Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-10 / 237. szám

4 • PETŐFI-NÉPE • 1973. október 10.

A Duna—Tisza közi napok egyik szereplője volt a BÉK reklám vitrinje. A kecskeméti városközpont legszebb pontjain lepték meg váratlan megjelenésükkel a járókelőket ezek a másfél méternél magasabb, üvegből, proftlacélból alumínium burkolással készült víztelén „akváriumok”, melyekben halak helyett a megye élelmiszeriparának legjellegzetesebb termékei, mint konzervek, üdítő italok, tejtermékek, befőttek, csiklandozták az arra járók szemét és ínyét.

Olyan jól mutattak a csillogó reklámvitrinek az Aranyhomok előtti park füvén, hogy azt hittük, talán véglegesen helyet foglaltak ott. Pavilonokból, vitrinekből — bármilyen ízlésesek is legyenek — van már elegendő Kecskemét reprezentatív városrészében. Érthető és helyeselhető tehát, hogy csak október 1-ig csalogathatták a nézőket, hívhattak magukra a közönség figyelmét az üveg-, s alumínium szekrények.

Azóta Kiskunfélegyházára kerültek, s ott hasonló rendeltetéssel lettek egy időre érdekes színfoltjai a város legforgalmasabb részének. Onnan majd továbbutaznak a megye többi városába, hogy aztán a nagy téli ünnepekre újból Kecskeméten gyönyörködjünk bennük. (Tóth Sándor felvétele)

Üj

lakóépületeket

szerelnek

® A város üzemeinek támogatásával több új lakótelepet szerelnek előregyártott elemekből. Közülük legnagyobb az egykori római katonai tábor romjainál, a Castrumnál épülő. E területen étidig összesen mintegy másfél ezer új lakás készült el. 1973-ban a 2Ö. sz. Állami Építőipari Vállalat szakemberei mintegy 773 lakást szerelnek össze. Képünkön: Befejező tetőszigetelési munkák egy új lakóházon.

(MTI foto — Jászai Csaba felv. — KS.)

Szennyeződő szőkébb hazánk

VIII. Erdősítő erőfeszítések

Időgépbe ülni, s végigszemlélni, milyen is volt a Duna—Tisza közének természeti földrajza a civilizáció előtti korokban — hajmeresztőén fantasztikus vállalkozásnak tűnik. Egyszerűbb és reálisabb megoldás kínálkozik: a földtörténeti kutatások alapján szavakkal is jól megrajzolható a letűnt világ arculata.

A két nagy folyó köze, a holtágakkal, a soksok bennszorult belvízzel, 20—30 százalékos mértékben állandóan vízborításos terület volt. Itt tenyésztek a sűrű, buja láperdők: füzeseikkel, égereseikkel, kőriseikkel. A magasabb fekvésű, de még mindig eléggé vizes talajokon díszlettek az őstölgyesek, a szürkenyárjasok. Elképzelhető, hogy e vidéknek milyen gazdag állatvilága lehetett: az áthatolhatatlan sűrűségben tízezerszámra csörtettek és lapultak a vadak.

Ezt az ősvilágot az ember fokozatosan visszaszorította. Az erdőirtotta terület füveit legeltetéssel hasznosította. Idővel a táj klímája is átalakult, csökkent a csapadékhozam, s nagyjából másfél évtizedenként beköszöntött a száraz periódus. Mindezeken túl a legeltetéses állattartás és a szántóföldi művelés térhódítása a tizennyolcadik század végén útjára szabadította a futóhomokot.

Sok évtizedes kemény harc vette kezdetét. Megszületett a szőlő- es a gyümölcstermesztő kultúra, de létrejöttek a nagy hozamú. erdők, „fagazdaságok” is a homokvidéken. A koronauradalmi erdők Kunadacs és Peszér határában, a város körüli erdők Kecskemét tágas övezetében: Bu.gacon,

Nyírben, Nyárlőrincen; Kiskunhalas környékén Kuníehértó, Balotaszállás és Kelebia erdősült be legjobban. Ezekben az alföldi erdőkben a második világháború idején, de az azt követő néhány esztendőben is a rablógazdálkodás ülte diadalát. Ez jóval több volt, mint megtizedelés... Az 1945 utáni pusztítást az ország újjáépítésének elemi szükséglete is csak részben indokolta.

Az esztelen erdőirtásnak az államosítás szabott gátat, majd 1950 tájékán az Alfjjld fásításában bekövetkezett a gyökeres fordulat.“ Ebben személyes része volt Veres Péternek, az alföldi parasztság nagy írójának, aki szenvedélyesen — és ez idő tájt hivatalos minőségben is — pártfogolta a kopár puszták fásításának ügyét. Az egész népgazdaságra kiható vállalkozás volt ez, import és deviza igénybevétele nélkül, s még kereseti lehetőséget is nyújtott a falusi, tanyasi parasztságnak.

Jo két évtized alatt a megyében több mint 50 ezer hektáron létesült új erdő, amelynek faértéke meghaladja a félmilliárd forintot. Zömmel a homokhátsógi buckas vidéket hódították meg a ,.pionírerdők'’. Ma a megye erdősültsége 13%-os. Közeledik az országos 16° ((-hoz. Hogy ez mit jelent, akkor értékeljük igazán, ha tudjuk, hogy a Tiszántúl erdősültségi foka nem több 5 %-osnál... Az elmúlt évtizedben a megye természetesen igyekezett minél nagyobbat markolni az erdősítési beruházásból. Volt úgy, hogy az országos befektetésnek az egynegyedét „hozta el”. Reális a számítás, miszerint tíz even belül a megye erdősültségi szintje eléri az országosat.

Nem egészen egy emberöltő alatt a legrosszabb homokon honosodtak meg a kultúr fenyvesek: az erdei: és a feketefenyők. Üjabban észrevehetően mérséklődtek a vad pusztai szelek. Az erdők megkötik a vizet, elősegítik a homok humuszosodását, s lombjaik megszűrik a városok által elszennyezett levegőt. Nem véletlen, hogy a homokdűnék erdősítési módszerét az egész világra szólóan a magyar javaslat alapján dolgozták ki.

Üjabban a közjóléti és üdülési erdők telepítése közvetlenül is a környezetvédelmi program részévé vált. Különösen Kecskeméten jelentkezik ez iránt égető szükséglet, ahol is a több mint 600 ezer négyzetméteres zöldterületből egy lakosra— mindössze hét négyzetméter jut. Ennek a háromszorosa volna kielégítő. A zöldövezetet főleg az új lakó• Erdosülö homokbuckák a solti betonút mellett.

• Egy villanásnyi varázslat a Duna—Tisza köz

őstájából. Ügy is írhatnánk: egy részlet az elképzelt nemzeti parkból.

(Pásztor Zoltán felvételei.)

negyedek szomjazzák. Ezért is szorgalmazza az erdőfelügyelőség Kecskemét peremén az 1700 hektár parkerdő telepítését. Ebből 160 hektár közvetlenül a Széchenyiváros övezetében terül majd el. A Parkerdőben padokat, esővédő ernyőket, szalonnasütő helyeket helyeznek el. Az erdőt esztétikailag is változatos módon alakítják ki: 20—30 bogyós és cserjés fafajtából. Játszótereket, botanikus kertet és autós kempinget is létesítenek.

Mindezeken túl a Dupa—-Tisza köz jellegzetes buckás erdői, ősborókásai, szikes tavai, a most még pusztuló madárvilágot dédelgető nádasai egy nemzeti park létrehozásának gondolatát is táplálják. S benne valahol egy nagyszabású szabadtéri múzeumét, a megye sokarcú településjellegzetességeit híven szemléltető skanzenét.

Vajon mindez idillikus ellensúlyozása lenne a fluorgáz, a szennyvíz, az arzénes kutak, a halpusztulás riasztó világának? Kicsit az is, bizonyára, de nem kételkedhetünk annyira a jövőben, hogy részvétlenül és messziről szemléljük azokat az erőfeszítéseket, amelyek a természeti környezet pusztulásának, egyensúlyborulásának felismeréséből fakadnak Egy környezetvédelmi mozgalom meghirdetése főleg a fiatalság körében volna indokolt. Nem kevesebbet bíznánk rájuk, mint bioszféránk jövőjét. . .

Hatvani Dániel

(2.) Az út baloldalán figyelte, várta, hogy feltűnjön a kanyar, amelynek ívében, az árokparton fehérleni kell a halottnak. Ebben a pillanatban a motor, mintha csak falnak ütközött volna, óriási csörömpöléssel nekirohant valaminek, a fénv azonnal kialudt és a törzsőrmestert a tehetetlenségi erő hatalmas ívben kirepítette a nyeregből. Mint egy fatuskó huppant az útra Kiss Imre. eszméletét elvesztette, orrán, fülén cérnavékony patakban szivárgott a vér. A kutyák messze a környéken csaholásba kezdtek.

III.

Az agronómus fél tíz után öt perccel akasztotta az előszoba fogasára köpenyét, táskáját s tette a' padlóra a bukósisakot. Erzsi, a felesége várta. Az éjjeliszekrényen égett ugyan a kis olvasólámpa, de az asszony aludt, kezében a paplanra hajtva a könyv, amit éppen olyasott. A férfi néhány pillanatig önfeledten nézte az annyira ismert arcot, s újra megállapította, hogy bár negyvenöt éves a felesége, szép asszony. Aztán kivette a kezéből a könyvet. Erzsi azonnal felébredt, s kissé riadtan ült fel az ágyban,

majd, amikor megismerte férjét, önkéntelenül a lámpa alatti órára pillantott,

— Jesszusom! Már fél tíz is elmúlt. Hol voltál ilyen sokáig?

— De csak öt "perccel múlt el fél tíz. Igaz? — kedélyeskedett a férj, majd lehajolt és megcsókolta az asszony homlokát.

— Gyere, add ide a vacsorát, s közben elmesélem, mi történt velem. Még most is remeg a gyomrom.

Az asszonynak — mint más riadalmat - keltő esetben is mindig megjelentek a szeme alatt a sötét karikák. Nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy a férje mindent elmond 'neki, s szavaiban hinni lehet. Magára kapta a pongyolát, s férje után kisietett a konyhába. Az étel már nem volt meleg, de Bartos azt mondta, jó lesz úgy. ahogy van, csak a tea legyen forró. Erzsi bekapcsolta a gázt újra feltette az alumínium teafőzőt közben tányért vett elő kenyeret az asztalra s csak nézte a férjét. Az — miközben kanalazta a krumplilevest. Elmondta a történetet.

— Ahogy hazafelé jöttem, találtam egy hullát az út mellett.

Egy totálisan meztelen férfi hulláját. Lehetett vagy ötvenéves az illető. Gondolhatod, hogy megrémültem. azonnal rohantam a rendőrségre jelenteni az esetet. Jegyzőkönyvezték, s azt mondták. majd intézkednek. Lehet, hogy még majd kihallgatnak, de ez nem biztos.

— És ezt te csak így mondod? — nyitotta tágra a szemét az asszony, s kezében a grízes tésztával megrakott tányérral félúton megállt a tűzhely és az asztal között.

— Hát hogy mondjam? Ájuljak el talán, mert egy részeg disznót levetkőztetett, valaki és ott hagyta a szagad ég alatt? Nekem legyen emiatt lelkifurdalásom, csak azért, mert véletlenül én akadtam rá? — kérdezte sorozatban a még mindig álldogáló Erzsitől, akit egyre inkább hatalmába kerített a félelem. Nem tudta volna megmondani miért, mitől rémült meg. talán csak a női ösztön volt erősebb benne, talán csak azért fehéredett el, mert féltette a férjét valamitől, mint mindig, amióta együtt vannak.

— Ismerted legalább?

— Ismerte a ió édesanyja, de nem én. Sohase láttam, ezután sem akarom látni. A téma be van fejezve. Érted?

Erzsi megszeppent, mert a férje még soha nem beszélt így vele, ehhez a hanghoz ő nem szokott hozzá. Észre vette Bartos is, hogy kicsit keményebb volt, s bocsánatkérő hangon fordult a feleségéhez, aki egy hokedlin foglalt helyet, s nézte, nézte a férjét. *

— Ne haragudj anyukám, otromba fráter vagyok. De nem

elég az embernek a rengeteg munka, még ilyen hullák is közbejönnek. Legjob lett volna, ha hagyom a fenébe. Látom, hogy ott van, megnézem, vagy meg se nézem, hanem otthagyom. Viszontlátásra hulla úr. És megyek tovább az úton. jövök haza. Majd valaki jelentette volna. Más valaki. nem én. De tudod, hogy ilyenkor az ember persze, h,ogy megáll. Nézi, hogy ki lehet ez, mi van vele. S mikor láttam, hogy nem él a szerencsétlen, azonnal a rendőrségre siettem. Más is ezt csinálta volna a helyemben.

— Nem. Jól tetted, hogy jelentetted az esetet. Majd a rendőrség kideríti, hogy ki Volt az illető s azt is hogy ki vetkőztette le, s főleg, hogy miért vitte el a ruháját és ki volt a tettes. Ha egyáltalán bűncselekményről van szó.

— Hát persze! — mondta megbékélő hangon Bartos, amikor már a gőzölgő teát kavargatta. Egy darabig csendben ültek a konyhában, később az asszony bement a szobába, az agronómus pedig kiitta a teát és utána sietett, Kegyetlenül álmos, fáradt volt. Már útközben vetkőzni kezdett, még átfutott az agyán, hogy talán mosdani kellene, de erről könnyű szívvel lemondott. A pizsamáját húzta magára, amikor megszólalt a felesége.

— Most jut eszembe. Jött egy levél a nevedre — mondta hangjában még mindig izgalommal, s átnyújtotta férjének a kék borítékol. Régi megállapodás volt közöttük. hogy egymás leveleit nem bontják fel. bár a férfi észrevette, hogy ezt az asszony nem

mindig tartja be. Ez a levél úgy nézett ki, mintha Erzsi nem nyúlt volna hozzá. A címzés: Bartos Mihály agronómus úrnak, Istváníalva. Közelebbi cím nem volt. hiányzott a feladó neve is. Bartos feltépte a borítékol, egy noteszból kiszakított lapot talált benne, rajta egyetlen szó: Szaniszló!

A levél villámcsapásként érte az agronómust, arca elfehéredett, magán érezte felesége kérdő tekintetét.

— Mi az? — suttogta az aszszony, attól félve, hogy ismét magára haragítja férjét kíváncsiságával.

— Valami őrült ürge, valami Szaniszló. Csak ennyi van a levélben, hogy Szaniszló.

— És ettől fehéredtél el anynyira?

— Nézd, valamit el kell mondanom neked!

IV.

Negyed óra nem volt elég ahhoz. hogy a megyétől a helyszínre érkezzenek. Ezt aki ügyeletes is tudta, de ezzel a tizenöt perccel is hangsúlyozni akarta Kiss Imrének az ügy fontosságát, a sürgősséget. A vászontetet jű dzsipp már átszaladt Istvánfalván. Benne ült Kávási őrnagy, az életvédelmi osztály vezetője, s gondolta, be kellene nézni az őrsre, de látta, hogy minden ablak sötét, s eszébe jutóit, hogy Kiss azt a parancsot kapta,, menjen 'a helyszínre. Robogtak hát tovább. A gépkocsit maga Kávási vezette, mellette szorongott egy orvos, a kocsi hátsó ülésén pedig két nyomozó ült.

(Folytatjuk.)

Ne maradjon írott malaszt!

szeptember 30-i — vasárnapi számunkban írtunk az őszi munkák biztonságáról. Szó volt ebben arról, hogy a nagy őszi munkák — a szüret, a kukoricabetakarítás — során naponta több tízezer embert — köztük igen sok iskolást — szállítanak ki a földekre, s onnan haza. Felhívtuk a nagyüzemi gazdaságok vezetőinek figyelmét a MEDOSZ megyebizottsága, az SZMT munkavédemi felügyelősége, illetve az á.g. megyei főosztálya részéről kiadott rendelkezésekre. Utaltunk egy — azokban a napokban kelt telexfelhívásra, amelynek mindjárt az első inlelrqe ez: csak kifogástalan stabilitású és a KRESZ-ben előírt felszerelésekkel — például rögzített padokkal — ellátott pótkocsin lehet személyeket szállítani.

A tanácsokat, komoly útbaigazításokat tehát több szálon megkapták a gazdaságok felelős emberei.

Október 4-én, csütörtökön reggel már hat óra tájban elkezdte tapasztalatszerző—ellenőrző

munkáját egy kis brigád, három kecskeméti iskolánál. Székely Árpád, Gróf István, Zentai Imre, az SZMT munkavédelmi felügyelői — arról kívántak meggyőződni, betartják-e hát az óvórendszabályokat a személyeket szállító. gazdaságok? Ügy gondolnak-e a nagy betakarítási munkálatokban őket segítő iskolás gyerekek biztonságával, mint... mint a saját gyerekeikével? Vagy nem marad-e ebben-abban írott malaszt a felelősségükre apelláló felhívás, amely végeredményben afféle előzékeny gesztus az illetékes hatóságok, szervek részéről. Emlékeztető: „Meg ne feledkezzetek!”

Arról tudniillik, hogy van KRESZ-elötrás, óvórendszabály, munkavédelmi szabályzat, amelyek együttese a törvény erejével kötelez a dolgozó ember egészségének, testi épségének védelmére. Mert nem elég „csak” úgy általában jóérzésre, lelkiismeretességre, humanitásra hivatkozni. Sajnos, jó ideig szükség lesz még a paragrafusok szigorára.

A Jókai utcai általános iskolához a városföldi Dózsa Tsz küldött be egy autóbuszt és két tehergépkocsit, összesen mintegy százhúsz gyerekért. A jármüvek átvizsgálásakor ezt állapította meg Székely Árpád munkavédelmi felügyelő. A teherautókon egymáshoz erősített — tehát egybefüggő — padok voltak ugyan, de a raktér platójához nem rögzítették azokat. Márpedig negyven-negyvenöt izgő-mozgó fiatal fuvar oziatásánál ez — enyhén szóivá — nem mindegy.

Az sem vallott gondosságra, x* hogy az utastér és a vezetőfülke közt elfelejtettek jelzőberendezést — csengőt — alkalmazni. Pedig, lehet-e tudni előre, hogy nem történik valami ott hátul, amiért gyorsan meg kellene állítani a kocsit.

Közlekedési előírás, hogy ilyen szállításoknál névsort kell összeállítani az utasokról. S ha este mar itthon derül ki, hogy százhúsz gyerek közül kettő — nem jött haza a többivel?! Jó, hogy ezt még indulás előtt pótoltatta a felügyelő.

A mentőládának csak a „típusa”, mérete volt megjelelő, a tartalma azonban erősen szennyezett és hiányos, annyi embernek nagyon kevés. Az utastér is piszkos, szemetes volt.

A Zrínyi Ilona általános iskolánál a Törekvés Tsz két teherautója várta a tanulók beszállását. Az ellenőrzés hasonló hiányosságokat állapított meg. mint az előző téesz kocsijainál. Azzal tetézve, hogy nem tettek fel hátsó magasítót sem. Márpedig döccenőknél, kanyarban, gyorsulásnál enélkül le is repülhet valaki.

Itt az is történt, hogy a nevelők a munkavédelmi felügyelő kérésére ültek hátra a tanulok közé, mondván, — elől „többet látnak”. így a gyerekek nem csupán az idősebb rakodómunkásra maradtak.

A leninvárosi általános iskolánál a Helvéciái Állami Gazdaság három tehergépkocsijából kettőt „hazaküldött'' Gróf István munkavédelmi felügyelő. Okok: repedt a platótartóbak (továbbrepedés történhet, s ez odáig vezethet. hogy a plató esetleg „ráülhet a kerekere is): a másik járműnél a kormányszerkezet nem felelt meg a biztonsági követelményeknek; a jelzőcsengő szintén kiégett.

A menetlevélre ez került: „A járművet — megjavításig — a forgalomból kitiltom”. A gépkocsivezetők vitték az üzenetet, küldjön a gazdaság megfelelő járművet.

— Egyetlen százalék esélyt nem lehet engedni a balesetre! Harminc-harminc gyerekről van szó! — szögezte le Gróf István.

TTgyanő mondta, hogy nyolc óra előtt már másodszor fordult az állami gazdaság autóbusza a gyerekekért.

Ez már eredmény.

Tóth István

A meztelen holttest

Körbejárnak a megyében