Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-14 / 241. szám
■ MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET „Vitéz Mihály ébresztése” „Szavak, kiknek. Főbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok bársonyára szedegessetek violaszagot midőn fölröpködtök őt dicsérni” Ady így ébresztette valaha, s most, születésének második . centenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot szedegető, bársonyos szárnyú szép szavak dicsérjék. Debrecenben első sorban. De a város csak helyszín: az ország szava szólal meg ott, hiszen a költő Debrecen l'ia volt, s nemcsak születése szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyában élt holtig a várossal, elszakíthatatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nagyvilág” *— igaz, a képzelet a végtelenbe vágyik. Az övé is bekóborolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög j Szépségek és a római nagy világ Pompás maradványait, s ezeknek f Sírja felett az olasz negédes / Kertjébe szedtem drága narancsokat A franc mezőket láttam; az Albion , Barlangiban s a német erdők j Bérceiben örömöt találtam”), maga azonban nem lép túl a honi té- reken, álom marad a világ, melynek csak szellemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá téve mindent, amit átvesz és nemesebbé mindent, ami magyar. Keze alatt nyelvünk játékosan röppen föl; a latinból jött, s oly honossá vált időmértékes sorok táncosán lebegnek, a népdal képei, ízei rokokó kecsességgel öltenek formát, a vers csipkefinom. mint Mozart muzsikája, s az Európán átsüvítő eszmék hazai gondokkal telítődnek. S az európai szellem finomhangú költője közben nemcsak hű, de otthonos fia is városának. Az ellentéteket szintézisbe olvasztó. Hiszen ez a város egyszerre maradiság fészke és haladó tudományok vára, földönjáró anyagiasságé és merész tetteké, zsíros disznótoroké és délibábos álmoké. Petőfi azt írja Debrecenről a függetlenség kikiáltása után, hogy jaj a függetlenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiírják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó”. És mégis, itt született, itt formálódott, szellemileg is itt nőtt naggyá a leglégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszázados mély csendjébe úgy hasított bele, mint kora tavaszi derengésbe a váratlan villám. A versek íze is igazi debreceni lélekre vall, a költő egyszerre hajdúsági, európai és magyar, egyetemes, de szülőföldjétől elszakíthatatlan. „Itt van zúzos december, bort igyék minden ember”; „Drága kincsem ga- lambocskám, csikóbőrös kula- csocskám” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei társulnak — de ott a tündérálom a nyomukban „a lenge hold halkkal világosítja a szőke bikkfák oldalát”. Hálátlan haza, zord, szigorú iskola, rebellis diáksorsa tör? vényszerű, amikor elűzik, meghalni mégis hazatér. A rövid, hányatott, nyomorúsággal, csalódással teli élet’át ?— „az is bolond, aki poétává lesz Magyar- országon” — nem olyan hajszolt, rohanós, sokfelé tartó, mint Petőfié, hanem belefér egyetlen háromszögbe: Debrecen—Komárom —Pozsony—Csurgó, s a Balaton vonalával határolt térségbe. Az ünnepségek egyik központja tehát Debrecen lesz, a másik Csurgó. Kelettől—nyugatig Berki Viola: Illusztráció egy Csokonai-vershez. Sz Rogyinov: Félelmetes eset Talányos, sőt, állíthatjuk, félelmetes eset történt vasárnap Embrionovics polgártárssal, aki ott lakik, ahol mindég is lakott. Tudvalevő, hogy vasárnap senki sem dolgozik, kivéve a fusizókat és a háziasszonyokat. Embrionovics egyik kategóriába sem tartozott, ezért a törvényes heti két pihenőnapot — ha tetszik, ha nem — meg kell" adni neki. \ Felébredt, trikót húzott és kilépett az erkélyre. Az igazsághoz tartozik — nadrágját is felvette. Az utcán mindent a helyén talált: a Nap egykedvűen kúszott az égen, a lakónegyed kényelmesen terpeszkedett, a sörös butik előtt pedig úgy ácsorgóit a sor, mintha éjszakára szét sem oszlott volna. Embrionovics mélyet szippantott a friss reggeli levegőből, kijelentette, hogy „ha-hó” és mosdani mént. Semmi sem sejtetett még semmit. Nyugodtan elfogyasztott reggelire egy tál kocsonyát, majd lehörpintett egy csésze eredeti brazil kávét. Ezután elhatározta, hogy elbeszélget a feleségével — mostanában sok férj elbeszélget a feleségével. Hiába, ez a divat. — Taszja, sok fokhagymát raksz a kocsonyába. — Osztoszkodovicsék új bútorhuzatot vettek — válaszolta Taszja. Egyelőre mindenütt olyan csend honolt, mint egy ékszerüzletben. Ezért Embrionovics csendben húzta fel kimenőruháját és lesétált az ékszerüzletbe, hogy vegyen egy import, aranyozott, ezüst fogvájót. Az elárusítóriő azt válaszolta, hogy import, fogvájó nincs, de van hazai. Igaz, nem ezüst, még kevésbé aranyozott, viszont alpakka. Ezenkívül nem fogvájónak, hanem poháraljnak nevezik. Hazafelé igyekezvén Embrionovics egyszercsak . .. Nem, akkor még semmi sem történt. Egyszerűen csak úgy. összetalálkozott Osztoszkodovics Fégyá- val. — Milyen színű? — kérdezte Embrionovics. — Hát, olyan bizonytalan, légies. — Ábrákkal? — Nem, levelekkel. — Milyenekkel? — Olyan lapufélékkel. Elbeszélgetett még Fegyával a bútorhuzatról egy órácskát, aztán Embrionovics hazatért és levetette hangzik a vers, hirdetve nyelv, és gondolat csodálatos lehetőségeit. Országos szavalóverseny adja majd televízión keresztül is hírül, hogy versmondóink milyen eredménnyel szedegetik a „viola-, szagot”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai nevét viselő oktatási és közművelődési intézményeK képviselői; itt tanácskoznak az irodalomtudományok kutatói, itt kerül színre a Karnyóné és a Tem- pefői (Budapesten is a Karnyóné, Győrben pedig a Dorottya); november tizenhatodikén lesz a központi ünnepség a színházban, melyhez belépőjegyül egy bibliofil-könyvecske szolgál, „Főhadnagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet debreceni grafikusok illusztráltak. / Csokonai-számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kossuth Lajos Tudományegyetem időszakos kiadványa, a Studia Litterária is; végül „Csokonai koszorúja” címmel az utókor verses és prózai reflexiói látnak napvilágot. A fővárosi kiadók közül a Szépirodalmi az Arcok és Vallomások sorozatban adja ki Vargha Balázs, Csokonai életrajzát; a Gondolat Julow Viktor monográfiáját és egy hasonmáskiadást a Lilla- és az Anakreoni dalok, valamint az Ódák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pedig újra kibocsátja a Szilágyi—Papp-fé’e Csokonai breviáriumot. Csurgó a tanárról, a népművelőről emlékezik, aki a somogyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a szegény pórlegény” ne váljék se zsivánnyá, se „bunyikká”; Komárom pedig Lilla költőjéről — „(ki fogod mindig Lillád derekát Öleled e kis magyarságot Te örök, ó s új hunn poétaság, / Ó ébredj, valahányszor ébresztünk”) — hiszen, mint Ady is érzi, a Lilla-dalok a modern magyar szerelmi líra ősei, s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel felékesített leánya nélkül talán Lédára se került volna rá a halhatatlanság palástja. M;vel ősz van, csendben ünnepel a Balaton, a . szántádi rév és Tihany — csak hírüket viszi a messzehangzó költői szó szerte az- országba; írtért szebben a tóról, s a tájról senki sem szólt még, mini a távoli Debrecen szülötte. Ébresztjük Csokonait, „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló alkalmat ad rá, hogy szép szavának ezüst hangja új árammal járja át lelkünket, nyelvünket; fényétvesztő, elszürkülő kifejezőkészségünket. Réméljük, mindenütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik. Mert. mint Illyés Gyula írja: „Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is”. Bozóky Éva kimenőruháját Még semmi előjele nem volt annak, ami később történt. Ebédre savanyú káposztaleves, kocsonya és eredeti brazil kávé volt. Elköltvén ebédjét, Embrionovics felöltötte kimenőruháját és elhatározta, ismét beszélget a feleségével: — Megyek, járók egyet. — Sokan állnak sorba. Egyelőre semmi sem történt, még ácsoroghatott a sorban. Miután vett két korsó sört, Embrionovics találkozott legjobb barátjával. Mindennap itt találkoztak, de nevét nem ismerte, mert soha nem beszéltek még egymással. Tíz éve, hogy mindennap egymással szembeir'Ttták a sörüket, beszélgetni azonban nem beszélgettek. Oltván a szomját sörrel, Embrionovics hazament és levette kimenőruháját:. Egyelőre még ugyanúgy telt a vasárnap, mint a szombat. Ezért; elhatározta, szundít egy kicsit — egyelőre. Ledőlt a díványra és két órán keresztül olyan keservesen nyüszített álmában, hogy az erkély alatt megállt egy iskolás és felkiabált: — A kiskutyus kikéredzkedik! Befejezve a szundikálást megteázott, felvette kimenőruháját. Kiment az erkélyre. A Nap egykedvűen lopódzkodott le az égről, a lakónegyed kényelmesen terpeszkedett, a sörös butik előtt pedig a férfiak a követkéző napi sorban állás rendjét állították össze. Embrionovics álldogált egy kicsit, de még minden a megszokott volt. Az eset, melyet nem várt, még nem érett meg, Ezért aztán levetette kimenőruháját és bekapcsolta a tévét. Jégkorongmérkőzést közvetítettek. Az első harmadban a bírónak elfogytak a korongjai: mind kirepült a nézők közé. A második harmadban elfogytak az ütők: a játékosok összetörték egymáson. A harmadik harmadban a játékosok erőjátékot vetettek be és sportszerűtlen magatartásért eltávolították a pályáról a bírót. .. Miután megnézte a mérkőzést, Embrionovics vacsorához ült. Vacsorára kocsonyát .evett, majd eredeti brazil kávét ivott, elropogtatott néhány perecet. Vacsora után ágyba bújt és kikapcsolta a lámpát. Egyszerre sötétbe borult minden. És csend lett, mint éjszaka egy ékszerüzletben... Még semmi sem történt, de valami már érződött a levegőben. Valami szokatlanul reccsent a sarokban... Azután hirtelen ... Ugyan, kérem! Csak nem képzelték komolyan, hogy ilyen életforma mellett történhet valakivel valami ?! Fordította: Sávolt Béla VENDÉGÜNK VOLT Egy művészházaspár Kolozsvárról Puskás Sándor szobrászművésznek tizenhárom köztéri szobra áll Románia különböző városaiban. Marosvásárhelyen, Bukarestben Costanzában, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön és másutt. A felesége, P. Pongrácz Antónia ötvösművész. Mindketten Kolozsváron élnek. A napokban egy több hetes magyarországi útjuk során ellátogattak Kecskemétre. Szerkesztőségünkben beszélgettünk velük. • P. Pongrácz Antónia ötvösművész. 9 Puskás Sándor Petőfi című szobrával. P. Pongrácz Antónia: Rézdombormű. Először arról faggatjuk őket, mit hallottak eddig a hírős városról ? Ilyeneket mondanak válaszul : — Bizony keveset; leginkább a kecskeméti barackot . ismerjük. Meg azt tudtuk, hogy itt született Katona József. És, hogy sok a homok. Mást nemigen. Kár, mert első látásra érdekes, gazdag városnak látszik. — Ügy tudjuk, többször jártak már Magyarországon. — Sok barátunk van Pesten; szívesen jövünk mindig. Figyelemmel kísérjük az irodalmi, művészeti életet. — Mivel töltik itteni napjaikat? — Múzeumokba, kiállításokra járunk. Tetszett a kisplasztikái biennálé. Szentendrén a hangulat, a természeti szép, a szerb templom ikonjai épp úgy megragadtak bennünket, mint például Kovács Margit kerámiái az emlékházban. Puskás Sándort arra kérem, foglalja össze néhány szóban művészi törekvéseit. — A modern építészet új formákat követel a szobrászattal Ezt igyekszem szem előtt tartani. És ezzel magyarázható, hogy 1948 óta, amióta kiállításokon szerepelek, kifejezési formám, látási módom és alkotási módszerem egyaránt megváltozott. Mennél nagyobb egy kor. az építészet annál jobban befolyásolja a szobrászatot. így volt ez például a reneszánszban is. És így van ma is. Igazi alkotói területem a térszobrászat. Én „fűszobroknak” nevezem az egyszerű, sima, meghitt hangulatú, zöld pázsiton elhelyezett plasztikákat. — Milyen anyagot formál szívesebben? — A követ, fémet. A fa kevésbé érdekéi. Nem az én anyagom. idegen tőlem. Az előooi kettőről még annyit: a kő zártabb, kötöttebb, nehezebben engedelmeskedő; a fém több szabadságot engéd az alkotónak. A témától, hangulattól, a bennünk feszülő indulattól függ, hogy mikor melyiket részesítjük előnybe. P. Pongrácz Antónia tizenkét év óta többször szerepelt már kiállításokon. 1969-ben egyik résztvevője volt az országos iparművészeti biennálénak. — Ötvösművész mostanában kevés van. Miért éppen ezt a pályát választotta? — Talán éppen ezért: pontosan nem tudnám megmagyarázni. Először grafikusként kezdtem. Ügy éreztem, merevek a rajzaim. Nem éltek eléggé; nem fejeztek ki elfogadhatóan engem. Legalább én úgy láttam, 1959- ben szobrászhoz mentem férjhez. Azt gondolom, ez is befolyásolt. Az ötvösmunka közel áll a szobrászathoz. Az alkotói munkafolyamatok, s a művészeti produktumok közeli rokonságban vannak egymással. — Hogyan kezdődött? Először milyen műveket alkotott? — Karkötőkkel kezdtem. Azután egy utazásom renam hatással volt rám. A moldvai kolostorokat láthattam. Nem győztem magamba szívni az élményt. Mélyre hatolt, s mindent megmozgatott bennem a látvány. Gyönyörű izgalom vett rajtam erőt. Ettől kezdve éreztem: kötelességem idézni a kort, melyben élek. Mint ahogyan tették azt a népi ikonfestők is. — S később? — Közepes méretű rézdomborításokat készítek. A sárga- s vörösréz egyaránt kedvelt anyagom. Munkáimat bőven díszítik népi motívumok. A népmesék, mondák, balladák világa mindig hatással volt rám. — Mit ért az alatt, hogy a művésznek idéznie kell a kort? — Azt, hogy ki tudja fejezni, amilyenek az emberek, s az emberek viszonyát a dolgokhoz. Ami foglalkoztatja őket, amire vágynak, és amivé lenni szeretnének. Egy példa az én törekvésem jellemzésére: manapság reneszánszát éli a népi kultúra, a népművészet. Nagyon sokakat közelről érdeklő téma ez. Nos, műveimben sajátos eszközeimmel megpróbálom magam is élővé tenni mindazt, ami a népművészetből rám ragadt, ami állandóan termékenyítőén hatni képes.' — Köszönjük a beszélgetést, s engedjék meg, hogy búcsúzóul sokáig tartó, bő alkotókedvet kívánjunk mindkettőjüknek. Varga Mihály Bemutatjuk Ballai Bélát A solti magyar—orosz szakis tanár, aki testnevelési főiskolát is végzett, tíz év óta tanít a helybeli iskolában. Harminchárom éves, nős, két fiúgyermeke van. Negyedikes gimnazista kora óta ír verset, de szerénysége tiltotta eddig, hogy közlésért kopogtasson a szerkesztőségekben. A chilei embertelen cselekedetek, a megdöbbentő és eléggé el nem ítélhető események arra kényszeritették őt is, hogy tollat ragadjon, hogy meggyőző, szép szavakban leírja véleményét. Amikor átadta közlésre e versét — mely első nyomtatásban megjelent műve —, elmondta, hogy a „megdöbbenés erejével hatott rá” mindaz, ami az elmúlt hetekben Chilében történt. Ennek a megdöbbenésnek, és a nyomában járó felháborodásnak, mélységes együttérzésnek eredményei e sorok. Hisszük, hogy nevével sokszor találkozunk még a jövőben. V. M. 1973 SZEPTEMBER A Földanya megnyitotta ős-fehérje-csepptől terhes ölét, a tengert, a szeplőtlen csillag-szűz megszülte gyermekéi, az embert. Áldott vagy te a csillagok között, a dermedt-halott és fáklyafényű csillagok között, hozsánna néked, mert benned ébredt föl az anyag, ébredt az élet. Világanyánk esőkönnye téged sirat elpusztuló élet. Emlőinél az erősebbek marják a gyengéket. Világanyánk esőkönnye téged, téged sirat, elpusztuló élei. Mert gyermeked volt, Földanya, a kék szemű kis ukrán parasztlány is, és gyermeked volt Allende, gyermekeid a rézbányászok is, gyermekeid voltak mind, kiket most földed ott befogad. De gyermekeid vagyunk mi is, itt földed egyhatodán. Táplálj édes tejeddel, Földanyánk. Mi felnövünk, s velünk győz az élet. Örök világosság néktek, életért halt chilei testvérek! I