Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-30 / 254. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1973. október 30. Tapasztalatok a bajai járásból Miként segítjük a termelőszövetkezeti párttitkárok munkáját 45 év a regálnál A termelőszövetkezeti pártszervezetek és pártvezetőségek igyekeznek lépést tartani a követelményekkel. A vezetőségi tagok általában sikerrel teljesítik a funkciójukkal együttjáró feladatokat, érvényesül a kollektív vezetés elve, a párttagok pedig részt vállalnak a politikai munkából. A bajai járásban körülbelül egy évtizede dolgoznak a közös gaz­daságokban függetlenített párt­titkárok. A termelőszövetkezetek tagsága tudja, hogy a gazdasági munka irányítása mellett szük­ség van olyan személyre is, aki idejét és tudását a politikai fel­adatok megoldására fordíthatja. A mi meggyőződésünk is az, hogy a nagyobb termelőszövetkezetek­ben szükség van a párttitkárok függetlenítésére. TÚL VAGYUNK A VITÁN A párttitkárok többsége nem végzett egyetemet, vagy főisko­lát, s esetenként nincs magas po­litikai képzettségük sem. Meg­választásukkor nem ez volt ve­lük szemben az elsődleges igény. Többségük gyermekkora óta fa­lujában élő, megbecsült, köztisz­teletben álló fizikai munkás,’ aki, mint kommunista, sokat tett fa­luja, szövetkezete fejlődéséért, Néhányuk más területekről — pártapparátusból, gépállomásról, állami gazdaságból, iparból — került a gazdaságba. Az elmondottak kissé megma­gyarázzák azt a szemléletet, amely egy ideig szinte általános volt. Eszerint a párttitkárok nem megfelelő partnerei a felsőfokú képzettségű gazdasági vezetőknek. Szerencsére ezen a vitán már túl vagyunk. A szemlélet megszűné­sében döntő szerepe volt annak, hogy a járási pártbizottság nagy­mértékben segítette a párttitká­rokat feladataik elvégzésében. Tisztáztuk munkakörüket. 1971- ben például útmutatót adtunk ki számukra. Egyértelműen megha­tároztuk, hogy bár fizetésüket a termelőszövetkezettől kapják, po­litikai munkájuk ellenőrzése a hatáskörileg illetékes pártszerve­zetek feladata. Attól függően, hogy az alapszervezet irányítása közvetlenül vagy közvetetten tar­tozik a járási pártbizottsághoz, megjelöltük politikai feladatukat a község társadalmi életében is. Utólag megállapíthatjuk, hogy he­lyesnek bizonyult a hatáskörök meghatározása, mert napjainkban már nem akadályozza a politikai munkát az ezzel kapcsolatos fe­lesleges vita. A termelőszövetkezeti párttit­károk segítésének része, a felada­tok meghatározása és azok szá­monkérése mellett, a két-három- havonkénti munkaértekezlet, a ta­pasztalatcsere. az elméleti to­vábbképzés. azonkívül a különbö­ző szakmai tájékoztatókon való részvétel. Rendszeressé tettük já­rásunkban az úgynevezett fórum jellegű tanácskozásokat. Kezde­ményeztük, hogy a párttitkárok végezzék el a marxizmus—leni- nizmus esti egyetemet, s szerez­zék meg a középiskolai végezett­séget. A járás termelőszövetkeze­ti párttitkárainak 80 százaléka e követelményeknek eleget tett. AZ OKOS ÉRVELÉS SEGÍTHET Alapvetőnek tartjuk a párttit­károk munkájában az öntevé­kenységet, az önállóságot, a kez­deményező készséget, a korszerű­séget és a gyors helyzetfelisme­rést. Még találkozunk azonban né­hány termelőszövetkezetben a bátortalanság példáival. Több kö­zös gazdaságban idegenkednek a nagyobb beruházásoktól, illetve a más szövetkezetekkel történő ösz- szefogástól. Ez utóbbiban a ter­melőszövetkezet önállóságának el­vesztését látják, bár sok esetben ezt így nem mondják ki: A tar­tózkodást megfontoltsággal ma­gyarázzák. A következmény: nemegyszer nagyobb összegű ál­lami támogatástól esnek el, több évet veszítenek a gazdálkodás korszerűsítésében, ami egyben a jövedelmezőség csökkenésében is jelentkezik. A cselekvési bátortalanságot példázza, hogy évek óta húzódik néhány kis szövetkezet egyesülé­se. annak ellenére, hogy a tag­ság nagyobb része akarja. Tíz év tapasztalatai alapján állíthatjuk, hogy valamennyi gazdasági és szellemi koncentráció fejlődéssel, a termelési eredmények és a jö­vedelem növekedésével jár együtt. A vezetők egv része azonban nemegyszer egzisztenciális okok­ból elzárkózik az egyesüléstől. Ilyen esetben is a pártszerve­zet. a párttitkárok érvelésével le­hetne elősegíteni az okos dönté­seket JELENLÉTÜK NEM FORMÁLIS Több alapszervezetben. tapasz­talunk törekvést arra. hogy meg­ismerjék egymás munkamódsze­reit. Tapasztalatcseréket szervez­nek és ezekbe bevonják a párt­vezetőségi tagokat is. Legutóbb például a szocialista brigádmoz­galomról tartottak megbeszélést, amelyen részt vettek a termelő- szövetkezetek brigádjainak ve­zetői is. A párttitkárok munkaidejük nagyobb részét a szövetkezeti ta­gok között töltik. Meggyőződé­sünk, hogy jelenlétük kedvező hatással van az emberekre. Elő­fordul, hogy szemükre vetik, ha hosszabb ideig nem látogatnak meg egy-egy termelési egységet. Tapasztalataink szerint jelenlé­tük a munkahelyeken nem for­mális, ellenkezőleg, nagyon is fontos, politikai szempontból hasznos. A tagok ilyenkor bát­rabban teszik szóvá személyes gondjaikat, de a szöveöcezet gaz­dálkodásával összefüggő észrevé­teleiket is. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gondok és észrevéte­lek meghallgatást nyerjenek és természetesen elintézést is. Többször felhívtuk már a párt­titkárok figyelmét arra is, hogy meghatározott időn belül ellen­őrizzék, miként történt az ügyes­bajos gondok orvoslása, az eset­leges javaslatok bevezetése, A párttitkárok többsége ma már ér­zi, hogy ez politikai kérdés, és a párt tömegbefolyását is erősíti. ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY Azokban a községekben, ahol pártbizottság, vagy csúcsvezető­ség működik, a termelőszövetke. zeti párttitkár munkaköre csupán a gazdaságra terjed ki. Nyolc olyan község van viszont a járá­sunkban. ahol csak egy termelő- szövetkezet működik és csupán itt van pártszervezet. Ebben az esetben a tanács és a tömegszer­vezetek pártirányítását is ez az alapszervezet látja el. Három községünkben a termelőszövetke­zetek által függetlenített párttit­károk egyúttal a községi csúcs­vezetőség titkárai is. Itt sokkal több a tennivalójuk. E cikk keretében főként a ter­melőszövetkezeti oárttitkárokról esett szó és a választott vezető­ségek munkáját csak érintettük. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a pártmunka irán vitása szem­pontjából a oárttitkárok szemé­lyét. funkcióját fontosabbnak véljük, mint a vezetőségét. Ellen­kezőleg: munkájuk megítélésében alapvető követelmény a testüle­tek működése. A párttitkár egye­dül. a vezetőségtől elszakadva nem dolgozhat eredményesen. Az is igaz azonban, hogy személye, képességei számottevően befo­lyásolják a vezetőségnek, mint testületnek a munkáját. A követelmények egyre növe­kednek.- Pártbizottságunk felké­szültségeknek megfelelően tá­maszt igényeket a termelőszövet­kezeti párttitkárok iránt. Kivétel nélkül elvárja tőlük a közéleti és erkölcsi feddhetetlenséget, a ter­melőszövetkezeti tagokkal való szoros kapcsolatot, a politikai és a szakmai tudás növelését, a tá­jékozottságra való állandó tö­rekvést. Szabó Imre, a bajai járási pártbizottság első titkára Nyár eleje, nyomdai ügyelet. A Petőfi Népe másnapi számá­nak egyik oldallevonata lobog a kezemben. Sietek vele a kor­rektorokhoz. Csak a szemem sarkából pillantom meg a betű- szekrények egyik sikátorában Se­bők Mihály műszakvezetőt. Mint­ha nem volna olyan kedve, mint máskor. Elgondolkozva, majd­hogynem zárkózott arccal sora­koztatja az ólombetűket a vin- kelen. — Nem vagy jól? Felemeli a fejét, halvány mo­sollyal fürkész az arcomon szemüvegén keresztül. — Kedves barátom, az őszön nyugdíjba megyek. Mintha fejbe kólintották vol­na. — Tréfálsz, ugye? Csendesen ingatja a fejét. — A lábam igen érzi már/.. Negyvenöt év csak hosszú idő ... Eleget álltam itt a regálnál — paskol szeretettel a betűszek­rényre. 1973. október 17-én a délutáni műszakkezdésnek Sebők Mihály már „csak” ünnepeltje volt. Egy­mást váltva karolták őt két- felől kedves nyomdászlányok — tegnapi, s régebbi tanítványai — és sétáltak vele műhelyről mű­helyre. Körülöttük egész kis se­reg. Kézfogások, virágcsokrok, sok­sok puszi, baráti ölelés. Szép ballagás volt... Az ő re- gá'lján minden patikarendben. Ahogy előző este befejezte, őszi virágok, sárguló nyárfagallyak ékesítették az ólomszürke szek­rénysort. Kéznél volt az alap­szerszám, a vinkel is, a zöld színnyomású Erzsébeti Diák és a Kereskedelmi Szemle közt. E két lapnál ért véget a sike­res életpálya, amely 1928. már­cius elsején kezdődött az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt műhelyében. A regál közepén fényesfehér papírlapra arany betűkkel nyom­tatott díszokmány. Szellemes ta­pintat. Nem búcsúztató, nem sablonos oklevél. Születésnapi köszöntő. Az aranykoszorúba fog­lalt szám, a „60” alatt strófák. Az utolsó szerint: éppen százso­ros a vers. — Ma hajnali háromkor, zseb­lámpa világánál írtain — súgja meg Baksa János. Mutatja, hogy tartotta a takarót, míg versbe szedte Sebők Mihály „életrajzát”. Ami róla a szaktársak emlékeze­tében mindig megmarad. Megvan még a szedés. Ugrik, s nekem is lehúz róla egy ku­tyanyelvet. A kollégák is kér­nek. Egymás kezéből vándorol a hol meghatódva évődő, hol hun- cutkodó, hol meg bölcselkedő mű. Ugratják is Baksát. — Meglásd, a Forrás is le­hozza. Mi volt az egymástól négy és fél évtizedre eső két dátum kö­zött? Sebők Mihály nyomdásztanonc a port törölgeti a szekrényről. Oda-odasandít a bátyjára, Sebők István nyomdászra, vajon jól a szedőgép, mint egy hangszer. (Tóth Sándor felvétele.) csinálja-e? Bátyja volt a tanító- mestere, akire mindig felnézett. — Milyen volt az első munka­nap? Erre már mint nyugdíjas nyom­dász válaszol. — Nézelődtem... Akkoriban nem sokat beszéltek, mutogattak meg az inasnak... Már segéd voltam, de ha az idősebb szak­munkás észrevette, hogy el aka­rok lesni tőle valamit — inkább ezt csinálta. Feláll, groteszk tartással for­dít hátat. Felhúzza a vállát is, hogy „eltakarja”, ami előtte van. Sebők Mihályt úgy látták leg­gyakrabban a regálnál, hogy fiatalok gyűrűjében magyaráz, bemutat fogásokat. Ablaka István igazgató: — Az államosítás után együtt in­dultunk a nyomda fejlesztésnek, ő mint főmérnök irányított. Több mint száz szakmunkást nevelt azóta. Hogy dolgozott? Igazgató: — Mindig az újat kereste. Szaktársai: — A lelkét bele­adta. — Táncoltak kezében a betűk. — Örömmel osztotta meg tudását. — Hogy tudott örülni egy szép plakátnak! — Bármi­nek, amit nyomdászok csinálnak. S ő maga szerint? — Legjobban az igényes mun­kákat szerettem. Ahol tervezni lehetett, s azt magam válthattam valóra. Mint a címoldal, hirdetés, röplap, meghívó, plakát.. . Ez . . . a tervezés, a szép megoldások nagyon fognak hiányozni ezután. Van a Baksa-versben néhány ilyen sor: „Mandolinná vált ke­zedben a vinkel”. Hogy munka közben mosolygott örömében, mert az olyan szép volt számá­ra, mint a „dal, egy románc vagy etűd”. Miért e „zenés” ha­sonlatok? Sebők Mihály régi kó­rustag, és hangszerén is szépen játszik. Azt mondja pár hónapja: — Gyerekek, van az Alföld­ben egy olyan formás mando­lin... Ha egyszer úgy jön ösz- sze pénzem ... A kollégák nem felejtették el. Egyik ajándékuk ez a mandolin volt. Az üzem pedig kellemesen bélelt borítékkal köszönt el. Mert élete eggyéforrott a nyom­dáéval. Ahogy az egykori ta­nomból főmérnök, műszakvezető lett, úgy a nyomda is országos színvonalú üzemmé fejlődött. Mikor Ablaka Istvánnal átvették, a telepekkel együtt ötvenen dol­goztak benne. Ma ezerkettőszáz­ötvenen. — Emlékszel, Ablaka elvtárs arra a lábbal taposható, amerikai tégelysajtóra?... Ilyen múzeumba való gépünk is volt. Az ötvenes években egy-kétszáz kilogramm volt a könyvtermés. Ma ezer tonnában mérnek. Fur­csa: könyvekről — súlyban szól­ni, de próbálja meg valaki mű­venként felsorolni ezt a töme­get. Sebők Mihály még feleségét is... Hogy is volt azzal a Baksa- versben szereplő kislánnyal? Mi­kor már Miska mellől elmaradt a „kis”, tehát a bajusza is kinőtt, meg a „tekintélye a nőknél is egyre nőtt” ... Felcsillan a nyugdíjas Mihály szeme, pirospozsgás arca még pirosabb lesz. Egyből a nevezetes esetbe képzeli magát vissza. Hangjában a régi ámulat. — Igen szép kislány volt Ju­liska, a berakólány. Egyszer is addig nézem, bámulom, hogy el­határoztam: odamegyek és meg­csókolom. Elindulok felé. Igen ám, de a nagy csodálatban nem néztem a lábam elé, s egy nagy gép motorjában megakadtam. Zsupsz, áthasaltam rajta. Hű, de nevetett a sok berakólány! Juliska a felesége lett. Fia, ifjú Sebők Mihály a lino- eépterem csoportvezetője. Lánya, Kati — Czéh Gáborné —- kalku­látor csoportvezető. Eddig há­rom az unokák száma, a negye­dik — úton van. S alig van vége a „ballagás­nak”, ölelésnek, szemtörölgetés- nek, az igazgató elővesz két szí­nes lapfejű újságot. — Nézd csak, Miskám. Itt lenne ez a két fővárosi szaklap. Elvállalhatnád a tördelését. Kapsz egy kiváló szedőt is, hoz­zád hasonlóan nyugdíjas ... És mintha az a 45 esztendő csak „tréfa” lett volna, izgatottan tárgyalják, hány ciceró szélessé­gűéi a hasábok, mennyi az ol­dalmagasság ... Tóth István Gál Sándor: A meztelen holttest (19) — Persze, ha alaposabban be­legondolunk, korántsem olyan százszázalékos, hogy az erdei házban talált ruha Jónásé volt, lehet, hogy csak a nadrágszíj volt az övé, vagy ha az övé is .volt az egész öltöny, az önma­gában még nem bizonyítja, hogv a németet Jónás ölte meg — magyarázta az őrnagy a had­nagynak, aki bólogatott és hozzá tette. — őrnagy elvtárs, ne feledjük el az esőköpenyt, amit szintén az elhagyott házban találtunk, s amiről kétségtelenül megállapí­tottuk, hogy a faipari vállalat éjjeliőréjé volt. Benne van a lel­tári szám, s a rajta talált vér­szennyeződés megegyezik az ál­dozat vérével. Minden esetre bő­vebb adatokhoz jutunk, ha Jó­nás felépül. — Addig is ellenőriznünk kell néhány dolgot. Az első felada­tunk az, hogy lemenjünk István- falvára és megkeressük Bartost. Nincs kizárva ugyanis, hogy ez a Bartos szervezte meg a gyilkos­ságot, bár van alibije az illető­nek és már megtalálta a holttes­tet, amikor otthon várta a levél. Nem, ez nem jó út, erre ne men­jünk — gondolkozott hangosan az őrnagy járkálva a szobában az ablaktól a páncélszekrényig, és vissza. — Akkor ennek a Jónásnak mi köze lehetett az egészhez, honnan ismerte az áldozatot, vagy ha nem is ismerte, honnan tudhat­ta, hogy fél nyolc körül ott lesz a keresztnél, s, ha tudta is, mi oka lehetett arra, hogy megölje. Jónás nem ismerhette ezt a Konradot, egyszerűen nem is­merhette. — Viszont a ruha kétségtelenül az övé volt őrnagy elvtárs — szólt közbe az ott hallgató had­nagy, majd folytatta — hiszen elvittük a feleségének és az egyértelműen vallotta, hogy no­vember másodikén ebben a ruhá­ban ment el otthonról Jónás. — A másik ruhát megvizsgál­ták már? — Most van a laboratórium­ban őrnagy elvtárs. Azonnal bő­vebbet tudok róla mondani... XXVII, Igaz, hogy amikor Jónást el­fogták, megmotozták, de a ruha — azon kívül, hogy megállapítot­ták: Magyarországon ilyet nem készítenek — más titkot is őr­zött. Méghozzá olyat, amiből egy­értelműen meg lehetett állapítani, hogy ki volt Walter Konrad, és miért jött Magyarországra. A la­boratóriumban ugyanis megtalál­ták a bevarrt belső zsebet, amit azonnal kibontottak. A zsebben egy lila boríték, benne a követ­kező. német nyelvű szöveg: „Bar­tos Mihály Istvánfalván 1944. ok­tóber 6-án baltával megölte test­véremet. Walter Wilhelmet. A bestiális gyilkosságnak egyetlen szemtanúia Szekeres Szaniszló volt. nekem sokáig jó barátom és üzlettársam, ő mondta el a tör­ténetet. ő adta át nekem szegény megboldogult Wilhelm katonai igazolványát, mint bizonyítékot. Sajnos. Szaniszló 1963. január 5-én autószerencsétlenség áldoza­ta lett. Bartosnak lakolnia kell, nekem ez az életcélom, a bosszú. Walter Konrad ...” — Na. mit, szóltok ehhez? — fordult az őrnagy munkatársai­hoz. miután a hiteles fordítást felolvasta. Mindenki megdöbbent a levél hallatára. Csak álltak és gondolkoztak. Végül is a hadnagy törte meg a csendet. — Tehát a bosszú. De még mindig nincs tisztázva Jónás Dá­vid szerepe. — Hadnagy elvtárs! A nyomo­zó egyik alapvető erénye a türe­lem és a következetesség. Le­gyünk hát mi is türelmesek és dolgozzunk következetesen. Az eredmény nem vitásan, megszü­letik. Egy ilyen, mondhatni „több dimenziós” ügyben nem lehet egyik napról a másikra látvá­nyos dolgokat produkálni. Még akkor sem, ha a szerencse mel­lénk szegődöt — intette türelem­re az őrnagy fiatal munkatársát. Értettem őrnagy elvtárs! Belő­lem nem is a türelmetlenség be­szélt. hanem a következő felada­tot. próbáltam megfogalmazni, már tudniillik azt. hogy egyértel­műen megállapítsuk, ki a gyilkos. Ne feledje el fiam, hogy a nyo­mozás első pillanatától ez a fel­adatunk. ezért nyomozunk. Ter­mészetesen az sem mellékes, hogy miért követték el a bűncselek­ményt. No. de nem akarok itt maguknak büntetőjogi szeminá­riumot tartani. Amiket elmond­tam, éppen olyan jól tudják, mint én. Igaz? — mosolyodott el az őr­nagy és feljebb tolta szeméről a szemüveget, amely megakadt két szemöldökcsontiában. Szeretett így lenni, s napközben sokszor elismételte a mozdulatot, különö­sen akkor, ha felállt az asztalá­tól, hogy néhány pillanatra meg­nyugtassa idegeit és szemlélőd­jön az utcai forgatagban, az ab­lak mögött állva. Ez a fordulat — a ruhában megtalált levél, pontosabban fel­jegyzés — rendkívül felizgatta a nyomozókat. Volt aki bevallotta, volt aki nem. De napokig azpn töprengtek, hogv Bartosnak le­het-e valami köze a gyilkosság­hoz. Hiszen ő tudta egyedül, hogy november másodikán este fél tíz­kor váriák a kereszt alatt. Igaz, nem tudta, hogy nem Szaniszló fogja várni. Azt sem tudhatta, hogy Szekeres már régen nincs az élők sorában, s hogy a leve­leket sem ő írta. Ez azonban Bartos szempontjából lényegte­len körülmény. De az agronómus bűnösségét kizárja a tökéletes ali­bi, az, hogv el tud számolni az idejével, továbbá az, hogy ő már akkor jelentette a meztelen holt­testet. amikor még nem is sejt­hette, hogy otthon levél várja, amiben éppen a hulla megtalá­lásának helyszínére invitálja Sza­niszló — pontosabban maga a hulla. Marad tehát Jónás Dávid. A rendőrök szinte óránként ér­deklődtek a kórházban Jónás ál­lapota iránt, mígnem egy délután maga a kórház jelentette a főka­pitányságnak. hogy Jónás Dávid — noha még hetekig ápolásra szorul — orvosi szempontból ki­hallgatható állapotban van. Az őrnagy és munkatársai egy percet sem késlekedtek, azonnal „célba vették” a kórházat, amely a város egyik sugárútjának a végén volt. — Kellett ez magának Jónás? Ilyet csak nagyon ostoba ember csinál. Tudhatja, hogy tőlünk nem lehet megszökni, — lépett a kloroform szagú szobába az őrnagy és amikor Jónás szemé­be nézett, megdöbbenve • látta az ágyban fekvő ember könyörgő te­kintetét. Már-már megsajnálta, ugyanakkor azonban eszébe vil­lant, hogy ez^az ember — fel­tehetően — kettős gyilkossággal fog a bíróság elé állni. De egy ember megölése már kétségtele­nül a rovásán van. — Azért jöttünk, hogy néhány apróságot még tisztázzunk. Leg­utóbb arról beszélt, hogy a Ró­zsavirág presszóból este hét óra­kor jött el. Haza nem akart men­ni, hanem meggondolta magát és bújdosni kezdett. Konkrétan mit jelentett, ez a bújdosás, hová bújdosott? — záporozta a kérdé­seket az őrnagy. — Mostmár én elmondom, hogy mi történt velem. A dom- bosi cukrászdából elindultam, bár esett az eső. pgy gondoltam, hogy meghúzódok a két község között, egy kis facsoportban levő tanyá­ban, amelyet a termelőszövetke­zet — az istvánfalvi — raktár­nak használ. Műtrágyát, szerszá­mokat tartanak ott. Be is men­tem könnyen, mert az ablakon a léceket előttem valaki felfeszí­tette. Gyufát gyújtottam és ott találtam ezt az öltöny ruhát. Mi­vel az enyém sokkal kopottabb volt és alaposan el is áztam, gon­doltam, hogy kicserélem a két öltönyt. A tanyában kialudtam magam... (Folytatása következik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom