Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-13 / 240. szám
\ 1973. október 13. • PETŐFI NÉPE • 3 IS LEHET9 A kerékpárosokról van szó... II. Alapvető szabályismeret híján A napokban Ágasegyházán jártunk. Érdeklődtünk, mi újság az iskolában? Ez is, az isT Több gond, probléma mellett említettek egy most éppen legégetőbbet. Az egyik külterületi iskolában, az Á- gasegyházi útiban. érthetetlen módon lassan haladnak az átalakítási, felújítási munkálatokkal. Mondtuk, megnézzük közelebbről. Hamarosan a helyszínen voltunk. Három pedagógusnő tanít ezen a helyen, kettő közülük családos. Amikor beszélgettünk velük — és később a szomszédokkal is — kibontakozik előttünk az elég furcsa történet. Még a tanév végén kezdődött. A községi tanács megbízásából egy magánvállalkozó elvállalta a munkálatokat. Ablakok, ajtók festésére, padlózat javítására, kicserélésére, falfestésre, vízvezetékszerelésre — és hasonló feladatokra szerződött. Jöttek is hamar a napszámosai, s elkezdtek gyorsan — inni! Igen: ittak és dajdajoztak; így teltek napjaik leginkább. Az épület két végét kibontották, aztán hagyták az egészet, úgy ahogy van. Nem részletezem. Űjabb munkavállaló után kellett nézniök. Egy kecskeméti magánvállalkozó váilalta a munkákat. És kezdődött minden elölről. A különbség, hogy most valamivel kevesebbet látogatják munkásai a közvetlen szomszédságban levő boltot, sörért meg pálinkáért, palackozott borocskáért. A munka viszont ugyanúgy akadozik. (Ottjártunkkor, az egyik • munkással nem tudtunk beszélni, annyi volt benne akkor is ä szesz.) A egyik pedagögusnő panaszkodott: két pici gyermeke van, s október közepe; minden pillanatban bejöhef a rossz idő. S ott áll a lakása kirámolva. Mert elakadt a munka, hetekkel ezelőtt. Szeptemberben gödrök, földhányások között jártak a gyerekek Íme, az iskolaudvar, október elején! az iskolaudvaron: nem volt készen a folyosó, az iroda, s a lakások. Mutatja a panaszkodó tanárnő, hogy a konyhája jelenleg — hetek óta! — a szertárban van. Elakadtak a konyha kövezésével, félig készen áll régóta már. Mentek a tanácshoz jogos panaszukkal. Mondták. írtak már a vállalkozónak hivatalos levelet, mást nem tehetnek. Az illető mindenfélére hivatkozik. A panaszosok azt hallották, hogy több helyen is így áll a munkákkal. Akárhogyan is van, nem jól van! Így nem lehet! Nem lehet figyelmen kívül hagyni a gyermekes családok életét, gondját. Nem lehet nem törődni az iskolások zavartalan tanulási körülményeivel. Nem szabadna ezt eltűrni, a kifogásokat könnyen elfogadni. Javasoljuk az illetékes tanácsi vezetőknek: lépjenek közbe hathatósabban. Lehetetlen, hogy ne találjanak valami eredményre vezető megoldást. Hogyan is várható, hogy egy — sőt több — pedagógus eredményesen, szépen dolgozhasson, ha a lakása felforgatva, kirámolva áll hónapokig, másnak a hibájából. lelkiismeretlensége miatt? Ha gyermekeit nem tudhatja biztonságban a bezárt lakásban, ha a hosszú ideig tartó, idegölő rendetlenség miatt lassan az élettől is elmegy a kedve? Varga Mihály ŐSZI MEGYEI KÖNYVHETEK A szövetkezeti könyvterjesztés hagyományos akcióját, az őszi megyei könyvheteket október 15-e és november 30-a között rendezik meg. Az eseménysorozatra — amelynek országos megnyitója október 14-én lesz Mezőkövesden — a társadalmi és tömeg$zervezetek, a művelődésügyi intézmények és a fogyasztási szövetkezetek a szokásosnál is gazdagabb programot állítottak össze ... Csaknem minden községben egy napot az őszi megyei könyvhetek ünnepévé tesznek, növelik az iró-olvasó találkozók, irodalmi rendezvények számát, főleg olyan községekben, tanyaközpontokban, termelőszövetkezetekben, ahol még nem volt ilyen. A legnépszerűbb járműre, a kerékpárra azok ülnek fel, akiknek nincs módjuk gépkocsi, motorkerékpár vásárlására, s így arra sem, hogy járművezetői vizsgát tegyenek. Ilyen módon a kerékpárosok nem ismerik, nem is ismerhetik a legalapvetőbb közlekedési szabályokat, ' s csak ösztöneikre hallgatva vesznek részt a forgalomban. Ma már pedig ez az öszjönösség nem mindig jó tanácsadó. Ha életkor szerint vizsgáljuk meg, hogy kik ülnek fel a kétkerekűre, azt mondhatjuk, hogy minden korosztály, a 6 évestől a 70 évesig, • nők, férfiak egyasánt. Egy hatéves gyermek — aki a most divatos kempingkerékpárral járdán, közúton próbálgatja tudását, ijesztgetve a gyalogosokat és járművezetőket — képtelen felfogni a reá leselkedő veszélyeket. Egy idős aszszony, aki ugyancsak felül a kerékpárra, cekkert, kosarat, demizsont akasztva a kormányra, e labilis járművel szinte képtelen végrehajtani a közlekedésben legveszélyesebb műveletet, a balra kanyarodást, nem jelez, nem húzódik a felezővonal mellé, s máris kész a tragédia. Hozhatnánk fel tovább a példákat, a gyermekét szállító édesanyáról, a csomagtartón ülő, s a lábát messzire kinyújtó feleségről, vagy a vázon szállított jóbarátról, a hobbiból meghoszszabbított kormányokról, vagy első villákról, a megannyi baleseti forrásról. Mi mégis inkább azokról a szabályokról, illetve szabálytalanságokról szeretnénk szólni, amelyek éppen a hiányos ismeretekre alapozott, ösztönös közlekedésből adódnak. Köztudomású, hogy a járművezetőknek — még a lovaskocsihajtóknak is — közlekedésrendészeti ismeretekből vizsgát kell tenniük. Érthető ez, hiszen manapság a zsúfolt közutakon, a meglehetősen gyors forgalomban csakis a szabályok birtokában lehet balesetmentesen közlekedni. Ebben a lüktető, veszélyes járműáradatban azonban ott vannak a kerékpárosok is, akiktől semmiféle szabályismeretet nem követelünk meg. A kerékpárosok, akár Indiában a szent tehenek, cikáznak, váratlan, előre nem látható helyzeteket produkálnak, s csak azért nem történik ennél sokkal több szerencsétlenség, mert minden gépkocsi- és motorkerékpár-vezető úgy fél a kerékpárosoktól, mint a tűztől, ha módja van rá, messzire elkerüli őket. Milyen szabályokat szegnek meg a kerékpárosok? Miután nem ismernek egyetlen szabályt sem, kijelenthetjük: gyakorlatilag csaknem valamennyit. Ezek közül a súlyosabbak: szabálytalanúl kanyarodnak, kerülik ki az álló járműveket, nem jelzik kanyarodási szándékukat, nem tartják be az egymás után haladás rendjét, nem az út szélén, hanem a közepén közlekednek, nem világítják ki járműveiket és sorolhatnánk tovább. Hogyan lehetne valamiféle alapvető ismeretek szerzésére ösztönözni a kerékpárosokat? Erre több megoldás is kínálkozik: az iskolákban a közlekedési ismétek órán elsősorban a kerékpáros közlekedés szabályait kellene is1 mertetni Vállalatoknál, intézményeknél a szakszervezet, vagy a KISZ-szervezet szervezhetne ilyen jellegű tanfolyamokat, előadónak felkérve a közlekedési szakembereket. Falvakhoz irrwsé_ gekben jó szöleálatot tanne a' községi közlekedési probagandabizot.tság. különösen a téli időszakban. amikor az embereknek ideiük is van ítóen ;srne-e++e~jesztő előadásokat meghallgatni. Miért tartjuk mindezeket fontosnak? A szabályok megismerésével, azok alkalmazásával jelentős mértékben csökkenthető lenne a kerékpárosok által okozott, vagy elszenvedett sérülések, szerencsétlenségek száma, biztonságosabbá válna a közlekedés. Nem valamifajta vizsgáztatási rendszerről, jogosítvány megszerzéséről van szó, csupán ismeretterjesztő előadásokról, amelyek a minimumot, az alapot teremthetik meg arra, hogy a kerékpárosok az eléjük állított követelmények szerint vegyenek részt a közúti forgalomban. Gémes Gábor Rönkvár épül a tiszakécskei úttörőparkban Rönkvár épül a .tiszakécskei úttörőparkban. A gyerekbirodalom legújabb létesítményét — legutóbb úttörővasút és röplabdapálya épült — szintén társadalmi munkával készítik a tiszakécskeiek. összeállításához a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság adja a méretre vágott rönköket, összesen húsz köbmétert. A társadalmi várépítők, szakemberek irányításával, megkezdték a munkát, s a gyerekek még az idén ősszel „bevehetik’’ az erődítményt. Közvetlen a Tisza partján úgy formálták az építményt, hogy egyfelől csónakkal is meglehessen közelíteni. A rönkvár legmagasabb tornya 2,5 méter lesz. s bástyáin „harci megfigyélőhelyeket” alakítanak ki a gyerekeknek. Ugyanis a számháborúk. tájékozódási versenyek célpontja a jövőben a rönkvár lesz. Őszi esték • Az őszi időszak nemcsak az oktatási évad kezdete, hanem a népművelésé is. Nyáron, amikor a mezőgazdaságban dolgozók elfoglaltsága legnagyobb, falun aligha lehetne szó a művelődési otthonokban bármiféle komolyabb munkáról, rendszeres program megszervezéséről. De akadálya ilyenkor az igazi népművelésnek az emberek utazgatása, szabadság alatti távolléte is. Ez szólítja el a pedagógusokat és iskolásokat egyaránt Az idei nyár mégsem szűkölködött kulturális eseményekben, látványos megmozdulásokban, melyekre megyénkben a nemzetközi szintre emelkedett folklórfesztivál tette fel a koronát. Ez azonban mégis csak egy fajtája a népművelésnek, s a sokrétűbb, tömegesebb és főleg rendszeresebb munka most kezdődik. Legtöbb helyen a tengek is elkészültek, és azokat jóváhagyták a felügyeleti szervek, a fenntartó testületek. Ezek a tervek arról tanúskodnak, hogy a művelődési házak vezetői nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy egyeztessék meglehető-en szűkös anyagi lehetőségeiket az egyre növekvő igénvekkel. Igyekszenek a megfelelő szinten tartani az úgynevezett „pénzes” rendezvényeket, habár tagadhatatlan, hogy ezekre is szükség van. Nem csupán a bevételek megfelelő aránya érdekében, de azért is. mert fokozzák az érdeklődést, a látogatottságot. Egyszóval odaszoktatnak bizonyos rétegeket, s egyeseket talán ‘ elvezetnek a nagyobb szellemi felkészültséget vagy érdeklődést igénylő műsorokhoz, előadásokhoz is. • A művelődési évadra való felkészülés nagyon körültekintő munkát igényelt, hiszen az objektív feltételek nem mindenütt ■ adottak. Néhol a művelődési .ház egy nagyteremre korlátozódik, s a kisebb szobák hiánya akadályozza a sokrétűbb program megvalósítását. Másutt pedig egyszerűen hiányzik a legelemibb feltétel, az a bizonyos művelődési ház is. (Még a megyeszékhely is csak mc.st építi az első, valóban annak nevezhető épületét.) Így hát sokszor meg kell elégedni a szerényebb lehetőségekkel, a bérelt helyiségekkel, iskolai és egyéb szükségtermekkel, a szétszórtsággal. Bár ennek az ellenkezőjére is van példa, amikor a rangos művelődési otthon adva van, de még nem alakultak ki a megfelelő formák annak teljes és valóban célszerű kihasználására. Vagy amikor egy valamirevaló épület birtokában nem törődnek a decentrumokkal, a kintebb eső kerületekkel, falvakkal, településekkel, új lakónegyedekkel. Természetesen hiba volna az őszi időszak művelődési igényeinek kielégítéséről szólva csupán a művelődési központokat emlegetni. Hiszen mellettük — velük együttműködve és közös szervezésben — még több intézmény, társadalmi szerv érzi magáénak ezt a feladatot. Köztük legjelentősebb a szakszervezetek kulturális tevékenysége, de számottevő a különböző szövetkezeti ágazatok — ÁFÉSZ-ek, ktsz-ek stb. — ilyen jellegű munkája is. Ennek ellenére sok az úgynevezett ‘ „fehér folt” a megyében, vagyis az olyan terület, ahol még nem alakultak ki a bázisai a népművelésnek, közművelődésnek. Különösen bántó ez olyan helyen, ahol a gazdasági egységek sikeresen tevékenykednek, s a növekvő életszínvonal az igényeket is megteremti a művelődésre. • Korábban cikksorozatban számoltunk be az ilyen célra szánt összegek felhasználásáról, s most szükségtelen az ott felhozott példák megismétlése. Elég, ha annyit mondunk: a szemléletnek kell gyökeresen megváltoznia ahhoz, fogy mindenütt belássák, nem kárúaveszett pénz az igazi kul'úrá’ídásra fordított összeg. Annak pedig csak a lakosság, a kisipari vagy mezőgazdasági szövetkezetben és más területen dolgozó ember látja kárát, ha a vezetők nem tudnak megegyezni az alapok közös felhasználásában, s ahelyett, hogy összefognának, szétforgácsolják az amúgy is szerény eszközöket. Tanulság és megszívlelni való tehát van bőven, s nem is azért soroltunk fel ennyit belőlük, mert valami bölcs tanácsadó szerepében akarunk tetszelegni. De mégis, ilyenkor az igazi művelődési évad kezdetén, talán nem árt összegezni, elmondani a korábbi hónapok és esztendők tapasztalatait. S ez nagyjából úgy foglalható össze, hogy nagyon fontos dolog a művelődés területén is a feltételek, a lehetőségek megteremtése, a pénzforrások helyes elosztása, okos célokra való fordítása. • Mindemellett azt is le kell szögezni, hogy nem minden a pénzen múlik. A legszebb művelődési ház is konghat üresen, ha nincsenek lelkes és önzetlen szervezők, s meg lehet tölteni tartalommal — jó programmal és közönséggel — néhány iskolai tantermet is. A pénz mellett tehát szív és lelkesedés is kell ehhez a munkához, mint minden máshoz, de ehhez különösen. Az őszi esték sikere és gazdagsága elsősorban a népművelőkön múlik, ám a siker érdekében nekik is segítségre van szükségük. F. Tóth Pál Mák Kati meggyógyult Csöppnyi életének a felét ugyancsak beteg emberek között, acélsodronyos, fehérre festett ágyakon fertőtlenítő szagú folyosókról nyíló kórtermekben töltötte. Szám szerint a nyolcadik zárójelentést adták ki róla, Mák Katiról legutóbb. Ez alkalommal aJBács-Kiskun megyei Kórház urológiai sebészeti osztályáról vitték haza a szülők a kislányt. A beteg kora: 3 év. — olvasható a zárójelentés idevonatkozó rubrikájában. Alig két hónap telt el a születése után, és azóta állandó ingajáratban volt az otthon és valamelyik klinika vagy kórház között. Négy vesével jött a világra. S ha az embernek valamelyik szervéből több van a normálisnál, az hasonlóan veszélyes dolog mint ha kevesebb lenne a kelleténél. Még a takarító néni ig lassabban mosta reggelente a követ ebben a kórteremben, az ételszállító kocsit ajtótól ajtóig toló asszony hosszabban időzött el itt, hogy jó helyzetből lásson rá a Kati ágyára, és a leveses meg a főzelékes tányérokkal együtt cinkos hunyorítást küldött az ablak melletti szögletbe, ahonnan a felnőttekre szabott takaró alól vékony hang érdeklődött: — Mamuska, mit főztél nekem? Kati igazán csöndes beteg. Nem panaszkodik, nem nyafog. Időnként felpillant a mesekönyvéből, amelynek az illusztrálásával foglalkozik. Piros ceruzáját a szomszédos ágy felé emeli, amelyen a már iskolás korba lépett társa, Zolika fekszik. Néha meg is fedi, amikor túlzottnak; találja a nála idősebb fiú fájdalmas kitöréseit. — Ne sírj már, katonadolog — tódítja hozzá a nyomaték kedvéért, mintha a műtéten átesett Zoli játék közben futólag meghorzsolta volna kissé a térdét, s nem operáció után feküdne itt. Lelket önt belé, mondván: — Ne félj, eljön érted is az apukád. . A másik sarokban összegörnyedve fekvő falfehér .idős aszszonyra együttérzően rá-rápillant és vele sóhajtozik az élet figyelmetlensége és átkozott szórakozottsága miatt, mert vannak, akik sokkal-sokkal szerencsétlenebbek másoknál, több jut nekik a szenvedésből. — Szia, doktor bácsi — üdvözli jólnevelten, természetes udvariassággal a délutáni vizitre belépő főorvost és kíséretét. A többieknek is kijár egy-egy főbiccentés a felpócolt, fehér párnák puha mélyéből. Ma a szokásosnál többen állják körül az ágyát. Nyújtogatja a nyakát, megpróbál következtetni valamit a furcsa, sose hallott szavakból, amelyeket a főnővér sebesen jegyez a karján keresztbe fektetett spirálfüzetébe. S akiben annyira bízott, ez a magas, szemüveges orvos, aki eddig beszélt, most injekcióstűt fog a kezébe, ő szívatja ki az ampulla tartalmát, úgyhogy fel kell kiáltani a szokásosnál egy kicsit hangosabban: — Te is, te is szurit adsz?! — az egész arca pedig kér, könyörög: — Ne bántsd a kis Katikát! Másnap reggel a szőke műtőslegény, aki a • Zolikát is hoztavitte, és másokat is ráfektetett a guruló kocsijára, szóval ő jött, és könnyedén a karjába kapta, mint valami kis, törékeny, a szenvedéssel idő előtt eljegyzett menyasszonyt. A folyosón a fal mellé húzódva áll Erzsiké néni, az a nővér, akit talán a legjobban szeret, mert mindig nevet, és nem kérdez tőle ostobaságokat. Ilyen sápadt viszont még sose volt az arca, néma marad, szóra sem nyílik a szája. — Ugye, nem leszel szomorú? — néz rá, csavargatja a buksiját, hogy még egyszer lássa a lépcsőfordulóból, a csapóajtó nyílásán át, és kiinteget a komótosan lépkedő hosszú, szőke fiú hónalja alól. Barna, nagy szeme bágyadt, ahogy körülnéz ismét a régi ágyában. A szája kiszárad, segítenek, föltámasztják a kobakját, teát itatnak vele. Másnap ebédkor már húsleves leve lapul az odatartott kanálban, később pedig kétszersültet kap. — Nem nézel meg, ugye? Ne, ne nyúlj hozzám — védekezik, fnintha bántották volna kis Katikát. Elmarad a „szia” köszönés, valami égető emlék miatt. Áttetszőén vékony kezét a vastag és széles kötéspólyára fekteti. A doktor bácsi este is bent marad, leül az ágya mellé, és végre feloldozza őt a csöppnyi beteg, sőt még egy megbocsátó és szinte a kacérság határát súroló simogatás is kijut ä borostásodó arcára. — Jól van, most már elmehetsz haza — sóhajtja beleegyezően, és folytatja a Bobi kutyát ábrázoló rajzát, amelyet rögtön megmutat az élő modellnek, mihelyt hazaér, hogy a csontokon kívül az ebnek is adassék valami az élet másfajta szépségeiből. A főorvos ezt igen helyes dolognak tartja, és tényleg elbúcsúzik. A kezelőszoba előtt még hallani, amint ez a csipetnyi száj madárhangon az Erzsiké1 nénit szólongatja: — Gyere, feküdj ide mellém, simogassál, mint az anyukám. A folyosó végi beugróban, a főorvosi szobában, dr. Bán László a szülőknek magyaráz, akik háromhetes távoliét után vinnék már haza a lányukat. Ó, menynyire vinnék, a taxi kint várakozik a porta előtt! Eszrovátlenül surrantak el a meggyógyult kis beteg ajtaja előtt, nehogy meglássa őket, mert akkor ez a szívósan tűrő gyerek keservesen sírna, mivel nem lehet velük. Mindketten mereven, egyenes derékkal ülnek a fotelben, az arcukra minden rá van írva a várakozás perceiben. Az anya szemében még ott tükröződik az értetlen riadalom amiatt, hogy korábban semmivel sem tudták biztatni az orvosok. Jobb híján abba kellett beletörődnie, hogy az egyetlen és nyolcévi házasság után született kislánya eljátszogat, szaladgál, sütkérezik az udvarban, amíg bírja... A 34 éves apa a Zománcipari Művek kecskeméti gyárának meósa, s korábban a fürdőkádakat emelgette az égetőkemence előtt az üzemben. Halk, alig hallható hangon bevallja, hogy üres a Kecskeméthez közeli, új ballószögi családi házuk Kati csacsogása nélkül. A főorvos becsúsztatja egy tasakba az asztalon szétterített klinikai és kórházi zárójelentéseket. A legutolsót ő töltötte ki, — Mielőtt hozzánk hozták a szülők a kislányt — kezdi Kati történetét — a különböző intézetekben fölfedték ugyan a vese fejlődési rendellenességét, de csak az egyik oldalon. Ennyi vizsgálat után is rejtve maradt a betegség, ami a másik oldali, ugyancsak fejlődési rendellenesség következménye volt. A család szinte végső kétségbeesésében hozta ide. A tünetek és röntgenvizsgálatok alapján kiderítettük az elváltozást, megoperáltuk a kislányt. A műtét jól sikerült. Kati étvágya megnőtt, felnőtt adagokat tüntet el, rövidesen visszaszedi a kilóit, önfeledten játszik. Az apa megelégeli felesége forgolódását. csókolgatásait, átveszi tőle Katiját. Fölemeli a feje fölé és meós, szakértő pillantásával gyorsan fölbecsüli, hogy mit kapott, vissza. Hosszú idő után most először enged föl arcáról a merevség, szeme sarkából a boldog sugarak futnak végig a bőrén. Első osztályú, kiválóan sikerült minden a végén — állapítja meg. Itt mindjárt, a folyosón elkezdenék öltöztetni, ám a nővér szól, hogy Vigyék vissza az ágyba, úgy mégis kényelmesebb. A taxiban előre ülnek, a lánya átkulcsolja izmos nyakát vézna, de hamarosan kigömbölyödő kacsójával. — Apuci, megyünk haza — mondja elnyújtva, magas hangon, tekeri a fejét előre, hátra, oldalt, mígnem a gépkocsivezető is kap egy puszit. És beszél, beszél, kétségbevonhatatlan jogot formálva a kedves, megszakíthatatlan locsogásra. Moiídja a doktor bácsikat, a nővér néniket, a mamuskát, az Erzsikét, a Zolikát, majd hirtelen váltással áttér a dülöngélő, hanyatt vágódó keljfeljancsira. Miközben a kocsi robog velük a helyenként rázós úton, a három felnőtt ebből azt érti ki, hogy mindig, minden helyzetből talpra kell állni... Halász Ferenc _
