Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-12 / 239. szám

1973. október 12. • PETŐFI NÉPE • 5 Az aquincumi porcelán­gyár különleges szépségű termékei • 1853-ban alapították a Tóvárosi Művészi Kézműves Vállalat Aquin­cumi Porcelángyárát. A gyár kézi korongozású és festésű díszmű­árukat készít, kis sorozatban. Képünkön: Ösz-Szabó Antónia ipar­művész által alkotott juhászfigura. (MTI foto Bara István — KS.) ÚTTÖRŐÉLET örömmel adunk hírt arról, hogy felhívásunkra a megye minden ré­széből érkeztek jelentkezések: íróik úttörő-tudósítók szeretnének lenni! Természetesen elküdték első írásukat is, amelyeket — rövidítve — közlünk. Elsőként Kutyifa Zsuzsát mutatjuk be. Nővére örökébe lép, hiszen Ilon­ka csaknem 10 évig tudósította a<z Úttörőéletet a kisdobosok, az úttörők, majd az ifivezetők munkájáról. „Három földrész 20 országának út­törőivel táboroztam együtt a Balatoni Üttörővárosban — írja. Az egyik nem­zetközi műsoresten én is ott voltam Osztrák, bolgár, mongol és belga paj­tások népdalokat énekeltek, táncol­tak és jeleneteket mutattak be. Az est végén Ca Van Tink főiskolai hall­gatót, a vietnami delegácó tolmácsát köszöntöttük születésnapja alkalmá­ból. Emlékezetes még számomra a tábor záróünnepélye is, ahol minden raj egy VIT-en résztvevő ország fiataljait jelenítette meg. a DÍVSZ indulóját bizony elcsukló hangon énekeltük el”. Bagó Aranka csapatkrónikás a her­cegszántói általános iskola úttörőcsa­patában. Dolgozatában a nyári rőzse­­gyűjtésről írt. ,,Az elmúlt nyáron, a nagyszerűen sikerült táborozás vége felé a rajok között rőzsegyűjtő versenyt hirdetett a vezetőség. A mi rajunk minden tag­ja alaposan kivette a részét a mun­kából, Elkerült is egy óriási gúlát el­készíteni a sok gallyból. A sok mun­kának lett eredménye, első helyen végeztünk! A táborvezetők nagy táb­la csokoládéval jutalmazták szorgal­munkat. Mindenkinek csak egy falat jutott — mégis úgy éreztük még soha nem ettünk ilyen finomat! Azután elkövetkezett a tűzgyújtás pillanata ... az égen villám cikázott át, néhány perc múlva ömlött az eső. Elmosta az esti programot, de mi mégis a jól végzett munka örömével térünk pihenőre”. Dunapatajról kaptunk levelet Vára­­di Teréztől. Olvassátok figyelmesen dolgozata egy részletét. ,,Az idén Zánkán táboroztam. Az akadályversennyel egybekötött dörgi­­csei gyalogtúrát tartom legszebb él­ményemnek. Elindulásunk után minden őrs 6 ál­lomáson bizonyíthatta be ügyességét, okosságát. Az én őrsöm a második helyezést érte el. Mivel valamennyien szépen dolgoztunk vezetőink segítsé­gével tüzet, tábortüzet gyújthattunk a falu közelében a domboldalon. Sü­töttünk szalonnát is, majd nagyon fáradtan értünk Zánkára. A dörgicsei túráról napokig beszélgettünk, úgy éreztük nem fogjuk soha elfelejteni.” Jelentkezéseiteket továbbra is vár­juk, írásaitok legsikerültebb részeit közöljük. (Érdekes véletlen csupán, hogy eddig csak lányoktól kaptunk levelet. Reméljük, a jövő néten fiúk is írnak!) Rejtvény fejtők, figyelem! Kisdobosok! A teknősbéka-rejtvényt mindannyian helyesen fejtettétek meg: a 2-es számú ér leghamarabb a tóhoz. Valamennyi helyes megfejtést beküldő kisdobos részére képes tan­rendet küldünk, azonkívül öt pajtás­nak — akiknek a sorsolásnál kedve­zett a szerencse — könyvet postáz­tunk. Gáspár Zoltán kunbaracsi, Papp Erzsébet kiskunfélegyházi. Rigó Gab­riella lajosmizsei. Nagy Éva helvéciai és Patakfalvi. Tünde kecskeméti kis­dobos néhány napon belül megkapja jutalmát. Úttörőknek! A háromfordulós rejt­vénypályázat második részét közöl­jük. Feladat: a dominókockákból rak­jatok ki egy négyzetet úgy, hogy a betűk vízszintesen olvasva egy köz­mondást adjanak eredményül. A meg­fejtéseket a harmadik rejtvény meg­jelenése után küldjétek be szerkesz­tőségünk címére. Összeállította: Sélmeci Katalin KULTÚRÁT — KULTURÁLTAN . Típusok hibái vagy a gondatlanság típusai Mikor beszéljünk a föllelhető hibákról, a fogyatékosságok­ról, ha nem a tettrekészség, az általános javítani akarás kedve­ző pillanatában? Most, amikor a figyelem országszerte a köz­­művelődés problémái felé irányul, amikor e hivatás szakem­berei és az érdekeltek legszélesebb köre keresi a legjobb for­mákat, leghatékonyabb lehetőségeket, korántsem ünnepron­tás, hanem segítség, ha nem a már kivívott jelentős eredmé­nyekre, hanem a kiküszöbölésre megért gyengeségekre világí­tunk rá elsősorban. Ezzel a szándékkal adjuk közre az alábbi tapasztalatokat. A vidéki művelődési házakban gyakran megforduló közreműkö­dőt néha csalódás éri, amikor új, vagy újjá alakított épületbe ér­kezik. A régi, öreg kultúrottho­­noktól senki sem veszi zokon, ha repedezett falak között, nehéz­kes, ügyetlen megoldással talál­kozik. Az újjal kapcsolatban el­lenben érthető a magasabb igény. Miközben örvendetes, hogy százszámra épülnek új művelő­dési házak, sajnálatos, hogy a megvalósításkor fontos szempon­tokat is figyelmen kívül hagy­nak. Igaz, ezek a szempontok csak akkor merülhetnének fel a tervezői asztalnál, ha a szakem­ber nemcsak építész, hanem nép­művelő is lenne. Dicséretes és tiszteletre méltó, ahogyan egy-egy város vagy falu lakosságának társadalmi mun­káját is megszervezik a jó ügy — az új művelődési ház felépí­tése vagy a régi újjáalakítása — érdekében. Ugyanakkor elszo­morító, hogy felületesség, hozzá nem értés miatt a buzgalom egy része kárba vész. Elsősorban azért, mert akik az építkezésért felelősek, nem veszik igénybe a szélesebb társadalmi lehetőséget: a későbbiekben ott tevékenyke­dők, fellépők véleményét, taná­csait is. Az igazsághoz tartozik, hogy a hivatalból létrehozott, tehát tár­sadalmi részvétel nélkül megva­lósított, sőt gyakran államilag jóváhagyott típusterv szerint el­készült művelődési házakban is elképesztő hiányosságokkal ta­lálkozunk. Kevésbé a hozzá nem értés, inkább a felelőtlenség lehet az egyedüli magyarázat, amikor olyan keskeny ajtóval készül egy művelődési ház, hogy oda még egy zongorát sem lehet bevinni. Vagy amikor a súgó­lyukhoz nem csinálnak lejárót, és a súgót úgy kell leereszteni oda ... Amikor az illemhely tel­jesen kimarad a tervből... Meg­találni ezeket a típushibákat a legkülönbözőbb vidékeken, csak azt nem sikerült kiderítenem, vajon azonos típusok hibáiról van-e szó, vagy a megvalósítók, építők, tervezők típus-felelőtlen­sége miatt szenvednek a műve­lődési házak gazdái és haszná­lói... Aztán vannak az „egyedi” té­vedések, amiket az előbbiekhez hasonlóan meg lehetett volna előzni, ha a művelődési ház jö­vendő igénybe vevői közül né­hány jószemű népművelőnek be­tekintést engednek a tervekbe. Akkor bizonyára nem tettek vol­na csattanó vasajtót színpadi be­járónak, nem helyezték volna el sok helyen a reflektort úgy, hogy csak a szereplők fejebúbját vi­lágítsa meg, méghozzá olyan mozdíthatatlanul beszerelve a falba, hogy az azon való változ­tatáshoz legalábbis tűzoltólétrát kellene igénybe venni. Az sem mellékes, hová szerelik fel a színpadi elő- és körfüggönyt. Azoknak jő, vagy rossz elhelye­zésétől függ például, hogy mi­lyen sokoldalúan lehet kihasz­nálni egy irodalmi műsornál a legkisebb színpadot is. A prakti­kusan felszerelt függöny — a többi között — módot adhat — az osztott színpad alkalmazásá­ra, ami már korszerűbb rende­zést is lehetővé tesz. Külön fejezetet érdemelne a művelődési házak fűtésének ügye. Akinek munkahelyén volt már problémája a szobahőmér­séklettel, aki érezte már, hogy milyen fárasztó, rossz levegőjű, túlfűtött helyiségben dolgozni, annak nem kell bizonygatni, mennyire meghatározója a köz­érzetnek *egy helyiség hőmérsék­lete, sőt páratartalma is. Most nem szólva az új épüle­tekben végzett rossz fűtésszere­lői munkáról, igen fontos arra odafigyelni: hová kerülnek a fű­tőtestek, a kályhák? A rossz el­helyezés okozta változatok: csak a nézőtéren van fűtőtest — ,a közreműködők fogvacogva, rossz­kedvűen adják elő számaikat; a kályha közvetlenül a színpad előtt — a nézőtéren kabátban ülő közönség hangulatát a leg­lelkesebb műsorral sem lehet felforrósítani. A fentiekhez gyorsan tegyük hozzá: nemcsak technikai, terve­zési haszonnal jár, ha a műve­lődési ház vajúdásának gondjai­ba sikerül bevonni a hivatásos népművelőket, vagy a gyakor­lott társadalmi munkásokat. Ta­nácsaik hasznosításán túl, a tervezés idején velük megterem­tett kapcsolatnak később is sok hasznát láthatja a helyi népmű­velés. Legyen a tanács akár csak az, hogy már eleve gondolni kell rá: hogyan lehet majd diavetí­tést alkalmazni az ismeretter­jesztő előadásokhoz, vagy vonat­kozzék csupán arra, milyen szí­nű körfüggönyt vegyenek a szín­padra? Hol helyezzék el a hang­szórókat a nézőtéren — mind­ezek a tapasztalatok, illetve fel­­használásuk egvben kapcsolatte­remtés is a későbbi népművelő munkához. Pálos Miklós • Játszó kisgyermekek a Ganz Villamossági Készülékek Gyára segít­ségével épített óvoda udvarán. A gyermekek második otthonáért • A Kismotor- és Gépgyár 5. sz. gyára mellett nemrégen készült el a gyár dolgozóinak társa­dalmi munkájával egy új óvoda. (Pásztor Zoltán felvételei.) Baján a vá­ros társadalmi és gazdasági egységei az el­múlt két évben sokat és hasz­nosan cseleked­tek az óvodák fejlesztéséért. Több óvodai helyet alakítot­tak ki közös összefogással, mint a koráb­bi tíz évben együttvéve. Messze vannak azonban attól, hogy minden óvodafelvétéli kérelemnek eleget tehesse­nek. Molnár János, a városi tanács művelődési osztályának a vezetője a követ­kezőket mondotta: — A városban 1364 kisgyermek jár óvodába. A Finomposztó Vál­lalatnak és a Férfifehérnemű Gyárnak saját óvodája van, ahol 135 gyermekkel foglalkoznak az óvónők, míg szüleik az üzemek­ben dolgoznak. Nagy segítséget nyújtott egy-egy óvoda létreho­zásában a Kismotor és Gépgyár 5. sz. gyára, a Ganz Villamossági Készülék Gyára, a vízügyi igaz­gatóság, a posta és gázgyár. Hozzájárulásuk eredménye, hogy csaknem kétszázzal növekedett a városban az óvodai hely. Az eredmények ellenére az idén mégis kénytelenek voltunk 221 felvételi kérelmet elutasítani helyhiány miatt. Az óvodák túlzsúfoltak.. Húsz százalékkal több gyermeket vesznek fel egy-egy intézmény­be. — Másik gondunk is van — folytatta az osztályvezető. — Ugyanis egész napos, úgyneve­zett napköziotthonos óvodákra lenne szükség mindenütt, de 430 gyermeknek csupán a délelőtti foglalkoztatásra van lehetőség. Itt étkeztetés sincs. Félmegoldás ez, hiszen ha mind a két szülő dolgozik, a nagyszülőkre, vagy ismerősökre bízhatják, hogy el­vigyék délben a kicsinyeket. Üjabb egész napos óvódák lé­tesítése — meglevő félnaposok átalakítása — segíthetne a nők helyzetén, hozzájárulhatna, hogy munkát tudjanak vállalni ugyan­akkor a fiatal, még gyermektelen házasok is szívesebben vállal­koznának családalapításra, mi­vel biztosítva látnák gyermekük elhelyezését a munkaidejük alatt A meglevő óvodák felszerelé­sét vizsgálva megállapítható, hogy sokkal kedvezőbb a hely­zet, mint öt évvel ezelőtt. Szebbek, rendezettebbek, egész­ségesebbek ezek a gyermekin­tézmények. A berendezésre for­dított összeg azonban jócskán az országos, sőt a megyei átlag alatt marad. Molnár János arról is beszélt, milyen módon szeretnék meg­szüntetni az óvodahiányt. — A városi pártbizottság, a népfront és a tanács közös fel­hívással fordult az üzemekhez, vállalatokhoz. Segítségüket kér­jük az újabb óvoda létesítésé­hez. Munka- és pénzfelajánláso­kat várunk. Két út is járható: vagy helyeket vásárolnak a vál­lalatok, s így elhelyezzük a dol­gozóik gyermekeit, vagy a váro­si tanács által kezdeményezett óvodaépítéshez egyszer pénzt, vagy munkaerőt, gépeket adnak. Azt is mondhatnám, örömmel fogadunk mindent, ami hozzájá­rul az óvodai gond megoldásá­hoz. Az idén elkezdődik a vár­­ros központjában levő egyik épület átalakítása, s itt jövő ősz­szel száz gyermek részére nyílik óvoda. Azonban az átalakítás költségeit a városi tanács egye­dül nem képes előteremteni. A város vezetőinek eddigi eredményes tevékenysége bizo­nyára meggyőz minden vállala­tot és városlakót: érdemes to­vábbi áldozatokat vállalni a ki­csinyekért. Csabai István Gál Sándor: A meztelen holttest (4 ) Apám szintén katona volt, a fronton, anyám valahol a falu­ban volt, így tehát csak Mária és én voltunk otthon. De nekem nem volt szabad otthon lennem, érted? Nos, az első pillanatban azt gondoltam, hogy értem jön a német, valaki beköpött. — Elrejtőztem a konyhából nyíló padlásfeljáróba. Mindent hallottam. Azt is, hogy bejött a német a konyhába, azt is, hogy a húgomat faggatta, katonaszö­kevényt keresett. Mária kézzel­­lábbal magyarázta, hogy itt nincs katonaszökevény. Ekkor a német elővette a pisztolyát és arra kényszerítette a húgomat, hogy levetkőzzön. Én lestem a résen, s láttam, hogy Mária kétségbe­esett pillantásokat vet az ajtó felé. A német nem várt tovább, hanem rárontott a lányra, fojto­gatni kezdte, ruháját szaggatta.-r A poklok kínját éltem át az" ajtó mögött, felszaladtam a padlásra, hogy valami kezebelit keressek. Mire leértem, a húgom ájultan feküdt a földön, a né­met pedig halálos nyugalommal öltözködött. Háttal állt nekem. Óvatosan kinyitottam az ajtót, kettőt léptem és a német hátánál voltam, felemeltem a fejszét, s a következő pillanatban, amikor lesújtottam, megfordult a katona. Csak az arcára emlékszem ... — Ott álltam egy-két másod­percig kezembe a véres baltával a konyha közepén, előjtem a ka­tona szétütött fejjel, mellette a húgom ájultan. Ekkor lépett a konyhába Szekeres Szaniszló. német katonai egyenruhában. Együtt jártunk iskolába. Meg­állt, szólni nem tudtam, ránéz­tem és ordítani szerettem volna, ö szótlanul odament a némethez, a zubbonya felső zsebéből kivet­te az igazolványt és csak annyit mondott: — Ezért még felelni fogsz! — és sarkonfordulva ki­ment. — A katonát, a kertbe vittem, elástam. Ma seíTÍ tudom felfogni, hogyan lehette'm képes erre. Amikor visszaértem, Máriát nem találtam a konyhában. Felmos­tam a követ, megtöröltem a bal­tát és elindultam, hogy vissza­viszem a padlásra. Amikor fel­értem, megdöbbenve látom, hogy Mária felakasztotta magát. — Hát így történt. — Ezek szerint Szaniszló nem jelentett fel sehová? — Nem. De azóta állandóan zsarol. Állandóan sakkban tart. Ez a levél például tudod mit je­lent? Azt, hogy nekem ... Bartos nem tudta tovább foly­tatni, mert valaki megkopog­tatta az utcai ablakot. VI. — Rendőrség! — hangzott az utcai ablak alatt, miután Bartos kissé ingerülten megkérdezte a kopogtatás után, hogy ki az? — Ügy látszik, ki kell menni a helyszínre! — fordult a fele­ségéhez, aki még mindig az előbb elhangzott história ször­nyű hatása alatt volt. — Igenis, nyitom! — kiáltott ki az agronómus és magára ka­pott egy fürdőköpenyt. A kapu­nál azonban nem Kiss Imre állt, hanem Kávási őrnagy, akit Bar­tos természetesen nem ismert. Nem ismerte a két civilruhás nyomozót sem. így tehát meg­kérdezte. miben lehet segítsé­gükre. — Velünk jön, öltözzön fel! — szólt rá határozott, kemény han­gon az őrnagy, s mind a hárman bementek a konyhába. Megvár­ták amíg Bartos felöltözik, köz­ben néhány kérdést tettek fel neki. — Maga Bartos Mihály ugye­bár? — Igenis, Bartos Mihály va­gyok! — hangzott a szobából. — ön ma este fél kilenc táj­ban megjelent a helybeli rendőr­őrsön és jegyzőkönyvbe diktálta, hogy a faluból a Kurjantó-ma­­jor felé vezető műút mellett, a kereszt tövében az árokparton egy meztelen férfi hulláját talál­ta meg. * — Igen, pontosan így volt! — Készen van? — Természetesen — válaszol­ta már korántsem olyan maga­biztosan Bartos és az őrnagy egy intésére megindult az ajtó felé. Előzőleg még megcsókolta remegő feleségét, aki látszólag nem is figyelt a körülötte zajló eseményekre. Csak akkor tuda­tosult benne, hogy mi történik, amikor már kifelé indult férje és a két idegen a konyhából. A harmadik, az idősebb nyomo­zó ott maradt. — Mikor engedik vissza az uramat? — kiáltotta a kérdést a távozók után. — Ezt még nem tudjuk asz­­szonyom, de legyen nyugodt! — felelte Kávási. Az utcán hama­rosan felbúgott az autó motor­ja, s egyre gyengülve nemsokára teljesen elhallgatott. Erzsi állt a szoba közepén, pongyolában, két öklét az álla alá szoríttva. A nyomozó szó nélkül helyet fog­lalt az egyik fotelban, várta, míg az asszony megnyugszik. — Irgalmas isten. Meg kell őrülni! — zokogta maga elé ... A gépkocsival Bartost a rend­őrőrsre vitték. Az agronómus­­nak furcsa volt, hogy Kiss Im­rét sehol sem látja, de először úgy gondolta, biztosan kint van a helyszínen. Az igazság pedig az volt, hogy Kávási őrnagyék megtalálták a törzsőrmester tás­kájában az őrs kulcsát, valamint a Bartos elmondását tartalmazó jegyzőkönyvet. Így jutottak Bar­tos lakására. A rendőrőrsön leültették Bar­tost, aki látta, hogy igen inge­rültek a rendőrök. Mert abban biztos volt, hogy a civilruhás is rendőr, nyomozó. Mi a fene lehet ezekkel? kérdezte önmagá­tól, de néhány percnyi csend után, amíg Kávási járkált a szo­bában hátrakulcsolt kézzel, meg­kezdődött a kihallgatás. — Kérem mondja el mégegy­­szer, mit tapasztalt az este, amikor hazafelé jött a majorból Bartos szóról, szóra elmondta, közben látta, hogy a rendőrtiszt a jegyzőkönyvben ellenőrzi a sza­vait. — Itt a jegyzőkönyvben az áll, hogy ön bizonytalankodott, ami­kor a törzsőrmester elvtárs azt kérdezte, ismeri-e, látta-e vala­mikor az illető férfit. Erre mit tud válaszolni? — Amikor a zseblámpával az arcába világítottam az árokpar­ton fekvő férfinak, teljesen is­meretlennek. tűnt előttem. Az­tán amikor hazafelé, pontosab­ban a rendőrség felé jöttem, a motorkerékpáron. ülve már úgy tűnt. mintha ismerős vonásokat láttam volna az arcon. De, hogy tényleg ismerős vonások voltak ezek, vagy pedig csupán hason­líthatott valakire az áldozat, er­re nem mernék megesküdni. — Mi nem is kívánjuk, hogy esküdözzön. De egy kérdésre még felelnie kell. Hol volt és mit csinált azután, miután elhagyta a rendőrőrsöt, egészen addig, amíg mi bekopogtattunk önhöz? — Fél tíz után öt perccel ér­tem haza. . Megvacsoráztam, el­mondtam a feleségemnek, hogy mi történt velem, illetve, hol voltam és miért. — Ezt beszélgették egészen fél tizenkettőig? — Igen, ezt beszélgettük, meg más családi dolgokról is szó volt — felelte meglehetősen bi­zonytalanul Bartos és látta, hogy a hadnagy az órájára pillant. Önkéntelenül ő is megbillentet­te a csuklóját, s látta, hogy tíz perc múlva éjfél. — Ide figyeljen Bartos. Nézze, ne teketóriázzunk. A hulla nincs ott; ahol maga megjelölte a helyszínt, Kiss Imre, pedig kór­házban fekszik koponyaalapi tö­réssel, fél lábbal a sírban. Érti már, hogy miről van szó? — Kérem elvtártak, én ebből semmit nem értek. A hullát sa­ját szememmel láttam, meg tu­dom mutatni, hogy hol feküdt. — Rendben van, erre kíváncsi vagyok. Gyerünk. Ezzel mind a hárman felöl­töztek, beültek a vászontetejű kocsiba. Bartos ült elől, Kávási mellett és haladtak az agronó­mus által említett helyszín felé. Az eső, mintha teljesen megállt volna, de a levegő párás, erősen nyirkos volt. VII. — Ne haragudjon, de néhány kérdést kénytelen vagyok felten­ni magának a férjével kapcso­latban! — szólalt meg nyugodt hangon a nyomozó, amikor lát­ta, hogy az asszony viszonylag megnyugodott és helyet foglalt vele szemben a nem éppen uj­­divatú fotelban. — Kétem én semmit sem tu­dok, illetve csak annyit, ámeny­­nyit a férjem elmondott arról, amit az este hazafelé jövet lá­tott. De ezt már a rendőrségen is jegyzőkönyvbe diktálta. Ügy tudom. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom