Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
1973. november 29. • PETŐFI NÉPE • 5 Közérdekű magánügy A Minisztertanács legutóbbi Ülésén foglalkozott a dolgozók továbbképzésének helyzetével. A már régebben hozott kormányhatározatokról, azok hatásáról, amelyek a káder- és személyzeti munkáról, a nők helyzetének javításáról, az ifjúsággal való foglalkozásról szóltak. Tulajdonképpen a műveltebb munkásgárda kialakulásának helyzetéről kívántak tiszta képet kapni a kormány tagjai. A felmérést és ennek nyomán a jelentést a Központi Képi Ellenőrzési Bizottság tette a Minisztertanács „asztalára”. A számok bizonyítják, hogy a jelentés készítői rendkívül alapos munkát végeztek, a hiányosságok felsorolása pedig sejteti, hogy bőven van még tennivaló. Tanulság faliújságon Kérek egy kávét , verssel Milyen sok szó esik mostanában a szabad idő helyes eltöltéséről! És milyen sokan használják rosszul a szabad idejüket! Nem is annyira az idő hiánya okoz bajokat, vagy a sokat emlegetett fáradtság, hanem egy tévesen értelmezett felfogás, — a kikapcsolódásról. Az emberek egy része fél olyan dolgokra áldozni a drága idejét, amelyek nem a megszokott módon szórakoztatnak. A Fővárosi Irodalmi Színpad például kitalált egy nagyon kellemes és hasznos szórakozást, amelyet nyugodtan követhetnének az országban bárhol. Kecskeméten, az Aranyhomok cukrászda kiválóan megfelelne erre a célra. Fent, a budai Vár hangulatos környezetében, a Korona cukrászda meghitt falai között, versek hangzanak el, stílusos zenei kísérettel, színészek tolmácsolják a magyar- és a világirodalom remekeit, miközben a vendégek csendben iszogatják a kávéjukat, cigarettáznak, figyelnek. Jól érzik magukat. Másként nem jönnének. A legfrissebb programban Heine- és Petőfi-versek szerepelnek, kétnyelvű előadásban — magyarul és németül. A kiváló versmondók: Latinovits Zoltán, Baracsi Ferenc, Sallay Kornélia és a műsor mindenkori háziasz- szonya: Mikes Lilla felváltva, hol magyarul szólaltatták meg a két költőóriás verseit, hol pedig azzal lepték meg a közönséget, hogy német nyelven sem „estek” ki e szerepükből és főleg a Petőfi- versek ritmusából. A műsor után még gyors „Ki mit tud” is következett, természetesen németül, s aki a legtöbbet tudott Heinéről, Petőfiről szép lemezjutalomban részesült, a műsor vezetőjétől, Szegváry Kati tv-riportertől. Gondolom, az ötlet nem is olyan megvalósíthatatlan Kecskeméten, de a megyében másutt is lehetne hasonló rendezvényekkel színesíteni, emelni a rangosabb cukrászdák hétköznapjait. Ha nem is minden délután, de esetenként érdemes volna kísérletet tenni, hivatásos színészekkel, vagy akár tehetséges amatőr versmondókkal is, hogy „bejön-e” a közönség versre, irödalomra, igényesebb szellemi szórakozásra oda, ahová máskor pletykálni, vagy csak simán „ücsörögni” szokott egy kávé mellett. Így is el lehet tölteni néhány órát a szabad időből. Pontosabban valahogyan így volna érdemes ... V. Zs. ® A vizsgálat alapja az 1971ben kiadott kormányhatározat volt, amely az új rendszerű munkástovábbképzésről intézkedett. 129 iparvállalat — 57 százaléka minisztériumi. 21 százaléka tanácsi vállalat, 22 százaléka ipari szövetkezet — mintegy negyed- millió dolgozójának, elsősorban fizikai munkásának a továbbképzési lehetőségeit vizsgálta. Egyértelműen dicsérhető a kormány- határozat végrehajtásában, hogy az iskolarendszerű oktatásban részt vevő1 dolgozók száma 16, a tanfolyami képzésben részvevőké 8 százalékkal nőtt. S a negyed- milliónyi dolgozó 20 százaléka tanul. A továbbképzés fontosságát kiemeli az a tény, hogy a felnőtt- oktatással kapcsolatos összes költségek mintegy 30 százalékkal növekedtek. A továbbképzés lehetőségei a minisztériumi felügyelet alá tartozó vállalatoknál a legjobbak. A ktsz-ek, kisebb vállalatok nem tudják a továbbképzést önerőből megoldani. így szakmunkásképző intézetek és szakközépiskolák segítségére szorulnak. Összességében az előbbre lépést jelzi, hogy az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők száma több mint egymillióval csökkent az elmúlt két-há- rom évben. Emelkedett a szakképzett dolgozók aránya, amely a jelenlegi munkáslétszámnak több mint 35 százaléka. „Nehéz” területet jelentenek viszont a Nehézipari Minisztérium felügyelete alatt álló vállalatok. Itt a 45 évnél fiatalabb munkások 46 százaléka szakképzetlen. Az imponáló eredmények mellett a KNEB jelentéséből kiderül, hogy a negyedmilliónyi dolgozó 65 százaléka saját elhatározásából jutott el az iskolapadig. A vállalatok sok helyen nem szervezték a továbbtanulást, csupán elfogadták és jóváhagyták a jelentkezők kérelmét. A munkások önmagukra utaltságának egyik oka, hogy az üzemi oktatási tanácsok csak papíron léteznek — a vizsgált vállalatok háromnegyed részénél nem, vagy csak formálisan működnek. Ebben a vállalati vezetők és a szakszervezeti bizottságok egyaránt hibásak. • Aki tanul, továbbképzi magát, annak nem kell feltenni a kérdést, miért vállal napi munkáján kívül újabb terhet, lekötöttséget. Viszont ez a kérdés sok tízezerszer elhangzott a nem tanulóknak. S a válaszok: legtöbben a családi gondokra, gyermek- nevelésre, a „második műszakra” hivatkoznak. Kiderült, hogy sokuk nem tud azokról a kedvezményekről, amelyeket a továbbtanulók, a továbbképzésben résztvevők élvezhetnek: tanulmányi szabadság, munkaidő-kedvezmény. Ezek ösztönzői lehetnek a tanulási kedvnek, de csak ha tudnak róla az érdekeltek, ha a vezetők megmagyarázzák, hogy továbbképzésük eredményeként értékesebb emberekké válnak. A családosok továbbtanulásának megszervezése kétségtelenül ne- ,héz. sok törődést, előkészítést kíván, de nem megoldhatatlan. Bevált az üzemi kihelyezett osztályok rendszere, ahol az iskola a munkapadokhoz — „helybe megy”. Segítséget jelent a rövidített tanév, a vizsgára előkészítő tanfolyam, és még sorolhatnánk a kormányhatározat nyomán biztosított lehetőségeket. • Régi, igaz mondás: csak a kezdet nehéz. Ez vonatkozik a felnőttoktatásra is. Számok bizonyítják. akik felnőtt fejjel nekivágnak a hatodik, hetedik általánosnak, nem állnak meg a nyolc általánosnál. Legtöbbjük továbbmegy középiskolába, szakmunkásképzőbe. technikumba. A másik oldal: évente jelenleg mintegy 15 ezer fiatal nem fejezi be általános iskolai tanulmányait tanköteles korban! Ennek társadalmi, szociális problémák az okai, amelyek pótlólagos megoldásában elsősorban a munkahely tehet legtöbbet. Az új rendszerű munkás-továbbképzésre vonatkozó határozatok, intézkedések jó alapot biztosítanak az előbbrelépésre. Ezt az eddig elért eredmények is bizonyítják. Azonban a határozatok önmagukban — a helyi lehetőségek felhasználása nélkül — semmit sem érnek. Ma is igaz. hogy országunknak művelt, szakképzett emberekre van szüksége. Az egyes vállalatoknak ugyanez az érdekük, hiszen lehetetlen műszaki fejlesztést végrehajtani, korszerűbb technikát, újabb termelési módot meghonosítani, ha a dolgozók műveltsége, szakképzettsége nem fejlődik. # A Minisztertanács elé került jelentésből nyilvánvalók a teendők. Ahhoz viszont, hogy további előbbrelépés történjen, valamennyi vállalatnál, minden munkahelyen meg kell érteni; műveltebb, képzett munkásokra van szükség! E. Gy.- tengerrel — Ha minden gazdaságvezető úgy tartaná kézben a pártsajtó- terjesztést. mint Kuczik István, a MEZŐGÉP kiskunmajsai gyárának igazgatója... Olyan hangsúllyal említette ezt lapszervező kollégánk, hogy nem hagyott bennünket nyugton a kíváncsiság. Meglátogattuk. A fiatal vezető pedig ezzel kezdte. — Semmi olyan extra módszerünk nincs amit bárhol ne csinálhatnának. Röviden kifejtette. Alapelve, hogy a pártlapterjesztés nem kampánymunka. Ne úgy menjen ez, hogy bizonyos időközönként hozzálátunk (is szervezünk néhány új előfizetőt. Kialakítottak az üzemben egy terjesztési szervezetet, s ebben mindenkinek megvan a maga dolga. A lényeg: folyamatosan tájékozódjanak az előfizetések állásáról. illetve általában az újság- olvasás helyzetéről. Gyakorlatilag. Tőzsér Jánosné, az alapszervezet agitprop. felelőse — most szülési szabadságon van — havonta ellátogat a postára. Megnézi, nem felejtette-e el valaki megújítani az előfizetést. Ha igen, barátságosan emlékeztetik rá. Egyik tavaszi összehasonlítás alkalmával például 10 eltérés volt az előző állapothoz képest. Pár napon belül „visszaszerezték” az előfizetőket. — Mennyien dolgoznak az üzemben, s hány lap jár? — ötszáz a létszám, mintegy százan járatnak pártlapot, nagyjából fele-fele arányban Népszabadságot és Petőfi Népét. Legújabban 25—25 központi, illetve megyei pártlap-előfizetést terveztek. Érdekes a megvalósítás. Mivel mostanában a legutolsó műhelysarokig mindenki „feje tetejéig” van az éwégi feladatokkal, méltányosságból, jutalomként kap negyedéves előfizetésre pártlapot — a gyáregység pénzéből — ötven szorgalmas ember. Aki a három hónap eltelte után minden bizonnyal megújítja majd az újságmegrendelést — „sa_ ját zsebére”. Hiszen addig is találkoznak velük — mint már új újságolvasókkal. — Mutatok még valamit — vett elő két füzetszerűen összekapcsolt. gépelt szövegű kis köteget Kuczik István. „Sajtótájékoztató” — olvastuk a címet. Egyik tájékoztatóban a „Figyelő” c. közgazdasági hetilapból, a másikban pedig a politikai napilapokból — így a Petőfi Népéből is — elolvasásra javasolt cikkek címeit, megjelenésük idejét és helyét gyűjtötték ki. — A gyár vezetői, irányítással megbízott szakemberei számára könnyítés, időnyerés céljából is, hogy felhívjuk a figyelmüket átfogó közgazdasági, politikai tartalmú, vagy a gyáregységünkre közvetlenül is vonatkozó írásokra. Sajnos, az egyik féle kigyűjtés nemrég abbamaradt. Reméljük, átmenetileg. Kuczik István nemcsak „elvileg” ismeri el az újság- olvasás, a pártsajtó jelentőségét. Negyedévenként Fintor Gábor párttitkárral, Szigetvári Miklóssal és Hunyadi Jánossal, s másokkal külön vezetőségi témaként foglalkozik a sajtókérdéssel. — Mióta itt vagyok — ennek öt éve — tapasztalom, mit jelent az újságolvasás elterjedése a dolgozók érdeklődése, igényessége, tájékozottsága szempontjából.., Tudom, mi a hatása a jó módszerek. eredmények publikálásának ... Hogy valóban így van, hívjuk tanúul a gyárkapunál, mindjárt a betonút eleién felállított üzemi „Híradó”-t. Végre egy faliújság, ahonnét nem sok esztendős, elmosódott. sárgult felhívások néznek vakon a szembejövőre! Első pillanatban magára vonja a figyelmet „A hónap kiváló dolgozói” feliratú fehér kartoncsoport. Három fényképfelvétel, alatta rövid szöveggel. A képek szinte „riporthelyzetben” ábrázolják a munkásokat. Nem merev portrék tehát. hanem gépük, munkájuk „társaságában” mutatja be a legjobbakat. Októberben például rájuk szavaztak az egyes üzemrészekből. A tv-ből megszokott módszerrel; III. helyezett Busa Ferenc mező- gazdasági gépszerelő szakmunkás; a II. Kuklis Sándor, ugyancsak mg. gépszerelő szakmunkás. Az előbbi jelenleg lakatosként, az utóbbi a garancia- és vevőszolgálatnál dolgozik; 100. illetve 2Ö0 forint jutalmat kaptak. Az I. helyezett Szakácsi Ferenc betanított hegesztő a D 705-ös vezetőfülke gyártásánál dolgozik. Az ő jellemzését írjuk ki egészen: — 1969. június 17. óta itt a munkahelye. „Munkatársainak jó példát mutat mind emberségével, mind szaktudásával.” Őt 300 forinttal jutalmazta a gyáregység vezetősége. Hadd hívjuk fel külön a figyelmet az előbbi kis méltatás egy szavára, amely újszerű ilyenfajta értékelésben: „Emberségével.” Bizonyság is ez. Ahol a part- és gazdaságvezetés szívügye a pártsajtóterjesztés, ott a faliújságok cikkei is mélyebb tartalmat nyernek. Tóth István A ROMNII MADONNA Egy Romniban élő ukrán asszony, Alekszandra Gyervszkaja, 45 különböző nemzetiségű gyermeket nevelt fel. Az asszony életéről, nagy családjának boldogságáról szól a kijevi dokumentum filmstúdió „Romnii madonna” című új filmje. Gyerevsz- kaja nevelt fiai és lányai, akik a háborúban elvesztették szüleiket és ennél a nagyszerű asszonynál találták meg a családi élet melegét, felnőtt, becsületes, képzett dolgozó emberekké váltak. (APN—KS) Gyógyítás A tengerrel történő gyógyítás, az úgynevezett thalaszoterápia — amelyet egy esztendeje alkalmaznak Kolobrzegben, az ismert lengyel tengerparti gyógyhelyen — teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az orvosok utasításainak megfelelően a páciensek nem vették igénybe a fizikoterápiái kezeléseket, hanem részt vettek a mindennapos, tízegynéhány perces tornagyakorlatokon, a fövenyparton, és fürdőztek a sós vízben. Az orvosok szerint a természetes tengeri környezetben való aktív pihenés nem egyszer kedvezőbb eredményekkel jár, mint a szanatóriumi kúra. —o— „Szép rozmaringszál egy csokorban” Amikor augusztusban pompázó ruhájukban dalolva, táncos léptekkel felvonultak a fesztiváltól hangos Kalocsa főutcáján, valaki azt kérdezte: — Kik ezek a fiatalos, kifogyhatatlan kedvű felnőttek? Egy néző ezt felelte: — Az öregcsertői táncoló családok. Férjek és feleségek, szülők és gyermekeik együtt táncolnak. — No, ezt megnézem közelebbről is — gondoltam magamban akkor. Hát itt vagyok öregcsertőn. Járkálok az egyetlen kiépült utcán. Kétoldalt, a házak, udvarok mögött látom a barna és ólomszürke határt. Csodálkozom, milyen különös nyugalom árad szét bennem ebben a csendben. Most még a gondolat is zajt üt, ha moccan. — Itt élnek hát — gondolom — ebben a parányi faluban azok a táncosléptű asszonyok, iférfiak, ahüknek jókedve egész az égig ért fel? A hatvanhárom éves Tóth Istvánná úgy pattan fel a helyéről, mintha fiatal menyecske yoina. — Biztosan elkényeztette az élet — évődök vele. Játékosan csattan a válasz: — El ám! A cselédsors iszonyúan kényezteti az embert, bizony ám! mizni”) Bársonyvirágos fityula. Színes kötény. Piros, sárga, zöld virágmintás kendők. („Régen ezekben mentünk lakodalomba”) Színes papucs, babos harisnya. („Ezek nélkül nem lehet ám fellépni lelkem!”). — Sokba kerülnek a ruhák? — Nem olcsók. Nézze ezt a gyöngyös fityulát épp most csináltattam. Meg se mondom az árát. De nem sajnálom. Az embereknek új csizma, nadrág, fehér ing. Gondolhatja, mennyi kell érte. — Amikor utaznak, elég mindezt cipelni, igaz? — Három-négy bőrönddel megyünk. — Azt mondják Tóth néniről, nagyon szeret énekelni. Megajándékozna bennünket egy dallal? Már kezdi is: „Este van már, este van, de sötét az éjszaka, evere kedves angyalom, kísérj el haza.” Míg hallgatom az énekét, elképzelem őt tizennyolc évesnek. Kivarrott fehér pruszlikjában, sokráncú szoknyájában megy a templomba- Hajlong egész nap az érseki birodalom földjén, a miskei határban. Este dúdolgat a félhomályú szobában. Kiáll a kapu elé, és nézi a holdat, álmodozva. — Lánykoromban is szívesen táncoltam. Kikapcsolódás nekem. Geiger Istvánná kezdi így a beszélgetést, amikor otthonában meglátogatjuk. Tagja a menyecskecsoportnak. Harminchárom éves. A fia és a lánya is táncosok. Bedolgozó a kalocsai háziipari szövetkezetben. — Nem sínyli meg a kereset a sok próbát, szereplést? — Sajnos, igen. A folklórfesztivál miatt öt nap kiesésem volt. Egyedül nevelem két iskolás korú gyermekemet; megérzi a család anyagilag ezt az elfoglaltságot. Mégis csinálom. Hiányozna, ha nem mehetnék a többiekkel. Közben valóságos kis röpgyűlés alakult ki Geigerné szobácskájábán. A háziasszony gyerekein kívül itt van Matos Lászlóné is, szakközépiskolás lányával, s a negyedikes Laci fiával. S még többen. Egymás szavába vágva bizonygatják, életükhöz mennyire hozzátartozik a tánc, a próba, szereplés. Íme néhány noteszomba jegyzet mondatuk: „Ha az egész család együtt utazik, az a legjobb.” „Voltunk már Pesten, Solton. Tompán, Csengődön. Meg Kalocsán és Baján is.” „Nekünk ez egyetlen szórakozásunk.” „Apu buszsofőr; ha ő viszi a csoportot, az a legjobb.” „Nagy öröm. mikor első díjat nyerünk. Olyankor büszkék vagyunk.” — Fejezzük be szépen ezt a rögtönzött „gyűlést”, énekeljenek valami szépet — kérlelem őket. Kezdik is: „öregcsertő körül van ibolyával. gyere rózsám, szedd a kötőd aljába.” Kalapos Istvánná vezeti a tánc- együttest. Az iskola nevelői szobájában beszélgetünk. Nézem a törékeny tanárnőt: hogyan tud ennyi embert „kormányozni”, kis, táncos birodalmában fegyelmet, rendet tartani? — Nehéz? —kérdezem. — Ez fel sem merült bennem idáig. Maguktól jöttek, még csak — Hogy jutott eszébe, beállni a tánccsoportba? — Jöttek, szóltak, mentem. Miért ne, ha egyszer kedvem van? Nevettek többen; megbolondultál? Nem én — mondtam —, csak szépnek tartom, hogy együtt táncolunk, szerepelünk, örömünk van benne. — A férjét is Tóth néni beszélte rá. hogy belépjen? — Nem kellett ugyan rábeszélni! Ment az magától! És a gyerekek, a menyem, az unokám is. Jár az egész család. Megmutatja a ruhákat. Selyem- rékli. sokráncú szoknya, főkötő. Fehér ingváll. („Ki kellett kor• Színpadon a legfiatalabbak. • A dalos-táncos férfiak. Hát épp én ne menjek be? — gondoltam, és újra megvettem a ruhákat. Azóta ott vagyok. És soha meg nem bánom. Matos Józsefné huszonnégy éves tsz-tag és Fodor Katalin harminckét éves tanácsi dolgozó. Ezt mondják: — Kiskorunkban táncoltunk. De most nincs három-, négyezer forintunk ruhára. Ha adnak, megyünk. Megtudtam: ennyi szép szereplés. siker után nemegyszer gondot okoz nekik, hogy miből utazzanak. S mikor egy sikeres fellépés után a táncosok vacsorát kaptak, elmarasztalták miatta a tanácsi vezetőket. A ruhák egy részét is ki kellene cserélni újakra; de miből? Az amúgy is anyagi gondokkal küzdő művelődési otthon nem képes támogatni őket. Talán nem szükséges különösebben bizonyítanunk, hogy ez a rövid idő alatt figyelmet érdemlő eredményeket felmutató lelkes csoport több törődést, nagyobb támogatást érdemelne. Ez már nem csak az öregcsertőiek ügye. Varga Mihály Ifjú Tóth Istvánná a művelődési otthon presszójának a vezetője. Így emlékezik: — Mikor kijártam a nyolcadikat, eladtam a bőszoknyát, gondoltam, úgyse kell már. Aztán, mikor megalakult a csoport, kívülről hallgattam az éneküket. biztatni sem kellett őket. Amikor táncolnak, nehéz életüket elfelejtik. Felelevenítik az emlékeiket. Látná őket a próbák szünetében, amikor egészen szabadon táncolhatnak. Alig akarják abbahagyni. — Hány tagú az együttes? — Mint mindenütt másutt, változó a létszám. A vegyes felnőtt-, az asszony- és a gyermekcsoportban most összesen ötvenen táncolnak. De volt rá eset, hogy nyolcvanan mentünk szerepelni. — A táncosok saját költségükön csináltatják a ruhákat. Gondoltak arra, hogy valahonnét anyagi támogatást szerezzenek? — A kalocsai háziipari szövetkezet adott kétezer forintot papucsokra. S szó van arról, hogy támogat bennünket az ÁFÉSZ is, a jövőben a megyei tanács is. Bízunk abban, hogy előbb-utóbb megszűnnek az anyagi gondjaink. # Felvonulás a kalocsai főutcán.