Petőfi Népe, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-24 / 249. szám

1973. október 24. • PETŐFI NÉPE • 5 Amatőrök, műkedvelők, dilettánsok KORSZAKVÁLTÁS PÁHIBAN Faluriport a községről Sokan még ma is úgy emlegetik, hogy Páhipuszta. Pedig régen nem az, közel száz esztendeje. Ez az első neve volt a településnek, még akkor hívták így, amikor a Jászságból nem települt ide az a 110 család, amelynek szorgalmas tagjai végül is kialakították a községet és környékét: szőlősöket, gyümöl­csösöket. Még szélmalmot is építettek, de annak már csak hűlt helyét találja az érdeklődő a sportpálya mellett. Páhi kisköz­ség. Valamivel több, mint kétezer lakója van, s ennek ötven százaléka még ma is külterületen lakik. Kevesen tudják, hogy nem is olyan régen még Páhihoz tartozott Csengőd és Kas­­kantyú is. Ez utóbbi például csak 1949. február 1-én lett önálló község. Azt megelőzően azonban Páhinak még nagy­községi rangja volt. 9 A község főutcája portalanított úttal. • A jövő új nemzedéke Ferenczi Ágnes és Varga Borbála óvó nénik társaságában. (Tóth Sándor felvételei.) Fotográfia és 9 Ez nem jó! Nem hasonlítok! Ezt nem lehet kitenni a falra! — mondja a 80 esztendős néni, ami­kor a falut járó fényképészek beállítanak hozzá a fotográfiák­kal, melyeket előző alkalommal készítettek róla. Holott a képek nagyszerűek: az öreg, ráncos ar­con a barázdák egy egész sa­nyarú emberi sorsot, életutat fe­jeznek ki. Ez a valóság; a néni viszont nem szivesen látja ilyen­nek önmagát, s azt is szégyelli, hogy túlságosan öreg a fotón. Ezért mondja: a kép nem hasonlít rá. Mindez egy kitűnő filmben, Zolnay Pál Fotográfia című filmjében látható, ahol eredeti az öreg néni, s eredeti a szöveg, amit mond. Legfeljebb a fotog­ráfus nem eredeti, mert azt egy színész alakítja. Á film termé­szetesen nemcsak erről az egy esetről, nemcsak egyetlen élet­űiről szól, de ez a példa is elég­séges, hogy a fényképezés, az amatőr fotózás néhány gondjához közel kerüljünk. Művészet, valóság és a valóság elfogadásának problémái ugyan egyáltalán nemcsak amatőr ügyek, de a fotózásnál talán mindez jobban tetten érhető, mint más műfajokban. A fényké­pezés ugyanis olyan tömegmé­retű, az amatőr fotózásnak olyan nagy hagyományai vannak, hogy ez az egyetlen műfaj, ahol ama­tőrök és profik között már rég elmosódtak a határok. A legjobb amatőrök képei manapság ugyan­úgy szerepelnek a tárlatokon, mint a hivatásos művészek mun­kái. Nagyon sok szakma művelői pedig éppen mindennapi munká­jukat egészítik ki művészi érté­kű fotózással. (Néprajzkutatók, zoológusok, újságírók stb.) De hát művészet-e egyáltalán a fotó? Azt gondolhatnánk: ezt a kérdést régen és sokszor tisz­tázták már; mégsincs megnyug­tatóan lezárva. A fotó esztétái­nak elsősorban a képzőművészek meg-megújuló rohamát kell áll­mok. Őket valóban korábbi vi­láglátásuk, művészi hitvallásuk kérdéseiben támadta meg a fo­tózás egy évszázaddal ezelőtt, az elmúlt egy-két évtizedben pe­dig a színes fotózás megújította ezt a támadást. • Márpedig a fotó ugyanúgy tud komponálni a sík térre, vo­nal-,,, folt-, fény-, színhatásokkal sűríteni, kiemelni, tematikájában a természethez vagy az ember alkotta természeti tárgyak for­máihoz igazodni, illetve azoktól elrugaszkodni, mint bármelyik rajz, grafika, festmény! A kü­lönbség elsősorban a technikában van. Míg ott ceruza, karctű, fes­ték, ecset, spakni, papír, vászon, rézlap, műanyag vagy fa esz­közök segítségével készül a mű­alkotás addig a fotózásnál ezi lencse, és lencsenyílás, mélység­élesség, filmnyersanyag, papírok és előhívási technikák pótolják. A fotózást tehát a képzőmű­vészet egyik ágának lehet, sőt kell is tekinteni. Kétségtelen vi­szont: egyetlen tématerületen fö­lénye, ha úgy tetszik, elsőbbsége van a hagyományos képzőművé­szeti formákkal szemben. Ez pe­dig a mozgás ábrázolása. Mintegy kétszáz éve, Lessing híres észté­valóság tikai fejtegetésében a vers meg egy szobor (a Laokoon-csoport) szembeállításával magyarázta a költészet és a szobrászat lénye­gét, s a plasztika nagy lehetősé­gét abban látta, hogy a mozgást egyetlen pillanatba zárva, egy fo­lyamat előzményében és foly­tatásában is drámaian érzékeltet­ni tudja. A XX. század elején a képzőművészetben különböző avantgardista festészeti irányza­tot kísérleteztek a mozgásélmény felkeltésével. Az elmúlt egy-két évtizedben meg már az egész műtárgyat — szobrot, képet, vagy képrészletet — próbáltak mechanikailag megmozgatni. Mindez jelzi a képzőművészet ál­landó igényét a mozgás kifejezé­sére. 9 Erre a legalkalmasabb mű­vészi eszközöket alighanem még­is a fotózás szolgáltatja. S mert objektívje valóban objektív, te­hát a tárgyakat, emberekét csak a filmkamerához hasonlítható tárgyilagossággal képes bemutat­ni — ami azonban soha sem független a gépet kezelő ember személyétől, hiszen csak általa lehet művészet —, ezért nagyon alkalmas a valóság vizsgálatára. Nem lehet véletlen, hogy az ama­tőr fotózás Magyarországon akkor ért el magas — a korabeli pro­fiknál lényegesen magasabb — művészi szintet, amikor a mun­kásmozgalom legjobb amatőr fo­tósai, néhány hivatásos művész biztatására és segítségével (pél­dául Kassák Lajos inspirációjá­ra), az úgynevezett szociofotózást művelték. A két világháború kö­zötti Magyarország szegénypa­raszti és munkásvilágának ma is megrendítő művészi dokumen­tumai ezek a képek! Sajnos, a hazai amatőr fotózás nem egészen követi e hagyomá­nyokat. A mai valóság izgalmas feltárása helyett a fotózásból kétségtelenül könnyen adódó for­mai játékokat, leginkább egy, a képzőművészettel, főként a grafi-_ kával vetélkedő ágat művelnek’ igen sokan. Ellentétben a legjobb hivatásos fotósokkal, elsősorban fotóriporterekkel, akik nemzet­közi rangot vívtak ki maguknak a valóság, a mai valóság pilla­natokba zárt örökkévalóságának felfedezésével, bemutatásával. Mindez természetesen csak azokkal kapcsolatban merülhet fel, akik művészi fokon kíván­ják, tudják művelni a fotózást. Számuk azonban elenyészően csekély a milliókhoz képest — a milliós nagyságrend egyáltalán nem túlzás.! —, akik a technikai minimummal se igen rendelkez­nek. Kattogtatják gépeiket az ország mindert pontján, s még a maguk elképzeléseinek se na­gyon megfelelő, igazi „amatőr fel­vételeket” készítenek. 9 A közművelődés meglepő módon elhanyagolja őket, pedig hobbyjuk, kedvtelésük esztétikai megalapozásával milliókat lehet­ne hozzászoktatni ahhoz,- hogy a művészettől, tehát a fotózástól, festészettől, irodalomtól, drámá­tól — a nyolcvanéves nénikével ellentétben — ne a megszépített, retusált, mesterségesen kiszíne­zett valóságot kérjék számon! B. L. Mindezt Vass Lászlótól tu­dom, aki tíz esztendeje egyfoly­tában elnöke a községi tanács­nak. Vele beszélgetünk múltról, jelenről .. . — Engem is érdekelt a tele­pülés története, s amikor ide ke­rültem, kutatni kezdtem. Kide­rült, hogy elég régi ez a község. Még 1895-ben alakult ki, illetve kezdett formálódni, amikor a Jászságból 110 család felkereke­dett és itt, az akkori Páhipusztán telepedett le. Hogy miért? A magyarázat egyszerű. Akinek ott egy hold földje volt, annak az árából itt tízet kapott a homo­kon. Természetesen alaposan meg kellett kapaszkodni, de amint a tények bizonyítják, nem féltek a munkától. Rengeteget dolgoztak, hogy megfogják a homokot, hogy visszaköveteljék tőle a tengernyi fáradságot. Szőlőt, gyümölcsfá­kat ültettek, házakat építettek. Persze nem mindenkinek sikerült egyformán, meg aztán, akinek a Jászságban mondjuk tíz holdja volt — ilyen is akadt a települők között — az itt száz holdat vá­sárolhatott. így aztán már 'a felszabadulás előtt 300—400 hol­das nagygazdák is éltek a fa­luban. Ä parasztság rétegződése itt is hasonlóan ailakult sok más községhez. A nagygazdákon kívül a lakosság hatvan százaléka kö­zépparaszt, 20—25 százaléka kis­­paraszt, a többi pedig szegény­paraszt, illetve napszámos volt. Az emberek közé a felszabadulás, majd az azt követő földosztás tett egyenlőségi jelet — soroja a történelem adatait a tanácsel­nök. - . • Jelenleg három termelőszövet­kezet van a községben: az Ifjú Gárda, a Petőfi és a Kossuth. A közös gazdaságok közel hason­ló nagyságú területen működnek, szakemberrel is egyformán van­nak ellátva, a gazdálkodás szint­jében sincs tehát nagy különb­ség. Mégis, amikor Vass László a három " gazdaságot említi, aka­ratlanul felötlik bennem a gon­dolat: nem sok ennyi téesz egy ilyen kis községben, mint Páhi? De bizony sok! Mennyivel ered­ményesebb lehetne a munka, ha összevonnák a gépeket, felszere­léseket, a szakembereket, a terü­letet? A lakosság nyolcvan szá­zaléka a három közös gazdaság­ban dolgozik. Kell ez a formális megosztás? Nem hiszem, hogy az egyesülés gondolata először ben­nem született meg, s bízunk ab­ban, hogy a három termelőszö­vetkezet vezetője ugyancsak lát­ja a tovább vivő utat, amire előbb-utóbb rá kell térniük, mert így kívánja a tagság és az egész község érdeke. S éppen ezért er­ről a tagságnak kell majd dön­tenie . .. Amint említettük is, a lakos­ság nyolcvan százaléka tagja a három termelőszövetkezetnek. Az állami gazdaság további tíz szá­zaléknak ad munkát, jó megélhe­tést, de természetesen dolgoznak hivatalokban, iskolákban, üzle­tekben is a lakosságból. Az in­gázók azonban itt is megtalál­hatók. Körülbelül 40—50 ember az, aki naponta utazik Páhi— Kecskemét, illetve Páhi—Buda­pest között. Kecskemét, még csak érthető, nincs túlságosan messze, a busz egy szűk óra alatt beér. De miért vállalják a hozzávető­legesen 120 kilométeres utat, akik a fővárosba járnak? Ezt kétségtelen, csakis ők tudnák elmondani. Mi csak feltételezhe­tünk: a megszokott munkahely, a jó kollektíva, a biztos kere­set, s talán a nyugdíj közelsége. — A község lakóinak átlagos életkora 57—58 év. És ez a kö­vetkező években csak emelkedni fog — vezet át a demográfia te­rületére a tanácselnök. Elmond­ja, hogy amíg 1960-ban a község­ben még 345 általános iskolás ko­rú gyerek volt, tíz évvel később 1970-ben már 105-tel kevesebb: 240 a számuk. Az országos je­lenségnek — csökken a lakosság — itt is megtalálhatok a mutatói. Még akkor is így van ez, ha az ember nem érti a statisztikai ki­mutatásokat, hiszen az egyik köz-, ségi torzskönyvben például Hit­ben 1912 lakbs,' ál!i!másíkbaR, ugyan erre az évre 1875 lakos van bejegyezve. A tény azonban ettől függetlenül tény: egy • év alatt, 1970-ben 83-mal fogyott Páhi bán a lakosság abszolút ér­telemben. x — A lakosság számának állan­dó csökkenését szinte érezni le­het. Tív év alatt, 1960—70 között például tízszázalékos volt ez a csökkenés, ami közel 230 embert jelent. Hogy mivel magyarázzuk? Nézze, csupán egyet említek: az általános iskola nyolc osztályát mondjuk negyvenen elvégzik itt Páhiban. De közülük talán há­rom-négy marad nálunk. A többi megy különböző közép- és szak­iskolába. öt, tíz év múlva lehet, hogy vissza jön néhány, de az már nem lendít a létszámon — mondja Vass László tanácselnök. Maga is tudja azonban, hogy ez csalóka érvelés. Mert a lakosság országosan csökken, s így azok, akik Páhiból elmennek máshol kellene, hogy növeljék a statisz­tikát, mint ahogyan növelik is. A városok lakossága napról napra nagyobb, de ez „csak” bevándor­lás és nem abszolút növekedés. — Valóban így van, s az iga­zi okot máshol kell keresnünk — érvel tovább a tanácselnök. — Ügy gondolom, a hiba ott van, hogy nálunk például 1960—70 között 31-ről 22-re.! csökkent az élveszületések száma. Ugyanak­kor a halálozások száma emelke­dett: 22-ről 37-re. Itt van a gyökere a csökkenésnek. Vass László elnöke a községi tanácsnak. Ezt nem valami szub­jektív megérzés alapján mondom, hanem a tényekből kiindulva. Amikor Páhi fejlődéséről kérde­zem azt várom, hogy felugrik és a szekrényhez megy a kimutatá­sokért. Ehelyett azonban sorolni kezdi: A község 1958-ban vil­lanyt kapott. Két és fél kilométer járda épült 1959—60-ban, 1963- ban új postaépület és ötven gye­reknek óvoda, aztán 1965-ben tűzoltóklub. Két évvel később tűzoltószertár és hét kilométernyi vízvezeték-hálózat. Aztán 1971- ben négy tantermes iskola, mű­velődési ház es mozi, továbbá, ugyancsak ebben az évben bő­vült a vízhálózat a Béke ut­cában. Tavaly a bevételek egy ré­szét tartalékolták, mert járdákat akarnak még építeni. Tíz év alatt — 1960—1970 között — a községben 81 lakás épült... Ehhez természetesen az elnök­nek is köze van. A dolog másik oldala, hogy a szorgalmas, és szűkebb hazáját szerető lakosság nélkül semmi sem valósulhatott volna meg aa» elmondottakból, j Miért írtunk a címben kor­szakváltást? Atórt, mert Páhi­ban már kialakult az „összkom­fortos” község, s az emberek jobb, kényelmesebb életet fog­nak élni a következő évtizedek­ben. Ennek előjeleit mutatja az a három központi fűtéses lakás, amely már megtalálható, s az a három, ahol most épül ez a fűtés. A korszakváltáshoz ter­mészetesen elengedhetetlen, hogy a három termelőszövetkezet is felismerje a váltás szükségessé­gét. Mert azt alaposan megtanul­ták Páhiban, hogy csak az él­het jobban, kényelmesebben, aki dolgozik, de azt is meg kell ta­nulni, hogy hogyan, milyen szer­vezettségben és az erők, lehető­ségek milyen fokú összefogásával eredményesebb a munka. Gál Sándor ■Hfak sJliill A meztelen holttest (14.) Tulajdonképpen ha mélyeb­ben önmagába néz a gépkocsiveze­tő, ha őszinte önmagához, el kell ismernie, hogy példaképe az öreg: megfontolt, kiegyensúlyozott, jól felkészült ember. S mert látta, hogy az őrnagy elgondolkozva néz ki az egyre sűrűbb ködbe — nem zavarta további fecsegéssel. Hazáig alig szóltak egymáshoz, de mindketten érezték, hogy jól érzik magukat egymással a fű­tött kocsiban, hallgatólagosan olyan apa-fiú kapcsolatot éreztek egymással szemben. — Negyedóra őrnagy elvárs és otthon vagyunk, — kockáz­tatott meg egy mondatot a gép­kocsivezető, amikor meglátták a város fényeit, igaz, csak sejtel­mesen, mintha a köd világított volna. — Vigyen a főkapitánysághoz. Benézek még egy pár percre — válaszolta az őrnagy és az órá­jára pillantott: háromnegyed nyolc. XX. A megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán természete­sen nem csak ez az egy ügy volt napirenden. Abban azonban mindenki egyetértett a kapitány­ságon, hogy „Koríi-ad”-ügy a leg­izgalmasabb. Az is természetes, hogy ritkán fordultak elő gyil­kosságok a megyében, s akkor is főleg ittas állapotban vere­kedtek össze az emberek, na­gyon ritka volt a bosszú. Talán a szerelemféltés miatt elkövetett emberölés dominált, bár ilyen szempontból még nem gyűjtötték ki az eseteket. Mindenesetre volt ilyen tapasztalat. A Konrad-ügy­­gyel párhuzamosan is folyt egy vizsgálat, ami sokkal egyszerűbb­nek látszott. Domboson — ahol az eset történt — mindenki ismerte Sunyák Olgát. A huszonhét éves lányt a faipari vállalat ládaszö­gező üzemében, egy ládapiramis tövében vérbe fagyva találták. Fején jókora seb, de élet még volt benne. Azonnal kórházba szállították, műtétet hajtottak végre és az sikerült. A lány kezd felépülni, hamarosan kihallgat­hatja a rendőrség. A nyomozó­­hatóság természetesen a lány kihallgatása előtt már folytatta a munkát. Először is a faipari vállalat vezetőit keresték meg, majd a lány közvetlen munkatár­saival beszélgettek a nyomozók. — Mi hallottunk olyasmit, hogy Sunyák Olgának udvarol a bri­gádvezetője Jónás Dávid. Ezt az embert néhány hónappal ezelőtt vettük fel hozzánk, előzőleg a helybeli földművesszövetkezetnél, mint bérelszámoló dolgozott, de onnan kitették, mert ivott. "Nem akartuk felvenni, de könyörgött, ígérgetett és — legyek őszinte — megsajnáltuk. Főleg a feleségére! tekintettel vettük fel, aki az egyik földművesszövetkezeti üzletben, a sarki ruházati boltban eladó. Gyerekük nincs és tudomásom szerint emiatt és mert a férfi ivott, gyakran volt nézeteltérés közöttük. Nos, ez az ember itt udvarolni kezdett ennek az Ol­gának — tájékoztatta a főköny­velő a nyomozókat. — Jónást mikor látták itt az üzemben utoljára? — Kérem szépen, ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy én körülbelül egy hónappal ezelőtt találkoztam vele. De ez nem jelent semmit, mert én ugye itt az irodában dolgozom, az ő munkahelye pedig a ládaszege­­zők műhelye volt. A műhely itt a telep végében levő két meg­lehetősen szellős épület. A nyomozók ezután kihallgat­ták azokat az asszonyokat, lá­nyokat’, akikkel együtt dolgozott Jónás, illetve Sunyák Olga. Az ő véleményük már —* mivel köze­lebbről ismerték Jónást és Olgát is — más volt, mint a főköny­­velőjé. — Tudtuk, hogy ez a részeges Jónás kerülgeti az Olgát, hiszen naponta a két szemünkkel lát­tuk, amint duruzsolt a fülébe. A szerencsétlen lány ugye már huszonhét éves volt. Minden vá­gya a férjhezmenés, és ezt Jónás tudtak róla, ígérte hát neki, hogy elveszi feleségül, csak előbb el kell válnia a mostani asszonytól, akitől nem lett gyereke, akitől elhidegült stb. Szóval telebe­szélte az Olga fejét. Nekünk nem tetszett az a dolog. Mondtuk is Olgának nemegyszer, amikor lelkendezett, hogy így szereti őt a Jónás, meg úgy szereti. Szóval mondtuk is neki, hogy de nagy marha vagy te Olga — már el­nézést az erős kifejezésért — ha elhiszed, hogy elvesz téged az a Jónás. Meg aztán bolond lennél, ha hozzá mennél egy ilyen mi­haszna emberhez. Mit számít az, hogy hány éves vagy. Dolgozol, megélsz egyedül is. Ha meg gye­reket akarsz, ne ettől, hanem akadna arra érdemesebb ember is. Még ha nem is venne fele­ségül. Fütyülj a világra — so­rolta a ládaszegező brigád leg­idősebb tagja Nagy Józsafné. • — Jónást mikor látták utol­jára? — November másodikén, a fi­zetési napon, amikor este az éj­jeliőr megtalálta Olgát a piramis tövében. Másnap már nem jött a Jónás, de azóta sem láttuk. A feleségét is meg lehet kérdezni, mert úgy tudjuk otthon sem volt az eset óta. Biztos, hogy ő ütötte le ezt a szerencsétlen lányt, mert nem akart neki engedni... én így gondolom ugye — vitte to­vább a hangot Nagyné. — Persze Jónásné. a Katika tudott arról, hogy a férje szél­­hámoskodik. de ő nem olyan asz­­szony, aki szaladgál, ellenőriz. Beletörődött a sorsába, viselte a szégyent, amit az ura hozott a fejére. Tudott Olgáról is, mert a boltba mindig ment egy-két jó­akaró, aki felvilágosította. De azoktól megkérdezte, hogy miért akarnak őrajta „segíteni”? Majd, ha megunja, akkor ő segít saját magán ahogyan tud. Szóval a Katika ilyen asszony. — tette hozzá az elmondottakhoz Oláh Rozália, aki éppen az Olga mel­lett dolgozott az asztalon. — Jónás aznap józan volt, ami­kor utoljára látták? — Hát igaz, ami igaz. hogy ide reggel mindig józanul jött be, mert megmondták neki, amikor felvették, hogy ha csak egyszer is ittasan ion a munkahelyre, vagy be sem jön, mert berúgott, le is út. fel is út. Aznap is józanul jött. de amikor délelőtt megkap­tuk a fizetést, délben már ivott valahol.- Délutánra igen rózsás kedve kerekedett. Mink délután háromig dolgozunk, ők az Olgá­val még itt maradtak. Ezt más­kor is megtették, nekünk fel sem tűnt, úgy tettünk, mintha nem látnánk, nem hallanánk semmit. Hogy aztán utána mi történhetett a jó isten tudja — fejezte be meglehetősen terjengős előadását Nagyné. , A nyomozók feladata tehát egy­szerűnek. világosnak tűnt: elfog­ni Jónást, a lánvt kihallgatni. Ez utóbbi csak idő kérdése, az előb­bi szintén. XXI. Az őrnagy ilyen állapotban ta­lálta a „bibliás ember” ügyét, amikor este még benézett a ka­pitányságra. Jónás Dávidot ne­vezték bibiás embernek, s ben­nük — mármint a rendőrökben — nem volt kétség aziránt, hogy a lánvt ez az ember akarta meg­ölni, s hogy mégsem halt meg, az pusztán a véletlen műve. Az őrnagyot idegesítette, hogy még ez a bibliás ember sincs cellában. Másnap reggel ez ügyben konzul­tált a nyomozóval, akinek kiad­ta az ügyet. — Mi van a bibliással? — őrnagy elvtárs jelentem, a lány egy-két napon belül kihall­gatható állapotban lesz az ^orvo­sok véleménye szerint. Ettől so­kat várunk. Természetesen Jónás Dávid kézre kerítése érdekében is széles körű nyomozást indítot­tunk. de eddig érdemleges adat­tal, ténnyel és eredménnyel nem szolgálhatunk. (Folytatása következik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom