Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

S €* PETŐFI NÉPE • 1973. október 4. politikai könyvnapok (Folytatás az 1. oldalról) A fentieket csakis úgy lehet meg­valósítani, ha a propagandisták ismerik az embereket. Ha reáli­san képesek felmérni azok érdek­lődési körét, az igényeket. Az a jó propagandista, aki maga is rendszeresen olvasója a pártkiad­ványoknak, tájékozott a megjelent cikkek, tanulmányok témáit ille­tően, s a legaktuálisabb politikai kérdésekről időnként elbeszélget azokkal, akik megvásárolják a műveket. Az idei téli politikai könyvhe­tek ünnepélyes megyei megnyi­tóját holnap tartják Szabadszál­láson. Azért ebben a községben, mert itt évek óta példát mutat­nak a politikai müvek terjeszté­sében. Beszédes számadat, hogy a mostani könyvhetekre harminc- ötezer forint értékű kiadványt rendeltek. A községben kétszáz­nál többen fizetnek elő valame­lyik pártfolyóiratra; ez országo­san is kiemelkedő eredmény. Az idei könyvheteken remél­hetően az összefoglaló, nagyobb lélegzetű munkákat, s a kislexi­konokat éppúgy keresik majd, mint a különböző részkérdéseket vizsgáló, elemző műveket. A Filozófiai kislexikon negye­dik kiadása, a Vallástörténeti le­xikon második, bővített kiadása sorakozik az újdonságok között, meg a chilei forradalomról szó­ló kötet, mely a Luis Corvalán- nal készített interjút tartalmaz­za. Nyers Rezső: Népgazdaságunk a szocializmus építésének útján, s dr. Jávorka Edit: Árak! és jö­vedelmek című műve is nyilván keresett lesz a következő hetek­ben, hónapokban. A pártalapszervezetektől, s a propagandistáktól függ elsősor­ban, hogy Bács-Kiskun megyében az elmúlt évekhez hasonlóan gyarapodjék a politikai és párt­irodalom rendszeres olvasóinak tábora. V. M. Növekvő ellenállás Chilében HÍREK * HÍREK Két órával meghosszabbították a kijárási tilalmat Santiago tar­tományban a katonai hatóságok; szombattól kezdve este tíz he­lyett már nyolcig mindenkinek haza kell térnie A hivatalos köz­lemény nem indokolta meg a ki­járási tilalom meghosszabbítását, de köztudott, hogy vasárnap, no­vember 4-én lesz három éve an­nak, hogy Allende elnök letette a hivatali esküt és a Népi Egy­ség első kormánya megkezdte tevékenységét. Az évforduló al­kalmából megerősítették a chi­lei főváros és a nagyobb vidéki városok katonai járőreit. A jun­ta egy másik rendeletével négy hónapra felfüggesztette az or­szág 16 tanárképző főiskoláján az oktatást, a tanári karokat pe­dig az oktatásügyi minisztérium rendelkezésére bocsátották, vagy­is tagjaikat „felmentették” állá­sukból. A junta növekvő belpolitikai nehézségeiről nyilatkozott a New York-i Daily Worldnek Fernanda Navarrol asszony, a Népi Egység külügyi bizottságá­nak titkára. Hangsúlyozta, hogy egyre több baloldali keresztény- demokrata áll az ellenállás olda­lára, s ellenfelei vannak a re­zsimnek a katonák es az alsó papság körében is. Rámutatott, hogy a külföldi tiltakozási hul­lám nagyon hatásos segítséget nyújtott a chilei ellenállási moz­galomnak, nagymértékben hoz­zájárult ahhoz, hogy eddig si­került megmenteni Luis Corva- lannak, a Chilei KP főtitkárának életét. A puccsista hatóságok beis­merése szerint ez idő szerint 3500 embert tartanak az ország­ban fogva. Ugyanakkor azt ál­lítják, hogy „Chilében nincse­nek politikai foglyok”. A- letartóztatottak száma min­den bizonnyal meghaladja a jun­ta által közölt adatokat, mert „A nemzetközi élet alapvető és fő jellemzője a különböző tár­sadalmi rendszerű államok poli­tikai, gazdasági és egyéb kapcso­latainak erősödése” — mondja az MSZMP Központi Bizottságának csütörtöki üléséről kiadott köz­lemény. Egy héttel korábban Leonyid Brezsnyev így fogalma­zott moszkvai beszédében: „Mély meggyőződésünk, hogy a nemzet­közi kapcsolatok jelsjnlegi fejlő­désében a fő tendencia: a végbe­menő fordulat a hidegháborúból a feszültség enyhülése, a katonai konfrontációból a biztonság meg­szilárdítása, a békés egymás mel­lett élés felé” S mégis: ha az utóbbi hetek­nek a történéseit áttekintjük, a nemzetközi élet egyes esemé­nyei — legalábbis első pillantás­ra — e megállapításokkal látszó­lag ellenkező képet mutatnak. A Közel-Keleten a Biztonsági Ta­nács felhívása nyomán helyre­állt ugyan a tűzszünet, de még messze vagyunk a békétől, . a konfliktus rendeződésétől. Chilé­ben a katonai junta ismét terror- tettekkel hallat magáról: október végén, ötven nappal a puccs után 71 embert — főleg bányászokat — gyilkoltak meg a katonák. Az Egyesült Államok egyes köreiben — a közel-keleti konfliktus fel­hangjaként — ismét erősödtek a szovjetellenes, kommunistaelle­nes hangok. A fegyveres erők riadókészültsége — amelyet a hét közepén oldottak fel — az erővel való fenyegetés legrosz- szabb korszakait idézte fel. (Igaz, e mostani lépésben szerepet ját­szottak belpolitikai megfontolá­sok, a Watergate-ügy nyomása alatt levő kormány saját szem­pontjából hasznosnak érezhette a válsághangulatot.) Mindez persze' nem váratlan jelenség. Már amikor a tárgya­lásos korszak, az enyhülés poli­tikája elkezdődött, már akkor is tudtuk: léteznek olyan erők, ame­lyek csak az alkalmas pillanatot lesik, hogy válsághangulat kirob­bantásával megpróbálják visz- szafelé fordítani az eddig elérte­ket. Már akkor is tudtuk: a nem­zetközi imperializmus nem nyug­szik bele könnyen pozícióinak el­vesztésébe. Azt is tudjuk, hogy a nemzetközi helyzet tartós eny­hüléséért küzdve, a jövőben is számolnunk kell megtorpanások­kal, a nemzetközi helyzet időn- kénrti éleződésével. Az imperia­lista erők ismételten megkísér­lik majd a béke veszélyeztetését, de többé nincsenek már abban a helyzetben, hogy megakadályoz­zák a nemzetközi biztonság meg, szilárdulását, a népek béketörek­véseinek érvényesülését. Vegyük csak szemügyre ala­posabban a hét híreit: látnunk kell egyszersmind a nemzetközi enyhülés alapvető jeleit, a vál­tozó világ új jelenségeit. Az, hogy tűzszüneti vonalak mentén elfoglalta helyét az ENSZ-had- erő, hogy ezen a héten már meg­szűntek a katonai akciók, szovjet és amerikai polgári megfigyelők küldéséről hangzott el mindkét részről nyilatkozat, azt mutatja, hogy még az ennyire kiélezett helyzetből is lehetséges kiút. A hosszú távú rendezésnek — a szovjet—amerikai konzultáció­kon és aktív szerepen kívül — még ígéretes fejleménye az arab csak a legutóbbi napokban ki­adott jelentések is több száz le­tartóztatásról adnak hírt. Így Santiagóban 142, Concepcionban 135, Chillanban 70 embert tar­tóztattak le, míg Rancaguában ez idő szerint 560 hadbírósági pert tárgyalnak. Egy-egy perben -természetszerűleg több hazafi fe­lett ítélkeznek. Ellenállásról ér­kezett hír Valparaisóból, Arica- ból, Porvenilből és más vidéki városokból is. Az El Mercurio jelentéséből kitűnik, hogy a ha­zafias erők fegyveres csoportok­ba szerveződve az , ország déli hegyvidékén fejtenék ki tevé­kenységet. A Népi Egység kormánya ál­tal államosított fővárosi textil­gyárban, a Sumarban, amelyet az ellenforradalmárok az első " üzemek között adtak vissza régi tulajdonosaiknak és sietve már a puccs első napján „ex-Sumar- ként” emlegettek, megalakult a „forradalmi munkásfront” elne­vezésű szervezet. Ellenőrizhetet­len, hogy ellenállásuk még csak az előkészítés stádiumában van-e, yagy pedig — mint a hatóságok állítják — már valóban végre­hajtottak egyes akciókat a fegy­veres erők ellen. A hatóságok hét textilgyári munkást letartóz­tattak. Nem kíméli a junta az egy­házi köröket sem és üldözi az ál­lamcsínnyel szembehelyezkedő papokat is. Különféle aljas cselfogásokhoz nyúlnak a hatalom új urai an­nak érdekében is, hogy megaka­dályozzák a külföldi nagykövet­ségekre menekült politikusok el­utazását az országból. Így pél­dául, mint az AFP jelenti. Mi­guel Morales Lobost, Santiago tartomány egyik volt közigazga­tási vezetőjét, aki a columbiai nagykövetségre menekült, egy is­meretlen nő révén bigámiával vá­dol tatták meg. A santiagói ható­ságok a bigámia vádjára hivat­kozva megtagadták a monte- videói menedékjog szerződésben vállalat ■ kötelezettségüket, és visszautasíthatják a menlevél ki­adását Lobos számára. A tömegek ellen másképp lép fel a junta: Bonilla tábornok belügyminiszter kertelés nélkül elismerte, hogy a munkásokkal — az ő fogalmazása szerint „két­kezi alkalmazottakkal” kifejezet­ten hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak. A rendőrségnek már az is alap arra, hogy elhurcoljon valakit, ha munkáskerületben la­kik. A munkásokat és a hivatalnoko­kat tömegesen bocsátják el a gazdasági életből és a közigazga­tásból, s az elbocsátottakat egy­úttal fekete listára helyezik, vagyis másutt sem próbálkozhat­nak szaktudásuk szerinti munka vállalásával. A tartományi fő­városokban eddig háromezer hi­vatalnokot bocsátottak el. A Prensa Latina által közölt összesítés szerint a chilei katonai junta uralmának első másfél hó­napja alatt az árak 100—800 szá­zalékkal emelkedtek. Például: egy kiló kenyér 11 escudóról 40-re, a cukor 500 százalékkal, 24 escudó­ról 120-ra, a tej literenként 8 escudóról 30-ra (és ezenkívül el­törölték azt a rendelkezést, amelynek értelmében minden gyerek napi fél liter ingyentejet kapott), egy pár cipő augusztus­ban még 2000 escudóba került, most pedig 7300-ba. Végül még két adat: a junta megszüntette a körzeti orvosi in­tézményt és a külvárosokban lé­tesített orvosi rendelőintézeti hálózatot; a reprivatizált gyá­rakba 290 új vállalatvezetőt ne­veztek ki. (UPI, AFP, -ADN, Prensa Latina) HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Megkezdték munkájukat a szuezi frontvonalra érkezett ENSZ-erök. KEDD: Bécsben összeült a közép-európai haderőcsökkentési kon­ferencia. SZERDA: Befejeződött Moszkvában a békeerők világkongresszusa. CSÜTÖRTÖK: Golda Meir izraeli miniszterelnök és Fahmi egyiptomi külügyminiszter Washingtonban tárgyalt. PÉNTEK: Arab országok vezetőinek két- és több oldalú megbeszélései. SZOMBAT: Eszmecserék Washingtonban. — Szadat—Bumedien-ta- lálkozó. így látja a hetet hírmagyarázónk, Kereszty András A héten Moszkvában tárgyalt Podgornij szovjet államfő és Hailé Szelasszié etióp császár. (Telefoto—AP—MTI—KS) egység erősödése. A mostani há­ború tapasztalatai, az olajbojkott tanulságai talán elgondolkodtat­ják az eddig külön utakon járó Nyugat-barát arab rezsimeket is. Hogy mit jelent ez az erő, ez az egységes fellépés, azt bizonyítja a kilencek brüsszeli tanácskozá­sa, amelyen a nyugat-európai or­szágok — féltve saját olajellátá­sukat, amelynek 80 százaléka az arab országokból származik — nem álltak ki egységesen szö­vetségesük, Hollandia mellett, miután több közel-keleti állam megtagadta az odairányuló olaj- szállítást. A közel-keleti rendezés irá­nyába mutató jeleken kívül más is mutatta a héten az enyhülés irányzatának folytatódását. Bé­csi jelentések szerint a kedden összeült haderőcsökkentésj kon­ferencia kidolgozhatja azokat az elveket, amelyek 1975-ben már konkrét leszerelési intézkedése­ket eredményeznek Közép-Euró- pában. Genfben folytatódnak az európai biztonsági értkezlet elő­készítő tárgyalásai. Scheel nyu­gatnémet külügyminiszter láto­gatása Moszkvában nyilván segít tisztázni azokat a problémákat, amelyek átmenetileg akadályoz­zák az NSZK és a szocialista országok közötti viszony teljes rendezését. Gyakorlatilag ezzel el is jutottunk napjaink leglénye­gesebb tanulságához. A világon minden visszaésés, átmeneti ne­hézség ellenére folytatódik az enyhülés tendenciája. Látni kell azonban: még korántsem vissza­fordíthatatlan folyamatról van szó, tehát e tendencia védelmé­ben a lehető legszélesebb egység­frontot kell megteremteni. Mint Moszkvában — a héten véget ért békekongresszuson — egy terem­ben ült a belga főpap és az an­gol munkáspárti képviselő, az indiai kongresszus párt főtitkára és a nyugatnémet szociáldemok­rata vezető, s mindazok, akik számos kérdésben eltérő nézetet vallanak ugyan, de a béke kér­désében egyetértenek. A nemzet­közi erőviszonyokban végbement pozitív változások és a néptöme­gek egységes fellépése kétségkí­vül elvezeti bolygónkat a tartós és visszavonhatatlan békéhez. NAPTÁR 1973. november 4.. vasárnap Névnap: Károly Napkelte: e őrá 32 perc Napnyugta: 1« óra 23 perc Holdkelte: ia óra 15 perc Holdnyugta; ■— MOZIMŰSOR November 4.: KECSKEMÉT VÁROSI, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! ÉN NEM LÁTOK, TE NEM BESZÉLSZ, ö NEM HALL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD 3. 5 és 7 órakor! ÉN NEM LÁTOK, TE NEM BESZÉLSZ, ö NEM HALL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! November 5.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 órakor! ÉN NEM LÁTOK, TE NEM BESZÉLSZ, ő NEM HALL 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! háromnegyed 6 és 8 órakor! MEGALKUVÓ Csak 14 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor! ZÁRTKÖRŰ ELŐADÁS háromnegyed 6 és 8 órakor! A SZIKLABARLANG TITKA A Kecskeméti Katona József Színház műsora November 4. du. 3 óra: A SZABIN NŐK ELRABLÁSA Tsz- és nyugdíjas bérlet este 7 óra: A SZABIN NŐK ELRABLÁSA Bérletszünet Lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 44. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 29 fo­gadó ért el, nyereményük egyen­ként 152 971 forint. Hármas talá­lata 3866 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 574 forint. A kéttalálatos szelvények száma 131 012 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremé­nyek a nyereménvilleték levoná­sa után értendők. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Kalocsai kulturális esemé­nyek. Ma. vasárnap délelőtt 11 órakor Dániel Géza. a városi ta­nács osztályvezetője nyitja az I. István úti kiállító teremben Bo- zsó János festőművész tárlatát Hétfőn kerül sor Schalk Gyula csillagász nagy érdeklődéssel várt, Ritka égi vendégünk a Kohoutek üstökös című előadására a Nagy Lajos könyvtárban. — Felejthetetlen operaesték cí­mű előadássorozatának keretében angliai élményeiről számol be dr. Viola György Kecskeméten, a Szakszervezeti Székház első eme­leti zöld termében, november 5- én 18 órakor. A ..Glyndeboume” (Anglia) című. színes dia- és filmvetítéssel egybekötött előadá- ’son Mozart. Rossini. Bellini és Csajkovszkij-művekből hallhat részleteket a közönség. — Meggycsemeték az utcán. Az elmúlt esztendőben Tompa belte­rületére juttatott 400 hibrid meggycsemetét a helyi ÁFÉSZ. Az idén tovább folytatják az ak­ciót. Ismét több száz csemetét adnak a tanács által kijelölt ut­cák lakóinak, akik elültetik, gon­dozzák a gyümölcsfákat. — Traktorral és lovas ekével végzik a szőlőtakarást a kaskan- tyúi Homokgyöngye Szakszövet­kezetben. A 66 hektáros, részint hagyományos, részint széles sor­távolságú szőlő takarási munká­jával előreláthatóan november 20—25-ig végeznek. — Ittasan kerékpározott Kato­natelep határában Kalócz Péter, Kecskemét. Ürrét 17. szám alatti lakos. A kerékpárost előzte sze­mélygépkocsijával Kovács István nagykőrösi lakos, s ekkor Kalócz hirtelen balra kanyarodott. Az üt­közést elkerülendő Kovács félre­rántotta a volánt, s ezért gépko­csija az árokba borult. A gépko­csi utasa. Kovács Ambrus köny- nyebben megsérült. Kalócz ellen eljárást indítottak. — Nem állt meg a vasúti át­járó előtt Nyárlőrinc határában Nagy Elek. a Szikrai Állami Gaz­daság tehergépkocsijával, s ezért összeütközött Her ke József ve­zette vágány gépkocsival. Nagy Elek és Herke József könnyeb­ben megsérült, a két járműben pedig mintegy 45 ezer forint kár keletkezett. — Nem tartotta be a követési távolságot Kiskunfélegyháza ha­tárában. az 5-ös számú főútvona­lon Tarjányi László, s ezért neki­ütközött az előtte szabályosan közlekedő Szeri Péter vezette vontató pótkocsijának. Szerencsé­re személyi sérülés nem történt, de a személygépkocsiban -több mint 10 ezer forint anyagi kár keletkezett. Időjárás Várható időjárás ma estig: álta­lában kevés felhő, csapadék nem lesz. a hajnali és reggeli órákban párásodás. helyenként ködképződés. Éjszaka gyenge lég­áramlás. napközben időként meg- -élénkülő délkeletire, délire for­duló szél. Hideg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4. mínusz 9, legmagasabb nappali hőmérsék­let plusz 4, plusz 9 fok között. Haladás Mg. Szakszövetkezet írtesíti a tagokat, hogy a közgyűlésre kiküldött meghívón megjelölt időpontban megjelenni szíveskedjenek Szakszövetkezet Vezetősége Kecskemét 5347 A csanádpalotai Haladás Termelőszövetkezet eladásra felkínál 20 vagon kifogástalan minőségű májusi morzsolt kukoricát métermázsánként 260,— Ft i és 40 vagon csöves kukoricát métermázsánként 165,— Ft egységáron, Csanádpalota. ' Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és dr. Raymond Probst, a svájci gazdasági minisztérium tárgyaló nagykövete ked­den aláírta az öt évre szóló magyar—svájci gazdasági megállapo­dást. (MTI Foto — Friedmann E. felv. — KS) MAGYAR VISC0SAGYÁR r^I AZ ORSZÁG EGYETLEN VEGYISZÁLGYÁRA — korszerű üzemek, a legrnó^ dernebb technológia; — biztos megélhetés, jó fize­tés; — kitűnő munkahelyi körülmények; jó szo­ciális ellátottság; — korszerű munkásszálás férfiak részére; — jó tanulási, kulturális és sportlehetőségek stb. JÖJJÖN DOLGOZNI NYERGES ti JFALURA, A MAGYAR VISCOSAGYÁRBA! A gyár felvesz: vegyipari szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, lakatosokat, ^ csőszerelőket és építőipari karbantartókat. JELENTKEZÉS: Nyergesújfa­lun (Komárom megye) a Ma­gyar Viscosagyár Munkaügyi Főosztályán. «7».

Next

/
Oldalképek
Tartalom