Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-23 / 274. szám

f Tizenkétmillió forintot fordítanak a megyeszékhely közlekedésének fejlesztésére Losonczi Pál befejezte meggyorsította. biztonságosabbá tette a közlekedést. Ebben az év­ben került sor a Kodály Zoltán és a Szabadság téren a forgalom- irányító jelzőlámpák üzembe he­lyezésére. Annak ellenére, hogy közeledik az év vége még akadnak folya­matban levő munkálatok. A Sza­badság téren, az OTP új székhá­za előtt kiszélesítik az úttestet, felújítják a Kandó Kálmán utca egy részét, megépítik a Csáktor­nyái utcában a járdát, s végre befejeződik a Czollnér téren a KRESZ-park építése. Jelentős ősz- szeget. 200 ezer forintot fordíta­nak még ebben az esztendőben a különböző forgalomirányító jel­zőtáblák cseréiére, festésére. Az 1973. évben különös figyelemmel vizsgálták a városi tanács illeté­kesei a tömegközlekedési útvona­lak felújítását, karbantartását. Jö­vőre ezt kiemelt feladatként ke­zelik. akárcsak a földutak folya- matds javítását. A jövő esztendőben 11,5 millió forint áll rendelkezésre a városi közutak, járdák korszerűsítésére. Ezek közül is kiemelkedik a Tal- fáji köz. a Küküllő utca burko­latcseréje. felújítása, a Dankó, Zsinór. Kinizsi utca talajstabili- zációja. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy homokot cement­tel kevernek össze, amelyet a pályára hengerelnek majd a kö­vetkező évben homokaszfalttal te­rítik le. Megkezdődött egyébként a város tömegközlekedési decent- rumainak tervezése. A tervek rö­vid idő múlva elkészülnek, s a jövő esztendőben két decentrum bán befejeződnek a kivitelezés munkálatai. Mint már közöltük, az egyik a Széchenyi városban, a másik pedig a távolsági autóbusz- pályaudvar mellett létesül. Nem kevesebb, mint 34 ezer négyzet­méternyi útfelületen végeznek ke­zelést, a város 15 utcájában. A Csongrádi utca és a Béke fasor teljes hosszában 2.5 millió forin tos költséggel aszfaltszőnyeget te­rítenek. ezenkívül két és fél kilo­méter hosszú járdát építenek. G. G. afrikai útját Losonczi Pál hivatalos, baráti látogatását befejezve, csütörtö­kön délelőtt elutazott Sierra Leo­néból. Freetownban reggel az Elnöki Tanács elnöke és Siaka Stevens elnök magyar—Sierra Leone-i közös közleményt írt alá Losonczi Pál látogatásáról. Egyidejűleg aláírásra került a két ország kö­zötti műszaki-tudományos együtt­működési megállapodás is. Az Elnöki Tanács elnökét a repülő­téren Siaka Stevens elnök és más hivatalos személyiségek bú­csúztatták. Losonczi Pál három afrikai or­szágban tett hivatalos baráti lá­togatásáról útban hazafelé, csü­törtökön délután Rabatba érke­zett. A marokkói főváros repülő­terén az Elnöki Tanács elnökét Ahmed Oszmán miniszterelnök és a kormány tagjai fogadták. Jelen volt Molnár László, a Ma. gyár Népköztársaság rabati nagy­követe, valamint baráti szocia­lista országok misszióvezetői is. Losonczi Pál a repülőtérről a ki­rályi vendégpalotába hajtatott. Az Elnöki Tanács elnöke csütör­tökön találkozott II. Hasszán ki­rállyal és megbeszélést folytatott vele. Losonczi Pál pénteken reggel folytatja útját, s a kora délutáni órákban érkezik meg Budapestre. Az őszi munka tanulságai Cserbenhagyás A fogtechnikai laboratóriumban Olvasó ember Sport 3. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 7, oldal Ebben az esztendőben Kecske­méten a városi tanács nagyon so­kat tett azért, hogy modernizálja a közlekedést, a közutakat, a jár­dákat és az ehhez kapcsolódó lé­tesítményeket. Ezek közül csupán a leglényegesebbeket említjük meg. A nyomási iskolánál autó­buszfordulót alakítottak ki. A Ceglédi út. Szegedi út, Dózsa György út közút—vasút kereszte­ződésében levő sorompóknál kü­lönválasztották a gyalogos- és járműforgalmat, s ez nem keve­sebb, mint 600 ezer forintba ke­rült. Felújították a Külső körút 1100 méteres szakaszát, kialakí­tották a Kodály Zoltán téri ke­reszteződést. 800 méteren felújí­tották a Róbert Károly körutat. Járdák építésére 200 ezer forintot költöttek. Ütburkolat-helvreállításra, illet­ve útszegélyek kialakítására több mint 3 millió 300 ezer forintot áldoztak. Ezek közül is kiemel­kedik a Batthyány utca aszfalt- szőnyeggel való. leterítése, amely • A forgalom- irányító jelző­lámpa. • Csehszlovákiától olyan élhajlítógépet vásároltak, amellyel gyor­sabban és pontosabban tudják a megfelelő formára alakítani a különböző vasszerkezeleket. Képünkön Horkai János, a budapesti MIRKÖZ Ipari Szövetkezet részére gépalapkerelcket hajlít. • Az idomacélt a korábbi lángvágásos módszer helyett lágyvas­táresás korongvágóval darabolják. Az új berendezés nemcsak rövidebb idő alatt végzi él a műveletet, hanem nagyobb pontos­sággal és sima felületet képezve. Felvételünkön Magosi Vilmos csoportvezető a Szegedi Szalámigyár részére készülő klimatorony elemeit szabja lágyvastárcsás korongvágóval. N. O.—P. Z. 0 Az, újjáala­kított Szabad­ság téri ke­reszteződés. Várható Időjárás ma estig: időnként kissé megnövekedő felhőzet, csapadék nélkül. Mérsékelt, napközben helyen­ként megélénkülő déli, délnyugati szél. Főként hajnalban és reg­gel többfelé köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, —7, fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általá­ban 5 fok körül a tartósan ködös helyeken kevéssel 0 fok felett. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP KACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVIII. évf. 274. szám Ara: 90 fillér 1973. november 33. péntek A Minisztertanács ülése időjárás Zöldségtermesztési tudományos tanácskozás Kecskeméten • A tudományos tanácskozás résztvevőinek egy csoportja. A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az Ipari Szövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöke javasla­tot terjesztett a kormány elé az ipari szövetkezetek állami nagy­ipart hasznosan kisegítő tevé­kenységének fokozásáról. A könnyű-, az építő-, a kohó- és gép-, valamint a nehézipar terü­letén működő 1118 ipari szövet­kezet termelése az elmúlt évek­ben a népgazdasági célkitűzések­nek megfelelően alakult. Az álla­mi nagyipart hasznosan kiegé­szítve, főleg a lakosság szükség­leteinek kielégítésére termelnek és szolgáltató tevékenységet foly­tatnak. Ugyanakkor az ipari szö­vetkezetek még számos lehetőség­gel rendelkeznek a kis- és közén- üzemi adottságok jobb kihaszná­lására, a gazdaságosabb iparszer­kezet kialakításának elősegítésé­re. A kormány úgy határozott, hogy az állami vállalatok vizsgál­ják meg, milyen termékek gyár­tását tudnák a szövetkezeteknek átadni, amelyek ott gazdaságo­sabban gyárthatók, illetve a ré­gebbi géptípusok alkatrészgyár­tásában miként tudnának az ipari szövetkezetek részt venni. A Minisztertanács megtárgyal­ta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozó nők helyzetének vizsgá­latáról. A mezőgazdaságban dol­gozó nők életkörülményei az ál­talános társadalmi fejlődés, kü­lönösen pedig a mezőgazdaság átszervezése és a nagyüzemi ter­melés térhódítása következtében alapvetően megváltoztak. A nők .gazdasági és szociális helyzeté­nek megjavításáról 1970-ben ho­zott kormányhatározat végrehaj­tása minden területen megkezdő­dött. A termelőszövetkezetek a nők helyzetét segítő intézkedé­sekkel egészítették ki az alapsza­bályokat, az állami gazdaságok pedig a kollektív szerződéseket. A határozatban foglaltak követ­kezetes végrehajtásához azonban még számos feladatot kell meg­oldani. A kormány a jelentést és az abból adódó következtetéseket jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyal­ta a honvédelmi miniszter elő­terjesztését a polgári védelem helyzetéről, összegezte a polgári védelem felkészítésében eddi** el­ért eredményeket és meghatá­rozta az ezzel kapcsolatos további feladatokat, a fejlesztés irányel­veit. A Minisztertanács ezután poyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A Zöldségtermesztési Kutató Intézet alapjait 30 esztendővel ezelőtt vetették meg Kecskemé­ten. Az intézet közponjában teg­nap tartott tudományos tanács­kozást az évforduló jegyében rendezték, számot adtak az 1943 óta eltelt időszakban végzett munkáról, az eredményekről. A tanácskozást az intézet igaz­gatója, dr. Balázs Sándor nyitot­ta meg, üdvözölte a vendégeket, köztük dr. Horváth Istvánt, az MSZMP megyei bizottságának el­ső titkárát, dr. Matos Lászlót, a megyei pártbizottság gazdaságpo­litikai osztályvezetőjét, dr. Unk Jánost, a MÉM tudományos ku­tatási főosztályának helyettes vezetőjét. Gádor Józsefet, a me­gyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának veze­tőjét. Köszöntötte az intézet munkatársait, a kutatásban hosz- szabb vagy rövidebb ideje tevé­kenykedőket, a ZKI-vel kapcso­latban levő vállalatok, gazdasá­gok képviselőit. Bevezető előadásában szólott a zöldségtermesztés jelenlegi helyzetéről, a kutatás és a ter­melés feladatairól, a népgazda­sági követeményekről. Elmondot­ta, hogy az ágazatban lezárult a -nagyüzemi módszerek kialakítá­Az év végi csúcsforgalom ide­jén 15 milliárd forint értékű élelmiszer árukészlet várja a vá­sárlókat, ez 666 millió forinttal több, mint az elmúlt évben. Hús­áruból 635 vagon lesz a kará­csonyi készlet, amely mintegy 60 vagonnal több a tavalyinál, baromfihúsból másfélszer na­gyobb lesz a készlet. Gyümöl­sának, elterjesztésének időszaka,, a szocialista mezőgazdasági for­ma tartalommal telítődött. Álta­lánossá vált a gépesítés, a nagy- adagú műtrágyázás mellett rend­szeressé a növényvédelem és a vegyszeres gyomirtás. A termelők új, nagy hozamú fajtákat kaptak. A zöldségtermesztés azonban még nem érte el a szántóföldi nö­vénytermesztés fejlettségi szint­jét. A megközelítőleg egyszerre érő zöldségfajták gépesítését ugyan már megoldották, bizta­tóak a hagymatermesztés gépesí­tésének eredményei is, ugyanak­kor nehezen haladnak az ubor­kával kapcsolatos kutatásokkal. Amíg a konzervipari célokra termesztett növények gépesítése nem oldódik meg. szükséges a hagyományos módszerek alkal­mazása is, hiszen a zöldségfélék iránt világszerte fokozódik az igény. Magyarországról elsősor­ban a korai szabadföldi zöldség­félék és a hajtatóházban nevel­tek kerülnek külföldre. Mind­kettőnél nagy a kézimunkaigény, s a termelésben a termelé­kenység növelésével lehet előbb­re lépni. A hajtatásnál, azaz a fóliás vagy üvegházi termesztés­nél hasznosítani kell a termál­vizeket. csőkből és déligyümölcsökből mind mennyiségileg, mind vá­lasztékban bővebb lesz a kíná­lat az elmúlt évinél. Az ajándé­kozáshoz szükséges díszdobozok­ból és díszüvegekből lesz elegen­dő, a kozmetikai cikkekből is kedvezőbb lesz a kínálat, mint tavaly. Köztudomású, hogy a zöldség- termesztés az utóbbi években a nagy munkaerőigény és a jöve­delmezőség hiánya miatt vissza­esett. Az ágazat fejlesztése nép- gazdasági érdek, a termesztést irányító kutatások nagyon sokat segíthetnek a gazdaságoknak, hogy mielőbb jó eredményeket érhessenek el. A munka sokrétű: a kutatók feladata a nemesítés mellett a legeredményesebb, új fajtákhoz való technológia kidol­gozása is. A ZKI-ben előállított fájták élvezik a hazai termelők elismerését és megütik a külföl­dön felállított mércéket is. Az intézetet 30 éves fennállása alatt többször átszervezték, de mindvégig megmaradt a zöldség- termesztés központjának. Csak­úgy, mint eddig, továbbra is fel­adatuknak tekintik azt, hogy a hazai zöldségtermesztést hatható­san segítsék, munkájukkal hoz­zájáruljanak az ágazat fejleszté­séhez. Befejezésként köszönetét mondott az intézet munkatársai­Országszerte jó hírnévnek ör­vend az üzleti partnerek körében a Fémmunkás Vállalat Kiskun- halasi Gyára. Nemcsak azért, mert termékeit, jó _ minőségben készíti el. hanem mert azokat mindig a kért határidőre szállít­ja le. Nem véletlen tehát, hogy éves termelési előirányzatuk ál­landóan emelkedik. Míg tavaly 132. addig az idén már 138 millió forintos éves tervet irányoztak elő. A gyáregység dolgozói és veze­tői megfelelő üzem- és munká­nak az eddig végzett munkáért, megemlékezett az egészségügyi okok miatt távollevő di\ Mészöly Gyula Kossuth-díjas akadémikus­ról, aki hosszú ideig vezette az intézetet, és kiváló eredménye­ket ért el a paradicsomkutatások, bán. A megemlékezés után a szak­területek beszámolói következ­tek. az előadók áttekintették a paradicsom-, az óriásiharmat- gomba-, az uborka-, a tojásgyü­mölcs-, a csemegekukorica- és a görögdinnyekísérletek történe­tét. Bemutatták a legújabb faj­tákat. Ismertették a technoló­giai és a műszaki eredményeket. Egy hét múlva, november 29-én a ZKI kalocsai fűszerpaprika­nemesítő állomásán ismét össze­gyűlnek majd a szakemberek. A fűszerpaprika és a szántóföldi növények nemesítésével, agro­technikájával és a tájkutatási feladatokkal foglalkoznak. D. É. szervezéssel igyekeznek a terme­lési kötelezettségeknek eleget tenni. Ám a megrendelők igényei általában túlnőnek a termelési előirányzatokon. Az idén például 2,5 millió forint értékű áruval kérnek többet. Az üzem vezetői ezért a szocialista brigádok áldo­zatos munkáján túl termeléke­nyebb gépek beszerzésével igye­keznek a megrendeléseket kielé­gíteni. Az utolsó negyedben már több ilyen gép segít a tervek túl­teljesítésében. • Dr. Balázs Sándor a ZKI igazgatója bevezető előadását tartja. (Pásztor Zoltán felvételei.) Év végi kínálat az üzletekben Termelékenyebb gépek a Fémmunkás kiskunhalasi gyárában

Next

/
Oldalképek
Tartalom