Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-22 / 273. szám

w 1973. november 22. • PETŐFI NÉPE KÖNYVESPOLC Jankovich Ferenc: Összegyűjtött versek A költői életművet tartalma­zó kötet a ciklusok időrendjét követi. „A fény virágai” a sza­badságvágytól feszülő indulás föl­kiáltását hordozza: „Pásztor en­gem nem terel / útra és akolba.” A „Napravárók” 1957—59. kö­zött született darabjai az embe­riségért síkraszálló humanistát mutatják (Imádság, Jól vigyáz­zatok!, Az ember és a Föld). A „Tavaszidéző” a sokoldalú érdek­lődésű embert (Ember és jövő, Emberhegedű); az 1961—66. kö­zött szülétett „Parázs” a magá­nyosságra döbbenő költőt fedi föl (Beállt a tél, A hangtalan madár, Magánosság korában). A következő ciklus „Idők szálltán” a gondolatiság jegyében fogant (Szemújulásom, A néma őr), s itt a halál ijedelme is megjelenik (Szokatlan). A „Csillagfényben” (1967—70.) ezt az ijedelmet és a gondolatiságot folytatja szomor­kás rezignáltsággal (Az első csil­lag, Árnyam, önbátorító). A kezdés hetyke szabadságkö­vetelő hangja már belenyugvás­sá fakul: „Pajtás, jó lesz nekem már / a Nap helyett a Föld.” És az ezt követő sorozat (Évszakok) szonettáradása mintha már a leltár lenne (Üres a kert, ön­arckép), s a költői végrendelet; (Halotti levél). A kötet záró da­rabjai a Hátrahagyott verseli. Jankovich közéleti hazafiságát, őszinte forradalmiságát, tájkép­festő művészetét egyaránt meg­ismerhetjük a kötetből. Szovjet geológusok a fejlődő országokban 12 ázsiai és afrikai országban dolgoznak jelenleg szovjet geo­lógusok, hogy segítsék a fiatal fejlődő államok természeti kin­cseinek feltárását. Indiában több nagy kőolajlelőhelyet, Al­gériában ón- és cink-, Iránban vasérc- és kőszénkincseket tár­tak fel. Guineában jelentős ba- uxittelepeket fedeztek fel. A szovjet—guineai megállapodás alapján szovjet szakértők se­gítik az afrikai állam építőipari és geológiai vállalatainak létre­hozását is. A paragrafus csak addig „félelmetes”... Jogpropaganda. önmagában bizony elég színtelen, szagtalan szó. S talán rideg is. ,Mert hallatán sok emberben józan, „könyörtelen” paragrafusokkal, cikkelyekkel kezd benépesülni a képzelet. Mindjárt élettel telik meg azonban a fogalom, ha konkrét üggyel hozzuk összefüggésbe. Olyankor de sokszor elhang­zik: „Jó lenne tudni, mit mond erre a jogszabály?” Tisztes parasztember száll fel a kis település vasúti megállójában a vonatra. Mögötte egy menyecs­ke kapaszkodik, de úgy. hogy hó­na alatt a kislányát is „felzsákol­ja”. A gyerek lába túl rövid még ahhoz, hogy elbírna a fokok ma­gasságával. A kupéban egymás­sal szemközt ül az asszony, meg az öreg. Takaros kis ember a bá­csi. Fehér szárnyas bajusza, ezüs­tös haja ünneplőssé teszi a hét­köznapi fekete magyar kabátot is. — Itt barátságosabb az ájer — dugja kintebb a fejét a prémgal- iér fészkéből az ember. Csizmás lábát is kényelmesen előbbre nyújtja. A menyecske csak bólint. Lát­szik. máson iár az esze. Tekinte­te az öregen. — Mennyi nyugdíja van, Sán­dor bácsi ? — Csak öregségim! — A feleségének? — Csak beszéljük egyik télről a másikra hogy utána kék mán járni. Nem értünk hozzá, megil­leti-e, vagy se. — Pedig erre is van valami törvény... A fiatalasszony családjában aligha időszerű ez a kérdés. Azért is teszi hozzá. — Csak hát ki ismeri? ... Ma­guknál hogy is volt a földdel? — Mi_kor betagosították, azt mondták, elég ha én írok alá... Megindul a találgatózás, jár-e valami, vagy egyáltalán, mire jo­gosult a néni. Hogy aztán se elő­re se hátra, okosabb egyikük se lesz. az idős ember belehessint a levegőbe. — Maid megkérdem holnap a tsz-ben. Ügy is bemegyek a köz­pontba. Szalmát kérek meg fu­vart. — Holnap még hiába megy. Várjon vele, míg tart a szüret Nem érkezik most egy fia fogat se... ... Találgatóztak, hogy is szól erről a jog? Pedig azt gondol­nánk. nincs olvan érdekelt nyug­díjjogosult. járadékra váromá­nyos. aki ne ismerné a jogsza­bályt. Hiszen mennyit foglalkoz­tak ilyenekkel téli esték ismeret- terjesztő előadásain, többé és ke­vésbé céltudatosan szervezett jog- propaganda keretében, és hát van szövetkezeti törvény is. Mikor pedig adódik az egyedi eset legtöbbször van olyan „pont”, amelynél felvetődik: ha ez fennáll, jár-e. lehet-e? Ezt a szüntelenül megújuló tudás­igényt. tájékozódási szükségletet vette figyelembe a Hazafias Nép­front Kiskőrösi járási Bizottsága, amikor az eddigiekből eltérő mód­szerrel igyekszik szervezni a jog­propaganda-előadássorozatot. Va­lóban sorozat ez. nem egy-egy jogi kérdésekkel foglalkozó elő­adás más ismeretterjesztő elő­adások sorában. Három irányú ez a jogpropaganda: 1. a tanuló- ifjúság tájékoztatása, hangsúlyoz­va a szakmunkástanulók informá­lását is; 2. ingyenes panasznapok szervezése a községekben; 3. jogi előadások iárásszerte. Harmincöt, a járásban működő jogászt kérdeztek meg hajlan­dók-e bekapcsolódni a jogpropa­gandába. évente hány előadással, melyik községben, milyen réteg számára, s milyen témakörben? A jogászok döntő többsége kész­séggel vállalta. Ezzel párhuzamosan folyt a tá­jékozódás, hogy egy-egy község­ben milyen jogi témákról kíván­nak előadást hallgatni az embe­rek. Csak mutatóba sorolunk be­lőlük szemléltetésül, hogy meny­nyire szerteágazó az érdeklődés: PÁRTSZERVEZÉS —PÁRTIRÁNYÍTÁS A humanizmus korunkban ingatlan tulajdonjogának válto­zása. örökösödés, hiteljog, adás­vétel. munkajog, családjog, tsz- tagok jogai és kötelességei (téve­dés azt hinni tehát, hogy ezen a téren már minden tiszta), SZTK- juttatások anyák joga, földhasz­nálat. adózás, ajándékozás, álla­tok adásvétele, szavatosság, nyug­díjjogosultság, szőlőtelepítés, já­randóságok stb. Közgazdászok. szociológusok, jogászok számára külön búvár- kodási terület lenne, hogy egy- egy községben miért ez a kérdés- csoport foglalkoztatja a lakossá­got, másutt miért tisztázatlanok sokat elemezgetett jogi kérdések. A Kiskőrösi Járási Ügyvédi Munkaközösség tagjai az egész járásban vállalták az ifjúság jogi tájékoztatását. Szép program ez egymagában is. hiszen van kér- deznivalóia a fiataloknak az if­júsági törvényről éppúgy, mint munkajogi szabályokról. Nagy könnyebbséget jelentenek majd az ingyenes jogi panaszna­pok is. Sok felesleges utazgatástól, szorongástól, idegességtől mente­sülnek az érdeklődők, amikor hozzáértő jogászoktól kapnak el­igazítást hogyan lehet egysze­rűen elintézni gondjukat-bajukat. Amik csak ezért látszottak meg­oldhatatlannak. mert magukra voltak hagyatkozva, s nem tud­ták, hogy mindenre van törvény. Tóth István Bolgár zenekar Kecskeméten • A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat szobrászműtermében Búza Barna szobrászművész alkotásán dolgozik. A szoborral Ady Endrének állítanak majd emléket Gyulán. (MTI foto — KS.) November 27-én, kedden kül­földi együttest lát vendégül me­gyénk székhelye. Az Országos Filharmónia bérleti hangver­senysorozatának keretében a Bolgár Ifjúsági Kamarazenekar lép fel este 7 órakor a Katona József Színházban. A zenekar 1968-ban alakult, s igen nagy sikert aratott a Szó­fiában megrendezett IX. Világif­júsági Találkozón. Mint neve is mutatja, tagjai fiatalok, átlagos életkoruk 30 év alatt van. Bel­földi és külföldi szereplések mel­lett fő céljuknak a bolgár ifjúság zenei nevelésének elősegítését tekintik. Ennek megfelelően re­pertoárjuk is igen széles, felöleli a zenekari irodalom csaknem va­lamennyi stílusát A Bolgarszka Muzika egyik cikkében kiemeli „a kamarazenekar előadásában hallott művek alapos kidolgozott­ságát. a zenei mondanivaló tö­retlen kifejezésre juttatását és a remek technikai felkészültségről tanúskodó kamarazenekari .hang­zást”. A hangversenyt a zenekar ala­pítója és vezető karnagya, Iván Angelot vezényli, aki 1942-ben született Görögországban. A Bol­gár Állami Konzervatórium el­végzése után Franciaországban, Igor Markevitch vezetése mellett folytatta karmesteri tanulmá­nyait. Számos európai országban vezényelt, két nemzetközi kar­mesterversenyen nyert díjat. Belgiumi hangversenye alapján az antwerpeni „De Standard” kritikusa „ragyogó zenei szemé- lyiség”-nek nevezi, aki „felfogá­sa és a művek I értelmezése alap­ján leginkább Cluytens-hez ha­sonlítható”. „Remek, tempera­mentumos, érzékeny, pontos és hatásos karmester-egyéniség” — írja Angelovról a „Politiken” című koppenhágai lap recenzora. A Bolgár Ifjúsági Zenekar kecskeméti hangversenyét Vival­di örök értékű, népszerű „A négy évszak” című versenymű-soroza­tával nyitja. Mozart rövid, derűs D-dúr divertimentója (K. 136.) után a bolgár Nikolov vonósze­nekarra írott Concento-ját szó­laltatja meg műsorában az együt­tes. A Vivaldi-mű szólistája Nyikolaj Marangazov hegedű- művész lesz. K. T. • A környezetét és önma­gát teremtő, formáló ember sze­mélyisége. helyzete, jellemző tu­lajdonságai, különösen a nagy társadalmi átalakulások idején kerülnek az érdeklődés előterébe. Így volt ez a történelem bármely „kritikus” szakaszában, s ez jel­lemzi a mi korunkat, a kapitaliz­musból a szocializmusba, az osz­tály nélküli társadalomba való át­menet időszakát is. A nagy törté­nelmi „földcsuszamlások”, a tár­sadalmi-termelési viszonyok mi­nőségi megváltozásai ugyanis szükségszerűen együttjárnak a létező értékek, emberi kapcsola­tok, szokások, szűkebb vagy tá- gabb társadalmi közösségek — egyéni konfliktusokkal, sőt tra­gédiákkal is terhelt — felbomlá­sával, megszűnésével, átalakulá­sával. Hiszen a termelési-társa­dalmi folyamatok és az ember, az egyéniség, a személyiség szo­rosan összefonódnak, egymástól nem választhatók el. A társadal­mi viszonyok mindig a személyek társadalmi viszonyai, mint ahogy Marx 1846-ban, Anyenkovhoz írott levelében megfogalmazta: „ ... az emberek társadalmi tör­ténete sohasem más. mint egyéni fejlődésük története”. Napjaink „humanizmus-rene­szánszának” tehát ez az objektív háttere A „megingó értékek” vi­lágában a társadalomtudomá­nyoknak is választ kell adniuk az ember helyére, szerepére, jö­vőjére vonatkozó, sokszor bizony kétségbeesett kérdésekre. A vá­laszok milyenségét végső soron a termelési viszonyok határozzák meg: az osztálytartalom dönti el, hogy az ember kibontakozását, fejlődését, vagy pedig eltorzulá­sát (és eltorzítását!) célozzák és segítik-e elő. Azaz a nemzetközi és nemzeti méretekben egyaránt összeütköző haladó és haladás­ellenes erők, a tőke és a munka harca az antihumanizmus és hu­manizmus kettősségében és küz­delmében is testet ölt. A tőkésországok társadalmi, politikai és szellemi életében egy­aránt az antihumanista, emberel­lenes tendenciák erősödését ta­pasztalhatjuk. Amit Marx a mun­kás elidegenedéséről írt. az válto­zatlanul. sőt még fokozottabban, össztársadalmi méretekben érvé­nyes a piai kapitalista viszonyok között élő ember munka- és élet- körülményeire. A munkás „te­remtménye”. az általa létrehozott munkatermék továbbra is „dolo­gi hatalomként”, mint „disznó­fejű Nagyúr” nehezedik a társa­dalom tagjainak életére. • A monoton részekre szab­dalt munkafolyamat szétszakítja és elsorvasztja a munkás szemé­lyiségét, ezért kielégületlennek, ingerlékenynek (lásd a tőkés üze­mek dolgozóinak spontán lázon­gásait), „idegennek” érzi magát a munkában, amely valójában a legsajátosabb emberi tevékeny­ség, s az anyagi javak minél na­gyobb mennyiségének megszerzé­sébe, az evésbe, ivásba stb. — az­az a fogyasztásba menekül. S en­nek az ízig-vérig antihumanista tendenciának a fokozása, végső soron a kizsákmányolás viszo­nyainak fenntartása érdekében a modern tőkés manipuláció is fel­vonultatja széles — s sokszor bi­zony hatásos — eszközarzenálját. Ezek az elidegenedést tükröző, a fogyasztási eszközök habzsolá­sát egyetlen életcélként tekintő törekvések átszövik az egész tár­sadalmi-politikai-szellemi életet. Hatásuk alól egyetlen társadalmi osztály és réteg sem vonhatja ki magát- Mindennek következtében az anyagi és szellemi értéknek tekintett dolgokban mind keve­sebb a társadalmi-emberi tarta­lom. Mint éles kontraszt érzékel­teti ez a társadalmi elszigetelt­ségből kitörő, tartalmas, igazán emberi értékeket követő és ková­csoló forradalmi munkásmozga­lomnak és résztvevőinek heroi­kus küzdelmét, humanista törek­véseit. Az antihumanista tendenciák a mai burzsoá társadalomtudomá­nyokban is tükröződnek. Skálá­juk igen széles, az „örök és vál­tozatlan emberi természet” tradí­cióira hivatkozó az „igazi” em­beri értékeket hangoztató néze­tektől a humanizmust nyíltan ta­gadó felfogásokig. Vonatkozik ez a nyíltan forradalomellenes, anti- kommunista irányzatokra (pl. H. Arendt, a „totalitariánus iskola” képviselője szerint a szocializmus ellentmond az „örök emberi­nek”), a szocializmus eszméivel kacérkodó, de a burzsoázia ural­mát konzerválni akaró irányza­tokra (pl. Schumpeter, aki az ál­tala elképzelt burzsoá racionali­tással és osztályuralommal meg­töltött „szocializmust” éppen hu­manista tartalmától fosztja meg), s a mindjobban (főként az Egye­sült Államokban) burjánzó „elit­elméletekre”. de a kispolgári ta­lajon keletkezett „harmadik utas” mozgalmak és teoretikusok néze­teire is. Jelzi ezt Marcuse utó­pikusszocializmus ábrándja, amely nem a munka, hanem az ..érzéki­ség, a játék és a dal” világa, az „újbaloldal” irracionális társada­lomtagadása. a természettel való egybeolvadási igénye, technika- és tudományellenessége is. • A szocialista országok­ban a magántulajdonnak, mint a társadalom legfőbb szétszabdaló- jának, „atomizálójának” meg­szüntetése, a társadalmi tulajdon létrejötte és uralma a humaniz­mus tartalmi kibontakozásának és erősödésének sohasem látott kedvező feltételeit teremtette meg. Ezeket a feltételeket gyorsítot­ták és javították azok a szocialis­ta országokban napvilágot látott intézkedések is, amelyek a szoci­alista építés meggyorsítását, mi­nőségi fejlesztését, a közösségi­egyéni aktivitást gátló tényezők megszüntetését célozták. Vonat­kozik ez a személyi kultusz fel­számolásával 'amely ebben az összefüggésben a környezetét és önmagát formáló égvén fontossá­gának az elismerését jelentette), a gazdaságirányítási rendszer re­formjával. az állami élet további demokratizálásával kapcsolatos intézkedésekre egyaránt. Szocialista viszonyaink között a társadalmi, közösségi és egyé­ni alkotó erő, más szóval ja való- sáeos emberi értékek kibontako­zása a legszorosabban összefügg a szocialista demokratizmus, ezen belül a munkahelyi demokrácia fejlődésével. A munkahely a leg­főbb színtere a szakmai és társa­dalmi-politikai tevékenységet végző ember képességei kifejté­sének. hiszen — a naav olasz marxista filozófus. Gramsci sza­vait idézve — ..az ember folya­mat ... tetteinek folyamata”. Nyilvánuljanak meg ezek a tet­tek akár a termelő tevékenység­ben. a lelkiismeretes, mindig job­bat és újat akaró szakmai mun­kában, akár a gazdasági és poli­tikai értelemben mind optimá­lisabb döntések elősegítésében — információk adása, vélemény- mondás útján, a demokratikus részvétel közvetlen és közvetett formáinak kombinálása révén. • Így, e folyamatok ered­ményeként válik az egyén és a közösség mindinkább urává kör­nyezetének. S így alakul mind sokoldalúbbá, teljesebbé a szoci­alizmus emberének személyisége. MŰVELŐDÉS, WÖLFISBEN ISKOLA Mit tud Wölfisről? Gondolom, még egy szellemi vetélkedő jól felkészült versenyzőit is fejtörés­re késztetné ez a kérdés. Wölfis — 2300 lakosú község a Német Demokratikus Köztársaságban, Thüringiában, még pontosabban meghatározva a gothai járásban. Amikor a wölfisi iskolások fúvós­zenekara Kecskeméten járt, a község kulturális életéről beszél­gettünk Wölfis polgármesterével, Erich Schodes elvtárssal, és Gise­la Paul iskolaigazgatóval. — Mi a központja Wölfis kul­turális életének? — Van egy klubunk, nevezhet­nénk népfrontklubnak is. amely összefogja a különféle csoporto­kat együtteseket, s megszervezi a programokat. Nálunk nagyon szeretik a zenét és a táncot. Ve­gyes karunk negyven tagú, sike­resen működik népitánccsopor- tunk is. A legnépszerűbb azon­ban a fúvószene, amely Wölfis- ben csaknem százéves múltra te­kint vissza. Bizonyítja ezt a nép­szerűséget, hogy mintegy kétszáz fúvószenész van a községben, fel­nőttek és gyerekek. Az ifjúsági fúvósokat megis­merhették Bács-Kiskun megyé­ben. Kecskeméten. Izsákon és Kiskunhalason járt a negyvenöt tagú úttörőzenekar, viszonozva a kecskeméti gyermekfúvósok wöl­fisi vendégszereplését. Az igazgatónőt a wölfisi iskola munkájáról kérdezem. — Az NDK-ban tízosztályos az általános iskola. A mi iskolánk „profilja” a gyakorlati képzés, mondhatnánk úgy is. hogy a wölfisi iskola gyakorlati foglal­kozás tagozatú. Az iskola nálunk is kulturális központ, énekka­runk. színiátszókörünk. különbö­ző szakköreink vannak. És gond­jaink is vannak — természetesen. Az iskola háromszázhuszonnyolc tanulója négy régi, elavult épü­letben tanul. Persze, ez a gond nemcsak mifelénk ismerős... — fejezi be a beszélgetést Gisela Paul. K. Gy. V. Szlávkin: Souvenir Amikor elkottyantottam, hogy egy turistacsoporttal nyugatra utazom, rokonaim meg ismerő­seim körében nagy-nagy izga­lom támadt. Egymásnak adva a kilincset, telkemre kötötték: ok­vetlen hozzak nekik holmi em­léket. Csak akkor jöttem rá, mennyi rokonom és ismerősöm van! Ha mindegyiknek hozok valamit, a hazaszállításhoz leg­kevesebb 42 tevéből álló kara­ván szükséges. Elutazásom napján, az indu­lásig mindössze négy perc volt hátra, amikor megláttam a gyö­nyörű Ljuszját. Egyenesen felém tartott. Éreztem: elvesztem! Ne­ki nem bírok ellenállni. Ha tör­ténetesen azt óhajtja, hogy egye­nesen a királyi udvarból hozzak neki egy pedigrés kutyakölyköt, én képes leszek minden időmet az uralkodó palotája előtt eltöl­teni, csakhogy megszerezzem ne­ki a kutyust. — Ljuszja — suttogtam és a szemébe néztem. — Mit hozzak neked? — Semmit. — Hogyhogy? — Csak úgy... Ámbár ... Szó­val, ha nem esne nehezedre, ír­hatnál néhány sort — mondta, és ■megcsókolt. Fütyült a vonat, berángattak a kupéba. Ereztem, külföldi utam Ljuszja csókjától egészen más értelmet kapott. Titkos gondola­tok lepték el agyamat, amikről még a vámosoknak se beszél­hettem. Amint megérkeztünk, első dol­gom volt borítékot és bélyeget venni. Sokat vettem. A bélyege­ket előre felragasztottam, s sza­pora szívdobogás közepette cí­meztem meg a borítékokat. Még városnézés előtt feladtam az el­ső levelet. Azontúl minden nap küldtem Ljuszjának 2—3 levelet. Részletesen leírtam, mit láttam, majd a levelek végére odakanya- rintottam néhány olyan szót, aminek semmi köze sem volt a látottakhoz, ami csupán kettőnk­re vonatkozott. Mire utolsó le­velemet is postára adtam, már nyíltan színt vallottam. Megír­tam: szeretem őt. Otthon megszámlálhatatlan ro­konom és ismerősöm várt. A vo­nat még meg sem állt, már teli torokból ordítottam: mehetnek ahonnan jöttek, mert senkinek sem hoztam semmit. Nem érde­keltek. Szememmel csak Ljusz­ját kerestem. Végre észrevettem! A tömegtől elkülönülve állt, ám legnagyobb ámulatomra rám se hederitett. Mi több, egy szemüveges, vörösesszőke pasas­ra bámult nagy áhítattal. Félre tolva nagypapát. nagymamát, nagynéit és munkatársaimat, oda­léptem hozzá. — Megkaptad-e a leveleimet? — kérdeztem lélegzetvissza­fojtva. — Hogyne — válaszolt fog­hegyről, és meglobogtatta orrom előtt mind a hatvankét levelet. Ereimben megfagyott a vér: valamennyi felbontatlan volt. — Ilyen bélyegfajta már van a gyűjteményemben. Ugye, Szá­sa? — kérdezte a vörösestől. — Majd hozzátette: — Jaj, majd elfelejtettem: bemutatom Szását, a férjemet, ö a városi bélyeg- gyűjtők szövetségének elnöke. A vörös kezet nyújtott. — És magát hogy hívják — kérdezte. Nem válaszoltam. Fordította: Baraté Rozália (Pásztor Zoltán felvétele.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom