Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-14 / 241. szám

■ MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET „Vitéz Mihály ébresztése” „Szavak, kiknek. Főbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok bársonyára szedegessetek violaszagot midőn fölröpködtök őt dicsérni” Ady így ébresztette valaha, s most, születésének második . cen­tenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot szedegető, bársonyos szárnyú szép szavak dicsérjék. Debrecenben első sorban. De a város csak helyszín: az ország szava szólal meg ott, hiszen a költő Debrecen l'ia volt, s nem­csak születése szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyában élt holtig a várossal, elszakítha­tatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nagyvi­lág” *— igaz, a képzelet a vég­telenbe vágyik. Az övé is bekó­borolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög j Szépségek és a római nagy világ Pompás maradványait, s ezeknek f Sírja felett az olasz negédes / Kertjébe szedtem drá­ga narancsokat A franc me­zőket láttam; az Albion , Bar­langiban s a német erdők j Bér­ceiben örömöt találtam”), maga azonban nem lép túl a honi té- reken, álom marad a világ, melynek csak szellemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá téve mindent, amit át­vesz és nemesebbé mindent, ami magyar. Keze alatt nyelvünk já­tékosan röppen föl; a latinból jött, s oly honossá vált időmér­tékes sorok táncosán lebegnek, a népdal képei, ízei rokokó ke­csességgel öltenek formát, a vers csipkefinom. mint Mozart muzsi­kája, s az Európán átsüvítő eszmék hazai gondokkal telítőd­nek. S az európai szellem finom­hangú költője közben nemcsak hű, de otthonos fia is városának. Az ellentéteket szintézisbe ol­vasztó. Hiszen ez a város egy­szerre maradiság fészke és ha­ladó tudományok vára, földön­járó anyagiasságé és merész tet­teké, zsíros disznótoroké és dé­libábos álmoké. Petőfi azt írja Debrecenről a függetlenség kiki­áltása után, hogy jaj a függet­lenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiír­ják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó”. És mégis, itt született, itt formá­lódott, szellemileg is itt nőtt naggyá a leglégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszá­zados mély csendjébe úgy ha­sított bele, mint kora tavaszi de­rengésbe a váratlan villám. A versek íze is igazi debre­ceni lélekre vall, a költő egy­szerre hajdúsági, európai és ma­gyar, egyetemes, de szülőföld­jétől elszakíthatatlan. „Itt van zúzos december, bort igyék min­den ember”; „Drága kincsem ga- lambocskám, csikóbőrös kula- csocskám” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei tár­sulnak — de ott a tündérálom a nyomukban „a lenge hold halkkal világosítja a szőke bikk­fák oldalát”. Hálátlan haza, zord, szigorú iskola, rebellis diáksorsa tör? vényszerű, amikor elűzik, meg­halni mégis hazatér. A rövid, hányatott, nyomorúsággal, csa­lódással teli élet’át ?— „az is bo­lond, aki poétává lesz Magyar- országon” — nem olyan hajszolt, rohanós, sokfelé tartó, mint Pe­tőfié, hanem belefér egyetlen há­romszögbe: Debrecen—Komárom —Pozsony—Csurgó, s a Balaton vonalával határolt térségbe. Az ünnepségek egyik központ­ja tehát Debrecen lesz, a má­sik Csurgó. Kelettől—nyugatig Berki Viola: Illusztráció egy Csokonai-vershez. Sz Rogyinov: Félelmetes eset Talányos, sőt, állíthatjuk, félelmetes eset történt vasárnap Embrionovics polgártárssal, aki ott lakik, ahol mindég is lakott. Tudvalevő, hogy vasárnap senki sem dolgozik, kivéve a fusizókat és a háziasszonyokat. Embrio­novics egyik kategóriába sem tartozott, ezért a törvényes heti két pihenőnapot — ha tetszik, ha nem — meg kell" adni neki. \ Felébredt, trikót húzott és kilépett az erkélyre. Az igazsághoz tartozik — nadrágját is felvette. Az utcán mindent a helyén talált: a Nap egykedvűen kúszott az égen, a lakónegyed kényelmesen ter­peszkedett, a sörös butik előtt pedig úgy ácsor­góit a sor, mintha éjszakára szét sem oszlott volna. Embrionovics mélyet szippantott a friss reggeli levegőből, kijelentette, hogy „ha-hó” és mosdani mént. Semmi sem sejtetett még semmit. Nyugodtan elfogyasztott reggelire egy tál kocso­nyát, majd lehörpintett egy csésze eredeti brazil kávét. Ezután elhatározta, hogy elbeszélget a feleségével — mostanában sok férj elbeszélget a feleségével. Hiába, ez a divat. — Taszja, sok fokhagymát raksz a kocsonyába. — Osztoszkodovicsék új bútorhuzatot vettek — válaszolta Taszja. Egyelőre mindenütt olyan csend honolt, mint egy ékszerüzletben. Ezért Embrionovics csendben húzta fel kimenőruháját és lesétált az ékszerüzlet­be, hogy vegyen egy import, aranyozott, ezüst fog­vájót. Az elárusítóriő azt válaszolta, hogy import, fogvájó nincs, de van hazai. Igaz, nem ezüst, még kevésbé aranyozott, viszont alpakka. Ezenkívül nem fogvájónak, hanem poháraljnak nevezik. Hazafelé igyekezvén Embrionovics egyszercsak . .. Nem, akkor még semmi sem történt. Egyszerűen csak úgy. összetalálkozott Osztoszkodovics Fégyá- val. — Milyen színű? — kérdezte Embrionovics. — Hát, olyan bizonytalan, légies. — Ábrákkal? — Nem, levelekkel. — Milyenekkel? — Olyan lapufélékkel. Elbeszélgetett még Fegyával a bútorhuzatról egy órácskát, aztán Embrionovics hazatért és levetette hangzik a vers, hirdetve nyelv, és gondolat csodálatos lehetősé­geit. Országos szavalóverseny adja majd televízión keresztül is hírül, hogy versmondóink milyen eredménnyel szedegetik a „viola-, szagot”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai ne­vét viselő oktatási és közműve­lődési intézményeK képviselői; itt tanácskoznak az iroda­lomtudományok kutatói, itt ke­rül színre a Karnyóné és a Tem- pefői (Budapesten is a Karnyó­né, Győrben pedig a Dorottya); november tizenhatodikén lesz a központi ünnepség a színházban, melyhez belépőjegyül egy biblio­fil-könyvecske szolgál, „Főhad­nagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet deb­receni grafikusok illusztráltak. / Csokonai-számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kos­suth Lajos Tudományegyetem időszakos kiadványa, a Studia Litterária is; végül „Csokonai ko­szorúja” címmel az utókor ver­ses és prózai reflexiói látnak napvilágot. A fővárosi kiadók kö­zül a Szépirodalmi az Arcok és Vallomások sorozatban adja ki Vargha Balázs, Csokonai életraj­zát; a Gondolat Julow Viktor monográfiáját és egy hasonmás­kiadást a Lilla- és az Anakreoni dalok, valamint az Ódák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pedig újra ki­bocsátja a Szilágyi—Papp-fé’e Csokonai breviáriumot. Csurgó a tanárról, a népmű­velőről emlékezik, aki a somo­gyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a szegény pór­legény” ne váljék se zsivánnyá, se „bunyikká”; Komárom pedig Lilla költőjéről — „(ki fogod mindig Lillád derekát Öleled e kis magyarságot Te örök, ó s új hunn poétaság, / Ó ébredj, va­lahányszor ébresztünk”) — hiszen, mint Ady is érzi, a Lilla-dalok a modern magyar szerelmi líra ősei, s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel felékesített leá­nya nélkül talán Lédára se ke­rült volna rá a halhatatlanság palástja. M;vel ősz van, csendben ün­nepel a Balaton, a . szántádi rév és Tihany — csak hírüket vi­szi a messzehangzó költői szó szerte az- országba; írtért szebben a tóról, s a tájról senki sem szólt még, mini a távoli Debre­cen szülötte. Ébresztjük Csokonait, „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló al­kalmat ad rá, hogy szép szavá­nak ezüst hangja új árammal járja át lelkünket, nyelvünket; fényétvesztő, elszürkülő kifeje­zőkészségünket. Réméljük, min­denütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik. Mert. mint Illyés Gyula írja: „Az aranyal­mát termő fának sorsa ápolói­nak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is”. Bozóky Éva kimenőruháját Még semmi előjele nem volt annak, ami később történt. Ebédre savanyú káposztaleves, kocsonya és ere­deti brazil kávé volt. Elköltvén ebédjét, Embriono­vics felöltötte kimenőruháját és elhatározta, ismét beszélget a feleségével: — Megyek, járók egyet. — Sokan állnak sorba. Egyelőre semmi sem történt, még ácsoroghatott a sorban. Miután vett két korsó sört, Embriono­vics találkozott legjobb barátjával. Mindennap itt találkoztak, de nevét nem ismerte, mert soha nem beszéltek még egymással. Tíz éve, hogy minden­nap egymással szembeir'Ttták a sörüket, beszélgetni azonban nem beszélgettek. Oltván a szomját sörrel, Embrionovics hazament és levette kimenőruháját:. Egyelőre még ugyan­úgy telt a vasárnap, mint a szombat. Ezért; elhatá­rozta, szundít egy kicsit — egyelőre. Ledőlt a díványra és két órán keresztül olyan keservesen nyüszített álmában, hogy az erkély alatt megállt egy iskolás és felkiabált: — A kiskutyus kikéredzkedik! Befejezve a szundikálást megteázott, felvette ki­menőruháját. Kiment az erkélyre. A Nap egy­kedvűen lopódzkodott le az égről, a lakónegyed kényelmesen terpeszkedett, a sörös butik előtt pedig a férfiak a követkéző napi sorban állás rend­jét állították össze. Embrionovics álldogált egy kicsit, de még minden a megszokott volt. Az eset, melyet nem várt, még nem érett meg, Ezért aztán levetette kimenőruhá­ját és bekapcsolta a tévét. Jégkorongmérkőzést közvetítettek. Az első har­madban a bírónak elfogytak a korongjai: mind kirepült a nézők közé. A második harmadban el­fogytak az ütők: a játékosok összetörték egymáson. A harmadik harmadban a játékosok erőjátékot vetettek be és sportszerűtlen magatartásért eltá­volították a pályáról a bírót. .. Miután megnézte a mérkőzést, Embrionovics vacsorához ült. Vacsorára kocsonyát .evett, majd eredeti brazil kávét ivott, elropogtatott néhány pe­recet. Vacsora után ágyba bújt és kikapcsolta a lám­pát. Egyszerre sötétbe borult minden. És csend lett, mint éjszaka egy ékszerüzletben... Még semmi sem történt, de valami már érződött a levegőben. Valami szokatlanul reccsent a sarokban... Az­után hirtelen ... Ugyan, kérem! Csak nem képzelték komolyan, hogy ilyen életforma mellett történhet valakivel valami ?! Fordította: Sávolt Béla VENDÉGÜNK VOLT Egy művészházaspár Kolozsvárról Puskás Sándor szobrászművésznek tizenhárom köztéri szobra áll Románia különböző városaiban. Marosvásárhelyen, Bukarestben Costanzában, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön és másutt. A felesége, P. Pongrácz Antónia ötvösművész. Mindketten Kolozsváron élnek. A napokban egy több hetes magyarországi útjuk során ellátogattak Kecskemétre. Szer­kesztőségünkben beszélgettünk velük. • P. Pongrácz Antónia öt­vösművész. 9 Puskás Sándor Petőfi című szobrával. P. Pongrácz Antónia: Rézdombormű. Először arról faggatjuk őket, mit hallottak eddig a hírős vá­rosról ? Ilyeneket mondanak vá­laszul : — Bizony keveset; leginkább a kecskeméti barackot . ismerjük. Meg azt tudtuk, hogy itt szü­letett Katona József. És, hogy sok a homok. Mást nemigen. Kár, mert első látásra érdekes, gaz­dag városnak látszik. — Ügy tudjuk, többször jártak már Magyarországon. — Sok barátunk van Pesten; szívesen jövünk mindig. Figye­lemmel kísérjük az irodalmi, mű­vészeti életet. — Mivel töltik itteni napjai­kat? — Múzeumokba, kiállításokra járunk. Tetszett a kisplasztikái biennálé. Szentendrén a hangulat, a természeti szép, a szerb temp­lom ikonjai épp úgy megragad­tak bennünket, mint például Kovács Margit kerámiái az em­lékházban. Puskás Sándort arra kérem, foglalja össze néhány szóban mű­vészi törekvéseit. — A modern építészet új for­mákat követel a szobrászattal Ezt igyekszem szem előtt tarta­ni. És ezzel magyarázható, hogy 1948 óta, amióta kiállításokon szerepelek, kifejezési formám, lá­tási módom és alkotási módsze­rem egyaránt megváltozott. Men­nél nagyobb egy kor. az építé­szet annál jobban befolyásolja a szobrászatot. így volt ez pél­dául a reneszánszban is. És így van ma is. Igazi alkotói terüle­tem a térszobrászat. Én „fű­szobroknak” nevezem az egysze­rű, sima, meghitt hangulatú, zöld pázsiton elhelyezett plasztikákat. — Milyen anyagot formál szí­vesebben? — A követ, fémet. A fa ke­vésbé érdekéi. Nem az én anya­gom. idegen tőlem. Az előooi kettőről még annyit: a kő zár­tabb, kötöttebb, nehezebben en­gedelmeskedő; a fém több sza­badságot engéd az alkotónak. A témától, hangulattól, a bennünk feszülő indulattól függ, hogy mi­kor melyiket részesítjük előnybe. P. Pongrácz Antónia tizenkét év óta többször szerepelt már ki­állításokon. 1969-ben egyik részt­vevője volt az országos iparmű­vészeti biennálénak. — Ötvösművész mostanában kevés van. Miért éppen ezt a pályát választotta? — Talán éppen ezért: ponto­san nem tudnám megmagyaráz­ni. Először grafikusként kezd­tem. Ügy éreztem, merevek a rajzaim. Nem éltek eléggé; nem fejeztek ki elfogadhatóan engem. Legalább én úgy láttam, 1959- ben szobrászhoz mentem férjhez. Azt gondolom, ez is befolyásolt. Az ötvösmunka közel áll a szob­rászathoz. Az alkotói munkafo­lyamatok, s a művészeti produk­tumok közeli rokonságban van­nak egymással. — Hogyan kezdődött? Először milyen műveket alkotott? — Karkötőkkel kezdtem. Az­után egy utazásom renam hatással volt rám. A moldvai kolostorokat láthattam. Nem győztem magamba szívni az él­ményt. Mélyre hatolt, s mindent megmozgatott bennem a látvány. Gyönyörű izgalom vett rajtam erőt. Ettől kezdve éreztem: kö­telességem idézni a kort, mely­ben élek. Mint ahogyan tették azt a népi ikonfestők is. — S később? — Közepes méretű rézdombo­rításokat készítek. A sárga- s vörösréz egyaránt kedvelt anya­gom. Munkáimat bőven díszítik népi motívumok. A népmesék, mondák, balladák világa mindig hatással volt rám. — Mit ért az alatt, hogy a művésznek idéznie kell a kort? — Azt, hogy ki tudja fejezni, amilyenek az emberek, s az em­berek viszonyát a dolgokhoz. Ami foglalkoztatja őket, amire vágy­nak, és amivé lenni szeretnének. Egy példa az én törekvésem jellemzésére: manapság rene­szánszát éli a népi kultúra, a népművészet. Nagyon sokakat közelről érdeklő téma ez. Nos, műveimben sajátos eszközeimmel megpróbálom magam is élővé tenni mindazt, ami a népművé­szetből rám ragadt, ami állan­dóan termékenyítőén hatni képes.' — Köszönjük a beszélgetést, s engedjék meg, hogy búcsúzóul sokáig tartó, bő alkotókedvet kí­vánjunk mindkettőjüknek. Varga Mihály Bemutatjuk Ballai Bélát A solti magyar—orosz szakis tanár, aki testnevelési főiskolát is végzett, tíz év óta tanít a helybeli iskolában. Harminchá­rom éves, nős, két fiúgyermeke van. Negyedikes gimnazista ko­ra óta ír verset, de szerénysége tiltotta eddig, hogy közlésért ko­pogtasson a szerkesztőségekben. A chilei embertelen cseleke­detek, a megdöbbentő és eléggé el nem ítélhető események arra kényszeritették őt is, hogy tollat ragadjon, hogy meggyőző, szép szavakban leírja véleményét. Amikor átadta közlésre e ver­sét — mely első nyomtatásban megjelent műve —, elmondta, hogy a „megdöbbenés erejével hatott rá” mindaz, ami az el­múlt hetekben Chilében történt. Ennek a megdöbbenésnek, és a nyomában járó felháborodásnak, mélységes együttérzésnek ered­ményei e sorok. Hisszük, hogy nevével sokszor találkozunk még a jövőben. V. M. 1973 SZEPTEMBER A Földanya megnyitotta ős-fehérje-csepptől terhes ölét, a tengert, a szeplőtlen csillag-szűz megszülte gyermekéi, az embert. Áldott vagy te a csillagok között, a dermedt-halott és fáklyafényű csillagok között, hozsánna néked, mert benned ébredt föl az anyag, ébredt az élet. Világanyánk esőkönnye téged sirat elpusztuló élet. Emlőinél az erősebbek marják a gyengéket. Világanyánk esőkönnye téged, téged sirat, elpusztuló élei. Mert gyermeked volt, Földanya, a kék szemű kis ukrán parasztlány is, és gyermeked volt Allende, gyermekeid a rézbányászok is, gyermekeid voltak mind, kiket most földed ott befogad. De gyermekeid vagyunk mi is, itt földed egyhatodán. Táplálj édes tejeddel, Földanyánk. Mi felnövünk, s velünk győz az élet. Örök világosság néktek, életért halt chilei testvérek! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom