Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-01 / 256. szám
1 1973. november 1. • PETŐFI NÉPE Játék és muzsika Délelőtt fél tizenkettőkor ültem be az Astoria Szálló halijába, ahol Czigány György az aznapi „Ki nyer ma?” című műsort vezette. Előttem egy bicegő járású fiú igyekezett a helyiségbe, ahol néhány asztalnál már várakoztak a leendő játékosok. Mire megszólalt a déli hárangszó. amely egyben a játékra jelentkezés kezdetét is jelzi, a hall zsúfolásig tele volt emberekkel, a nyitott ablak előtt, az utcán is vagy ötvenen szorongtak. Volt. aki a sapkáját gyűrte idegesen, volt. aki elmé- lyülten maga elé meredt, míg mások izgatottan megvitatták az előző napi nyertes szerencséjét. Csak közönyös arcot nem láttam. Égy fehér bottal érkező vak férfit többen odasegítettek az asztalhoz. ahol jelentkezni lehetett, széket is kerítettek neki. Itt, ebben a tíz nercre verbuválódott közösségben mindenki egyenlő eséllyel lehet részese a játéknak. — Olv sok embernek szerzett már örömet a zene megismertetésével. Engedje meg. hogy saját zenei élményeiről kérdezzem. ' — Az én zenei élményeim any- nyira összeforrottak a munkám során szerzett élményekkel, hogy a kettőről már csak együtt beszélhetek. Ügy is mondhatnám, hogy a mások örömét átélve jutok magam is újból egy-egy zenemű élvezetéhez. Ha elképzelem, hogy egy fárasztó nap után, hazaérve otthonukba, a zene ünneppé tehet egy esti órát két ember számára — az ő élményük az enyém is. Munkatársaimmal együtt az a legfőbb törekvésünk, hogy olyan műsorformákat találjunk ki. amelyekkel szinte észre- vételenül csempésszük az emberekhez a zenét. Ebben a játék az egyik legfőbb szövetségesünk. A játék nyomában derű. feszültség is jár. s aki így ismerkedik meg például Mozarttal, eszébe sem jut a zene „nehézségein” elmélkedni. Meghallja a szépet és örül. — 196.9-ben indult a rádióban a „Ki nyer ma?’’ című adássorozat az ön vezetésével. Miben bízott. amikor az emberek aktív közreműködésére építette a műsort ?— Azt megelőzően is voltak már a rádiónak adásai, amelyekből meggyőződhettünk arról, hogy sok vállalkozó szellemű, játékot kedvelő ember él közöttünk, akik még a nyilvános vereséget is vállalni merik. Természetesen, nagyon izgultunk a műsor indulásakor. az első élő adást soha nem is felejtem el. A Hungária kávéházban kezdtük a játékot, ahol a meghirdetett tizenkét órára csak az óvatosságból (!) kivezényelt rendőrök érkeztek meg, játékos egy sem, a rendőrök viszont semmiképpen nem akartak játszani. Kétségbeesetten felhívtunk egy ismerőst, aki vállalta a játékos szerepét, méghozzá úgy, hogy valóban játszott, nem tudta előre, mit fog hallani. Az adást követő napon már kilencen várakoztak a kávéházban. Legutóbb pedig az egyik vidéki adásnál. Mosonmagyaróváron. ötszázan gyűltek egybe. — Honnan meríti ötleteit? — Látta, hányféle ember volt itt a mai napon? Ahány ember, annyi szín. annyi sors, amely mindig elárul valamit a figyelőnek. Aki az emberekből meríti élményanyagát, annak a munkája soha nem válhat gépiessé, érdektelenné. — Jut-e ideje zenehallgatásra? — Nagyon kevés. De már megszoktam, hogy „munka közben” hallgatok muzsikát. Ha nagyritkán mégis eljutok az Operába, vagy egy-egy hangversenyre, mikrofon nélkül, csak mint közönség — valósággal feszélyezet- ten érzem magam, mint aíkinek valami hiánvzik. — ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy valaki feloldódjon a zenében ? — A belső figyelem, amely egy könyv olvasásához is szükséges. Zaklatottan, dühösen hiába hallgat valaki zenét, az nem csodaszer, amely megnyugvást hoz. De aki a megismerés őszinte vágyával ül le, hogy meghallgasson egy zeneművet, az előbb-utóbb megtalálja a keresett nyugalmat, harmóniát is. L. I. A szovjet népművelés fejlődése Legutóbbi sajtóértekezletén a szovjet népművelési miniszter- helyettes, Fjodor Stikalo bejelentette, hogy szeptember 1-én csaknem egymillió szovjet kisiskolás kezdte meg, illetve folytatja tanulmányait új iskolában. A szovjet fővárosban például 25 iskola nyitotta meg kapuit. Ezzel a moszkvai iskolák száma elérte az ezerkétszázat. Különösen nagy figyelmét szenteltek a falusi iskolák építésének. Minden iskola új berendezési tárgyakat — a többi között tévét, filmvetítőt és magnetofont — kapott. A legtávolabbi területeken lakó gyermekek is megtekinthetik a moszkvai iskolatelevízió adását. Marina a repülőtéren, Márton József operatőr kamerája előtt Ki az a Marina A szovjet iskola az általános műveltség mellett politechnikai képzést, fizikai munkában való jártasságot és testedzést nyújt tanulóinak. Fontos elv, hogy a nemzetiségi iskolákban anyanyelvükön képezzék a gyerekeket. Az oktatás korszerűsítése érdekében új tanítási programot vezetnek be az ország összes iskolájában, a tanárok felkészítését is megreformálják. A pedagógiai főiskolákról ebben a tanévben százezer fiatal tanító került ki. Fontos program, hogy folytatódik az áttérés az általánosan kötelező tízosztályos iskolavégzésre. (APN) Ezt kérdeztem én is Konner János szerkesztőtől, amikor a Televízió folyosóján a kezembe nyomott egy forgatókönyvet és azt mondta: „Ha elolvastad és tetszik, szóljál, mert szeretném, ha te rendeznéd ezt a filmet.” Olvasás közben ismertem csak rá, ki is az a Marina Lavren- tyevna Popovics, hogy már én is láttam többször fényképen, tvés mozihíradóban. Egy hónappal később már csillagvárosi lakásán Ismerkedtünk személyesen. — Jöjjenek ki velem a konyhába, ha tényleg kíváncsiak arra, hogyan élünk. Én elkezdem a harmadik műszakot, addig beszélgethetünk. Tudják, ritkán jut időm főzésre, de ma vendégeink vannak és szibériai húsosdere- lyét, pelmenyt főzök. Máris térült-fordult, a riportert, Radnóti Lászlót is befogta segíteni, mi forgatni kezdtünk, így indult az ismerkedésünk. És, hogy ki ő? Pável Romanovics Popovics űrhajós felesége, két gyermek anyja és hírneves berepülő pilóta. És az egyáltalán nem nőies hangzású foglalkozás mellett igazán vonzó, kedves, jó humorú, közvetlen asszony, aki filmünk készítése közben a legváratlanabb dolgokkal lepett meg. Egy apróság. A moszkvai Népgazdasági Kiállítás vidámparkjában forgatunk, férje és nagyobbik leánya, Natasa valami rettenetes, száguldó alkotmányon ülnek, — mint a mi hullámvasú- tunk — Marina a riporterrel beszélget és őket nézi. — Miért nem ül fel harmadiknak? — kérdezi Radnóti. — Félek. Egyszerűen félek. Meg egyáltalán nem akaródzik, — válaszolja Marina teljes elképedésünkre. Majd természetes nevetéssel folytatja: — Tudják, éppen elegem van ezekből a forgó micsodákból a repülőorvosi vizsgálatokon, meg a kísérletek idején. Azután, amikor a riporter azt kérdezi, mit szólna, ha a lányai berepülő pilótának jelentkeznének, arca elkomorul. — Nem, nem minden más, orvos, mérnök, vagy zenész — a nagyobbik lány, Natasa kitűnő hallású —, csak pilóta nem. — És Marina, ha újból kezdené? — faggatja tovább a riporter. — Féltő, komoly, anyai arckifejezése eltűnik, megszépül, szemei élnek, úgy mondja: — Én, újra így kezdeném. Van ebben valami varázslat, ami az embert teljesen a hatalmába keríti és azután már nem lehet megszabadulni. Tizenhárom rekordja van, kedvenc virága a margaréta és 1973. • Készül a pelmeny. őszén Írországban megkapta a FAI — a Nemzetközi Repülési Szervezet —• aranyérmét. Amíg együtt dolgoztunk, napról napra alakult ki egy nagyszerű asszony és egy kitűnő pilóta portréja. Ki az a Marina Popovics? Erre kerestünk választ tv-filmünk- ben, amelynek címe: Rekordok és margaréták. Radó Gyula Natasa elmondja Radnóti László riporternek, hogy a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemére készül. A férj, Pável Romanovics Popovics űrhajós. (A szerző felvételei) Szabó Zsuzsa kiállítása A batikolás nem annyira újkeletű művészeti ág, mint gondolnánk. A XX. század eleji Európába Indonéziából származott át. A batikolás során az előírt rajzot az anyag festetlenül hagyott részeire viasszal viszik rá, majd az egész kelmét festékbe mártják és a viaszt leolvasztják. Az eljárást annyiszor ismétlik, ahány színt alkalmaznak. Minkaigényes, gondos rajzot és a folyamat pontos betartását kívánó munka a batikolás. Bács-Kiskun megyében szép hagyományai vannak. Nemcsak a felnőttek — főleg a rajztanárok —, de rajtuk keresztül sok iskolás gyermek foglalkozik vele sikeresen. A keceli batik szakkör munkái mostanában tekinthetők meg Budapesten, a Józsefvárosban. Szabó Zsuzsa, iskolai és eredményes szakköri munkája mellett foglalkozik vele. Szakkörével azonban más művészi megközelítési módokat is megismertet. Tanítványai munkáin fel lehet ismerni az irányító egyéniségének, szellemiségének határozott vonásait, mit legutóbbi kiállításuk (Városi .mozi) is bizonyított. önálló bemutatók és közös szereplések után ismét egyedül lép közönsége elé, a Városi Művelődési Központ Ifjúmunkás Klubjában Szabó Zsuzsa. Kiállított munkáinak egy része városkép. Biztos rajztudás és a perspektíva alkalmazása jellemzi ezeket. Szinte táblaképekként hatnak e munkái. A műfaj adta lehetőségekkel jobbn él az 'alkotó. ha az intenzívebb színek, a foko- zottab dekorativitás felhasználásával a természet egy-egy jelenségét jeleníti meg. Szabó Zsuzsa legsikerültebb művei talán azok a darabok, melyeken síkban fogalmaz és hajlékony ornamentikával írja be a felületet. Ilyen munkáin a színek ' egészséges csendülése és a geometrikus díszítés együttesen mutatja Szabó Zsuzsa bankjainak legjobb erényeit. Ezeken nem törekszik táblaképszerűségre, hanem megmarad a műfaj saját kifejezési formáinál. Az ifjúmunkás klub belső építészeti adottságai nem a legalkalmasabbak kiállítások rendezésére. Inkább csak dekorációnak hatnak a művek ebben a környezetben. Ezt még aláhúzzák az elrendezés fogyatékosságai is. Nem szerencsés két sorba, egymás fölé rakni még batilcokat sem, mert zavarják egymást. A klub mostani bemutatója azonban ismét igazolja a fiatalok képzőművé- szetszeretetét megismerő igényét, de az előnytelen kiállítási környezetre is felhívja a figyelmet. Kérdés, hogy az ilyen kiállítások elvezetik-e a fiatalokat más tárlatokra és képesek-e fölkelteni az érdeklődésüket a képzőművészetek története iránt. Hogy ne csak a klubban nézzenek képeket, hanem lehetőleg kimozduljanak a tudatosabb képzőművészeti tájékozódás felé is. Ha az ifjúmunkás klub — és a hasonló klubok — kiállításai ezt az igényt fel tudják kelteni, akkor igazán sikeresek az ilye:: és hasonló rendezvények. Sümegi György —--------* G ál Sándor: A meztelen holttest (21.) Most is érezte, hogy a íorró- ság végigfut a gerincén, s jótékony zsibbadásfélét okoz a lábaiban. Az asszonv észrevette a pillanatnyi zavart a rendőr arcán, majd kacér arckifeiezést öltve levette a kezét a fehér köpenyről. — Bocsánat, nem gondoltam ... — dadogta az asszony és fülig elpirult. — Jó. köszönöm a vallomását, és kérem, hogy írja alá ezt a jegyzőkönyvet — és az irodahelyiség egyetlen asztalán fekvő parányi asztalon levő papírra mutatott. Az asszonv lehajolt és feltűnő lassúsággal írta alá a nevét. A rendőr nem mert újból a fehér köpenyre nézni, betette a jegyzőkönyvet az oldaltáskába és elköszönt. Amikor beindította a GAZ kocsit az utcán, még visszanézett a presszó ajtajához, s lá^ta, hogy a fiatalasszony kint áll a lépcsőn és várakozó pillantással nézi. önkéntelen mozdulattal intett neki a nyomozó, s az lelkesen viszonozta. A szolgálat azonban szolgálat. A GAZ ugrott egyet és eltűnt az alkonvatban. — Marha nagy mázlija van ennek a Jónásnak! — állapította meg útközben a nyomozó és próbára tette logikai készségét. Nem ment vele messze. Nem ezért, mintha valamikor is baja lett volna a logikával, hanem mert itt egyszerűen nem lehetett kiutat, megfejtést, vagy csupán annak reményét megtalálni. Az élet logikáját gyakran már csak akkor ismerjük fel. amikor tisztában vagyunk egy-egy történettel, üggyel, eseménnyel kezdetétől a végéig. Itt azonban a homályok homálya borong. Istvánfalván már áthaladt, igyekezett a megyeszékhely felé, amikor nagy sebességgel egy mentőautó húzott el mellette. Nem tulajdonított különösebb jelentőséget az előzésnek, de amint utána nézett a makadámúton himbálódzó kocsinak, észre vette, hogy annak tetején villog a lámpa, amelynek fényénél ki lehetett venni, hogy a piros zászlócskát is kibontották a mentősök. — Valószínűleg valami komplikált szülés! — mormogta maga elé, s ezzel befejezettnek nyilvánította az ügyet. Haladt tovább. Eszébe jutott, hogy mi lenne, ha most hirtelen egy fahasáb kerülne az útjába, mint szerencsétlen társának, Kiss Jeremiásnak. Persze a gépkocsi az más. de azért ez is megbukna rajta. Fahasáb nem volt szerencsére, s így különösebb nehézség nélkül kanyarodhatott a megyei főkapitányság épülete elé. A kocsit bevitte a garázsba és hazament. Nem sejtette. hogy két nap alatt minden megvilágosodik előtte. Legalábbis sok minden. XXX. Másnap reggelre egy sablonosnak tűnő, de elgondolkoztató esetet jelentettek az őrnagynak: Bartos Mihályné öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű altatót vett be. Jelenleg a megyei kórházban ápolják. Erre csupán azért figyeltek fel a megyei fő- kapitányságon. mert feltételezhetően összefüggésben lehetett a november másodikán elkövetett gyilkossággal, amelynek az áldozatát az asszony férje. Bartos Mihály agronómus találta meg. s ő jelentette az esetet a rendőrségen. Ha ez nincs, oda sem figyelnek az öngyilkossági kísérletre, hiszen — a jogászok körében régi mondás — az öngyilkosság nem bűncselekmény. A fiatal nyomozó, aki előző este Dombosról hazafelé igyekezett, most kapcsolt csak, hogy bizonyára Bartosnet szállította a mentőautó, amely megelőzte a GAZ-t. Persze, ha ezt akkor tudja, semmit sem tett volna, nem tehetett volna. Most azonban az egész életvédelmi osztály azonnal kapcsolt. Felfigyeltek arra, hogy miért akart ez az asszony öngyilkos lenni. Mi oka lehetett erre? Azonnal az istvánfalvi lakásra siettek a rendőrök szabályszerű házkutatási paranccsal, és meglepődve tapasztalták, hogy a lakás teljesen üres. Bartos sincs odahaza. A férfi munkahelyén nyert tájékoztatás szerint az agronó- must egy hétre küldték el valami mezőgazdasági szaktanfolyamra. Éppen egy nap múlva telik le az egy hét. A nyomozók behatoltak a lakásba, és nem kellett sokáig kutatniuk, hogy eredményesnek mondhassák a kiszállást. Az egyik éjjeliszekrényen — az asszony ágya felől — egy lezárt borítékot találtak Bartos Mihálynak megcímezve. Levéltitok ide vagy oda —, egyébként ez nem köti a hatóságokat — a „leletet” bevitték az őrnagynak, aki azonnal felbontotta. Az eredmény rejtelmes és egyben érthetetlen is volt. „Drága Miskám. életem egyetlen szerelme. Mindent érted tettem. Bocsáss meg nekem, de nem bírtam tovább a rettegést, a félelmet. Isten veled. Aki örökké csak a tiéd volt: Erzsébet...” — Na. elvtársak, mire gondolnak ebből a levélből? — kérdezte te az őrnagy az asztala előtt álló nyomozóktól. — Biztosan volt valakije az asszonynak — jelentette ki az egyik rendőr, de ezt azonnal megcáfolták, mert akkor nem írta volna az egyetlen szerelmem és mindig csak a tiéd kifejezéseket. — Anyagi dolgokba keveredett! — vélekedett a másik, de ez meddő játéknak bizonyult, mert kitalálni aligha lehetett, hogy mire céloz a levél. Abban maradtak most is — mint az utóbbi időben már néhányszor —, hogy meg kell várni hogyan és merre fordul az asszony állapota, s amint lehet ki kell hallgatni. Minden esetre, ha hazajön, elő kell venni Bartost is, hátha tud valamit, ami közelebb vinne a rejtély megoldásához. Addig, amíg a férj megérkezik, illetve amíg az 'asszony állapota meg nem engedi, újra ki kell hallgatni Jónás Dávidot a kórházban. Az őrnagy azt a fiatal hadnagyot küldte ki, aki Domboson is járt és ellenőrizte, vajon mikor távozott a presszóból a férfi. A hadnagy délelőtt tíz óra körül ért a kórházba. Amikor belépett a gyógyszer szagú és az intézmény jellegének megfelelő tisztaságú épületbe, átfutott az agyán, hogy meg kellene nézni Bartosnét is. De mivel erre nem volt utasítása, egyenesen a baleseti osztály felé vette az útját, hogy Jónással ismét beszéljen. Sokat nem várt a beszélgetéstől, csupán azt. hogy megismétli a már elmondottakat a bibliás ember, de neki éppen ezért kell résen lennie, hátha „elszólja” magát. Igaz viszont, hogy a presszósnő vallomása nagyon sokat javított Jónás pozícióján. úgyszólván tökéletes • az alibije. Ugyanakkor igen sok, súlyos tény ellene szól. Jónás láthatóan sokat javult az egy nappal ezelőtti beszélgetés óta. Arca kisimult, tekintete is tisztább, értelmesebb lett. Amikor meglátta a rendőrt, elsápadt és kétségbeesett arckifejezést öltött., Igaz, a nyomozó civilben volt, de Jónás megismerte a tegnapi látogatók egyikét. — Hogy érzi magát Jónás? — lépett az ágyához a nyomozó és azonnal a tárgyra tért. — Tegnap ott hagytuk abba, hogy Sunyák Olga meghalt és ez a tény — magának bármenynyire fájdalmas is — vitathatatlan, mint ahogyan az sem kétséges, hogy maga okozta a halálát. Most arra kérem, beszéljen arról, mi történt november másodikán este hét óra és nyolc óra között a keresztnél István- falva és Dombos között. — Kérem szépen, éni erről semmit sem tudok — kezdte Jónás és sorban elmondta, amit az előző napon már jegyzőkönyvbe vettek. Amikor a rendőr eltávozott, úgy érezte, ennek az embernek igaza van. De Sunyák Olga haláláért felel. — Szándékos emberölés — minősítette magában az esetet a nyomozó miközben lefelé haladt a lépcsőn. Majd hozá tette: — Eshetőleges szándék! Jólesett neki, hogy a jogból tanultakat íme most egy konkrét esetre milyen nagyszerűen alkalmazni tudja. (Folytatása következik!) i
