két alkalommal nagyobb mennyiséget. — Kik a fiókkönyvtár olvasói ? — Fele felnőtt — köztük sok nyugdíjas —, a másik fele fiatal, főként diák. Sokan kezdettől ide járnak. Számok Széchenyiváros, új lakónegyed. Az 1. számú ház — vagy ahogy arrafelé nevezik, az első piros ház — egyik földszinti lakásának előszobájában kapott helyet ez a fiókkönyvtár, 1969-ben. Az első évben kétszázhúsz olvasója iratkozott be; ma már ez a szám megközelíti a négyszázat. Hatezer, majd hétezer könyvet kölcsönöztek évente. Jelenleg tízezernél tartanak. Hetenként háromszor lehet kölcsönözni, délután háromtól este hétig. Volt rá eset, hogy egy nap harminchét olvasó csengetett be. Ha hárman, négyen jönnek egyszerre, mozdulni sem lehet. Könyvek — Milyen könyveket keresnek leginkább? — Történelmi és háborús regényeket, útleírásokat, életrajzokat. És persze krimit. Ebből sosincs elég. Regényeket is, inkább a mai írók műveit. Sokan kérik Berkesit, Szilvásit, Fehér Klárát. És Jókai, Balzac. Moravia is keresettek. — Láttam az előbb, amikor olyan könyvet kértek, ami nem volt meg, felírta. Miért? — Beszerzőm a megyei könyvtárból. Bárki kér valamit, amit azonnal nem adhatok oda, onnan hozom ki részére. Mindenki megkapja, amit szeretne elolvasni. Volt rá eset, hogy egyik olvasónk, aki esti egyetemre jár, harmincnégy könyvet vitt ki, persze nem egyszerre. A Barneválba egy vetélkedőhöz kértek több kötetet. Az előbb égy gimnazista lány a francia irodalom kétkötetes történetét jegyeztette fel velem. Napokon belül megkapja. — Gyakran cserélik az állományt? — Kéthetenként húsz-harminc kötetet kicseré-Olvasók Túri László nyugdíjas, dr. Fára Zsófia körzeti orvos, Andersen Ivánné nyugdíjas, meg Guliga Ilona és Juhász Anikó gimnazisták: ők azok, akik legtöbbet olvasnak. Jó elbeszélgetni velük a könyvekről, mindenféléről. Javaslatok A megyeszékhely legnagyobb lakónegyede megérdemel egy fiókkönyvtárát. Egy igazit; nem ilyen szűk előszobába szorítottak Szó esett már erről illetékesek között. Tervezik, hogy 1975-re klubkönyvtárat rendeznek be a lakónegyedben. Ám addig is, amíg végleges megoldást találnak, nem lehetne-e a földszinti szárítóhelyiséget erre a célra átadni? Ámbár lehet, hogy erről a lakók hallani sem akarnának. De akkor megkérdezném: és a környező lakóházakban? Ahol a szárítóban cipészműhely van, vagy fogorvosi rendelő, vagy éppen raktár? Akik az ilyesmiben illetékesek dönteni, azoktól kérdezem: mivel lehet magyarázni, hogy míg egyikben a szódásüvegek és kaptafák szépen megférnek, addig a másikban a könyvek nem? Űjabb és újabb olvasók jelentkeznek. De hovatovább nem mernek beírni újabbakat. Arról nem is beszélve, hogy az sem ártana, ha a könyvtárban legalább két-három ember le tudna ülni kis időre. Legalább a hamarabb elfáradó nyugdíjasok. Szabó Árpadné — amint a megyei könyvtárban elmondták — lelkesen dolgozik; szeretettel és hozzáértéssel. ö nem hozta fel, hát én említem meg helyette: havi 440 forintért. Ennyit kapott négy évvél ezelőtt is. Azóta duplájára nőtt az ezerötszáz kötetes fiókkönyvtár. És a munka is, természetesen. Varga Mihály KÖNYVESPOLC ' A FINNUGOR ŐSHAZA NYOMÁBAN Sok embert nem hagy nyugodni a kérdés: vajon, mivel tölthették napjaikat elődei, milyen szokásaik voltak, mit tiszteltek, minek örültek, mivel foglalkozhattak? Nem kevésbé izgalmas téma, a szűk családi kört tovább szélesíteni emberek, családok sokaságára, egy egész nemzetre, s megtudni, honnét jöttünk, hol is a magyarság őshazája, kik azok a népek, népcsoportok, amelyekkel magyarrá válása előtt együtt élt, egy nyelvet beszélt. Már középkori gesztáinkban, krónikáinkban is találunk nyomokat a honfoglalás eseményeinek leírására, de ezek meglehetősen homályosak. Az őshaza helyének és az ősi műveltség vonásainak a kérdései csak a XVIII. sz. kezdetén vetődtek fel, s bár később sikerült elfogadtatni megfelelő bizonyítékokkal a finnugor nyelvrokonság elméletét, a tudományos viták nem értek véget az őshaza helyét illetően. A magyar néprajz klasszikusainak legújabb kötete, gazdag szemelvényanyagot fogott össze — a válogatás és a szerkesztés, ifj. Kodolányi János munkáját dicséri —, s az egymást követő tudományos hitelességű, mégis olvasmányosan színes írások segítségével őseink útját járhatja végig az olvasó. Tagadhatatlanul a legizgalmasabb tudományos kérdésék közé tartozik az eredet kérdése: honnan jöttünk, miből lettünk azzá, amik vagyunk. Évszázadoknak kellett elmúlnia, mire a tudomány elfogadhátó eredményeket ért el. Legelső forrásunk és az ezt követő írás között igen nagy az időbéli távolság. A XIII. századi magyar szerzetesek, köztük Julianus barát keleti útjairól szóló jelentések a Volga vidékén maradt magyarság töredékéről adnak hírt, sajnos, elég gyéren. Hunfalvy Pál az első, aki a finnugor rokonságot bizonyító érvelésében néprajzi jelenségeket is fölsorakoztat. Voltaképpen nem a finnugor őshazát kereste, hanem a magyarság és a magyar nyelv származását, alakulásának útját, ö az ural-altáji nyelvrokonságot vallja. Nagy, tudományos vihart kavart Vámbéry elmélete, mely szerint a magyarság voltaképpen török eredetű nép, nyelvét azonban finnugorra változtatta. Nagy Géza tanulmányának az az érdekessége, hogy behatóan elemzi az előmagyarság kultúráját. A „finnugor néprajz atyjának”, Jankó Jánosnak pedig a halászat vizsgálata adta kezébe azokat a bizonyítékokat, amelyekkel a finnugor őshaza helyét is meghatározta. Bizonyítása hiányos ugyan, kísérlete mégis elismerésre méltó. Az egymással is vitába szálló tanulmányok a néprajzkutatás valamennyi ágát felölelik, a népi kultúra és életmód legkülönfélébb területeit dolgozzák fel. Bár a helyes megállapítások, jelentős adatok sokszor elavult, olyankor naív elképzelésekkel keverednek, így lesz teljes a ké pünk, így igazodunk el többkevesebb biztonsággal őseink meglehetősen szövevényes múltjában. A szemelvények anyaga kiterjed az őstörténet minden szakaszára, a legtávolabbi korszaktól, a finnugor együttélés korától a honfoglalást megelőző korig. Akit érdekel, hogy kik, mik vagyunk? Honnét jöttünk? — feltétlenül olvassa el, tanulmányozza a legilletékesebb szakemberek nézeteit, ezekről a kérdésekről. Ha figyelmesen olvasgatjuk a gördülékeny, színes, izgalmas anyagot, igazat adunk ksirai Miklósnak, aki a kötet végén így vall a magyarság eredetéről : „Eleve valószínű, hogy a magyar sem rózsabokorban jött a világra, a magyar is valamilyen ősi nyelvegység felbomlásából keletkezett. Ebben a logikus feltevésben keresnünk kell a rokonait, mondjuk így: a testvéreit... s ezzel eljutunk az ígéret földjére, a nyelvi eredet kútfejéhez. Aztán már csak az a tennivalónk, hogy a rekonstruált alapnyelvet vallatóra fogva igyekezzünk az ősnép életformáit, műveltségi viszonyait — tehát a mi ősműveltségünket is —, az ősnép lakóhelyét — tehát a mi őshazánkat is — földeríteni.” V. Zs. Kontrasztos diaképek az iskolai oktatásban Kedvezően fogadták a kecskeméti tanár újítását Vetítés nappali világításnál Melyik a nagyobb ? 3Eí+'5-2j-f és 5^km-nck a 133%-a =»5^,^^!B^i*2(krn) 600 Ft - hak Q66 része * 600- 0,66- 396 (Ft) a., 6 dm "Tör^ *= 0,6 m j b., 751 =ÜM =0,75 hl; C., 62pond=$j5kp«0,0G2kp! ol., 6 perc = = 0,1 h j etá0sec = 4- perc 0,16 perc • a ** t f.,<* = 1222!? m 3600 T $ * 927 y j = js LE Q015 LE • Legalább így olvashatják a diákok a táblára vetített ábrákat, levezetéseket, kérdéseket. Azzal a céllal mentem el a Zrínyi Ilona Általános Iskolába, hogy egy sokfelé dicsért, hasznos újításról írjak. A körülményekkel ismerkedve nyilvánvalóvá vált, hogy feladatomnak csak akkor tehetek eleget, ha elöljáróban néhány mondattal bemutatom Baranyi József tanárt, szakfelügyelőt, egy szemléltető eszköz leleményes tökéletesítőjét. Jó pedagógus — imám róla akkor is. ha nem tette volna ismertté nevét a fizika- és matematikaoktatás vizuális módszereinek példás alkalmazásával, továbbfejlesztésével. Élete lenne a tanítás. a felhalmozott ismeretek továbbadása. öveges professzorhoz hasonló lelkesedéssel igyekszik megértetni a nehéznek tartott tételeket. Mindent szemléltetni — ez a gondolat pedagógiai elveinek alfája és ómegája. Korábban magam is beültem egvik órájára. A terület- és kerületszámítás titkaival barátkoztak a kisdiákok. Egyik-másik gyerek sehogyan sem értette a két eliárás közötti különbségeket. A középiskolai diplomával az általánosban tanító Baranyi József levetett kabátián mutatta be. hogy miként lehet kiszámítani a felület nagyságát. Más szemléltető eszköz nem volt kéznél. Az ilyesmi ritka eset és éppen különlegességével hat. Ellenkezőleg: az jellemzi a fáradhatatlan tanár munkásságát, hogy rengeteg szemléltető eszközt készít, ötletes ábrák, táblázatok, kis szerkezetek borítják az iskola fizika- és matematika-szaktantermét. A köznapi életből vett példákkal bizonyítja a fontosabb törvényszerűségeket. így segíti és gyorsítja a megértés és a rögzítés folyamatát. Természetesen a szemléltető eszközök „gyártásában” kollégái is közreműködnek. Fő érdeme a fotózásban rejlő lehetőségek pedagógiai hasznosítása. A vetítés régi találmány. Hasznát egyetlen tanár sem vitatja, mégis sokan húzódoztak tőle. Több okból. Az előkészületek (a terem elsötétítése, a vászon felerősítése stb.) megzavarja az óra ritmusát, értékes perceket vesz el. Az epidiaszkóp viszonylag drága masina és kissé körülményes a kezelése. Baranvi József sokáig kísérletezett egyszerűbb vetítési móddal. Fáradozásai végül is sikerrel jártak. Nappali világításnál is kifogástalanul olvashatók, tanulmányozhatók fekete alapon vetített fehér „reproképei”. Ezeket közönséges, olcsón beszerezhető diavetítő segítségével mutatja be a gyerekeknek. Az Országos Pedagógiai Intézet 1973- ban véleményezte a fekete-fehér dianegatív iskolai alkalmazását.. Megállapította, hogy a kecskeméti tanár újítása széles körben alkalmazható és a kontrasztos technikával készített képek vetítése több szemponból előnyös. Hatékonyabb olcsóbb, mint az eddig ismert eljárások. Egy-egy tantárgy szemléltetéséhez szükséges 130—180 negatív kis helyen is tárolható. Szinte „fillérekért” központilag is előállítható, kezeléséhez semmiféle előképzettség nem szükséges. ■ jm • A tekintélyes pedagógiai intézet állásfoglalásával, elismerő szavaival egyetértenek a kollégák is. Baranyi József újítását országos szakmai fórumokon is bemutatták. Sokaktól kapott a Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanító pedagógus érdeklődő levelet: miként szerezhetnének fekete-fehér dianegatívot. A Heves megyei Tamás Istvánná szerint minden falusi iskolához el kellene juttatni a feldolgozott anyagot. Egy másik kartárs feladatlapok helyett feladatdiák bevezetését javasolja. Somfav András Bács-Kiskun megyei szakfelügyelő az elsők között bátorította, támogatta Baranyi Józsefet. „A diapozitívok iskolai oktatásban történő alkalmazása ismert s elterjedőben van — így rögzítette véleményét —, a kartárs újítása azonban az általánosan ismertekkel szemben többet nyújt azáltal, hogy a diapozitíyek házilagosan, olcsón előállíthatók, annyira kontrasztosak, hogy bárhol és bármikor vetíthetők.” Az újítás iránt megyénkben is élénk érdeklődés mutatkozik. A kecskeméti tanács művelődésügyi osztálya azzal a tervvel foglalkozik, hogy a következő költségvetési évben tömegesen beszerzi az egyelőre a fizika- -s matematikatanmenetekre kidolgozott diapozitívokat. Az oktatás eredményessége érdekében támogatja, javasolja ezek minél szélesebb körű alkalmazását. Heltai Nándor EMLÉKOSZLOP A NEMZETI SZÍNHÁZ HELYÉN Ma délben avatják Budapesten, a Blaha Lujza téren a régi Népszínház és a lebontott Nemzeti Színház emlékét megörökítő emlékoszlopot, Búza Bar.ia szobrászművész alkotását. Ac oszlop két oldalát — stílusosan — agy komikus és egy í.agikus maszk díszíti. Az emlékoszlopot dr. Cenner Mihály színháztörténész avatja fel, majd a fővárosi, és a Vili. kerületi tanács, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Színházi Intézet képviselői helyezik el koszorúikat. Az avatással kapcsolatosan érdemes felhívni a megye illetékeseinek a figyelmét is agy hasznos újdonságra. A VIII. kerületi tanács az új emlékművet mindjárt át is adja „gondozásra”, a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek. Később a főváros valamennyi szobrának védelmiről, megóvásáról úgy kívánnak gondoskodni, hogy rábízzák a kerület intézményeinek, üzemeinek gondjaira. Azt hiszem a példát érdemes volna követni, hiszen jó néhány szobrunkra ráférne egy kis „védnökség”. Akkor talán azt is meg lehetne előzni, hogy komoly károkat tegyenek bennük a nagy erejű, ám dicstelenül kurta eszű szoborpusztítók. V. Betlehemes A fotóriporter saját kezűleg vezette kocsiját a „ropogós” decemberi estén. A világ — oldalt és háta mögött — szurokfekete volt. Elől, ameddig az autó reflektorai felhasították a sötétséget, mintha mindent becukroztak volna. Barátságos zúzmaraszakállak csüngtek a fákról, s az az útpadkára is ezüstözött, száraz gyepfoltok kúsztak. Jakabszállás határában, az Orgovány felé vezető úton hirtelen vibráló fényű négyszög világolt elő a messzeségből. Mielőtt a gépkocsi fénycsóvái elnyelték volna a különös, „föld felett’ ingá-ringó lángot, három emberalak is kisejlett a tüzes négyszög körül gyéren megvilágított búrából. Mire a riporternek a gyerekkori mesék jutottak volna eszébe pusztán kószáló lidércekről, a „bilux” már le is leplezte a közeledőket. Betlehemesek iparkodtak kifelé a községből, hogy a közeli tanyákba is elvigyék a régi karácsonyokra emlékeztető hangulat-hagyományt. Vérbeli fotóriporter nem mehet el „csak úgy” ilyen bátor kislegények mellett, akik — még ha hármasban is'— neki mertek vágni a téli puszta sötétjének. Igaz, két kiadós fütykös is szolgálta a biztonságérzetet a lurkók markában, de hát azok nem „fegyverként” szolgáltak ezúttal, hanem a mesterség címeréül. Valódi pásztorbotok koppantak a fagyos betonon. S hogy a férfias merészségnek valamiféle modernebb tanújelét is adják, szabad kezük ujjai közt parázsló cigarettát is tartottak. — Ki a főnök? — Én — mozdult előrébb a Szent Családot patronáló, „templomos” középső, s be is mutatkozott. Sz. T.-nak hívják. — Én vagyok az angyal a brigádban. — Brigád? Betlehemes brigád? Hogy van e/.? — Hát brigádban vagyunk. Négy éve csinálom ... — Üljetek már be addig is. Csak jobb idő van itt a kocsiban. — Köszönjük... Jó kis Zsigulija van a bácsinak. Hány kilométer van már benne? A riporter válaszolt, de igyekezett visszaterelni a társalgást a fő témára. — Hát te ki vagy? — G. L„ a kis pásztor. — Csakugyan az alacsonyabbik kucsmás ő. — Én meg P. I., a nagy pásztor. — Tolta feljebb a süvegét a nyúlánkabb. A kocsi tetejétől minduntalan a szemébe szaladt a kucsma. — De te nemigen nézel ki angyalnak. Svájcisapka, melegítő. Hát a szárnyad? — Nem úgy kell azt nézni. Ez csak olyan játszóséi. — Van-e konkurrencia? ... Hogy is magyarázzam ... — Értem én ... Egy brigáddal találkoztam, mióta munkába álltunk. Kettő-három lehet a községben. Mi is az ismerősökhöz megyünk, ők is. Ahol tavaly kaptunk valamit, oda most is biztosan beengednek. — Hogy játsszátok el a betlehemet? — Énekelünk meg szövegelünk ... Elég jól összeszoktunk máris, pedig most újjászerveztem a brigádot. Tavaly más volt az összetétel... — Tán értekezletre jártok, hogy így tudjátok: „összetétel”? — A ... Hh!... A kis pásztor — ő — két-három éve csinálja, a nagy pásztor — P. — meg most először. — Mennyi ideig,„dolgoztok”? — Hót... úgy egy hónapig ... Nem tetszik megnézni belülről? Megvan ám minden: Kis Jézus, Mária, jászol, az állatok ... — Köszönöm, sietnem kell. De rnondtátok, hogy „szövegeltek’’ is. Mit? A kis pásztor messzire kipöccintette a csikket. Szavalta is: — Látom a gazdaasszony szíve szándékát; Kezében forgatja piros bugyellárisát. A nagy pásztor se maradhatott el: — Oldal-kolbász, szalonna, pásztoroknak jó volna. Mellé egy pohár borocska, Hogy a torkukat lemossa. — Ajjaj! Ez már nem a ti szátokba való.,. Csak nem kaptok bort?! — Az csak tréfa ... Tíz-húsz forintokat adnak. Hagyomány? Játék? „Üzlet”? — Modern betlehem? Tóth István — Tóth Sándor
