Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-07 / 235. szám

•2 • PETÖII NÉPE • 1973. október 7. Képtelen vád Corvalan ellen „Nagyon szeretem a szabadságot, nagyon szeretem az éle­tet, de nem félek a haláltól, ha igaz ügyért halok meg”— jelen­tette ki az AP hírügynökség tudósítójával folytatott rövid be­szélgetés során Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt fő­titkára, akit a santiagói katonai akadémián tartanak fogva. Luis Corvalan ellen „hazaárulás” vádját emelték. HÍREK - HÍREK Izraeli támadás (Folytatás az 1. oldalról) zi illetékes körökből szerzett ér­tesülését — az egyiptomi és a szíriai tűzszüneti vonalon kiala­kult helyzetet vitatták meg. A kormány üléséről kiadott hivata­los közlemény szerint Dajan tá­bornok hadügyminisztert felhatal­mazták. hogy „hozza meg a szük­séges óvintézkedéseket”. Ezután érkeztek Kairóból és Damasz­­kuszból a' hivatalos jelentések arról, hogy az izraeli fegyveres erők támadást indítottak a két ország ellen. KAIRO (MTI) Az izraeli fegyveres erők meg­próbálták elfoglalni a Szuezi­­csatornától nyugatra fekvő egyiptomi területeket — jelen­tette be az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoksága. Az egyiptomi szárazföldi hadsereg feltartóztatta és visszavetette a támadókat. Ezt követően az egyiptomi fegyveres erők né­hány alakulata a visszavonuló ellenséget üldözve átkelt a Szue­­zi-csatornán. Az összecsapások a Szuezi-csatorna keleti partján folytatódnak. Corvalan sodronyágyon ülve be­szélgetett a tudósítóval, aki en­gedélyt kapott arra, hogy cigaret­tával megkínálja. „Lelkiismeretem nyugodt — mondta —, hiszen az egész világ tudja, hogy mi vérontás nélkül valósítottuk meg forradalmunkat, nem nyúltunk fegyverekhez. Éreztük, hogy 1970-ben meg­nyerhetjük a választásokat. So­kan nem hittek ebben, de bebi­zonyosodott, hogy igazunk volt. Később minden erőnkkel azon voltunk, hogy változásokat hoz­zunk ennek az országnak az éle­tébe.” A Pravda leleplezi, a chilei reakció manővereit, amelyeknek célja: „bírósági” színjátékkal igazolni a véres gaztetteketr A lap felteszi a kérdést: miért kezdtek vajon Chilében hirtelen „bírósági tárgyalásokról”, folya­matban levő „vizsgálatokról” be­szélni, miért hangoztatnak kü­lönböző verziókat azokról a vá­dakról, amelyeket majd a terror még életben maradt áldozatai «llen emelnek? Mi szükség van erre az elkésett „bírósági” szín­játékra? „Arról van szó — mutat rá a Pravda —. hogy az egész vi-> lág, amelyet felháborítottak a chilei junta bűntettei, követelt megrendszabályozásukat. sürge­ti, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete haladéktalanul foga­natosítson intézkedéseket a gyil­kosok megfékezésére. Még a ka­tonai-junta egyes külföldi párt­fogói is, akik mosták kezeiket a chilei államcsíny után, most — a nemzetközi közvélemény fel­háborodása láttán — megretten­tek és tanácsokkal látják el Pi­nochet tábornokot, hogy mikép­pen adhatja a terrornak a „tör­vényesség” látszatát. A gyilko­soknak igy azután sürgős szük­ségük van „törvényes” indokok­ra a mészárlás igazolására.” Ne ringassák magukat olyan illúziókban a hatalom átmeneti bitorlói, hogy a chilei nép, a vi­lág valamennyi népe nem látja: most éppen ők, a hóhérok, a demokratikus jogok sírásói ülnek a vádlottak padján. A történe­lem feljegyez minden bűncse­lekményt és nem feledkezik meg egyetlen áldozatról sem. Az utol­só szót a történelem mondja majd ki. És senki ne kételked­jék abban, hogy kemény lesz a végső igazságos ítélet. (MTI) naptár „ 1973. október 7., vasárnap Névnap: Amália Napkelte: 5 óra 49 perc Napnyugta: 17 óra 15 perc Holdkelte: 14 óra 52 perc Holdnyugta: 0 óra 28 perc MOZIMŰSOR Október 7. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! ÁLOM LUXUSKIVITELBEN Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KÜLÖNLEGES BRIGÁD Október 8. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! ÁLOM LUXUSKIVITELBEN Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! KÜLÖNLEGES BRIGÁD Kecskeméti IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Ke­vés felhő, száraz idő. A hajnali és a reggeli órákban párásság, néhány helyen ködképződés. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb nappali hőmérséklet: 2—7 fok között, egy­két helyen talajmenti fagy. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 20 fok körül alakul. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 40. játékhéten öttalálatos szel­vény nem érkezet. Négy talála­tot 35 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 128 468 forint. Hármas találata 4830 fogadónak volt, nyereményük egyenként 465 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 135 958 db, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyeremény­illeték levonása után értendők. ® Tanaka japán miniszterelnök nyugat-európai körútja során szerdán az NSZK-beli Düssel­dorfba érkezett. (Telefotó—AP—MTI—KS) • Dr. Otto Winzer, az NDK külügyminisztere beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén. Mint ismeretes, a két német államot a közelmúltban vet­ték fel a világszervezetbe. (Telefotó—AP—MTI—KS) • Az ENSZ-közgyülésen részt vevő küldöttségek többsége tiltakozásul kivonult a közgyűlési teremből amikor bejelentették, hogy a man­dátumvizsgáló bizottság elutasította az afrikai országok követelé­sét és engedélyt adott a dél-afrikai küldöttnek beszéde elmondá­sára. (Telefoto—AP—MTI—KS) Katona József Színház műsora október 7. vasárnap d. u. 3 óra TROILUS ÉS CRESSIDA Tsz. és nyugdíjas bérlet este 7 óra TROILUS ÉS CRESSIDA Madách-bérlet EGY PILLANATRA Megkezdte a ródligyártást Hazánk egyik sportszergyára, Huszonötezer a tervük, A vevőket ennyi várja. Azt hiszem, hogy örül eme Téli hírnek minden gyermek, De — bocsánat — a ródlikhoz Télre havat is rendelnek? — O — A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Madárparádé — virágkiállítás Kecskeméten. Ma virág- és ma­dárkiállítás nyílik Kecskeméten. Az egész napos parádét az Or­szágos Díszmadár Egyesület he­lyi csoportja, s a Kecskeméti Magyar-Szovjet Barátság Terme­lőszövetkezet virágkertészete ren­dezi. A bemutatón több mint há­romszáz madár parádézik majd. A kanárinak valamennyi fajtája szerepel s a díszpintyekből is húszfélét állítanak ki a tenyész­tők. Különlegessége lesz a kiállí­tásnak a kubai Amazonas papa­gáj, s a piros szemű Albinó-fió­­ka. A Piarista Gimnáziumban rendezett kiállítást virágvásárral kötik egybe. GO-CART „KENYÉRGŐZZEL' AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Világméretű mozgalom Corvalan életének megmentéséért, az MSZMP KB állásfoglalása. — Koszigin befejezte jugoszláviai látogatását. — A Szovjetunió elismeri Bissau-Guineát. — Tanaka Londonban. KEDD: Szovjet—amerikai gazdasági tárgyalások Moszkvában. — Genfben folytatódnak az európai biztonsági konferencia második szakaszának munkálatai. — A brit Munkáspárt kongresszusa Blackpoolban. SZERDA: Áz NDK népi kamarájának ülése; Willi Stoph-ot az Állam­tanács, Horst Sindermannt a rníhisztertanács elnökévé választják. CSÜTÖRTÖK: Vita az ENSZ-ben a fajgyűlölő dél-afrikai rendszer mandátumának érvényességéről. — Csapatmozdulatok a Közel­­keleti határszakaszokon. PÉNTEK: SALT-ülés Genfben. VDK-tiltakozás a saigoni rendszer területszerző támadásai ellen. SZOMBAT: Brandt és Heath találkozója Chequers-ben. Így fátja a hetet hírmagyarázónk, Réti Ervin A hírekben ma annyit szerep­lő Chile eg^ik természeti gyöngy­szeme a Juan Fernandez szi­getcsoport. A Csendes-óceánba ékelődött szárazföldet Robinson­­szigeteknek is nevezik, mert négy éven át valóban itt élt Selkirk matróz, Defoe híres re­gényalakjának igazi modellje. S az elszigeteltséget, magányossá­got jelképező szigetek most új, szomorú nevezetességet kaptak: » katonai junta ide száműzte a Népi Egység számos hívét. A santiagói hatalmasok nyil­ván arra számítanak, hogy ily módon végleg „kikapcsolhatják” a haladás erőit, elvághatnak minden összekötő szálat, amely a chilei néphez és a világhoz kapcsolja őket. Ellentmondó hí­rek érkeznek a chilei nép ki­emelkedő fiának, Louis Corva­­lannak sorsáról. A kommunista párt főtitkárát szörnyű körül­mények között vallatják, egyes jelentések szerint már meg is kezdődött volna pere a vésztör­vényszék előtt, élete minden­képpen közvetlen veszélyben fo­rog. A fővárosban a lehető leg­nagyobb módszerességgel kutat­ják át a házakat, hogy a hajtó­vadászat során a körözött bal­oldali politikusok nyomára buk­ • kanjanak. Hivatalosan eddig 476 halálos áldozatot ismert el a reakciós katonai vezetés — sze­rintük ebből 462 civil és csupán 14 a katonai személy! —, a nyu­gati tudósítók becslése alapján azonban legalább tízezer halott és harmincezer letartóztatás ter­heli Pinochet tábornoknak és társainak számláját. Chile azonban nincs egyedül, a nemzetközi szolidaritás mind erősebbé válik. A magyar nép érzéseit, a Corvalan megmenté­séért folytatott erőfeszítéseinket jól mutatta az MSZMP KB, majd az országgyűlés határozott állás­foglalása, a budapesti Sportcsar­nokban lezajlott izzó hangulatú nagygyűlés, a húszezer távirat és kétszázezer levél, amely az Or­szágos Béketanácshoz érkezett ezekben a napokban. Hasonló megmozdulásokra került sor a szocialista közösség országaiban; nemzetközi szolidaritási értekez­let zajlott Helsinkiben; együtt nyilvánították véleményüket az összes francia és olasz baloldali erők, s rövid időre még az ENSZ-közgyűlés ülésszakán is megszakadt az általános vita, hogy tiltakozások hangozzanak el a chilei fehér terror ellen. Az általános vita, amelynek során rendszerint az egyes álla­• Hétfőn Blackpoolban megkezdődött a Brit Munkáspárt hagyomá­nyos kongresszusa. Képünkön: Wilson pártvezér és felesége a meg­nyitón. (Telefoto—AP—MTI—KS) pályákon, az ifjúság meg- és fel­találta a módját, miként szer­kesszen go-cartot — kicsiben. Ennek előnye az igazival szem­ben az, hogy „kenyérgözzel” köz­lekedtethető, így nem szennyezi a levegőt. Csak csupán a hang­ja kevésbé „olajozott”, mikor csapágyas kerekein repeszt az aszfalton. (Tóth Sándor felvétele) <t) mok külügyminiszterei fejtik ki nézeteiket a világhelyzetről, még egy alkalommal váratlan közjá­ték színhelye lett az ENSZ-palo­­tában. A harmadik világ orszá­gai élesen tiltakoztak a fajgyű­lölő dél-afrikai rendszer man­dátumának érvényessége ellen. Az illetékes bizottság ugyan egy szavazattöbbséggel megadta Pre­toriának a részvételi jogot, vi­szont a közgyűlés nagy több­séggel megmásította ezt a dön­tést. Dél-Afrika esetében ugyan­is nem egyszerűen valamelyik ENSZ-tagállam belső ügyeiről vagy politikai irányzatáról van szó, hanem az apartheidről, amely az ország lakosságának négyötödét teljesen jogfosztotta tette és gyarmati körülmények közé kényszerítette. A dél-afri­kai külügyminiszter ugyan el­mondhatta beszédét, de lényegé­ben üres széksorok előtt, a dele­gátusok elhagyták az ENSZ köz­gyűlését. A további vitában nyil­ván különböző politikai és jogi érvek hangzanak majd el, de a jelek szerint új szakasz kezdő­dött a dél-afrikai állapotok meg­változtatásáért vívott küzdelem­ben. Csapatmozdulatokat jelentet­tek a Közel-Keletről. Dél- Vietnamban viszont jelentősebb összeütközésre is sor került: a saigoni csapatok területszerző műveleteket folytatnak, megpró­bálják „kiigazítani” a térképe­ket. A DIFK erői természetesen megvédik jogos területrészlegei­ket, s tiltakozásképpen a forra­dalmi kormány képviselői nem vettek részt a hét derekán ese­dékes kétoldalú megbeszélése­ken, amelyek Párizs környékén folynak. A hét körképe egyoldalú len­ne, ha csupán a válságövezetek­ről adnánk hírt. Utaljunk arra is, hogy tartanak a megkezdett tárgyalási folyamatok: Az euró­pai konferencia második szaka­sza, valamint a SALT-párbeszéd Genfben; magas szinten talál­koztak Moszkvában a szovjet és amerikai gazdasági szakértők; ismét megbeszélést folytattak a két német állam megbízottai, a bonni Bundestag delegációja a szovjet fővárosban járt. Ezek, a néha túlságosan is elhúzódó ta­nácskozások e héten kevés lát­ványos elemet foglaltak maguk­ba, mégis tükrözhették a nem­zetközi élet egyes alapvető irány­zatainak folytatódását. Több min­dennek illuszt­rációja ez a képPéldául annak a szó­lásmondásnak is, hogy — sok jó ember kis helyen is elfér. Ezt látjuk itt „miniben”. Mert hiszen te­nyérnyi felü­let ennek a járgány szintű go-cartnak a platója, s ugye két gyerek is megfér rajta. No. persze, az előfeltétel itt is: jó gyerekek legyenek, s ak­kor nincs az a pinduri ülés, amelyet ne le­hetne testvé­riesen megosz­tani. Másfelől meg annak a szólás­nak a megfordítottját juttatja eszünkbe a látvány, miszerint „eggyel” nem lehet két nyerget ülni. Mint a felvétel igazolja, „kettővel" viszont egy nyereg is meglovagolható. A harmadik vonatkozás pedig az, hogy alig jelent meg a go­­cart mint versenyjármű a beton-KECSKEMÉTI ES KISKUNFEIEGYHÄZI • " ___________ [ EN1RUM üli FD 207. 1973. október 8-án Férfiingek, kötöttáruk, cipők. Női ballon- és tavaszi kabátok. Függönymaradékok, falvédők, egyes műszaki cikkek. 488 1 INTRUM ARI JHAZBAN D gépjárművek műszaki felülvizsgálata során — az utak fejlesztéséhez szükséges adatok összegyűj­tésére — a járművek tulajdonosai kérdőívei, kapnak. A Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézet kéri, hogy a vizsgán megfeleltek a járműre és utazásaikra vonatkozó adatok kitöltése után a megcímzett kérdőívet postán bélyeg nélkül küldjék vissza. AZ ADATSZOLGÁLTATÁS az utak fejlesztését és a jobb közúti közlekedést segíti.-> J

Next

/
Oldalképek
Tartalom