Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-13 / 240. szám

i • PETŐFI NÉPE •1973. október 13. PÁRTVEZETÉS — PÁRTIRÁNYÍTÁS Mérlegen: a pártmegbízatások teljesítése • Valamennyi pártszervezet munkájának eredményessége tag­jainak tevékenységén múlik. A kommunistákén, akik nagyobb munkasikerekre, fegyelmezett helytállásra késztetik a munka­társaikat, eredményesen mun­kálkodnak a jobb, alkotóbb mun­kahelyi légkörért, akik formál­ják pártonkívüli munkatársaik tudatát és erősítik elkötelezettsé­güket szocialista rendszerünk iránt. A pártszervezetek munkája ugyanakkor olyan szervezett, cél­tudatos tevékenység, amely a mindennapi élet valamennyi kér­désében — legyen az gazdasági, politikai, kulturális vagy egyéb felsálat — az egyes párttagoktól nem általánosságok ismételgeté­sét, hanem nagyon is konkrét, kézzelfogható cselekvést kíván. Az előttünk álló feladatok haté­kony megoldása nem tűri a szó­lamokat, az általános megálla­pításokat, így tehát maguk a párttagok sem végezhetnek párt­munkát csak úgy „általában”. A párt politikájának megvalósítá­sához" az élet valamennyi terüle­tén az szükséges, hogy minden egyes párttag megbízatása konk­rét, kézzelfogható, s így ellen­őrizhető is legyen. Alapvető követelménye ennek, hogy a felsőbb pártszervek ha­tározatait a pártszervezetek ve­zetőségei ne csupán lemásolják, hanem azokat a maguk sajátos helyzetének megfelelően dolgoz­zák fel, alakítsák ki saját mun­kaprogramjukat, s ennek alapján határozzák meg minden egyes párttag személyre szóló felada­tait. Ahol gondot jelent a párt­tagok megbízatásokkal való ellá­tása, ott általában az a baj, hogy a pártvezetőségek ezt az alapve­tő feladatukat elmulasztják. • Amilyen sokoldalú és színes' a mindennapi élet, ugyanolyan sokoldalú és színes lehet a párt­megbízatások köre. Ahol a párt­vezetőségek tudatosan töreked­nek erre, ott a közélet szinte va­lamennyi területén dolgoznak világosan körvonalazott pártmeg­bízatással kommunisták. ' Az emberek formálásán, a gazdasági munka fejlesztésén munkálkod­nak például a szocialista brigá­dok kommunista tagjai. Tévé-­­kenykednek a tömegszervezetek­ben és mozgalmakban, a taná­csokban, az üzemi, a lakóterüle­ti, a hivatali munka minden te­rületén. Sok helyen az ő fárado­zásuk, tettrekészségük eredmé­nye, hogy javulnak a gazdasági mutatók, élénkebb, demokratiku­sabb a közélet, eredményesebb a küzdelem a kispolgári nézetek és magatartás ellen. Találni azonban még a párt­tagok körében passzív, feladatai­kat nem teljesítő embereket, s ebbe nem szabad belenyugodni. A pártszervezetek túlnyomó többségében meg is találták az effajta magatartásmód ellensze­rét. Évente egyszer taggyűlésen szabják meg valamennyi párttag — személy szerinti — pártmeg­bízatását, s ugyanígy taggyűlé­sen kérik számon ezek teljesíté­sét. Sok helyen a pártcsoportok­ban év közben is rendszeresen számonkérik minden párttagtól, hogyan teljesítette a párttól ka­pott feladatait. A pártcsoportok ilyen tevékenységének nagy elő­nye, hogy az egyes párttagoknak év közben sem lehet „lazítani”, hanem folyamatosan végzik párt­munkájukat. A pártcsoportbizal­­miak rendszeresen tájékoztatják a pártmegbízatások teljesítéséről a pártvezetőséget, amely — ha a pártcsoport figyelmeztetése nem használ — felelősségre vonja a feladataikat nem teljesítő párt­tagokat. A beszámoló taggyűlé­seken pedig minden egyes kom­munista munkáját, magatartását személy szerint értékelik. • A kommunisták a minden­napi munka támasztotta köve­telmények teljesítése közben fej­lődnek még öntudatosabbá, fe­gyelmezettebbé válnak a párt odaadó harcosaivá. A szigorú, de segítőkész ellenőrzés nélkülözhe­tetlen a párt egységének szilár­dításában, cselekvési egysége erősítésében. Senki nem mond­hatja magáról, hogy „kész” kom­munista, nincs szüksége a kol­lektíva ilyen irányú segítségére. A pártszervezetekben ezekben a hetekben — először a pártcso­portokban — kezdetét Veszi az összegezés: mit tett a kommunis­ta kollektíva munkahelyén, terü­letén a párt politikájának való­­raváltásáért. Ezt az összegezést megelőzi a párttagokkal való be­szélgetés, személyük, munkájuk értékelésé. A pártvezetőségek­nek, pártcsoportoknak ez a mun­kája sokoldalú mérlegelést, tárgyilagosságot kíván. Hiszen nem minden esetben a pártta­gok a hibásak egy-egy megbíza­tásuk teljesítésének elmulasztá­sáért. Megtörténik, hogy a párt­vezetőségektől nem kapják meg ehhez a szükséges segítséget. Nem ritka az sem, hogy a párt­megbízatás kiadásakor nem vet­ték kellően figyelembe az illető párttag felkészültségét, lehetősé­geit. Ugyanígy nem kevés szám­ban kaptak párttagok olyan „megbízatást”, amely formális, s csupán arra jó, hogy a pártveze­tőség odaírja az illető kommu­nista neve mellé, mi a párt­munkája. Így lesz azután egyes párttagoknak olyan megfoghatat­lan megbízatásuk, hogy „népne­velők”, így lehet találni néhol meghökkentően sok sajtóterjesz­téssel megbízott párttagot. Arról nem is szólva, hogy néhol a meg­bízatás nem terjed túl azon, amit a munkakör ellátása amúgy is megkövetel. • Amikor a pártvezetőségek és a pártcsoportok értékelik egy-egy kommunista politikai, társadal­mi, gazdasági tevékenységét, s arról véleményt mondanak, egy­ben magukkal szemben is kri­tikusnak kell lenniük: vajon ho­gyan gazdálkodtak az alapszer­vezet kommunistáinak képessé­geivel, cselekvőkészségével, alko­tókedvével. A pártmegbízatások teljesítésének év végi ellenőrzé­se, összegezése tehát eredmé­nyezze azt is: megfelelőbb felté­teleket teremtenek ahhoz, hogy a jövőben az egyes párttagok még „testreszabottabb” feladatokat kapjanak és teljesítsenek. M. S. ÍZ iskunfélagyházán, a Villamos­­^ szigetelő és Műanyaggyár kettes számú gyáregységének portáján, fiatal, szemüveges fér­fit találok. Elmondom, hogy Kovács Gábornét keresem, be­szélni szeretnék vele. A férfi kis türelmet kér és telefonál. Aztán hallom a rövid üzenetet: — Marika, légy szíves gyere a portára, téged keresnek. Néhány perc múlva meg is je­lenik kék munkaköpenyében Kováés Gáborné, s már messzi­ről mosolyog. Amint közeledik, felidézem magamban a képet: a fiatalasszony ott ül a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának ülésén, kezében ceruza, előtte a napjrendi pontok anyagát tartal­mazó jelentések, beszámolók, tájékoztatók, körülötte a megyei tanács vezetői, minisztériumi fő­osztályvezetők. ő időnként felír magának néhány szót, majd ami­kor arra kerül a sor — kinek van kérdése — szerényen fel­emeli a kezét és kérdez ... * Eddig csak ünneplő ruhában láttam Kovács Gábornét, a me­Egy asszony agyárból gyei tanács végrehajtó bizottsá­gának egyetlen nőtagját. Most azért kerestem fel, hogy munka' közben, kenyérkereső foglalkozá­sa, munkatársai, környezetében beszélhessek vele életéről, vá­gyairól. A csarnokban, ahová vezet, a présgépek mellett főleg és szinte kizárólag lányok, asszo­nyok dolgoznak. — Ezek itt negyventonnások, azok kétszáz tonnás présgépek. Amott hátul, a csarnok végé­ben pedig, ha látja, a legnagyobb gép van. Ezertonnás. Ez azt je­lenti, hogy ezer tonna nyomásra képes. Nézze csak, ez volt az én gépem, amikor ide kerül­tem a gyárba 1966 januárjában. Segédmunkás voltam — mondja és összecsapja a tenyerét, mint­ha jelezné: mindez régen volt. Ügy mutatja be az üzemet, mun­katársait, mintha otthonában vol­nánk és családjának tagjaival ismertetne meg. jS valóban itt mindenki Marikának szólítja, s alig van lány, asszony, akivel ne lennének tegező viszonyban. A portással viszont együtt járt is­kolába, itt Kiskunfélegyházán. Amint .említette, segédmunkás­ként kezdte, aztán csoportvezető lett, most pedig meós. Miután végignéztük az üzemet, elmond­ta a munka menetét, megmagya­rázta mennyire fontos, hogy a mé­retek tized milliméter pontosak legyenek, felmegyünk egy kis üveg-műanyag szobába, mert a géptermekben egymás szavát is alig értjük. Sziszegnek, susto­­rognak, csattognak a prések, s monoton fúvással kellemes me­leget árasztanak. * — Mondja Marika! Mit érzett, amikor először vett részt a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­gának az ülésén, vissza tud-e gondolni akkori önmagára? — Az nagyon furcsa volt. Élénken vissza tudok emlékezni rá. Félelem és büszkeség töltött el egyszerre. Sohse tudtam, hogy ilyesmi is létezik, de akkor va­lóban ezt a kettőt éreztem. Fél­tem, hogy miként állom meg én itt a helyemet, hogyan fogok megszólalni egyszer, mit mon­dok egyszerű szavaimmal? Az­tán büszke is voltam, mert eszembe jutott, hogy akik meg­bíztak engem, azok elhitték ró­lam: képes vagyok megfelelni ennek a bizalomnak., ami a ké­sőbbi hetekben, hónapokban egy­re több erőt adott nekem. ■— Nem tagadom, hogy és el­sősorban tanulni járok a vég­rehajtó bizottság üléseire, de a tanulással egy sorban, van — ami a fontosságot illeti — hogy ne okozzak csalódást sem választó­imnak, sem a testület vezetői­nek, tagjainak. Most, fél évvel az első ülés után már elmond­hatom, hogy tisztában vagyok az olyan kifejezésekkel, mint fej­lesztési alap, célcsoportos beru­házás, kommunális ellátottság, eszközlekötési járulék stb. Ha­tártalanul jólesik, hogy a vég­rehajtó bizottság minden tagja kedves, közvetlen hozzám, segí­tenek, bátorítanak, tanítanák. Ügy érzem szívesen látnak ma­guk között, s talán egy kicsit elégedettek is velem. Fél év nem nagy idő, de elhiszi-e, hogy ez alatt a néhány hónap alatt én szinte más ember lettem? — kérdezi tőlem és felhúzza sze­möldökét. Választ nem vár a kérdésre, hiszen tudja, hogy el­sősorban ő érzi önmagán a vál­tozást. — Ügy tudom, hogy Marika tagja Kiskunfélegyháza Város Ta­nácsának is. Ebben a minőségben milyen gondjai, tervei és ered­ményei vannak? — Igen, valóban városi tanács­tag is vagyok, az 53. számú vá­lasztókörzetben. Ez a körzet a Petőfiváros, amelyet körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdtek építe­ni. s mmtegy ezren laknak itt közöttük én is. Űj település a miénk, s ebből adódnak a gon­dok. A villanyon kívül más kom­munális beruházás nincs. A vi­zet most vezetik a Szendrei Jú­lia utcában, s jövőre elkészül a Dessewffy utcában is. Épül egy óvoda, amelyet a jövő és szep­temberében tudunk megnyitni. Erre az időre ígérte a posta a telefont is, ami szintén az óvoda szolgálati lakásába kerül, és on­nan bárki telefonálhat. — Legnehezebb a bolt. Van ugyan egy a Czuczor utca sar­kán, de ezt bővíteni nem lehet, s a tervek szerint, pontosabban a városi tanács ígérete szerint csak a hatodik, vagy a hetedik ötéves tervben kapunk egy ABC- áruházat. Nagyon soká lesz még ez — teszi hozzá az elmondot­takhoz, aztán arról kérdezem, hogy mióta tagja a városi ta­nácsnak. Kicjerül, hogy most vá­lasztották meg először, s nagyon összejöttek a dolgok. Mert a tanácstagi, a munkahelyi felada­tokon túl még tanulnia is kel­lett, hogy megszerezze az érett­ségi bizonyítványt. Ez sikerült, s most azon gondolkodik, hogy to­vábbtanul valahol. A férje a fél­egyházi iparitanuló-iskolában oktató, ketten élnek a Fetőfivá­­rosban épült házban. Amikor végül megkérdezem tőle, hogy milvep tervei vannak, mi a leg­nagyobb célja, vágya a követke­ző évekre, kinéz az ablak m, s merengve tenyerébe hajtja az ál­lát. — Anyagi kívánságaim nincse­nek, egyszerű és elégedett ember vagyok. Mégis az a legfőbb kí­vánságom, óhajom, hogy képes­ségeimnek megfelelően, a lehető legjobban végezzem a rám bízott feladatokat mindenhol: itt a gyárban, a városi tanácsnál és a megyei tanács végrehajtó bizott­ságában, Ennyi az én vágyam... G. S. ellesett néhány élet-ZSIBVÁSÁR A portékát kínálók nagy száma, s méginkább az emberforgataga miatt országos vásárnak is be­­illenék. Meglepően nagy a vonzása, és piaci napo­kon csakugyan zsibong a kecskeméti „zsibaj”. A felhozatal — mennyiségét és választékát illetően egyaránt — óriási. A rozsdás vaspánttól és réz­csavartól kezdve a csomagoló papírral lekötött, há­zi gyártmányú baracklekvárig, az elnyűtt és alig használt lábbelitől, s alsófehérneműtől a viselt felső ruházatig, a Népi ülnökök kézikönyvétől a zománcozott füstcsőig és falhengerig — ki győzné felsorolni is, mi minden megtalálható itt. — Uram, hol kap ma ilyen téli lábravalót?!.,. • Jobbra: csendélet. Riportunk a képet örökíti meg. A A kereslet egyelőre szünetel. Bár az ajtó- és ablakkeretekkel felvonult kisipa­ros-feleség re­ménykedik. Ta­pasztalata szerint van keletje a ré­gi házak, tanyák felújításához al­kalmas széles to­koknak. A Az alsó ké­pen : kellemest a hasznossal. Mert például kiadós tereferékre, una­loműzésre is jól szolgál a zsibvá­sár. (Tóth Sán­dor felvételei.) Gál Sándor: A meztelen holttest (5.) — Hány órakor ért háza a fér­je az este? — kérdezte a nyo­mozó anélkül, hogy válaszolt volna az asszony aggodalmaira, kétségeire. — Fél tíz múlt öt perccel, amikor ide, ebbe a szobába ért. — Honnan tudja ezt ilyen pontosan? — Mindig korábban jön, s ami­kor -az este megérkezett, én már aludtam, könyv volt a kezem­ben. Ö kivette a könyvet, erre felébredtem, s rögtön az órára pillantottam. Láttam, hogy fél tíz múlt öt perccel. Még mond­tam is neki, hogy jé, már el­múlt fél tíz. Erre ő megjegyezte, hogy igen, de csak öt perccel. Hát innen tudom. — Utána mit csináltak, miről beszélgettek? — Én azonnal vacsorát ad­tam neki, ő pedig elmondta, mi­ért jött haza ilyen későn. Más­­.kor legalább egy órával koráb­ban szokott hazaérni. .•— Mit mondott, miért késett? *— Elmondta, hogy hazafelé jö­vet egy halottat talált az út mellett a fűben. Egy férfi holt­testét, anyaszült meztelenül. Az esetet azonnal jelentette a rend­őrségen, ahol jegyzőkönyvet vet­tek fel róla. Ezért jött később. — Mást nem mondott? Például azt, hogy ismerte a férfit, vagy nem ismerte? — Azt mondta, hogy nem is­merte, sohse látta. Még azt is hozzátette, hogy véleménye sze­rint valami részeg lehetett, akit valaki levetkőztetett és az árok­parton hagyott. — Maga szerint mire alapozta a férje ezt a véleményét? — Gondolom, hogy csak úgy • feltételezte. Gondolta. — Szóval ezt az ügyet meg­beszélték és utána lefeküdtek! — Igen, éppen le akartunk fe­küdni ... válaszolta az asszony de abban a pillanatban elfehé­­redett, mert rájött, ezzel, eleve újabb kérdésre adott alapos le­hetőséget. A nyomozó észrevette az asszony zavarát és nyomban kérdezett. — De mégsem feküdtek le, pe­dig ekkor mé|> csak féltizenegy körül lehetett az idő. Igaz? Mi­ről volt szó a további egy óra alatt, amíg mi féltizenkettőkor bekopogtunk az ablakon? — Kéremszépen! Én ezt nem mondhatom el. A férjém csak nekem mondta el bizalmasan — és az asszonyon sírógörcs vett erőt. A nyomozónak jó néhány per­cébe telt, amíg úgy-ahogy meg­nyugtatta a zaklatott Bartosnét. Vizet hozott neki, csitította. Legnagyobb hatást azonban a szavaival érte el a j nyomozó, öreg róka volt a szakmában, noha korra 40—45 éves lehetett. — Nézze asszonyom, ön na­gyon téved, ha azt gondolja, hogy mi a férje ellen dolgozunk. A rendőrség senki ellen nem dol­gozik, csupán az igazságért te­szi meg a tőle telhetőt. Biztos vagyok abban, hogy ha ön segít nekünk kideríteni az igazságot, az a férjének is, és önpek is jobb lesz. Mi a férjét nem gya­núsítjuk semmivel — tette hozzá a nyomaték kedvéért a nyomozó, ugyanakkor tudta, hogy az ügy valami fordulóponthoz ért. Érez­te, hogy az asszony olyasmiről fogja tájékoztatni őt, ami pilla­­nátok alatt fényt derít az eddig meglehetősen furcsa, homályos ügyre. Magában kicsit szégyen­kezett is emiatt, hogy hazudnia kellett az asszonynak, mertBar­­tost igénis gyanúsítják. Különö­sen azóta, amióta elárulta a bi­zonytalanságát a holttest felis­merését illetően. Ez a gyanú most, hogy az asszony valami nagy titkot sejttetett vele, csak megerősödött. — Ma délelőtt a férjem leve­let kapott. Amikor már le akar­tunk feküdni, akkor jutott eszembe ez a levél, ö felbon­totta, s mindössze egyetlen szó egy név szerepelt benne: Sza­­niszló. A férjem láthatóan meg­ijedt ettől, elsápadt. Én kérdez­tem, hogy mit jelent ez, sírni kezdtem. Erre a férjem elmon­dott egy szörnyű történetet... És Bartosné megismételte a nyomozónak mindazt, amit az agronómus elmondott az 1944. október 6-án történt esemény­ről. — Maguk éppen akkor kopog­tattak, amikor a férjem azt akar­ta elmondani, hogy mit jelentett ez a mai levél. A nyomozó közben jegyzetelt. Néha megállt, fölnézett a no­teszből és figyelte az asszonyt. Próbálta megfejteni, hogy vajon úgy mondja-e a történeteket a feleség, ahogyan a férj előadta néhány félórával ezelőtt. Bartos­né igazmondásában azonban nem volt joga kételkedni. Látszott az asszonyon, hogy megkönnyebbül minden mondat után, s mire a végére ért, már teljesen ki­egyensúlyozottan, hangjában az őszinteség árnyalataival beszélt. — Nagyon sokat segített ne­künk asszonyom. Köszönöm a vallomását és még egyszer el­nézését kérem, amiért ilyen ké­ső éjszaka kénytelenek voltunk igénybe venni a türelmét. A nyomozó felvette esőköpe­nyét és eltávozott. A rendőrőrs ajtajának egyik kulcsa nála volt. Bement, s hozzáfogott, hogy le­gépelje az asszony vallomását. Vili. Most, hogy már nem esett az eső, a köd is elhalványulóban volt, gyorsabban tudott. haladni a gépkocsi. Bartos útközben szid­ta önmagát, amiért meglátta, de különösen azért, amiért jelentet­te a hullát a rendőrségen. Mi a fenének kellett neki beavatkoz­nia, holott, ha nem jelenti, so­ha az életben nem jön rá ’ sen­ki, hogy ő látta a halottat az árokparton. Valaki más majd­csak megtalálta volna, ha nem éjszaka, akkor reggel. Igen ám, de a levél, Szaniszló. — Azt hiszem megérkeztünk! — szólt bátortalanul a gépko­csit vezető Kávásihoz, aki már többször oldalra pillantott, fi­gyelte Bartost és várta, hogy megszólaljon, mert ő is látta, hogy közel vannak a helyszín­hez. Fékezett és szabályosan meg­állt az út jobb oldalán, ahol a fa mellett ott támaszkodott a motorkerékpár. — Mutassa meg pontosan, hol látta és milyen helyzetben ta­lálta a férfit — mondta paran­csoló hangon Kávási Bar fosnak, miután kiszálltak a gépkocsi­ból. Az agronómus határozott léptekkel indult az út bal olda­lára, a kereszthez, s maga is meghökkent, amikor a két akác­fa közé ért. A holttest valóban nem volt ott. — Nem értem, esküszöm, hogy nem értem az egészet — ámul­dozott Bartos, amikor megállt az árokparton. — Mondtam már, hogy nem esküdözést várunk magától, ha­nem tényeket. Milyen helyzetben feküdt az illető, hány éves le­hetett, milyen személyleírást tud adni róla és ami a lényeg, va­lóban itt volt-e, vagy csak ré­misztgetni akart bennünket. — Dehogy akartam. Ilyen os­toba tréfa az életben sem jutott eszembe. Itt feküdt — mutatott végig lentről felfelé az árok­parton Bartos, majd megjelölte, hogy a feje támaszkodott a part felső részére, a lába pedig ter­mészetesen az árok aljánál volt, szabályosan egymás mellett, kar­jai széttárva. A nyomozó és az őrnagy is a helyszínt pásztázta a nagy erejű zseblámpákkal. Ahol Bartos a fej helyét megjelölte, valóban talál­tak egy elmosott barna foltot. Közelebb hajoltak, s kétséget ki­záróan, laboratórium nélkül is meg tudták állapítani, hogy vér. A folt vékony csíkban terjedt tovább, az árok lejtésének meg­felelően. S bár a nyirkos köd, a korábbi eső lehajtotta a fűszá­lakat, erősen figyelve azt is ta­pasztalhatták, hogy a test fek­vésének megfelelően jobban a földhöz lapulnak a növények. — Azt a kutya hétszentségit — szaladt ki a munkatársai által jól ismert és szolidnak minősí­tett káromkodás, Kávási száján. A fejen túl, ahol a füves rész véget ér és kezdődik a szántó­föld, nyomokat találtak. Értékel­ni alig lehetett ezt, hiszen sár­­dagasztásnak látszott az egész, annyit azonban jól kivehettek, hogy folyamatosan haladó, ma­gával nagy súlyt cipelő ember lábnyomairól van szó. Hangtala­nul indultak mind a hárman abba az irányba, amerre a lépé­sek vezettek. Húsz, harminc mé­ter után a nyomok összekúszá­­lódtak, majd ismét egy határo­zott irányt vettek, az előbbitől annyi eltéréssel, hogy most már a lábnyomok mellett egy folya­matos, sehol meg nem szakadó, valaminek a húzásából eredő nyo­mot is felfedeztek. A sokat ígé­rő nyomok mellett, a. jobb ol­dalon haladtak mind a hárman, úgy, hogy Bártost rendelték kö­zépre. Kávási egyik kezében a lámpával, másikban csőre töltött fegyverével haladt, s a nyomozó — az egrmemus mögj'.t — ha­sonlóan. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom