Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-30 / 254. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1973. október 30. Tapasztalatok a bajai járásból Miként segítjük a termelőszövetkezeti párttitkárok munkáját 45 év a regálnál A termelőszövetkezeti pártszervezetek és pártvezetőségek igyekeznek lépést tartani a követelményekkel. A vezetőségi tagok általában sikerrel teljesítik a funkciójukkal együttjáró feladatokat, érvényesül a kollektív vezetés elve, a párttagok pedig részt vállalnak a politikai munkából. A bajai járásban körülbelül egy évtizede dolgoznak a közös gazdaságokban függetlenített párttitkárok. A termelőszövetkezetek tagsága tudja, hogy a gazdasági munka irányítása mellett szükség van olyan személyre is, aki idejét és tudását a politikai feladatok megoldására fordíthatja. A mi meggyőződésünk is az, hogy a nagyobb termelőszövetkezetekben szükség van a párttitkárok függetlenítésére. TÚL VAGYUNK A VITÁN A párttitkárok többsége nem végzett egyetemet, vagy főiskolát, s esetenként nincs magas politikai képzettségük sem. Megválasztásukkor nem ez volt velük szemben az elsődleges igény. Többségük gyermekkora óta falujában élő, megbecsült, köztiszteletben álló fizikai munkás,’ aki, mint kommunista, sokat tett faluja, szövetkezete fejlődéséért, Néhányuk más területekről — pártapparátusból, gépállomásról, állami gazdaságból, iparból — került a gazdaságba. Az elmondottak kissé megmagyarázzák azt a szemléletet, amely egy ideig szinte általános volt. Eszerint a párttitkárok nem megfelelő partnerei a felsőfokú képzettségű gazdasági vezetőknek. Szerencsére ezen a vitán már túl vagyunk. A szemlélet megszűnésében döntő szerepe volt annak, hogy a járási pártbizottság nagymértékben segítette a párttitkárokat feladataik elvégzésében. Tisztáztuk munkakörüket. 1971- ben például útmutatót adtunk ki számukra. Egyértelműen meghatároztuk, hogy bár fizetésüket a termelőszövetkezettől kapják, politikai munkájuk ellenőrzése a hatáskörileg illetékes pártszervezetek feladata. Attól függően, hogy az alapszervezet irányítása közvetlenül vagy közvetetten tartozik a járási pártbizottsághoz, megjelöltük politikai feladatukat a község társadalmi életében is. Utólag megállapíthatjuk, hogy helyesnek bizonyult a hatáskörök meghatározása, mert napjainkban már nem akadályozza a politikai munkát az ezzel kapcsolatos felesleges vita. A termelőszövetkezeti párttitkárok segítésének része, a feladatok meghatározása és azok számonkérése mellett, a két-háromhavonkénti munkaértekezlet, a tapasztalatcsere. az elméleti továbbképzés. azonkívül a különböző szakmai tájékoztatókon való részvétel. Rendszeressé tettük járásunkban az úgynevezett fórum jellegű tanácskozásokat. Kezdeményeztük, hogy a párttitkárok végezzék el a marxizmus—leninizmus esti egyetemet, s szerezzék meg a középiskolai végezettséget. A járás termelőszövetkezeti párttitkárainak 80 százaléka e követelményeknek eleget tett. AZ OKOS ÉRVELÉS SEGÍTHET Alapvetőnek tartjuk a párttitkárok munkájában az öntevékenységet, az önállóságot, a kezdeményező készséget, a korszerűséget és a gyors helyzetfelismerést. Még találkozunk azonban néhány termelőszövetkezetben a bátortalanság példáival. Több közös gazdaságban idegenkednek a nagyobb beruházásoktól, illetve a más szövetkezetekkel történő öszszefogástól. Ez utóbbiban a termelőszövetkezet önállóságának elvesztését látják, bár sok esetben ezt így nem mondják ki: A tartózkodást megfontoltsággal magyarázzák. A következmény: nemegyszer nagyobb összegű állami támogatástól esnek el, több évet veszítenek a gazdálkodás korszerűsítésében, ami egyben a jövedelmezőség csökkenésében is jelentkezik. A cselekvési bátortalanságot példázza, hogy évek óta húzódik néhány kis szövetkezet egyesülése. annak ellenére, hogy a tagság nagyobb része akarja. Tíz év tapasztalatai alapján állíthatjuk, hogy valamennyi gazdasági és szellemi koncentráció fejlődéssel, a termelési eredmények és a jövedelem növekedésével jár együtt. A vezetők egv része azonban nemegyszer egzisztenciális okokból elzárkózik az egyesüléstől. Ilyen esetben is a pártszervezet. a párttitkárok érvelésével lehetne elősegíteni az okos döntéseket JELENLÉTÜK NEM FORMÁLIS Több alapszervezetben. tapasztalunk törekvést arra. hogy megismerjék egymás munkamódszereit. Tapasztalatcseréket szerveznek és ezekbe bevonják a pártvezetőségi tagokat is. Legutóbb például a szocialista brigádmozgalomról tartottak megbeszélést, amelyen részt vettek a termelőszövetkezetek brigádjainak vezetői is. A párttitkárok munkaidejük nagyobb részét a szövetkezeti tagok között töltik. Meggyőződésünk, hogy jelenlétük kedvező hatással van az emberekre. Előfordul, hogy szemükre vetik, ha hosszabb ideig nem látogatnak meg egy-egy termelési egységet. Tapasztalataink szerint jelenlétük a munkahelyeken nem formális, ellenkezőleg, nagyon is fontos, politikai szempontból hasznos. A tagok ilyenkor bátrabban teszik szóvá személyes gondjaikat, de a szöveöcezet gazdálkodásával összefüggő észrevételeiket is. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gondok és észrevételek meghallgatást nyerjenek és természetesen elintézést is. Többször felhívtuk már a párttitkárok figyelmét arra is, hogy meghatározott időn belül ellenőrizzék, miként történt az ügyesbajos gondok orvoslása, az esetleges javaslatok bevezetése, A párttitkárok többsége ma már érzi, hogy ez politikai kérdés, és a párt tömegbefolyását is erősíti. ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY Azokban a községekben, ahol pártbizottság, vagy csúcsvezetőség működik, a termelőszövetke. zeti párttitkár munkaköre csupán a gazdaságra terjed ki. Nyolc olyan község van viszont a járásunkban. ahol csak egy termelőszövetkezet működik és csupán itt van pártszervezet. Ebben az esetben a tanács és a tömegszervezetek pártirányítását is ez az alapszervezet látja el. Három községünkben a termelőszövetkezetek által függetlenített párttitkárok egyúttal a községi csúcsvezetőség titkárai is. Itt sokkal több a tennivalójuk. E cikk keretében főként a termelőszövetkezeti oárttitkárokról esett szó és a választott vezetőségek munkáját csak érintettük. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a pártmunka irán vitása szempontjából a oárttitkárok személyét. funkcióját fontosabbnak véljük, mint a vezetőségét. Ellenkezőleg: munkájuk megítélésében alapvető követelmény a testületek működése. A párttitkár egyedül. a vezetőségtől elszakadva nem dolgozhat eredményesen. Az is igaz azonban, hogy személye, képességei számottevően befolyásolják a vezetőségnek, mint testületnek a munkáját. A követelmények egyre növekednek.- Pártbizottságunk felkészültségeknek megfelelően támaszt igényeket a termelőszövetkezeti párttitkárok iránt. Kivétel nélkül elvárja tőlük a közéleti és erkölcsi feddhetetlenséget, a termelőszövetkezeti tagokkal való szoros kapcsolatot, a politikai és a szakmai tudás növelését, a tájékozottságra való állandó törekvést. Szabó Imre, a bajai járási pártbizottság első titkára Nyár eleje, nyomdai ügyelet. A Petőfi Népe másnapi számának egyik oldallevonata lobog a kezemben. Sietek vele a korrektorokhoz. Csak a szemem sarkából pillantom meg a betűszekrények egyik sikátorában Sebők Mihály műszakvezetőt. Mintha nem volna olyan kedve, mint máskor. Elgondolkozva, majdhogynem zárkózott arccal sorakoztatja az ólombetűket a vinkelen. — Nem vagy jól? Felemeli a fejét, halvány mosollyal fürkész az arcomon szemüvegén keresztül. — Kedves barátom, az őszön nyugdíjba megyek. Mintha fejbe kólintották volna. — Tréfálsz, ugye? Csendesen ingatja a fejét. — A lábam igen érzi már/.. Negyvenöt év csak hosszú idő ... Eleget álltam itt a regálnál — paskol szeretettel a betűszekrényre. 1973. október 17-én a délutáni műszakkezdésnek Sebők Mihály már „csak” ünnepeltje volt. Egymást váltva karolták őt kétfelől kedves nyomdászlányok — tegnapi, s régebbi tanítványai — és sétáltak vele műhelyről műhelyre. Körülöttük egész kis sereg. Kézfogások, virágcsokrok, soksok puszi, baráti ölelés. Szép ballagás volt... Az ő regá'lján minden patikarendben. Ahogy előző este befejezte, őszi virágok, sárguló nyárfagallyak ékesítették az ólomszürke szekrénysort. Kéznél volt az alapszerszám, a vinkel is, a zöld színnyomású Erzsébeti Diák és a Kereskedelmi Szemle közt. E két lapnál ért véget a sikeres életpálya, amely 1928. március elsején kezdődött az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt műhelyében. A regál közepén fényesfehér papírlapra arany betűkkel nyomtatott díszokmány. Szellemes tapintat. Nem búcsúztató, nem sablonos oklevél. Születésnapi köszöntő. Az aranykoszorúba foglalt szám, a „60” alatt strófák. Az utolsó szerint: éppen százsoros a vers. — Ma hajnali háromkor, zseblámpa világánál írtain — súgja meg Baksa János. Mutatja, hogy tartotta a takarót, míg versbe szedte Sebők Mihály „életrajzát”. Ami róla a szaktársak emlékezetében mindig megmarad. Megvan még a szedés. Ugrik, s nekem is lehúz róla egy kutyanyelvet. A kollégák is kérnek. Egymás kezéből vándorol a hol meghatódva évődő, hol huncutkodó, hol meg bölcselkedő mű. Ugratják is Baksát. — Meglásd, a Forrás is lehozza. Mi volt az egymástól négy és fél évtizedre eső két dátum között? Sebők Mihály nyomdásztanonc a port törölgeti a szekrényről. Oda-odasandít a bátyjára, Sebők István nyomdászra, vajon jól a szedőgép, mint egy hangszer. (Tóth Sándor felvétele.) csinálja-e? Bátyja volt a tanítómestere, akire mindig felnézett. — Milyen volt az első munkanap? Erre már mint nyugdíjas nyomdász válaszol. — Nézelődtem... Akkoriban nem sokat beszéltek, mutogattak meg az inasnak... Már segéd voltam, de ha az idősebb szakmunkás észrevette, hogy el akarok lesni tőle valamit — inkább ezt csinálta. Feláll, groteszk tartással fordít hátat. Felhúzza a vállát is, hogy „eltakarja”, ami előtte van. Sebők Mihályt úgy látták leggyakrabban a regálnál, hogy fiatalok gyűrűjében magyaráz, bemutat fogásokat. Ablaka István igazgató: — Az államosítás után együtt indultunk a nyomda fejlesztésnek, ő mint főmérnök irányított. Több mint száz szakmunkást nevelt azóta. Hogy dolgozott? Igazgató: — Mindig az újat kereste. Szaktársai: — A lelkét beleadta. — Táncoltak kezében a betűk. — Örömmel osztotta meg tudását. — Hogy tudott örülni egy szép plakátnak! — Bárminek, amit nyomdászok csinálnak. S ő maga szerint? — Legjobban az igényes munkákat szerettem. Ahol tervezni lehetett, s azt magam válthattam valóra. Mint a címoldal, hirdetés, röplap, meghívó, plakát.. . Ez . . . a tervezés, a szép megoldások nagyon fognak hiányozni ezután. Van a Baksa-versben néhány ilyen sor: „Mandolinná vált kezedben a vinkel”. Hogy munka közben mosolygott örömében, mert az olyan szép volt számára, mint a „dal, egy románc vagy etűd”. Miért e „zenés” hasonlatok? Sebők Mihály régi kórustag, és hangszerén is szépen játszik. Azt mondja pár hónapja: — Gyerekek, van az Alföldben egy olyan formás mandolin... Ha egyszer úgy jön öszsze pénzem ... A kollégák nem felejtették el. Egyik ajándékuk ez a mandolin volt. Az üzem pedig kellemesen bélelt borítékkal köszönt el. Mert élete eggyéforrott a nyomdáéval. Ahogy az egykori tanomból főmérnök, műszakvezető lett, úgy a nyomda is országos színvonalú üzemmé fejlődött. Mikor Ablaka Istvánnal átvették, a telepekkel együtt ötvenen dolgoztak benne. Ma ezerkettőszázötvenen. — Emlékszel, Ablaka elvtárs arra a lábbal taposható, amerikai tégelysajtóra?... Ilyen múzeumba való gépünk is volt. Az ötvenes években egy-kétszáz kilogramm volt a könyvtermés. Ma ezer tonnában mérnek. Furcsa: könyvekről — súlyban szólni, de próbálja meg valaki művenként felsorolni ezt a tömeget. Sebők Mihály még feleségét is... Hogy is volt azzal a Baksaversben szereplő kislánnyal? Mikor már Miska mellől elmaradt a „kis”, tehát a bajusza is kinőtt, meg a „tekintélye a nőknél is egyre nőtt” ... Felcsillan a nyugdíjas Mihály szeme, pirospozsgás arca még pirosabb lesz. Egyből a nevezetes esetbe képzeli magát vissza. Hangjában a régi ámulat. — Igen szép kislány volt Juliska, a berakólány. Egyszer is addig nézem, bámulom, hogy elhatároztam: odamegyek és megcsókolom. Elindulok felé. Igen ám, de a nagy csodálatban nem néztem a lábam elé, s egy nagy gép motorjában megakadtam. Zsupsz, áthasaltam rajta. Hű, de nevetett a sok berakólány! Juliska a felesége lett. Fia, ifjú Sebők Mihály a linoeépterem csoportvezetője. Lánya, Kati — Czéh Gáborné —- kalkulátor csoportvezető. Eddig három az unokák száma, a negyedik — úton van. S alig van vége a „ballagásnak”, ölelésnek, szemtörölgetésnek, az igazgató elővesz két színes lapfejű újságot. — Nézd csak, Miskám. Itt lenne ez a két fővárosi szaklap. Elvállalhatnád a tördelését. Kapsz egy kiváló szedőt is, hozzád hasonlóan nyugdíjas ... És mintha az a 45 esztendő csak „tréfa” lett volna, izgatottan tárgyalják, hány ciceró szélességűéi a hasábok, mennyi az oldalmagasság ... Tóth István Gál Sándor: A meztelen holttest (19) — Persze, ha alaposabban belegondolunk, korántsem olyan százszázalékos, hogy az erdei házban talált ruha Jónásé volt, lehet, hogy csak a nadrágszíj volt az övé, vagy ha az övé is .volt az egész öltöny, az önmagában még nem bizonyítja, hogv a németet Jónás ölte meg — magyarázta az őrnagy a hadnagynak, aki bólogatott és hozzá tette. — őrnagy elvtárs, ne feledjük el az esőköpenyt, amit szintén az elhagyott házban találtunk, s amiről kétségtelenül megállapítottuk, hogy a faipari vállalat éjjeliőréjé volt. Benne van a leltári szám, s a rajta talált vérszennyeződés megegyezik az áldozat vérével. Minden esetre bővebb adatokhoz jutunk, ha Jónás felépül. — Addig is ellenőriznünk kell néhány dolgot. Az első feladatunk az, hogy lemenjünk Istvánfalvára és megkeressük Bartost. Nincs kizárva ugyanis, hogy ez a Bartos szervezte meg a gyilkosságot, bár van alibije az illetőnek és már megtalálta a holttestet, amikor otthon várta a levél. Nem, ez nem jó út, erre ne menjünk — gondolkozott hangosan az őrnagy járkálva a szobában az ablaktól a páncélszekrényig, és vissza. — Akkor ennek a Jónásnak mi köze lehetett az egészhez, honnan ismerte az áldozatot, vagy ha nem is ismerte, honnan tudhatta, hogy fél nyolc körül ott lesz a keresztnél, s, ha tudta is, mi oka lehetett arra, hogy megölje. Jónás nem ismerhette ezt a Konradot, egyszerűen nem ismerhette. — Viszont a ruha kétségtelenül az övé volt őrnagy elvtárs — szólt közbe az ott hallgató hadnagy, majd folytatta — hiszen elvittük a feleségének és az egyértelműen vallotta, hogy november másodikén ebben a ruhában ment el otthonról Jónás. — A másik ruhát megvizsgálták már? — Most van a laboratóriumban őrnagy elvtárs. Azonnal bővebbet tudok róla mondani... XXVII, Igaz, hogy amikor Jónást elfogták, megmotozták, de a ruha — azon kívül, hogy megállapították: Magyarországon ilyet nem készítenek — más titkot is őrzött. Méghozzá olyat, amiből egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy ki volt Walter Konrad, és miért jött Magyarországra. A laboratóriumban ugyanis megtalálták a bevarrt belső zsebet, amit azonnal kibontottak. A zsebben egy lila boríték, benne a következő. német nyelvű szöveg: „Bartos Mihály Istvánfalván 1944. október 6-án baltával megölte testvéremet. Walter Wilhelmet. A bestiális gyilkosságnak egyetlen szemtanúia Szekeres Szaniszló volt. nekem sokáig jó barátom és üzlettársam, ő mondta el a történetet. ő adta át nekem szegény megboldogult Wilhelm katonai igazolványát, mint bizonyítékot. Sajnos. Szaniszló 1963. január 5-én autószerencsétlenség áldozata lett. Bartosnak lakolnia kell, nekem ez az életcélom, a bosszú. Walter Konrad ...” — Na. mit, szóltok ehhez? — fordult az őrnagy munkatársaihoz. miután a hiteles fordítást felolvasta. Mindenki megdöbbent a levél hallatára. Csak álltak és gondolkoztak. Végül is a hadnagy törte meg a csendet. — Tehát a bosszú. De még mindig nincs tisztázva Jónás Dávid szerepe. — Hadnagy elvtárs! A nyomozó egyik alapvető erénye a türelem és a következetesség. Legyünk hát mi is türelmesek és dolgozzunk következetesen. Az eredmény nem vitásan, megszületik. Egy ilyen, mondhatni „több dimenziós” ügyben nem lehet egyik napról a másikra látványos dolgokat produkálni. Még akkor sem, ha a szerencse mellénk szegődöt — intette türelemre az őrnagy fiatal munkatársát. Értettem őrnagy elvtárs! Belőlem nem is a türelmetlenség beszélt. hanem a következő feladatot. próbáltam megfogalmazni, már tudniillik azt. hogy egyértelműen megállapítsuk, ki a gyilkos. Ne feledje el fiam, hogy a nyomozás első pillanatától ez a feladatunk. ezért nyomozunk. Természetesen az sem mellékes, hogy miért követték el a bűncselekményt. No. de nem akarok itt maguknak büntetőjogi szemináriumot tartani. Amiket elmondtam, éppen olyan jól tudják, mint én. Igaz? — mosolyodott el az őrnagy és feljebb tolta szeméről a szemüveget, amely megakadt két szemöldökcsontiában. Szeretett így lenni, s napközben sokszor elismételte a mozdulatot, különösen akkor, ha felállt az asztalától, hogy néhány pillanatra megnyugtassa idegeit és szemlélődjön az utcai forgatagban, az ablak mögött állva. Ez a fordulat — a ruhában megtalált levél, pontosabban feljegyzés — rendkívül felizgatta a nyomozókat. Volt aki bevallotta, volt aki nem. De napokig azpn töprengtek, hogv Bartosnak lehet-e valami köze a gyilkossághoz. Hiszen ő tudta egyedül, hogy november másodikán este fél tízkor váriák a kereszt alatt. Igaz, nem tudta, hogy nem Szaniszló fogja várni. Azt sem tudhatta, hogy Szekeres már régen nincs az élők sorában, s hogy a leveleket sem ő írta. Ez azonban Bartos szempontjából lényegtelen körülmény. De az agronómus bűnösségét kizárja a tökéletes alibi, az, hogv el tud számolni az idejével, továbbá az, hogy ő már akkor jelentette a meztelen holttestet. amikor még nem is sejthette, hogy otthon levél várja, amiben éppen a hulla megtalálásának helyszínére invitálja Szaniszló — pontosabban maga a hulla. Marad tehát Jónás Dávid. A rendőrök szinte óránként érdeklődtek a kórházban Jónás állapota iránt, mígnem egy délután maga a kórház jelentette a főkapitányságnak. hogy Jónás Dávid — noha még hetekig ápolásra szorul — orvosi szempontból kihallgatható állapotban van. Az őrnagy és munkatársai egy percet sem késlekedtek, azonnal „célba vették” a kórházat, amely a város egyik sugárútjának a végén volt. — Kellett ez magának Jónás? Ilyet csak nagyon ostoba ember csinál. Tudhatja, hogy tőlünk nem lehet megszökni, — lépett a kloroform szagú szobába az őrnagy és amikor Jónás szemébe nézett, megdöbbenve • látta az ágyban fekvő ember könyörgő tekintetét. Már-már megsajnálta, ugyanakkor azonban eszébe villant, hogy ez^az ember — feltehetően — kettős gyilkossággal fog a bíróság elé állni. De egy ember megölése már kétségtelenül a rovásán van. — Azért jöttünk, hogy néhány apróságot még tisztázzunk. Legutóbb arról beszélt, hogy a Rózsavirág presszóból este hét órakor jött el. Haza nem akart menni, hanem meggondolta magát és bújdosni kezdett. Konkrétan mit jelentett, ez a bújdosás, hová bújdosott? — záporozta a kérdéseket az őrnagy. — Mostmár én elmondom, hogy mi történt velem. A dombosi cukrászdából elindultam, bár esett az eső. pgy gondoltam, hogy meghúzódok a két község között, egy kis facsoportban levő tanyában, amelyet a termelőszövetkezet — az istvánfalvi — raktárnak használ. Műtrágyát, szerszámokat tartanak ott. Be is mentem könnyen, mert az ablakon a léceket előttem valaki felfeszítette. Gyufát gyújtottam és ott találtam ezt az öltöny ruhát. Mivel az enyém sokkal kopottabb volt és alaposan el is áztam, gondoltam, hogy kicserélem a két öltönyt. A tanyában kialudtam magam... (Folytatása következik)
