Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-07 / 235. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM »MŰVÉSZET «IRODALOM • MŰVÉSZET „VÉGTELENÜL HATALMAS EMBER" Miske, Pozsony, Anglia „Tehetség, tisztaság, hó. Ünnep. Születés, íratlan lap, testet­len vászon. Feloldás, a szeretet és jóság fegyvere a gyűlöl­­ség ellen: fehér szín, fény-színvarázslat, amit a tömény dráma éppoly .kevéssé érinthet, mint jól egyensúlyozott bölcsessé­get a halál gondolata. Keleti kultúrák gyászjelképe. Madarak, fehérek, magasba röppenők, fenn könnyen lebegők, teret szé­lesre tágítok, győztesek: Tóth Menyhért madarai. Fehérek, Tisztaság. Ünnep, feloldás madarai.” A lenti sorokat Tóth Menyhért festőművész egyik legjobb értő­je, Goór Imre írta a Forrás 1969. 4. számában. Ezek a tö­mören megfogalmazott monda­tok jutottak eszembe azon az esős október eleji délelőttön, amikor gépkocsink befordult Miske község egyik legszélső ut­cájába. Hatalmas fákról sárgult le­velek hulltak alá a nedves föld­re; a sehol-sincs-vége felhő mil­lió apró tűvel szúrkáita a gidres­­gödrös utcát és a tetőket; a tyú­kok, kacsák, kutyák, macskák az ólak, istállók, konyhák jó me­leg ölébe bújtak. A csend óriási malomkerekei alatt őrlődött a megfoghatatlan idő. Az esős, pá­rás levegő ecsetért kiabált. Amikor a művész háza elé ér­tünk, éppen az utca felöli ab­lakokat javítgatta. Nem szeret — s tán nem is tud — tétlenül ül­ni. Ha nem fest, valami szer­szám után néz; baltát vesz a kézbe, fűrészt, hogy fát vágjon. Vagy szemléli elmélyülten a tá­jat, szúkebb és tágabb környe­zetét. Ilyenkor összehúzott szem­mel, kicsit meggörnyedve, mint­ha a széles-nagy-világot cipel­né, csak néz, néz, figyeli a szám­­lálhatatlan látnivalót. — ön, aki hosszabb ideje él a fővárosban, s lakott Sopronban is, milyennek látja a faluját, Miskét? — Itt vagyok én itthon; ez az én legteljesebb valóságom. Olyan gyökér ez, mely el nem ereszt. Semmi kincsért nem, válnék meg tőle. Nyugalom vesz rajtam erőt, amikor újra és újra visszajö­vök. — A nyár közepén kerestük a pesti lakásán. Azt mondták, Sopronban van. S augusztus óta ismét itt, Miskén. Szereti a vál­tozatosságot? Nem szeret sokáig egy helyen lenni? — Mindegy, hogy hol van az ember. Egy a fontos: dolgozzon. Ne henyéljen. Ne lopja a napot; nagyon rövid az élet. — Milyen volt az idei nyár? — Mint a többi; sokat dolgoz­tam. Természetesen nem eleget. Azt hiszem, ezt sose fogom hin­ni magarríról. Szép volt a nyár, csupán azt sajnálom, hogy nem vehettem részt a folklórfeszti­válon. Berki Viola mesélt róla, amikor legutóbb találkoztunk. Végigjárjuk a „Menyus-ház” helyiségeit. Képek, vásznak, raj­zok mindenütt. Félig és egészen készek, vázlatok, tervek a fió­kokban, asztalokon, székeken, a sublót tetején. És a hosszú, fes­tett pádon, meg a kemence te­tején, a padlón, a sarkokban és a szoba közepén. — Gyümölcsszedő, Mézperge­tő, Cipekedő, Pingáló asszony, Vályogvetők, Paprikaszedők, — ilyen címeket ad a képeinek. Ez azt jelenti, hogy érdekli a dol­gos ember? — A parasztember, a munkál­kodó emoer mindig témám volt. S gondolom, az is marad. A va­lóság megismerése és megismer­tetése a legfontosabb. S lehet-e nagyobb, élőbb valóság a vég­telenül hatalmas embernél?. Eb­ből szeretnék valamit megérez­tetni. Méghozzá, úgy, hogy a vászonra vitt emberben a vi­lágból minél több legyen. Le­hetnénk igazabbak, tisztábbak, valamennyien. Segíthet ebben a művészet is: sajátos eszkozoKkei a rádöbbentés. — Művei az absztrakt művé­szethez állnak közel. Mi a célja azzal, hogy eirajzoija az alako­kat, ieioidja a kontúrokat, s ilyen sejtelmessé, szinte lépégé­vé, megtoghataLianná varázsolja a tárgyakat s az alakokat? — zv művész, na igazi, lehánt a műről minden feleslegeset. Ke­rüli a szajoarágást, a valóság naturalista másolását, ügy jele­níti meg, áorázoija a viiag dol­gait, nogy közben újraértelmezi, újrateremti azokat, egyéni látá­sának megfelelően. — Évek óta Tóth Menyhért „fehér korszakáról" írnak a kri­tikusok, s ezt vitatják a mű­vészetkedvelők. Mióta tart ez, s mit is jelent tulajdonképpen? — Tíz éve. A lener: szintézis; minden más szín benne van. Próbálják ki, forgassanak egy olyan korongot, melyre sok szín van festve, egymás mellé. Men­nél gyorsabb lesz a forgás, an­nál fehérebbé válik a látvány. — Amikor az On müveit néz­zük, először úgy tűnik, semmi sincs a vásznon. Egyetlen fehér­ség az egész kép. Hosszan és alaposan kell szemlélni az alko­tásait, hogy kinyíljon előttünk, hogy rejtelmeibe belelássunk. Vagyis meg kell harcolni érte. Az élvezetért, amit a mű meg­értése jelent. — Az a jó, hogy így van. Nincs gazdagabb öröm a meg­szenvedett örömnél. Még a pénz­re is azt mondják: könnyen jött, könnyen megy. így van a mű­vészet esetében is. A túlságo­san hamar megértett mű hatása ugyanolyan hamar elmúlik. A fokozatos megértés, beleérzés nyomai mélyek; így az élmény maradandó lesz. — A fehér színt jelképesen is érthetjük? — Feltétlenül! A fehér nálam fegyver, méghozzá minőségi fegyver. Ugyanis van egy ag­godalmam. Féltem a világot, sok­mindentől, elsősorban a háború gonoszától. A fehér: tisztaság, jóság, emberség. Vásznaimon ezt szegezem szembe a rosszal. Beszéd közben gyakran lehajt­ja a fejét; majd jobbra-balra ingatja. Be-becsukja a szemét. Hosszú, lobogó, fehér haja csak­nem a válláig ér. Festékes, szür­ke zubbony, fekete svájcisapka. Néha rácsap indulatosan' a térdé­re. Szenvedéllyel beszél. Most éppen térdel a sublót előtt, ra­kosgatja ki elénk a rajzokat, festményeket. Alakjai groteszkek, riadtsag, félelem ül szemükben. Az arco­kon megmagyarázhatatlan, fur­csa egykedvűség látszik. Komoly felnőttek, pufók képű lánykák. A színek egymásba folynak. Kék, narancs lila, mindenfele barna, sárgák, zöldek — végtelenül el­halványítva, s így mintha az egész kép fehér .lenne. Feher világ. __ Gyakran esik szó az un egyedül álló, különös művészi világáról. Az sem lehet titok, hogy sokan nem értik meg al­kotásait. Fáj ez a meg nem értés ? __ Nem! Vagyis nem magam miatt. Inkább őmiatta, aki nem tud értőm lenni. Alázattal elek ebben a világban, nem kerge­tem a dicsőséget. Inkább azono­sulni akarok a dolgokkal. Ál­landóan elemzem, bírálom ön­magamat, s amíg élek, így lesz ez mindig. Vallom, hogy állan­dóan tisztulhatunk, teljesebbek, emberibbek lehetünk. Tóth Menyhért hetven éves. Valamikor disznókat, libákat le­geltetett a miskei határban. Az-Szendrey Júlia irodalmi munkásságának kutatója Látogatóban a kilencven esztendős Bihari Mórnál • Férfiarc. • Julis nénL jflfc • A művész, művei között óta szeretett megyéién, szűkebb hazáján kívül nevét és műveit megismerték már Sopronban, Bé­késcsabán, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron. Sikert aratott a pozsonyi kiállításon is. Egy an­gol műgyűjtő felkereste őt Mis­(Kovács János felvételei.) kén, hogy vásároljon tőle ké­peket. Miske, Pozsony, Anglia... Amint művészete beérett, kitel­jesedett, úgy nőtt meg, telje­sedett ki megharcolt hírneve is. Varga Mihály A Hármashatárhegv aljában, az óbudai kertes öreg házba szőlő­tövek és virágzó rózsabokrok kö­zött vezet az út. A házigazda a tornácon fogadja a látogatót. A lépcsőfeljárónál és a veranda ab­lakában sok-sok muskátli, test­vérhúga kedves virágai. A tor­nácról a bő termésű körte-, al­ma-. dió- és őszibarackfákra látni... — Olyan a kertünk, mint vala­mi ősvadon. Valamikor magam oltottam a rózsákat, gondoztam a szőlőt, ez jelentette számomra a pihenést. Ma már. sajnos, erre nincs erőm. nehezen járok a szí­vem miatt — mondja magyará­zóig. A fizikai munkában gátolja magas kora, gyengesége, de szel­lemileg friss, fiatalos. Ezt bizo­nyítja az ez évben megjeleni könyve is, amelyben Czabán Sa­munak. a nagy pályatársnak ál­lít emléket. Bihari Mór tanítócsaládból származott, édesapja azok közé a falusi tanítók közé tartozott, akik látták a falusi gyermeknevelés visszásságait, és szót is emeltek ellene, saját kis jövedelmet biz­tosító állásuk kockáztatásával is. Fia is követte a tanítói pályán, vállalta a nevelők szén hivatását. Először mint tanító, majd mint polgári iskolai tanár tanított. De nemcsak diákjai nevelésére gon­dolt, a pedagógusokat is segíteni akarta feladatukban: 1909-ben Közoktatás címmel haladó szel­lemű hetilapot adott ki. A lapban rendszeresen foglalkozott az isko­laegészségüggyel is, pedig akkor még alig néhány iskolának volt iskolaorvosa, — Több mint hetven éve dol­gozik megszakítás nélkül. Kérem, beszéljen életéről. — Tanítói, maid tanári okleve­let szereztem. 1918-ban gyorsírást tanítottam, gyorsíró iskolában. 1918 végén már működött a Ma­gyarországi Tanítók Szakszerve­zete. amely szoros kapcsolatban volt a Városi Alkalmazottak Or­szágos Szövetségével. Ebben a szervezetben a szocialista tanítók már 1917-ben megalakították a tanítói alcsoportot, amely iskolai reformbizottságot létesített abból a célból, hogy úi, modern tanítá­si tervet dolgozzon ki. Annak az albizottságnak én is aktív tagja voltam, és az iskolai reform több albizottságában tevékenyen dol­goztam. Természettudományi ala­pon. a történelmi materialista szemlélet alapján, tantárgyakra is felosztva kidolgoztuk az új tan­tervet. Amikor a Tanácsköztár­saság 1919. március 21-én meg­alakult. a reform már készen volt. Még a reform munkálatai közben javaslatot tettem az egy­séges gyorsírás elkészítésére. Tanító, lapszerkesztő, részt vesz az iskolai reformtervek kidolgo­zásában. cikkíró, előadó — de 1919 augusztusában neki is az emigrációt kellett választania. Becsbe került, ahol szocialista la­pok terjesztésével foglalkozott, majd Pozsonyban folytatta ezt a munkát. 1927-ben tudott csak ha­zajönni. Eleinte ismét gyorsírást Antalfy István Csonkagúla Közeledtek a vizsgák és hiá­ba ragyogott a nap, a vasárnap délutánokat is könyvek, füze­tek között kellett tölteni. Az ud­varon gyermekek játszottak, fut­­károztak, a főutcáról behallat­szott a tovafutó gépkocsik zaja. Bár sose volt sétálós termé­szetű, de amióta ez az évekre szóló tanulás elkezdődött, egy­re inkább kívánná olykor a mozgást, a kirakatnézést a vá­rosban ... A tanulnivaló meg egyre több, jó lenne már, ha vé­ge lenne. Ez az utolsó év, az utolsó hónapok. — Mami, kimehetek az ud­varra? — öltözz fel és ne menj a sárba... ha lemegy a nap, gye­re be! Kati szöszmötölése hallatszott az előszobából. Most húzza a cipőjét... már­is énekel. Mindig énekel, „gaj­­dol”, szokta mondani az apja tréfásan. Most a széket húzza a fogas alá, mert még nem éri fel — a kabátját veszi le. „A csonkagúla köbtartalma egyenlő .. Odakinn ragyog a márciusi nap. Most már Kati is kinn sza­ladgál az udvaron. Leguggol a homokba, ott turkál, „kalácsot” csinál. Tanulni... tanulni... ez az utolsó év ... Ha idejében nem jutott hozzá, most kell pótolni. És ezek a feladványok! Egye­nesen szörnyűek! Mennyire sze­rette a számokat, a számtant, „a számok nem csapják be az em­bert, ha az ember nem csapja be a számokat. ..” mégis ... Hiába, ha késik az ember a ta­nulással, harmincéves fejjel, két gyerek mellett... nagyon ne­héz! Füzetlapokat, kiselejtezett nyomtatványokat használt a jegyzeteléshez. Egész garmadá­val hevertek már előtte a kidol­gozott példák. Ez a délutáni csend, amikor még világos van és a gyerekek zaja elcsendesedik a lakásban, termékeny, jó lehetőség a tanu­lásra. „A csonkagúla köbtartalma a teljes gúla és a kiegészítő gúla köbtartalmának különbségével egyenlő...” Éppen felírta a képletet, hoz­zákezdett a művelet elvégzésé­hez, amikor megszólalt az elő­szobacsengő. Megrezzent, mert a tanulás minden energiáját, min­den figyelmét, minden idegszá­lát lekötötte. Kelletlenül állt fel — és már a matt üvegablakra vetődő ár­nyékből megállapította, hogy Veronka néni jött. Az „öreg­­lány” — ahogyan ő mondta ma­ga-magáról, öngúnnyal, széles mosollyal... — Drágaságom, eljöttem ... nem zavarom? — Nem, Veronka néni... — mondta bizonytalanul. — Igaz, hogy tanulok ... az utolsó hóna­pok ... — Ó, nem maradok sokáig, csak gondoltam, elnézek, hátha akad nekem valami munka ... Rendben a lakás, a konyha kész a vacsora, tegnapról pörkölt, nincs mit csinálni. Fersze, valójában nem is azért jött. Beszélgetni. De miféle beszélgetés az, ahol nem is fontos, mit mond a má­sik, csak az, hogy legyen hall­gatóság? Máskor el tesz-vesz, kézimunkázik közben. De most? Ezek az utolsó hónapok... Az utolsó vizsgák, érettségi előtt. Veronka néni meséli az életét, ki tudja, hányadszor... a pala­csintaevő férjjelöltet, a körösi bombatámadást negyvenkettő­ben, de a legriasztóbb, hogy új­ra arról beszél; milyenek vol­tak a bálák fiatal korában, hány rajongója volt, milyen sikkes, elegáns, szép lábú lány volt... Óvatosan maga elé húzza a példát és számolgat, ír, gyököt von . .. Veronka néni szavai pö­rögnek, mint a géppisztoly löve­dékei és áradnak, mint a tava­szi vizek, Veronka néni nem tudja abbahagyni. — Tudja, Magdika, milyen jól tudok főzni! — Várja a helyes­lést, de ha van, ha nincs, foly­tatja. — Nekem nem kell mon­dani, hogy miből mennyit és hogyan ... amikor a kantinban voltam, mindenki meg volt ve­lem elégedve... és amikor el­jöttem, annyi ajándékot kap­tam . . . legalább húsz pár náj­­lonharisnyát, meg csokoládét, meg mindent... „A csonkagúla köbtartalma ... drága percek, hová is lette­tek ...?” — gondolja, megpróbál csak a könyvre figyelni, de ne­hezen megy. — Nem mindenki tud ám úgy főzni, mint én! Az a bír óné is, akihez tavaly jártam, hát uram­isten, az még a bablevesbe ‘is zöldséget főzött! ,,A' húslevesbe meg krump­lit .. .! „A húslevesbe meg krump­lit ...” visszhangzott a fülében, s a szavak, a krumpli, a nájlon­­harisnya és a piaci események most már végképp összekevered­tek a csonkagúla képletével. Meg kellene mondani, hogy ta­nulni akar . . . nem érdeklik ezek az ezerszer hallott, unalmas fe­csegések, de nem, ezt nem lehet megmondani Veronka néninek... — Nem zavarom ám, Magdi­ka ... de tudja, amikor én fia­tal voltam, az volt a legna­gyobb gondom, hogy hány és milyen ruhát csináltassak ma­gamnak. . . Most meg ... Beesteledett. Valaki csönget. Persze, persze ... Kati jön, azt mondta neki, mihelyt bealkonyo­­dik, jöjjön be ... együtt jönnek a fiúval, igen, vége a délután­nak, vége a délutáni tanulás­nak, jön a vacsora, készülődés holnapra, és a mosdatás, a le­fekvés, a megszokott esti műsor. Most már abba is hagyja az erőlködést, a tanulást, csak nézi a terebélyes asszonyt, és azon csodálkozik, hogyan bírta türe­lemmel, idegekkel, s valahogy olyan nevetséges. Olyan most ez a furcsa, bőbeszédű asszony, igen, akaratlanul is úgy tűnik neki — mint egy .csonkagúla ...! Nevethetnékje támad, de visz­­szatartja. A csonkagúla megta­nulható, megoldható — de az emberek rejtélyesebbek, mint a csonkagúla, mások az adataik, mások a számítási módok... Hol van az a képlet, amelyik ide illik ...? tanított, most már az általa ja­vasolt egységes gyorsírást. — A felszabadulás után — mint régi óbudai lakos —. helytörté­nettel is kezdtem foglalkozni. Két könyvet írtam, egyik „Óbuda a két forradalom sodrában”, a má­sik „Óbuda felszabadulása és har­ca az életért”. írtam a szocialis­ta tanítómozgalomról, és számos cikk, tanulmány után megírtam Czabán Sanpu életét. Most is a haladó magyar tanítók és taná­rok élettörténetével, munkásságá­val foglalkozom. Könyvei, tanulmányai között találni egy egészen eltérő témá­jú, vászonkötésű könyvet: Petőfi­­né Szendrey Júlia „Költeményei és naplói”. Összegyűjtötte és be­vezetéssel. jegyzetekkel ellátta Bihari Mór. Budapest. 1909. A könyv az Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán szerkesztésé­ben megjelent Petőfi-könyvtár VII. és VIII. füzete. A mintegy 800 holdalas könyv második kö­tete a költő özvegyének eredeti elbeszéléseit tartalmazza. — Mikor és hogyan kezdett ez­zel a gyűjtőmunkával foglal­kozni ? — A polgári iskolai tanárkép­zésre a budai Pedagógiumba jár­tam. Ennek a képzőnek a kitűnő magyar tanára 1905-ben két nagyszerű újítást vezetett be: a tanári könyvtárban levő összes könyvekből, az intézeti könyvtár­ból és a saját könyveiből egy ké­zi könyvtárat létesített az ifjúság részére. A polcokon szabadon áll­tak a könyvek és mindenki min­denhez hozzáférhetett. így akarta tanítványai érdeklődését felkel­teni a könyvek iránt és rávezet­ni őket az önképzésre, a kutató­munkára. Aztán mentem tovább a mú­zeumba. kézirattárba, átnéztem a korabeli divatlapokat amelyekben Szendrey Júlia írásai megjelentek. Először a Pesti Naplóban jelent meg egy cikkem. Ezután felkere­sett a Pesti Napló ismert irodal­mi szerkesztőié és elmondta, hogy a témával kapcsolatos nagyobb cikkemet szeretné közölni a Pesti Napló karácsonyi albumában. Most már fokozott kedvvel gyűj­tögettem az anyagot. Tanárom büSzke volt rám. mert én voltam az első. akinek munkáiét — még kéziratban — felmutathatta a Pedagógium igazgatójának, bizo­nyítva, hogy így vezeti rá tanít­ványait az irodalom szeretetére, a kutatómunkára. Petőfi Sándor felesége, Szend­rey Júlia irodalmi munkásságá­nak mai napig is egyedülálló gyűjteménye a fiatal tanárjelölt első könyve. Schelken Pálma Demény Ottó: Arany szál foszlik Holott aranyszál pántlika mögüle alakod világol s volt egy virág a hajadon ama hajnali rózsafáról megálmodom szépségedet ám leltet élő vagy valóság aki ha belőlem kilépdel sóvárgásaim visszahozzák kit páva dalol élesen smaragdszín villámló mezőben estére azt is köd üli betakarja árnyba előlem de majd hold szövi sárhaját éjszakáimra fölragyogni verítékembe fürdeti szívemen hallom sóhajtozni aranyszál foszlik pántlika s a virág is kihull hajából mezítelenül tündököl elalszik csöndes ringatástól

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom